Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-01-05 / 1. szám

Evangélikusaiét 198§. januAr 5. A KERESZTYÉN HIT FŐ TÉTELEI Lelkész és gyülekezet Jézus „igájában” Az oltári szentség Jézus - János evangéliuma sze­rint a kapernaumi zsinagógában - így tanította az embereket: „Bi­zony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van.” Isten élő embereket akar látni az ő szolgálatában. Az élő ember pe­riig jelen esetben az, aki hittel veszi újra és újra az úrvacsorát. Aki ezt nem cselekszi, abban - Jézus sza­vai szerint - nincs élet. Aki nem él ezzel az Isten által felkínált lehető­séggel, aki nem hagyja magát meg­tisztítani, hogyan is állhat egy olyan szolgálatban, amit a szent, a tiszta, a tökéletes bíz ránk az élet terhétől megfáradt, bűnökkel ter­helt emberekre. Hogyan is lehet­nénk másként az élő gyülekezet élő, szolgáló tagjai? Emlékezzünk csak Jézus és Péter beszélgetésére, amely azon az estén zajlott le, ami­kor Jézus elrendelte az úrvacsorát, a halála előtti napon. Jézus a va­csorától felkelve elkezdte mosni a tanítványok lábait, rabszolgamun­kát végezve. Amikor Péterhez ért, nagy ellenállásba ütközött: „Az én lábamat nem mosod meg soha!” Jézus így válaszolt neki: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Simon Péter az & heves természetével erre azt mondta ne­ki: „Uram, ne csak a lábamat, ha­nem a kezemet, sőt a fejemet is!” Jézus ekkor így szólt hozzá: „Aki megfürdőtt, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát megmos­sák, különben teljesen tiszta.” Mi is tiszfák lehetünk az Ige és az „új­jászületés fürdője” által, de ne­künk is szükségünk van újra és újra a „lábmosásra”, bűneink szennyének lemosására, hiszen bű­nös természetünk - luther szavai­val - csak az utolsó kapavágással, halálunkkal tűnik el életünkből. Az úrvacsora szentsége A keresztség után - egyházunk lutheri tanítása szerint - a másik szentség az úrvacsora. Ebben az esetben is van látható jel, amely a szentség fogalmánál elengedhetet­len, másrészt itt is megtalálható Isten rendelése, hiszen jól ismerjük Jézus szavait, amelyek a mai napig is kötelező érvényűek: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem... Igyatok ebből mindnyájan, ez az én vé­rem.” Mivel Jézus a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján rendelte el az úrvacsorát, mi is ko­vásztalan kenyeret, ostyát és bort veszünk magunkhoz. A kovászta­lan kenyerek ünnepén a zsidó nép - Isten külön rendelete alapján - minden évben megemlékezett az egyiptomi fogságból való szabadu­lásról és a negyvenéves pusztai vándorlásról. Az úrvacsora vétele­kor a bűnbocsánat vétele mellett mi is megemlékezhetünk arról, hogy Isten milyen mélységekből szabadított ki bennünket. „Az úrvacsorában a kenyér és a bor Krisztus valóságos teste és vé­re. Azt nemcsak az igaz, hanem a gonosz keresztyének is adhatják és vehetik.” - tanítja Luther ebben a fejezetben, és ez az álláspont felel meg leginkább a Szentírás teljes üzenetének, hiszen „nincsen igaz ember egy sem”, és Lukács evangé­liuma szerint még Júdás is része­sült úrvacsorában. Viszont Luther is kijelenti néhány fejezettel a most tárgyalandó rész után (Az átok­ról), hogy „a nyilvánvaló és meg­átalkodott bűnösöket nem szabad a szentséghez, vagy az egyház más közösségéhez engedni, amíg meg nem javultak és nem kerülik a bűnt.” Luthernek ez a kijelentése figyelmeztessen minket arra, hogy az úrvacsoravételre komoly ön­vizsgálattal készüljünk, másrészt viszont merjünk odajárulni a „ke­gyelem királyi székéhez”, hiszen készen van számunkra a bocsánat. Az úrvacsora szentségét két szín alatt kell kiszplgáltatni, hiszen Jé­zus elrendelése egyértelműen ezt mondja ki. Az NSZK-beli Augs- burgban található az a templom, ahol Luther - a pápai tanítás egyértelmű tiltása ellenére - elő­ször kezdte két szín alatt osztani az úrvacsorát. Felismerte, hogy eb­ben az esetben is „Istennek kell inkább engedelmeskedni, hogy- nem az embereknek.” Isten kegyel­me pedig - Luther szolgálata nyo­mán - erősítette a hitben a gyüle­kezet tagjait, élő közösséggé vál­tak, hiszen együtt részesültek Jézus Krisztus testéből és véréből. Deme Zoltán Bács-Kiskun megye közepén, Kiskőrös városa körül találunk három települést: Csengőd, Páhi és Kaskantyú a három falu neve. Kis­kőrösiek települtek mind távo­labbra, meghódítva a szőlő- és gyümölcstermesztés számára a ho­mokvidéket, tanya-településeket hoztak létre. A századforduló tá­ján tanyaközpontok szerveződtek, itt iskola-templomokat építettek, majd e központokból falvak let­tek. Korán megindult az egyházi élet is. Páhi 1892-ben már Kiskő­rös szervezett szórványa, 1912-től leányegyház, ami azt jelenti, hogy iskolájában levita-tanító műkö­dött, aki az istentiszteleteket is el­látta. Kaskantyún és Csengődön a század elején szerveződik a gyüle­kezet. Utóbbiban 1912-ben „közös protestáns” gyülekezet alakul, hogy a két felekezet kiskőrösi pap­jai felváltva tartsanak vasárnapon­ként istentiszteletet. Végül 1928- ban Páhi és Kaskantyú együtt lesz anyagyülekezetté, Csengőd pedig 1936-ban lesz önállóvá. Mindhárom helyen az iskola templomként is szolgál, kis tornyá­ban harang hívogatja a gyülekeze­tét Isten elé. A második vüághábo­Túrmezei Erzsébet Minden napi 1 •14S ion es Isssvörf rrr 1 wyi»*■><% fc**. Fív * : 365! Jövendő új napok, visztek-e, hoztok-e, vesztek-e, adtok-e, szóljatok, váltjátok! 365! Mind ködös, mély titok. Hoz borút, sugarat, s elsiet, nem marad, jönni és menni fog. 365! Hívom is, várom is. Mert minden új napon világít utamon ígéret három is. 365! Bármi vár, bármi ér, jóság és kegyelem jön velem, jár velem, minden nap elkísér. 365! ,;pj hűség, kegyelem .vár reám és fogad, fényli be napomat minden új reggelen. 365! Félre gond, félelem! Mindig lesz támaszom. Hisz minden új napon Jézus jár énvelem. 365! Vallom is, áldom is. Nevében kezdem el. ígéret énekel szívemben három is. rú után Csengőd templomépítésbe kezd és 1963-ban készülnek el igen szép templomukkal. Páhin és Kas­kantyún az utóbbi években újítot­ták meg templomaikat. A három anyagyülekezet 1972-ben társgyü­lekezetté alakult. A társgyülekezet lelkésze, Sár- kányné Horváth Erzsébet ez év nyarán férjével együtt a miskolci gyülekezet lelkésze lett. Utódját, ifi. Hafenscher Károlyt október utolsó szombatján iktatta be lelké- szi hivatalába Tóth-Szöllős Mi­hály, az egyházmegye esperese, Káposzta Lajos soltvadkerti és az édesapa, dr. Hafenscher Károly Bp. Deák téri ig. lelkész segítő szolgálatával. Az iktató igehirde­tés Mt 11,28-29 alapján Jézus kö­vetéséről szólt. Igáját felvenni azt jelenti, hogy beleállunk teljesen az ő szolgálatába. Ennek a szolgálat­élhet és ezzel szolgálhat lelkész és gyülekezet. A gyülekezet örömében igen so­kan osztoztak. Ezt nemcsak szóbeli köszöntésekben mondották el, de a zene és az ének nyelvén is. A solt- vadkertiek zeneszáma és a Lutherá- nia kamarakórusának több ének­száma tette az ünnepi istentisztele­tet gazdagabbá. A gyülekezet örö­mét Nemes László felügyelő és Dro- bina Ferencné gondnok köszöntése juttatta kifejezésre és közben gyer­mekek és fiatalok nyújtották át vi­rágaikat. Megható volt, ahogyan édesapa köszöntötte fiát a Deák téri gyülekezet küldöttsége élén és útra- valóul 2Tim 4,5 szavait helyezte szívére: „légy józan mindenben, a bajokat viseld el türelmesen, végezd az evangélista munkáját, szolgála­todat maradéktalanul teljesítsd.” Az egyházmegye nevében Káposzta nak lehetnek fizikai terhei is - küszködés a téli utakkal, idő és távolság legyőzése -, de az igazi teher az, hogy önmagunkról le­mondva megmaradjunk mindvé­gig szolgának és tanítványnak. Ta­nulni Jézustól a szelídséget és alá­zatot, a könyörületet és segítést, életté tenni a hirdetett igét, béke követeiként élni és szolgálni gyüle­kezetben, társadalomban, egész vi­lágunkban. Jézus igája nem nehéz, sőt kedves, mert Istén szeretetével gazdagítja és erősíti lelkészt és gyü­lekezetét. Vallomás volt az új lelkész ige­hirdetése 2Tim 1,7 alapján. Van sok ok világunkban a csüggedésre: pattanásig feszült világhelyzet, fer­tőzött környezet, gazdasági bajok, társadalmi igazságtalanság és más hasonlók, sokfelé, az egyén és a közösség életében. De Isten aján­dékot ad. Erő Lelkét, az ige hirde­tésére és a jónak cselekvésére, sze­retetnek Lelkét, hogy kihűlt szíve­ket melegítsünk szeretetre és jó­zanság Lelkét, hogy józanul épít­sük e földi életünket és jövendő életünket is. Ebből az ajándékból Lajos arról szólt, hogy találjon ott­hont, gyülekezetben és egyházme­gyében az új lelkész. Égető Árpád, Csengőd tanácselnöke a jó együtt­működést kérte és reméli, hogy en­nek gyümölcsei hasznosak lesznek az egész falu életében. Szavaiban osztozott Zódor Mihály igazgató, a HNF kiküldetésében. A csengődi többi felekezet köszöntését ifi. Bagi László református, Mónus Dániel baptista és Nemes Vilmos rk. plébá­nos adták át. Meleg szavakkal üd­vözölte az új lelkészt Trajtler Gábor zenei igazgató is, aki a „fótiak”, a kántorképzősök nevében kívánt ál­dást szolgálatára. A beiktatás ünnepi percei elmúl­tak, testvéri, baráti beszélgetésben kapcsolódtak össze hazaiak és fő­városiak, gyülekezetbeliek és az egyházmegyéből érkezettek. Azóta már a „hétköznapok szolgálata” folyik és reméljük, hogy elegendő lesz az „erő, a szeretet és a józan­ság Lelke” ahhoz, hogy lelkész és gyülekezete felvegyék „Jézus igá­ját”, szolgálatát, egymásért, fal­vaik társadalmáért, minden em­bertársukért! •— s - y MEGKÉRDEZTÜK AZ LVSZ VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK TAGJAIT Egyházában milyen gondolatok és mely személyek gyakoroltak je­lentős hatást önre? Már gyülekezeti lelkészi szolgá­latom idején és mikor egy Predi­gerseminar rektora voltam, erőtel­jes inspirációt jelentettek a sáfár- sággal kapcsolatos teológiai gon­dolatok, melyek az ötvenes évek közepén az LVSZ-en keresztül a mi NDK-beli egyházainkhoz is eljutottak, és melyek ma nálunk minden gyülekezeti munkában teológiai közkincsnek számítanak. Milyen módon vett részt eddig az LVSZ munkájában? Az LVSZ legutóbbi két nagy­gyűlésén Daressalamban (1977) és Budapesten (1984) egyházam, a Greifswaldi Evangélikus Tartomá­nyi Egyház delegátusaként vettem részt és tagja vagyok a mi NDK nemzeti bizottságunknak. A vég­rehajtó bizottság tagjaként a prog­rammal és a tagsági kérdésekkel foglalkozó bizottságban dolgo­zom. Válaszol dr. Horst Gienke püspök, Greifswald, NDK Véleménye szerint az LVSZ munkájában hol kellene a súlypont­nak lennie? Az LVSZ alkotmányában rögzí­tett és a Budapesten pontosan kö­rülhatárolt feladatok maradnak a feladhatatlan súlypontok a Világ- szövetség munkájában (az evangé­likus egyházak közötti egység és közösség erősítése, ökumenikus fe­lelősség, misszió és egyházi együtt­működés, szolgálat a békéért és igazságosságért). Milyen módon tudna az LVSZ támogatást nyújtani az országában élő egyházaknak? Nagyon remélem, hogy az LVSZ jó hozzájárulást tud adni a mi egyházaink és gyülekezeteink missziói szolgálatának eleven és teljességre törekvő alakításához. ön személyesen milyen hozzájá­rulást tud nyújtani a vb előtt álló feladatok megoldásához? Az NDK evangélikus egyházai, mint „egyház a szocializmusban” izgalmas tanulási folyamatban ál­lanak, melyben Jézust követve, bi­zonyságtevő és szolgáló közösség­ként, Isten előtt tudják magukat felelősnek a békéért, emberségért és reménységért. Ezeket az Isten által ajándékozott tapasztalatokat szeretném a végrehajtó bizottság munkájába bevinni. Az utóbbi években sokan kér­dezték tőlem, hogy egyik-másik felekezet mért nem ünnepli Vízke­resztet, s mi evangélikusok miért ünnepeljük? Azért - mondottam - mert számunkra fontos! Ugyanis, Vízkereszt az egyházi hagyomány szerint missziói felelősségünk ün­nepe, mely felelősség mindig idő­szerű és minden emberre vonatko­zik. „... elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlékezetben tartja nevem” - mondja helyet­tünk is Ézsaiás. Vízkereszt ünne­pe, megünneplése önmagában azt prédikálja, hogy e felelősségről tudnunk kell, s e felelősség alól nem lehet kibúvót keresni! Egy­szerűen fogalmazva, arról van szó, hogy minden keresztyénnek beszélnie kell Jézusról, Jézus követendő életvitelét saját min­dennapi magatartásán keresztül vonzóvá kell tennie mások szá­mára. Sok fiatalnak - pályaválasztás alkalmával - „alkalmassági vizs­gát” kell tennie. A misszió ünne­pén bennünk az a kérdés támad, alkalmas vagyok-e a missziói szol­gálatra? Alkalmas vagyok-e arra, hogy embereket - fiamat, hitves­társamat, a szomszédomat, mun­katársamat, akivel egy gépen fel­váltva dolgozunk... - Jézus von­záskörébe segítsek? E' kérdés közepette, hadd kalau­zoljam el Testvéreimet a damasz­kuszi útra: Pál apostol, a nagy hit­térítő először maga tért meg, s csak azután tudott embereket Jézushoz segíteni. Számunkra is csak ez az út játható: Előbb meg kell ismer­nünk a világ Világosságát, Jézus VÍZKERESZT IGÉJE Ézs 49,1-6 MISSZIÓI FELELŐSSÉGÜNK Krisztust, hogy bizonyságot tud­junk tenni Róla, szavainkkal, de még inkább igaz cselekedeteink­kel. .. Ki segít ebben? Maga Isten, aki felénk is e szavakkal közelít: „Szolgám vagy... rajtad mutatom meg dicsőségemet.” Ezt Isten úgy cselekszi, hogy igéi által hatalmába vesz, s cselekszik az ige erejével bennünk és rajtunk keresztül má­sokon. Meg kell tehát becsülnünk Isten igéjét, mely érdeklődést és felelősséget ébreszt bennünk, nem­csak szeretteink, közvetlen kör­nyezetünk, hanem az egész világ iránt. „Éles karddá tette számat...” - mondja a próféta. Az a próféta, aki ezt az ígéretet is kapta: „Igéi­met adom szádba...” (Ézs 51,16.) Igen ám, de nem lehet mindenki a „szószék embere” - mondhatná valaki. Nem is erről van szó! Misz- sziói szolgálatot végezni igazában a mindennapi életben lehet. A csa­ládokban, a munkahelyeken, ahol különböző felfogású, világnézetű emberek vannak együtt. Az Úr Szenvedő Szolgája, Jézus nemcsak prédikált és tanított, hanem mentő szeretetével lehajolt a nyomorú­ságban vergődő emberekhez. Akadtak olyanok, akik pl. gyógyí­tó erejét csak kihasználták, de sok olyan ember is volt, akik az Úr segítő szolgálata nyomán örökre Jézushoz kötődött. Ha ez az út kínálkozik s ez a járható, akkor legyünk ilyen formában szolgái az Úrnak. Számolnunk- kell a sikertelenség érzésével is. Ézsaiásnak is volt olyan érzése, hogy „hasztalan fára­dozott”. Egy hívó édesanya mond­ta, hogy sokszor sírt azon, hogy felnőtté érett gyermekeit nem tudja a gyülekezet közösségében megtar­tani. Akinek ilyen érzése, hasonló problémája van, gondoljon arra, hogy „az Úrnál van a mi ügyünk is”! Isten újra és újra ad erőt, hogy ha a szó látszólag nem is hasznai, nem érleli hirtelen gyümölcseit, a jézusi életvitel - mely a szeretetnek, örömnek, békességnek hordozója - megérinthet emberszíveket. Az Úr szolgájának lenni azt je­lenti, megszabadulni és megszaba­dítani embereket attól az élettől, melyet az alattomos, sötét bűn dik­tál. Azt kell valahogy az emberek szívébe beplántálnunk, hogy Jézus követésében található meg a földi élet értelme és az eljövendő üdvös­ség. Az igyekvő szolgálat Istent di­csőíti! Péter Jenő IMÁDKOZZUNK Istenünk! Formáld ajkunk vallomását és életvitelünket úgy, hogy minél többen megismerjék, megszeressék és kövessék Jézust. Ahogy Urunk szíve mindenki fe­lé nyitott, úgy legyen a miénk is az, s azoké is, akiket Jézus útjára segíthe­tünk. Ámen!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom