Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-04-13 / 15. szám
9 Én vagyok a jó pásztor. Ez az ige csupa vigasztalás, mert gyönyörű képben érteti meg, hogy kicsoda Jézus, mi az ő tiszte s milyen érzülettel van hozzánk. Kegyelemmel van hozzánk s mi erre mindig bátran hivatkozhatunk. Hiszen éppen arra kereszteltek meg s az evangéliom hozzá a pecsétes igazolvány, hogy én a Krisztus kedves báránya vagyok. Jó pásztor ó, aki megkeresi elveszett juhocskáját. Nem a törvény szerint bánik velem, nem követel, nem hajszol, nem fenyeget és nem ijesztget, sőt csupa édes kegyelmet gyakorol. Ma-- ga száll le hozzám, vállára vesz s nékem csak engednem kell, hogy hordozzon. (Luther) \__________________________J--------------KÁLDY ZOLTÁN Egyházunk diakóniai szolgálata - intézményes diakónia (III. befejező rész) Hordozd a másikat Két igére szeretném fölhívni a figyelmet. Az egyik ige így hangzik: „Mindenki a maga terhét hordozza.” (Gál 6, 5.) Ezt ki szokták játszani a másik igével. („Egymás terhét hordozzátok”.) Mindenki a maga terhét hordozza, ez azt jelenti egy gyülekezet számára, hogy első^, másod- és harmadrenden is a magára maradottat, a beteget, magának a gyülekezetnek kell elsőrenden hordoznia, ha az valóban diakóniai gyülekezet. Ez alól igen sok gyülekezet feloldja magát úgy, hogy az öreget a pesthidegkúti, a pécsi, a győri vagy más szeretetotthonba küldi, hogy szabaduljon szegénytől. Nekünk nincs is időnk - mondják - elvégre mindenki dolgozik, hol van, aki még ezzel tudna foglalkozni? Pedig ha ott marad az a szegény öreg, beteg, naponta kiáltó szóvá válik az egész gyülekezet felé. Felkiáltójellé, hogy „gondoskodjatok rólam!” Felhívás a diakóniára. Ha kiemeltük, végezze ezt most már Pesthi- degkút, Pécs, Győr, Nyíregyháza. Mi ettől megszabadultunk. S nem marad „felkiáltójelként” a gyülekezetben. Pedig mindenkinek a maga terhét kell hordoznia ilyen vonatkozásban is. A másik ige: „Egymás terhét hordozzátok.” (Gál, 6, 2.) Tiltakozom az ellen, hogy ezt az igét arra használják föl egyesek, hogy wgyűjtsünk” és anyagilag hordozzuk a másik terhét. Ez huszadrangú ebben az igében. Ez az „egymás” személyt jelent. Hordozni a másikat, nem anyagilag, hanem úgy, amint van. Ha most házasságkötés alkalmával beszélnék, azt mondanám a vőlegénynek, hordozd a menyasszonyodat, a jövendő feleségedet és fordítva, és ne elégedj meg azzal, hogy egy-egy vasárnapon vagy név- és születésnapokon gyönyörű virágot adsz neki. Virág helyett magadat add oda. Hordozd a másikat és ne úszd meg virággal. Egymás terhét hordozni, igen ez személyt jelent. A másikat, mint személyt hordozni úgy, amint van: rossz természetével, öregségével, betegségével. S ez a gyülekezetnek is gondja. Az intézményes diakónia Most érkeztünk el témám második feléhez, az intézményhez. De akkor mi van az intézményes dia- kóniával? Nagyon fontos szolgálatot végez az intézményes diakónia. Nem is tudjuk nélkülözni. Szükségünk van rá mint a Napra, a vízre, vagy mint a levegőre. Azt is megmondom, miért. Mégis csak van azérP'úgy, hogy a gyülekezet nem alkalmas az öregek, a betegek ellátására. Nemcsak azért nem, mert nem hatotta át a diakónia szelleme, még nem tért meg a diakóniára, hanem mert egyszerűen a körülmények olyanok, hogy az teljességgel lehetetlen. Csak úgy lehet megoldani a diakóniát, ha kiemelem az öreget vagy a fogyatékost a gyülekezetből és beteszem egy intézménybe. Példát mondok. Négytagú egy gyülekezet - mert van ilyen is -, mindössze négytagú. Hát azért egy négytagú kis gyülekezettől igazán nem lehet elvárni, hogy ellásson egy öreget vagy beteget. Azután, a diakónia az nem egyszerűen „laikus” munka, azt tanulni kell. Érteni kell az Öregek, fogyatékosok pszichológiájához. Tanulni kell a velük való bánásmódot, a gyógyszerelést, az orvosi kezelést. Ezt nem tudja a gyülekezet megoldani. És sajnos, nő a fogyatékos gyermekek száma évről évre. Képtelenek a gyülekezetek ezeket a gyermekeket gondozni. Azonkívül sok a magányos öreg is, 20%-a a lakosságnak 60 éven felüli. Budapesten is ezrével vannak a magányosok, akikre csak akkor nyitják rá az ajtót, amikor napok múlva nem jelentkezik. Ilyenkor feltörik az ajtót és sokszor már holtan találják. E néhány képpel csak illusztrálni akartam, milyen óriási szükség van az intézményes diakóniára. Megismétlem: nem nélkülözhetjük azokat. Margón jegyzem meg. Persze, én úgy értem ezt, hogy azért a gyülekezet ne hagyja magára az intézménybe került öreget, beteget, hanem maradjon mögötte, törődjön továbbra is vele. Ez a Magyarországi Evangélikus Egyházban gyakorlat. Egyházmegyék meg gyülekezetek ott állnak egy- egy intézmény mögött. Példamutató az albertirsai vagy a pécsi szeretetotthon is. Ahogyan egy-egy gyülekezet vagy egyházmegye azt mondja: ez az öreg a miénk, az előremutató. Igen, valahogy így tudom elképzelni a kettő kombinációját: a gyülekezeti és intézményes diakónia együttes szolgálatát. Intézményeink belső élete Szólnom kell az intézmények belső életének néhány kérdéséről. Egy szeretetotthonban nem uralkodhatik el a félelemnek levegője. Nem szabad, hogy az öregek állandóan féljenek valakitől vagy valamitől. Egy szeretetotthonban első, második, harmadik, tizedik és még ki tudja hányadik követelmény a szeretetnek gyakorlása minden formában: szóban, tekintetben, kézfogásban, simogatás- ban, felemelésben, tisztábatevés- ben, fürdőszobába vitelben, ételadásban. Igen, szeretet, szeretet, szeretet és szeretet. Ha ez nincs így, akkor miért tartjuk fenn ezeket az intézményeket? Tessék megmondani! Valami pluszt szeretnének adni a „szociális gondozáson” felül? Egy evangélikus szeretetotthonban mi lehet a plusz? Az, amiről Jézus azt mondotta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek.” Jézus nem azt mondta, hogy a hitvallásról ismernek meg benneteket, hanem a szeretetről. Jó, ha van hitvallás, hiszen abból folyik a szeretet. De pusztán hitvallással nem lehet megoldani az öregek és fogyatékos gyermekek kérdését. Csak szeretettel. Elfedező, bűnbocsátó, felemelő, gyöngéden magához ölelő szeretettel.' Ez a szeretet, amelyről eddig szóltunk, kell, hogy családot teremtsen az intézményen belül. Isten Szendéikének munkája következtében tehát egyetlenegy családdá kell formálódni a szeretetotthon népének. Egyfelől azért, mert a • ■ 1 Sajtóvasárnapi interjú 1 MEGÚJULT A BÁBOLNAI PROTESTÁNS TEMPLOM _________________________á NYOMDÁBAN AZ AGENDA ÜJ KIADÁSA „Istentiszteleti életünk megújulása sohasem az Agendáktól függött” BESZÉLGETÉS DR. PRŐHLE KÁROLY PROFESSZORRAL, EGYHÁZUNK TEOLÓGIAI ÉS TANULMÁNYI FŐIGAZGATÓJÁVAL- Professzor úr! Legtöbb gyülekezeti tagunk kezében nem volt még Agenda. Hallhatnánk-e arról, hogy milyen könyv ez?- Szertartáskönyvnek is nevezhető. Tartalmazza az istentiszteleti rendeket, az istentisztelet változó részeit, imádságokat, az igeolvasás rendjét, mintákat az istentiszteleti imádságokra, a keresztelés, konfirmáció, esketés, temetés, lelkészavatás, templomszentelés és iktatások rendjét. Útmutatást, teológiai és gyakorlati utasítást tartalmaz a szent cselekmények értelméről és elvégzési módjáról. Az Agenda a lelkészek számára készült. A gyülekezetekre vonatkozó részeit az énekeskönyvben találjuk meg.- Készül az Agenda új kiadása. Hallhatnánk valamit az előzményeiről?- A keresztyénség kezdettől fogva szükségesnek tartotta, hogy az istentiszteletekben kifejezésre jusson az egész keresztyénség összetartozása. Gondja volt arra, hogy az istentiszteletek rendjét és tartalmát általánosan és fő szövegeiben egységesen szabályozza. Ezért minden egyháznak van szertartáskönyve. A reformáció korában Magyarországon is ezen az elven felépülő szertartáskönyvek terjedtek el. Ezek figyelembe vették a lutheri reformáció alapelveit, ugyanakkor megtartották az egyetemes keresztyénség istentiszteleti szokásait, amennyiben azok nem ellenkeztek az evangéliummal. Magyarországon az egész evangélikus egyház számára kötelező Agenda először 1963-ban jelent meg. Ez volt az első igazán nagy lépés afelé, hogy egyházunkban az istentiszteletek és a szent cselekmények menete, rendje és fő szövegei mindenütt egyezzenek. A hely és alkalom szerinti differenciálódást azonban ez az Agenda is lehetővé tette. (Folytatás a 3. oldalon) legtöbb öreg éhes a családra, mert amikor még otthon volt, akkor sem volt „otthona”. Fiai, lányai, menyei, vői, unokái rohantak reg- geltől-estig a munkájuk után. Kenyeret kellett keresniök, vagy el kellett érniök a munkahelyükre. Otthon egyedül voltak az öregek. Ehhez tartozik, hogy amikor otthon van a család, a gyermekek, unokák sokszor kiállhatatlanul viselkednek az öregekkel szemben. Sokszor éreztetik velük, hogy feleslegesek, és a szobájukra is szükségük lenne már a fiataloknak. így aztán az öregek jó része egy csomó hiányérzettel megy a szeretetotthonba. Persze, arra is van példa, hogy amíg otthon voltak, egy meleg családi körben éltek. Tehát családdá kell válnia a szeretetotthon népének. Nemcsak családdá, hanem gyülekezetté is kell lennie az intézményben levő lakóknak. A szeretetotthon lakói nemcsak a területileg illetékes gyülekezethez tartoznak, hanem maguk is gyülekezetei alkotnak. Döntő módon fontosnak tartom, hogy a szeretetotthonban hangozzék az ige, éspedig az élő, eleven evangélium. Mert lehet ápolni és szeretni az öregeket és a fogyatékos gyermekeket, de a legnagyobb diakónia egy intézményen belül, ha evangéliumot kapnak és élhetnek abból. Az öregek már halálra készülő emberek. A legnagyobb bátorítás és vigasztalás számukra is az örök élet evangéliuma. Ha az öregek evangéliumot kapnak, maguk is elindulnak egymás felé a vigasztalás, a diakónia szolgálatára. Akkor nem egy tűrhetetlen lakótársat látnak a másikban, hanem egy segítésre szoruló társat és elkezdik önkénytelenül is gyakorolni a diakóniát. És ekkor bekövetkezik a diakóniai teológiának az a tétele, hogy „mindenki szolgál mindenkinek, és mindenki elfogadja a másik szolgálatát.” És ez a csúcs! Bárcsak ilyenek lehetnének intézményeink egyházunkban. Nagy püspök látogatása Veszprémben Dr. Nagy Gyula püspök és felesége a Veszprém Megyei Tanács új vezetőségének meghívására március 21-én látogatást tett a Veszprém Megyei Tanács székházában. Az elnök hivatalában találkozott István János megyei tanácselnökkel, Navracsics Tibor elnökhelyettessel és Szálkái József megyei egyházügyi titkárral. A meleg és szívélyes légkörű találkozás során megbeszélést folytattak a Veszprém megyei evangélikus gyülekezetek és lelkészek részvételéről, szolgálatáról társadalmunk életében, és a megye egyházi épületeit ért földrengéskárok helyreállításáról. A püspök kifejezte egyházunk köszönetét a megye vezetőinek jó- akaratú segítőkészségéért az evangélikus gyülekezetek iránt. A Megyei Tanácsnál tett látogatást követően a püspök és felesége felkeresték Kovách Attila dunántúli református püspököt és családját a veszprémi püspöki székházban. A látogatás során a két püspök megbeszélést* folytatott a dunántúli evangélikus és református gyülekezetek mai kapcsolatairól, közös öku- ménikus és társadalmi szolgálatáról hazánk életében. „Uram szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét." A Bábolnai Állami Ménesbirtokon (ma Mezőgazdasági Kombinát) - a protestáns templom építésének gondolatát Pettkó Szandtner Tibor, a harmincas évek evangélikus vallást) ménesparancsnoka szorgalmazta. Az alapkőletétel napja 1932. augusztus 14-én volt. A telket Bábolna puszta bocsátotta rendelkezésre. Az építéshez szükséges fedezetet az ott élő 152 református és 62 evangélikus lélek adta és gyűjtötte össze. A felszentelés napja 1934. május 21-én volt ünnepélyes keretek között. A gyülekezet gondozására Kapi püspök 1935. szeptember 2-i iratában Hammer Jenő tanító kapott megbízást. A bábolnai gyülekezetben a későbbiek során szolgáltak még id. Lehel László, Jakus Imre, Weltler Ödön, Biczó Ferenc, Baráth József, Hódi Pál, Szekeres Sándor, Marosi József, Kiss Péter. A havonkénti istentiszteleti szolgálatokat jelenleg református és evangélikus lelkészek közösen látják el. A háborús események következtében, valamint az elhasználódás során a templom állaga leromlott. A legutóbbi években a Mezőgazdasági Kombinát - melynek területén található a templom is - szívügyének tekintette a szép, reprezentatív helyen álló templom felújítását. A közös összefogás eredményeként szép külsőt öltött templom újraszentelésére március 23-án került sor, dr. Nagy Gyula evangélikus és dr. Kovách Attila református püspökök szolgálatával. Az ünnepi istentiszteletre és közgyűlésre szép számban érkeztek a környékbeli falvakból és városokból protestáns gyülekezeti tagok és lelkészek. A nagyközség életében is kiemelkedő alkalmon részt vett még Rigó Pál, a Komárom Megyei Tanács egyházügyi titkára, valamint Halmai József, a Mezőgazdasági Kombinát igazgatója és dr. Baracs Endre, a nagyközségi tanács elnöke. Dr. Nagy Gyula püspök a 26. zsoltár 8. és 12. versét választotta ünnepi igehirdetésének alapigéjéül. Igehirdetésében hangsúlyozta, hogy ma különleges öröme van a bábolnai protentáns gyülekezetnek, hisz’ dicsérhetjük Istent a megújított templomért. Mégis az első szó Istené. Isten mindenütt jelen van, igéjében, az úr szent vacsorájában és a templomban, amely Isten jelenvalóságának különleges helye. Lábam biztos talajon áll - mondja az ige. Isten igéje a biztos talaj. A hit, amely lyek nélkülözhetetlenül hozzátartoznak a keresztyén ember életéhez. Ez a templom a Mtrejutás, a szeretet- ben való megerősödés és a reménység helye legyen! Az ünnepi közgyűlésen Fodor András református esperes a gyülekezet történetéről szólt, majd a köszöntések sorát Nagy püspök nyitotta meg. Kegyelettel megemlékezett eleinkről, majd köszönetét mondott a Mezőgazdasági Kombinát vezetőségének, hogy segítségükkel lehetővé vált a templom új könÚtban a templom felé fotO: Borocz elsősorban bizalom és reménység, bár ugyanakkor tudás és ismeret. Igehirdetésének további részében kiemelte, hogy a templom másik ajándéka a gyülekezeti közösség. Ma nagy szükség van a közösségre. Legyen ez a templom a közösség ajándéka - mondotta. Ezt a közösséget a két egyház testvéri módon megéli. Ez a közösség adjon erőt a társadalomban való szolgálatra is, valamint ahhoz, hogy a templomi istentiszteletet az élet istentisztelete kövesse a hétköznapokban. A püspök igehirdetésének záró részében ismét utalt a felolvasott igére, áldom az Urat a gyülekezetben. Atemplom tornya ég felé mutató torony. Jelzi a virágvasárnapi gyülekezetnek is, hogy nem a halálé, hanem az örök- életé a végső győzelem. Az ősi confírma eléneklésével a püspök vezetésével a lelkészi kar újra szentelte a bábolnai protestáns templomot. A közös protestáns templom új- raszentelési liturgiájának következő részében Kovách Attila református püspök hirdette az igét, mondott templomszentelési imádságot és áldást. lKor 13,13 alapján a hitről, reményről és szeretetről beszélt, metösbe öltöztetése. Ez a templom is jele annak, hogy hazánkban kölcsönös bizalom és megértés van az állam és egyház között. Kovách püspök az újrakezdés ösztönző erejéről szólt, hangsúlyozta annak a jelentős anyagi és szakembertámogatásnak a jelentőségét, amelyet a Mezőgazdasági Kombinát nyújtott. Rigó Pál, megyei egyházügyi titkár utalt arra; két éve született a gondolat, hogy rendbe kellene hozni a templomot. Mint mondotta, várakozásunkat is felülmúlta a megvalósulás. Az egyházak is segítettek anyagilag és segítő tanáccsal. Majd utalva az országban több helyen épülő templomokra, megállapította, mindez bizonyítja, hogy szocialista államunk minden jogos igény megvalósulását segíti. Az ünnepi közgyűlést Lábossá Lajos evangélikus esperes zárta, majd terített asztaloknál látta vendégül a gyülekezet a jelenlévőket. A nap krónikása mit kívánhatna szebbet, mint a gondolatnak a megvalósulását, mely a közgyűlésen is elhangzott - „legyen a virágvasárnapi öröm a bábolnai gyülekezet állandó kísérője”. -1i 1 I V
