Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-10-05 / 40. szám

Evangélikus Élet 1986. október 5. A párbeszéd folytatódik Újsághír: „Nemzetközi tudomá­nyos tanácskozást rendeznek októ­ber 8. és 10, között Budapesten, 13 európai ország marxista és katolikus gondolkodóinak részvételével. Az eszmecsere védnöke a Magyar Tu­dományos Akadémia elnöksége, és a vatikáni Nem Hívők Titkársága. A tanácskozás fontos állomása lehet a két eszmerendszer képviselői dialó­gusának, ha a felek - eltérő világné­zetükhöz ragaszkodva is - képesek azokat az erkölcsi értékeket felmu­tatni, amelyekkel együtt segíthetik az- emberiség globális problémáinak megoldását.” „A tanácskozás témája: A társa­dalom és az erkölcsi értékek. Ennek a keretében hat kérdés szerepel napi­renden: az emberfelfogás, az emberi autonómia és az erkölcsi felelősség, az emberi viszonyok, az erkölcsi-ér­tékek, a muidca felfogása, s végül az együttélés és közös cselekvés katoli­kus és marxista szemmel. Mindez bi­zonnyal lehetőséget ad a katolikus, illetve a marxista etika alapelveinek egybevetésére, s az ezekből folyó vi­tára. Fő feladatunkat azonban e té­ren sem az eltérések vagy azonossá­gok kutatásában látom, hanem an­nak tisztázásában, hogy nézeteink kölcsönös megtartása mellett milyen erkölcsi értékeket ajánlhatunk közö­sen az emberek figyelmébe." (Magyar Nemzet, 198fi. szeptember 15., Lu­kács József akadémikus nyilatkozata az MTI-nek.) Vannak dolgok, amelyeket az egy­ház és vele az őt körülvevő társada­lom amúgy „készen kap” az előző nemzedékektől és vannak, amelye­kért minden kornak magának kell megküzdenie. Ez utóbbiak közé tar­tozik az a párbeszéd, amely már új társadalmunk kezdete óta folyik az egyházak tagjai, képviselői és a tár­sadalmunkat vezető marxista világ­nézetet valló emberek és tudósok kö­zött. Ennek a párbeszédnek többféle „szintjét” szoktuk megkülönböz­tetni, kezdve attól, amikor a két- gyakran végletesen ellentétes - nézetet képviselők között semmifé­le rendezett kapcsolat nem volt, egészen odáig, hogy ez a kapcsolat- elsősorban a társadalmi közmeg-. egyezés síkján - nagy rendszeres­séggel és mindnyájunk javára ki­alakult. Ezt a mindent átfogó köz­jólétért való együttgondolkodást és cselekvést azután nyomon kö­vette egy olyan folyamat is, ami­kor a napi eseményektől és jelen­ségektől kissé függetlenül, tudo­mányos módon indult meg az esz­mecsere az egyházak tudós teoló­gusai és a marxista filozófusok kö­zött. Történt ez a sajtóban, a rádió­ban, a tv-ben, majd hivatalos ta­nácskozássá rendeződött 1982-ben, amikor Debrecenben találkoztak a magyar protestáns egyházak teoló­gus szakértői és a marxista filozófus tudósok. Ezt a kezdetet újabb ta­nácskozások követték, - mindig ugyanazon céllal: egymás kölcsönös megismerése és jobb megértése úgy, hogy ez a törekvés egész népünk és az ellentétektől felszabadult egész világunk javára legyen. Most, ezekben a napokban egy újabb és még jelentősebb tanácsko­zás kezdődik, amely tanácskozás résztvevőinek szívből kívánunk sok sikert. v. j. Hálaadó istentisztelet Ajkán Jövő évben ünnepli az ajkai gyüleke­zet temploma építésének kétszázadik évfordulóját. E jubileumi alkalom „előfutárának” tekinthető az augusz­tus 3-án tartott ünnepély. Erre azért kerülhetett sor, mert a gyülekezet ez év tavaszán és nyár elején elvégeztette a templom teljes belső renoválását, „te­tőtől talpig” új festést kapott minden. A munkálatokat anyagilag a gyüleke­zet egyik tagjának, Gőcze Istvánnak 5000 Ft-os adománya indította el. Eh­hez zárkóztak fel a többi adományok, hogy a közel 100 ezer Ft értékű munka méltóbbá tegye a templomot a gyüleke­zet istentiszteleti életéhez. A renoválá­sok egy részét Sulyok Ferenc szobafes­tő vezetésével többen társadalmi mun­kában végezték. A hálaadó istentiszteleten Hernád Tibor veszprémi lelkész szolgált. A vendéglelkész az igehirdetésében a vasárnap ószövetségi Igéjéhez kap­csolódva arról beszélt, hogy nemcsak emberekre érvényes az őrhelyre állás, hanem minden templomról is el-, mondható. Ez a templom is őrhelyen áll, nemcsak olyan értelemben, hogy a belváros kiemelkedő pontján, rr Őrhelyemre állok dombtetőn épült, hanem mint min­den templom, lelki-szellemi értékek szolgálatában áll. Benne és általa Is­ten Szentlelke őrködik emberek hite, reménysége és szeretete fölött. „Ez a csodálatosan megújított templom hirdesse továbbra is az élő és irgal­mas Isten dicsőségét” - mondotta nagy figyelemmel hallgatott bizony­ságtételében az igehirdető. A gyülekezetnek nemcsak az egyház­megye több gyülekezetéből, hanem külföldről érkezett vendégei is voltak. Erre az ünnepi alkalomra a nyugat­németországi Erlangenből 11 főnyi gyülekezeti zenekar jött Ajkára, Omar Schrepfer kama'gy és Artúr Piontkows- ki lelkész vezetésével. Szolgálatuk fe­lejthetetlen élménnyel ajándékozta meg az ünneplőket. A nyugatnémet lelkész is részt vett a templomszentelés szertar­tásában, majd átadta Gottfried Seitz erlangeni esperes és Peter Schellenberg főtitkár jókívánságait. Egyik ajándék­ként pedig. <j.r.JFpbii}y T^iptfr professzor „N^egprzött teménység” c; magyar ggy- háztörténelmi könyvének német nyel­vű kiadását. Emlékezetes marad az ünnep annak Piontkowsky erlangeni, Hernád Tibor veszprémi, Győr Sándor ajkai lelkész Folytatás az 1. oldalról Európa egyházai - merre tovább? bén, a végzetes veszélyekkel terhes mai világban. Azt reméljük, hogy a 118 euró­pai egyház közös szervezete - mint az elmúlt huszonhét év során - Krisztus evangéliuma követe és a népek közötti béke hídja lesz any­nyit szenvedett kontinensünkön. És nem engedi meg a jövőben sem, hógy hidegháborús szelek veszély­be sodorhassák a kialakult jó együttműködést és közös szolgála­tot Európa egyházai között. Dr. Nagy Gyula a 3 család tagjainak is, akik gyermeke, ik megkeresztelésével is részesültek az ünnep áldásaiból. Iskolás gyermekek szavalatai után a gyülekezet lelkésze ajándékként Képes Újszövetséget adott át Egyed Ernő felügyelőnek, Kató Gyula és Csizmadia Lajos gondnokok nak. - Többen köszöntötték levélben is a gyülekezetét. Ez az ünnepi alkalom is megerősítet te mindnyájunkban az őrhelyen állás örömét. Gy. S, Túrmezei Erzsébet • • Öreg énekeskönyv A külváros peremén látogattam, öreganyó a kertben üldögélt koratavaszi napban. Ölében régi könyv. Lapozgatott. Sárgák, kopottak voltak a lapok, de a gyermekkor és az ifjú évek tarka, üde emlékével teli, amikor csengő hangon énekelte: „Dicsérd, én lelkem...'' „Nyugosznak az erdők..." Most csak betűzi, gém énekeli. Beszélgetünk. Gyermekről, unokáról... szülőfaluja fehér templomáról... a mennyországról s az útról oda. Szemem egyre az öreg könyvre téved. Kezembe veszem én is áhítattal, és megihleti lelkem a csoda. Nevek: Ács Mihály, Gerhardt, Luther Márton.. Ok itt maradnak, ha búcsút veszek. Bűnt siratnak és kegyelmet dicsérnek. Elég, ha néhány szót hozzáteszek, és zeng megint az évszázados ének. Ok megmutatják, merre visz az út. Ok elmondják, a kereszt mit jelent Századok óta porlad már a testük, mégis tovább beszélnek idelent. / És szíven üt az énekük hatalmai Marad-e egy is énutánam itt, egy szfvtől-szívig szálló, csendes ének, mely kézenfog, mikor már porladok, s odavezet Krisztushoz valakit?! Olyan kevés arra a földi élet, hogy eleget írjak, beszéljek róla, aki érettem, elveszettért vérzett! Ott fenn örökre öt dicsérhetem. De Övé legyen azért is a hála, ha itt lenn tovább zenghet énekem, s az ének útján, titkos utakon,- ki tudja, hol, ki tudja, merre még - holtom után is Ót szolgálhatom! „Az átnyújtott virágcsokor szép jelképe volt a finn-magyar barátságnak.” Az istentiszteleti szolgálat után Perthben. Balról Kizdra csehszlovák, jobbról Jung nyugatnémet evangélikus püspök, továbbá a gyülekezet skót lelkészei és vendégei ,Az alapítókban és az intézmény fenntartóiban a szeretet munkálkodott.” A szeretet soha el nem múlik ■m Fennállásának 55. évfordulóját ünne­pelte a belülről teljesen felújított és kor­szerűsített balassagyarmati EVANGÉ­LIKUS SZERETETHÁZ. Az iménti felirat áll az intézmény falán az alapítók nevével és a szeretet himnuszának cím­adó verse. Báró Prónay Róza és Irma 230 000 pengő alapítvánnyal létesítették a szeretet házát. Az otthon 1931-ben nyűt meg egy bérleményben, az ún. „Csillagházban”. Ez az épület - a város egyik legrégebbi műemlék épülete - mindössze két évig fogadta kebelébe - valláskülönbség nélkül - a munkaképte­len, kereset és támasz nélküli idős nőket Tartásdíj-kötelezettség nélkül vették fel a rászorulókat és halálukig gondjukat viselték. A magas alapítási összeg rész­beni felhasználásával vásárolta meg az egyház Kardos Gyula alesperessége alatt a jelenlegi épületet, amelyben azó­ta is működik az intézmény. Kalácska Béla igazgató-lelkész meg­nyitó beszédében emlékeztetett az ir­galmasság cselekedetére, amelynek meghitt szigeteként működik intézmé­nyünk, nehéz időket megélve 55 év óta. Ennél a mérföldkőnél kis időre állunk meg, mint vezetők, gondozók és gon­dozottak, hogy hálaadással emlékez­zünk meg elődeinkről és erőt kérjünk a szolgálat Urától további szolgála­tunkra. Ehhez adott jó alapot Garami Lajos esperes igehirdetése, aki a fent említett táblán található textust választotta ige­hirdetési alapigének: „A szeretet soha el nem múlik” (lKor 13,8). Ez a szere­tet - mondta - felülről jön és nem kap­ni, hanem adni akar. Ez mindenekelőtt Isten hozzánk lehajló szeretete a Jézus Krisztusban. Itt nem rólunk van szó, hanem Jézusban megnyilvánuló isteni szeretetről. Az alapítókban és az intéz­mény fenntartóiban, akikre most hála­adással emlékezünk, ez a szeretet mun­kálkodott. Ebben a szeretetben én is részesültem káplán koromban 1946- ban, amikor a Szeretetházban szállá­soltak el. Az áldott emlékű Szabó Dóra diakonissza testvér anyám helyett anyám volt. A soproni Sonitus énekkar Kouvolában Sonitus kórusunk a kouvolai hangversenyen Fiatal, 4 éve alakult énekkarunk éle­tében fontos esemény volt az első kül­földi utazás. Augusztus 6-án szülői csa­pattól búcsúztatva indultunk Sopron­ból a hosszú útra: Finnországba. Repülőgépünk déltájt szállt fel ve­lünk a felhők fölé, ahol talán leginkább érezni lehet ama mondás tartalmát: Is­ten tenyerében lenni; különösen azok­nak, akik most repültek először. Né­hány óra múlva már Leningrádban vol­tunk. Este és másnap délelőtt megcso­dálhattuk a hatalmas város palotáit, majd vonattal indultunk tovább Kou- volába. Az idő is kegyeibe fogadott bennünket és verőfény köszöntötte a kórust úticélunknál. Házigazdáink me­leg szeretettel fogadtak bennünket, a távoli magyar „rokonokat”, majd busz- szal vittek tovább egy egyházi üdülőte­lepre Puhjonrantába, nem messze Kou- volától egy erdő közepébe, mély, tiszta­vizű tavak partjára. Földszintes fahá­zakban, kényelmesen berendezett szo­bákban laktunk, vissza-visszatérve ide. Bár a nyár a mi őszbe hajló időnkre hasonlított ezekben a napokban, az el­ső adandó alkalommal megmártóz­tunk a tó áttetsző csípős vizében, csó­nakkal bebarangoltuk a környező vi­déket. Szedtünk áfonyát, jól éreztük magunkat és jóllaktunk, mert kb. 3 óránként enni kellett bőséges, zöldség­gel készült ételeket. Természetesen a próbák sem marad­hattak el, bár itthon az utolsó héten minden nap maratoni próbánk volt. A hétvége a vendéglátó családok kö­rében telt el. Házigazdáink sok szere­tettel vettek körül bennünket, gazdag programokkal kedveskedtek nekünk. Részesei lehettünk a finnek egészséges életmódjának, kivittek bennünket a természetbe, tópartra épült erdei nya­ralójukba. Ki kellett próbálni a szau­nát is, igazán finn módra. Illatos vízzel locsolt kövek forrósították a cseppnyi faépületet. A vasárnapi istentiszteleten a helybe­li Sonus kórus helyett a mi Sonitus énekkarunk énekelt Kouvolában. Este következett a nagy erőpróba, a hang­verseny. A műsor első részében ének­karunk Bach Jesu, meine Freude c. mo­tettáját énekelte, majd ízelítőt adtunk a magyar egyházi zenéből: orgonajáték után Kodály, Bárdos, Gárdonyi és Ka­rai művek hangzottak el. A hallgatóság lelkes tapssal köszön­te meg a jól sikerült hangversenyt. A kórusvezetőnknek, Laborczi Erzsé­betnek átnyújtott virágcsokor pedig szép jelképe volt a finn-magyar barát­ságnak. Mi is hálásak lehetünk a nyi­tott szívekért, amivel hallgattak ben­nünket. Ez is segített minket, örömmel tudtunk énekelni. Hétfőn a fővárosba, Helsinkibe utaztunk. Legemlékezetesebb volt a hí­res, sziklába vésett templom. Gránit­szikla az oltár, a padozat és a falak. Különös, misztikus hatása van az óriá­si fémkupola szélén beszűrődő fény já­tékának a vörös, csillogó grániton. Még aznap este a puhjonrantai ott­honban oldott légkörű, családias hang­versenyt adtunk az ott folyó tanfolyam hallgatóinak. Másnap pedig Mikkelibe indultunk, ahol ismét gazdag program és gazdagon terített asztalok várták bennünket. Megtekinthettünk többek között egy komplett berendezett gyüle­kezeti hazat, melyben az ízléses es na­gyon szép templomon kivül játékte­rem, szövőszék és egyéb közös időtöl­tésre alkalmas helyiségek is vannak, majd egy orthodox templomot gyö­nyörű Üconosztázzal. Este pedig egy finn építészetre jellemző fatemplomban énekeltünk. Kedves emlékünk marad az utolsó este is. A vendéglátó kórussal együtt a tábortűz körül gyűltünk egybe, a vi­dám beszélgetések, a közös palacsinta­sütés baráti hangulatot teremtett. Ven­déglátóink figyelmes szeretetének újabb jele volt egyik tagunknak átnyúj­tott fényképezőgép, melyet a helsinki kiránduláson elhagyott helyett ajándé­koztak. Közös énekléssel, muzsikával folytattuk az estét. Vendégcsalogató­nak soproni diákat vetítettünk. Azzal búcsúztunk el finn barátaink­tól, hogy viszontlátásra jövő nyáron Sopronban. A Moszkva felé tartó vo­naton, és azóta is sokat emlegetjük őket, hálásan a szeretetért, amit kap­tunk tőlük. Frang Gizella Kalácska igazgató-lelkész megemlé­kező beszédében a többi között szólt az utóbbi években elkezdett és a napok­ban befejezett felújítási és korszerűsíté­si munkálatokról. Az intézmény a mai kor igényeinek megfelel. Ezt a fejlesz­tést saját erőnkből és külföldi diakó- niai intézmények segítségével tudtuk megvalósítani. Nem szabad a szép eredmények lát­tán - mondta - megfeledkezni arról az időről sem, amikor a háborús esemé­nyek hatására a 10-11 főt befogadni képes otthon olykor 40 fő részére biz­tosított menedéket és ellátást. Közöt­tük sok szülő nélkül maradt gyermek is volt. Balassagyarmatot az ostrom után romvárossá nyilvánították. Szabó Dó­ra volt ebben az időben az intézmény vezetője. Róla mesélte egyik munkatár­sa, aki még ma is szolgáló idős testvé­rünk, hogy reggelire volt még mit adni a sok éhes szájnak, de ebédre már nem. Mégis feltette fazekakba a vizet. Rövi­desen parasztasszonyok kopogtattak, akik élelmet hoztak a gondozottaknak. Dóra testvér imádsága meghallgatásra talált. A háború utáni infláció a magas alapítványt kamataival együtt elvitte, de a másokért élő szeretetet nem tudták a szűkös évek sem megsemmisíteni. Hadd álljon itt azon otthonvezetők ne­ve, akik több mint fél évszázadon ke­resztül eszközei voltak Isten szereteté- nek: „Irma jest vér”, Szabó Dóra, Pal- kovics Julianna, Fábián Erzsébet, Sze­keres Kálmánná, Obedkó Kálmánná, Rácz Dezsőné, Túrmezei Erzsébet, Fi­lip Mária, Tóth Miklósné, Nagy Ilona és Szőke Gábomé, aki a jelenlegi veze­tőnő. Az ősz folyamán egy külföldi ven­dégnek városnéző útja során akadt meg a szeme intézményünk falán elhe­lyezett táblán. Csak a bibliai idézetet értette meg, de innen tudta, hogy mit jelent a felirat: „A szeretet soha el nem múlik”. Fél év múlva ismét ünnepre készü­lünk - ha Isten is úgy akaija akkor ünnepeljük Szeretetházunk legrégebbi gondozottjának 100. születésnapját. K. B. Leszerelési nyilatkozat Az Európai Egyházak Konferen­ciájának (EEK) IX. nagygyűlése, amely 1986. szeptember 4-tol 11-ig ülésezett Stirfingben, kifejezte mélységes aggodalmát az európai térség jelenlegi fegyverkezési hely­zete tekintetében. Noha eltérő környezetből jöt­tünk és különbözőképpen látjuk bizonyos problémák okát és meg­oldási lehetőségét, mi, Európa minden részéből jött egyházi képvi­selők kifejezzük azt a közős akara­tunkat, hogy együtt akarunk mű­ködni, és síkra akarunk szállni azért, hogy a következő években az európai és a világ népei életben maradhassanak. Az EEK-ban végzett munkánk keretében behatóan foglalkozunk a kölcsönös megértés elmélyítésével, a bizalomkeltéssel, a népek közötti hírközlés javításával és Európa minden népe alapvető emberi jogai­nak az előmozdításával. Az atomfegyverek megléte és le­hetséges bevetése pusztulással fe­nyegeti Európát és az emberiséget. A nukleáris és hagyományos fegy­verkezési versenynek Európában való kiteijesztése megsemmisítéssel fenyegeti a társadalmi csoportok­nak - köztük az egyházaknak - a kölcsönös megértés elmélyítésére, a bizalomra, a hírközlésre és az em­berijogokra irányuló minden fára­dozását. Ezért arra kérjük európai pol­gártársainkat és politikusainkat, hogy hagyjanak fel a kölcsönös bizalmatlanság gondolatával, s helyette hozzanak intézkedéseket a közös biztonság érdekében, ami lehetőséget ad minden népnek és nemzetnek a nukleáris fenyege­tés és a külső beavatkozás nélküli életre. Bár az európai hábo/ú lehe­tetlenné tételének előfeltétele a két­oldalú és egyenlő mértékű hagyo­mányos és nukleáris leszerelésre való törekvés, a jelenlegi európai helyzet mégis azt kívánja minden­kitől, akit érint, hogy tegyen egyol­dalú leszerelési lépéseket annak ér­dekében, hogy a leszereléshez nél­külözhetetlen bizalmi légkör létre­jöjjön. Ezért arra kéijük a Szovjetuniót, hogy az önként vállalt moratóriu­mot terjessze ki az előírt határidőn (1986 decembere) túlra. Kérünk to­vábbá minden más atomhatalmat, hogy haladéktalanul kövesse ezt a példát; és határozza el a moratóriu­mot. Ez egy lépés lehetne a kísérle­tek átfogó leállítására vonatkozó egyezmény irányában. A leszerelési folyamat egyik to­vábbi lépése lenne atomfegyver­mentes övezetek létrehozása. Az Európában állomásozó hagyomá­nyos haderő már olyan erőt képvi­sel, amely messzemenően megha­ladja a népek biztonságát szolgáló törvényes szükségletet. Ezért hangsúlyozzuk annak a szükségességét, hogy további konk­rét eszközöket fejlesszenek ki a haderők mozgásáról adott kölcsö­nös tájékoztatás és a Helsinki Záró­okmánynak megfelelő, elfogadható bizonyítási eljárások végrehajtása céljából. Végül azt kéijük, hogy állapodja­nak meg kétoldalú megbeszélésben az Egyesült Államok es a Szovjet­unió között. A valamennyi érintett állam közötti többoldalú tárgyalá­sokat szintén folytatni kellene. Ebben a békeévben, amelyet az Egyesült Nemzetek kezdeménye­zett, hangsúlyozzuk mi, európai egyházak annak a szükségességét, hogy az európai államok továbbra is támogassák: az Egyesült Nemze­teknek a béke fenntartása és elő­mozdítása érdekében tett fáradozá­sait. Tekintettel arra, hogy közele­dünk az Úr 2000. éve fele, kötelez­zük magunkat, mint egyházak, ar­ra, hogy imádkozunk és dolgozunk a leszerelésért. Felhívjuk a kontinensünkön élő embereket, hogy velünk együtt küzdjenek egy atomfegyvermentes világért és a közös biztonságért.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom