Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-07-14 / 28. szám

Evangélikus Elet 1985. július 14. ■Ö--RÓL #-RA „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” Ef 2,8. Vasárnap - „Agabosz a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. A tanítványok pedig valamennyi­en elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeábán lakó testvéreknek.” ApCsel 11,28-29.(Ézs58,7; Lk5,1-11 -Zsolt l)Két veszély fenyeget: vagy érzéketlenül megyünk el egymás mellett, vagy lehetetlen, képtelen módon akarunk segíteni. A szolgálat reali­tásaira tanítgat Isten igéje az első gyülekezetek példájával. Úgy segítettek, amint kinek-kinek módjában állt. Szolgálatunk nem kíván tőlünk lehetetlent, de nem is hagy tétlenül bennün­ket. Ami módunkban áll. Csak ennyit. Se többet, se kevesebbet. Hétfő - „Köszönt titeket Epefrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen maradhassatok mindabban, ami az Isten akarata.” Kol 4, 12. (lSám 12, 20.23; Mt 19,27-30 - Fii 1,27—2,4.) Egymásért vállalt és hordozott felelősségünk az imádságban is megmutatkozik. Imádság és küzdelem - e látszólag két ellentétes tevékenységet gyakorolja Epafrász a kolosséiakért. Ez a küzdés nem agresszivitás az Isten színe előtt, hanem teher átvállalás másoktól: hogy legyen erő az Útra, remény a Jövőre, bizalom a kételyek ellen. A világot áz imádság tartja - mondta Luther. Jó lenne komolyan venni, hogy minden hitből elmondott imádság pillér, tartóoszlop, mely roskadozó vüágunkat, omladozó hitünket tartja. Kedd „Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni.” Ezs 9,2. (Mt 25,21; Róm 13,8-10- Fii 2,5-11) Öröm. Nem rezonál bennünk elég mélyen e szó. Megfakult, üresen [ koppanó szavunk lett, jelezve életünk „vitaminhiányát”. S közben újabb és újabb örömpótlékokat keresünk. Van, aki hajszolja, van. aki gyűjtögeti, kuporgatja, van, aki hiányát panaszolja-. S miért eme örömtelenség? Miért nem tudnak a keresztyének sem örülni? Ézsaiás szerint azért, mert nem Isten színe előtt örülünk. Elvesztettük a vele való természetes, meg­hitt kapcsolatunkat. Sokkal inkább gátlásosak, félszegek va­gyunk az Ő színe előtt, mint felszabadultan örvendező embe­rek. Pedig az evangélium erre hív bennünket: Isten nem velünk szemben álló hatalom, hanem Atya, akinek jelenlétében a szeretet biztonságot adó sugárzását élhetjük meg. Szerda - „Megsegítem őket, mint Uruk Istenük. De nem íjjal, karddal és harccal, nem lovakkal és lovasokkal segítem meg őket.” Hós 1,7. (ApCsel 11,20-21; lKir 19,19-21 - Fii2,12-18) Segítségre szoruló emberek vagyunk, bármely korban, generá­cióban, országban élünk is. Ha már ezt tudjuk, gyakran azt is megfogalmazzuk: milyen legyen a segítség. Nem csupán a segítséget igényeljük, a hogyanját is szeretnénk meghatározni Egymásnak is - Istennek is. Ő viszont minden fantáziát megha­ladó segítséget ad. Nem emberi léptékkel mér. Hányán próbál­ták meg előírni Neki a megváltás útját és senki nem gondolta, hogy Jézussal mégis az Isten van. Ő váratlan cselekvések, meglepetések Istene. így siet segítségünkre. Csütörtök - „Szánd meg Uram, nepedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet!” Jóéi 2,17. (Róm 11,28; Gál 1,11 — Fii 2,19-30) A szánalom olyan érzés bennünk, amely legtöbbször tehetetlenséggel párosul. Valakiért nem tudunk semmit se tenni, szánalmat érzünk iránta. Ezt az emberi érzést vetítjük rá Istenre, azt gondolva, hogy Ő is tehetetlenül nézi sorsunkat. Jóéi kétségbeesett kiáltása abból a biztos „bizalomból fakad, hogy Isten szánalma több, mint érzelem. Ő tudja, hol fáj, mi a gond, a nehézség. Szánalma - használható segítség. Szánal­ma - óvóhely a bűn bombatámadásai ellen. Energiaforrás, hogy el ne lankadjunk a harcban és a szolgálatban. Szánalma az egyetlen garancia népének: nem hagy el, velünk van az utolsó napig. Péntek - „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért.” Mt 6,34. (Zsolt 31,16; Jn 1,35-42 — Fii 3,1 -11) Gyermekkoromban egy rajzfilm részlete arról szolt, hogy valaki fel-alá járkált, és elváltozott hangon ismételgette: aggódom, aggódom. Akkor nevettünk rajta, ma már jobban tudom mi az aggódás, szorongás. Sok mindenért aggódunk: önmagunkért, egymásért, múltért, jövőért. Jézus ez utóbbiról beszél tanítványainak. A jövő nem arctalanul elénk jövő isme­retlen szörnyeteg, hanem Isten szeretetét felismerhetően ma­gán viseli. Ezt a jelenlétet ugyan a legmodernebb futurológia sem tudja kimutatni, de a hit bizalommal vallja. Vészterhes világunkban ez a mi reménységünk: nem kincstári optimiz­mus, hanem gondviseléshit. Ez szabadít meg az aggódástól. Szombat - „Krisztus a feje minden fejedelemségnek és hatal­masságnak.” Kol 2,10. (2Kir 19,15; Mt 13,47—52—Fii 3,12—16) A napokban jelezte az újság, újabb űrhajót bocsátottak Föld körüli pályára és az űrhajósok tartják a kapcsolatot az irányító központtal. Pál szerint az Irányító Központ Krisztus. Az ő irányítása vezetése nem vak mechanizmusok összege, hanem a szeretet útmutatása. Ezzel gyakorolja hatalmát. Nem diktá­tor, hanem szolgáló Mester. Nekünk mindannyiunknak van hatalmunk, hiszen emberek bízattak ránk. De a hatalom csak üres edény. A kérdés csak az, mivel töltjük meg? Önző, görcsös hatalmi mámorral vagy önfeláldozó szeretettel, reménységgel? Laborczi Géza énekkari találkozó Domonyban Szolgálatra bocsátás Jól választott!, Egyházmegyei A megnyitó pillanatokban mint­egy 500 fiatal és idősebb alkotott egy kart, s a „Jó Atyánknak...” kezdetű kánont (583. ének) 5 szó­lamban énekelték Bálint József ve­zényletével. Trajtler Gábor országos zenei igazgató az éneklő egyház fontos­ságáról beszélt. Egyházunkban 40-50 énekkar működik, ebből egyházmegyénkben 15 szolgál, a feladat továbblépést sürget: a kán­torutánpótlást, az énekkarban éneklést, a gyülekezet éneklését az igehirdetés mellett a legfontosabb­nak kell tartanunk. Az én gyermekbibliaköröse- im megfigyelték, hogy templo­munkon a vakolat már csak foltokban van. Ettől kezdve nem hagytak nekem békét. Valahányszor találkoztunk, mindig elmondták: „Tisztelen­dő néni, fessük ki a templor mot!” Hiába magyaráztam, hogy az nem olyan egyszerű dolog. Ahhoz pénz kell, renge­teg pénz, emberek kellenek, költségvetés, az anyagokat meg kell szerezni, kőműves kell hozzá, ács, tetőfedő, asz­talos és így tovább. Hiszen nemcsak festeni kellene a templomot, rosszak az abla­Amikor sorban megszólaltak az énekkarok az oltár előtt vagy az orgona mellett, átéltük, valóban felemelő ajándék az ige mellett az éneklés! A házigazda domonyiak énekkara nyitotta az éneklést, majd a vácegresiek, csomádiak, ik- ladiak, váciak, maglódiak, a vecsé- siek, fótiak, a nagytarcsaiak, a pili­siek, az irsaiak, az albertiek foly­tatták. A sort a nagytarcsai ifjúsá­gi kar zárta. Kántor, karnagy, lel­kész, lelkészné volt egy-egy ének­kar dirigense. A találkozó fénypontja az egye­sített kórus „Győzelmet vettél...” kok, mást is javítani kellene. „Tisztelendő néni, fessük ki a templomot, majd mi segítünk!” - mondták a gyerekek. Es ők komolyan gondolták. Attól kezdve szólongatni kezdték a falubelieket: „Jóska bácsi, ugye maga segítene, ha kifes- / tenénk a templomot?” „Pista bácsi, ugye eljönne dolgozni a templomhoz?” A felnőttek csak zavartan mosolyogtak. Magam sem gondoltam, hogy ebből lesz valami. „Tisztelendő néni, olyan jó a sitkeieknek!” - kezdte megint az egyik kislány. Miért? - kér­deztem gyanútlanul. „Mert ők éneke volt, melyet Bálint József ve­zényelt. Az orgonánál Trajtler Gá­bor ült, Blatniczky János és fia pe­dig trombitált. Keveházi László esperes igehir­detése (Kol 2,16) a hálaadásból fa­kadó éneket helyezte a szívekre. A találkozót a domonyiak vendég­szeretete, a beszélgetések és ismer­kedések tették teljessé, emlékeze­tessé. S a búcsúzáskor előre néz­tünk. Viszontlátásra Vácott jövő ilyenkor! kifestik a templomukat, teg­nap jártam arrafelé. Fessük ki mi is!” Aztán egy presbiteri gyűlé­sen kiderült, hogy van egy ke­vés pénz is. Meg aztán adna is a gyülekezet erre a célra. Meg aztán segítséget is lehetne kér­ni. A közgyűlésen, ahol a gye­rekek is ott voltak, mindenki megszavazta a hozzájárulást. így történt, hogy a nemes­kocsi templom körül állnak az állványok, folyik a munka. A gyerekek is megnyugodtak: „mégiscsak kifestjük a templo­munkat!” Nagyné Ferenczy Erzsébet ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1985. július 14-én Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Káldy Zoltán, du. 6. Pintér Károly. Fasor de. 11. Muntag Andomé, du. 6. M un tag Andomé. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andomé. Üllői út 24. de. fél 11. Vető Béla. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. (úrv.) Vető Béla. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) 'Cselovszky Ferenc, déli 12. (magyar) Vető Béla. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Szabó Lajos. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Reuss András. Váci út 129. de. negyed 10. Reuss András. Frangepán u. 43. de. 8. Reuss András. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintémé Nagy Erzsébet. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Pintémé Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor, du. fél 7. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bony- nyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rá­kosszentmihály de. fél 11. Sashalom de. 9. Mátyás­föld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter. Rákoshegy de. 9. Kosa László. Rákoscsaba de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 11. Ferenczy Zoltán. Rákos­keresztúr de. fel 11. Kosa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Bodrog Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.)-Korén Emil, du. 6. Mado- csai Miklós. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 10. Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. II. de. 9. Danhauser László, de. 11. Danhauser László, du. fél 7. Csengődy László. Modori u. de. fél 10. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László. Kelen­föld de. 8. (úrv.) Benczúr László, de. 11. (úrv.) Ben­czúr László, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Kelenvölgy de. 9. Rőzse István. Budafok de. 11. Rőzse István. Budaörs du. 3. I (úrv.) Rőzse István. Törökbálint du. fél 5. Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Istentiszteletek a Balaton mellett 1985. július 14-én Alsó-Dörgicse de. 11. Balatonakali de. 10. Bala­tonalmádi (Bajcsy-Zsiiinszky u. 25.) du. 4. Balaton- füred (református templom) de. 8. Balatonszárszó (református templom) de. 8., (Evangélikus Üdülő) de. 10. Balatonszemes (Fő u. 32.) du. 2. Balatonvilá- gos (Drenyovszky-villa) du. 4. Gyenesdiás (Evangé­likus Szeretetotthon) du. fél 3. Keszthely (Deák Fe­renc u. 20.) de. 11. Kisdörgicse déli 12. Kövágóörs du. 3. Siófok (Fő u. 93.) de. 11. Tapolca (Darányi u. 1.) de. 9. Július 14. Szentháromság után 6. va­sárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje; Rm 6, 3-11; az igehirdetés alapigéje: Lk 3, 7-14. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LET A RÁDIÓBAN. Július 28-án, va­sárnap reggel 7.05 órakor az evangéli­kus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet Vető Béla lelkész, az Evangélikus Levéltár vezetője. Budapest A HÉT PORTRÉJA Filadelfi Béla a Diósgyőr-Vasgyári Gyülekezet kántora , 1910. május 2-án született Ti- szolcon. Az új országhatárok meg­vonása után már kisgyermekként a családdal együtt Miskolcra köl­tözött. Az egykori miskolci Evan­gélikus Tanitóképzőben tanult, s 1931-ben kántori oklevelet is szer- ' zett. Ebben az időben nagy volt a munkanélkiség. Helyben 12 tanító volt állás nélkül, de a Vasgyárban, az anyagellátási osztályon sikerült elhelyezkednie. Egész fiatalon kezdte kántori szolgálatát, amikor még temploma sem volt a gyüleke­zetnek. Munkahelye lehetővé tette, hogy akkor is szolgáljon az isten­tiszteleteken, amikor egy-egy ün­nepünk munkanapra esett. így ak­kor sem maradt néma az orgona. Az evangélizációs időkben nagy része volt a virágzó egyházi élet ''fnegteremtésében és az ifjúsági munka irányításában. Egy időben kis énekkart is szervezett. Ötven év hűséges szolgálata köti gyülekeze­téhez. E hosszú idő alatt hat lel­késszel szolgált együtt, a jelenlegi lelkésszel immár 26. esztendeje. Szinte hozzánőtt munkaköréhez. Ismeri a híveket, meleg kapcsola­tot tart velük. Temetéseken a szomszéd Diósgyőri Gyülekezet­ben is kántorizál. Felesége a gyüle­kezet pénztárosa. Két gyermekük van: fia villamosmérnök, leánya óvónő. Isten kegyelméből most tölti be életének 75. esztendejét. Kettős ju­bileumáról méltó keretek között kiván megemlékezni hálás gyüle­kezete. Június 23-án korán reggel so­kan indultak útnak Sopronból, hogy részt vehessenek azon a budavári ünnepi istentiszteleten, amelyen dr. Nagy Gyula püspök szolgálatra bocsátotta Buczolich Mártát, aki gyülekezetükből in­dult el Krisztus szolgálatára. Gyógyszertári asszisztensként kezdte munkáját, majd a híres soproni gyülekezeti levéltárba került. Öt évvel ezelőtt jelentke­zett a Teológia levelező tanfolya­mára. Szorgalmas tanulása ide­jén egyre mélyült hite és erősö­dött elhivatottsága. A 3 éves tan­folyam elvégzése után a nappali tagozaton folytatta tanulmányait. Az ünnepi istentiszteleten Nagy püspök Mt 16,24—25 alapján szólt a gyülekezethez és szolgá­latba induló fiatal testvérünkhöz, aki ezt az igét választotta meghí­vójára. Jól választott - hallottuk az igehirdetésben, mert Krisztus követése mindig időszerű felada­ta életünknek, amely önmegtaga­dó kereszthordozásban és máso­kért élő szeretetben valósul. Újra dr. Vámos József a Teológiai Akadémia dékánja Az Evangélikus Teológiai Akadémia tanári kara - az Országos Elnökség javaslatára - újra dr. Vámos József professzort választotta meg dékánnak. Megbízatása az 1985-86-os tanévre szól. A prodékán dr. Fabiny Tibor pro­fesszor maradt, jegyzői megbízatást pe­dig dr. Cserháti Sándor professzor ka­pott. Teológiai Akadémia A budapesti Baptista Teológiai Sze­minárium, az Evangélikus Teológiai Akadémia és a Szabadegyházak Taná­csa Lelkészképző Intézete tanári kara - az 1980-ban kötött testvéri megálla­podás értelmében és szellemében - megbeszélést tajtott. A megbeszélésen sor került az oktatás és nevelés aktuális kérdéseinek megtárgyalására és a to­vábbi feladatok kijelölésére. így a há­rom oktatási intézet vállalta azt, hogy szeptember elején héber és görög inten­zív nyelvi tanfolyamot tart az Evangéli­kus Teológiai Akadémián. Budapest Az Országos Béketanács meghívásá­ra hazánkban tartózkodott a finn Bé­kebizottság két tagja, dr. Johannes Pa- kaslatti főtitkár és I. Kossonen. Itt tar­tózkodásuk során ellátogattak a Kato­likus Békebizottság székházába, ahol megbeszélést folytattak az egyházi bé­kemozgalmak tevékenységéről. A ta­lálkozón részt vett Bakonyi József templomigazgató, főtitkári)., Kiss Jó­zsef kanonok, Kosa László evangélikus lelkész valamint Lehel László az Egy­házközi Békebizottság titkára. * 55 Halálozás k /­Ifj. Urbán Mihály, az ipolyvecei Gyülekezet felügyelője földi életének 55. évében elhunyt. Akik életében sze- retetükkel vették körül, június 21-én kísérték az ipolyvecei temetőbe. „Jól van, jó és hű szolgám, a kévésén hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be uradnak örömünnepére!” Böröcz Gyula a borgátai leánygyüle­kezet hosszú éveken át volt presbitere és gondnoka, 86 éves korában elhunyt. Nagyszámú gyülekezet állta körül sír­ját, jún. 21-én. Koporsójánál a sárvári lelkész hirdette a feltámadás igéjét... „Ama nemes harcot megharcoltam... a hitet megtartottam.. Böröcz Sándor ny. lelkész testvérét, Böröcz Enikő kisbaboti lelkész nagy­bátyját gyászolja benne. Özv. Hardi Béláné, Tüske Mária, a Győr-nádorvárosi gyülekezet tagja, az egykori Harangszó könyvesbolt veze­tője, hosszú, súlyos szenvedés után 66 éves korában elhunyt. Temetése szülő­falujában, Győrújfalun volt június 13- án. „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.” (Zsolt 62,6) Értesítjük a Lelkész! Hivatalo­kat és megrendelőinket, hogy a Sajtóosztály JÚLIUS 1-től AUGUSZTUS 31-ig iratterjesztési szünetet tart. A szünet idején a készpénzért történő eladás zavar­talan. A július 1. után érkező meg­rendeléseknek csak szeptember 1. után tudunk eleget tenni. SAJTÓOSZTÁLY Istentisztelet után a gyülekeze­ti teremben Nagy püspök meleg szavak kíséretében adta át a lel- készi munkatársi oklevelet, vala­mint személyes könyvajándékát. A Bécsikapu-téri gyülekezet ne­vében Madocsai Miklós lelkész, a soproniak képviseletében pedig Limberger Gyula másodfelügye­lő és dr. Horváth Dénes gyógy­szerész mondott köszöntő szava­kat, aki 15 éven át közvetlen kap­csolatban volt Buczolich Mártá­val, előbb mint tanára, majd pe­dig mint főnöke a soproni gyógy­szertárban. Dr. Cserháti Sándor professzor a Teológiai Akadémia tanári kara nevében szólt, hálá­san emlékezve a család és a sop­roni gyülekezet szeretetére és szolgálatára is. A Győr-Soproni egyházmegye lelkészeinek kö­szöntését Böröcz Enikő lelkész tolmácsolta. Kiss Györgyné test­vérünk pedig erre az alkalomra írt versét mondta el. Istennek legyen hála azért, hogy ismét küldött egy munkást az ö aratásába! M. Dr. Musztafa László fogorvos és Sá­rost Ildikó június 1-én tartották eskü­vőjüket a szegedi evangélikus temp­lomban. „Jól tudja a ti Atyátok mire van szükségetek” (Mt 6,8) Apróhirdetés Egymanuálos elektronikus orgona eladó. Tel.: 290-944 este Harangok vülamosítását, javítását húzómágnessel 5 éves garanciával vál­lalom. Balogh Ádám 1039 Budapest, Sarkadi út 8. Tel.: 872-499 MEGJELENT! Balikó Zoltán: Az Efezusi levél Kapható készpénzért. Megrendelést szeptembertől fo­gadunk el. Ára: 210,- Ft A Sajtóosztály Értesítjük olvasóinkat, hogy az Evangélikus Országos Könyvtár (Bp. Üllői út 24. 1085) júliusban kedd és szombat kivételével 9-15 óra között áll rendelkezésükre. Az Evangélikus Teológiai Akadé­mia Könyvtárában (Bp. Lőcsei út 32/a. 1147) keddenként, 9-15 óra között tartunk szolgálatot. Augusztusban mindkét intéz­mény zárva lesz. EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT lesz július 14-én vasárnap este 'A 8 órakor a keszthelyi templomban (Deák Ferenc u. 20.) műsoron: Johann Sebastian Bach és kortársainak müvei Orgonái: MANFRED HEINIG (KMD - Berlin) igét hirdet: IFJ. HAFENSHER KÁROLY Evangélikus férfiú Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő és kiadó: LEHEL LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Előfizetési ár: egy évre 280,- Ft Előfizethető a Kiadóhivatalnál Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedö Üzem (857325/09) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 85.51190 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: ABLAKA ISTVÁN igazgató Detre János Egy mai kisfiú sóhaja A szülők szórakozni men­tek, és pótmamát hívtak Peti mellé, hogy ne maradjon egye­dül éjszakára. Indulás előtt idegesen, kapkodva készülőd­tek, mert a papa későn jött haza a munkahelyéről. Mel­lékkeresetet hozó túlórát is vállalt, hogy az élveteg fiatal- asszony minden igényét kielé­gíthesse. Alig mentek el a szü­lők, megérkezett Juci, a pót­mama. Peti már az ágyában ült, és bánatos tekintetét az érkezőre emelte.-Mi baj, Petikém? - kér­dezte Juci, és megsimogatta a gyermek fejét.- Nem jó kisgyereknek len­ni, Juci néni! - és két kövér könnycsepp buggyant ki a bá­natos gyermekszemből.-Miért mondod ezt, Peti­kém?-Tudod, Juci néni, ez úgy van, hogy amikor hazajövök suliból, nincs itthon senki. Ki­megyek focizni, míg anyu megjön. Amikor megérkezik, kikapok tőle, mert poros a ru­hám, piszkos a cipőm, meg a leckém sincsen készen.-Bizony, Petikém, először a leckét kellene megcsinálni.- Tudom, de amikor olyan nehéz, és nem segít senki. Anyu azt mondja, neki nincs rá ideje, apu meg nagyon fáradt, ami­kor hazaér. Meg amikor meg­jön, anyutól ő is kikap, hogy miért nem érkezett meg előbb, mert megint elkésnek a buliról. Ma meg a kulcsot is elvesztet­tem, mert elszakadt a madzag, amivel a nyakamba volt akasztva. Mire megtaláltam, itthon volt anyu, és még pofont is kaptam. Juci nem tudta vigasztalni ilyen sok bánatában Petit, csak megölelte és megcsókol­ta. Petinek eleredtek a köny- nyei, és sírt keservesen. Ami­kor könnyült a sírása, újra só­hajtott:- Nem jó kisgyereknek len­ni! (Máris) Elmondok egy történetet ÉLES SZEMÜK VAN A GYEREKEKNEK HAZAI ESEMÉNYEK Házasságkötés

Next

/
Oldalképek
Tartalom