Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-08-16 / 33. szám
r Evangélikus WKmÉlet 52. ÉVFOLYAM 33. SZÁM 1987. AUGUSZTUS 16. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 9. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Semmi sem lehet biztosabb lépcső az Isten szeretetéhez, mint az embernek embertársa iránti szeretete. AUGUSTINUS Hűség és engedelmesség Mindenki kenyere Emlékünnep Alsóságon Két jól ismert szó, amely az ember életének tartalmát, az ember magatartását határozhatja meg. Az első talán mindenki számára kedves, a második talán kevésbé, inkább sokszor kényelmetlen érzéseket keltő. Egyházunk igehirdetési rendje szerint ezen a vasárnapon mégis mindkettővel foglalkoznunk kell. A hűség az ember egyik legnemesebb tulajdonsága lehet, amely döntően határozza meg az egész életet. Kifejezhetetlen szépség - és mérhetetlen áldozat van benne. Értékét, sajnos, gyakran csak akkor ismerjük fel, amikor már nincs meg, és csak ott érezzük meg, ahol hiányzik. Mert a hűség hiánya, a hűtlenség, emberi közösségeket rombol szét, vagy tesz lehetetlenné. Családokat tesz tönkre, baráti kapcsolatokat szüntet meg, népek, nemzetek, az egész emberiség életét rontja meg. Mert hűség csak ott van, ahol bizalom van. A hűtlenség forrása a bizalmatlanság. Ahol megszűnik a bizalom, ott vége van a hűségnek is. Ahol nincs bizalom, ott hűség sincsen. Erről sokáig csak a személyes életünk, vagy a kisebb közösségek életének területén győződhettünk meg, ma azonban már világméretűvé lett a hűség és bizalom problémája. Mi, keresztyén emberek még egy viszonylatban szembekerülünk ezzel a kérdéssel: hűségesek vagyunk-e Istenhez? A „hit” éppen ezt a kettőt jelenti: a hűséget és a bizalmat. Az embernek Istennel való kapcsolatát, Hozzá való viszonyát döntő módon határozza meg a hűség vagy a hűtlenség. A Biblia számtalan példát szolgáltat erre egyes emberek életének, Izráelnek, a tanítványok közösségének, az egyháznak történetével. Ami pedig nagyon fontos: mindig összekapcsolja a kettőt, az Isten iránti hűséget és az emberek egymás iránti hűségét. Az „engedelmesség” szóhoz a legtöbb ember tudatában azonnal egy másik szó kapcsolódik, a „parancs”. Ez sokak számára gyűlöletessé teszi az engedelmességnek még a gondolatát is, mert a kényszert, a kényszerítést érzik ki belőle. Másoknak meg eszébe jut, hogy a háború utáni számonkéréseknél milyen sokan mentegették magukat, gyilkos cselekedeteiket azzal, hogy parancsnak engedelmeskedtek. Gyermekek és fiatalok sokszor érzik béklyónak, a személyes szabadság korlátozásának azt, hogy engedelmeskedniük kell a felnőtteknek, tanároknak, munkavezetőknek. A másik oldalon pedig, a szülők, tanárok, vezetők panaszkodnak a rájuk bízottak engedetlensége miatt. így, ha nem is minBele kell törődnünk, hogy nincsen külön „szent szótár”. Istennel kapcsolatban is csak az emberi szó készletéhez nyúlhatunk. Még akkor is, ha előre látjuk, mennyire elégtelen eszköz. Még úgy is, hogy miközben használjuk, módosul. Még csak szégyelnünk sem kell: ha Isten nem tartotta rangon alulinak, hogy emberi szóban szólaljon meg, nekünk sem kell röstelnünk, ha így beszélünk róla és hozzá. Különben csak nagyon furcsa érzéssel ejthetnénk ki Isten, Jézus Krisztus nevével együtt ezt a szót: örökség. Örökség: elnyühetetlen szívóssággal hordozza a mesék világának képzeletbeli kincsét, de betölti azt a kettőspoharat is, amelyben valamikor aratóknak vitték az ebédet, pléhkanalat dugva cserépfüle mellé, most meg virágvázává lépett elő. Örökség: segítség. Nem gondtalan- dologtalan semmittevésre, hanem talán csak arra, hogy már az első évtizedekben otthon vegyen körül bennünket, nemcsak lakás. Van segítő örökség, denki számára olyan egyértelműen, mint a hűség-hűtlenség kérdésében, kitűnik, milyen fontos lenne az egyéni és közösségi élet területén az engedelmesség is. És a szíve mélyén a legtöbb ember azt is érzi, hogy van valami belső összefüggés a hűség és az engedelmesség között. Az engedelmesség kérdése Istenhez való viszonyunkban is döntő kérdés. Világos, hogy itt arról van szó, engedelmeskedünk-e Isten pa- rancsolatainak, úgy élünk-e ahogyan azt Isten kívánja tőlünk. Igen, a parancs és az engedelmesség itt is összetartozik. Persze az ember ezen a területen még inkább keresi a kiutat: kérdésessé teszi, hogy vajon még ma is érvényesek-e azok a parancsolatok és rendelkezések, amelyeket évezredekkel ezelőtt írtak le a Bibliában, és adtak tovább az egyházban. A Biblia ezen a téren is számtalan példát ír le, és itt is összekapcsolja az Isten iránti engedelmességet az ember mindennapi életében azzal, hogy az Isten iránti engedelmesség meghatározza a szülőkhöz, vezetőkhöz való viszonyunkat. Ennek a vasárnapnak, a Szent- háromság ünnepe utáni kilencedik vasárnapnak a felolvasásra kerülő igéi és az igehirdetés alapigéi azonban nemcsak követelményeket támasztanak, nemcsak problémákat tárnak fel, hanem segítenek is abban, hogy a sok akadályt legyőzve hűségesek és engedelmesek lehessünk. Isten megmagyarázhatatlan hűségéről, irántunk való bizalmáról és szeretetéről szólnak (5Móz 7,6-12), arról, hogy Isten szerete- tének nincs „miért”-je: azért szeret, mert szeret. Ez a szeretet ébreszt bennünk bizalmat iránta és képes minket hűségessé tenni. És ha tudjuk, hogy aki nekünk parancsolatokat ad, az nagyon szeret minket, akkor az engedelmesség se lesz kényszer, hanem természetes következménye annak, hogy Őhozzá tartozunk. Jézus a szőlőtőről és a szőlővesz- szőkről mondott hasonlatában (Jn 15,1-5) ezt nagyon egyszerűen fejezi ki: aki őbenne marad, vagyis aki abból a szeretetből él, amelyet Isten Jézus Krisztusban nekünk megmutatott, az csak gyümölcsöt terem, azaz annak az életét a hűség és engedelmesség határozza meg. Mert amit az ember cselekszik, az az életének a gyümölcse. Az ilyen ember élete Jézus életéből táplálkozik. A gyümölcs pedig azért van, hogy abból mások éljenek: az Isten iránti hűség és engedelmesség azok életét teheti szebbé, boldogabbá, akik között élünk, akiket Isten ránkbízott, akiknek életével a mienket összekapcsolta. Mun tag Andor Fotó: MTI - Kozák Albert A kenyérről beszélhetünk az élelmezésügyi szakember tárgyilagosságával is, meg a költő szárnyaló szavával is. De mindegyiknél több az a kerek, vagy hosszú kenyér, amit meg lehet szegni, amelynek jó illata, íze van* kézzel foghar tó és asztalra tehető. Megszoktuk, természetesnek tekintjük, hogy nap mint nap ott van asztalunkon. Elfeledkezünk róla, hogy voltak esztendők, amikor gond volt az előteremtése, és amikor talán semmi után nem vágyódtunk annyira, mint a gyermekkorban megszokott kenyér ízére. Jézus azt akarja, hogy mindenki asztalára kenyér jusson. Nem tudta elnézni, hogy körülötte éheznek. Nem véletlen, hogy Jézus csodái közül különleges helyet foglal el a kenyérszaporítás. Azóta ismétlődik minden évben a kenyérszaporítás, a természet csodája. De ma a kenyérszaporitás sem történik magától, az ember közreműködése nélkül. Akkor Krisztus isteni ereje, most az emberi tudás, emberi ösz- szefogás, az emberi munka gyümölcse. Ebben az évről évre ismétlődő kenyérszaporításban benne van az agronómus felhőtlen, száraz eget, vagy a téli fagyot kémlelő aggodalma, a kombájnosok kánikulát szenvedő és port nyelő fáradozása, a laboratóriumok, kísérleti telepek tudósainak jobbat és többet akaró gyötrelme, a szerszámgépek és kohók melegében aszalódók verítékes munkája. Minden ember - keresztyén hitünk szerint -, aki ebben a munkában verítékezik, aki a kenyérszaporítás csodájában közreműködik, az a kenyérsokasító Jézus Krisztus társa. Hiszen mindnyájukat azonos cél mozgat: hogy legyen mindenkinek, eljusson minden asztalra a kenyér. Ezt a törekvést célozza alkotmányunk is, amelynek évfordulóját ünnepeljük. Nem elegendő, hogy csak igényeljük, jogot formálunk kenyérre, de tegyünk is meg mindent annak érdekében, hogy a mindennapi kenyerünk minél gazdagabb, minél ízesebb legyen, hiszen most már nemcsak a munka terhéhez, hanem a munka gyümölcséhez és eredményéhez is jogunk van. Keresztyén hitünk szerint azonban a földi kenyér nem elég. A költő szavával szólva: több kell. Micsoda felülmúlhatatlan nagy- szerűség mutatkozik meg abban, hogy Jézus a lelkünk táplálására is a kenyeret választotta: „Én vagyok az élet kenyere”. Jézus ezzel tudtunkra kívánta adni, hogy a lelki táplálék a krisztusi életnek mindennapi szükséglete éppen úgy, mint a darab kenyér. De kifejezést ad szerénységének is: a legegyszerűbb és leghétköznapibb kenyeret választja ki, hogy benne kegyelmi erejével hozzánk siessen. Aki eszi, örökké él. Amikor megszegjük az új kenyeret, gondoljunk arra, hogy Jézus kenyércsodájánál több ezer telepedett a földre, evett és jól lakott, és utána hálával tekintett a Mesterre. Ma, amikor megszegjük az új kenyeret, hálával gondoljunk Jézusra, a tőle kapott testi és lelki kenyérért, és hálával gondoljunk azokra a verítékező emberekre, akik a tűző napon reggeltől estig, erejük megfeszítésével végzik munkájukat, mindenki mindennapi kenyeréért. 450 éves gyülekezet 125 éves temploma „S mikor völgyünkre tört az áradat smárhegyse volt, mely mentő csúcscsal intsen, egyetlenegy kőszikla megmaradt, egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten." (Áprily Lajos: Menedék) Gimnazistaként 4 évig vasárnapról vasárnapra ebben a templomban orgonáltam. S mégis csak most, az ünnepre összegyülekezett sokaság tagjaként - hallgatva a gyülekezet történetét - állt bennem először össze a kép az alsósági evangélikusság mozgalmas életéről. Mindezt Horváthné Pecznyik Ilona lelkésztől tudtam meg, aki lelkiismeretes utánajárással állította össze az alsóságiak krónikáját, és ismertette a május végi ünnepen. 450éves gyülekezet 125 éves templommal - hogyan lehetséges ez? Hogy megértsük, 1538-ig kell visszamennünk a történelmi emlékezésben, amikor a Wittenbergből Alsóságra költöző német családok révén létrejött az evangélikus gyülekezet. vül-belül megújította templomát. S ahogy az Illés prófétáról gondoskodó özvegyasszony korsójából nem fogyott ki az olaj, és vékájából a liszt, úgy a gyülekezet pénztára sem ürült ki. A 320 000 Ft-os tata- rozási kiadás után több volt benne, mint a felújítás kezdetén - így száSzebik Imre esperes, püspökhelyettes, tőle jobbra Fehér Károly esperes, balra Horváthné Pecznyik Ilona lelkész Ebből az időből csak kevés följegyzés maradt fönn. Egyházi tisztségviselőkről hidunk, de a falu templomáról csak egy 1698-as vizitáció jegyzőkönyvében olvashatunk. A sági anyagyülekezetet - amelynek egy időben Nemesdömölk is filiája volt - 200 éves múlttal a háta mögött 1732-ben, az ellenreformáció fölerősödése idején császári rendeletre feloszlatták. Hatvan nehéz esztendő követkemolt be az elvégzett munkákról Horváthné Pecznyik Ilona. A gyülekezet sorban harmadik, és első női lelkésze 3 gyermekes családanyaként fogta össze a renoválás munkáját. Szebik Imre esperes - aki dr. Nagy Gyula püspök helyetteseként érkezett a gyülekezetbe - igehirdetésében a zsoltáríró szavaihoz kapcsolódva vallott a templomról: „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért ÉLŐ VIZ Zsoltármozaikok Zsolt amely tisztességes munka eredményéből segít arra, hogy valaki könnyebben legyen tisztességes. Örökség: emlékeztetés. Egy szép lfép, pár jó könyv, vagy akár egy üvegjét vesztett cvikker-keret, élesre kopott peremű gyűrű, amiért már nem igen fizetne a bizományi. Ahol már csak az a fontos, hogy valakire emlékeztet, aki kedves volt számunkra. Profán meditá- ciós eszköz: a kicsi utal a nagyobbra, a tárgy az emberre. Örökség: elkötelezés. Őrzök egy remekbe készült misszálét. „Maga megbecsüli” - adta kezembe azóta már hazament gazdája. Nemcsak a könyvéNeked adom örökségül a népeket 2,7-9 szeti remekműre gondolt. A közös keresztyén istentiszteleti kincs őrzésére. Egy könyvsorozat pedig arra vár a polcon, hogy sokadik gazdájához kerülve tőlem is úgy, ahogy hozzám került, a szakadatlan szolgálat beszédes jele legyen akkor is, ha tartalma lassan elavul. A második zsoltár szerint Jézus Krisztus a népeket kapta öröségül. A Fiú jogán örökös. Viszolygunk ettől a gondolattól,'vagy inkább a fogalmazástól. Túlságosan sok „világ urát” láttunk már nevetséges senkivé törpülni ahhoz, hogy kapva kapnánk ezen a hagyatkozáson. De ezt a titulust nem mi akasztjuk a nyakába, mint egy kitüntetést, és nem is vehetjük el tőle. Minden történelmi párhuzamot szétrobbant, ahogy Jézus Krisztus bánik az „örökségével.” Nem Ő él belőle, hanem mi az Örökösből. Nem birtokol bennünket, hanem vonz és hív. Nem jószágkormányzókat, hanem apostolokat és pásztorokat küld közénk. Nem járandóságot hajtat be, hanem asztalához hívogat. Nem hatalmaskodik, hanem segítségre siet. Nem tör össze, hanem újjáteremt. A zsoltár felöl nézve az örökség: kiszolgáltatottság. Jézus Krisztus felől nézve: szentek közössége, amelyben - így mondja a Zsidólevél: „Nem szégyell bennünket testvéreinek nevezni." Milyen jó, hogy ez a pénzszagé, ha- talmaskodás-veretű szó Jézus Krisztus személyén átszűrődve egy másik zsoltár intonációjává válhat: „Üdvözítsd, Uram, népedet és áldd meg örökségedet, légy pásztora és gondozd örökké.” (Zsolt 28,9) Fehér Károly zett templom, iskola, lelkész nélkül. A hívek Nemesdömölkre jártak istentiszteletre, amely ekkorra - az 1681-es soproni országgyűlés rendeleté alapján - artikuláris hely lett. 1791 -ben indult meg újra az alsóságiak gyülekezetté szerveződése, mint a dömölki gyülekezet filiája, és végre 1931-ben teljesül vágyuk: 200 esztendő után újra önálló lelkészt kap a gyülekezet Balázs Béla személyében, aki csaknem négy évtizedig pásztorolta a ságiakat. Még dömölki filia volt a gyülekezet, amikor 1862-ben templomépítésbe kezdett, amelyet 3/4 év alatt be is fejezett. Ezt a 125 éves sági evangélikus templomot köszöntük meg Istennek ezen az ünnepen. A templomépítő ősök utódai méltó keretet teremtettek ehhez az ünnepléshez: az elmúlt 4 évben az 1400 lelkes gyülekezet önerőből kíesedezem: hogy az Úr házában lakhassak egész életemben, láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában. Halld meg, Uram, hívó hangomat, könyörülj rajtam, hallgass meg!” Az istentiszteletet követő közgyűlésen elhangzott köszöntések érdekessége volt, hogy megszólalt az önállóvá lett gyülekezet minden eddigi lelkésze: Balázs Béla nyugdíjas lelkész a feleségével küldött levélben emlékezett 40 éves szolgálatának helyére. Fehér Károly vasi esperes a gyülekezet második lelkészeként szólt - Józsa Márton a cell- dömölki anyagyülekezet köszöntését hozta. A templom lelkünk otthona. Megszentelt hely, Isten jelenlétét őrzi közöttünk - csendesen és moz- díthatatlaqul. Kovácsné Tóth Márta
