Evangélikus Élet, 1985 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1985-05-19 / 20. szám

sí w cg * #■ gyermekeknek Teológus prédikált templomunkban ! Evangélikus Élet 1965. MÁJUS 19, Gyerekkori pajtásom volt, ma felelős beosztású mérnök. A szüleit látogatta egy hétvégén. Csak felszusszanni ment haza, nagyon fáradt volt. Rengeteget dolgozott, emberekhez alkalmazkodott, szélmalomharcot vívott a bürokratikus gépezet fékező erőivel. Ideges volt, kimerült. Fel is sóhajtott:' miért nem hallgattam rád, édesanyám? Ha akkor megfogadom a tanácsod és pap leszek, most semmi gondom nem volna. Elmondanám vasárnaponként azt a prédikációt, hétközben enyém lenne a világ. Nem feszülnének pattanásig az idegeim, nem kéne tűrnöm senki rigolyáit. Tanulnom sem kellett volna ennyit, szép nyugodtan élnék. Tartsuk szem előtt ennek a fiatalembernek a sóhaját, s így lépjük át a Bosnyák téri nagy, fehér épület; a Teológiai Akadémia küszöbét! Sétáljunk körbe! Kérdezősködjünk! Hogy készülnek erre. a „pihentető" életre a teológusok? Az épületbe érve kellemes zsibongás fogad. Jól ismert, iskolai zaj. Fiúk-lányok igyekeznek különféle tantermek felé. Hónuk alatt vaskos könyvek, elhasználódott’jegyzetek, megviselt külsejű füzetek. Beszélgetnek, viccelődnek, nevetnek. Lopakodjunk utánuk! Lessünk be az egyik tanterembe! Furcsa krikszkrakszok a táblán. Egy tanár teljes átéléssel magyaráz. Akárhogy nézzük, nyelvtanulás folyik itt. Négy idegen nyelvvel biztos szembetalálkozik az, aki ide belép. Elsajátítja a Biblia két eredeti nyelvét, belekóstol a latinba s egy modern nyelvvel is illik megismerkednie. Messziről feltűnik egy másik terem „díszlete". Hatalmas történelmi térkép függ a falon. Az egyháztörténet titkaiba próbálja bevezetni hallgatóit egy másik professzor. Egy harmadik teremben a már megszerzett nyelvi ismereteket ■ kamatoztatják. A felsóbbévesek előtt görög és héber Biblia. A szöveget illik megérteni. Sót elemezni is szükséges. A java pedig ezután jön. Amit megértettünk, azt magyarázzuk is. Megfogalmazzuk a mondanivalót, felismerjük az összefüggéseket, a mélységekig merészkedünk. Hiszen nem mindegy, mit fogunk prédikálni! Az igehirdetés nem húsz percig tartó szép beszéd. Isten üzenete, amelyet nem szabad sem meghamisítanunk, sem letompítanunk, sem elsekélyesítenünk. Meg kell benne hallanunk Istennek emberhez címzett szavát. Sűrű a levegő a következő teremben. Feszülten figyel mindenki, lázasan összpontosít. Kemény dolgokat tanítanak itt. Filozófiát, a nem keresztyén vallások történetét, egyházunk teljes tanítását, amelyet dogmatikának neveznek. Haladunk a folyosó vége felé. Ezen az ajtón képzeletbeli tábla függ. Itt és most - valami ilyesféle lehet ráírva. Itt lehet _£ieg.tanulni mindazt, arpiUnai élét^oki^.gondQjko.dásjjnkról szükséges és illerföő tűSrtöhlt. termet kihagytunk. Gyakor/átUeot&gra'a-neve: Hogyan kell prédikálni, tanítani, beteget látogatni, keresztelni? Itt tanulják a hallgatók■ Vizsgáznak belőle. De-valamennyiünk gyülekezetében próbálják ki. Bizonyára templomotokban is prédikál évente egy-egy teológus. Milyennek látjátok őket? Amíg nem ismertem, különcöknek, képzeltem ókét. Később rájöttem, épp olyan fiatalok, mint akárki más. Hiba lenne, ha különcök volnának. Mégis másfajták egy kicsit. Hiba lenne, ha ugyanolyanok volnának, mint bárki más. Érződnie kell a szavaikon, a tekintetükön, a magatartásukon, hogy egyáltalán nem pihentető, ám nagyon szép feladatra vállalkoztak. Isten szeretetének hírnökei lesznek egész életükben. Barátom nyilvánvalóan tévedett, amikor útjukat könnyűnek képzelte. De az is messze jár az igazságtól, aki munkájukat egysíkúnak vagy unalmasnak gondolja. Ennek a munkának Ura van. Olyan Úr, aki bármelyikünknek bármikor feltehet egy kérdést. így hangzik: kit küldjék el? Ki megy el követségünkben? Egy régi próféta rátalált az egyetlen jó Válaszra: Itt vagyok. Engem küldj! Szabóné Mátrai Marianna f A VASÁRNAP 1 I igéje Ézsaiás 44,1-5 MHHBHHI Lépések az áldott jövő felé Egy pecsét és három, sziklába vésett mondat... Csak ennyi maradt a tudósok szerint dokumentumként ebből a korból az ásók nyomán Jeruzsálem földjén. A pecsét a babilo­ni király helyetteséé volt, akit a leigázott zsidó nép fölé rendelt a nagy király. A három mondatot az ellenség elől kriptába rejtőzött zsidók vésték a kőbe: Isten szeretetéről szól. Az utolsó mondat talán már félbemaradt: „Segíts, Isten...”, mert zord arcú harcosok ragadhatták meg az elrejtőzötteket, s vitték messze, az Eufrátes mellé. Pecsét és három, ideges kézzel írt mondat. .. Csak ennyi maradt valóban? De hát mindent nem tudhatnak az ásók és a régészek! Arról a hangról sem, amely megszólította a Babi­lon vizeinél ülő száműzötteket. Egy hang, amely Nabukad- neccar őrei és cenzúrája ellenére így mer beszélni egy leigázott nép jövőjéről, a senkikkel: „Ne féljetek, csodás jövő felé men­tek, - a szomjas föld nem szomjazik majd, az utódok telkemet kapják...” Mintha azt mondaná: most, ma emeld fel lehajtott fejedet! Most, ma, amikor gyötör a honvágy, amikor ezeken az idegen tájakon nehezen megy a munka, nincs templomuk, - csodás jövő vár, ezért tégy legalább egy lépést a mában! Botrány lehetett ez az isteni hang akkor. Csodás jövő­ről beszélni? Nem gúnyolódik az Isten? De Isten népének meg kell tanulnia a nehéz helyzetekben is hinni és lépni! Mert Isten valami pluszt akar elvégezni az emberben: ha az irány jó, akkor le lehet törölni a könnyeket és lehet lépni hittel, szere­tettel. Emlékszem, Kecskeméten a harcok után, a reménytelenül feldúlt evangélikus templomban kilenc ember állt meg a ro­mok között, a kasszában 2,94 pengő volt, - látomásuk volt, és azt mondták: kezdjünk hozzá, Isten megáld bennünket. - Negyven évvel ezelőtt 33 ezer ház volt romokban Budapesten, és akkor léptek bátran a jövő felé, - a világváros-Budapest akkor kezdett épülni. Tudjuk, hogy a zsidó nép az isteni hang után reménykedve élt, és nem tétlen bénultságban. Többek között sokat tanult a nagyműveltségű babiloniaktól. S ezek után másként látták és Írták le pl. a teremtéstörténetet, a Gilgamesz-eposz után az özönvíz esetét, mint mielőtt Babilóniába kerültek. Másként látták egymást, és népük küldetését. Isten ajándékba adja nekünk a nehéz időket arra, hogy - a jövő fényében - tanul- ; junk, érjünk emberségünkben. — Talán aki e sorokat olvassa, éppen úgy van, hogy nehéz a mostam élethelyzete: betegágy, magány, idős kor, kis nyug­díj s drágaság. De ebben a helyzetben is megszólal Isten hangja, és - felmutatva az örökkévaló irányt - arra biztat: • tégy meg a mában legalább- egy^ lépést előre, Janulj meg másképpen tűnni, mint eddig, lásd meg, hogy ma mi a legfon­tosabb végeznivalód. Murray pszichológus felállította érdekes tételét: az embereknek 12-féle testi, biológiai szükségletük van, és 28-féle lelki szükségletük, hogy igazán emberi életet élhessenek. És kimutatták, hogy ezek között az életszükségle­tek között a legfontosabb szükséglet: a szeretet. Szeretetet adni és szeretetet kapni! A babiloniaknak egy álmuk volt: uralkodni. Múlandó álom. Elpusztultak álmaikkal, pecsétjeikkel. Ahol egykor cso­dás nyüzsgés volt, óriási tornyok emelkedtek, ahol guffáikkal, pálmalevelekből font csónakjaikkal eveztek sietve, - az a világ mind elpusztult. Az uralkodni-akarás nem a jövő iránya. A szeretet vezet az isteni jövő felé. És a szeretetben megtett lépések. Ehhez mindig emberfeletti erő szükséges. Az emberfeletti erő ismert neve: Szentlélek. Pünkösd előtt, de mindig, ezért kell kiáltanunk. Görög Tibor IMÁDKOZZUNK Istenünk, köszönjük a látomásokat, melyeket Te ajándékozol élet- utunkon. Köszönjük, hogy ezek a csodás biztatások nem lebénítanak bennünket, nem elvágyókká tesznek minket, hanem mozgatnak a má­ban. Amen. Immár hagyománnyá válik Evangélikus Teológiai Akadémi­ánk és a debreceni Református Theológiai Akadémia közötti cse­rediákság. Ebben az évben április 14-től cseréltünk otthont két deb­receni teológüssal. A Református Kollégium belső udvarára belépve a homlokzaton ez a felirat kelti fel figyelmünket: „Orando et laborando”, „Imádko­zással és munkával”. Ez a .Jelsza­vuk” valóban megvalósult évszá­zadokon át, egészen napjainkig. Mi sem bizonyítja ezt fényesebben, mint azoknak a magyar költők­nek, íróknak, tudósoknak a névso­ra, akik itt tanultak. Az 1538 óta fennálló Református Kollégiumba olyan nagyságok jártak, mint pél­dául Szenczi Molnár Albert, Hu­szár Gál, Hatvani István, Fazekas Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Arany János, Mó­ricz Zsigmond, Ady Endre, Ka­zinczy Ferenc, Szabó Lőrinc, Sar­kad! Imre, vagy a szobrász Med- gyessy Ferenc. Ám híres ez az épület arról is, hogy a kollégisták templomában, az „Oratorium”-ban tartotta a Ma­gyar Országgyűlés .Képviselőháza üléseit, 1849, január 9-től .1849^má­jus 31-ig: Ugyancsak ebben anélyi- ségben alakult meg 1944. december 21-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés, mely mint visszanyert nemzeti ön­állóságunk és szabadságunk meg­testesítője, munkájával új korsza­kot nyitott történelmünkben. A két hét leforgása alatt gazdag programban lehetett részünk. Az előadások között szabadon vá­laszthattunk, így minden profesz- szort meghallgattunk. Bepillantást nyerhettünk az egyes tanszékek itt folyó munkájába és a diákok ta­nulmányaiba. Emellett lehetőség nyílott arra, hogy az épületben ott­hont kapó gimnázium életébe bete­kintsünk. Néhány órára ismét gimnazistáknak érezhettük ma­gunkat. Természetesen elsőként egy hittanórát hallgattunk meg, hi­szen előfordulhat, hogy lelkészi szolgálatunk alatt nekünk is hitok­tatást kell majd végeznünk. Ezen kívül részt vettünk egy-egy ma­gyar-, történelem-, illetve nyelvórán. Délutánonként és esténként vál­tozatos rendezvények és beszélge­tések tették színessé debreceni tar­tózkodásunkat. Részt vehettünk például egy diavetítéssel egybekö­tött előadáson a Nepálban, illetve Zairében folyó úgynevezett „Lep- ramisszió”-ról. Szombaton Buda­pestről, a Vakok Intézetéből érke­zett egy csoport, hogy énekléssel, igeolvasással és versmondással te­gyenek bizonyságot arról a Jézus Krisztusról, aki őket is megváltot­ta. Érdekes volt számunkra a va­sárnapi konfirmációi istentisztelet, mivel eddig még nem láttunk re­formátus konfirmációt. A második héten a teológusok és gimnazisták számára esténként evangélizáció volt. Az istentiszteleteket közös megbeszélés követte az igehirde­tést végző lelkipásztorral. Ezek az Istentől megáldott alkalmak a diá­kok hitben való megerősödését se­gítik elő. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt a két estét sem, amikor egy-egy szobatársunkkal együtt ellátogat­hattunk az Akadémia dékánjának és egyik professzorának otthoná­ba. Az őszinte beszélgetések kere­tében még közelebbről ismerhet­tük meg református testvéreinket. Az utolsó nap egy kicsit otthon érezhettük magunkat, hiszen pro­fesszorunk, Prőhle Károly jött el Debrecenbe. Vendégelőadóként „Lutherről a Luther-év után” cím­mel tartott nagyszerű előadást. Talán az imént említett néhány esemény jól szemlélteti, hogy mi­lyen tartalmasán és kellemesen töl­töttük el a cserediákság idejét. KÖ-. szönjük ezt a lehetőséget, reméljük a jövőben még sok más társunk tapasztalhatja meg, hogy a debre­ceni Református Kollégium törté­nelmi falai között ma is imádkozva és dolgozva folyik a diákok tanítá­sa és a teológusok képzése. Blázy Árpád Selma Lagerlöf: A SZÁRAZSÁG (Részlet a szerző GÖSTA BERLING c. regényéből) Azokon a hosszú napokon egy csöpp eső sem esett. Június köze­pétől, szeptember elejéig szakadat­lanul napfényben fürdött a Löfven egész vidéke. Az eső nem akart esni, a föld nem akart táplálékot adni, a szél nem akart funi. Ó, a szép nap­fény, az életadó napfény! Hogyan mondjam el, mennyi rosszat cse­lekedett? A napfény is olyan, mint a szerelem - ki nem ismeri ennek a gonosztetteit és ki nem bocsájt meg neki? Gösta Berling- hez hasonlít a napfény -, meg­örvendeztet minden embert es ezért hallgat mindenki arról a rosszról, amit ez a napfény cse­lekszik. Más vidékre talán nem lett vol­na olyan vészthozó egy ilyen szá­razság Szent Iván napja után, mint éppen Vermlandra. De ide későn érkezett el a tavasz. A fű nem volt még valami magas és most nem nőhetett meg, a rozs éppen abban az időben nem kapott táplálékot, mikor a fejét kellett volna kihány­nia, a tavaszi vetés pedig, mely ak­kortájt a legtöbb kenyeret adta, kicsi, vékony kalászokat ringatott, alig negyed rőfnyi szárakon, a ké­sőn ’ültetett répa egyáltalán nem II. nőtt és még a burgonya sem tudott táplálékot szivni a kőkemény föld­ből. Ilyen esztendőkben beférkőzik az aggodalom az erdei kunyhókba s a hegyek közül leköltözik a féle­lem a síkság nyugodt népének lei­kébe.- Isten keze keres valakit - mondják a parasztok. És mellét verve kérdezi mind­egyik: én vagyok az? Ó, szent anya- természet, en vagyok az? Tőlem való féltében marad el az eső? Mi­attam való haragjában marad szá­raz és kemény a föld? És ez az örökös napfény azért ragyog min­dennap olyan szelíden a felhőtlen égen, hogy az én bűnös fejemet elperzselje? Vagy ha nem én va­gyok, ki az hat, akit Isten keze keres? És míg a gabonaszemek elasz­nak a kis kalászokban, míg a bur­gonya nem tud táplálékot szerezni a földből, míg a marhák égő szem­mel és a hőségtől nyögve tolakod­nak az elapadófélben levő forrá­sok köré, míg a jövőtől való féle­lem összeszorítja a szíveket, külö­nös beszédek kezdenek hallatszani a vidéken:- Isién nem látogat ok nélkül ­mondják az emberek. - Kit keres Isten keze? Augusztusi vasárnap volt. Az Is­tentisztelet véget ért. Kis csopor­tokban mendegéltek az emberek a napsütötte utakon. Körös körül lesült erdőket, megsemmisült veté­seket láttak. A rpzs kalangyákba volt már rakva; de csak kevés vé­kony kéve volt. Akinek le kellett perzselnie a földjét, annak könnyű volt a munkája idén, de gyakran felgyújtotta már a száraz erdőt is. S amit az erdőégés megkímélt, azt a férgek pusztították el; a fenyő elvesztette tűleveleit és olyan ko­pasz volt, mint késő ősszel a lom­bos erdő, a nyárfák ágáról pedig már csak a levelek üres váza lógott le. A templombajárók szomorú csapatának bőven akadt beszélni- valoja. Sokan tudták elmondani, milyen nagy volt a nyomor 1808- ban, 1809-ben és 1812 hideg telén, mikor a verebek megfagyva estek le a háztetőkről. Az éhínség nem volt ismeretlen a parasztok előtt, sötét arcát látták már máskor is. Tudtak háncsból kenyeret sütni és tudták, hogyan kell mohaevésre szoktatni a teheneket. Egy asszony megpróbált áfonyából és árpaliszt­ből kenyeret sütni. Hozott is egy darabot magával és megkóstoltat­ta a többiekkel. Nagyon büszke volt a találmányára. De valamennyiök fölött ugyan­az a kérdés lebegett; ez meredt ki minden szemből, ez hangzott min­den ajakról:- O, Uram, kit keres a kezed?- Szigorú Isten, ki mulasztott el imádsággal és jó cselekedettel ál­dozni neked, hogy most a sovány kenyeret is megtagadod tőlünk? Ázokból a sötetpillantású csa­patokból, melyek nyugat felé tar­tottak a szoros hídján keresztül és feljutottak a broby-i dombra, ki­vált egy férfi; egy pillanatra meg­állt azon az ösvényen, mely a fukar broby-i pap házához vezetett, föl­emelt a földről egy száraz ágat és a parókiához vezető útra dobta.-Azok az imák, amiket Isten­hez küldtél, olyan szárazak voltak, mint ez az ág - mondta az ember. A mellette haladó ember is meg­állt. Az is fölkapott egy száraz ágat és rádobta a másikra.- Ilyen áldozati ajándék illik eh­hez a paphoz - mondotta. Egy harmadik is követte a pél­dájukat.- Ő maga is olyan volt, mint a szárazság; száraz rőzsénél, kiaszott fűnél nem egyéb, amit meghagyott nekünk.- Visszaadjuk neki, amit adott - szólt a negyedik. Az ötödik pedig:-Örök szegyenül dobom ezt ide. Száradjon el, pusztuljon el, mint ez az ag.- Száraz abrak a szárazság pap­jának - szólt a hatodik. Az utánuk jövők látják, amit ezek tettek és hallják azt is, amit mondtak. Most választ kaptak a régi kérdésre.- Adjátok meg neki, amit meg­érdemelt! ő hozta ránk a szárazsá­got! - hangzik a tömegből. És mindegyik megáll, mindegyik szól egy szoL mindegyik odadob egy ágat, mielőtt tovább menne. (Folytatjuk) r „Igazi Jubilate-vasárnap volt!” Beszámoló az evangélikus énekkarok első országos találkozójáról Lapunk május 5-i számában már írtunk a találkozó előkészületeiről. Most pedig beszámolhatunk a két nap gazdag programjáról, az átélt közös örömről. Az énekkarok április 27-én, szom­baton délelőtt érkeztek a kiskőrösi gyülekezeti házba. Mint régi ismerő­sök köszöntöttük egymást: énekkari tagok, karvezetők, szervezők. Hi­szen a Világgyűlés alkalmat adott már a megismerkedésre. Ebéd után kezdődött az énekkarok bemutató­ja. Szebbnél szebb, új énekkari mű­veket ismerhettünk meg. Minden kórusra jellemző a megállapítás: ta­valy óta sokat fejlődött. Hangzásuk szebbé vált, a választott művek ne­hezebbek, előadásuk kifinomultabb lett. Az énekkarok egymást is meg­hallgatták, így is sokat tanultak. Ezután Trajtler Gábor Bach- mü vekből összeállított orgonahang­versenye következett. Este, míg az énekkari tagokat a vendéglátók szál- láshelyükre kísérték, a karvezetők és szervezők megbeszélést tartottak. Közösen értékelték a kórusművek előadását, hogy ezzel is segítsék a karvezetők jövőbeni munkáját. Vasárnap délelőtt a kiskőrösi templom szépen megtelt. A föld­szinten a gyülekezet, a karzaton az énekkarok foglaltak helyet. Az is­tentisztelet liturgikus énekeire egy- egy kórusszám felelt. így hármas tagozódású lett a liturgia, ősi forma szerint: lelkész, gyülekezet és ének­kar váltották egymást. Az igehirde­tést Tóth-Szöllos Mihály esperes végezte, aid a találkozó szervezésé­ben is részt vett. Az énekkarok az istentisztelet után rövid ünnepély keretében megkoszorúzták Petőn Sándor szülőházát. - Közös ebéd után, három órakor kezdődött az egyházzenei áhítat. Első felében az énekkarok a bemutatón legjobban sikerült számukat adták elő. Az ige­hirdetést követően pedig együtt énekeltek hat énekkari számot. Nagy élmény volt hallani az egyesí­tett kórus hatalmas énekét! Az áhí­tat orgonistái és igehirdetői szolgá­latát Trajtler Gábor látta el. Mintaszerű volt a kiskőrösi gyü­lekezet vendéglátása. A gyülekezeti ház sok helyisége lehetőséget nyúj­tott az énekkarok különpróbáira, nagyterme pedig a bemutatókra. Ugyanitt a két nap alatt folyamato­san várta a megéhezett és megszom­jazott énekkari tagokat az ingyenes büfé. A több száz énekkari tag el­szállásolását a kiskőrösi és soltvad- kerti gyülekezeti tagok vállalták. A helyi szervezés minden szála Lupták György igazgató-lelkész kezében futott össze. Köszönjük a gondos vendéglátást, a két gyüleke­zet áldozatvállalását! „Igazi Jubilate-vasárnap volt!” - összegezte zárószavában a két nap ajándékát Tóth-Szőllős Mihály es­peres. Valóban, ezen' a két napon csak mosolygó és nagyon boldog emberekkel találkoztunk. Örültünk egymásnak,' gyönyörködtünk az Urat dicsérő enekekben és boldo­gok voltunk mindnyájan, hogy együtt énekelhettünk.-r-r _____

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom