Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-06-08 / 23. szám
Evangélikus Élet 1986. június 1. ■Ö-RÖL--&-RA „Aki titeket hallgat, az engem hallgat, és aki titeket elutasít, az engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.” Lk 10,16 WkSáMtM* - „Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem” Zsolt 66,20 (Jn 16,24 - Lk 16,19-31 - Zsolt 37.1- 21). Számunkra az a legnagyobb ajándék, hogy Krisztus közelségét megtapasztalhatjuk. Szól és válaszolhatunk, szeret és rábízhatjuk magunkat, velünk vándorol és követhetjük Őt. Közelsége erőforrás: megismerhetjük önmagunkat, újulhat a hitünk, rendeződhetnek emberi kapcsolataink. Csak akarjuk elfogadni! nftffft - „O Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem” Zsolt 63,2 (Jn 7,37 § 2Tim 3,14-17 - 5Móz 4,25-49). Ne csapjuk be magunkat: nemcsak szomorúságban, elesettség- ben, magányban, temetőben van szükségünk Reá! Nélküle az örömünk sem teljes, az otthonunk is üresebb, az életünk is sivárabb. Mindenkor kereshetjük Őt, és meg is találhatjuk, - mert Isten is találkozni akar velünk! mpi - „Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon” 2Móz 20,9-10 (Zsid 4,10 - Jer 36,1-32 - 5Móz 5.1- 22). Vannak, akik túlhajszolják magukat a munkában, és vannak, akik tehernek érzik. Vannak, akik csak kenyérkeresetet látnak benne, és vannak, akik szolgálatra alkalmat is. Vannak, akiknek az ünnep csak pihenőnap, és vannak, akiknek Isten előtti fel- töltekezés is. Hová soroljuk magunkat? SZEROA - „Félni fog a föld, és elcsendesül. Mert ítéletet tart az Isten, szabadulást ad a földön az alázatosoknak” Zsolt 76,9-10 (ÍJn 4,17 - Mt 9,35-10,7 - 5Móz 5,23-33). Isten naponkénti ítélete alatt és végső ítélete előtt, félelmek és reménységek között élünk. A holnapunk ma dől el, a jövőnk jelenünkön múlik, Isten elé itt kell készülnünk. De soha sem egyedül. Társaink vannak. Ne engedjük el egymás kezét! így reménységünk is sokkal több lesz félelmeinknél. S talán Isten sem vet el magától! CSÜTÖRTÖK - „Azt mondta testvéreinek Ruben: Ne ontsatok vért!” lMóz 37,22 (Mt 26,52 - Jer 8,8-11 - 5Móz 6,1-9). Nekünk mindig kiáltanunk kell izzó gyűlöletben, szétzilált kapcsolatokban, életet fenyegető katasztrófában, esztelen vérontásban. Nekünk mindig az életet teremtő, a békét munkáló, az embereket hordozó Isten hangját kell visszhangoznunk. Nemcsak sikoltó szájjal, - de gyógyító kézzel, másokért dobbanó szívvel, cselekvő szeretettel. PÉNTEK - „Te, Uram, megáldod az igazat, körülveszel kegyelmeddel, mint pajzzsal” Zsolt 5,13 (Ef 6,16 - Ez 3,22^-27 - 5Móz 6,10-25). Nézzünk magunkba: Isten megtartó áldásából és megmentő kegyelméből élünk. Abból a valóságból, hogy Krisztus nekünk is megszületett, értünk is meghalt és feltámadt, bennünket is megajándékozott Lelke erejével. Nézzünk szét: mennyien várják, hogy az Ő áldásával és kegyelmével éljünk, ne csak elfogadjuk, - tovább is adjuk. Vegyük végre komolyan, hogy Krisztus által Istenhez tartozunk, és egymáshoz! SZOMBÁTf - „Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt Istenetek, az Úr, hogy élhessetek” 5Móz 5,33 (Jn 12,26 - Lk 13,22-30 - 5Móz 7,6-15). De sokszor kerül életünk zsákutcába, vezet szakadék szélére, fut Istentől és embertárstól távolodó magasságba. Pedig nem kell. így lennie. Isten mindenki szívébe írt akaratával, Jézust útként is adó szeretetével, Szentlelke pásztorolásával életre választott! Eszlényi László ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1986. Június 1 -én Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11 (úrv.) Takácsné Kovácsházi Zelma, du. 6 Hafenscher Károly. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Gáncs Aladár. Dózsa György út 7. de. fél 9. (úrv.) Muntag Andor- né. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza Karácsony Sándor n. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, déli 12. (magyar, úrv.) Kér- tész Géza Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv.) Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Vető Béla Vajda Péter n. 33. de. fél 12. (úrv.) Vető Béla. Zugló de. 11. Szabó Lajos. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. 11. (úrv.) Reuss András. Vád út 129. de. negyed 10. (úrv.) Zoltai Gyula. Frangepán u. 43. de. 8. Zoltai Gyula. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintérné Nagy Erzsébet. Soroltsár-Üjtelep de. fél 9. Pintérné Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. (úrv.) Havasi Kálmán. Pestlőrinc Szemere-telep de. háromnegyed 8. (úrv.) Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor, du. fél 7. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. 10. Mátyásföld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter. Rákoshegy de. 9. (úrv.) Inotay Lehel. Rákoscsaba de. 9. Kósa Pál. Rákosliget de. 11. (úrv.) Kosa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. (úrv.) Inútay Lehel. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Scholz László, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Szebik Imre, du. 6. (úrv.) Szebik Imre. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Szebik Imre. Óbuda de. 10. (úrv.) Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, dü. fél 7. Kőszeghy Tamás. Modort u. de. fél 10. Pesthidegkút de. fél 11. Kőszeghy Tamás. Kelenföld de. 8. Missura Tibor, de. fél 1.0. (családi) Missura Tibor, de. 11/(úrv.) szuppl.: Csepregi András, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. szuppl.: Csepregi András. Kelenvölgy de. 9. Rőzse István. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél í 1. Mezősi György. detett nemzetközi békeév A béke építőkövei jegyében a nagytarcsai Tanács és Hazafias Népfront békegyűlést hirdetett a Falumúzeum kertjében kialakított hangulatos szabadtéri színpadra. Az esemény a falu lakosságának minden rétegét megmozgatta. Szavalatokkal, dallal, tánccal fejezték ki közös vágyukat a kisóvodások, az általános iskola tanulói: „Békét akarunk!” , Aktívan részt vállalt a békegyűlés előkészítésében, szervezésében és programjában a helyi evangélikus gyülekezet is. Csimáné Pócsa Anna tanácselnök és Tóth Imréné HNF titkár mellett Gáncs Péter lelkész is elmondta gondolatait a békeévről. Kiemelte, hogy a keresztyén embereknek ősi küldetése a békevágyj megszólaltatása és a külső-belső 'béke konkrét munká- lása. A feltámadott Jézus első szava, köszöntése húsvét után ma is ugyanennek a témának megfogalmazása Bach: h-moll miséjében. A kötelez: „Békesség néktek!” Jézus többek között azokat nevezi boldogoknak, akik békességet teremtenek. A megtalált belső békesség tesz szabaddá, hogy áldozatokat is vállalva küzdjünk mások békéjéért, az egész világ békéjéért. Hangot adott örömének, hogy a békegyűlésen a helyi gyülekezet is lehetőséget kapott arra, hogy sajátos eszközeivel hozzájáruljon a béke megteremtéséhez, megőrzéséhez és továbbadásához. Ezt a sajátos színt jelentette a gyülekezet „Jubilate” ifjúsági énekkarának szolgálata, akik rövid egyházzenei keresztmetszetet adtak a békevágy és a megtalált békesség örömének kifejeződéséből. Először az ősi, középkori „Dona nobis pacem” kezdetű latin kánon csendült fel, majd mélyről felszakadó békevágy szólalt meg a „Zúgj hullám” kezdetű néger spirituálé feldolgozásában. S végül a Bálint József karvezető által irányított kórus Kodály Zoltán: Te Deumával érkezett meg a mába. Tudjuk, hogy a nagytarcsai békegyűlés nem volt „világrengető” esemény, bár a rendezvénynek rangot adott, hogy külön táviratban köszöntötte a békegyűlés résztvevőit Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára. Az esemény jelentőségét nem akarjuk túlértékelni, de alábecsülni sem. Szép példája és bizonyítéka volt annak, hogy a béke ügyében hogy lehet összefogni helyi szinten is minden erőt. Egy kicsiny építőkocka volt ez a megmozdulás a világbéke hatalmas épületéért. Gáncs Péter Kedves halála Annyira megrázott, hoy évtizedek múltával is megborzongok, ha eszembe jut. Mert szeretem Isten minden teremtményét és bármelyik elvesztése éppen úgy tud fájni mint egy jó barát halála. ' - Nagyapa, mesélj nekem Kedvesről, akit annyira szerettél -, könyörögtem azon a vasárnap délután a kerti kispadon. Egy darabig úgy tett, mintha nem hallaná kérésemet, de aztán mégis beszélni kezdett.- Amit neked most elmondok, j azt vedd kitüntetésnek, mert ez a I történet igaz és olyan mélyről hozom most neked elő, ahová az ember csak a legnagyobb titkait vagy fájdalmát rejti. Vedd különleges pillanatnak, ha most életre keltem Kedves halálát és őrizd meg a szívedben, és csak annak az embernek mondhatod el, akiben igazság lakozik és hozzáteheted azt is, hogy Doma András csak egyszer sírt életében, amikor Kedvest elveszítette. Azzal lehunyta a szemét és egy ideig hallgatott, mielőtt megszólalt volna, mint azok az emberek, akik olyan világban járnak, ahová csak a beavatottak követhetik őket. — Négyesztendős volt, amikor megvettem. Szálló Szellő volt a neve, de én csak Kedvesnek hívtam. Elküldtem betörni, hogy engedelmességre tanítsák, aztán visszakerült hozzám. Apró ravaszságainkra kölcsönösen rövid idő alatt rájöttünk, így hamar megértettük egymást. Bíztunk is egymásban. Büszke járása volt, széles hátán jól megültem, akaratát, gyorsaságát, erejét nekem adta. 13 évet töltöttünk együtt, egymás mellett, a tökéletes egymáshoz alkalmazkodás jegyében, mint akik egy életre hűséget fogadtak egymásnak. Naponként együtt jártuk az erdőt, ismerte minden útját, az akadályokat, a lejtőket, a napsütötte tisztásokat, ahol már magától megállt. , Egy napon fáradtnak látszott. Észrevettem az ügetésén. Majd nyáron visszanyeri kedvét, erejét - biztattam magam. Eljött a nyár, és amikor elhagyta az istállót a régi vidámsággal indult, nem sajnálta elhagyott pajtásait. Az erdei úton megbotlott, a hátára esett, erősen húzta utána a lábát, de aztán helyrejött. Megint minden reggel vidáman indult. Felnyerített, megugrott. A régi tűz lobogott benne. De néhány száz méter után kialudt benne a tűz. Ügetni kezdett, lélassult a sétálásig. Visszafordítottam, hazafelé, hogy épségben hazaérjünk. Rosszat sejtettem. Néhány métert ügetett, aztán megállt. Négyszerfelnyihogott. Lehajoltam hozzá, megsimogattam a nyakát, szóltam hozzá és újra megindult. De hirtelen megtántorodott, elbizonytalanodott. Ledobtam a kantárt, leugrottam róla. Akkor az oldalára esett, bele a sárba. Kétszer is megpróbált felállni, de visszaesett, szép fejét megadóan beleejtette a pocsolyába. Megpróbáltam felsegíteni, az orráról letöröltem a sarat. Rámnézett, aztán félelmesen megrázkódott, kétszer hatalmasat sóhajtott kitágult orrlyukkal, aztán elszállt belőle az élet. En meg ott álltam mellette és csak folyt szememből a könny. 15 esztendeje, hogy elvesztettem. Akkor voltam 50 éves. Egész életemben minden nap lovon ültem, de azóta soha többé. Olyat, amilyen ő volt, nem találnék. Hát most tudod te is, milyen volt, hogy szállt el belőle az élet.- Tudom, nagyapám!- Nem lehet elfelejteni - mondta és keze fejét a szeméhez emelte. REJTVÉNY VÍZSZINTES: 1. Az idén ünnepeljük nagy zeneszerzőnk, Liszt Ferenc születésének 175. és halálának 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból három egyházi művét idézzük rejtvényünkben. íme az első: kórusmű orgona vagy harmónium kísérettel. 9. Mascagni operája. 1(L Pottyanni. 11. Rizspálinka. 13. Czuczor Gergely írói álneve. 14. Latin és. 15. Újdonság gyümölcsből, zöldségből. 17. Becézett női név. 20. Első osztályú. 21. Ismeretterjesztő társulatunk. 23. Szóösszetételek előtagjaként belső, belüli a jelentése. 25. Ez az alkohol borszesz. FÜGGŐLEGES: 1. Római hatos. 2. Akta. 3. Bach 3. (D-dúr) zenekari szvitjének híres tétele. 4. Viz folyik belőle. 6. Szovjet városka Kisinyovtól északra (CSEMA). 7. Iskolai büntetés. 8.... Nevada (hegység Spanyolországban). 12. Liszt nagyszabású oratóriuma. 14. Liszt leggyakrabban előadott egyházi műve. 16. Festmények pufók arcú angyalkája. 18. A röfnél rövidebb (kb. 60 cm hosszú) mérték. 19. Ugyanott - ismert latin szóval. 22. Utazással kapcsolatos. 24. Omszk folyója. 26. A pincébe. Beküldendő vízsz. 1., függ. 12., 14. nyüt levelezőlapon, a Szerkesztőség címére: 1088. Bp., Puskin u. 12. Előző rejtvényünk (ápr. 20.) helyes megoldása: Kemenesalja, Kis János, Búcsúzás, Fohászkodás. Szerkesztőségünkbe 39 helyes megoldás érkezett be. Könyvjutalmat nyert: Farkas Tamás Pécs. Gratulálunk. Mostani rejtvényünk beküldési határideje: június 8. 4 L 3 § 6 T~ ■ ■ r * £ m L P ■ P L ■ p B ■ El ■ a ■ * \ Szentháromság utáni 1. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: ÍJn 4,16-21; az igehirdetés alapigéje: Jn 5,45-47 EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A RÁDIÓBAN. 1986. június 1-én, vasárnap reggel 7.05 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Igét hirdet Szirmai Zoltán esperes, Budapest. A HÉT PORTRÉJA Zámolyi Gyuláné Már egészen kicsi korában megragadta az ének és zene szeretete. Középiskolai tanulmányai után ta- ‘ nítóképzőbe ment, ahol hegedűt, harmóniumot, éneket, majd 3 évig! orgonát tanult kiváló zenetanárától, Ritoókh Istvántól. 1935- ben szerzett a pápai tanítónőképzőben kántortanítói oklevelet. 1936- ban otthon, Gecsén, ahol édesapja volt a lelkész, kezdte meg kántori szolgálatát. Bizony még sokat kellett gyakorolnia, hogy a régi korálkönyvhöz szokott gyülekezeti éneklést az akkori új korál- könyv szerint vezethesse az istentiszteleteken. Szükség volt hangjára is, nemcsak az orgona vezetésére, hogy az új éneklési módot megtaníthassa. Az istentiszteleteken minden éneket együtt énekel a gyülekezettel. 1941-ben ment férjhez Surdra Somogy megyébe, ahol akkor férje lelkész volt. Ott folytatta a szolgálatot, de már ott énekkart is szervezett, bibliakört vezetett, konferenciákon szolgált. Érezte, hogy nem lehet néma hallgatója az igének, szólnia kell és tovább kell adni annak drága üze-, netét. Azóta is mint gyülekezeti munkás szolgál bibliakörökön s ott, ahol szükség van rá. 1953-ban került Mosonmagyaróvárra, ahol ugyanilyen formában szolgál igével, orgonával, énektanítással a gyülekezetekben. Miután kibővült gyülekezetük munkaterülete, minden vasárnap a magyaróvári szolgálat mellett végzi levéli, hegyeshalmi és a rajkai gyülekezetekben is a kántori szolgálatot. Sokszor kérdezik tőle, nem fárad-e el? „Amit szívesen és szeretetből végzünk, ott eltűnik a fáradtság s úgy érzem, a szolgálat éltet!” H HÍREK ^ w Nürnbergi evangélikus énekkar hangversenyei egyházunkban A Nürnberg-Mögeldorfi Evangélikus Egyházi Énekkar Eckar Gras- ser karnagy vezetésével hazánkban május 22. és 31. közötti körútja során a következő hangversenyeket adta gyülekezeteinkben: Sopron: május 22. Pécs: május 24. Békéscsaba: május 27. Budapest-Fasor: május 29. Budapest-Vár: május 31. A neves nyugatnémet evangélikus énekkar Schütz, J. S. Bach, Mendelssohn, Brahms, és Max Reger műveiből adott elő, istentisztelet keretében. HAZAI ESEMÉNYEK ZENÉS ÁHÍTAT lesz Kőszegen június 8-án, vasárnap délután 6 órakor. Orgonái: Arno Schönstedt (Herford, NSZK) Műsorán - többek között - Buxtehude és Bach művei. Igét hirdet: Ittzés János A belépés díjtalan Budapest Bajcsy-Zsilinszky emlékére „Helyünk és sorsunk Európában” címmel emlékestet rendez a Forrás Kör június 5-én 19 órakor az Egyetemi Színpadon. Szerkesztő Medvigy Endre, bevezetőt mond Vigh Károly történész. Zenés áhítat június 14-én, szombaton du. 6 órakor az Oroszlányi Evangélikus Templomban június 15-én vasárnap du. 6 órakor a Kiskőrösi Evangélikus Templomban MOZART: REQUIEM . —- \ Június 1-én, vasárnap du. 6 órakor a Deák téri templomban istentisztelet keretében ARNO SCHÖNSTEDT (NSZK) ORGONAESTJE Műsor. Buxtehude: fisz-moll preludium és fúga Böhm: D-dúr capriccio Krebs: E-dúr tokkáta Bach: G-dúr concerto Három korálelőjáték g-moll fantázia Igét hirdet Dr. Hafenscher Károly A belépés díjtalan. v ____________ Té s A kis bakonyi gyülekezetben, amelynek gondozását Zászkaliczky Péter ba- konycsemyei lelkész végzi, Decmann Tibor II. évf. teológiai hallgató szupp- likációs szolgálatot végzett. Az alig kétszáz lelket számláló gyülekezet-ebből az alkalomból 5603 Ft készpénz és természetbeni adománnyal támogatta lelkészképzésünket. A kis gyülekezetnek ezt a kimagaslóan szép adományát hálásan köszönjük. Ózd Pünkösd két ünnepében teológusnapi szolgálat volt a gyülekezetben. Az anyagyülekezetben dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója és Tóth Melinda IV. évf. hallgató, Putnokon, a leánygyülekezetben pedig Herdliczka Éva III. évf. hallgató hirdette Isten igéjét. A gyermekek között Kardos Tamás I. évf., és Farkas Etelka III. évf. hallgató szolgált. A jövő lelkészei találkoztak a gyülekezet ifjúságával is. A beszélgetést Herdliczka Éva vezette, igehirdetéssel pedig Farkas Etelka szolgált. A szeretetvendégségen a teológusok vetített képes színes riportban számoltak be arról, hogyaq készülnek a lelkészi szolgálatra, Gottfried Voss NDK-beli ösztöndíjas hallgató pedig vetített képekkel mutatta be hazája evangélikus egyházainak életét. Igehirdetéssel az otthonigazgató szolgált. A teológusokat a gyülekezet nagy szeretettel fogadta, amit az is mutat, hogy lelkészképzésünket ebből az alkalomból 10 340 Ft offertóriummal támogatta. A gyülekezet vendégszeretetét és áldozatkészségét köszönjük. Balassagyarmat A gyülekezet 200 éves templomába Czibulyás Pál gondnok és családja értékes piros oltárterítő garnitúrát adományozott. Az oltár- és szószékterítő együttes pünkösd ünnepén kezdte meg szolgálatát. I --------------Óbuda Pünkösdkor a gyülekezet köszönetét mondott Edvy László eddigi gondnoknak 25 évi szolgálatáért, és a gyülekezet lelkésze beiktatta az új gondnokot: Muray Károlyt. Kelenföld 0 A kelenföldi evangélikus templomban (XI., Bocskai út 10.) június 7-én, szombaton 6 órakor Peskó György orgonaművész Liszt műveiből játszik. A műsort id. Fasang Árpád ismerteti. Előadja az Oroszlányi Evangélikus Gyülekezet Ének- és Zenekara Közreműködnek: Óberstné Mohácsi Judit, Edelényiné Palojtai Zsuzsa szoprán, Bokor Jutta alt, Fülöp Attila tenor, Mezőfi Tibor basszus, Trajtler Gábor orgonaművész Igét hirdet Oroszlányban: Dr. Nagy István teol. tanár ^Vezényel: Nagy Dániel Mindkét alkalomra szeretettel várunk minden érdeklődőt! Apróhirdetés Templomi harmónium javítását, hangolását jutányos áron vállalom. Jelige: oki. tanár. Kisebb, márkás templomi orgona eladó. 1192 Budapest, Zalaegerszeg u. 24. Bussányi. Templomfestést, oltárfestést és aranyozómunkát vállalok. Állványkészle- tem van. Lengyel Ottó, Balassagyarmat, Rákóczi u. 27. Az Órások Szövetkezete vállalja műemlék jellegű templomok, és épületek toronyóráinak, illetve elektromos és hagyományos szerkezetű óráinak karbantartását és teljes javítását. ÓRÁSOK SZÖVETKEZETE Műszaki Osztály Bp. Csengery u. 28. Tel.: 420-343 Soproni üdüléshez szállást nyújt egyházi üdülőnk a Lővérekben, erdőszélen, jó levegővel, szép kilátással. Szál- lásdij napi 60 Ft. Jelentkezés helybiztosításra Németh Margit otthonvezető címén: 9400 Sopron, Zerge u. 26. Sopron központjában lévő kertes, 50 négyszögöles családi házban 2 szoba komfortos lakást elcserélnénk budapesti tanácsi lakásra. Vágány Sándorné 9400 Sopron, Torna u. 24. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: LEHEL LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedó Üzem (867067/09) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 86.60082 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: ABLAKA ISTVÁN igazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában, továbbá bármely hlrlapkézbesltó postahivatalnál, a hirlapkézbesltőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR Budapest V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Templomi terjesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útján. Előfizetési dij: fél évre 140,- Ft, egy évre 280,- Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza! 1