Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-12-22 / 51. szám

Evangélikus Elet 1985. december 22, Horvátit Gabriella Karácsonyi képeslapok Karácsony közeledésekor egyre gyakrabban tűnnek fel képzeletünk­ben varázslatos színek, hangok, fé­nyek. Hóbundás, sipkás háztetők, fehérre csipkézett faágak, s mesebe- li függönyt von elénk a hullongó hópelyhek kavargása. Szobánk sej­telmes derengésében fel-fglcsillan- nak az üveggömbök, aprócska fé­nyeket vetnek az ezüstrés aranyfü­zérek, a fenyő illata belengi a leve­gőt. Fellobban a gyertyaláng és sis­teregve hajigálja szét tűzvirágocs- káit a csillagszóró. A szerény-zöld ágkarok méltósággal, hallgatagon viselik a pompát, majd kivilágítva, mint koronás, felékesített király ra- gyog fel előttünk a karácsonyfa. Lelki szemeink előtt az éjszaka templomba sietők seregei; sorban vonulnak egy kicsiny sárga falú, fa­lusi templom boltíves bejárata felé. Kezükben énekeskönyvet szoron­gatnak. Vagy egy nagy városi dóm lépcsőin kapaszkodnak fel az embe­rek a zordon kettős tornyok tövében lépegetve. Milyen sok kép tárulhat elérik gondolatban a karácsony. jövetelére várva. Boldog, megmagyarázhatat­lan izgalom tölti el lelkünket, s néz­zük, amint gyermekeink elmélyül-' ten sugdolóznak az ünnepet megelő­ző napokon. S magunk előtt látjuk ragyogó, meglepett mosolyukat, amint majd a kezükben tartják s csodálják az ajándékokat. Mi a legszebb karácsonykor - kérdezhetjük -s ki a legboldogabb? Hiszen boldogok a kis gyermekek, akiket megajándékozunk és boldog a jó szülő, mert neki igazabb öröm, hogy adhat. Karácsonyi képeslapokat írva meg akartam címezni a soron kö­vetkezőt. Dórinak, egy kedves kol­léganőmnek, akinek hosszú évek várakozásai után a napokban szüle­tett meg az első gyermeke. Akkor ösztönszerűen félretettem azt a la­pot és keresgélni kezdtem. Talán ne ezt, hanem egy másikat. De melyi­ket? A legszebbet! A legszebbet kell neki kikeresnem. Választásom egy ikont ábrázoló képeslapra esett, melyen Mária öleli magához a kis Jézus gyermeket. Megírtam; a leg­nagyobb boldogsághoz jó egészsé­get, további örömöket kívánva és hálát adva Istennek. S akkor eltű­nődtem azon, hogy a születés - ka­rácsonykor, de mindig -, a születés az a legnagyobb öröm, amit keres­tem. Az, hogy új élet kezdődik, hogy soha ne érjen véget; új élet fakad, hogy a sötétségre nemet „ mondjon; a lét indul útjára, hogy tagadja a semmi, a nemlét hazug árnyékait. Jézus Krisztus születése, megtestesülése ezt a vidám üzenetet hozta el nekünk karácsony boldog, várva várt, örömteli éjjelén. De vajon miért tűnik úgy, hogy karácsonykor mindenki közül még­is az anya öröme lehet a legnagyobb gyermeke születése fölött? Elképzelem, amint karácsony es­tén Dóri ül gyermekét a karján, szíve felől tartva;fia és ö egymás szemébe néznek, mintha valami nagy közös titkot mondanának tekintetükkel. Talán ezt: az ifjú anya azért örülhet leginkább ezen az ünnepen, mivel Isten kegyelméből most ö lehet az ajándékozott és az ajándékozó is egy személyben. Számára a gyermek születése a legnagyobb ajándék, ami csak lehet, míg az életet ö ajándé­kozhatta mindenható akaratából Is­ten egy új teremtményének. Iktatás Vácegresen Ünnepi istentisztelet keretében iktatta be hivatalukba Keveházi László esperes a vácegresi gyüleke­zet újonnan megválasztott felügye­lőjét Dudás Jánost, gondnokait Surányi Pált és Litavszki Jánost, valamint Dudás Jánosné, Dudás Mihály, özvv Medveczki Jánosné D, özv. Medveczky Jánosné H, Su­rányi Pálné és özv. Szlovák János­né presbitereket. A beiktató igehir­detésben Mt 20, 25-28 alapján a közös és kölcsönös szolgálat gyü­lekezetét építő és megtartó áldásai­ról szólt az esperes és kiemelte, ihogy a gyülekezetben vállalt tiszt- s égek nem rangot biztosítanak, ha- n em a szolgálatban való elöljárást kiívánják viselőiktől. Az istentiszteletet követő köz- gy ülésen a gyermekek köszöntöt­ték: elsőnek az esperest, majd az esp eres üdvözölte a beiktatottakat és a gyülekezetét. A köszöntések sorában Valentinyi János domonyi felügtyelő szólt a gyülekezethez, majd' az új felügyelő - aki egyben a gyülekezetnek 34 esztendő óta kántora is - köszönte meg a gyüle­kezet bizalmát. Roncz Béla eddigi gondnok igével köszönte meg a gyülekezet szeretetét és kívánt ál­dást a beiktatottak szolgálatára. Surányi Pál gondnok arról a funda­mentumról beszélt, amely minden gyülekezeti szolgálat alapja, az élő Jézus Krisztusról. A helyi lelkész meghatott szavakkal, a gyülekezet pedig szerény ajándékokkal kö­szönte meg Roncz Béla gondnok és Medveczki Mihály egyházfi 12 évi fáradhatatlan és hűséges szolgála­tát, amelyből nagy szeretettel vette ki részét mindkettejük felesége is. Az esperes és a gyülekezet lelké­sze otthonában külön köszöntötte Medveczki Mihály egyházfit, aki betegsége miatt nem vehetett részt a bensőséges ünnepen. Isten meg­segítő kegyelmét kérték életére. Az ünnepi percek fehér asztal mellett folytatódtak, ahol a gyüle­kezet életéről és terveiről folyt kö­tetlen eszmecsere. B. T. KARÁCSONY 2. NAPJÁNAK IGÉJE Jn 13, 34-35 AHOGY ÉN SZERETTEM Karácsony a szeretet ünnepe. Ez így igaz. Igaz azért: mert „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta” Jn 3,16. Szeretetével elárasztotta Isten az egész világot. Az egész világot. Kivétel nélkül. Nincsenek elsők és utolsók. Előnyben részesítettek és félrelököttek. Nincs, akit Isten ne szeretne. Tudatosan vagy ösztönösen, egy kicsit megfertőzve ettől a mindenkire kiáradó szeretettől próbálgatjuk mi is szeretni egymást. Elneveztük karácsonyt a szeretet ünnepének. Meg­tesszük két napra jelszónak ezt: szeressük egymást gyerekek. Valóban, szerencsétlennek érzi magát az, aki nem kaphatja ilyenkor valakitől a szeretetnek egy apró jelét, vagy nem nyújthatja azt valaki másnak. Ettől azonban általában csak a kereskedőknek van kézzelfogható haszna. Még gyermekkoromban hallottam, első világháborút meg­járt veteránoktól az elbeszélést, hogy a négy évig elhúzódó véres háborúban bevett szokás volt a karácsonyi fegyverszü­net. A szembenálló lövészárkokból kimásztak a katonák in­nen is, onnan is, és volt rá állítólag eset, hogy a két lövészárok között együtt állítottak fel karácsonyfát. Két napig barátok­ként ölelkeztek. Viszont a fegyverszünetet kihasználva itt is, ott is áradt a fegyver és lőszer utánpótlás, hogy az ünnepek után még véresebb tusa árán győzhessék le a másikat. 'A szeretet ünnepének jegyében valóban azt kapjuk-e egy­mástól, amire legnagyobb szükségünk van? Azt hiszem, az ilyenkor szokásos apró ajándékok‘nélkül kicsi és nagy még jól meglenne. Nem ez az, ami hiányzik. Ugyancsak ifjú koromban olvastam egyszer Sik Sándor: „Anya kell” c. versét. Szövegét most már nem találtam, emlé­kezetből idézem tartalmát. Társaság gyűlt egy házba, ezért a ház asszonya erre az estére a nevelőnőre bízta kisfiát. Körül­rakták ágyát mindenféle játékkal. De egyik sem kellett a kicsinek, csak sírt: anya kell. A nevelőnő jelentette asszonyá­nak, de ő nem ért rá most fiával törődni, mert éppen táncolt. A költő innen első személyben folytatja. Ő ment be a kicsihez és azt mondja: kivettem neki a szívemet. A kicsi elkezdett nevetni, és együtt nevetett vele a baba és a kóchuszár. Kivettem a szívemet. A szivét tette ki nekünk Isten, amikor úgy szerette a világot, hogy fiát adta. Nem valamit adott, önmagát adta. Nem ajándékot adott a kicsiknek, hanem ölébe vette őket. Nem gyógyszert adott a betegnek, önmagát gyó­gyító orvosként. S bethesdai betegnek segítő társa lett. Önma­gát adta. Itt vagyok, szedjetek szét annyi darabra, amennyire szükség van. Itt van a testem és a vérem, értetek adom, vegyétek, egyétek és igyátok, hogy életetek legyen. Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Ne valamit, magatokat, a sziveteket tegyétek ki. Lássa, érezze, tudja meg a másik, már semmi nincs bennem, amitől félni kellene. Hogy itt vagyok, ez nem pusztán fegyverszünet, ha­nem azért vagyok itt, mert elástam minden régi fegyveremet. Kari Béla IMÁDKOZZUNK Vedd birtokodba szívemet Úr Jézus. Vedd el a hideg kőszívet, és adj új hússzívet Hogy valóban, igazán együtt lehessek az emberekkel. Nem azért, hogy lássanak az emberek, hanem mert így kell teljesíteni a parancsolatodat. Amen. Nemzetközi keresztyén-zsidó szeminárium Budapesten November 17-től négy na­pon át 63-an tanácskoztak 15 országból^érkezve a Zsidók és Keresztyének Nemzetközi Ta­nácsa és a magyar Egyházközi Békebizottság rendezésében, dr. Bartha Tibor református püspök meghívására. A szim- pozionon, melyet dr. Victor Goldbloom, a keresztyének és Zsidók nemzetközi tanácsá­nak elnöke és dr. Bartha Tibor református püspök, az Egy­házközi Békebizottság elnöke vezettek, a nyitó előadást dr. Schweitzer József, a magyar Rabbiképző Intézet főigazga­hetséges* témáit: igazságosság és béke, megbékélés a népek és vallások között. A konferencia egy napján a résztvevők meglátogatták a Dohány utcai zsinagógát és múzeumot, a Deák téri evangé­likus, a Pozsonyi úti reformá­tus templomot, országos múzeu­munkat, ahol dr. Hafenscher Károly igazgató léikész ismer­tette Sztéhló Gábor lelkészünk zsidómentő tevékenységét. Testvéri légkörben tartott al­kalmon szívélyesen köszöntöt­te a jelenlevőket dr. Káldy Zol­tán püspök-elnökünk. I Felvételünk az Evangélikus Múzeumban készült Fotó: Batár tója tartotta a keresztyén-zsidó párbeszédről és a békéhez való közös hozzájárulásunkról. Ugyanebben a témakörben szólt dr. Peter Levison heidel- bergi főrabbi, dr. D. C. Múlder református teológiai profesz- szor, a holland ökumenikus ta­nács elnöke, dr. Stefan Schrei­ner berlini evangélikus docens és dr. Simái Mihály marxista közgazdász " akadémikus. A szeminárium résztvevői, akik* közt ott találtuk a jeruzsálemi zsidó tudományos élet jeles képviselőit éppúgy, mint a né­met evangélikus egyház által lé­tesített protestáns teológiai ku­tató intézet professzorait, négy munkacsoportban beszélték meg a főtéma részleteit, vizs­gálva az együttmunkálkodás bibliai alapjait, a párbeszéd le­Szocialista országban elő­ször a mi fővárosunkban/ülé­seztek a világ különböző tájai­ról egybesereglett zsidó és ke­resztyén küldöttek ilyen jelen­tős konferencián, ahol kifejez­ték készségüket a párbeszéd folytatására, a békéért való együttes munkálkodásra, az igazságosság megvalpsítására és világunkban meglevő fe­szültségek csökkentésére. A széminárium jó alkalmat adott egymás értékeinek megis­merésére, hitünk közös voná­sainak együttes vállalására és a felelős elkötelezettség megvál­tására világunk iránt. Az Örök­kévaló áldásá kísérje tovább a zsidó és keresztyén együttmun- kálkodást. A konferencián egy­házunk képviseletében részt vett: Szebik Imre fi ÍNSÉGES NYITÁNY GYÜLEKEZETI ÖRÖMÉNEK CSENDES BÖLCSŐDAL A „Mennyből jövök most hozzátok" c. korálunk Bach Karácsonyi Oratóriumában 1967-bei o a Reformáció 450 éves jubileumán a nagytarcsai gyüleke­zetben Bach ' eredeti intenciója sze­rint hat esté n át hallgatt uk és is­mertettük a 1 Karácsonyi Oratóriu­mot. Ugyanú gy, mint böjtben a teljes Máté- és János-passi ót. Meg­lepő tapasztala tunk Volt, hogy ak­kori egyszerű falusi gyülekeze­tünkben is mem tyire köze l tudott férkőzni a hívekh 'ez Bach lelke. Az igazi zenei értékn 'ek egyaránt van mondanivalója a nagy zenei mű­veltségű hallgatók és az ej ;yszerű gyülekezeti tagok s. zámára. Ezek közül most > csak egy et sze­retnénk közölni. Eli. iljáróba n még idézzük a most megje lent Gá ncs A. Bach életrajzának m» ígállap itásáL „A korátokat Bach itt is terv; szerű­en válogatja össze. A ,Mennyből jövök most hozzátok’ háronnszor szerepel...” Nos, a hívekkel egyiütt es téről estére meditáltunk a K arács onyi Oratórium egyes tételein, korál- alkalmazásain. Különösen felt űnt, hogy mindjárt az első két-1 kantátá­ban szerepel háromszor is ,Lu ther szép karácsonyi éneke. í éspedig nem csupán ismétlésként, , hanem valóban „tervszerűen”. Az egyszerű hívek ' számúra is mindjárt világossá lett, hogy nem ok nélkül tette Bach a hat kan tátá­ból álló oratórium első harma­dára. Először az 1. kantáta zárökorál- jaként. Az első összbenyomásimk, ami megragad: a fenséges nyitány­szerű kompozíció ..Az egek magas­ságából hangzó angyali szózat. Vagy - ha úgy tetszik - egekbetörő hatalmas hangszerelés jelzi az „an­gyalijelenést”. A „Magasságos Fia a világba érkezik...” Illetve a Ma­gasságos Isten Fiát fogadjuk. Már akkor nyilvánvaló ez, amikor az Evangélista csak azt közli még: „nem volt helyük a vendégfogadó háznál.” De egyúttal már be is ve­zeti a második kantáta angyaljele­nését. A közjátékok trombitái, dobjai a menny és föld Királyának méltó köszöntéseként zengenek. Csodálatos tisztaságot, égi-földi örömöt Isteni fenséget tükröz­nek. .. Ugyanakkor csendes könyörgés is: „tedd hajlékoddá szívemet ...” Erre a kevésbé mutatós üzenetre az alázatosan elcsendesedő szív rezo- nál. Ez nem csak az egyén szemé­lyes élménye. A fenséges jelenetet jelzi a hatalmas polifon zene. A gyülekezet imádságát képviseli az énekkar. Másodszor a második kantáta első felének ugyancsak zárókorál­jaként halljuk Luther énekét. A ze­nei kíséret még visszhangozza az angyali jelenés isteni fenségét, de lecsendesíti a passiós hangvétel: „kemény jászol fekvőhelye, sze­génység Annak bölcsője, ki világ üdvözítője...” Mégis, nem a kísé­rőzene trombitája, nem is a passiós jeileg itt sem az első benyomás. Ha-' nem,az előző tenorária és a rákö­vetkező basszus recitativo formál­ja a korái alkalmazását: a gyüleke­zeti énekszerűség. „Pásztorok, si-' essetek... menjetek tehát pászto­rok. ..”. Ezért a zenei kiséret nem közjáték, hanem az énekkart festi alá, mint az orgonakísérét a gyüle­kezeti éneklést. Harmadszor: a második kantáta befejező koráljaként szerepel a „Mennyből jövök most hozzá­tok...” Talán ez a legmegraga- dóbb. A hangszerelésben igei és kompozíciós alapon egyesül a mennyei és földi kar éneke. „Di­csőség a magasságban Istennek... e földön békesség” az embernek. A basszus recitativójában is: „Igen, angyalok ujjongjatok... együtt zengünk veletek, hisz ör­vendhetünk, mint ti.” Az igazán messiási üdvkör kozmikus, meny- nyet-földet átfogó öröme. Ugyanilyen csodálatos, ugyan­csak két szálból fonódó itt a közjá­ték a korálsorok között. Ha az első „Mennyből jövök” alkalmazásá­nál a fenséges közjáték, a második-, nál a gyülekezeti karének jelzi a főmondanivalót, itt az első összbe­nyomást a közjáték kelti: Karácso­nyi bölcsődal. A fenséges zenekar és a gyülekezeti énekkar „árnyéká­ban”. A basszusrecitativo felszólí­tásának és az azt követő altária altatódalának engedelmeskedik a közjáték. „Énekeljétek az Ő böl­csőjénél az egy édes hang (Mária) és az egyesült kar (pásztorok) alta­tódalát.” így lesz a közjáték a ka­rácsonyi éj pastoráléjának és egy csodálatos tisztaságú bölcsődal­nak az egységévé. Ebben a bőícsődalban sok min: den tükröződik. A fáradságos bethlehemi út. A csalódó szállás- keresés fájdalma. A szülési fáradt­ság utáni pihenés vágya, a tiszta Szűz anyai szeretete. Es különösen az utolsó, elhalkuló akkordban az isteni Kisded álojnba szenderedé- se. Illetve a célját ért anyai altató­dal csenddé válása jut kifejezésre. íme,'Luther karácsonyi éneke mint fenséges nyitány, gyülekezeti örömének, és csendes bölcsődal. A Bach-évforduló Karácsonyán hálásak vagyunk Istennek, hogy Luther gyönyörű énekével ily mó­don is elmélyíti számunkra a kará­csonyi evangéliumot. Akinek lehetősége van reá, érde­mes a hanglemezről közvetlen egy­másutániságban hangszalagra vennie e hármas korálfeldolgozast. Az itt közölt kis ismertetésnél sok­kal többet jelentő élményben lehet része. Győri János t POVÁZSAY MIHÁLY Hosszú betegség, sok szenve­dés után 1985. november 9-én elhunyt Povázsay Mihály békés­csabai lelkész. Kondoroson szü­letett 1929. augusztus 21-én. A szarvasi Vajda Péter Evangéli­kus Gimnáziumban érettségizett 1947-ben. Az Erzsébet Tudo­mányegyetem soproni Hjttudo- mányi Karán folytatta tanulmá­nyait és Budapesten, az Evangé­likus TeológiafAkadémián fejez­te be 1952-ben. Házasságot kötött 1953. októ­ber 20-án Bandzsal Erzsébettel. Házasságukból 2 gyermekük született. Lelkészi' szolgálatát Makón kezdte, majd 1956-tól haláláig - közel 30 évig - Békéscsabán munkálkodott az Űr szőlőjében. Temetése 1985. november 14- én volt Békéscsabán a Felsővégi temetőben. Koporsója mellett - a külföldön tartózkodó dr. Káldy Zoltán püspök-elnök megbízásá­ból - dr. Nagy Gyula püspök hir­dette a vigasztalás igéjét Jn 17, 24 alapján. Igehirdetésében el­mondotta: „Isten Povázsay Mi­hály testvérünk életét születésé­től kezdve átfogta láthatatlan ir­galmával, éltette a bűnbánat és a bünbocsánat kegyelmének for­rásából, és csendes halállal hívta haza magához az örök otthonba, ahol most, már őneki szolgál. - Fájdalmunkat átjárja és megtisz­títja, hordozza a hálaadás élete 56 esztendejéért, mqly^k olyan gazdagok voltak a mások - min­denekelőtt családja és' gyüleke­zete - iránti szeretetből, amely­ből olyan sokan merítettek és gazdagodtak, erősödtek, kaptak hitet és kaptak eligazítást, példa­adást az igazabb és teljesebb emberi életre. - Az a reménysé­günk és hívő meggyőződésünk: itt a földön csak a' teste múlik el, az lesz porrá, ami porból vétetett. Qe ö maga, a pásztor, megtér haza Isten szeretetébe, aki életre hivta. Uránál, Krisztusánál, a ju­hok nagy Pásztoránál várja ő is afeltámadást. És a végső Ítéletet, melynek napján hozzá is irgal­mas lesz, aki értünk szolgált és ment a keresztre. Abban a reménységben élünk és veszünk búcsút a földi világ­tól, hogy akik tiszta szívvel, sze- retetben, másokért éltek, azok meglátják majd az Istent: a ha­lállal hazatérnek az örök otthon­ba. „Hogy meglássák az én di­csőségemet" - mint Jézus mondja az övéinek a főpapi imádságban. A temetésen részt vevő nagy gyülekezet és sok, szolgatársa megrendültén, de a feltámadás reménységével énekelte: „Igen, Atyám, mert így kedves előtted." Mennyei Atyánk akaratát aláza­tosan elfogadva együtt val lőttük: Hiszem atestnekfeltámadásátés az örök életet. Táborszky László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom