Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-13 / 2. szám
Evangélikus Elet ORSZÁGOS- EVANGÉLIKUS HETILAP L. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 1985. január 13. ÁRA: 5,50 Ft Hálával és reménységgel •* ' Ülésezett az Országos Presbitérium év után a debreceni oratóriumban A hála és reménység hangja csendült fel az Országos Presbitérium ülésén. Hála mindazért, amivel egyházunkat megáldotta Isten az lemúlt években. A reformáció örökségéhez hű egyházunk legkisebb gyülekezetében is megemlékeztek Lutherről az elmúlt évben. Zengett az Istent magasztaló ének az új énekes- könyvünkbőL TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ ESEMÉNYNEK lehetett színtere egyházunk és hazánk —, mutatott rá jelentésében dr. Kál- dy Zoltán püspök-elnök, a Lutheránus Világszövetség elnöke —, ahol a LVSZ VII. Naggyűlé- sét tartotta. „A magyar evangélikus egyház vendégszeretetét, szervezettségét, gyülekezeti életét, szolgáló, örvendező, bizonyságot tevő életét szerte ezen a világon elismeréssel mondták el a nagygyűlés résztvevői. Ma örömmel állapíthatjuk meg, hogy helyesen cselekedett egyházunk, amikor meghívta hazánkba a Lutheránus Világszövetséget.” Harminc esztendő hűséges munkájának következménye az, hogy egyházunk örömmel hívhatta meg az evangélikusok nagy családját szórványegyházunkba. Hűséges teológiai munkánk, Krisztusra tekintő felelősségünk világunkért, határozott egyházpolitikánk következménye volt az, hogy a Budapest Sportcsarnok arénájában 82 országból, 96 egyházból jöttek ajkán az Istent magasztaló ének hangzott. A Lutheránus Világszövetség történetében első alkalommal tartotta nagygyűlését egy szocialista társadalomban. Az újságírók kritikus csapata elismeréssel szólt arról, hogy korlátozás nélkül végezhették munkájukat. Bejárták hazánkat és meglátogatták gyülekezeteinket. „Pozitív volt a nagygyűlés —, emelte ki a püspök-elnök beszédében —, mert az enyhülést szolgálta. Az egymás jobb megértésének folyamatában.” Akkor, amikor politikai ellentétek ma embereket elválasztanak egymástól, a nagygyűlésen résztvevők egymásra találhattak, mert Jézus Krisztusban közösen ismerhették fel küldetésüket a szolgálatban, felelősséggel és reménységgel társadalmi, politikai felelősségüket Isten teremtett világában. Abban a világban, ahol Isten örvendező, békében és reménységben élő embereket akar látni. Nem csontvázsovány vézna árnyalakokat, az atomhalál elnémította tömegeket. „Az egyház ezen a nagygyűlésen szembesült a világ égető kérdéseivel. Felfedezhette, hogy nem az, aminek lennie kellene, de a Krisztusban reménysége van a szolgálatban és a sze- retetben. a felelősségben és az örvendezésben való megújulásra. A nagygyűlés igen pozitívan foglalt állást a nukleáris háborús fenyegetéssel. Hitet tett a társadalmi igazságosság mellett. Felemelte szavát a társadalmi, politikai és gazdasági elnyomásban élőkért. A nők és férfiak egyenjogúságáért.” A KRISZTUSBAN ADOTT KÖZÖSSÉG szépségét és valóságát élhették át azok a gyülekezeteink, ahol a nagygyűlésen résztvevők látogatást tettek, akik meglátogatták gyülekezeteinket. Ezek a találkozások a gyülekezeteink életét termékenyítették meg. „Akik a gyülekezeteinkbe látogattak, saját szemükkel győződhettek meg arról, hogyan élnek és szolgálnak gyüleketeink a szocialista társadalomban.” Sokan a gyülekezetekbe látogatók közül, amikor a megterített fehér asztalokhoz ültek, Isten eljövendő királyságának előképét látták, ahol Isten népe egy népként ül asztalhoz. „Gyülekezeteink példás magatartást tanúsítottak a vendégek fogadásakor, a nagygyűlést megnyitó és záró istentiszteleteken.” Fáj, hogy néhányan a szeretet és a Krisztusban reménység testvéri közösségét szenzáció hajszolásból, rosszakaratból vagy valamilyen más célból megrontani, tönkre tenni vagy beárnyékolni akarták. REMÉNYSÉGGEL TEKINT EGYHAZUNK ELŐRE. Megy a szolgáló íézus után a szolgáló szeretet örömével és rendíthetet- lenségével. Jézus Krisztus után járva egyházunk maga határozza meg az ö követésének módját. „Krisztus után járva saját magunk alakítjuk ki kontextusunkban a teológiánkat.” Ebben a munkában igen jelentős Teológiai Akadémiánk munkája, ahol igen magas színvonalú teológus képzés, tudományos munka és nevelői tevékenység folyik. Intézményes diakóniánkat tovább fejlesztjük. Egyházunk életéhez éppen úgy hozzátartozik ez, mint a családokat és társadalmunkat veszélyeztető alkoholizmus elleni munkánk, v Egyházunk életéről, gyülekezeteinkben folyó munkáról tudósít a sajtónk. Harkányi László tördelőszerkesztő munkakörét Lehel László lelkész tölti majd be. A sajtóosztályon megjelenő könyvek a gyülekezeti tagok hitének elmélyítését, szolgálatban erősítését célozza. ISTEN IRÁNTI HÁLÁVAL és előretekintő reménységgel emlékezünk meg hazánk felszabadulásának 40-ik évfordulóján „Felszabadultunk a háború és a fasizmus igájából. Igazságtalan társadalmi rendből. Ahogyan alakul társadalmunk, az egyre igazságosabb társadalmi rendet jelent. Meg kell emlékezni ebben az évben az elért eredményekről, és rá kell mutatni az előttünk álló feladatokra.” Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök köszönetét mondott mindazoknak, akik igen jelentős munkát végeztek a nagygyűlés teológiai munkájának elkészítésében, szervezésében, irányításában. ISTEN EREJÉRE TÁMASZKODÓ REMÉNYSÉGGEL végzi egyházunk örvendezve szolgálatát hazánkban és népünk között, az evangélikusság nagy családjában és a népek között. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a nagygyűlés emlékei sokáig kísérik életünket és a nagygyűlésen résztvevőkön keresztül sokan, sok helyen megismerhették hazánkat, népünket és egyházunkat. Nagy István AZ EGYHÁZ EGYSÉGE ÉS AZ EMBERI KÖZÖSSÉG MEGÚJULÁSA Ez a címe az Egyházak Világtanácsa most kezdődött több éves programjának, amelynek konferenciáját január 3—10. között tartották Chantillyben (Párizs mellett, Franciaország). A konferencia témája „Az egyház, mint misztérium és prófétai jel” volt. Egyházunkat dr. Muntag Andor teológiai tanár képviselte. Nem tehetek róla, engem mindenkor megrendít, ha történelmi események színterére teszem a lábam. Pedig szabadulnom kellene ettől az érzéstől, mivel* hazámban alig van talpalatnyi föld, amelyhez ezeréves történelmünk során ne fűződne valamilyen esemény. Áll ez a megállapításom még a régi faluvégi rozzant kunyhókra is, ahol a Tiborcok hada tengette életét nemzedékről nemzedékre, hiszen tengődése közrejátszott nemzeti történelmünk alakulásában. Az utóbbi hetekben két ilyen neves, történelmünk lapjaira került helyen jártam. Látszólag összefüggéstelen bolyongásom az ország végein, de egy,vezérelv mégis felfedezhető mögötte, a negyven éve történt dolgok nyomában járok. NYUGAT-MAGYARORSZÄ- GON, SOPRONKŐHIDÁN ÉS KELET-MAGYARORSZÁGON, DEBRECENBEN. Alig 500 km feszül a két helység között, s ha egyetlen dátumot akarnék rögzíteni — mondjuk 1944. december 21-et —, akkor valami hát- borzongató összefüggést takar a két földrajzi fogalom. Nyugat- Magyarországon — Sopronkőhidán — tobzódik még a nyilas rémuralom, ezekben a napokban végzik ki Bajcsy-Zsilinszky Endrét és társait K.elet-Magyarországon — Debrecenben — összeül az ideiglenes nemzetgyűlés, hoav irányt mutasson népünk új élete felé. Az egyidejűség ezen felül „három országot” jelentett kicsiny hazánkban. Jelentette Keletről Nyugat felé haladva a felszabadított tiszántúli területeket, a középső országrész hadszínterét — a főváros bekerítése néhány napon belül vált esedékessé — s a Dunántúl nagy részének hónapokig húzódó tragédiáját a fasiszta uralom alatt. Egyszerre kellene tehát sírnunk és nevetnünk, gyászolnunk és örvendeznünk. Ezt is tesszük, mert emlékeink így rétegeződnek, így tekerednek szorosan egymásra, mint a hagyma héja. LEGYEN MOST A SZÍNHELY DEBRECEN, A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM ORATÓRIUMA, az időpont pedig december 21., fel- szabadulásunk két nagy emlékünnepe közül az egyik! (Valójában most sajnálom, hogy hetilapunk átfutási ideje több hét, s mire olvasóink kezébe kerülnek a sorok, a benyomások, élmények szürkévé, kopottá válnak. Nem lettek ugyan szegényebbek, hiszen friss információkat, élményeket bőven kaptak tv-tői, rádiótól, napilapoktól.) Története van annak, hogy itt Debrecenben, a református kollégiumban ülésezett 1944-ben az ideiglenes nemzetgyűlés. És hogy tájékozódni próbáljunk, a kollégium déli, a Nagytemplom felé eső szárnya, a kétemeletes neoklasszikus tömb nyugati végében, a második emeleten alakították ki a múlt század elején (1803-tól) az oratóriumnak nevezett imatermet. Az oratórium 1849-ben, amikor Kossuth az országgyűlést Debrecenbe vitte, még alig 30— 35 éves. Itt mutatta be a honatyáknak először a Nagytemplomban felolvasott trónfosztási nyilatkozatot, amelyet „Függetlenségi Nyilatkozatként” tart számon történelmünk. EZ A NEVEZETES ESEMÉNY VÁLT MEGHATÁROZÓVÁ 1944-BEN IS, amikor dönteni kellett, hogy Szegedre vagy Debrecenbe hívják össze a nemzetgyűlést. Révész Imre, akkori református püspök' így emlékezett: „Az én javaslatomra határoztuk el, hogy az összeülő nemzetgyűlés a református kollégium oratóriumában tartja meg tanácskozásait, ugyanott, ahol 1849 elején ülésezett az országgyűlés.” Igen ám, de a nemzetgyűlés létrehívásához elengedhetetlenek bizonyos formalitások. Először is képviselőkre van szükség, vagyis küldöttekre. És, hogy képviselők legyenek, választásúkat kell tartani. Az olvasó próbálja beleálmodni magát a históriába és egyből elénk merednek a legnagyobb lehetetlenségek. Hazánknak ugyanis eddigre csupán jelentéktelen területe szabadult fel, s a felszabadult országrészen szétzilálódott a közigazgatás, ösz- szeomlott a régi féle feudális Magyarország teljes szerkezete. Az első „csoda” abban jelentkezett, hogy a falvak és városok népe az önigazgatás és önkormányzás alapsejtjeit létre tudta hozni és így jelölni és választani tudott. Ebben a mechanizmusban a későbbi koalíciós pártok csíráit világosan fel lehet ismerni. És ehhez a feladathoz alig néhány nap állt rendelkezésül. DEBRECEN LETT TEHÁT AZ ORSZÁG FŐVÁROSA IDEIGLENESEN, de a „fővárost” meg is kellett közelíteni. S ez volt a második „csoda”, az, ahogyan az újsütetű képviselők orosz katonai autókkal, szekerekkel és gyalog december 21-re összegyűltek Miskolctól Szegedig. Némelyik a frontvonalon keresztül. Volt ebben valami hősi elszánás, akarat és dac. Mert le kellett küzdeni minden nehézséget és mert felelősséget éreztek abban, hogy új irányt szabjanak az ország sorsának. 226 küldöttel így megalakulhatott a nemzetgyűlés. A képviselők között parasztok, munkások, értelmiségiek (köztük papok) voltak. Balogh páter olvasta fel a híressé vált „szózatot”, amelynek tartalmát már Szegeden megfogalmazták a Nemzeti Függetlenségi Front programjaként: „Az ideiglenes nemzetgyűlés megalakulásával a magyar nén végre maga dönthet sorsa fölött... Az ideiglenes nemzet- gyűlés ünnepélyesen kijelenti, hogy kezébe veszi a gazdátlanul maradt ország ügyeinek intézését, mint a nemzeti akarat kifejezője, a magyar állami szuverenitás birtokosa ... Az ideiglenes nemzetgyűlés megalakulásával új fejezete kezdődött a magyar történelemnek. Megkezdődött a független, szabad, demokratikus Magyarország építése...” A kétnapos ülés bokros teendői közé tartozott egy ideiglenes kormány felállítása, a háborúból történő azonnali kilépés, Németországgal való azonnali szakítás, fegyverszünet megkötése a szövetséges hatalmakkal, az antifasiszta harcba való bekapcsolódásunk megszavazása. És nem utolsó sorban az újjáépítés megkezdése. Eközben a felszabadult országrészen vége szakadt az „ezer éves pömek,” a parasztok megkezdték a nagybirtokok szétosztását ... TÉL VOLT 1944-BEN. Debrecen súlyos harcok színtere után lett átmenetileg fővárosa az országnak. A nagy esemény örömére mégis zászlódíszbe öltözött. Nemzetiszínű lobogók próbálták takargatni az ágyúk, aknák, belövések sebeit. Tél volt 1984. december 21-én, negyven év után is. Nyirkos, ködös tél. A város békés, ünnepélyes hangulatát megintcsak a zászlódísz szimbolizálta. A „parasztváros” óriásit fejlődött negyven év alatt. A Nagytemplom előtti út térré kiszélesedett területén a város polgárai, diákjai ünneplőbe öltözötten, türelmesen álltak a permetező ködben, hogy végignézzék a koszorúzási ünnepséget s nem oszlott azalatt sem, míg az oratóriumban tartott a megemlékezés. Méltóképpen fogadta tehát a kormány és a társadalmi szervezetek vezetőit, a meghívott vendégeket, akik között szép számmal akadtak még az első gyűlésen résztvettek is. Az oratórium újra megtelt, s az ünnepség kerete szinte azonos, volt a negyven év előttinek. Tógás diákok sorfala között mégillető- dötten mentek fel a vendégek a második emeleti imaterembe, ahol Kossuth helye változatlanul üresen állt. A Himnusz és a Szózat orgonahangjainak keretében hangzottak el a megemlékező beszédek és hozzászólások, amelyeket csak a krónika kedvéért sorolok fel: Sarlós István, az országgyűlés elnöke, Losonczi Pál, az elnöki tanács elnöke. Bognár József akadémikus, Kolozsvári Lajos, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke és Koósné Török Erzsébet, a KISZ megyei bizottságának első titkára léptek a szónoki pulpitus elé. Az ünnepségen az egyházak részéről jelen voltak Lékai László bíboros érsek, Bartha Tibor református, Káldy Zoltán evangélikus püspökök és Salgó Imre főrabbi. Rédey Pál ELHUNYT HERMAN DIETZFELBINGER PÜSPÖK A korábbi bajorországi evangélikus püspök és az Evangelische Kirche in Deutschland tanácsának elnöke tavaly november 15-én, 76 éves korában elhunyt. Lelkészcsaládban született 1908. július 14-én. Egyetemi tanulmányait Erlangenben, Tübingenben és Greifswaldban folytatta. Gyülekezeti szolgálat után 1945-ben a bajor Predigerseminar rektora, majd 1953-tól a neuendettelsaui diakonissza-anyaház rektora. 1954- ben ő javasolta az ún. „diakóniai év” bevezetését, vagyis hogy fiatalok egyéves önkéntes szolgálatot vállaljanak egyházi diakóniai intézményekben. Kezdeményezése széleskörű visszhangra talált a társadalomban is. 1955-ben, 47 éves korában választották meg bajorországi püspökké, és akkor a legfiatalabb német protestáns püspök volt. 1967- ben váratlanul az EKD elnökévé is megválasztották. Ragaszkodott ahhoz, hogy az NSZK és NDK egyházai közös szervezetet alkossanak, de a szétválás 1969-ben mégis bekövetkezett. A közeledés embereként Magyarországon is látogatást tett és kapcsolatokat épített ki a római katolikus egyházzal. Ellenezte a nők lelkésszé avatását és nem írta alá a Leuenbergi Konkordiát. 1975-ben vonult nyugdíjba, (apd — RA)
