Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-03-30 / 13. szám
KRISZTUS JÉZUS ÍM FELTÁMADT, HALLELUJA! NAGY ÖRÖMHÍR SZERTEÁRAD, HALLELUJA! A 224-ES ÉNEK SORAIVAL KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET. ... amit Jézus sírjánál átéltek, az minden képzeletet meghaladó', félelmes esemény volt A sír nyitva, a holttest sehol, helyén „egy fehér ruhába öltözött ifjú ült” - persze, hogy megrettentek. Hiszen olyan eseménnyel találkoztak, ami nemcsak elképzeléseiken, hanem a halálon is túli, „túlvilá- giMi már tudjuk, hogy abban a sírban az élet találkozott a halállal, s a küzdelemből az élet győzelme született meg. Húsvéti cikkünk a 3. oldalon. „A LEGNAGYOBB DIAKÓNIA A GOLGOTÁI KERESZTEN KÖVETKEZETT BE. AKKOR, AMIKOR JÉZUS KRISZTUS KERESZTRE ADTA MAGÁT EZÉRT A VILÁGÉRT, ANNAK ÉLETÉÉRT, BÜNBOCSÁNATÁÉRT ÉS ÜDVÖSSÉGÉÉRT.” . Káldy Zoltán püspök írása a 3. oldalon • Bánffy György „Amit az ember gyerekkorban magába szív, azt a sírig nem vesztheti el.” Interjú a 6. oldalon 51. ÉVFOLYAM 13. SZÁM 1986. MÁRCIUS 30. HÚSVÉT ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 11,- Ft FOTO. Korcsmaros — Akinek nincs nagypéntekje és húsvétja, egyáltalán nincs annak jó napja egész esztendőben. Sőt egyenesen vége van annak, aki nem hiszi, hogy Krisztus érte szenvedett s támadott fel. Hiszen keresztyének is azért vagyunk, mert Krisztusra nézhetünk, mondván: Édes Uram, bűnömet magadra véve Mártonná, Péterré, Pállá lettél, s ezzel az én bűnömet szétta- podtad és elnyelted. Bűnöm tehát nem nálam, hanem nálad van. Te mondád." Nagypénteken még minden bűnöm előttem kavarog, de húsvétkor új ember születik, akin nincs többé bűn. Mindez a Te ajándékod, ki legyőzted bűnömet, halálomat, ördögömet. (Luther) Kolozsvári Tamás: Feltámadás (XV. sz.) FOTO. Schiller Kántorképző szolgálatunk - 5. oldal EVANGÉLIKUS HÚSVÉT „A bűnbocsánatból fakad az igazi öröm, mely hallelújázva tudja Istent dicsérni. Ez az evangélikus húsvét jellemzője, mondhatjuk így is, -^a szent- írás húsvéti evangéliuma.” 1. oldal Vizsga egyik téli tanfolyamon (Archív fotó) Köszöntjük a 75 éves országos felügyelőt 5. oldal „A népfőiskola vizsgáztatója maga az élet.” H. Németh István és Gyarmathy Irén írása 2., 8. oldal Sztehlo Gábor tanítványaival (Archív fotó) A nagytarcsai Tessedik Sámuel Népfőiskola történetéből 7. oldal HÚSVÉTI ÉNEK AZ ÜRES SZIKLASÍR MELLETT Sírod szélén szinte félve, iszonyattal üldögélve, ó - mekkora vád gyötör, mardos, majdnem összetör mily látás a kétkedőnek, törvény ellen vétkezőnek, hogy üres a sfrgödör. Nyitott sírod szája szélén sóhajok közt üldögélvén szemlélem bús, elvetélt életemnek rút felét s jaj, - most olyan bánat vert át mily Jacopo és Szent Bernát verseiből sír feléd. Nincs gonoszabb, mint a hitvány áruló és rossz tanítvány, ki az ördög ösvényén biztos lábbal, tudva mén: szent kenyéren nőtt apostol, aki búnbe később kóstol, - Krisztus, ilyen voltam én. Amit csak magamban látok, csupa csúnya, csupa átok, csupa mély seb, éktelen, testem oly mértéktelen volt ivásban, étkezésben, mindenfajta vétkezésben s undokságom végtelen. Ó, ha tudnám, megbocsátasz, s országodba bebocsátasz, mint szúrnám ki két szemem, mint vágnám le két kezem, nyelvem húznám kések élén s minden tagom elmetélném, amivel csak vétkezem. Bűneimnek nincsen számok. Mindent bánok, mindent szánok és a sajgás, mely gyötör nem is sajgás, már gyönyör. Hamuval szórt, nyesett hajjal ér engem e húsvéthajnal és az üres sírgödör. Bámulok a nyirkos, görbe kősziklába vájt gödörbe, bénán csügg le a karom, lehetetlen két karom... Te kegyelmet mindig oszthatsz, feltámadtál s feltámaszthatsz, hogyha én is akarom. Lábadozó régi hitben egész nap csak ülök itten. Letkemet nagy, jó meleg, szent fuvallat lepte meg, lent az odvas, szürke barlang mélyén muzsikál a halk hang, ahogy könnyem lecsepeg. Az én Uram újra él most qrszágútján mendegél most, áprilisban fürdik és aranyozza napsütés, ahol lépked, jobbra-balra ezer madár fakad dalra s ring, hullámzik a vetés. Éneklő sok tiszta lánnyal, liliomos tanítvánnyal nem követlek. Mesterem. Majd csak csöndes esteien indulok, hol vitt a lábad, földön kúszom könnybe lábadt szemmel, szinte testtelen. Fennakadva tüskeágon, éjsötét nagy pusztaságon étlen-szomjan vágok át, nagy hegyeken vágok át mint eltévedt eb szimatja, mely halódva is kutatja vándor ura lábnyomát. S közben dalolok az égről, pálmás, örök dicsőségről, vonszolván földdel rotyan testemet a homokon * s így ujjongván, nem is érzik, hogy sajog, hogyan vérzik rögbe horzsolt homlokom. Mert az égi útnak elve: kúszva, vérzőn, énekelve, portól, sártól piszkosan menni mindig, biztosan... S kopjék térdig bár a lábam, tudom, az ég kapujában utolérték, Krisztusom! DSIDA JENŐ
