Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-07-28 / 30. szám

/ Evangélikus Elet 1985. július 28. J3 ~ CO * # GYERMEKEKNEK „Szedtek gyermekbibliakörbe Gyerekek, Pisti először van itt ma közöttünk. Mutatkozzunk be neki és mondjuk el, hogy miért is járunk mi ide! ROBI: Én már öt éve járok biblia­körbe. Nekem van a legtöbb ké­pem. Írjuk fel Pisti nevét is a táb­lára! VERA: Egy nagy kereszt van ezen a táblán, és fölötte írás: „Jé­zus mondja: jöjjetek énhozzám mindnyájan!” A kereszthez sok kis út vezet, amibe szívek vannak raj­zolva. Ha eljövünk, mindig kiszí­nezhetünk egyet. Minden ötödik szív után kapunk egy képet. De most te is kapsz, mert először vagy itt. Hogyan szoktuk kezdeni az órát? GABI: Énekléssel.' Én legjobban a „Zákeus”-t szeretem, mert azt m.utogatni is lehet. JUTKA: Aztán együtt olvassuk az imádságot az énekeskönyvből. TIMI: Képeket is szokott hozni a tisztelendő néni. Amikor elmondja a történetet, felrakja azokat a táblába. TAMÁS: A következő órán meg jól összekeveri mindet és kiosztja nekünk. Akkor meg mi rakjuk össze és mondjuk el a történetet. járni... azokat ilyen kereszttel ajándékoz­tuk meg. HAJNALKA: Húsvétkor énekel­tünk is az istentiszteleten, elolvas- . tunk egy zsoltárt, meg imádkoz­tunk. A tisztelendő néni olvasta az imádságot az énekeskönyvből és mi olvastuk azt, hogy „Hallgass meg minket Úristen!" ROBI: Aztán a Miatyánkot olyan gyorsan mondtuk, hogy a tiszte­lendő néni alig tudta utánunk mondani. Biztos mondta magá­ban, hogy „gyerekek lassabban, lassabban”. De voltak, akik nem tudtak el­jönni a templomba. ANDI: Azokat délután megláto­gattuk. Elmentünk az öreg bácsik­hoz és nénikhez, akik nagyon be­tegek. Szedtünk nekik ibolyát, meg elvittük a megmaradt kereszteket. Énekeltünk is nekik. TOMI: Én is ott voltam, az egyik bácsitól csokit is kaptunk. • ATTILA: Amikor énekeltünk, áz egyik néni meg sírt. Biztosan szo­morú volt. Gyermekbibiiaköri foglalkozás - Celldömölk, 1985 ERNŐ: Szoktunk versenyezni is. Kártyákra vannak írva a kérdések és az kapja meg a kártyát, aki tud­ja a választ. Aki a legtöbbet össze­gyűjti, az a győztes. SZILÁRD: Olyat is szoktunk ját­szani, hogy „Találd ki, ki vagyok?" Gondolok egy bibliai személyre és mesélni kezdek róla. „Édesapám­nak 12 fia volt, de engem szeretett a legjobban. Kényeztetett, szép ru­hát vett nekem. Irigykedtek is rám a testvéreim...” GÁBOR: Ez József! ILDIKÓ: Van amikor rajzolunk is. FERKÖ: Igen, húsvét előtt kis ke­reszteket készítettünk ezzel a fel­irattal: „Az Úr feltámadt!" Akik húsvétkor eljöttek a templomba, ANDI: Voltunk annál a néninél is, aki a szódát csinálja. Megmu­tatta nekünk, hogy hogyan tölti az üvegeket. Itt még a húsvéti locso­lás sem maradt el. Egy kicsit elkalandoztunk a be­szélgetésben. Azzal kezdtük, hogy miért is járunk ide? KRISZTI: Szeretek gyermekbiblia­körbe járni, mert szeretem hallgat­ni Jézus Krisztus csodáit és élettör­ténetét. És m|g azért járok szíve­sen, mert énekelünk, versenyzünk is. Azonkívül szerepelgetünk és én nagyon szeretek szerepelni. ROBI: Azért járunk ide, hogy megismerhessük és tanulmányoz­hassuk Jézus csodálatos dolgait. Nagyné Ferenczv Erzsébet ■jr a VASÁRNAP IGÉJE Mt 5,43-48 SZERETET, SZERETET, SZERETET Az értelmes emberi életnek sok feltétele van. Hogy csak néhá­nyat említsünk: materiális, biológiai, szellemi, érzelmi feltéte­lek, és bizonyára ez még nem a teljesség. Ha bármelyik hiány­zik, akadozik az élet kiegyensúlyozott ritmusa. Ideig-óráig elnélkülözzük egyiket-másikat. Egy valamit nem tudunk nél­külözni sem átmenetileg sem tartósan: a szeretetet. Enélkül haldoklunk és másokat is pusztulásba kergetünk. Jézus parancsa és kívánsága nem csekély feladatot ró ránk. Szeretni fenntartás, előítélet, harag és viszonzás nélkül. Ki képes rá, honnan az erő, kapok-e hálát akár egy pillantás vagy egy elrebegett köszönöm formájában? - ilyen és ehhez hason­ló kérdések kavarognak bennünk. S miközben gondolatban építgetjük védbástyáinkat Urunk számonkérő, leleplező és bűnbánatra intő szavai elé, legyen annyi egyenesség és bátor­ság bennünk, hogy beismerjük: szeretet terén a legjobb eset­ben is csak adósságaink kamataiból törlesztgettünk, a nagy adósság, a tőke változatlanul fennáll. Jézus indoklása, amivel kényszerít minket a fenntartás nél­küli szeretetre megráz és meghökkent. Az Atya felhozza nap­ját jókra és gonoszokra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Ha ekkora az Isten szeretete, amely örök, akkor mi miért juttatunk csak csordogálva, szűkmarkúan egymásnak a mú­landó emberi szeretetünkből? Mert még az ótestamentumi törvény betöltése is soknak tűnik, hát még a jézusi többlet! Szeresd felebarátodat! Azt, aki meggazdagodott, jól megy a sora és hanyag eleganciával átnéz rajtam? Azt, aki a KÖ- ZÉRT-pult előtt fillérjeit számolgatja és feltartja a sort mert ragaszkodik a dekákhoz is, hisz csak annyira futja a pénze? Azt, akit intellektuális értelemben nem tudok partnerként kezelni? Egyik évben Afrika-offertóriumot hirdetett egyhá­zunk. Egy - azóta már nem élő presbiter tüntetőleg 20 fillért „vetett” a perselybe mondván - ezeknek ennyi is elég. Ugye mennyire aktuális és nem egyszerű ügy a felebarát szeretete! Jézus továbbmegy amikor a felebarát szeretetén túl, az ellenség szeretetét is kívánja. Nem alaptalanul, hiszen a ke­reszten értük is imádkozott: Atyám bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek. A reális helyzet az világunkban, hogy ellentétek feszülnek emberek és emberi közösségek között. Faji, nacionalista, vallási, gazdasági és ideológiai ellentétek. Ezek feloldására a válasz csak az lehet, ha a gyűlöletre jótett, az átkozódásra áldás, a bántalmazásra a könyörgő imádság a felelet. Aki másként cselekszik semmit nem értett meg Isten univerzális szeretetéböl és a Krisztus keresztjének titkából. Mert a kere&tfeiN^zfesMéirón'lóttnntkddn'eitonségeskedést Is­ten és ember? ember e?embér között. A Jézus által tanítóit es nekünk ajándékozott szeretet har­madik iránya azokat kell, hogy megcélozza, akik nem tudják viszonozni szeretetünket. Sajnos napjainkban is él és virágzik az, amit az egykorú római közmondás így fejez ki: Hasonló a hasonlónak örül. így születnek érdekházasságok, érdekba­rátságok s ehhez hasonlók, s közben elfelejtkezünk a szülők nélkül felcseperedő gyermekekről, a kallódó öregekről, az élet számkivetettjeiről és szerencsétlenjeiről. Mert tőlük mit vár­hatunk a gondokon kívül? - gondoljuk magunkban. A vála­szom: testvért, akinek én törölhetem könnyét, akinek én terít­hetek asztalt, akihez engemet küld szeretetével Jézus azzal a jó hírrel, hogy élni jó, élni szép. Legyetek tökéletesek - mond­ja Jézus, s érzésem szerint ezzel azt mondja nekünk: legyetek egymás testvérei. Szalay Tamás IMÁDKOZZUNK Istenünk, Atyánk! Fiaidat úgy adtad nekünk, mint ismeretlent, a legki­sebb lett az emberek között. Taníts arra, hogy felismerjük Őt minden emberben, akivel csak találkozunk, de mindenekelőtt a gyöngékben és megvetettekben! Ámen Egy ösztöndíjas postájából [l1 Az egyetem központi épülete Erlangen, 1984. október 28. Kedves Barátom, a tervezettnél jó hónappal később, de látod, csak megérkeztem. Indulás előtti eszeveszett rohangálások után szinte megnyugvást jelentett belezöttyenni az Orient expressz amúgy kétes tisztaságú ülésébe. Az állomási hangulatot el tudod képzelni: „meg ne fázz, kisfiam", „azért olykor írjál majd", „Isten adjon bölcses­séget mindenben", és persze a mosolyok mögül kicsorduló könnyek. A vonaton, merő véletlen, egy gyenesi ismerőssel futottam össze, Bécstöl stoppal ment to­vább. A vele való komoly beszélgetés sokáig otthon tartotta még gondolatai­mat, mintha nem is az NSZK-ba, hanem Gyenesdiásra, ifjúsági konferenciára zötykölödnék. De a pazar tájak figyel­meztettek: „Barát, most más feladatod van: tanulni jöttél". Vakmerő hegyek, sebes folyók, fénybe öltözött városok. A kis erlangeni állomáson egy szerb or­todox fiú, majdani lakótársam várt. Va­csora után sokáig énekeltünk, beszélget­tünk még - mintha már régóta ismertük volna egymást. Szombat délelőtt a nyüzsgő kisvárossal ismerkedjem: bá­mészkodtam a piacon, olykor tneggusz- táltam hazánkból szállított paprikát vagy beletúrtam a narancshegyekbe. Az egyetemet körülölelő várkert még feltű­nően békés: tudod, a félév csak hétfőn kezdődik.■ Am a belváros annál lükte­tőbb: cikázó kerékpárok, hömpölygő tö­meg, rekedt utcai kikiáltók, szekták ön­jelölt prófétái. Az áruval és emberrel zsfffifPffiS&í&htf "előtt' rult koldusok. Egykedvű arccal koszos ■ kartonlapot tartanak: „Nincs munkám. Éhes vagyok." Aztán szombat délutánra tompa közönybe süpped egész Erlangen. A polgárok zárt ajtók mögött töltik a hétvégét, szertartásos kávézással és Obstkuche (gyümölcstorta) majszolás- sal, szigorúan családi körben. Erlangen, nov. 5. Most jövök a tanévkezdő istentisztelet­ről, amelyet a közeli egyetemi templom­ban tartottunk. Azt hittem, néhány buz­gó teológus lesz majd csak ott, erre leg­nagyobb meglepetésemre vagy kétezren zsúfolódtunk be a hatalmas templomba. Csupa egyetemista. Az istentisztelet egyszerre volt hagyományos és nagyon modern. A gyakorlati tanszék vezetője, Seitz professzor prédikált: „ti Krisztuséi vagytok", hirdette refrénszerűen a bo­zontos üstökű, farmeros fiúknak és a békemozgalmak jelvényeit, kendőit vise­lő lányoknak. Tudod, mennyire szüksé­gem volt arra, hogy végre igehallgató­ként üljek végig egy istentiszteletet? Szinte mindenki vett úrvacsorát, kiosz­tásában sok fiatal segédkezett. Erlangen, nov. 9. Újra jelentkezem, mégpedig örömhírrel: letettem a német nyelvvizsgát. Örülök, mert ez a rendes hallgatóként való be­iratkozás feltétele, s én nem előkelő ide­gen kívánok lenni, hanem újra diák. A szünet után visszatérő egyetemisták valósággal megszállták a várost. Va­gyunk vagy húszezren a Friedrich- Alexander egyetem tíz karán, amelyek közül hagyományosan a teológia áll az első helyen. De nagyon híres az orvosi fakultás is, sokan tanulnak azután ter­mészettudományokat, jogot, bölcsésze­tet vagy éppen komputertudományt. Őszintén szólva eddig több diákot lát­tam a hangulatos sörözök környékén, mint a könyvtárakban, de hát a félév csak most kezdődik. Mindenesetre meg­tartottam terepszemléimet a különböző könyvtárakban: az ördöngös mikrofilmes katalógusok hihetetlenül gazdag könyv- és folyóiratanyagról árulkodnak. Szállást a Luther Márton Szövetség diákotthonában kaptam, ami nem is annyira kollégium, mint lakóközösség, sok szép programmal. Kora reggeli és késő esti áhítataink keretezik napjain­kat, a jövő hétre tőlem kémek rövid VfÜigfárázatot. 'A J 'tföfftöQuAkkal ha­gyományosan szoros, ttctvárúkapesola- tot ápoló Szövetség székházában ötve- nen lakunk, ebből tizenöten külföldiek. Képzelheted, sok élményt jelent például az indiai testvérekkel való együttlét vagy a barátkozás egy rendkívül rokon­szenves etióp fiúval. Szegénnyel szo­rongva hallgatjuk az országából kapott híreket a nagy szárazságról és a borzal­mas éhségről. Szállásunkon több orto­dox diák és lelkész is lakik - külön ká­polnájuk is van -, Lengyelországból, Ju­goszláviából, Romániából. Aztán itt vannak a mindig kedves, r-eket rrropog- tató finnek! Sorolhatnám még új bará­taimat Indonéziától Amerikáig, Kenyá­tól Brazíliáig, s persze német társaimat. Levelemmel most szaladok a postára. Legközelebb majd professzoraimról, ta­nulmányaimról írok részletesen. Fabiny Tamás Margócsy József: Fejezetek a régi Nyíregyháza életéből AZ ORSZÁG HETEDIK NAGYVÁROSA Nyírség szerelmese - Váci Mihály - írta „szőke városáról”, Nyíregyházáról: „Nincs nagy történelme. Itt mindenki csak nagyapjára, legföljebb annak apjára emlékezik.” Margócsy József helytörténeti munkájában a nagyapák emlékezetében élő Nyíregyháza elevenedik meg; a századforduló körüli és a két világháború közötti városi élet hétköznapjai. Nem a mai, sem a hajdani, csak a nemrégi. Címe: Utcák, terek, emléktáblák. Rádiós előadás sorozatának is ez volt a címe. A városi tanács - dicséretes módon - nyilván azért jelentette meg a könyvet, mert nemcsak gondos kutató munkával összegezi, miként alakult ki egy-egy utca, tér, hanem szinte elénk varázsolja az ezeket betöltő élet tarkaságát árváltozásait. Betekinthetünk a gyári termékek megjelenésével felbomló csizmadia céh szigorú életrendjébe. Elvisz a piacra, országos vásárokra, a korzóra és a Krúdy Írásaiban nosztalgikusan emle­getett Korona szállóba. Részt veszünk majálisokon, bálokon, az evangélikus Kossuth gimnázium ballagásán. Hallgathatjuk a gyógyszertárakban, trafikokban folyó tereferét. Sok régi fényképet közöl a könyv, de nem foglalkozik a város valamennyi fém ■ v : ' ­..... Agm Ré szlet a gimnázium termeiből nevezetesebb épületével, így az 1786-ban épült evangélikus templom városképet meghatározó épületével sem, noha a könyv fedőlapját díszítő - „Üdvözlet Nyír­egyházáról” feliratú - levelezőlapon látható magasba nyúló tornya. Bőven és érdekesen írja le viszont a két evangélikus középiskola diákéletét, mert az iskolák jelentős szerepet játszottak a modern Nyíregyháza kialakulásában. Margócsy József könyvének nem véletlenül ez legolvasmányosabb fejezete, hiszen feleségével együtt e két kitűnő iskola diákjai s később tanárai voltak. Ez a műfajában nehezen meghatározható értékes könyv nem útikalauznak készült. Még csak térképet se közöl, pedig ez megkönnyítené a nem-nyíregyházi olvasó tájékozódását. Ä város történetét is csak vázlatosan ismerhetjük meg belőle. A szerző ugyanis azt szeretné érzékeltetni, hogy miként vált Nyíregyháza az egykori paraszt-településből modem várossá, a második világháború után országunk 106 234 lakost számláló hetedik nagyvárosává. Mégis érdemes lett volna kissé részletesebben foglalkozni a város újjáalapításának történetével s elmondani, kik tulajdonképpen a tirpákok, az 1753-ban Szarvasról, Békéscsabá­ról, Mezőberényből, Orosházáról betelepített evangélikus parasztok utódai, még akkor is, ha a modem Nyíregyháza fejlődését már nem ők határozták meg. A lakosság mai létszámát érdekes egybevetni az 1896-ban kiadott Pallas lexikon adataival. Nyíregyháza lakossága közvetlenül a telepítés előtt, 1750-ben, mindösz- sze 500-ra tehető. 1850-ben: 14 405; 1870-ben: 21 896; 1891-ben: 27 014. Ebből 13 637 evangélikus. Jól kisérhetjük nyomon a könyv segítségével, hogy a városban gazdasági, társadalmi, politikai változások során miként változnak szokások, erkölcsök, még az utcák, terek nevei is. Az első világháború körüli időben még a cseresznyét és a szilvát hitelesítetlen kb. 1 literes „kupával” mérték, a krumplit 8-10 literes „köpécével”. 1911-ben a város tisztifőorvosa saját kezűleg borította ki a tejtermékeket azokból az edények­ből, amelyeket figyelmeztetése ellenére se takartak be. Nem csoda - írják a korabeli újságok -, mert a vásárlók az eladásra kínált tejfölbe előbb beledugták ujjúkat, aztán lenyalták, s így csináltak vagy 10-15-en, míg az egész el nem kelt. A második világháború után sajátos embertípusok tűntek el a nyíregyházi utcákról: a tejes, a szódás, a koldus, a „szegény ember”, a csengőt rázó utcai fagylaltos, a jeges ember, a kőporos, a drótos tót, az ablakos, a köszörűs, a handlé és a bérkocsis. Kultúrtörténeti szempontból is figyelmet érdemel, ahogy az evangélikus Kossuth gimnázium életét elénk varázsolja. A mai diák csak szemét meresztheti az egykori iskolai rendtartás előírásain. Nem lehetett moziba, színházba, hangversenyre járni osztályfőnöki engedély nélkül. Igaz, hogy az engedélyt mindenki könnyen meg­Kossuth Gimnázium Főtök: Elek Emil kapta. Diákok a korzón nem tartózkodhattak. A diáksapka viselése kötelező volt. A ballagás házi ünnep, amelyen még a szülők se vettek részt, viszont rendőrök biztosítottak szabad útvonalat a várost szalamanderezve keresztül-kasul járó balla­gok számára. A kossuthosokat inkább „lutyisoknak”, a tanítóképzősöket „pre­páknak”, a kereskedelmi iskolásokat zöld sapkájukról „spenótosoknak” nevezték. Iskolájáról ezt írja: „Semmi különbséget nem éreztünk magunk között. Termé­szetesnek tartottuk, hogy hittanórára más-más terembe mentünk. Mai szemmel különösen azt látom régi iskolám erényének, hogy milyen sokféle lehetőséget biztosított a diákoknak, hogy érdeklődésüket, hajlamaikat kielégítsék.” A humán érdeklődésűek előtt az önképzőkör, a természettudomány iránt érdeklődők szá­mára a természettudományi kör állt nyitva. Jól érzékelteti a könyv, miként visszhangoznak a történelem nagy léptei a hétköznapi élet kis eseményeiben s hogy azok mennyire nem szürkék, mennyire jellemzik korukat. Érdemes rögzíteni azokat. Beletartoznak a történelembe. A lokálpatriotizmus elmélyítésére is tanulságos példa Margócsy József,munká­ja. Személyes vallomása szépen s okosan foglalja össze miként válik tartalmassá, közhasznúvá, előrevivővé a szülőföld szeretete: „Elég sokfelé jártam, de másutt mindig csak vendég voltam. Itt Nyíregyházán azonban itthon vagyok: egyszerre játékos és drukker, építő és haszonélvező, gyermek és szülő, kritikus és kritizált, szóval élő és élénk tagja annak a közösségnek, amelyet úgy hívnak: Nyíregyháza.” Benczúr László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom