Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-11-24 / 47. szám

Evangélikus Elet 1985. november 24. SAJTÓSZEMLE J3 •*- £p * # GYERMEKEKNEK 1Móz 6-8. Hogyan ment meg Isten? Gondoskodik rólunk Kedves gyerekek! A következő négy történetből azt figyeljük meg, hogy ho­gyan menti meg övéit Isten. Kit kell megmenteni? Aki bajban van. Aki elveszne a segítség nélkül. Minden ember, te és én is ilyenek vagyunk: bű­neink miatt elítélhetne minket az Úr. De ö meg akar menteni. Miért? Csupán azért, mert szeret. Szeret téged is. Noé olyan korban élt, amikor sok go­noszság volt a Földön. Annyira elviselhe­tetlen volt az emberek bűne Isten előtt, hogy elhatározta, hogy megsemmisíti őket. De maga Noé kegyelmet talált az Úr előtt, mert igyekezett Őrá figyelni, és az 0 tetszése szerint élni. Ezért az Úr a nagy ítéletben csodálatosan gondoskodott ró­la. Elhatározta, hogy megmenti Noét. Elmondta tervét Noénak: Készíts egy hatalmas bárkát az általam megadott méretek szerint, mert özönvizet hozok a földre, hogy minden ember és állat el­vesszen. De veled szövetséget kötök, ró­lad gondoskodom. Menj be a bárkába családoddal együtt. Vigyetek be minden­fajta állatból is egy párat és megfelelő mennyiségű ennivalót is magatoknak. Noé mindent úgy tett, ahogy Isten pa­rancsolta. Igazi hite volt, mert bízott Isten szavában és engedelmeskedett neki. ládja és az állatokból egy-egy pár be­ment a bárkába, az Úr pedig bezárta az ajtót, úgy, hogy azt ember ki nem nyithat­ta. Lezárult a lehetőség, a hosszútűrés ideje. Eleredt az eső és negyven nap és negyven éjjel egyfolytában esett. Ellepte az egész Földet, és mi lett a többi ember­rel? Mindnyájan megfulladtak a hatal­mas áradatban. Mert nem ismerték el bűneiket. Megtagadták, hogy Isten irgal­mas gondoskodására szükségük lenne. Noé hosszú évekig prédikált nekik. Ha hallgattak volna rá, ők is bemehettek volna a bárkába. De így mindnyájan el­vesztek. Közben Noé és családja a legna­gyobb biztonságban volt a bárkában. Majdnem egy évig úszott a bárka ide- oda a víz színén, míg elkezdett apadni. Noé kibocsátott egy hollót az ablakon, de az hamarosan visszatért. Kiengedett egy galambot is. Az is ugyanígy vissza­tért, de másodszorra már egy kis olajfa­ágat hozott a csőrében. Ebből tudta Noé, hogy apad a víz, Isten megbékélésének az ideje elközelített. (Tudod-e, hogy ez­óta a béke szimbóluma a galamb és az olajág?) Harmadszorra a galamb vissza se tért kibocsátóihoz, s erről tudták: vége az özönvíznek, itt a szabadulás. Amikor Noé bárkája Tudta, hogy gondoskodik róla és a bár­ka megfelelő lesz, hogy megmenekülhes­senek. Ma is hirdeti Isten a megmenekü­lés útját mindenkinek. Ö gondoskodott Szabaditóról. Mindent elvégzett a keresz­ten az Úr Jézus helyettünk. Elszenvedte bűneink büntetését. Noé is hirdette, hogy közeledik az özönvíz napja. Nem törődött azzal, hogy egyedül voltak, nem kételkedett, hogy valóban lehet-e özönvíz itt, a tengerektől oly távol, de nem is bizonytalanodott el, hogy nevetség tárgya lesz a többiek sze­mében. Hirdette Isten ítéletét, hogy má­sok is megmenekülhessenek. S közben az Istentől kapott terv alapján rendületle­nül építette a bárkát. Tudta, hogy amit az Úr mondott, az be fog következni s hogy a bárka, a vlzáradat elleni biztos hely lesz az az eszköz, amely által az Úr gondos­kodni akar róla és meg akarja menteni. Hosszú ideig épült a bárka, de végül az özönvíz valóban elérkezett. Noé, csa­kiszálltak a bárkából, Noé első dolga az volt, hogy oltárt épített és hálát adott az Úrnak azért, hogy gondoskodott róla és megmentette őket a pusztulástól. De bű­neire is vonatkozott az áldozat: amikor állatokat ölt meg és kifolyt azok vére, azt ismerte el, hogy valóban ő is halált érde­melne, de hiszi, hogy Isten elfogadja a helyette szóló áldozatot. Ma is üzen az Úr az igehirdetők szava által, mint ahogy egyszer Noé beszélt. Nemcsak azt üzeni, hogy közeledik az ítélet, jaj a bűnösöknek, hanem azt is, hogy aki elfogadja Isten gondoskodását, az Általa készített segítséget, az megme­nekül. Az Úr Jézus olyan, mint az a bárka, amelyet Noé épített. Ahogy a bárka meg­óvta Noét és családját az özönvíz idején, ugyanúgy megmenti Jézus is azokat, akik Őrá bízzák az életüket. Imádkoz­zunk a világ és magunk megmenekülé­séért és boldogságáért! Szén Bulcsú ■P/T A VASÁRNAP ' IGÉJE Márk 13,24-27. ELJÖN AZ EMBERFIA! A régiek számára félelmetes, misztikus „világvége-gondo- lat” a mai ember számára az értelemmel is felfogható valóság­gá vált. (Atomkatasztrófa) Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elmúlástól való félelmet - a tudományos magyarázat birto­kában - sikerült volna okos beletörődéssé szelídíteni. A VÉG - FÉLELMETES! Ádám borzadva kiáltja a Tragé­diában: „Ó az a vég, csak azt tudnám feledni!” A vég borzalmas, mert benne a teljesen ismeretlen lép a jól megszokott helyébe. A Szentírás úgy beszél a végről, hogy az nemcsak az egyes emberre, vagy az embervilágra értendő, hanem az egész kozmoszra. Ez számunkra nehezen képzelhe­tő el. Annyira megszokott, megbízható a természet rendje, hogy mindent inkább megváltoztathatónak vélünk, mint a Nap szokásos felkeltét... Jézus éppen az égitestek világát veszi alapul, amikor az utolsó napról beszél. Ezek ugyanis a termé­szet rendíthetetlenségének a jelképei. Jézus azonban nem köl­tői képként, hanem nagyon is valóságos értelemben használja az égitestek pusztulásának vízióját. A keresztyén üzenethez ez is hozzátartozik, hallgatni róla, vagy a mítoszok világába utalni az evangélium meghamisítását jelentené. Ugyancsak az evangélium félreértése lenne azt gondolni, hogy a vég személytelen törvényszerűségek sorsszerű beteljesedése lenne. Márk evangéliuma így tudósít: MEGLÁTJÁK AZ EMBERFIÁT ELJÖNNI. Ez azt jelenti, hogy a vég nem „bekövetkezik”, hanem a dicsőségesen vissza­térő Krisztus hozza el. Az Emberfia ugyanis maga Krisztus. Nem véletlenül vette fel ezt a titokzatos nevet. Jelentése az, hogy Isten vállalja az embert - Krisztusban emberré lett. Az ember iránti szeretetéből vállalta a kereszthalált. Benne tehát az embert szerető Személy tér vissza. Ez végtelenül boldogító tudat azoknak, akik szeretetét már földi életükben megismer­ték. Súlyosbító körülmény azoknak, akik visszautasították. HATALOMMAL JÖN. Az elemek viharában megjelenő Krisztus ugyanaz, aki parancsolni tudott a háborgó tenger­nek. Hatalmával kézben tartja az utolsó napot is. Ezért Krisz­tus népe - az Úr akarata szerint - végsőkig küzd egy atomhá­ború ellen, de nem felejti el, hogy minden hatalom, mennyen és földön az Emberfiának adatott. A VÉG - ÚJ KEZDET! Ezt jelzi az evangéliumi tudósítás: összegyűjtik a _ választottakat. , A kozmosz pusztulásában ■ -j Krisztus &zeretete óvja a választottakat, és ez arra Utal, hogy terve,3 célja van az emberekkel: a vég tehát új kezdetet jelent! A bűntől teljesen megromlott (kozmikus értelemben is) világ átadja helyét Isten országának. Ez a világ lesz a Krisztus váltsága által megmenekült választottak élettere az örökkéva­lóságban. Az egyházi év utolsó vasárnapján elhangzó ige, nem vala­milyen titokzatos információ közlése a beavatottaknak, ha­nem felhívás döntésre: aki ma Krisztust választja, az Krisztus választottja lesz a végső napon. Győri Gábor IMÁDKOZZUNK Hálát adunk Istenünk, hogy amit naponkénti imádságunkban kérünk - Jöjjön el a te országod - egyszer valósággá válik. Hálát adunk, hogy nem az értelmetlen pusztulás jön el hozzánk, hanem Te, aki szeretsz bennünket. Segíts minket, a rendelkezésünkre álló időben hűségesen végezni szolgálatunkat, hogy az utolsó napon készen találj országod számára. Ámen Betegnek orvos a barátja Milyen legyen a Jó orvos? Akár beteg valaki, akár csak betegjelölt, megvan erre a ma­ga válasza. Legszínesebb elvá­rásaink általában éppen az or­vosokkal kapcsolatosan van­nak. - De mit válaszolt erre a kérdésre egy orvos? Mégpedig egy híres orvosprofesszor, or­vosi nemzedékek nagy tanítója, dr. Magyar Imre? Megtudtuk ezt az Egészség c. folyóirat 1983. augusztusi számából: Az orvos személyiségjegyei között feltétlenül szerepelnie kell a bá­torságnak és magabiztosság­nak. - Feltétlenül szüksége van az orvosnak tekintélyre. De ez nem az a fölény, amelyet a ma­gát mindentudónak hívő vagy mutató, a betegre letekintő, az emberi viszonylatokkal alig tö­rődő és a maga tudását túlzot­tan értékelő orvos tanúsít a be­teggel szemben. - Az orvosnak szociális hajlammal és barátko- zási készséggel is kell rendel­keznie. - A megfelelő gyógyítá­si tevékenységben az orvos nyugalma maga is rendkívül hatásos gyógyszer, a beteg megnyugtatásának a kulcsa. - A türelem pedig annak a bizo­nyítéka, hogy az orvos komo­lyan veszi a beteg panaszait. Lehet, hogy a nagyszerű hu­morérzékkel is megáldott pro­fesszor szavai elmondásakor nemcsak az elsősorban érintett orvosokra, orvosnak készülők­re „kacsintott”, hanem a pá­ciensekre is. Mert annak isme­rete, hogy milyen a jó orvos, nekünk is fontos. Szükség van erre azért, hogy az orvosokat megértsük és ami elmaradha­tatlan, gyógyító szolgálatuk­ban segítsük. Ha tehát egy or­vos határozott, akkor ezt ne „keményszívűségnek” tartsuk. Ha egy orvos velünk barátsá­gos és szívélyes, akkor ezt ne „túlzott közvetlenségnek” vél­jük. Ha pedig türelmes, akkor ebben ne gyengeséget sejtsünk. Mi legyen a fehér köpeny mögött? Orvos teszi fel sajátmagának a kérdést és nem marad adós a válasszal sem. Válaszát megta­láljuk az általa írt közel 300 oldalas tanulmánykötetben, melyben töprengéseiről, észre­vételeiről, tapasztalatairól ír, érintve az orvoslás, a filozófiai gondolkodás és a mindennapi élet számtalan területét, több­nyire gondját-problémáját: dr. Hankiss János: Hajnali há­rom. A szerző orvos Szombat­helyen, legalábbis könyve meg­írásakor, megjelenésekor az Előszóban ez szerepelt. Az em- litett részben ezeket írja: „Az orvoslásnak újra a művészetek szintjére kell emelkednie, ami nem azt jelenti, hogy brilliáns technikát fejleszt ki, ez termé­szetes és egyértelmű szakmai követelmény, hanem hogy megtalálja azt az utat, amelyen a beteget a legkevesebb szenve­déssel, a legkisebb félelemmel, leépített szorongással és teljes bizalommal vezeti javulása út­ján.” Ehelyett jelenleg: „Szak­mai tudásanyaggal birkózunk, rendet szeretnénk rakni az iro­dalom ellentmondásos zűrza­varában, modernek akarunk lenni s közben elfeledkezünk a beteg személyiségéről. Mun­kánk idegessé, agresszívvé és üressé válik. Hovatovább a gép is elvégzi helyettünk”. Kire vagyunk bízva? Lelkészek adnak szemponto­kat, segítséget ahhoz, hogy az orvosokról alkotott vélemé­nyünk reális legyen. Cserháti Sándor és Balikó Zoltán: „A megrepedt nádat nem töri el” c. lelkigondozói könyvében - mely Sajtóosztályunkon újra megjelenik - a következőkre hívják fel figyelmünket: „Tu­domásul kell vennünk, hogy a gyógyulásunkért fáradozók is emberek, mint ahogy mí is azok vagyunk. Nekik is van­nak családi, munkahelyi gond­jaik. Talán ők sem teljesen egészségesek. Nem tévedhetet­lenek és nem mentesek a min­den embert kerülgető kísérté­sektől sem. Mégis olyan embe­rek, akiknek Isten részt adott gyógyító hatalmából”. Betegnek orvos a barátja, tartja a közmondás. Hogy va­lóban az legyen, az lehessen, ehhez sok minden „szükségel­tetik”. Az idézett három cikk a sokból mutat fel néhányat.-ős­Film Niemöllerről Száraz György: A tábornok A mannheimi fesztiválon mutatták be a világon először a filmet, ahol én is jelen lehet­tem. Címe: Martin Niemöller: Mit szólna hozzá Jézus? A szü­lői házból hozta ezt a fali-föl- iratot Niemöller, s ez volt élet­útjának állandó felelős kérdése. Többször is idézi a filmen, amelynek nagy része beszélge­tés Niemöllerrel, kevéssel ki­lencvenedik születésnapja után és így mintegy másfél évvel ta­valyi halála előtt. (A filmet ezekben a hetekben Nyugat- Németország huszonhat váro­sának mozijai mutatják be.) A teljes szellemi frissességről tanúskodó beszélgetést meg­megszakítják közbeiktatott do­kumentumok, egykori filmhír­adó-részletek, hangfölvételek, levelek, könyvoldalak, újságki­vágások. Az életpálya képe a beszélgetés mozaikdarabkáiból áll össze egésszé, s a már emlí­tett, részben a családi archí­vumban föllelt, részben a Kele­ten és Nyugaton végzett alapos kutatómunka során talált bi­zonyságokból. Különös életpálya volt Mar­tin Niemölleré. Szigorú, evan­gélikus papi családból szárma­zott, de katonatiszt lett, az első világháborút tengerésztiszt­ként harcolta végig. Porosz va­gyok - vallja a filmen is, s ez1 erős nemzeti érzést s valódi kul­túrát jelez inkább, semmint a porosz militarizmust. Porosz protestantizmusa vezette a teo­lógiára, lelkésszé 1924-ben szentelték, majd 1931-ig bel- missziói lelkészként dolgozott, s ekkor Berlin Dahlem negye­dében a Szent Anna templom parókus lelkésze lett. Itt érte a náci hatalomátvétel, amely két­szeresen is sértette Niemöllert. Előszöris a hazafit, aki még a II. Vilmos császárnak tett eskü­je alól is csak akkor érezte ma­gát föloldottnak, amikor a csá­szár 1941-ben meghalt, s ő, Niemöller már négy éve a kon­centrációs tábor foglya. Más­részt sértette a náci hatalom papi mivoltában és hitében: nem fogadta el a „német ke­resztyének” behódolt és urá­nak Hitlert tartó egyházi szer­it vezetét, amely az árja-törvé­nyek hatályát a hívőkre és a lelkészekre is kiterjesztette. így lett Niemöller a Hitvalló Egy­ház egyik alapítója. Ekkor, 1934-ben a náci hata­lomnak feltétel nélkül engedel­meskedő egyház már eltiltotta Niemöllert a prédikálástól, ő azonban lelkiismeretére, hívei­re és lelkésztársainak ösztönzé­sére hallgatva folytatta lelkészi munkáját, mígnem 1937-ben „a szószékkel való visszaélés” címén nyolchavi börtönre Ítél­ték. Utána újra bíróság elé állí­tották, de ekkor már nem talál­tak benne elítélni valót. „Ak­kor az én személyes foglyom lesz” - mondta Hitler, és kon­centrációs táborba záratta Nie- möllert. A háború után a „jobb né­metek” egyik reprezentánsa­ként ünnepelték, számos orszá­got bejárt - de ismét vitái tá­madtak. A „kopernikuszi for­dulatot”, amint életrajzírói mondják, 1954-ben a hidrogén­bomba kísérleti robbantása hozta meg Niemöllernek: ez ra­dikalizálta és világméretű béke­munkára indította. A Német Béketársaság elnökeként, az Egyházak Világtanácsa egyik elnökeként bejárta a világot, szót emelt a háború ellen. „A háború” - mondta - „nemcsak a keresztyén tanítás szerint, ha­nem általában is mindenféle emberi tisztesség ellen van, az ember méltóságának tagadása, tökéletesen embertelen. Teljes tagadása Istennek és teljes ta­gadása embernek. Vagyis lehe­tetlenség, amire nem lehet mást mondani, csak föltétien nem­et ”. A film befejezéséül újra azt mondja Niemöller, mindig erre a kérdésre keresett választ: Mit szólna ehhez Jézus? Bár lelké­szi, püspöki munkájáról alig- alig szól a film, s bár némelykor naivnak, talán elfogultnak mu­tatkozik is Niemöller, különös életútja egyértelműen azt bizo­nyítja: igaz életet csak az élhet, aki lelkiismeretéhez igazodva mindig teljesíti feladatát. Zay László A mai magyar történelmi esszé­írásnak Száraz György az egyik legkiválóbb mestere. Az esszé nem kutatómunka eredménye, és nem is ismeretterjesztés (noha mindkettő megfér benne), hanem szubjektív műfaj, művészi eszközökkel folyta­tott, szenvedélyes válaszkeresés az író felvetette kérdésekre. Az anti­szemitizmus történetének és okai­nak kutatását követte - egyebek közt - Erdély múltjának és az ott élő népek viszonyának vizsgálata, majd jelen könyvében Száraz György készülő Pálffy életrajzának „előzetes töredékét” adja. Amolyan elöljáró tehát ez a kö­tet, az eddig összegyűlt anyag for­mába öntése. Az író nemcsak élet­rajzot ír a személyi önkény áldoza­tául esett tábornokról (még kevés­bé regényt), hanem olyan esszét, mely az egész XX. századbeli ma­gyar társadalom- és tudatfejlődést kívánja ábrázolni; mégpedig nem csupán hősének alakja mögé vetí­tett háttérként, hanem az ő gondol­kodásában tükröztetett eleven va­lóságként. A kérdés: miért és hogyan lett antifasiszta, ellenálló, kommunista Pálffy György? És miért hordozott magában oly súlyos végzetet ez az életsors? Hiszen bánáti sváb csa­ládból származik, vezérkari kar­rierje meredeken ível fölfelé, Olasz­országba küldik tanulmányútra; helyzeti ereje ellenkező irányba in­dítaná; niégis milyen hatások ér­ték, és hogyan tükröződött tudatá­ban az a magyar valóság, amely körülvette? A történelem esemé­nyeit, a család helyzetének változá­sait, a különféle társadalmi rétegek életvitelét mutatja be az esszé, szembesítve az elmondottakat a fiatal Pálffy leveleivel. Ez volt a múlt - ő így látta - ezt írta róla szerelmesének: ez a sorrend. A leg­érdekesebb oldalak a bánáti sváb telepesek két és fél évszázados tör­ténetét beszélik el, valóságos nép­rajzi tanulmány keretében, hiszen sajátos életvitelük oly különösen tér el minden más hazai népcsoport szokásrendjétől. A tábornok nem befejezett mű. Várjuk a folytatást a további ese­mények körképével, bízva abban, hogy Száraz György kérdéseire mindig érvényes választ talál. (Magvető) Bozóky Éva v

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom