Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-04 / 1. szám

Evangélikus WmWm 52. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1987. JANUÁR 4. ÓÉV-ÜJÉVI SZÁM ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS ÁRA: 5,50 Ft Minden idők Ura, Aki az egész világnak Ura vagy, tedd rám is a te kezedet ebben az évben is: Tedd kezeidet az én közeli és távoli szeretteimre; az én népemre; erre az egész világra. A tieid azok! Ámen” (W. Lühti) Hálás szívvel köszönjük... Már elmúltak az ünnepek. Csendesen kimondjuk: elmúlt egy év. Gondolataink végigsuhannak az elmúló esztendőn, s talán fel is sóhajtunk: mily goyrsan elrepült. Bizony szinte repült. Volt benne gond és áldott eredmény, volt aggodalom és reménység. Hálás szívvel köszönjük Istennek. Az év elején megremegtette szi­vünket a gyorsan szálló hír: Káldy püspök-elnök beteg, súlyos beteg. Riadt szívvel kérdeztük, ilyen hirte­len? Máris jött az új kérdés: hogyan tovább? Tovább a szolgáló szeretet a diakónia útján. Máról holnapra a helyetteseknek kellett átvenni egy­házunk irányítását, ismeretlen problémák között. Mindez akkor, amikor az LVSz budapesti nagy­gyűlése után olyan lendületben volt egyházunk, amit Isten iránt hálás szívvel és örömmel mondhattunk el. Éledő gyülekezetek, növekvő lutheránus öntudat, országos társa­dalmi megbecsülés. Egyházi épüle­teink renoválási kedve folytatódott. Egy sor gyülekezet sok személyes munkával és nagy áldozatot hozva újította meg templomát. Ezek sorá­ban külön leéli említenünk a Türel­mi Rendelet utáni, most 200 éves templomok jubileumi renoválását, amelyben szinte érezni lehetett a két évszázad előtti hosszú elnyomásból életre kelő gyülekezetek lelkes áldo­zatvállalását, mely még most is ins­pirálta ezeket a gyülekezeteket. Tolna, Baranyai gyülekezeteinkben ezek az ünnepek egybeestek a né­met kitelepítés 40 éves évfordulójá­val és az ünnepekre hazatérő sok­sok száz volt gyülekezeti tag a kö­zös úrvacsorában átélte a sebek gyógyulásának, a kiengesztelésének áldott alkalmát. Késő unokák hála­adása volt ez, akiknek drága az ősök áldozatából épült templom. Hálás szívvel köszönjük fstennek. Gyülekezeteink Élete Gondoljunk gyülekezeteink bel­ső életének élénkülésére. Mindkét egyházkerületünkben egy sor fiatal segédlelkész és lelkészi munkatárs tett lelkészvizsgát és nyert lelkészi oklevelet. A legtöbbet közülük már meg is választotta, be is iktatta ren­des lelkészéül egy-egy gyülekezet. Ezek az iktatások is a gyülekezeti öröm alkalmai voltak ahol csillogó szemek mutatták mennyire örülnek az új lelkipásztornak. Az év kezde­tén tapasztalt megdöbbenés, egyhá­zi életünk lefékeződése feloldódott és egyre fokozódó aktivitásba len­dült. A nyári ifjúsági konferenciák, a kántorképzés ügye már az új len­dület jegyében folytak. A gyenesi ifjúsági konferenciákon kb. 2S0 a kántorképzési tanfolyamokon kb. 200 fiatal áldotta Istent és meg nem lankadó hűségét egyházunk életé­ben. Hálaadásra indító adat, hogy teológusaink száma 62-re emelke­dett ebben az évben és ebből 22 az elsőéves hallgató. Ugyancsak növe­kedést mutat a levelező tanfolya­mon részt vevő hallgatók száma is. A gyülekezetek belső éledését mu­tatja, hogy már S0 énekkar működik egyházunkban, van néhány olyan gyülekezetünk ahol kettő is ugyan­abban a gyülekezetben. Évente or­szágos énekversenyen találkoznak az énekkarok és ez minőségileg is növeli szolgálatukat. Van néhány nemzetközi szintet megütő énekka­runk is, amelyek külföldön is szép sikereket arattak. Örömmel adhat­tunk számot, hogy ebben az évben is növekedett a gyermekmunka egy­házunkban, hatékonyabb lett a hit­oktatás, a konfirmáció. Emelkedett a keresztelések és az úrvacsorázók száma. Készül egyházunk 12 foko­zatú tanítási tervezete, amely elvi és gyakorlati szempontok szerint átfo­góan rendezi egyházunk gyermek és ifjúsági szolgálatát. Nemzetközi jelentőségű, hogy lelkészeink a Lelkészi Munkakö­zösségek keretében milyen széles körű önképzést végeznek. Ennek mintegy kiegészítéseként folyt egy­házunkban az elmúlt évben a Teo­lógia Akadémiánkon a különféle korosztályú lelkészekkel olyan kon­zultáció sorozat, amely a teológiai munkánk, lelkészi hivatástudatunk elmélyítését szolgálta. Folytathat­nánk a Gyülekezeti Segély (most új elnevezéssel Gusztáv Adolf segély- szolgálat) eredményeivel, a Köz­ponti Alap szolgálatával, amely most már havi 2000,- Ft-os támo­gatást is kész nyújtani a rászoruló lelkészeknek és előkészíti további szolgálatát a sokgyermekes illetve beteg gyermeket gondozó lelkész­családok további megsegítésére. Egyházunk Diakóniaa szolgála­ta az Evangélikus Lelki Segély mű­ködtetésével igyekszik segíteni gyü­lekezeteinket és társadalmunkat az alkohol szenvedélyében vagy a ká­bítószer hatalmában élőket e rabsá­gukból való megszabadításra. Mindezt hálás szívvel köszönjük Istennek. Külügyi Szolgálatunk Új lendülettel folyt tovább kül­ügyi szolgálatunk. Egyházunk élete az LVSz VII. Budapesti nagygyűlé­se után a nemzetközi érdeklődés előterébe került. Mind több egyéni és csoportos egyházi emberekből álló turista jön hozzánk, érdeklődik gyülekezeteink felől, vagy kér egy­házunktól szervezést ilyen útja szá­mára. A teológiai érdeklődés is je­lentősen megnövekedett. Ennek je­le, hogy ebben az évben osztrák— magyar, finn-magyar, westfáliai (német)-magyar teológiai konfe­renciák voltak, de volt Steiermarki (osztrák)-magyar, szlovéniai-ma­gyar kapcsolat is, Teológiai pro­fesszoraink több helyen jártak mint vendégprofesszorok. Részt vettünk a különféle LVSz-EVT-KBK kon­ferenciákon. Élénkültek a finn-ma­gyar testvérgyülekezeti kapcsolatok és már 30 ilyen testvérgyülekezeti kapcsolatot tartunk nyilván. Egy­házi vezetők, püspökök jártak több alkalommal egyházunkban, hosszú lenne a nevek felsorolása. Mindez világos jele külügyi szolgálatunk aktivitásának. Egyházunk püspö­kei, professzorai mellett, mind több lelkészünk, fiatalok és női lelkészek is vesznek részt ebben. Mindezt hálás szívvel köszönjük Is­tennek. Sajtómunka Gondoljunk egyházunk sajtó­munkájára is. Pontosan jött hetente az Evangélikus Élet, havonta a Lel­kipásztor. Időszakonként a Diakó­nia. Nagyon sok munka van ezek pontos megjelenése mögött. Folya­matos volt a biblia ellátásunk, volt Naptárunk és bibliaolvasó Útmu­tatónk. Mostjelent meg egyházunk új Agendája. Tisztelettel állunk meg őszhajú szerkesztője előtt, aki­nek mérhetetlen sok munkája, éj­szakába nyúló fáradozása, de ha­tártalan egyházszeretete rejlik ben­ne. Szolgáljon ez az Agenda egyhá­zi életünk további áldására. Nincs megállás, újabb kiadványok készül­nek, új öröm lesz megjelenésük, új ajándék híveink asztalán. Hogyne lenne hálás a szivünk Istennek. Aki idáig jutott az- olvasásban kérdezheti, csak eredményről, si­kerről beszéltem, hiány, hiba nin­csen? De van. Azokat bűnbánattal visszük Urunk elé. Amit elrontot­tunk Ő igazítsa ki, ő hozzon belőle elő mégis áldást, az Ő dicsőségére. Még egy hiány, nincs benne egyetlen név sem. Nem emberek­nek, Istennek vagyunk hálásak, aki embereken át munkálkodott. Mindezt hálás szívvel köszönjük Istennek. Ő legyen áldott a már mögöttünk lévő 1986-os esztendő­ért. - m - y Az Cr dicséretét hirdeti ajkam, áldja mindenki az 6 szent nevét mindörökké (Zs 145,21) Erősíteni az egyházak tanúságtételét A mélyebb ökumenizmus útján A számadás és a tervkészítés szerepelt a napirenden a Magyarországi Egyhá­zak Ökumenikus Tanácsának 1986. de­cember 10-én megtartott közgyűlésén. Amiként azt dr. Tóth Károly református püspök, az Ökumenikus Tanács ügyve­zető elnöke bevezetőjében hangsúlyozta, ma az ökumenikus mozgalom központi gondolata a szövetség. Isten egységre hívja, az egyházakat. A szövetség tartal­ma, hogy a világban béke és igazságosság jelenjék meg. Ma új, ökumenikus spiri- tualitást kell kialakítani - hangsúlyozta Tóth püspök. Az Ökumenikus Tanács közgyűlése részletesen foglalkozott az 1987. január­jában ismét sorra kerülő ökumenikus imahéttel. A közgyűlés állásfoglalása hangsúlyozta... ne legyen egyetlen gyüle­kezet sem, amely nem részesül a közös imádságnak ebben a nagy lehetőségé­ben. Buzdítja a különböző egyházakhoz tartozó, azonos településen élő gyüleke­zeteket, hogy az ökumenikus Tanács által közreadott vezérfonal alapján - jó rendben és testvéri lelkülettel - egymás­sal közösséget gyakorolva tartsák meg az imahetet. Ennek előkészítéséül a helyi gyülekezetek lelkészei lépjenek érintke­zésbe egymással és együtt alakítsák ki a kölcsönösség szempontjának figyelem­bevételével a közös alkalmak rendjét A közgyűlés határozata egyúttal azt is megállapította - A reformátort egyhá zak az imahét alkalmával számos helyen örvendetes módon közösen élnek az úr­vacsorával. Ugyanakkor tiszteletben kell tartani azokat a fenntartásokat, amelyeket a római, illetve görög katoli­kus, valamint az orthodox egyházak e vonatkozásban még érvényesítenek. A közgyűlésen részt vett és felszólalt Jean Fischer az Európai Egyházak Kon­ferenciájának új főtitkára. (Lapunknak adott interjúját következő számunkban közöljük.) Az Ökumenikus Tanács közgyűlése meghallgatta dr. Görög Tibor főtitkár jelentését, a Tanács 1986. évi munkájá­ról. Foglalkozott a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió munkájával. Bátorításá­ról, támogatásáról biztosította az e szol­gálati területen tevékenykedőket. Meg­hallgatta a jelentést a Miatyánk közös ökumenikus szövegének előkészítéséről valamint számos egyéb kérdést vitatott meg- í Az ökumenikus Tanács közgyűlésen megnyitó igét olvasott és imádkozott dr Nagy Gyula evangélikus püspök, záró imádságot és áldást mondott Kovács Attila református püspök. CTAt 1/ t­- Gondolatok egy új év kapujában ­Az ember mindig félelmek és reménységek között lépi át egy új esztendő küszöbét. Ismerjük a félelmes lehetőségeket, amelyek világunk és a népek életét, egyházunk és gyülekezeteink sorsát, családjaink és személyes életünk jövőjét ma beárnyékolják. Nem csoda, hogy a félelem a jövőtől ott van valamennyiünk szívében. Mit hoz 1987? 1. Az újévi gondolatok legközvet­lenebbül családunk és személyes életünk körül forognak. Hogyan alakul majd életem a legszűkebb és legközvetlenebb életkörben, csalá­domban? Milyen örömök és mi­lyen próbatételek várnak rám? Bizonyos, hogy lesznek örömök, rózsák is ezen az úton; de tövisek is, szenvedések, megpróbáltatások és kudarcok is. A hivő emßer mégis bizalommal és reménységgel lépi át az ilyen határvonalakat. Hittel vallja: ez az új esztendő is erős és biztos kézben van: Isten világot és sorsunkat formáló, kegyelmes atyai kezében. Egyet azonban tud­nunk kell: Isten gondviselő szerete- te sohasem old föl minket a saját döntéseink, útválasztásunk felelős­sége alól! Keresztyénnek lenni 1987-ben is azt jelenti: rábízni teljes bizalommal, hittel a magam és enyéim sorsát életünk Urára. Ugyanakkor hivő szívvel választa­ni a sokféle lehetőség közül mindig azt, amit Isten igéje tanácsok amit lelkiismeretemben mint az 0 aka­ratát tudok vállalni és elfogadni. Ilyen döntések elé kerülünk szinte minden órában, 1987-ben is: me­lyik önző énem, saját érdekeim ta­nácsa, és melyik Jézus útja, a hit és a szeretet keskeny útja? A keresztyén ember élete „na­ponkénti megtérés” - mondja Lu­ther. Az önzés útjáról visszatérés Istenhez, a hit döntésével, a szere­tet cselekedeteivel. Az új esztendő személyes és családi életünkben er­re az állandó megtérésre, megúju­lásra hív. Csak így lesz az életünk valóban biztos kézben. Isten atyai kezében! Újévi félelmek és reménységek töltik el a szivünket akkor is, ami­kor egyházunk és gyülekezeteink közvetlen jövőjére gondolunk. Nem könnyű év van mögöttünk! Gyülekezeteink, lelkészeink, hí­veink életét sokszor tette próbára az elmúlt esztendő. Isten azonban reménységen felül, gazdagon meg­áldotta az elmúlt hároméves idő­szakot egyházunkban. A közel­Óév este és az élet-este egyformán az idő' múlását juttatja eszünkbe. Alkalmas ez arra, hogy az öregekre és a magunk öregségére, gon­doljunk. Legyen ebben se­gítségünkre két bibliai öreg:' Simeon és Anna példája. Sokan nem kívánnak megöregedni. Indokolják ezt azzal, hogy az öregkor már nem hozhat semmit, amit ők nem láttak, nem hallottak, meg ne tanultak volna. Az öregség már kényszerű levetkőzés, kifosztatás, amit legjobb megspórolni. A fent jelzett történetben derűs, boldog öregek szerepelnek. Az éltette őket, hogy még volt vámivalójuk az élettől. Simeonnak ígérete volt arra, hogy „ad­dig nem lát halált, míg meg nem látja az Urnák Krisztusát". Anna pedig azok közé tartozott, „akik Jeruzsálem meg­váltását várták." Telhettek felettük az évek, fogyhatott az erejük, őket éltette a bizonyosság, hogy Isten tartogat még számukra valamit, sőt a legnagyobbat, a legfontosabbat tartogatja számukra. Ki ne érezné megöregedve, hogy a legfontosabb, a legdöntőbb dologra nézve még mindig keveset tud? Ki mer­né azt állítani, hogy neki Isten már nem tud új leckét feladni, újat tanítani? El­lenkezőleg: a halál közeledtére, a szám­adás gondolatára legtöbbünk lelkére az a felismerés zuhan rá, hogy készület­len, tájékozatlan, tudatlan a halál, a feltámadás, az örökélet dolgaiban. Ha Estére kiderül az ég Lukács 2,25-38 élni szeretnének, leginkább azért sze­retnének élni, hogy még többet higgye­nek, reméljenek, ismerjenek Isten üd­vözítő munkájából. Ez vonja fénybe, ragyogásba, tölti meg tartalommal az életüket, hogy Istennek még sok üzene­te, tanítása van számukra, sok csiszolni valója rajtuk. Azért szaporítja éveiket, napjaikat, hogy Fia vérén megtisztítva, az üdvösség bizonyos hitében megerő­sítve, tisztán és szentül állíthassa őket maga elé az utolsó napon. Nekik is - mint Simeonnak és Annának - meg akarja mutatni a Megváltót, hogy min­den saját igazságukat szemétnek ítélve, bizakodásukat egyedül Jézus véres ke­resztjébe, ártatlan halálába vetve az íté­let napján egyedül őreá támaszkodja­nak. Isten nyújtotta és tanította ezt persze az élet reggelén és delén is, de akkor nem volt elég figyelem, türelem és csend erre az üzenetre. Isten az1 öreg­korban fokozatosan elveszi a földet, hogy közelebb hozhassa és valóságo­sabbá tehesse a mennyet. És ezzel nem a fontosabbat és döntőbbet mutatja-e múlt budapesti evangélikus világ­gyűlés, új énekeskönyvünk és új lelkészi Agendánk, megújuló templomok és diakóniai intézmé­nyek, sok eleven gyülekezet és hű­séggel szolgáló lelkész, világi mun­katárs, a világ evangéhkusságának és társadalmunknak megbecsülése, szeretete - mindezek jelei Isten ke­gyelmének irántunk; mindez re­ménységre bátorít az új évben is. Ugyanakkor fokozza, növeli a sa­ját felelősségünket is az egyház éle­tében. Csak úgy lesz ez az új év valóban áldott egyházunk és gyüle­kezeteink számára, ha magunk is félre tudunk tenni minden egyéni sérelmet és önzést, bizalmatlansá­got és képmutató szép szavak mö­götti gyűlölködést, vádaskodást. Isten akarata, Jézus útja az egyház­ban csak egy lehet: az egymást bi­zalommal vállaló és közös felelős­ség a ránk váró, nagy feladatok végzésében. Kérjük Istent, hogy ilyen új évet adjon egyházunkban: a bizalom és szeretet közös útját mindannyiunk szamara! 3. meg? Telik Isten gazdagsá­gából akár száz évre is újabbnál újabb üzenet, kije­lentés és tanítás. Csak kérd, várd és fogadd el. Nem fo­god unni és sokallani az öregkort. És tennivaló is lesz. A két bibliai öreg se volt tétlen. Áldást mondtak, bizonysá­got tettek, imádkoztak. És az emlékük még ma is él. Hogy fiatal korukban mit csináltak, azt nem tudjuk, de amivel életük végén szolgáltak, arra örökké emlékezik Isten népe. Minél jobban elfeledkezik egy kor Istenről, annál égetőbb szükség van emlékeztetőkre. Bizonyságtevő öregek után kiáltan'ak a mai családok és gyüle­kezetek. És imádkozó öregek után! Amíg kezedet össze tudod kulcsolni, s amíg a körülötted élőket Isten elé tu­dod vinni, addig nem vagy haszonta­lan. „Mert igen hasznos az igaz ember buzgó könyörgése.” (Jakab 5,16b) „Estére kiderül az ég!” Régi megfi­gyelés, népi bölcsmondás. * Azt mond­ják, visszanéz a nap, hogy még egyszer bearanyozza a földet. Áz élet-este is akkor derűs, ha a kegyelem napja eloszlatja a bűn, a kétség, a félelem és a hitetlenség felhőit,'és a bűnbocsánat öröme bearanyozza a lelket. Az életnap lehanyatlásakor a hivő szívre előre veti fényét a feltámadás és. az örökélet. És ezt érdemes megérni! Csepregi Béla Ez az új év elkerülhetetlenül odafordítja a tekintetünket népünk és a világ jövője felé is. Hogyan, alakul 1987-ben az emberiség és hazánk sorsa? Isten kezében tud­juk mindkettőt, a világ és népünk jövőjét. Ezért nem reménytelen­séggel, hanem bizalommal tekin­tünk előre. Ez a hívő reménység azonban újra csak magában rejti emberi döntéseink, a felelősség és szeretet parancsát. Országunk, hazánk mai helyzete, földi jövőnk közös építése ezután sem enged meg percnyi lazí­tást sem, de önző, felelőtlen maga­tartást sem. Hanem a közös erőfe­szítést, a becsületes munkát, az er­kölcsi értékek őrzését és megújítá­sát kívánja meg mindannyiunktól. Mindebben a hívő emberekre ma különösen is nagy felelősség hárul. A gazdasági és etikai válságok ideje a keresztyén ember igazi helytállá­sánál az ideje - és ez nem megy szeretet, személyes áldozatok nél­kül hazánk, népünk jobb jövőjéért! Ahhoz, hogy 1987 magyar né­pünk számára boldogabb esztendő lehessen, béke kell a világban is, „béke a földön”. Ezt is csak Isten kegyelmes gondviselése adhatja meg számunkra. Isten azonban itt is felelős szolgálatra hív bennün­ket. Imádságra a világ békés jövő­jéért. Világos, felelős állásfoglalá­sokra az egyházak részéről. Békes­séget munkáló döntésekre, cseleke­detekre a családban, társadalom­ban, az egyházban és a népek sor­sáról tárgyaló fórumokon. Hogy 1987 is a „béke esztendeje” lehes­sen, itthon és a nagyvilágban. Elhangzottak az új évet jelentő, éjféli óraütések. Ilyenkor és utána is mi, keresztyének, szemünket hit­tel Istenre emeljük, akitől jön a segítségünk. Szívünket, értelmünk és kezeink munkáját pedig oda­szánjuk a szeretet, az igazságosság, a jó cselekvésére. „Az éjszaka el­múlt, a nappal elérkezett. Vessük el azért a sötétség cselekedeteit és öltsük fel a világosság fegyvereit. Járjunk becsületesen ... öltsük fel Jézus Krisztust!” (Római levél 13.12-14). így lesz majd 1987 a kegyelem és béke áldott új esztendeje személyes és családi életünkben, egyházunk­ban, népünk és a teremtett világ életében! Dr. Nagy Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom