Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-08-16 / 33. szám
Evangélikus Elet 1987. augusztus ie. Engedjétek...! Keresztyén nevelés kelet-európai ökumenikus konferenciája Budapesten Tizenkét országból 75 küldött gyűlt össze a budapesti Ráday Kollégiumban, hogy egy hétig a keresztyén nevelés mai kérdéseivel és feladataival foglalkozzanak. Június 23-án, a konferencia ünnepélyes megnyitásán Dr. Tóth Károly református püspök igehirdetésében mindjárt éles kérdést vetett fel. Vajon nem mi - felnőttek, szülők és maga a gyülekezet - állítunk sokszor akadályt a gyermekek elé, amikor Jézus magához hívja őket. Hozzánk szól szava: Engedjék tek hozzám jönni a gyermekeket. .. A felszólítás élességét még fokozta Roland Degen lelkésznek (NDK) az előadása. A konferencia központi témájáról tartotta ezen a címen: „Isten népeként együtt vándorolunk gyermekeinkkel az úton szekuláris világunkban”. „A gyülekezet csak akkor Krisztus gyülekezete, ha a gyermekek is együtt vándorolnak vele az úton” - mondotta az előadó. „Jézus nem okította és leckéztette a gyermekeket, hanem megáldotta és magához ölelte őket;” A résztvevőket hét munka- csoportba osztották. Sokféle megközelítésben tulajdonképpen két kérdéssel foglalkoztak a munkacsoportok: 1. Az elvi- lágiasodott család gyermeke a gyermekbibliakörben. - 2. A keresztyén családban nevelkedő gyermek az elvilágiaso- dott társadalomban. Első nap a 12 ország egyházainak gyermekmunkájáról hallgattuk meg a beszámolókat. Szép számmal képviseltették magukat -a szocialista országok egyházai. A nyugatiak közül különösen az NSZK-ból jöttek sokan, de Svájcból és Ausztriából is. Finnországot, Hollandiát, Svédországot, Romániát és Jugoszláviát egy-egy küldött képviselte. A hazai helyzetet, kísérleteinket, kérdéseinket, eredményeinket Sza- bóné Mátrai Marian evang. lelkész ismertette. Tőle részletes, elemző tájékoztatást kértek. Nagy figyelemmel és elismeréssel fogadták. Ő volt különben az egész konferencia mindenben segíteni kész „háziasszonya”. te beszámolókból kitűnt, hogy az egyháznak nincs idő és tér felett álló, minden helyzetre érvényes modellje a gyermek- munka tekintetében sem. A résztvevők fele volt csak férfi és lelkész. Holland asz- szony vezetésével tanulmányoztuk reggel a Bibliát, a megszokott sablonoktól eltérően, hol egy kézbe adott képhez, hol egy jól felvetett kérdéshez kapcsolódva. Tapasztalatcsere, felismeréseink frappáns megfogalmazása, pantomim játékkal való megjelenítése, vagy rajzos szemléltetése - mind közös munka gyümölcse volt. Vetítőgépet, magnót s hasonlókat nem használtunk. Találékonyság, fantázia élesztése volt a cél. A feladatok megoldásának keresése három fő irányba haladt: Igyekezzünk a) szabad mozgásteret biztosítani a gyermekek számára gyülekezeteink körében - b) hidat verni a gyermekhez és tőle hozzánk - c) segíteni a gyermekeknek, hogy megértsék az életet és helyt álljanak a konfliktusok között. A konferenciát magyar részről ökumenikus Tanácsunk főtitkára, dr. Görög Tibor szervezte. Anyagi feltételeit a svájci és NSZK-beli egyházak gyermekmunkája biztosította. A programot az Egyházak Világtanácsa Keresztyén Nevelés Konferenciájának közép-európai csoportja állította össze, összeurópai konferencia tavaly Finnországban volt. Az előző kelet-európait Ausztriában tartották. A konferencia vezetője Theodor Pfister, a svájci vasárnapi iskolai szövetség elnöke volt. Együttlétünk közös úrvacsorával zárult. Benczúr László (--------------------------------------------------------------------------------------\ Rem ényik Sándor Ne ítélj Istenem, add, hogy ne ítéljek - Már tudom én, honnan ered, Micsoda mélységből a vétek, Az enyém és a másoké, Az egyesé, a népeké. Istenem, add, hogy ne ítéljek. Istenem, add, hogy ne bíráljak: Erényt, hibát és tévedést Egy óriás összhangnak lássak - A dolgok olyan bonyolultak És végül mégis mindenek . , ..Elhalkulnak,és kisimulnak Es lábaidhoz együtt hullnak. 'Mi olyan együgyűn Ítélünk S a dolgok olyan bonyolultak. Istenem, add, hogy minél halkabb legyek - Versben, s mindennapi beszédben Csak a szükségeset beszéljem. De akkor szómban súly legyen s erő S mégis egyre inkább sfmogatás: Ezer kardos szónál többet tevő. S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem, De egyre inkább csak igen. Mindenre ámen és igen. Szelíd lepke, mely a szívek keíyhére ül. Ámen. Igen. És a gonosztól van Minden azonfelül. _________________________________________________________) LELKÉSZIKTATÁS TÉSEN Valamivel több mint tíz éve vagyok a veszprémi egyházmegyében, kevés olyan gyülekezet van, ahol még nem jártam. Ez év június 27-ig e kevés közé tartozott a Bakony csúcsán, szomszédaitól - Várpalotától és Dudáitól bizony elég messze - meghúzódó kis falu, Tés. Ezen a napon iktatta be hivatalába Varga György esperes Cserági István fiatal lelkészt. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ünnepi alkalomra mindenképp el kell menni. Korábban annyit tudtam a gyülekezetről, hogy kis létszámú, 150 körüli. A településről meg azt, hogy valahol a Bakony tetején van erdők sűrűjébe rejtve, onnan tekint le városi szomszédaira, Várpalotára és a másik oldalon Zircre. Römer Flóris írta híres útikönyvében, az először 1850-ben megjelent „Bakonyiban: „Fölértünk Tésre, mint mondják, a Bakony legmagasb falujába. Ha annyi pénzem lesz, hogy magasság-légsúlymérőt vehetek, megmondom, Úr- és Gyertyánkút nem fekszenek-e magasabban”. E vitát eldönteni mi sem tudtuk, akik - többségében ziháló Trabantjaikkal - közelítették meg a falut, de ennél fontosabbakat, jó néhányat megtudtunk viszont. Úgy kezdődött ez az ünnep is, mint általában minden lelkésziktatás. Népes gyülekezet, számos vendég, feldíszített templom, minden tekintetben szép, ünnepi hangulat. Az oltárnál most is hárman álltak, mint mindig. Jelen esetben Varga György esperes, Zász- kaliczky Péter bakonycsemyei és Győr Sándor ajkai lelkész. Az oltár előtt pedig egy az ifjú Timóteusok közül. A beiktató igehirdetés Efezus 4,11-12 alapján hangzott. Az esperes elsősorban arra helyezte a hangsúlyt, hogy a szolgálatot végzőket maga az Úr adja nemzedékről nemzedékre a gyülekezeteknek, a gyülekezeteket pedig a szolgálatot végzőknek. „Ezzel a lélekkel induljon lelkész és gyülekezet, Krisztus megbízatása alapján. Hittel, reménységgel és szeretettel”. Majd arról is beszélt a végén, hogy mi az elhívás és gyülekezetbe küldés célja. „Mi a cél? Krisztus testének építése. Erre rendel Jézus Krisztus. Ahogy téglák ezrei épülnek bele egy házba, úgy épüljenek bele a gyülekezet lelki épületébe a gyülekezet tagjai. Hívek így épülnek bele a tési gyülekezetbe, egyházmegyénk közösségébe, az evangélikus anyaszent- egyházba, és így töltik be rendeltetésüket mint hívő keresztyének népünk és társadalmunk életében is”. A szép számmal jelenlévő lelkészek igei áldása után a gyülekezetben már egy éve szolgáló fiatal lelkész sietett a szószékre, hogy az egyik jellegzetes pünkösdi textus, Ezékiel 36,26-27 alapján bizonyságot tegyen arról, hogy az Isten közelében miért is nélkülözhetetlen és pótolhatatlan az új szív. Isten új szívet ígér nekünk és ennek munkálásához irgalmasan felhasznál újjászületett életeket is. Ennek az ígéretnek a bizonyosságában és örömében végzi a szolgálatot s az új szív munká- lásában szeretne alázatos eszköz lenni a tési gyülekezetben.- Tegyük hozzá azonnal: ha ez „programbeszéd”, akkor az igei választás nagyon jól sikerült. Túl sok ilyen ünnepünk nincs, így érthető-menthető talán, ha néha elérzékenyül az ember. Könnyek voltak sokak szemében, elsősorban a fiatal lelkész szüleiében. Ama szülők szemében, akik két gyermekük közül az egyiket, az egyik fiút, egyetemista korában 1975-ben veszítették el, elragadta tőlük a halál. A szülők Miskolcon laknak, onnan fognak ezután nap mint nap imádsággal gondolni itt e kis faluban szolgáló lelkész-fiukra. Egyéb rendkívüliségekben is részeltetett a folytatás. Mindenekelőtt az volt szívet melengető újdonság, ahogy csak nem akart véget érni az úrvacsorá- zók hosszú i sora. Bizonyára alig-alig lehetettek néhányan a zsúfolt templomban, akik ne járultak volna az Úr asztalához. Fölöttébb ritka élmény ez!- Aztán hadd említsem a várpalotai gyülekezet 10-12 főből álló kis énekkarát, az énekkarból azokat, akik az ünnepi alkalomra el tudtak jönni. Egy szó mint száz, mindenkinek nagy örömöt szereztek. Feleségem mondta is, hogy ilyen szépen kórust még nem hallott énekelni! És a köszöntésekben is volt még rendkívüli. Történetesen az, ahogy Zugor Ferenc községi tanácselnök köszöntő szavaiban részletesen kitért a falu és a gyülekezet történetére. Ilyesmit se minden ünnepélyen lát és hall az ember, hogy tanácselnök ecsetelje a gyülekezet régmúlt történetét! Nagy tisztelettel és szeretettel, írhatnám azt is, hogy bizonyos megható- dottsággal emlékezett azokra, akik az elmúlt századok és a közelmúlt évtizedei során szolgáltak a gyülekezetben. Köszöntő szavait így zárta: „Ezen gondolatok jegyében köszöntőm önt, magam és munkatársaim nevében, 900 éves falunkban. Az elkövetkezendő évtizedekben eredményes munkát, sok sikert, magánéletében jó egészséget és sok boldogságot kívánok”. Ehhez csak annyit fűzzünk hozzá: így van, így legyen. (Ez a jókívánság az, melyet héberül így emlegetünk: Ámen.) A szép ünnep elmúlt. De bízunk abban, hogy előbb-utóbb történik majd olyasmi a gyülekezetben, templomrenoválás például, amikor újra lesz alkalom, hogy Tésre menjünk. S ha akkor időnk engedi majd, megnézzük a falu idegenforgalmi nevezetességeit, a szélmalmokat is. Győr Sándor Az argentínai keresztyénségről A Dél-amerikai Magyar Hírlap ez évi egyik számában hírt közölt Hefty László evangélikus „misszionárius lelkész” harmincéves argentínai szolgálatáról. A cikk olvasásakor ösztönszerűleg veti fel az olvasó a kérdést: miért van szükség Argentínában misszionáriusokra? Próbáljunk választ keresni erre a kérdésre! Argentínába körülbelül akkor érkezett meg az első keresztyén igehirdető, amikor Luther Márton megírta a Kiskátét. A spanyol „konvisztádorok- kal” érkeztek az első misszionáriusok is, akik kezdettől fogva ezrével keresztelték meg a megfélemlített indiánokat. Már akkor is, amikor az indiánok még nem beszéltek spanyolul, és a papok még nem tanulták meg az indiánok nyelvét. Lassan megértették a bennszülöttek, hogy „isteneiket most másképp kell hívni”. Például a napisten az az Atya Isten, a hold-istennő Szűz Mária. De Jézus Krisztushoz hasonló istenük nem volt. Legjobban az ragadta meg őket, hogy Jézus csecsemő volt a Szűz ölében. így leginkább ilyen formában ábrázolják és képzelik el őt még ma is. Vagy mint aki a keresztfán szenvedett és halt meg. Aki igaz ember volt és igazságtalanul szenvedett. Az a fogalom, hogy Üdvözítő, aki valóságos ember és valóságos Isten, feltámadt, él és uralkodik, aki érthető és szinte ismeretlen hittétel számára. Ez a helyzet nagyjából az egész dél-amerikai lakosságra vonatkozik. Az elmúlt évtizedek óta a római katolikus egyház is nyíltan vallja, hogy a latinamerikai keresztyénség mindmáig igen felületes keveréke az ősi indián hitnek a keresztyén tanokkal. Másfelől Latin-Amerikában az „inkvizíció” szerves része volt az egyház életének egészen a múlt század elejéig. Ez szigorúan vigyázott arra, nehogy a reformáció tanainak követői „pestises tanításaikat” teijesz- szék az egyházban. A múlt század derekán, mikor emigránsok százezrei érkeztek, különösen Németországból, az ABC (Argentína, Brazília, Chile) államokba, a protestánsokat gondozó lelkészek portugálul vagy spanyolul száz éven keresztül nem tartottak istentiszteletet, csak a bevándorlók anyanyelvén hirdették az evangéliumot, nagyon vigyázva arra, nehogy „prozelitizmussal”, azaz lélekhalászással vádolhassák és ezért üldözzék őket. Az észak-amerikai evangélikus „General Synod” (egyetemes zsinat) 1908-ban elhatározta, hogy misszionáriust küld Buenos Airesbe, Argentína fővárosába, az odatelepedett evangélikusok lelki szolgálatára. Elsődlegesen tehát nem a névleges keresztyének térítésére küldték őket, hanem azért, hogy hitükben erősítsék a különböző európai országokból odatelepedett evangélikusokat. Az első „misszionárius” hároméves szolgálata eredményeként elérte egy skandinávokból álló, angol nyelvet használó gyülekezet megszervezését, spanyol nyelvterületen. Később mindkét feladatkör fontossá vált: a szórványgondozás az evangélikusok között és az igehirdető szolgálat a névleges keresztyének körében. Ma az Argentínai Egyesült Evangélikus Egyház (IELU) gyülekezetei (22) részben evangélikus bevándorlókból, részben pedig áttért (névleges római katolikus) argentinokból tevődnek össze. Vagyis a kettős feladat ma is érvényes: a protestáns bevándorlók lelki gondozása és a gyakorlatilag pogányságban élő, névlegesen keresztyén argentin lakosság Krisztushoz vezetése. Argentína lakosságának ugyanis csak tíz százaléka gyakorló keresztyén. A harminc évvel ezelőtt, szintén az Egyesült Államokból érkező magyar lelkész feladatköre Argentínában szintén ezeket a változásokat mutatja. Először csak a magyar ajkú evangélikusokat szolgálta. De amint megállt a bevándorlás, és az Argentínában született második és harmadik nemzedék felnőtt, bevezette számukra és a templom környékén élő lakosság számára a rendszeres spanyol nyelvű lelkészi szolgálatot is. Tizenöt éves spanyol nyelvű lelkészi munkája eredményeképpen Buenos Aires-i kétnyelvű gyülekezete tagságának már csak a fele rendelkezik evangélikus háttérrel. Az alapító tagok rohamos kihalása ellenére a gyülekezet állandóan növekszik számban, lélekben és szolgálatban. A gyülekezeti tagság fele magyar vagy olasz származású, Buenos Aires-i lakos. Argentína - és nyugodtan állíthatjuk, Latin-Amerika is - valóban „missziói terület”. A lelkésznek, tartozzék bármelyik keresztyén egyházhoz, úgy kell hirdetnie ma is az evangéliumot, mintha a körülötte élők sohasem hallottak volna Krisztusról. (Hefty László Buenos Aires-i evangélikus lelkész cikke nyomán.)
