Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-24 / 47. szám
A Bécsikapu téri templom megújulása A megtérés Sorozatunk előző részében a törvényről olvashattunk tanítást. Arról, hogy a törvény egyrészt gátat vet a bűnnek, másrészt pedig - mivel született bűnös természetünk miatt általában semmibe vesszük, átlépjük a korlátot - leleplezi bűneinket és megmutatja, hogy milyen mélyre süllyedtünk. A törvény e második, fontos szolgálatához kapcsolódik mai témánk, mely Luther hitvallása alapján a megtérés címet kapta. Reformátorunk a törvény bűnöket feltáró munkáját Isten „mennykövének” nevezi. Joggal, hiszen egy csapásra lesújtja a nyilvánvaló, de az álszent bűnösöket is, mert senkinek nem. ad igazat. Lehet valaki a' mi emberi - mások felé egyébként igen kritikus - szemünkkel nézve bármilyen tökéletes: bölcs gondolkodású, tiszta kezű és életvitelű, becsületes, hűséges és megbízható ember, Isten előtt még nem lehet igaz. Isten előtt mindannyian csak töredelemmel és bűnbánattal állhatunk meg, úgy, ahogyan egykor a vámszedő tette a templomban. Az Ő törvénye kivétel nélkül elítél mindany- nyiunkat: „Valamennyien semmik vagytok, akár nyilvánvaló a bűnötök, akár szentek vagytok. Mindnyájatoknak még kell változnotok és másként kell cselekednetek, mint amilyenek vagytok és ahogyan most cselekesztek.” A „megváltozást” és „másként cselekvést” a Bibliában a megtérés kifejezés jelöli. Ennek görög nyelvű eredetije a „metanoia” együtt jelenti a megtérést, a gondolkodás megváltozását és a bűnbánatot. Mivel azonban a törvény, ha egyedül végzi a maga szolgálatát, nem változásra készteti, hanem „lebénítja”, kétségbeesésbe viszi és halálfélelembe taszítja az embert, szükség van a megtéréshez az evangélium erejére is. Ezért az Újszövetség a törvény' szolgálatával nyomban összekapcsolja az evangélium vigasztaló ígéretét is. Jelezve, hogy az evangélium nemcsak szükséges, de nélkülözhetetlen is a megtéréshez. Magunktól sem bűnösségünk belátására, sem a megfordulásra, sem a helyes cél megtalálására, sem a feléje való közeledésre nem volnánk képesek, mindez csak Krisztus segítségével lehetséges. O maga mondja Mk 1,15-ben: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!”, azaz „Változzatok meg, cselekedjetek másként, és higgyetek ígéretemben.” Térjetek meg! Ez énünk gyökeres megváltozását jelenti: hátat fordítani a bűnnek. Nem foltozgatni, tatarozgatni valamit ó-emberünkön, mint régi épületeinken szoktunk, hanem meglévő bűneinket naponta rendszeresen „kisöpörni”. A törvény tükrében halálosan komolyan venni a bűnt, amely elszakít Istentől és ugyanakkor embertársainktól is. A bűnt, amelyet Ádámtól örököltünk és sajnos azóta is hűségesen „ápolga- tunk”, amely önzővé teszi, összekuszálja, zavarossá, háborússá teszi életünket. Bűneink felismerése és naponkénti száműzése azonban, még ha nagyon komolyan és hűségesen tesszük is, csak egy részét képezi a megtérésnek. A megtéréshez hozzátartozik az új életfolytatás, az Istenhez térés, sőt a felebaráthoz való megérkezés is. Az Istenhez térés tulajdonképpen annak folytatását jelenti, ami keresztségünk alkalmával elkezdődik. A kereszt- ségben Isten Jézus által megnyitja az új élet felé vezető kaput, s mi elindulunk az új élet útján, de bűneink miatt megbotlunk azon, leletérünk arról. A megtérés visszafordulás a keresztséghez, hogy újra tegyük, újra gyakoroljuk azt, amit elkezdtünk, de azután abbahagytunk. A keresztséghez való visszatérés mindenkinek személyes feladata, nem lehet másra átruházni, mással elvégeztetni. Az „aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül” ígéret „feltételének” mindenkinek magának kell megfelelnie. Egyvalamit azonban nem szabad elfelejtenünk,. azt, hogy ez sem megy csak a magunk erejéből. Magunkévá kell tennünk reformátorunk vallomását: „hiszem, hogy magamtól nem tudnék Uramban hinni, sem őhozzá eljutni”. Isten azonban itt is segítségünkre jön. A találkozási pont közte és közöttünk: Jézus. Más találkozási pont nincs, de nem is szükséges. Jézus embersége, áldozata lehetőségét adja annak, hogy életünk rendbejöjjön. A hit által elfogadott kegyelem elindítson bennünket az új életben való járásra. Krisztus érdeméért lehet a bűn béklyóitól szabadulni, lehet Istennel a Közösséget helyreállítani, s a halálfélelemtől megszabadulva, energiánkat nem a gonosznak, hanem a jónak szolgálatába állítani. Lehet megtérni! A reformáció — s benne a Schmalkaldeni-cikkek - a megtérés vonalán az eredeti bibliai üzenetet tolmácsolta, a maga újra megtalált tisztaságában. Azt a megtérést hirdette - s hirdeti ma is, nekünk is - amire a próféták, Keresztelő János, Jézus Krisztus és az apostolok hívtak. Azt a megtérést, amely nélkül nincs és nem lehet keresztyén élet. Azt a megtérést, amelyre eljutva mérhetetlenül meggazdagodhatunk mindany- nyian. Én is és Te is Testvérem, Lászlóné Házi Magdolna i WA Bécsikapu téri templom Urunk, ma házadért éneklünk hálát Tenéked, Hol drága szent igéd bennünket táplál és éltet, Vigasztal, áld, vezet az életen át S boldogan zeng a dicséret. (317 ének.) így énekelt vasárnap a budavári gyülekezet s mindazok, akik együtt ünnepelték a templom kilencvenéves jubileumát, s azt, hogy megújult köntösben ragyog a fővárosnak ez a neobarokk ékessége a Kerületi Tanács s a Műemlékfelügyelőség jóvoltából. Egybeesett a templomjubileum s a vári restauráció során megújított épület átadása. A hálaadó istentiszteleten dr. Nagy Gyula püspök végezte az igehirdetést a 100. zsoltár alapján. Ennek a 2500 éves zsoltárnak az üzenetével ünnepel gyülekezetünk - mondotta a püspök - most, amikor hálát adunk Isten gondviselő szeretetéért. Ez az ige átragyog az időkön s megvilágítja az elmúlt kilencven esztendőt is. Mennyi viszontagságot láttak ezek a falak! Két világháborút is átélt. Negyven évvel ezelőtt rommá lőtték, s most íme azóta már harmadszor, államunk jóvoltából megújított külsőben áll előttünk, s dicsérhetjük benne Isten gondviselő szeretetét, amely őriz, vigyáz reánk, megóv. Mint ahogy életünket ő óvja, vigyázza és őrzi. . Ez az Isten Jézus Krisztusban megváltó Urunk, aki nemcsak a külső veszedelmektől óv meg, de a két legnagyobb ellenségünkkel, a bűnnel és halállal is felvette értünk a harcot, hogy életünk legyen. Ezekben a napokban sokan járnak ki a temetőkbe, hogy emlékezzenek elhunyt szeretteikre s leróják a kegyelet virágaival adójukat szeretteik emléke előtt. De sokkal inkább adósai vagyunk értük is Istennek, aki Krisztusban legyőzte a halált, s benne a halálfélelem helyett reménységet adott az örök életben. Hálaadásunk a gondviselésért és a megváltásért minket szolgáló szeretetre indít embertársaink iránt. Nemcsak a magunk zárt körében, de minden embertársunkért ebben a hazában és ebben a világban. Végül nemcsak visszafelé kell néznünk, hanem előre is. Sokan kérdezik ma, hogy mi lesz az egyház sorsa, a gyülekezet jövője s ezzel a templommal is mi lesz a következő kilencven évben. Keresztyén reménységgel nézünk előre, tudjuk, hogy az az Isten, aki gondviselő, megváltó, szolgálatra indító Isten, megtart minket. Ezért kérjük, hogy „növelj itt szüntelen Szentlelked által a hitben! És készíts fel szolgálni életünkkel sáfárként mennyei kincsen!” A hirdetésben megköszönte a püspök mindazoknak a fáradozását, akik közrehatottak a templom külső megújulásában, elsősorban államunknak, amely a Kerületi Tanácson, B. Tóth Sándorné volt tanácselnökön, Zágon Bertalan mostani tanácselnökön és helyettesén, Jakab Sándoron keresztül, továbbá a Műemlékfelügyelőségen dr. Czétényi Piroska főtanácsoson és munkatársain, dr. Kaiser Anna és Pintér Tamáson keresztül segítették és irányították a restauráció munkáját; valamint dr. Ottlyk Ernő püspöknek és dr. Koren Emil esperesnek, akik már nyugállományban vannak, de akik négy év óta folyamatos tárgyalásaikkal kísérték figyelemmel a javítási munkákat. Nekik köszönhető, hogy egy évtized alatt a külső renoválást megelőzte a belső rendbetétel: az orgona teljessé építése, a templom- fűtés, a festés, új oltár, a helyére került szószék és keresztelő medence, a templomi szőhyéjféS dók apró korszerűsítés. A toronyóra hosszú évek némasága után ismét jár, hogy figyelmeztessen a múló kegyelmi időre, már Szebik Imre esperes szorgoskodását dicséri. Minderről délután a megkezdett reformációi sorozat elsőjeként Madocsai Miklós lelkész emlékezett meg a templom történetének keretében, végigfutva az elmúlt kilencven esztendőn, amely szintén arról bizonyság, hogy a gondviselő Isten eszközeiként maga a gyülekezet cselekedett. Megértette a zsoltár intelmét: „szolgáljatok az Úrnak örömmel, menjetek be kapuin hálaénekkel.” Korén Emil 110 éve született Schweitzer Albert Vélemények tükrében Albert Einstein, atomfizikus írta róla: „Végre egy nagy ember ebben a tragikus évszázadban”. Pablo Casals, világhírű gordonkaművész: „A jelenkori események közepette elég arra gondolnunk, hogy él közöttünk egy ilyen ember, mint Schweitzer, és akkor a remény ismét feléled bennünk”. Káldy Zoltán püspök, az LVSZ elnöke: „Ma azok az emberek tesznek a legtöbbet az emberiségért, akik védik az életet és harcolnak az emberiességért. Schweitzer Albertról sok mindent lehet elmondani, hiszen ő kiváló orvos, teológus, és orgonaművész volt. Életművét azonban így lehetne összefoglalni: küzdött az élet megmentéséért és annak emberiessé tételéért”. K. Konyicsev, szovjet író: „Senki az életben ily benyomást nem tett rám! Szent ember! Szent öreg!” Stefan Zweig, világhírű író: „Ez az élet, Schweitzer élete, érdemes arra, hogy valamikor hősi életrajzot írjanak róla. Bár nem a régi, a katonai értelemben vetten hősi élet ez, hanem az erkölcsi hősiesség új értelmében”. Jean Rostand, francia író: „Schweitzer a testvériség hőse, a segítés kötelességének hithű katonája, a béke fáradhatatlan harcosa. Schweitzer a mi időnk egyik védőszelleme”. O. Kraus, egyik életrajzírója: „Sokan vannak férfiak, akik az emberi tudomány különböző ágaiban maradandót alkottak, de mindig kevesen voltak, és ma is kevesen vannak, az akarat hősei, az önzetlen és erkölcsileg magasrendű férfiak, mint Schweitzer”. A Goethe-díjat odaítélő bizottság indoklása: „Albert Schweitzer fausti gondolkodásával példaképpé vált: szenvedélyes odaadással szolgálta az emberi jóság és tökéletesedés eszményeit, továbbfejlesztve a humanista gondolat szellemi örökségét; híven dolgozott ázért, hogy az emberiség teljesítse azokat a lelkiismereti feladatait, amelyek a civilizáció révén reánehezednek, és végül: egész egyéniségének latba vetésével az erkölcsi gondolat szellemében nagyszabású kísérletet tett arra, hogy újból életre keltse az egész emberiségben az élet és világigenlés erőit”. Gerald Götting keletnémet politikus: „Schweitzer a nagy tehetséggel megáldott ember. Gazdag életében számos képességét csodálatra méltó mesteri tudássá fejlesztette. Senki sem tudná megmondani, minek van nagyobb súlya teljesítményei között. Orvos, teológus, filozófus, zeneművész, író, orgonakészitő, építész, munkás és tervező. - Mindez azonban csak néhány oldala és vonása ennek az embernek, akit évszázadunk emberisége lángelméjének neveznek. Schweitzer Albert, aki minket jóságos és szerény módján üdvözült, olyan ember, kinek életét és működését a keresztyén hit ígérete határozza meg”. Emil Lind, egy másik életrajzírója: „Schweitzer élete üzenet, mely követel és figyelmeztet, lelkűnkön kopogtat és Jézus követésére szólít”. Németh László magyar író: „Schweitzer is a század kétharmadát egybefogó európaiak közé tartozik, de míg azok úgy csinálták a századot, hogy hajlamait hozták felszínre, Schweitzer szemben úszott századával. Az etikai emlé- keztetés, melyet tette és műve jelent, mint Gandhié is, inkább annak a jele, ami kimaradt ebből a századból, s aminek kimaradását ő fiatal korától civilizációnk halálos betegségének tekintette”. A. Guliga szovjet filozófus: „ez az ember sajátos, páratlan jelenség a kapitalizmus nyerészkedő és erőszakra épülő világában”. N. Cousins, amerikai publicista: „Schweitzer nagysága még csak nem is abban rejlik, hogy oly sokat Lambaréne tett másokért, hanem abban, hogy példamutatásának hatására mások milyen sokat tettek és tesznek”. Gilbert Cesbron iró és filozófus mindig arra figyelmeztette a ma emberét, főleg a fiatalokat: „El ne mulasszátok a találkozást Albert Schweitzerrel”. - Sorozatunk ennek a jó tanácsnak jegyében íródott. Győr Sándor Evangélikus Elet i985?novbmber-24.-^ Lelkésziktatás Esztergomban „MÁS ALAPOT SENKI SEM VETHET A MEGLÉVŐN KÍVÜL, AMELY A JÉZUS KRISZTUS”. Lábossá Lajos esperes és Varga György lelkész az iktatás szolgálatát végzik. Az előtérben Szabó László az esztergomi gyülekezet lelkésze. Esztergom ősi város. Több mint két évezredre utal múltja. Az evangélikus gyülekezet történetét pedig csak 1936 óta írja, amikor Molnár Gyula személyében fiatal segédlelkészt küldött oda az egyházkerület akkori püspöke. Feladata az volt, hogy a városban és környékén, a szórványban élő evangélikusokat összegyűjtse, önálló egyházközséggé szervezze. Ezt a szolgálatot végezte felülről kapott erővel, fiatalos lendülettel és apostoli lelkülettel. S annak a nagy szórványterületnek, amely fél megye területét foglalja magában, 47 éven keresztül volt hűséges lelkésze 1983-ig. 1983. október 15-vel szintén fiatal segédlelkészt küldött oda a nagy terület gondozására dr. Nagy Gyula egyházkerületünk püspöke Szabó László személyében. Most, két évvel később október 5-én, szombaton, ünnepi istentiszteletre gyülekezett a város és a környék evangéli- kussága a távolról érkezett lelkészekkel és hívekkel. A távolról érkezők azt kívánták erősíteni az új lelkészben és a hívekben, hogy egyházunk népe mellettük van. Ezen a napon készültek az új lelkész Szabó László beiktatására. A gyülekezet történetében ez a második alkalom. Csak kevesen élnek azok közül, akik az első lelkész_beiktatásár^ még emlékeznek. Az istentisztelet kezdetén délután 3 órakor már zsúfolásig megtelt a templom. A telt templom népe között csak lassan tudott átjutni Lábossá Lajos, az egyházmegye esperese Molnár Gyula ny. lelkésszel és az új lelkésszel, Szabó Lászlóval és a többi lelkészekkel. Megható pillanatok voltak ezek. Az „Erős vár a mi Istenünk” ének után Lábossá Lajos esperes 1 Kor 3,10—11 alapján tartotta az igehirdetést. Rámutatott arra, hogy a gyülekezet és az egyház fundamentuma Jézus Krisztus. Igaz, építkezésnél éppen az alap a legelrejtettebb, hisz a földbe kerül, mégis a legfontosabb, mert ez tartja az épületet. Ezt jelképezi itt a templom mögött lévő alap is, amelyre az új parókia épül rövidesen. Erre az alapra épül a gyülekezet itt Esztergomban is. Ezt a szolgálatot bízza Szabó Lászlóra, aki folytatja a gyülekezet építő munkáját, melyet eddig elődje végezett. Ez a maroknyi gyülekezet ebben a nagy városban mégis legyen hitével és életével a lutheri teológia méltó és hűséges képviselője az egyház Ura iránti hitben, a társadalomban való szolgálatban és az ökumenikus szellem nyitottságában. Itt ebben az ősi, hősi városban, Esztergomban. Az igehirdetés után beiktatta szolgálatába Szabó Lászlót, aki ezután az Útmutató aznapi igéje alapján hirdette az igét: „Én formáltalak, az én szolgám vagy te Izráel, nem feledkezem meg rólad.” Ézs 44,21. Igehirdetése bizonyságtétel volt. Tömören arról az erőről tanúskodott, amit elhívásakor és azóta annyiszor kapott az Úrtól, aki ezt mondja most is: szolgám vagy! S aki ezt ígéri: nem feledkezem meg rólad. Ezzel a hittel folytatja a munkát, melyet mint segédlelkész két éve végzett. Szolgálatát úrvacsoraosztás követte. Az istentiszteleten Széli Bulcsu vezetésével öt énekkari számmal szolgált a lucfalvai gyülekezet'énekkara, mely az istentisztelet ünnepélyességét emelte. Az istentisztelethez rövid közgyűlés kapcsolódott, melyet Farkasházi Ferenc, az egyházmegye felügyelője nyitott meg. ' Az új lelkészt elsőként Lábossá Lajos esperes köszöntötte, aki dr. Nagy Gyula püspök, valamint Rigó Pál egyházügyi titkár köszöntését tolmácsolta. - Varga György az egyházmegye lelkészeinek az áldáskivánását mondta el. - Fehér Károly esperes a Vas megyei lelkészek köszöntését hozta. Kiss István gyülekezeti munkatárs pedig a szülőváros, Szombathely szeretetéről tett bizonyságot. Ezt követte az esztergomi református gyülekezet, majd a római rjj^atQ^us gyíjld^e^t küldötteinek meleg hangú testveri köszöntése. - Mindezekre Szabó László a hála és köszönet szavaival válaszolt. Az ünnepi alkalom befejeződött. A testvéri szeretet jutott kifejezésre az istentiszteleten és az utána következő kedves vendéglátásban is. Varga György MEGKÉRDEZTÜK AZ LVSZ VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK TAGJAIT Válaszol Karsten Nissen igazgató, Diakóniai Főiskola, Hejbjerg, Dánia Egyházában milyen gondolatok és mely személyek gyakoroltak jelentős hatást önre? Fiatal emberként a KIE-mozgalom- ban voltam aktív. Később, amikor megkezdtem teológiai tanulmányaimat, a ‘Keresztyén Diákszövetségben tevékenykedtem. Aarhusban az egyetemen ökumenikus teológiával és a misz- szió tudományával foglalkoztam. Poul Schou esperes nagyon sokat jelentett számomra, amikor fiatal voltam, később pedig Johannes Aagaard profesz- szor lett a tanárom. Milyen módon vett részt eddig személyesen az LVSZ munkájában? 1970-ben lettem a dán egyház egyházközi bizottságának tagja és 1973- ban a dán egyház segélyszervének (Danchurchaid) vezetőségi tagja. Mindkét szervezet szorosan együttműködik a Lutheránus Világszövetséggel. 1978 és 1984 között az LVSZ Egyházi Együttműködési Bizottságának voltam tagja. Véleménye szerint az LVSZ munkájában hol kellene a súlypontnak lennie? Budapesten nagy hangsúlyt tettek a misszióra és evangelizációra. Úgy gondolom, hogy ezek igen fontos ügyek. Az egyháznak a szekularizált világban való bizonyságtétele szintén fontos ügy. Fontosnak tartom továbbá, hogy az LVSZ segítse a tagegyházakat mélyebb ökumenikus elkötelezettségre. Végül pedig az LVSZ-nek törekednie kellene arra, hogy jobb kapcsolata legyen a helyi gyülekezeteikkel. Milyen módon tudna az LVSZ támogatást nyújtani az Ön országában élő egyházaknak? A dán evangélikus egyház többségi egyház - a lakosságnak több mint 90%-a tagja. Szükségünk van azonban más evangélikus egyházak részéről a segítségre az evangelizáció, a tanítás és a gyülekezeti élet különböző formái vonatkozásában. Itt nagyon sokat tanulhatnánk a testvéregyházaktól. Gondolom, az LVSZ elő tudná mozdítani az egyházak közötti kapcsolatokat és a tapasztalatcserét. Mivel egyházunk többségi egyház, ez egyúttal azt is jelenti, hogy az ökumenikus együttműködés hagyománya igen szegényes. Ezen a téren, bizonyos vagyok ebben, az LVSZ-ben meglevő testvéri közösség segíthet nekünk az ökumenikus együttműködés új kapcsolatainak és irányainak kifejlődésében. Ön személyesen milyen hozzájárulást tud nyújtani a vb előtt álló feladatok megoldásához? Remélem, hogy azok a tapasztalatok, melyekre teológusként, lelkészként és egy szociális egyházi munkásokat képző szeminárium igazgatójaként szereztem, hasznomra válnak a végrehajtó bizottságban. Segíteni fog az Egyházi Együttműködési Bizottságban és az (említett) Danchurchaidben végzett munka is. Az embert azonban személyként választják a végrehajtó bizottságba - ezért személyként kell törekednie helyes döntésekre - mindazokkal a korlátokkal, amit ez magával hoz - hogy a végrehajtó bizottság többi tagjával jó és igaz légkörben működjek együtt.
