Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-19 / 20. szám

Evangélikus Elet 1985. május 19. Aktatologatók , ^ • • ________________Ügyintézés So rskérdés Beidéznek, vagy magunk me­gyünk. Jáijuk a hivatalokat. Érve­lünk, vitázunk, bosszankodunk. Védjük a magunk igazát, máskor értetlenül állunk a lassú ügyintézés előtt... ,i . Egyik újságírónő írta az Élet és Irodalom hasábjain. „... felhívtak a cégtől: szerdán fáradjak be, mert sikerült a régen elvégzett munkám­ra. némi előleget kiutalni... Szer­dán minden esetre... befáradok, és hideg zuhanyként ér a hír, hogy az arra illetékes nem tud a kiutalás­ról. Minden esetre átkísér az arra még illetékesebbhez, akinek már ő tolmácsolja ügyemet mondván: »a hölgynek állítólag jár valami ho­norárium...« Szép csendesen kor­rigálom: »nem állítólag, X szer­kesztő telefonált.« A még illetéke­sebb komolyan veszi ügyemet, és előzékenyen áttelefonál a folyosó túlsó végére. »Itt van F. A., akinek ma állítólag pénz jár... Állítólag X szerkesztő telefonált neki és azt mondta volna, hogy Y főnökkel beszélte meg...« Majd jön a megol­dás: ...a kínos perceknek nagyon hamar egy újabb ígéret vet véget, most már az illetékes ajkáról: az ügyfél... a jövő héten, ugyanebben az időben felveheti a pénzét. .. .a becsületbe vágó tűszúrás okozta seb egy hét alatt sem gyógyul be.” (Élet és Irodalom. 1984. nov. 23. szám.) Más. Egyik szeretetotthonunk­ból hozzám költözött egy nagyon szerény nyugdíjjal rendelkező test­vérünk. Négy. hónapon keresztül nem kapta nyugdíját. Számtalan utánajárás, levelezés, hivatali be­szélgetés után, hozzájutott megér­demelt jussához. De amit addig kellett utánajárni?... Újra más. Végre elérkezett a várva várt nap. Vége a mankózás­nak, ma járógipszet kap a felesé­gem. Időre érkezünk. Lift, I. eme­let. Alig vannak. A liftajtóban be­tegszállító rohamoz meg: mindent elintézek! Köszönöm, nem kell, is­merem a járást, hat éve ugyanezt csináltuk. Kis ablak: „Felvétel”. Leadok mindent. - Ezzel menjen a hármas ablakhoz, ezzel a hatos­hoz, ha itt végzett, menjen a gip­szelő felvételére, ha majd minden megvan, hozza az egészet ide visz- sza és mi majd szólítjuk a beteget. Elindultam... Ide személyi kpllett, ott kikérték maguknak, amott hiá­nyosan meséltem el a balesetet, röntgen ügyben - már tudhatnám, nem itt és nem ezekkel az iratokkal kell jelentkezni... Kábultan áll­tam. .. . Ki ne tekergeti volna már a bü­rokrácia útvesztőjében? Ki ne érez­te volna már, esetenként milyen kiszolgáltatott helyzet az íróasztal mögött ülő „hivatalos” előtt fe­szengeni, várni a számomra kedve­ző elintézést? Hiszen azok kezén, akik előtt feszesen és udvariasan, alázatosan és jókedvet színlelve meg kell jelennünk, emberek sorsa múlhat: lakás, örökség, számunk­ra fontos ügyek tisztázása, nem egyszer gyermekek sorsa, jövője. Döntéseiknek, aktakezeléseiknek eredménye emberi sorsok jóra, vagy rosszra fordulását jelentheti. Nem hiszem, hogy volna-e valaki, aki valamilyen formában nem élte volna meg ezt. De hát hogyan is vagyunk a „hivatallal”? Hogyan is állunk azokkal, akiknek feladatuk, hivatásuk az, hogy ügyeinket in­tézzék? Hol azért panaszkodunk, mert nem tekint másnak csak ügy­nek, aktának. Néha pedig azt nem bújuk elviselni, hogy beleszólnak személyes dolgainkba, munkánk­ba, terveinkbe. Tény, hogy ma is felfedezhetők a bürokráciának a régmúlt időkből való kövületei, mint szívós növények, melyek mind a mai napig találtak maguk­nak éppen elegendő táptalajt. Arra azonban nagyon ritkán gondolunk, hogy amikor ügyes­bajos dolgainkkal hivatalos embe­rek elé állunk: az úóasztal, vagy üvegablakok mögött is EMBE­REK vannak! Ugyanolyan embe­rek, mint mi. Ugyanolyan napi problémák között élő emberek, mintmi. Ugyanúgy családban élők, mint mi. Ugyanazokkal a gondok­kal küzdők, mint mi. Édesapák és édesanyák. Amikor mi idegesen, sokszor modortalanul, követelőzve rontunk rájuk, nem is gondolunk arra, hogy egy EMBERREL va­gyunk szemben! Emberrel, akinek feladata, hogy segítsen, nem ellen-, ség, hanem segítőm lehet. Csak hát ő sem gép, neki is van idegrendszere és mennyien kiborítják őt napon­ként?! Hogy tologatják az aktákat? Egyáltalán nem biztos, hogy ez csak az ő hibájuk. Ügyintézés: felelős hivatás! Em­berek sorsa! Nekünk viszont, akik eléjük kerülünk, sokkal jobban meg kellene becsülnünk nagyon nehéz és nagyon felelős munkáju­kat. El kell jutnunk arra a felisme­résre, hogy egy intézményben gya­korta milliók ügyét veszik vállaik­ra. Tőlük viszont el kell vámunk: felelős posztjaikon végezzék a rá­juk bízottakat a legnagyobb becsü­letességgel. Mert hogyan is tanít a Biblia? „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselékedjenek, ti is aképpen cselekedjetek!” Solymár Péter Hálaadó ünnep a megújult templomért Galgagután Ünnepi hálaadó istentisztelet Galgagután. Az oltár előtt Lehoczky Endre lelkész, dr. Nagy Gyula püspök és Garami Lajos esperes---------------------------------------------------------------- v Ha nvayné T. Mária Az ötödik Tudom, hogy ma már nem divat és elítélnek egyesek, de én mégis örömmel várom - ^:i.}ia&ötödifclKÍsgyerrrnekety S akkor vagyok legboldogabb, ha mindegyik itt van velem, S imára kulcsolódhat este velük együtt a két kezem. S megköszönhetünk együtt mindent: Hogy Isten minket így szeret, ami szükséges, mind megadja, s napról napra híven vezet! \_____________ ' ____________________________/ „Ú JULJATOK MEG LELKETEKBEN...” Dr. Nagy Gyula, az Északi Egyház- kerület püspöke Galgagután, a gyüle­kezet kívül-belül teljesen felújított templomában, 1985. április 13-án Efe- zus 4, 22-24 alapján szólaltatta meg Isten ma is hozzánk szóló üzenetét. Azért drága a templom számunkra, mert itt találkozhatunk Istennel igéjé­ben és a szentségekben, a keresztségben és az úrvacsorában. Szív, élet és lélek itt újulhat meg. Jézus ad erőt új emberré lenni. „Templomotokat sok munkával és példamutató áldozattal felújítottá­tok; tehát ti is újuljatok meg telketek­ben” -, mondotta az igehirdető püs­pök. Az istentiszteleten' több mint ötszá­zan vettek részt. Az ősagárd-felsőpeté- nyi ifjúsági zenekar és a galgagutai evangélikus-baptista alkalmi énekkar gazdagította szolgálatával az ünne- pélyt. Tizennyolc Luther-kabátos lelkész (a papnék is javarészt eljöttek) énekelte a Confirmát. A közgyűlésen népviseletbe öltözött kislányok köszöntötték virággal a püs­pök házaspárt és Garami Lajos espe­rest. Lehoczky Endre lelkész beszámolt a templom tatarozásáról. Először is há­lát adott Istennek, hogy mindeddig megsegítette a gyülekezetét. Megkö­szönte a püspök szolgálatát: a templom megújult, következzék a gyülekezet megújulása is! A falu 1543-ban, a gyülekezet 1620- ban keletkezett. Anyakönyvek 1742-től vannak. Azóta 20 beiktatott lelkésze volt a gyülekezetnek. A jelenlegi templom 1776-ban épült, késői barokk-stílusban. A legutóbbi ta­tarozás közel 30 éve történt, a lecserélt tető több mint 70 éves volt. A gyülekezet lélekszáma jelenleg 345. A felújítás költsége egymillió-kettő­százezer Ft. A mhnkához csak úgy lehe­tett hozzáfogni, ha a gyülekezet minden tagja felajánlja, hogy személyenként há­romezer forint adománnyal és jelentős társadalmi munkával járul hozzá a templom megújításához. A gyülekezet tagjai vállalták ezt a személyenkénti háromezer forintos adományt és a társadalmi munkát. Kö­szönet érte! A köszöntésekben érezhető volt az őszinte együttörvendezés. Dr. Nagy Gyula püspök, Kiss István megyei AEH-titkár, Barlos Pál tanácselnök, Garami Lajos esperes, Urbán József egyházmegyei felügyelő, Czombos Jó­zsef berceli rk. plébános, Vas Ferenc helyi baptista lelkész, Gerhát Sándor és Szabó Vilmos, a gyülekezet volt lelké­szei, Bachát István váci, Baranyai Ta­más domonyj, Schultz Jenő vanyarci, Völgyes Pál ikladi lelkészek köszöntöt­ték a gyülekezetét és kívánták a temp­lom megújulása után a gyülekezet lelki megújulását. Bartos lstván egyházfi köszönte meg a lelkésznek és családjának fáradozá­sát. Végül a helyi lelkész köszönte meg a hozzászólásokat, az- adományokat, az áldozatos munkát. A közgyűlés után ebéddel és asztal melletti, testvéri beszélgetéssel ért véget a gyülekezet felejthetetlen hálaadó ün­nepe. Lehoczky Endre A teljesen felújított galgagutai evangélikus templom John Wiclif és Thomas Cran.mer városában Teológiai konferencián Oxfordban QP Illés György: Mesélő könyvtárak Bizonyára nincs egyetlen magyar olvasó sem, aki ne hallott vagy olva­sott volna Oxford híres angol egyete­mi városáról. Ám aki látta évezredes falait, ódon és mégis oly nagyszerűen karbantartott kollégiumait és szebb­nél szebb angol pázsitjait, az nem felejti el e várost soha. . Az Eurollt néven ismert Keresztyén Kommunikációs Egyesület főtitkára, Alec Gilmore már jó néhány éve kap­csolatot teremtett egyházunkkal. Több száz kötetnyi -angol könyvado­mányát már szorgalmasan hasznosít­ják angolul tanuló vagy tudó teológiai hallgatóink; Április második felében egy hetes teológiai szakkonferenciára hívta meg ez a szervezet a kelet-európai egyházak képviselőit. Evangélikus­ként rajtam kívül a lengyel Nariinsz- ky püspök felesége, a Lengyel Bib­liatanács elnöke volt jelen, hazánkat pedig rajtam kívül Fekete Csaba, a Debreceni Református Nagykönyvtár igazgatója képviselte. A sokszínű, de egy lélekkel átitatott közösség­ben mellettünk cseh, lengyel, román és jugoszláv baptista, huszita és ró­mai katolikus teológusok voltak je­len. Mi volt a konferencia célja? - kér­dezhetik sokan. Mindenekelőtt az, hogy a kelet-európai tudományos in­tézmények vezetőit első kézből tájé­koztathassák a mai angol nyelvű teo­lógiai irodalom általános kérdéseiről és részleteiről. Anglikán professzo­rok, docensek és könyvtárügyi szak­emberek kitűnő előadások során is­mertették és elemezték az ó- és új- szövetségi tudományok, az egyház­történeti irodalom, a rendszeres és gyakorlati teológia aktuális, mai kér­déseit. Egyben kezünkbe adták az utolsó évtizedek legfontosabb teoló­giai bibliográfiáját is. Ez ajánlásként is értékelhető, milyen könyveket kér­hetünk majd tőlük a jövőben. A délelőtti előadásokhoz délután mindig szeminárium csatlakozott: ezeken elsősorban mi, vendégek ad­tunk rövid referátumokat, tettünk fel kérdéseket és terjesztettünk elő ja­vaslatokat. Egyik ajánlásom mindjárt elfogadásra is talált: a jövőben angol nyelven évente ismertetni kellene a kelet-európai országokban - a nem­zetközi teológiai Irodalom olvasói számára nem ismert nyelven - meg­jelent legértékesebb teológiai tanul­mányokat és cikkeket, esetleg köny­vek recenzióját is. Ily módon nem­csak mi részesülnénk az angol nyelv- területen megjelenő irodalom termé­keiben, hanem csökkenhetne nyelvi izoláltságunknak az a sajnálatos kö­vetkezménye is, hogy csaknem isme­retlen maradt eddig mindaz, amit Ke­let-Európábán nem valamely világ­nyelven irtunk. A tanulmányi munkán kívül emlé­kezetes marad számunkra Oxford tör­ténelmének és mai szellemi életének megismerése, az anglikán egyház szép liturgiája és Ánglia második leg­nagyobb könyvtárának, az ősi Bodlei­an Library-nak a szakszerű vezetés­sel történt megtekintése. Fabiny Tibor „A könyveknek sorsuk van." Sor­suk, akár az embereké, olykor szív­szorító, máskor felemelő. De sorsuk van a könyvtáraknak is, néha valósá­gos csoda, ha ez a sors nem válik vég­zetté. Előfordul, hogy a könyvtár pusztul el, de néhány kötete megma­rad hírmondónak (l. Mátyás Corviná­it), és megtörténik, hogy rengeteg há­nyattatás közepette könyvek tömege vész el, ám a könyvtár minden vihart túlél (l. Sárospatak). Illés György könyvének lapozgatása közben elgon­dolkodhatunk a bemutatott biblioté­kák sorsfordulatain, ám azzal a vég­következtetéssel, hogy ha a múltban is akadt volna néhány hasonló, könyv- és könyvtártörténetre érdekesen tanító, könyv- és könyvtárszeretetre szenve­déllyel nevelő munka, akkor talán ki­sebb mértékű lett volna a legutóbbi háború, s az azt követő idők során a könyvpusztítás, a pusztulni hagyás. (Megrendítő a sok „elveszett", „el­tűnt", .szabad ég alatt ázott" kötet említése, ezekhez képest valóságos vi­gasz a pataki diákok leleménye, akik veszedelmek idején boros hordókban ásták el a könyveket.) Az itt bemutatott 18 könyvtár mindenesetre túlélte az évszázadok vi­szontagságait; többségükben ma is eleven kutatómunka.folyik; és vala­mennyi igen nagybecsű értékek, kóde­xek, ősnyomtatványok, régi magyar könyvek birtokosa és őrizője. A 18 könyvtár közül csak a keszthelyi Fes- tetics-gyűjtemény világi jellegű (az egyetlen épségben maradt főúri könyvtár), a többi mind egyházi bib- liotheka, 15 ma is az, két kolostori könyvtár pedig (a zirci és a gyöngyö­si) az Országos Széchényi Könyvtár kezelésében lévő műemlék-téka. A kötet szerzője ez utóbbiak egyi- . kében, a zirci könyvtárban figyelt fel a cisztercita szerzetesek által összegyűj­tött kötetek mérhetetlen gazdagságá­ra, és itt kapott kedvet ahhoz, hogy legnevezetesebb egyházi könyvtárain­kat végigjárva, magnóra vegye a tudós könyvtárosok magyarázatait, meg­nézze a muzeális emlékeket (ame­lyekből valószínűleg több is akad, hi­szen egyik-másik théka állománya nincs teljességgel föltárva). Ezekről a könyvtárakról átfogó, összefoglaló ta­nulmány nagy nyilvánosság számára nem jelent meg, holott a hazai^túr- történet valóságos kincstárait őrzik. Illés György munkája a Móra Ki­adónál jelent meg, tehát fiatalok szá­mára készült, ez a tény azonban ko­rántsem jelent életkori besorolást. Fel­nőttek számára éppoly lebilincselő és tanulságos, mint a könyveket szerető í gimnazisták, vagy éppen könyvtáros­nak készülők számára. A kötetet 218 fénykép gazdagítja, amelyek a könyv­tári épületeket és -belsőket, a legérté­kesebb régiségek címlapjait, illusztrá­cióit, iniciáléit, írók és tulajdonosok bejegyzéseit stb. ábrázolják. Borbás János fotói valóban elismerést érdem­lők: szépek, jellemzőek, lényegretörö- ek. Még olyan bibliothéka bútort is láthatunk, amely igazán alig ismert (kettő van belőle hazánkban!): az ol­vasó kereket, amely a súlyos kódexek mozgatására szolgált. (Tíz kg-ot is nyomott némelyik, nem lehetett köny- nyen rakosgatni, később, ahogy a könyvek könnyebbé váltak, ezek a kö­zépkori kerekek sorra eltűntek.) Az Evangélikus Országos Könyv­tárról is beszámol Illés György. Ismer­teti legértékesebb emlékeit, elsősorban a Luther-végrendeletet, amelynek megléte a Luther jubileum óta bizo­nyára közismert, az azonban kevésbé, hogy a második világháború idején a hitleri Németország mindenáron meg akarta szerezni az iratot, ám egyhá­zunk vezetői megtagadtákelidegeníté- sét. A szerző említi, hogy még sok do­kumentum várfeltárásra könyvtárunk anyagában, és azt is, hogy nem csupán muzeális gyűjtemény, állományából gyakran kölcsönöznek egyetemi és kutatóintézeti könyvtárak, csupán ar­ról nem szól, hogy a szorító szűkösség és az olvasóterem hiánya mennyire nyomasztó és nehezíti a könyvtár használatát. A helyhiányt valamennyi bemuta­tott könyvtárnál panaszolni lehetne, bár olvasóterme a legtöbbnek van (és milyen pompázatos némelyik), ám a raktározási terület mindenütt szerfe­lett kevés. Ez alól csak a református Ráday Könyvtár a kivétel, ahol készü­lő új épület várja majd a gyarapodást. Ám ha szűkösen is, a könyvtárak léteznek, élnek, együtt őrzik a magyar kultúra ezredévét, gyarapítják jelenét, védettségüket, a könyvek karbantartá­sát, restaurálását az állam biztosítja, forrásokat kínálnak a kutatóknak, új ismereteket, tájékozódást papnak, teo­lógusnak, diákoknak és minden ér­deklődőnek. Legtöbbjük növekvő könyvtár, vagyis rendszeresen gyara­podik. Örvendetes, hogy ilyen élveze­tes, elbeszélő stílusú kötet szól róluk, melynek szerzője mindig a legérdeke­sebb történetről, tárgyi emlékről szól­va ,/iyit bele" a könyvtár múltjába,, hogy aztán mindent sorra elbeszéljen, s a mai helyzetképet is bemutassa. Méltán lett könyvritkaság a kötet: 1984-ben jelent meg, de már csak könyvtárakban található. Boztfky £va

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom