Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-28 / 52. szám
Evangélikus Elet 1986. december 28. Szolgálatok - utak - távlatok| 1. Latin-amerikai beszámoló Legutolsó beszámolóm Vízkeresztkor kelteződött. Ezt megelőzően latin-amerikai szokás szerint a petárdás, hangos Szilveszter után Újév estéjén voltun együtt hálaadásra, számadásra, de egyúttal Jézus nevében való évkezdésre is. Szilveszterkor a belváros felhőkarcolói között az ablakokból kidobált papírlapok tömkelegé a járdákon, fákon, utakon, mintha azt akarná mutatni, hogy az emberek leírják, felszámolják a múltat és üres, tiszta lappal kívánják kezdeni az újat. Januárban, az itteni rekkenő nyár és iskolai szünet alatt kissé nálunk is lelassult a szolgálatok egymásutánja. Aki tehette, a tenger mellé, vagy a hegyekbe utazott. Februárban az egész ország egyszerű, főleg színes bőrű népét minden évben megmozgatja a farsang és az azzal járó karnevál. Március óriási vívmánya és eseménye volt az addigi évi 200% inflációt megfékezni hivatott új pénz bevezetése és az azzal járó, befagyasztott árak és bérek. Akinek sok pénze volt, panaszkodott, mert eddig megélt könnyen a pénzéből, de a szegény emberek fellélegzettek kissé. Ez kiegyensúlyozottabbá tette az egyházi élet hátterét is. Mivel most novemberben új választások esedékesek, ez az egész közéletre rányomta a bélyegét. Rádióban, tv-ben és az utcán folyik a szó és az újabb papírháborúság. Taktikai okokból a gazdasági élet kerekei is csikorogni kezdettek, hol az áruellátásban, hol a munkabeszüntetésekben, de azért ez a nagy világrésznyi ország még óriási tartalékokkal rendelkezik, így ezt is kibírja. Március 15-ét Arany János körünk imét megünnepelte, most jól sikerült vacsorával és műsorral, melynek keretében Bálint János felügyelő magyarul, jómagam olvasott portugál beszéddel szolgáltam a kétnyelvű közönség előtt. Pár napra rá a Magyar Nagykövetség látta vendégül a kolónia népes csoportját testvéries együttlét keretében. Gyülekezetünk az idén is felállította szép magyar pavilonját az emigráns kiállításon, mely éveken át sok embert vonz és a fiatalok, népek vetélkedőjében regös tánccsoportunk is szép sikerrel szerepelt. Meglátogatott bennünket Varga Sándor magyar nagykövet, valamint Térjék Mihály követtanácsos is nejeikkel együtt. Az egyházi év egymást váltó szolgálataink sorából kiemelkedett Pünkösd estéjén Heitor Meurer esperes szolgálata és előadása, mely szabad fórum is volt egyben. Júniusban Eugenio Föhringer lelkész szolgálata és előadása (szeretet- vendégségen) volt esemény. Ez a lelkész feladta eddigi belvárosi lel- készi szolgálatát és a város déli nagy evangélikus gyülekezetében, Santo Amaroban, városi-utca- missziós szolgálatra kívánja szentelni életét. Sáo Paulóban sok százezer, ha nem millió, otthon és szülő nélküli, elhagyott gyermek él csavargásból és koldulásból. Itt ezekért kíván Krisztus nevében élni és dolgozni. Nagy visszhangot váltott „A reménység nem vágyálom” A Lutheránus Világszövetség vezetőinek karácsonyi körlevele „Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ö dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14) Rio de Janeiro látképe ki a népes gyülekezetből ez az önfeláldozó magatartás és szolgáló készség. Júniusban az ún. Magyar Házban, a Könyves Kálmán Szabad- egyetem rendezésében, „Finnország és a finnek” címmel előadást tartottam. A finn nagykövetségtől kapott két színes hangosfilm jó hátteret biztosított az előadásnak. Júliusban nagyszerű lehetőségünk volt a Brazil Állam szövetségi fővárosában való látogatásra: Brazíliában. Ezt az innen 1100 km- re levő, félmilliónál nagyobb hivatalnok, kormányzó várost az ötvenes évek végén repülőgépről tájé- kozódottan kijelölve, egy kitűnő klímájú magas fennsíkon, az őserdő kellős közepébe telepítették. A várost tó veszi félkörívben körül. Formája kiterjesztett szárnyú, földön fekvő repülőgép rajzolatú. A pilótafülkének megfelelő helyen van az államfő hivatala és a parlament, a szenátus épületével együtt; míg a gép törzse vonalának hosz- szában kétoldalt a minisztériumok és főhivatalok remek, modern palotái sorakoznak, szökőkutakkal, vizekkel körülvéve. Oscar Niemey- er remekelt sok középületével, míg a várostervezés munkája Burle Marxot dicséri. A repülőgép kiterjesztett szárnyainak megfelelő részen vannak a lakónegyedek és azok peremén a követségek szép épületei, pompás kertjeikkel. Jó volt a fordított virágkehely formájú katedrális merész vonalai és a pasztellkék ablakú Don Bosco székesegyházak mellett látni a mi egyházunk szép, modern templomát, gyülekezeti termeit és elbeszélgetni a lelkésszel az ottani szinte egy or- szágnyi területre kiterjedő munkájáról. A Magyar Nagykövetség tető-teraszáról összefogó képet lehetett alkotni arról a városról, ahová eleinte még a téglát is repülőgéppel szállították. Az oda és visszút feltárta ennek az országnak világrésznyi távlatait és a narancs, citrus-félék, kávé, cukornád ültetvények gyári üzemegységeikkel a jövőt tükrözték; a ki nem használt óriási, üres területek a fel nem tárt lehetőségeket jelezték. Benkő István Beszámolónk II. befejező részét lapunk következő számában közöljük. Ma már az egész világ keresztyénéi rájöttek arra, hogy az a kritikus helyzet, amelyben élünk, olyan reménységet követel, amilyenre saját erőnkből nem vagyunk képesek. Minden karácsony arra emlékeztet, hogy reménységünk testté, emberi lénnyé lett, aki közöttünk lakott, a görög eredeti szerint „sátrat vert”. Jézus megosztotta életét azokkal a menekültekkel, akik sátortáborokban laknak, azokkal a szegényekkel, akik nyomornegyedekben élnek, és azokkal az üldözöttekkel, akik börtönben vannak. Benne valóban meglehet az a reménységünk, hogy Istenbe vetett hitünkkel átlépjük emberi képességeink és helyzetünk korlátáit, miközben a békéért és igazságosságért küzdünk jelen világunkban. A reménység marad meg, amikor minden biztosíték elvész, és az ember mégis a túloldali cél elérésére törekszik, problémái, szenvedései és csüg- gedése szakadékán át. A reménység az emberiség állandó igényének kifejezése a jövő iránt, az élet megragadása, amely több, mint az állatok ösztönös küzdelme a fennmaradásért. A reménység világit rá az emberiség igazi természetére, hiszen az ember az egyetlen élőlény, amely képes aktívan formálni a maga történelmét. A reménységben párbeszédet folytatunk az ismeretlen jövővel, jobban, minit bármikor, „reménység híján is reménységgel”. A reménység nem vágyálom - hivatásunk. Nem is olcsó vigasztalás, vagy menekülés a valóság elől. A reménység nem sekélyes optimizmus, hanem ellenkezőleg: szembenézés a valósággal, amelyet le akar győzni. A reménység nem passzív szenvedés, hogy jöjjön csak, aminek jÖnnié kell, hanem állhatatosság, annak igénye, hogy a jövő már itt van. A reménység nem úgy érthető legjobban, ha valami elvont fogalomnak tekintjük. - A reménység elszántság; az élet, a győzelem és a jobb napok akarása. A reménység létfontosságú: „győzni fogunk”, mert „az egész világ az ő kezében van”. A reménység erő, amely továbbadódik. A reménység és a hit ikertestvérek: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek.” (Zsid 11,1-2) Még a mai világban is megláthatjuk a reménység jeleit: sokféle, különböző hitet valló ember volt együtt Assisiben és imádkozott a békéért. Zöld mezők találhatók ma Afrikában ott, ahol egy éve még csak homok volt. Az egyházak évről évre együtt lépnek fel a faji megkülönböztetés ellen, ökumenikus a szolidaritás Namíbia függetlenségéért. Növekszik a szószéki és oltárközösség a keresztyén felekezetek között. A fiatalok újfajta lelkiségre vágynak. Mi, evangélikusok, a szoros ökumenikus partneri viszony Szolgálatunk megújulásáért Személyes keresztyén életünkben, de ezzel együtt gyülekezeti életünkben is állandó megújulásra van szükség. Ugyanez érvényes minden más mozgalomra, a béke megőrzése céljából alakult békemozgalomra is. Hogy a béke megőrzéséért folytatott szolgálatnak milyen területeken kell újra meg újra megújulnia, azt az időnként megtartott békekongresszusokon, vagy békekonferenciákon beszélik meg a mozgalomban részt vevők. Ebből a célból a magyar békemozgalom 1987 január végére tervezi soron következő konferenciáját. Ennek a konferenciának az előkészítéseként az egyházak és felekezetek budapesti lelkészei december 4-én békegyűlést tartottak, ahol azt beszélték meg, mit tehetnek az egyházak és felekezetek a békemozgalom megújulásáért. Érdekessége volt ennek a gyűlésnek, hogy részt vettek a teológiai akadémiák hallgatói is, így a résztvevőknek közel a fele fiatal volt. A magyar békemozgalom időszerű kérdéseiről és az országos békekonferencia előkészületeiről Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára tartott tájékoztatót. A nagy érdeklődéssel kísért tájékoztatóban részletesen szólt arról, milyen változások történtek az- utóbbi években a nemzetközi kapcsolatokban és népünk társadalmi és gazdasági életében. Hajói és eredményesen akarjuk végezni szolgálatunkat, akkor ezeket a változásokat őszintén elemeznünk keli. Az előadás kiemelte, hogy ebben az őszinte elemzésben és ezáltal a bizalom erősítésében milyen jelentős szolgálatot végeznek az egyházak és kérte ennek a szolgálatnak a tovább folytatását. A megbeszélésen a hozzászóló lelkészek azt hangsúlyozták, hogy a hagyományokhoz hűen az egyházak őszinte örömmel végzik tovább ezt a szolgálatukat. E szolgálat jelentős mozzanata volt 1986-ban a balatonszárszói ökumenikus ifjúsági békekonferencia, valamint a Hirosima-vasámap és a római pápa által kezdeményezett Assisi-imanap alkalmából nálunk is megtartott ökumenikus imádság. S. J. „Történelmi jelentőségű tettet alkotott Péteri társadalma" EMLÉKMŰ ÉS EMLÉKHELY Az idézett mondatot dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzor mondotta azon a rendhagyó és kimagasló ünnepségen, mely november 1. ködös koradélutánján a megye és az ország távoli vidékeiről is Péteribe vonzott sokakat. Istennek hála, már szinte megszokott egyházunkban, és lapunk olvasói számára, hogy templomfelújításról, új gyülekezeti helyiségek, parókiák építéséről hallunk, olvasunk. Péteriben valami más, és teljesen újszerű történt, melyre a megyei és országos hírközlő szervek is felfigyeltek. Mi volt ez? A gyülekezet temetőjében felavatták egyházunkban, és - tudomásunk szerint - országunkban is elsőként a II. világháborúban elesett magyar katonák emlékművét és emlékhelyét, a péte- ri 30 áldozat feltüntetésével. Ahogy a Képzőművészeti Alap Lektorátusának átvevőbizottsága jellemezte, a mű „a tartalom mélységét kifejező egyszerűségével, természetközelségével, ember- léptékű harmóniájával ragadja meg a szemlélőt”, mely dr. Foltin Brúnó lelkész szobrász- és szervezőmunkájával valósult meg - éspedig teljesen társadalmi összefogással, társadalmi munkában. A gyülekezet és a falu népe 1983 tavaszán állt neki, hogy az addig elhanyagolt temetőjét rendbetegye. 1983- ban így készült el a temető útjainak kialakítása, alapozása, a ravatalozó előtti térrész lebetonozása. 1984 decemberében vetődött fel a gondolat, hogy hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulójára készülve hozzák rendbe a temető nem aktív részében fekvő úgynevezett „ismeretlen katona” sírját, hogy a II. világháborúban elesettek hozzátartozói ott róhas- sák le kegyeletüket. E gondolat formálódott később úgy, hogy a lehetőségek keretei közt alakítsanak ki egy olyan emlékművet megjelenésében és elhelyezésében is méltóképpen, mely az elesettek nevének megörökítését is szolgálja, s kifejezi az ügy emberi tartalmát is. A hely adott volt, s ettől kezdve a temető formálásában már ez az elképzelés vezette a gyülekezetei. Ügyük továbbvitelében megértésre és támogatásra találtak a helyi, nagyközségi, megyei tanácsi vezetés és társadalmi szervek részéről is, s munkájukat így a Hazafias Népfront mozgalom keretében folytatták tovább. 1985 februárjában jelent meg az a minisztériumi irányelv, melynek alapján elindíthatták a háborúban elesettek felkutatását, adatgyűjtését és az emlékmű terveinek készítését. Ebbe a munkába a helyi iskola úttörőmozgalma is bekapcsolódott. Sikerült ugyanakkor felkutatniuk az „ismeretlen katona” kilétét és adatait iSj melyben Szeretnie község vezetői voltak segítségükre. Kecskés Zoltánnak hívták, kit katona- szökevényként végeztek ki a falu határában 1944-ben. Ezzel párhuzamosan több tervváltozat készült az emlékműre vonatkozóan. A megvalósult kialakítás terveit a teljes dokumentációval együtt 1985 szeptemberében fogadták el és hagyták jóvá az illetékes állami, egyházi és képzpművészeti szervek és fórumok. Ekkor kezdődött a konkrét megvalósítás. Kecskés Zoltán maradványait az emlékmű alá exhumáltatták. Az ő maradványai tehát azok, melyek valóban az emlékmű alatt nyugszanak. Megkezdték egyben az anyagok gyűjtését is. Két termelővállalat ajándékaként, egy helybeli magánfuvarozó segíés az olyan misszió iránt elkötelezett közösségnek tekintjük magunkat, amely az evangélium hirdetését és az igazságosság, a béke és az emberi jogok szolgálatát jelenti. Ennek megfelelően hívek kívánunk maradni a budapesti nagygyűlés mottójához: „Krisztusban - reménység a világ számára”. Valóban, a mostani karácsonyon jobban, mint bármikor, szükségünk van Krisztus jelenlétére és arra a reménységre, amelyet életünkbe és világunkba belé- olt. Kegyelemmel és igazsággal telve Krisztus közöttünk van. Látjuk az ő dicsőségét. Genf, Svájc, 1986. december Dr. Káldy Zoltán elnök Dr. Gunnar Stálsett főtitkár r téségével megkapták a szükséges kőanyagot. A tél folyamán a gyülekezet presbitereivel előkészítették a köveket a nevek vésésére, és megcsináltatták a vésetést is. Ez év tavaszán került a helyére az emlékmű főköve. Az egyik dombrész élén áll a fehér főkő domborművel és a főfelirattal: „A háború, a fasizmus áldozatai 1939-1945”, alatta a rézsűben elhelyezett 30 vörös terméskő kövirózsák közt, mindegyiken egy-egy katonaáldozat neve. A főkővel szemben nyíló út közepén helyezkedik el az avatással egyidőben, a nemzetközi béke-év jegyében jelképesen ültetett platánfa, az úgynevezett „béke-fa”, melyet a HNF részéről Járady László, a Monori Nagyközségi Hazafias Népfrontbizottság elnöke, egyházunk részéről Keve- házi László, a Pest megyei Egyházmegye esperese ültetett. Előtte vörös kőbe vésve a 37. Zsoltár 37. verse olvasható: „A jövő a béke emberéé.”. - Megköszönve minden vállalat, magánszemély, presbiter és gyülekezeti tag segítségét és munkáját, ez igére gondolva joggal mondotta beszámolója végén dr. Fol- tin Brúnó: „Hiszem, hogy tartalmában bár távol elesettek emlékét őrzi e Kő, a háború sokak által átélt borzalmait (Folytatás a 7. oldalon) Túrmezei Erzsébet Három karácsony gyermeke Három karácsony fényében élek s járom az utat, míg hazaérek. Mély szakadékban, meredeken, holt sivatagban, zord hegyeken. Szomorú ködben kell néha 1 mennem, fekete felleg fog körül engem. Ó, milyen sokszor megállna lábam. ha nem járhatnék három karácsony fénye nyomában. Vártam az első éveken át. Nappalokon és éjeken át. Gyermeki álmok ösvényein feléindultak lépéseim. Zsongó tavaszban halk éjeken utána sírt már az énekem. Adventi lángok róla lobogtak. Fenyőn a gyertyák róla ragyogtak, róla zenélt az esti harang, feléje hívott árván bolyongót és uttalant. S életem fölött felkelt a Csillag. Sugárzó hajnal ragyogva virradt. Szivem, a szegény, egyszerű jászol ujjongva újult már a csodától: volt kit boldogan bezárnia. Benne pihent az Isten Fia... zizegő szalmán, népi bársonyon. Az volt az első, életújitó karácsonyom! A második meg ... mindennapos. Ébred a hajnal, a harmatos, s áldott az üde reggeli óra: készülhetek a találkozóra, égi Vendégem fogadhatom ünneplő szívvel mindennapon. Ha elindulok, hogy 0 vezessen, ■ hogy Ö emeljen fel, ha elestem, adjon erőt, hisz énbennem nincsen, keresztet, terhet boldogan vinnem. Szüntelen várom, öt keresem, nélküle árván, ínségesen, s Vele mindennap találkozom. Ez a második, soha nem múló karácsonyom. De a lelkem még többre sóvárog, és karácsonyra még egyre várok. Megyek a földi zord utakon, míg színről színre megláthatom mennyei trónján, akiben hittem és aki felé vándorlók itt lenn. Addig én mindig előre nézek. Fogynak a napok, futnak az évek, utak maradnak messze mögöttem. Megyek előre vágytól űzötten. Addig a földön nincs pihenés. Minden az enyém, mégis kevés. Sietek addig mindenen át elérni ottfenn életem örök karácsonyát. Három karácsony gyermeke, élek, és ha elalél bennem a lélek, három karácsony kézenfog engem. Hozsannás szóval három karácsony énekét zengem.
