Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-03-23 / 12. szám

Evangélikus Élet 1986. március 23. J3 QQ * GYERMEKEKNEK Ruth 1-4. Hogyan jutalmaz meg az Isten? Megjutalmazza a hűséget A bajban, a nehézségek között derül ki emberekről, hogy/fnilyen szoros a kapocs, ami összeköti őket. Tudnak-e ilyenkor áldozatot hozni egymásért, kitartanak-e a próbák alatt hűségesen egymás mellett? Idegenben. A bírák korába vezet el bennünket a történet. Nehéz idők jártak Izráel népére, szárazság pusztított az országban, Hiába vár­ták a földet megtermékenyítő esőt, kiszáradt, kipusztult ä vetés, évről évre nem volt aratás. Kifogytak a tartalékok, éheztek az emberek. azonban másként határozott. Nem hagyta magára anyósát, hanem vele tartott. Ezt mondta neki: Aho­va te mész, oda megyek. Ahol te megszállsz, ott szállók meg. Néped az én népem, Istened az én Iste­nem! Csak a halál választ el en­gem tőled! Milyen szép és komoly ígéret volt ez! Ruth tudta, hogy Naóminak szüksége van segítségre és tá­maszra, ezért hűségesen kitartott mellette a bajban. Vállalta egy szá­mára idegen ország és nép közös­ségét. És döntött az élő Isten mel­Még Betlehemben, a termékeny és gazdag vidéken is nagy volt az ínség. Sokan keltek útra, hogy ide­genben próbáljanak boldogulni. így indult el a betlehemi Elimélek is, feleségével Naómival és két fiá­val. Moáb földjén telepedtek le. Az édesapa azonban hamarosan meghalt, s az özvegyről fiái gon­doskodtak. Megházasodtak, moa- bita lányokat vettek feleségül. A gyász csakhamar újra bekö­szöntött Naómi családjába: meg­halt a két fiú is egymásután, s a három asszony magára maradt. - A gyász és veszteség idejében hí­rek jöttek hazulról: megszűnt az éhség, az Úr rátekintett népére és kenyeret adott neki. Hazafelé. Naómi egy napon döntő lépésre határozta el magát: visszatér szülőföldjére, Betlehem­be. El is indult csakhamar és két menye, Orpa és Ruth is vele men­tek. Amikor már Júda földjéhez kö­zeledtek, így szólt Naómi hozzájuk: Menjetek, forduljatok vissza! Bán­jék veletek az Úr olyan szeretettel, amilyennel ti bántatok velem. Orpa búcsút vett hát tőle és visszafor­dult, hazatért szülei házába. Ruth lett, akiről már hallott, akinek hű­ségében bízott, és elhagyta érte pogány népe bálványisteneit. Az áldás. Naómi és Ruth aratás idején érkeztek Betlehembe. Ruth napról napra kijárt a mezőre, hogy a szegényeknek megengedett le­hetőséggel éljen: az aratók után szedegette az elhullott kalászokat. Szorgalma és szerénysége feltűnt a jómódú Boáznak is, akié a szán­tóföld volt. Mikor megtudta, hogy Ruth milyen hűségesen követte anyósát hazájába, mennyi szere­tettel gondoskodott róla, ezt mondta neki: Fizessen meg tettei­dért az Úr, legyen bőséges jutal­mad Izráel Istenétől! S gondja volt arra, hogy Ruth minden este teli vékával térjen haza a munkából. Boáz, aki távoli rokona volt Naó­mi családjának, megszerette és fele­ségül vette Ruthot, és gondosko­dott Naómiról is. Az idegen otthon­ra talált Betlehemben. Isten gyer­mekkel áldotta meg házasságukat, akitől Dávid, majd sok évszázad múlva a Megváltó származott. A hűséges Ruth így vált a hűséges Isten eszközévé megváltó munkájá­ban. Keveháziné Czégényi Klára X A VASÁRNAPI f IGÉJE Fii 2,1-4. KULISSZÁK MÖGÖTT Felületesen nézve virágvasámap történetét, ünnepi felvo­nulásnak tarthatnánk. Talán egy kicsit megrendezettnek, te- átrálisnak is tűnik, mint egy színpadi jelenet, ahogy 2000 év távlatából látjuk. Pál szavai virágvasárnap belső mondaniva­lóját tárják elénk. Az ünnepi sokaság Jézusban a Messiást köszöntötte, aki az ősi próféciák szerint vigasztalást ad népének. Ezért töltötte be hozsannázó öröm szívüket. Nem egyszeri, megismételhetetlen f virágvasárnapi hangulat ez. Jézus ma is azért jön hozzánk, hogy megvigasztaljon és örömével megajándékozzon minket. Bátorító Jézus virágvasárnapi bevonulása, mert nem kato­nák sorfala, hanem virágot lengető emberek között érkezik, nem harci szekéren, hanem békésen lépegető szamár hátán. Sokféle bizonytalanság, félelem, tanácstalanság között szük­ségünk van Jézus szeretetből fakadó figyelmeztetésére: bízza­tok, én vagyok, ne féljetek! Jézus az ünneplő zarándokokkal érkezett Jeruzsálembe. Egy volt népével a hétköznapi örömökben, gondokban és fájdalmakban s most együtt akar lenni velük az ünnepi asztal­nál. Közösséget vállalt velük és közösséget teremtett közöt­tük. „Táguló világunkba”, ahol nemcsak a csillagok, de az emberek is egyre messzebbre kerülnek egymástól, Jézus ma is a közösség ajándékával érkezik. Jézus életéből akkor már csak öt nap volt hátra. Irgalmát és könyörületét megtapasztalhatták azok, akik találkoztak vele. Vajon hányán lehettek? De Jézus halálával nem záródott le a számuk, hanem a végtelenbe nőtt, mert a kereszten Jézus irgalma és könyöfülete mindenkié lett. Ha virágvasárnapi örömmel és hálaadással fogadjuk el Jézusnak ezeket az ajándékait, akkor vállalnunk kell azt az elkötelezést is, ami minden tanítványi életre érvényes, s amely­nek lényeges pontjaira mutat rá ez az ige. Az elkötelezés érvényes akaratvilágunkra, ahol a magunk szándékainak érvényesítése „frontális ütközésekben” találko­zik mások ellenkező irányú akaratával. Sok sebesültje és áldo­zata van ezeknek az „akarat-ütközéseknek”. Ezt elkerülni, ugyanazt akarni csak úgy lehet, ha együtt mondjuk: Atyánk, legyen meg a te akaratod! Enélkül nincs tanítványi élet. Az elkötelezés érvényes érzelemvilágunkra, hogy szerete­tünk ne csak kivételezett kevesek felé forduljon. Az a szeretet, amely a másik ember magatírtásától füg£ mindig változó és valójában szégyenletes. Az igazi szeretet jellemzője, hogy nem > válogat, kivételt nem ismer, még ellenségeit is magához öleli. Kevesebbel nem szabad beérni. Az elkötelezés érvényes érdek-világunkra is. Önzés, dicső­ségvágy, önértékelés, haszon - az életvitel természetes és elfo­gadott energiahordozói. Igaz, ezek előbbre viszik az embert a siker útján, de „égéstermékük” úgy szennyezi a környezetet, hogy abba belepusztulunk. Jobb tehát ezekről lemondva tisz­ta levegőben élni. Csak ezt vállalva lehet valaki Jézus tanítvá­nya. Fogadjuk el Jézus virágvasárnapi ajándékait és teljesítsük elkötelezettségünket! Madocsai Miklós IMÁDKOZZUNK Köszönjük Jézusunk, hogy most is alázatosan és ajándékaiddal jössz hozzánk. Kérünk segíts, hogy hálaadásunk ne csak felületes lelkesedés legyen, hanem átjárja és megújítsa életünket. Amen. DOBSZAY LÁSZLÓ A magyar dal könyve A könyv megjeleneset az a meg­győződés sürgette, amit Kodály Zoltán 1929-ben á Néptanítók Lapjában így fogalmazott meg: „A magyar népdal... nem pusztán a mai falusi élet visszhangja, nem­csak a „falusi ember primitív érzé­seinek” kifejezője, hanem az egész magyar lélek tükre. Mint egy nagy gyűjtőmedencébe, századokon át belefolyt a magyar érzelmi élet minden patakja, nyomot hagyott benne a magyarság minden lelki élménye bölcsőjétől fogva.” Egy nemzet nem lehet meg ez önismeret nélkül, különben belevész az em­beriség tarka sokaságába. Márpe­dig - amint Tamási Áron „Ábel Amerikában” c. regényében mondja „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk ben­ne.” És ez nem csak fizikai kötő­dést jelent valamely helyhez, ha­nem valahová való lelki, szellemi tartozást is. Dobszay könyvének legna­gyobb értéke, hogy végigvezet minket azokon az utakon, amelye­ket a magyar dal több forrásból fakadó, sokszor kerülő utakon csörgedező patakjai megtettek a mai ismereteink szerinti „gyűjtői- medencéig.” Az első, ehhez hasonló antológi­át Kodály Zoltán és Ádám Jenő adta közre 40 évvel ezelőtt „Iskolai Enekgyűjtemény” címen. Az azóta végzett kutatómunka eredményei, a jelentkező új igények teszik szük­ségessé e munka folytatását. Ezt az igényt elsőként - iskoláink szószó­lója gyanánt - az Országos Peda­gógiai Intézet jelezte. A munka fo­lyamán azonban világossá -vált, hogy... „bár az iskolának is szük­sége van új alapgyűjteményre, de a nagyközönség is igényel egy ilyen eligazítást, sőt sokszor érezzük azt, hogy a külföld számára is képet kellene adni dallamkultúránkról” - Írja a szerző a mű bevezetésében. Könyve ennek a sokirányú igény­nek kíván eleget tenni. A szerző túllép a szorosan vett népdalok körén és kiegészíti azo­kat zenetörténeti dallamainkkal, így kap helyet az antológiában a magyar gregorián ének, históriás dallamaink, a részben ezekből fa­kadó protestáns egyházi ének egy ága, Balassi, Csokonai énekei, az idegen hatást jelző dalok, egészen a népies műdal megjelenéséig. E nagy iv szerves folytatásaként jut el Dobszay László Erkel, Bar­tók és Kodály dallamvilágához. A magyar dal földrajzi határát nem szorítja bele a mostani ország­határok közé, hanem kiteijeszti azt azokra a területekre, ahol azok születtek és máig is élnek. Sokszor elevenebben, mint a mostani hatá­rokon belül. A dalokat funkciójuk szerint csoportosítja, azaz meg­hagyja azokat abban a környezet­ben, amelyben létrejöttek. Azt a közeget, amely a dalokat termette, a dalokhoz fűzött kommentárral, illetve a könyv végén lévő jegyze­tekkel illusztrálja. így képet ka­punk a népi gyermekjátékok, mondókák világáról, a párosítók­ról, tréfás és gúnyos dalokról, táncnótákról, ivónótákról, balla­dákról, szerelmi dalokról stb. A gyermekjátékok rendszerbe szedése, feldolgozása Borsai Ilona műve. A gyermekjátékok fontos­ságát jelzi az is, hogy a szerzők mintegy 100 oldalt szentelnek e fe­jezetnek. Bizonyára nem azért, hogy könyvük iskolai használatra való alkaímasságát bizonygassák, hanem azért, mert a gyermekjáté­kok alapvetően meghatározzák egész dalkincsünkhöz való viszo­nyunkat. Erre Kodály Zoltán „A magyar népzene Tára” I. köteté­nek előszavában így mutat rá: „A gyermekjáték mindennél mélyebb betekintést enged a népzene ősko­rába... A népköltés örök rejtélye; a szétporlasztott egészek s az új egészekké tapadó heterogén ele­mek csodálatos rajzása. Ez a foly­ton forrongó koho... az élet rajzá­sának sokkal hívebb tükörképe, mint a műköltés, műzene, a maga rögzített, változhatatlan formái­val” A gyűjteményben 650 dal szere­pel. A variánsokkal együtt ez a szám mintegy kétszeresére tehető. A szerző nagyszerű rendszerező ké­pességére vaíl, hogy a dalok e ren­getegében sohasem tévedünk el, minden apró részlet biztonságosan épül a nagy egészbe. Ezért válik ez a hatalmas anyag áttekinthetővé. Ezt az áttekintést segíti a könyv végén közölt „A magykr dal stílus- története” c. összefoglaló fejezet. Dobszay László könyvét a kö­vetkező szavakkal bocsátja útjára: „Az antológia, de főképpen a ben­ne adott kommentárok a kutatás egy adott korszakának függvényei. Igyekeztünk munkánkat úgy vé­gezni, hogy a magyar dalhagyo­mányt a művelődni vágyók számá­ra elérhetővé tegye - talán hosz- szabb éveken, vagy évtizedeken át-. De bizonyos, hogy egyes részletei előbb-utóbb elavulnak. A szüksé­ges javításokat el fogja végezni az a nemzedék, mely talán nagyobb tudással rendelkezik, de a miénk­hez hasonló szeretettel akarja éltet­ni ezt a zenét - emberségünk és magyarságunk táplálékául.” Annyi bizonyos, hogy aki ezt a könyvet kezébe veszi, az emberség­ben, magyarságban sokat nyer az­zal. Fasang Árpád A törvény betöltése Mt 5,17-19 Jézus egy olyan nép között végzi a szolgálatát, amely tele van ősi hagyományokkal. Az egyik ilyen hagyomány, hogy ők, a zsidók, Isten kiválasztott népe. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy maga Isten kötött szövetséget ezzel a néppel. Is­teni rendet is kaptak, hogyan éljenek, milyen szabályokat kövessenek a tőlük elütő né­pek között. Ez a szabálygyűj­temény a Törvény. (Nemcsak a Tízparancsolatot értették alatta, hanem Mózes öt köny­vét is.) Milyen nagyszerű! Isten velünk van az életünk minden ügyes-bajos dolgában, és mi érezhetjük a közelségét, ha úgy élünk, ahogyan Isten ezt ne­künk mégszabta. Más dolgunk sincs, csak megtartani a tör­vény minden pontját, és rend­be jönnek a dolgaink. Sokan gondolták ezt így. De talán még többen voltak azok, akik szenvedtek a törvénytől. A kő­táblára vésett követelmény- rendszer mégiscsak távol van az embertől. Nem biztat, nem bátorít, nem ért meg, nem érez együtt velem, csak parancsol, tilt, követel. Akármerre indu­lok mindig beleütközöm. Ha a törvény minden szava egyfor­mán hangsúlyos, akkor az egész valójában hangsúlytalan­ná válik. Voltak emberek, akik az életüket tették arra,' hogy tanulmányozzák a törvényt. Ők, a farizeusok voltak azok, akik körömszakadtig igyekez­tek minden előírást megtarta­ni. Az ő törvénytiszteletük ki­csinyes betűrágássá és jogászi ügyeskedések játékszerévé, vá­lik, ezért elvi selhetetLemjárom* ként nehezedik- az emberek nyakára. Ebből a helyzetből kiindulva de nehéz is kegye­lemre, üdvösségre gondolni. Ezt a tépelődést talán Pál apostol fogalmazta meg a leg­tömörebben. „Mert gyönyörködöm az Is­ten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy má­sik törvényt látok, amely har­col az értelem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn törvényével, amely tagjaimban van. Én nyo­morult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Római levél 7,22-24) KÉPMEDITÁCIÓK A HEGYI BESZÉD ALAPJÁN Hogyan tovább? Ha így áll a helyzet, akkor mi legyen? Húzzuk ki a Bibliából a törvény mondatait, mond­ván, hogy ezek maradéktalanul úgysem teljesíthetők? Keres­sünk kompromisszúmos meg­oldást? Ott a hegyen Jézus sokak, talán kimondatlan, megfo- galmazatlan, de égető kérdé­sére egyértelmű feleletet adott. Nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem, hogy betöltse, mert nem el­törölni vagy megváltoztatni kell, hanem érvényt kell neki szerezni. Az utolsó, legkisebb betűig menően igényli Jézus az isteni rendet, a törvényt, mégis másképpen teszi, mint a farizeusok. Jézus súlypon­toz. A legfontosabb Istent és az embertársat szeretni. Min­den ^imás csakurezufcáípHkö'vet-! keziku- ;;blß ítógáseáújaí | A kereszt A kereszt is Isten szeretetéről beszél. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta...” Jézus Krisztus mind­azoknak kínálja az üdvösséget, akik a maguk erejéből képtele­nek elérni. A törvény megmu­tatja az én erőtlenségemet, a kereszt megmutatja Isten ere­jét. Jézus élete odaáldozásával szerette az embervilágot, és őmiatta lehetünk kedvesek mi is Isten előtt. Varsányi Ferenc A tavalyi finnugor kongresz- szus tiszteletére jelent meg a Ka- levipoeg új magyar fordítása. Rab Zsuzsa munkája remélhető­en jelentős lépés az észt irodalom hazai befogadásában.. Míg a finn Kalevalának már négy formahű magyar fordítása készült, az észt hősi énekkel lényegében most is­merkedünk. Bán Aladár 1929- ben, majd 1960-ban megjelent, az eredetitől formájában is eltérő fordítása be sem kapcsolhatta a Kalevipoeget irodalmunk vérke­ringésebe. Ezt a feladatot végezte el Rab Zsuzsa. A múlt század közepén, fél szemmel a Kalevalára sandítva alkotta meg Friedrich Reinhold Kreutzwald Észtország nemzeti eposzát. A nagy erejű Kaiev-firól szóló népi elbeszéléseket egyesí­tette és kiegészítette: a kalandfü­zérből heroikus életrajzot kerekí­tett. Mint az észt népköltészet kitűnő ismerője'versbe fogalmaz­ta át az eredetileg jórészt prózai elbeszéléseket. Tökéletes bizton­sággal uralta a finn runó (kaleva- lai énektípus) észt megfelelőjét. Rímmel csak szórványosan élt, annál gyakrabban használta föl az alliterációt. Maga Kalevipoeg a nagy erejű népi hősök vonásait mutatja: bá­tor, gyakran féktelen. Nagy ere­jével együtt is nevetséges néha, máskor maga űz durva tréfákat. Sámsont, Héraklészt vagy a mondák Toldi-alakját idézi. Or­szágépítőként azonban megha­ladja a csupán katonai erények­kel ékes héroszokat. Kreutzwald műve népi eposz­nak készült romantikus költe­mény. A hasonló alkotásoktól el­sősorban az különbözteti meg, hogy valóban, ma is olvashatjuk népi eposzként. Ilyen szempont­ból az észt költő sikerrel vegezte el azt a feladatot, amelyet Ma­gyarországon ez idő tájt Arany János szeretett volna megvalósí­tani. Nálunk már nem lehetett „naiv eposz”-t írni és Arany költé­szete más irányba fordult. A fin­neknek ott volt a Kalevala: Lönn- rőt kiegészítéseivel és összeállítá­sával együtt is népi alkotás. Az észt fejlődés különbözik a finntől, különbözik a magyartól: náluk sem volt már „naiv eposz”, de még megírhatták. Természetes, hogy az így született mű a tizenkilence­dik század jegyeként jócskán tar­talmaz romantikus elemet. Szép könyv a Kalevipoeg. Jüri Kann fényképei az észt népmű­vészet tárgyi emlékeiből mutat­nak be néhányat. A fordítón kí­vül köszönet illeti Bereczky Gá­bort a prózafordításért és az utó­szóért. (Európa 1985.) Mányoki János KALEVIPOEG

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom