Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-03-09 / 10. szám

Evangélikus Élet 19S6. március 9. j3 •*- QQ * GYERMEKEKNEK 1Móz 12,1-4 Hogyan jutalmaz az Isten? Megáldja az engedelmességet , A parancs. Ábrahám Háránban élt. Ősei Úr városának környéké­ről, a Tigris és Eufrátesz vidékéről indultak el, nyájaikat terelgetve le­gelőről legelőre, érkeztek meg Há- ránba. Egy napon Isten szólította meg Ábrahámot: Menj el földedről, atyád házából, rokonaid közül! Ábrahám ezt a földet ismerte és szerette. Itt élt ifjú kora óta. Ide kötötte munkája: Hárán gazdag legelőin, amerre a szem ellátott, az ő nyájai legeltek. Itt élt egész ro­konsága is. Mindenki becsülte és szerette, tekintélyes ember volt Áb­rahám. Idős korában erőt és biz­tonságot jelentett számára, hogy nincs egyedül, rokonai közelében élhet. Ábrahámnak és Sárának egy vágya nem teljesült: házasságuk­Ha nehéz volt elindulni, az ígé­retben sem volt könnyű hinni! Áb­rahám neve ezt jelenti: sok nép atyja! De ő már idős volt Sárával együtt, nem volt gyermekük! Ho­gyan lesz ebből az ígéretből való­ság? Ábrahám azonban hitt Isten szavában. Biztos volt abban, hogy amit Isten ígér, azt a látszat ellené­re is meg tudja adni. 0 megtartja a szavát. Az áldás. Hosszú vándorlás, fá­rasztó út után Ábrahám megérke­zett a megígért földre, Kánaánba. Ott éltek már huszonöt esztendeje, amikor késő öregségükben a rég­óta várt, s már alig remélt ígéret beteljesült: gyermekük született. A kis Izsák nagy örömöt hozott szülei életébe és jele volt ánnak, hogy egyszer minden ígéret valóra válik. nteóUnem született.-gyermek. Volt egy unokaöccsük, Lót. Hozzá kü­lönös szeretettel ragaszkodtak. Nehéz volt a parancsot teljesíte­ni! Búcsút mondani minden isme­rősnek, rokonnak, idős korban el­indulni az ismeretlen cél felé. Elin­dulni onnan, ahova ezer szállal kötődött. Ábrahám mégis engedelmeske­dett! Mert Isten hívta, indult. Vele •ment Sára és Lót is. Vitték magukkal mindazt, amit Háránban gyűjtöttek. Az ígéret. Isten, aki megszólítot­ta és útnak indította, ígéretet .is adott Ábrahámnak: Nagy néppé teszlek, megáldalak és áldás leszel! Az ígéretet Isten újra megerősí­tette Ábrahámnak': Tekints föl az égre, ha meg tudod számolni a csillagokat: ennyi utódod lesz. Mindez sok évszázaddal Ábrahám halála után teljesült csak. De mi tudhatjuk, hogy mindez annak a döntő lépésnek a jutalma, amit Áb­rahám Isten parancsára engedel­mesen megtett. Mi már sokkal többet láthatunk Isten ígéreteinek megvalósulásá­ból. Mégis, tőlünk, ma élő gyerme­keitől is azt várja, hogy engedel­meskedjünk hívó szavának és fel­tétlenül bízzunk ígéreteiben. Keveháziné Czégényi Klára A VASÁRNAP IGÉJE lKor 10,15-17 KÜLÖNÖS KÖZÖSSÉG Keresztyén életünkhöz hozzátartozik a közösség öröme is. Igaz, a gyülekezet sem bűnmentes közösség, de a testvéri összetartozás mégis erőt, tartást jelent, akár egy bibliaóra jól ismert résztvevőire, akár a keresztyénség egész világot átfogó közösségére gondolunk. Különös közösség ez. Tagjait nem vér szerinti kapcsolat tartja össze, nem is a közös nyelv és történelem kovácsolja őket eggyé. Ezt a közösséget nem azo­nos érdek vagy érdeklődés élteti, és nem külső szervezet, nem vezetők egyénisége jelenti összetartó erejét. Ennek a közösség­nek alapja az, hogy tagjai együtt részesednek Jézus halálának áldásában. A Jézustól kapott közös ajándék, Jézus szereteté- nek együtt átélt öröme teremti meg a testvéri kapcsolatot, amelyben ledőlnek a bűn emelte válaszfalak és még az ellensé­gek is testvérré lesznek. Az első gyülekezetek tapasztalata szerint az úrvacsora en­nek a közösségnek nemcsak különlegesen kiemelt alkalma, de megteremtője is! Pál ezzel a tapasztalattal erősíti és bátorítja a kicsinyes emberi indulatok feszültségében, belső ellenséges­kedésben gyötrődő korintusi gyülekezetét. A széthúzás, meg- nemértés démoni erői megtörnek az úrvacsorái közösségben, mert „egy testté” lesznek azok, akik az „egy kenyérből” része­sülnek. Az úrvacsora közösséget teremt, de nem varázslatos módon, hanem a kapott és adott bocsánat útján. Errre utal­nak az úrvacsorát megelőző gyónó kérdések: Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek? Megbo- csátottál-e mindazoknak, akik vétkeztek ellened? Közösség csak ott van, ahol bűnbocsánat van. Aki felismerve fizetéskép­telen helyzetét Istentől kéri és elfogadja „10 000 táléntumos adósságának” elengedését, hogyne bocsátana meg annak, aki csak néhány dénárral tartozik neki. Az Istentől kapott bűnbo­csánat szabadít fel arra, hogy mi is megbocsássunk az elle­nünk vétkezőknek. S ha valaki mégis az irgalmatlan szolga módjára (Mt 18,23-35) haragtartó indulatával rombolja a közösséget, az „ítéletet eszik és iszik magának, mert nem becsülte meg az Úr testét” (lKor 11,29). Jézus életének utolsó estéjén a bűnbocsánat ígéretét adta övéinek, amikor az utolsó vacsora közösségében, áldozati halálára utalva, megtörte a kenyeret és megáldotta a poharat. Mig napjainkban fájdalmasan éljük át a közösségek válságát, és már-már pánikhangulatban keresünk megoldást, be kellene látnunk, hogy ez a krízis, nemcsak tünet, hanem a szó eredeti értelmében ítélet felettünk, akik a magunk igazának tudatá­ban vádoljuk egymást, megtagadva a közösség örömének egyetlen lehetőségét: a bocsánatot. Különös közösség... Nem abból él, amije van, amit közös erőfeszítéssel produkál, hanem abból, amit ingyen kap és ingyen ad tovább: a bűnbocsánatból. Különös közösség... miért ne vennénk részt örömében? Madocsai Miklós IMÁDKOZZUNK Urunk megváltjuk neked, hogy nemcsak az egyedüllét nehéz, de az együttlét is. Összeütköznek érdekeink és érzéseink, mások a céljaink és örömeink. Másokat vádolva és magunkat igazolva nem lehet építem a közösséget, csak tönkretenni. Kérünk bocsáss meg nekünk, hogy meg tudjunk bocsátani. Kérünk tedd legközelebbi úrvacsoravételünket a közösség ünnepévé. Amen. KÉPMEDITÁCIÓK A HEGYI BESZÉD ALAPJÁN Övék * a mennyek országa Mt 5,10-12 Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok azért, hogy jutalmatok bőséges a mennyekben, mert így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek. Jézus meglepő szavai és a háborús mártírok emlékművének f sokféle gondolatot válthat ki belőlünk. íme néhány versrészlet; gondolat töredék továbbmeditálásra: A kép eszünkbe juttathatja Radnóti hátborzongató utolsó versét: „Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. - így végzed hát te is, - súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem...” De valóban csak halált virágzik az elhordozott szenvedés?! Ernest Cardenal, nicaraguai pap-költő, politikus modem zsoltárparafrázisa 130. zsoltár reménységét szólaltatja meg. A szenvedés mélységéből í érdemes kiáltani, mert van kiút, szabadulás: „A mélységből kiáltok, Uram, Hozzád! Börtönben vagyok, hívlak éjszakánként, koncentrációs-táborból könyörgök, kinzókamrából könyörgök, sötétzárkából könyörgök, hallgasd meg az én kiáltásomat: S. O. S.-S. O. S. Uram!!!-----­Mi nket szögesdrót zár körül, ünnepet ülnek ők! De megszabadít majd az Ur, szabadságot hirdet a nép között!” Hasonló reménység szűrődik át a már idézett Radnóti „Nyolcadik ekloga” című versén, melyet a heidenaui lágerben írt. A költő képzelet ben Náhum prófétával beszélget, aki így vigasztalja: „Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az az óra, már születőben az ország. Hogy mi célja azl Úrnak, - kérdém? lásd az az ország...” Tudjuk, hogy a költő soha nem tért vissza többé a haláltábotokból, L de Jézus szavai más megvilágításba helyezik földi életünk valódi veszélye- [| it, tragédiáit: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lelke® nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet isi el tudja pusztítani a gyehennában.” (Mt 10,20) S végül hadd ajánljam még egy költő sorait továbbmeditálásra. A mii nemzedékünk már csak képekről ismeri a haláltáborok poklát, de Pilinszky! János a szemtanú hitelességével ír Egy KZ-láger falára című versében! „Ahova estél, ott maradsz, A mindenségből ezt az egyet, ezt az egyetlen egy helyet, de ezt azután megszerezted...” De Isten a mindenségből nem csupán egy sírhelynyit akar adni az! övéinek, hanem sokkal többet, sőt magát a mindenséget! Erről a remény-! ségéről tesz hitet maga Pilinszky is „Harmadnapon” című következő! versében: „Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szive - Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.” Gáncs Péter Gyertyák a hóban Február 25-én, pontosan egy héttel a mecseki Vasas-bányán történt omlás után, ■ harangszó és a „bányász- himniisz” hangjai mellett eresztették sírba az első két áldozat koporsóját. A bánya gépei, a szállítószalag, szállí- tókas, csillék megálltak. Egy percre le­állt az élet a bányában. Lekerültek a bányászsisakok, az élők lehajtották fe­jüket, maguk elé néztek, néma zokogás rázta őket. Gyászoltak. Siratták sors­társaikat. A temetőben, és ezen a február végi napon még vastag hótakaró borította a sírokat, hóba szúrták a gyertyákat. A lángocskák halvány lepkeszárnyain a fájdalom és emlékezés lobbant fel-fel. A lélek vihara lecsendesedett néhány szelíden lobogó gyertyalángra. Gyászol­tak a hozzátartozók, munkatársak, gyá­szolt az ország. Amikor e sorok születtek, még kilenc koporsó várt elhantolásra. A magyar és lengyel bányászok halottainak száma ti­zenegy volt. De kell-e ezt újra hangsú­lyoznunk? Kell-e a számokat ismét rög­zítenünk? Kell-e sebeket szaggatnunk? Nem volt-e elég napokon keresztül lé­legzet visszafojtva lesnünk a híreket, si­kerül-e legalább néhányat megmenteni közülük? Nem volt elég napokon keresz­tül látni a tehetetlenül rostokoló men­tőautókat » lejárati akna szájánál? Vagy nem volt elég a kurta és lesújtó tényközlés: „tizenegy áldozata van a mecseki bányaomlásnak"? Nekem az a véleményem, nem tér­hetünk napirendre a dolog felett. Nem azért, mivel voltak nagyobb, több ál­dozattal járó szerencsétlenségek, meg­renditőbb esetek életünk során. In­kább azért, mivel ha bányászok élete kerül végveszélybe, ha a föld mélyén csap közéjük az értelmetlen halál, ak­kor valahogy az az érzésünk, hogy tulajdon kezünk szorítása lazult, görcsbe merevedett ujjaink közül tép­te ki őket a halál. Voltaképpen min­den bányászszerencsétlenség cinikus csapás a kimondott, vagy elhallgatott szeretetre, amelyet érzünk irántuk. Omlás vagy sújtólég híre, egy vagy tu­catnyi embertársunk bánya mélyén re- kedése azért ráz meg bennünket, azért szorítja marokra szivünket, mert ilyen­kor válik nyilvánvalóvá a szeretet irán­tuk. Amíg a dolgok simán mennek, megszokottan csapódnak a szállítóka­sok ajtajai, csikorognak a csillekere­kek, egyenletesen zakatolnak a bánya gépei, kevésbé jut eszünkbe a féltő sze­retet. Nem végeztem környezettanulmányt, mégis határozottan állítom, hogy febru­ár 18-án, kedden a délutáni, esti órák­ban, amikor hírét vette az ország népe a bányaomlásnak, a háziasszonyok ke­zében megállt a főzőkanál, a gyerekek felkapták fejüket, a férfiak valami nyo­masztó érzéssel kerülték a szót. Észre­vehetően elkomorultunk. Magamban ekkor azt mondtam: nem halt ki az em­berekből az együttérzés, a szerencsét­lenség országos csapásként szakait ránk. Tudom, hogy számszerűségében ez el­törpül Iránban-Irakban, semmit sem je­lent Libanonban vagy a Fokföldön. De nekünk jaj, nagyon sokat. Félelmetesen mély sebet ütött lelkűnkön. A tragédiát meg nem történtté tenni nem lehet. ígéret sem fakadhat, hogy többé nem lesz bányászszerencsétlenség. Mert amíg bánya lesz, amíg a föld mé­lyére kell menni szénért, ércért, addig a kockázat is fennáll. De egy-egy ilyen dráma - most közelebbről a mecseki - mélységes tanítást rejt magában. Azt, hogy ott lenn, ahonnan nem hallatszik fel a bányászok lihegése, ahol tekinte­tünk elől elzárva verejtékeznek, kormo­sán, piszkosan, csurom vizesen, ott ér­tünk történik valami. Mindenütt termé­szetesen, de ott kiváltképpen. Ezért az a fogalom, amelyet e nehéz napokban olyan gyakran hallottunk, hogy „áldo­zatok", valóságos tartalommal töltőd­nek meg. Áldozatok, s talán egyetlen foglalkozási ágazatban sem annyira, mint a bányászoknál. Es lám, az „áldo­zatokat" elsiratjuk, s helyettük újak áll­nak sorompóba. A keresztyén szóhasználatban az ál^ dozatnak különös csengése van. Mi első­sorban a nagy áldozatra, Krisztusra gondolunk, aki értünk áldozta életét. Dé lám, ö maga is úgy tanított bennünket, hogy „nincsen senkiben nagyobb szere­tet annál, mintha valaki életét adja ba­rátaiért”. És itt a Mecsekben tizenegyen - magyarok és lengyelek - életüket ad­ták ismeretlen barátokért, akik egy pil­lanatra meghökkentek e drámai áldo­zathozataltól. Gyertyák a hóban. A lángocskák el­lobbannak, az élet megy tovább. De Urunk szava figyelmeztessen bennünket áldozatukra és csendes óránkban mond­junk egy-egy fohászt értük: Uram, őrizd meg őket a mélyben! R.P. Születésnapi köszöntés „MEGELÉGÍTEM HOSSZÚ ÉLETTEL.. ” (Zsolt 91,16) Hossizú életű emberek esetében gyakran jegyezzük meg eüsmerő fejbólintással: „szép kor”. Termé­szetesen mindannyian tudjuk, hogy a kor önmagában még nem szép. Párosulnia kell egészséggel, szelle­mi frissseséggel, családi harmóniá­val és annak tudatával, hogy volt értelme a leélt éveknek, özv. Né­meth Lajosné, aki Lovászpatonán február 3-án ünnepelte életének századik betöltött esztendejét, mindezt elmondhatja magáról. Juliska néni Téten született, de 1912-től mind a mai napig Pato- nán él. Hivatásában édesanyja örökébe lépett: szülésznő volt. A faluban mindenki csak „bába néninek” ismeri, ami nem véletlen - mintegy 3 ezer ember kezdte el földi pályafutását az ő kezei kö­zött. Ma már megfakult, sokak számára ismeretlen a bábaasszony fogalmának valódi értelme, pedig egykori falvainkban nagyon jelen­tős szolgálatot tettek ezek a nagy szaktudással rendelkező asszo­nyok. Juliska néninek is mindig készen kellett állnia hivatásának teljesítésére, amit még az is nehe­zített, hogy egyszerre két ember életéért kellett felelnie. A szülés lebonyolítása után nyolc napon keresztül naponta kétszer láto­gatta meg a családot. Tanítgatta a kismamát, figyelte a gyermek fejlődését az első napokban és nem egy alkalommal segített ab­ban is, hogy egy esetleg nem várt, „véletlenül” született kisgyerme­ket beillesszen családjának szere- tetébe. Egész élete igazi szolgálat volt. Kis házának kertjét ma maga! gondozza, baromfit is tart. Szereti! az életet, szereti az embereket ésl mindig áldozattal gondol a gyüle­kezetére, egyházára is. Századik| születésnapján a falu apraja-nagy- ja a meghatódottságtól könnyes szemmel köszöntötte fel egykori jótevőjét. Isten, aki idáig segítette, kísérje tovább is gazdag áldásaival, ked­ves Juliska néni! Zügn Tamás Kiállítás a Múzeumban Az Evangélikus Országos ‘ Múzeum közli, hogy a Bor­nemisza Péter emlékkiállítá­sa március 31-ig tekinthető meg (gazdag, eredeti doku­mentumanyaggal). Március 8-án du. 5 órakor, a kőbányai fiatalok előadás keretében emlékeznek meg ugyancsak a Múzeumban Bornemisza Péterről, szüle­tésének 450 évfordulója al­kalmából. ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom