Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1986-07-27 / 30. szám

Evangélikus Elet ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 51. ÉVFOLYAM 30. SZÁM 1986. JÚLIUS 27. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 9. VASÁRNAP ÁRA: 5,50 Ft Az első, mit a házasságban, mint minden Isten­rendelte hivatásban meg kell tanulni, az, hogy ki-ki tudja és állja: a házaséletet Isten teremtette és ren­delte. A házasélet legfőbb dicsősége az, hogy hit­vestársadon rajta van az Isten igéjének pecsétje. Mikor úgy nézel feleségedre és férjedre, mintha egyetlen volna a kerek világon, hogy szemedben a király vagy királyné se különb és a nap Se ragyog szebben, mint éppen a te feleséged és férjed - ak­kor Isten igéjét tartod, amely hitvestársadat neked ajándékozta, mondván: ez az asszony, ez a férfi a tied. LUTHER Dr. Groó Gyula Miért járok templomba? LVSZ Végrehajtó Bizottsági ülés Münchenben Bemutatjuk templomainkat Az evangélikusok Dél-Afrikáról Július elején tartotta az LVSZ Végrehajtó Bizottsága több napos ülését az NSZK-beli Münchenben. Az ülés első nemzetközi világi sajtó­visszhangjából közlünk most egy összeállítást, azon témacsoportosí­tásban, amely a legtöbb nemzetközi figyelmet kapta. A Végrehajtó Bizottság ülését le­vélben köszöntötte dr. Káldy Zoltán püspök-elnök, az LVSZ elnöke. Le­velére, valamint a Végrehajtó Bízott- • sági ülésen elhangzott főtitkári jelen­tésre, valamint a határozatokra la­punk következő számaiban részlete­sen visszatérünk. A Lutheránus Világszövetség 30 tagú Végrehajtó Bizottsága július 8-án fejezte be ülését Münchenben. Számos olyan jellegű döntés szüle­tett, melyre az egész világ joggal fölfigyelhet. A pénzügyi szakembe­rek megállapításai alapján a VB úgy határozott, hogy megszakítja üzleti kapcsolatait azokkal a ban­kokkal, melyek Dél-Afrikának kö­telezték el magukat. A Végrehajtó Bizottság ülésén kimondta az LVSZ, hogy fölvette a harcot a dél-afrikai rezsimmel, me­lyet, „démoninak” nevezett. A VB hangsúlyozta, hogy a fönnálló tár­sadalmi rend alapja megingott, és azok az értékek, melyekre eddig építettek, kérdésessé váltak Dél- Afrikában. Ezért a felszabadításért folyó harcot biblikus szemmel nézi a Végrehajtó Bizottság. Egyházaknak az emberi jogokért való elkötelezettsége tűnik ki a Hel­sinki Záróokmánnyal kapcsolatos döntéseiből és az idén ősszel rende­zendő bécsi konferencia előkészüle­teiből. Werner Leich, az NDK egy­házszövetségének elnöke, thürin- giai püspök nyilatkozott így egy sajtókonferencián: „az emberi jo­gok tiszteletben tartása a külpoliti­kai szavahihetőség elengedhetetlén föltétele”. A nemzetközi sajtó szerint Gun- nar Stálsett hangsúlyozta, hogy a csernobili szerencsétlenség nem csak azt tette világossá, hogy a tech­nika már olyan bonyolulttá vált, hogy ellenőrizni sem tudjuk, hanem azt is, hogy újra a figyelem közép­pontjába keriilt az atomháború ve­szélye. Ugyanakkor a főtitkár kriti­zálta azokat, akik ideológiai okok­ból ki akarták használni a csernobi­li katasztrófát. Az LVSZ VB üdvö­zölte azt a tervet, hogy minden egy­házat közös békezsinatra hívjanak össze. Ennek hátterében azonban az is ott állt, hogy korábban szkep­tikusan vélekedtek ennek megvaló­síthatóságáról. E felé a zsinat felé akkor tehetjük meg az első lépést, ha értékeljük azt a „békeimádsá­got”, melyet ez év őszére Assisiban szerveznek, és amelyet a pápa hí­vott össze. A Világszövetség fára­dozik azért, hogy a különböző fele­kezetek zsinatértelmezése ne ütköz­zön egymással. Ebben a tekintetben követi az 1984-es budapesti Nagy­gyűlés határozatait, melyek a más egyházakkal folytatott „aktív pár­beszédre” hívják föl az evangéliku­sokat. A Végrehajtó Bizottság végezetül határozottan elítélte az Egyesült Államok Nicaragua-politikáját. Kimondta, hogy azt sem morálisan helyeselhetőnek, sem politikailag értelmesnek nem lehet mondani. Gunnar Stálsett üdvözölte Gor­bacsov főtitkár javaslatait, amelyek kedvezőbb békefeltételeket 'terem­tenek, mint a „csillagok háborújá­val” való fenyegetőzés. (vi) Kettős ünnep Dunaegyházán (Cikkünk a 3. oldalon) Egyházaskozár Dudla Imre felügyelő leteszi az esküt Fotó: TSZA így kezdődött az európai Pál örökzöld keresztyénség vallomása - hol tart ma? ApCsel 26,1-21. Ez a különösnek tűnő kérdés talán egy éve vetődött fel ben­nem. Nem is itthon, külföldön - persze itthon is megeshetett volna amikor égy ismerősöm istentiszteletről kijövet, ezt kér­dezte tőlem: „Hát érdemes volt?” A prédikációra célzott, s nem mondhattam neki ellent. A prédikáció - enyhén szólva - semmitmondó volt, üres, unal­mas, lélektelen. Hasonló s nem is ritka élmények után kezdtem a kérdésen elgondolkozni: Hát miért is járok templomba? Nem megyek - néha -, hanem járok, tehát rendszeresen. Pró­bálok most erre, az immár ön­magámnak is feltett kérdésre válaszolni. Talán másoknak is használhatok vele. Az istentisztelet nem csak a prédikációból áll. Tudom, ezzel ellentmondók sok protestáns egyháztag felfogásának. Hány­szor halljuk ezt a mondatot: „Elmegyek X. Y.-t meghallgat­ni...” Persze ez csak többgyüle- kezetes városokban lehetséges. Falusi egylelkészes gyülekezet­ben nincs „választék”... De ha a prédikáció csakugyan „rossz” - persze nem biztos, hogy mindenki egyformán így érzi meggondoltuk-e, hogy ennek sok oka lehet. Nemcsak az, hogy az igehirdető lusta volt, nem .készült, 'vagy minden erőfeszítése mellett nincs „pré- dikációs karizmája”. Mindez lehetséges. Emellett azonban: az igehirdető is csak ember. Ki tudja, milyen egyéni, családi stb. terhek bénítják. Esetleg be­tegség. Lehet „rossz napja is”. Nemcsak a színművész lehet „indiszponált”. A lélektani té­nyezők, körülmények őreá is érvényesek. S mindezek ellené­re érvényes lehet rá is a páli mondás: „az én erőm (Istené) erőtlenség ’által ér célhoz...” (II. Kor. 12,9). Akármilyennek „sikerüljön” is a prédikáció, mégis járok templomba - magáért a temp­lomért. Vallom, hogy ez az épü­let önmagában nem szentebb hely, mint bármely,másik, mió­ta Jézus kereszthalála kettésza­kította a szentek szentjének kárpitját a jeruzsálemi temp­lomban (Mt 27,31), s azóta nem a Garizim hegyén s nem is csak Jeruzsálemben lehet imád­ni az Atyát (Jn 4,21). Mégis a templom az a „hely”, ahol „szól Isten igéjében és szentsé­geiben s mi válaszolunk neki énekben és imádságban” (Lu­ther). S erre a valóságra emlé­keztet annak egész - ha mégoly egyszerű - berendezése is, szó­szék és oltár, keresztelőkő, a térítők színe stb. - a keresztyén hagyományban kialakított egész beszédes és értelemszerű jelképrendszer. Nem „több” te­hát ez az épület, mint a többi, de valamiképpen mégis „más”, arra az „egészen Másra” utal, aki ugyan nem lakik kézzel csi­nált templomokban, mégis „nyitott szemmel néz erre a házra éjjel és nappal” (I. Kir. 8,27-41). Mellesleg egy kérdés: nem lehetne-e hétköznap is nyitva tartani templomainkat, hogy betérhessen, aki elcsende­sedni akar... Járok a templomba az egész istentiszteletért. Az istentiszte­let rendje, menete, szövegei - hordoznak és felemelnek. Hi­szen jórészt bibliai szövegek. Ige nemcsak a prédikáció, ha­nem az ún. „oltári ige”, a lekció (a vasárnap olvasmánya) is, de a kezdő ige, az áldás, a szerez- tetési igék (keresztség-úrvacso- ra) s a Miatyánk is. Ezekben is szól Isten I s a prédikáció tex­tusában (alapige) is - függetle­nül attól, milyen azután a pré­dikáció, az elbocsátó áldás is, ami elkísér, amikor hazaindu­lunk. S a gyülekezet válasza, az ének és imádságok, néha na­gyon sokat mondhatnak, néha többet, mint egy „rosszul sike­rült” - biztosan? - prédikáció. S a szentség - azt igazában nem is lehet „elrontani”. A kenyér­ben és borban 1 Krisztus. „A szentségek és az ige egyaránt Krisztus rendelésé és parancsa folytán hatásosak - akkor is, ha gonoszok szolgálnak velük” ' (Ágostai Hitvallás VIII. cikk). Járok a templomba - a gyü­lekezetért. Mert nem „a pap tartja(?) az istentiszteletet”, ha­nem az az egész Isten népe ün­nepe. Tudom, ők is mindany- nyian - velem együtt, gyarlók, bűnösök - emberek. Mégis - a Szentírós és hitvallásaink sze­rint: szentek gyülekezete - mert Isten népe. Talán nem „hívők”, de mindenesetre hitre igyeke- zők. A mindennapi újra megté­rőben lévők (Kis Káté!), az úton levők serege. Talán isme­rős arcok, akikkel már sok minden összeköt, de az isme­retlenek is. Idegenek - s még­sem egészen azok. Együttlét az istentisztelet, az összehívottak (ekklészia) gyülekezése. Akik éppen ezért jöttek össze - tehát ők is „járnak”. Rendszeresen, vasárnapról vasárnapra. S ez az együttlét- bármily gyarló is legyen - mégis, ez is, hordoz és felemel. A vásár persze - mint mindig - kettőn áll. Milyen várakozás­sal és reménységgel megyek - járok - a templomba? Csak az igazán éhezők és szomjazok elé- gíttetnek meg. Csak aki megbe­csüli a - néha életet mentő - falat kenyeret és korty italt, az hálás - a morzsákért is, ame­lyek Isten asztaláról lehtilla- nak. S Ő mindig gazdag asztalt terít. Éljünk vele. Ezért járok - amíg csak lá­bam odavihet - a templomba. ♦ Ügy gondoljuk, hogy dr. Groó Gyula az Evangélikus Teológiai Akadémia Gyakorlati Tanszéke nyugalmazott pro­fesszorának cikke közérdeklő­désre tarthat számot, ezért szí­vesen vesszük olvasóink hozzá­szólásait. Szerk. A foglyot Fesztusz helytartó paran­csára elővezetik, miután az előkelősé­gek összegyűltek a fogadóteremben. A fogoly - kinek halálát oly sokan kö­vetelik a zsidók közül - Pál. Most enge­délyt kap arra, hogy védje magát és igazolja az ellene felhozott vádak alap­talanságát. A légkör kedvező: Agrippa király kíváncsi és érdeklődő, Fesztusz helytartó jóindulatú és igazságosságra törekvő. A védőbeszéd voltaképpen egy val­lomás. Vallomás’ arról, amit Pál tett Istenért, és amit Isten tett Pálért. Vallo­más arról a közismeri tényről, hogy milyen rendkívüli buzgalommal üldöz­te az eretnekségnek tartott Jézus-hitet népe körében, és arról, hogy az üldö­zött Jézus hogyan győzött fölötte, apostolt formálván a fanatikus üldöző­ből. Vallomás arról, hogy az Isten erő­sebb az embernél. A „vallási kérdés” - az ellene emelt legfőbb vádpont! - a halottak feltáma­dása. A védőbeszédben elhangzó érv rendkívül egyszerű, Pál a maga „da­maszkuszi esetét" használja fel igazolá­sul. Ugyan miért is volna hihetetlen, hogy az Isten- halottakat támaszt fel? - kérdi. És azonnal felel is: hiszen az élő Jézus állt elém Damaszkusz határában és tette lehetetlenné, hogy továbbra is üldözzem Öt! Az élő Isten erejét nem­csak a „megjelenés” bizonyosságában, hanem ezzel együtt aziélet- és meggyö- ződésfordulatban is felmutatja. Örökzöld vallomás ez, mivel Pál is­Baranya megye északi részén egy szép völgyben terül el Egyházaskozár. A jelenleg ezer lelkes falu történelme a régmúlt időkbe nyúlik vissza. Lakossá­gát előbb a törökök, majd a Rákóczi szabadságharc tizedelte meg. 1750-től Németországból és a környékbeli tele­pülésekről német evangélikus családok érkeztek ide. Előbb titokban, háznál tartották istentiszteleteiket, majd Bir­kenstock János Budán és Bécsben megszerezte a templom építéséhez szükséges engedélyeket. Az alapkőleté­telre 1783. szept. 20-án került sor. Esz- terházy Miklós gróf azon felül, hogy helyet adott templom, parókia és isko­la építésére, még tekintélyes mennyisé­gű építőanyaggal is segítette a temp­lom építését. II. József császár engedé­lyével altemplomra tornyot is lehetett építeni. így az ö neve a templom mind­három bejáratánál olvasható. 1785- ben lett kész a templom, 1786-ban pe­dig a torony, az evangélikus lakosság nagyméretű adakozása révén. Az elké­szült templomot ünnepélyes keretek között, 14 lelkész és „sok tekintélyes uraság” jelenlétében Stefan Nagy espe­res úr szentelte fel 1787. jún. 24-én. A gyülekezet a hozzá tartozó filiákkal szépen gyarapodott. Nemsokára nagy katasztrófa következett be az egész fa­lu életére nézve: 1800. szept. 9-én ha­mételten elmondja, vagy legalábbis utal rá. Mert nem felejti el, amit Isten vele és érte tett. Éli is, nemcsak hirdeti Isten irgalmát és erejét. így nem fakul emlékké,-ami vele történt. Örökzöld vallomás ez, mivel nincs olyan keresztyén élet, amely ezt nélkü­lözhetné. Pál vallomása éppen ezért arra kész­tet bennünket, hogy szembenézzünk a kérdéssel: mit őriz a szivünk abból, talmas tűz rohant végig a házakon. Leégett a rácok és az evangélikusok temploma, 97 lakóház a melléképüle­tekkel együtt. Az akkori lelkész, Bene József négy hónap alatt 79 halottat te­metett el, köztük saját gyermekeit és feleségét is'. Hamarosan ő maga is meghalt, sírja feleségével együtt ' a templom oltárának két oldalán talál­ható. 1812-ig tartott, míg újra mindent nagy áldozatok árán helyrehoztak. 1814-ben, pünkösd ünnepén szólalt meg először az orgona, amely a mai napig gyönyörűen szól. Ezek után még kétszer, 1869-ben, és 1936-ban renoválták a templomot. A II. világháború után itt maradt kis létszámú (200 lelkes) gyülekezet to­vábbi gondja az, hogy gyönyörű temp­lomát rendben tartsa, gondozza. Gyü­lekezetünk minden családja négy év óta rendszeresen adakozik a templom újabb renoválására. Amit őseink ilyen nagy gonddal, Isten iránti tisztelettel építettek, azt mi is tiszteletben tartjuk, szeretjük és védjük. Isten dicsőségére szeretnénk ezt a templomot továbbra is gyülekezetünk otthonának tekinteni. Hálás szívvel és komoly felelősséggel készülünk templomunk közeledő 200 éves évfordulójára. Koskai Erzsébet amit életünk folyamán Isten tett, s ami­ről meggyőződtünk? Gyakran meg­esik, hogy csak emlékezetünk tárházá­ból kapkodjuk elő a velünk történte­ket, s közben hajlamosak vagyunk ar­ra, hogy megelégedetten nyugtázzuk: lám, még nem felejtettem el! De minden olyan vallomás fakó, hervadt és erőt­len, melynél fnást dobog a szív, mint amit szól a száj. Csak „zengő érc és pengő cimbalom” a vallomás arról, hogy legyőzött az Isten, ha közben éle­tem az Istentől való szabadságban és függetlenségben telik. Az apostol - bár múltjának egy dön­tően fontos szakaszát beszéli el - nem arról szól, ami volt, hanem arról, ami van! Ha megszólított és megragadott az Isten már egyszer - és ugyan „csak egyszer” történt-e ez velem? hatásá­nak életem egész folyamán érvényesül­nie kell! Mert nem az emlékek tarta­nak, hanem legyőzöttségem naponként megújuló és megújító boldog bizonyos­sága. id. Magassy Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom