Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-07 / 14. szám
t Evangélikus Elet 1985. Április 7 Élni így érdemes! Új egyházelnök Vesztfáliában Linnemann egyházelnök beiktatása Bielefeldben Régen nem találkoztam már volt iskolatársammal. Most összefutottunk a körúton. Meglepetésemben a szokványos kérdést tettem fel neki: „És mondd csak, mi újság?” A szeme kimerültséget, csalódottságot, keserűségei sorát tükrözte és már sorolta is: „Tudod, hogy anyám meghalt. Fivéremet is eltemettük. A feleségem is súlyos beteg. Most is a kórházba rohanok. Na és mindehhez még az élet ezernyi gondja!” De aztán nagy lélegzetet vett, s fény gyulladt a tekintetében, s csodálkozásomra így folytatta: „De nekünk feltámadott Jézusunk van! S Benne mindenre van erőnk. Benne, aki minket megerősít. U^ye, így van?” „Igen! Feltámadott, elő Urunk számunkra az erőforrás!” - szorítottam meg a kezét és éreztem, hogy neki valóban erőt jelent hivő meggyőződése, amely az igéből, a bibliából fakadt. így érdemes élni! Az a bizonyosság, hogy Jézus feltámadott, s velünk van minden napon a világ végezetéig, kifogyhatatlan erőforrás az élethez. Mert így lehet elviselni terheket, lehet legyőzni kétségeket és meg lehet őrizni emberségünket. Vajon, ki ismeri ezt az erőt? Ki használja és él vele úgy, mint ez a rég nem látott barátom? Micsoda lenÉletem sok húsvéti ünnepe közül 1945 húsvétja a legemlékezetesebb. Teológus voltam Sopronban. Azóta már a negyvenedik húsvét megünneplésére készülök, mégis az akkor átélt nagyheti és húsvéti események ma is eszembe jutnak, amikor közeledik nagyhét és húsvét ünnepe. Nagyheti ostrom A második világháború sok félelemmel és fájdalommal teli feszültsége a végéhez közeledett. 1945 tavaszára a teológiai fakultáson már csak néhányan maradtunk. Azok, akik a háborús események miatt már nem tudtunk haza utazni a szülői házba. Amikor március végén félelmetes gyorsasággal közeledett a front' Sopron városához, ebből a néhány teológusból is csak négyen- öten maradtunk a fakultás épületében. Ki-ki igyekezett „biztonságosabb” helyet keresni profesz- szoroknál, ismerősöknél. Hátha mégis igaz, amit a propaganda az oroszokról mond! Nagyhét szerdáján, amikor először jelentek meg a szovjet ráták a város fölött, megkezdődött Sopron ostroma. Bennünket, fiatalokat mindez azonban nem nagyon rendített meg. Mintha mi sem történt volna, jártuk a város utcáit, felkerestük ismerőseinket, nem szorulnak-e valami segítségre. Az egyik helyen az értékeket igyekeztünk biztonságba helyezni, másik helyen meg az óvóhelyet próbáltuk „lakályosabbá” tenni. A parókia pincéjéből igyekeztünk a konvent borát eltüntetni. Magam vertem csapra a hordókat és mértük a soproni vöröst mindenkinek, aki csak jött és hajlandó volt elvinni. Amikor már nem jöttek a „kuncsaftok”, kihúztuk a csapot és pince földjére eresztettük a drága nedűt. Ez volt a rendelkezés, nehogy a szesz még mámorosabbá tegye a harc feszültségétől amúgy is mámoros katonákat. Nagypénteken az istentisztelet után döbbenetes esemény történt. Mintha csak jelképezné a háború szörnyűségét. Bombázó jelent meg a Templom utca fölött és bombákat szórt a haza felé tartó hívekre. Többen lelték ott halálukat, többek között egy jó ismerősünk Horváth Erzsi is. A legszebb húsvét Nagyszombat estére elcsendesedett a harci zaj. Távolról még hallottuk az ágyúk dörgését, de a dületet kapott Pál apostol is munkájához, fárasztó útjaihoz, helytállásához abban a megingathatatlan hitben, hogy Krisztus el, sőt őbenne is él. Rosszakarói, ellenfelei hol szép szóval és fenyegetéssel, hol pedig durva beavatkozással akartak őt visszatartani a bizonyságtevéstől, de ő meg nem tántorodott. Gyengeségében is Isten ereje diadalmaskodott. Ez a Pál apostol úja a római keresztyénekhez intézett levelében: „A keresztség által eltemettettünk Krisztussal a halálba, hogy amiképpen ő feltámadott a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk!” (Rm. 6,4) A megkeresztelt gyülekezetét és a hivő embert is emlékeztetnie kell az apostolnak, hogy ne feledkezzék meg arról, ami vele a keresztségben történt: Krisztussal együtt meghalt és feltámadott! Új emberré lett. Tovább már ne a bűnt szolgálja, hanem Istennek éljen. A feltámadott Krisztussal való kapcsolatunk tehát új életre kötelez. Ám Jézus ehhez erőt is ad jelenlétével. Példaképpen soroljam az egyháztörténet nagyjait? Áugustinust, Assisi Ferencet, Wald Pétert, a reformátorokat, s nyomukban századunk ismert alakjait: Albert Schwei- tzert, Kagawát, vagy Teréza anyát? városban már csend volt. A fakultás óvóhelyén feszülten vártuk, mi lesz. Jánossy professzor Lu- ther-kabátot öltött, s az óvóhely bejáratánál várta az első szovjet katonákat. Meg is érkeztek nem sokára. Egy kicsit meghökkentette őket a papi talár, de tisztelettudóan végighallgatták a profesz- szor köszöntő szavait. „Ne féljetek! A szovjet katonák nem bántják a papokat és hivőket.” - felelte az egyik a professzor szavaira. Ezek voltak az első orosz szavak, amit életemben hallottam. Húsvét reggelén nagy volt a tanakodás közöttünk: Lesz-e istentisztelet és merjünk-e elindulni? Mi, fiatalok úgy döntöttünk, hogy megyünk. Néhányan az idősebbek közül is csatlakoztak hozzánk. A városban - amely „tájkép csata után” képét mutatta - alig találkoztunk valakivel. A Várkerületen szovjet katonák példás hadrendben vonultak Ausztria felé. A Bécsújhely felől hallatszó ágyúdörgés már alig volt hallható. Az istentiszteletet a templom sekrestyéjében tartottuk. Nem voltunk sokan, elfértünk itt is. Nem volt nagy ünnepi istentisztelet, életemnek mégis a legünnepélyesebb istentisztelete volt. Nem emlékszem pontosan az igehirdetésre, de a tartalma ez volt: Krisztus meghalt bűneinkért, de harmadnapon feltámadt a halálból. Feltámadásával az új élet reménységét hozta híveinek, egyházának és az egész világnak. Chrisztosz voszkreszje Amint az istentiszteletről hazafelé bandukoltunk, azon gondolkodtunk, mit is fogunk ebédelni. Nagycsütörtökön ugyanis üzenetet kaptunk az árvaházból - ahová addig étkezni jártunk - hogy nem tudnak többé számunkra főzni. A diák-szekrényekben található élelmiszerek az ostrom idejére még csak futották, de húsvét reggelére minden elfogyott. Amikor a fakultásra értünk meg- hökkenve láttuk, hogy egy szovjet katonai teherautó áll az udvaron. A katonák éppen a „gulyáságyút’’ készítették elő, hogy ételt főzzenek a szovjet katonáknak. Dér Endre barátom ekkor így szólt hozzám: Te tudsz közülünk legjobban szlovákul, menj oda és kérj egy kis ennivalót! Félve dadogtam el mondókámat, hogy teológusok vagyunk, hogy nincs mit ennünk, s hogy tudnának-e segíteni. Ekkor az egyik idősebb szovjet katona fellépett a teherautóra. Elővett egy szögletes katonai „veknit” meg egy jókora sonkát és a kezembe nyomta. „Chrisztosz voszkreszje” - mondta oroszul. Wiczián profesz- szor szimbolika előadásaiból tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy „Krisztusföltámadt” és hogy erre azt illik felelni, hogy „Voisztyinu De hiszen vannak közöttünk is új életben járók: akik egyszer ráébredtek arra, hogy velük milyen hallatlan nagy dolog történt a keresztségben, Isten gyermekei lettek. Ezért nem élhetnek többé a bűnnek - maguknak, hanem embertársaiknak, vagyis Isten szolgálatában. Itt ez a törékeny és mégis mindig mosolygós arcú asszony testvérem, akinek mindig van ideje mások számára, mindig van egy kedves ötlete, amivel egyszerű ajándékkal is\ünneppé teszi a találkozást. Tüstént intézkedik, ha hozzá fordulnak és mindig gyógyír csendes szava. Népi a maga baját panaszolja, hanem a másikét veszi észre és készséggel segít hordani a terhet. De hát nemcsak ő, mi is így élhetünk. S így élni érdemes! Reményik Sándor „nagyszombati hangulattal” keserűen állapította meg még gimnazista diákként írt versében: Gyűlölet - önzés töltt a szíveket. Krisztus nem támadt fel. Krisztus a szeretet. Az ifjú költőt feltámadás-hitében ingatta meg a rideg szivek vétkes gonoszsága, az emberek szégyentelen egoizmusa, amit nap mint nap tapasztalt. Nem vádol-e bennünket is kifakadásával? Nem vagyunk mi is sokszor életünkkel a feltámadás valóságos tagadása? Ha valljuk az apostollal: ámde Krisztus feltámadott! - hirdesse is az életünk: aki megkereszteltetett, vagyis Krisztusé, az új emberként éljen! voszkreszje”, ami azt jelenti, „Valóban föltámadt”. Amikor eldadogtam ezt az ősi pravoszláv húsvéti köszönést, a szovjet katona szinte könnybe lábadt szemmel ölelt át és háromszor megcsókolt. Utána barátságosan megveregette a váltamat. Krisztus valóban föltámadt! Azért, hogy az emberek, akiket a gonoszság háborúba kényszerít, harc helyett inkább segítsenek egymásnak és átéljék az egymáshoz való tartozás boldog örömét. Selmeczi János A több mint 3 millió egyháztagot számláló vesztfáliai evangélikus egyház megválasztotta és beiktatta új egyházelnökét dr. Hans-Martin Linnemannt, eddigi dortmundi szuperintendenst. A beiktatás ünnepségén számos külföldi vendég között részt vett dr. Káldy Zoltán püspök, a Lutheránus Világszövetség elnöke. A bielefeldi Mária templomban több mint ezer ember jelenlétében dr. Hei- rich Reiss eddigi egyházelnök (prä- ses) iktatta be utódját. Káldy Zoltán püspök üdvözölte az új egyházelnököt a magyarországi evangélikus és református egyházak, valamint a szlovák, lengyel és a romániai német evangélikus egyházak nevében: „Igen tisztelt Linnemann Elnök Úr! Kedves Testvér Krisztusban! Azért köszöntjük .ilyen sokan, mert sokan szeretjük Ont. Azt gondolom, hogy egy egyházelnök számára igen hasznos és jó, ha vannak kitűnő szakértői, adminisztrátorai és kiváló teológusai, de a legbátorí- tóbb mindig az, ha tudja, vannak, akik nagyon szeretik. Mi is ezek közé tartozunk. A Lutheránus Világszövetség nemcsak ismeri, de nagyra értékeli azt a munkát, amit a vesztfáliai evangélikus egyház minden területen végez és boldog lenne, ha az eddigi kapcsolatok a jövőben erősödnének és mélyülnének. Imádkozom, hogy a Lutheránus Világszövetség és a vesztfáliai evangélikus egyház kapcsola tai erősödjenek és mélyüljenek. Mint említettem több Kelet- Európában élő evangélikus egyház nevében is köszöntőm az új egyházelnököt. A mi egyházaink más történelmi körülmények között élnek mint az Önök egyházad, de ugyanannak a Jézus Krisztu snak szolgálunk mint Önök. Ugyanazt az evanAki fél, elveszti fejé t is, szívét is. A pánikba esett tanít ványok tapintatlanul felrázzák álmából fáradt mesterüket. Félelem és szeretet.' nem fér össze. De nem törődnek szakmai hiúságukka l sem. A tó vizén járatos és a hajózáshoz értő tanítványok a fiatal ácshoz fordul - nak segítségért. A félelem győz a hiúságuk fölött is. Minden össze omlik, már csak egyetlen gondola t uralkodik rajtuk: megmenékülni a halálos veszélyből. Ez a félelembe n élő ember jellemzője: megmaradni minden áron. Bármit is kell feláldozni, megtagadni, csak életünk legyen... Pedig amikor Jézus tanít- ■ ványai közé fogadta őket, megis merték az igazi életet, szabadd: í váltak rémképekt ől, szorongáso'k és félelmek eltűnteik, valami csőd? 1- latos békesség öle:lte őket körül. A félelemnélkü ii élet Jézus ajá n- déka. Elfogad úgy, amint v a- gyunk. Szeretető vei megbocsátja mindazt, ami volt. és oltalmat ny újt minden veszedelem között. Taiaít- ványságuk mindé nnapi tapasztalata volt ez:. Rém ületükben is erre utalnak: nem törődsz azzail, hogy elveszünk? Szám ukra az volt < íz új élet, hogy Jézus törődött velük, mindarról gondoskodott, í imire szükségük volt. Most elviselhetetlen számukra éppen az elmúl it hónapok után, hoj»y amíg szem betör velük a pusztító halál, addig Jézus aludjon a bárkában. A soha nem tapasztalt erőveil rájuk törő viharban valami titokzatos, félelmetes erőt éreznek. Eirzik, hogy a bárka játékszer a viharban, semmit sem ér a mesterség; rutinja, férfierejük tehetetlen, elborítja őket a pánik. Pedig csak később tudjá'k meg, hogy azon az éjszakán az: ördög tombolt a viharban, nem akarta elveszteni prédáját, a túlsó parton ön- és közveszélyesen megszállott gadarai férfit. Jézus azért az egyetlen férfiért rendelte el az éjszakai hajóutat. Meg kell inekünk is tanulnunk, hogy dolgok és események mögött ott áll az Isten s ezért ott ólálkodik az ördög is. Hitünkön fordul meg, géliumot hirdetjük mint Önök és ugyanabból a hitből élünk, mint Önök. Nem igaz, hogy mi Kelet- Európában valamiféle kontextus vallást .gyakorlunk, az az igazság, hogy a magunk társadalmi és történelmi kontextusában Krisztusról teszünk bizonyságot. Az bizonyos, hogy a hitből f ak adó szeretetre nagy hangsúlyt teszünk. Igen fontos számunkra a béke, a társadalmi igazságosság., az élet védelme, emberi jogok éirvényesít.ése. Igen fontosnak tartom, hogy a Nyugat- és Kelet- Európában él<5 egyházak eszmecserét folytassanak. A magya.rországj evangélikus egyház nevében külön is megköszönöm, hogy zi vesztfáliai evangélikus egyhá íztől a z elmúlt években olyan sok szeretet .et kaptunk, amely anyagiakban é;s lelkiekben egyaránt megnyilvá'nult. Nagyon várjuk a jövő évre tervezett közös teológiai konf erenciát a Balaton partján.” hog*/ mi történik velünk. Második moi adatával meg is kérdezi tőlük Jéz us: miért nincs hitetek?!” A felejthetetlen, efezusi fogalmazás szerint (Ef 1,18) hinni annyi, mint s;íívünk szemével látni. Nemcsak é.rezni a sötét hatalmat, hanem Őt 'látni, akihez „a vihar szele is közelebb segít”. Ehhez azonban szilárdan hinnünk kell, hogy Jézus az ERŐS, minden ismert és ismeretlen hatalom fölött áll s azért jött, hogy a foglyoknak szabadulást szerezzen (Luk 4,18). Mi, akik „egész életünkben a haláltól való félelem miatt rabok” voltunk (Zsid. 2,15), Jézustól ajándékba kapjuk az igazi szabadságot, ami félelemnélküli élet. Amikor Jézus tanítványai leszünk, megtörik rajtunk a halál hatalma. „Halál, hol a te diadalod?” (I. Kor 15,55) Ez valóban győzelmi ének. De ezt naponta tanulnunk kell. S ha tesszük, akkor tapasztaljuk meg az ördög zseniális trükkjeit, csapdáit. Újra és újra reánk akarja verni a félelem bilincsét. Pillanat alatt olyan krízisbe sodor, hogy reánk tör a halálos félelem. Már csak annyira futja pislákoló hitünkből, hogy felrázzuk álmából a Mestert. De hát ez az egyetlen út a megmaradáshoz. Azzal a semmi kis hitünkkel rohanni Jézushoz... amint Keresztelő is iszonyú kételytől gyötörve Jézushoz fordul: te vagy-e az eljövendő vagy mást várjunk? (Máté 11,3) Bizony, ez az egyetlen út. Pislákoló hitünk utolsó lángocskájával, morzsányi maradék bizalmunkkal Jézushoz futni. Ha nem érted, miért hallgat, ha nem találsz magyarázatot arra, hogy életedet fenyegető viharban hogyan aludhat, ébreszd fel, kérdezd meg, kiálts és mélyebb élményed lesz mint valaha arról, hogy Jézus minden nél és mindenkinél erősebb. Ilyenkor énekelte az induló egyház a védettségben élő egyház himnuszát Róm 8,31—3r) szövegével! Vívd naponta hite *d harcát, hogy félelemnélküli élet' *d- ben már megízlelcl a jövendő üdvösséget. Balikó 7 voltán Váci Mihály: Fiatok mindenkit ölel! Miskolci képeslap Tudatom mindenkivel nyílt lapon: boldog vagyok! - jó szívvel Írhatom. Mindenkivel közlöm, akit csak illet: adjátok át jó ismerőseimnek, ahol csak emberekkel találkoztok, mondjátok el: felőlem jó hírt hoztok! Képet küldök, hátterén az Avas van. Itt ülök - hol a jel van - a magasban. Lenn délelőtti szorgalommal várnak a városszéli csendes munkásházak. Errébb már több új ház kiválik, a tornyoknak felérnek állig. Mert bizony, még e képhez tartozik sok félszeg méltóságú torony itt. Ide látszik: a Selyemréten a kollégium most lett készen. Arra meg túl a hegyeken, a Dudujkán épül az egyetem. Ott messzebb, balra Diósgyőr felett, büszkén mutatom a kéményeket. Keblünk tágabb egy merész szívveréssel:-az ember megnőtt erejére néz fel. Ezzel már soraimat zárom. A választ tőletek elvárom! • Kívánok nektek sok szerencsét! a bányászoknak jó szerencsét, a munkásoknak jó vasat, parasztnak rozsot, magasat, katonának jó őrhelyet, fenn a hazai föld felett. Lapomat néked címezem, magyar nép, széles földeken, bányákban, gyárban: - s távolabb, hol ember él az ég alatt, sarkok táján vagy itt közel,-fiatok mindenkit ölel! (Megjelent a költő: SZÁZHÚSZAT VERŐ SZÍV c. kötetében: 1971-ben) Bencze Imre VALÓBAN FÖLTÁMADT ÉLŐ VÍ II Jézus kérdései a mai emberekhez „Miért féltek enn yire?” Márk 4,40
