Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-04-08 / 15. szám

Istentiszteleti rend Milyen Urunk van ? Aki szereidre hív Lk 6, 27—35 AMIKOR ENNYIRE BENNE VAGYUNK A BÖJTI IDŐBEN, mindenki tudja, hogy merre haladunk? Egyszerű és kézenfekvő a válasz — a nagyhét felé. És gazdaságilag? És családi szinten? Vannak terveink, de vannak megvalósított álmaink. Mindez meghatározza közérzetünket, nyugal­munkat. Ez a lét határozza meg tudatunkat. Mi hiányzik még? Valóban, mi hiányzik ott még, ahol körülérték magukat az emberek, ahol a kivitelezett tervek között élők hanyag mozdulattal, s nem az én asztalom szöveggel élik, s védik a maguk nyugalmát. E bekezdésben hadd írjak egy-két helyzetképet. Hárman mennek az utcán, egymás mellett. Középen a gyerek. „Mind az egy!” A szü­lök nem beszélnek. A gyerek igen. A felnőtteknek nincs mondani­valójuk, sem egymásnak, sem a gyereknek. Kérdezem — mi hiány- zilc itt? EMBEREK NYÜZSÖGNEK A PIACON. Bemérik egymást, ki mit vesz és mennyit? Majd megy az „értékelés”. Mi hiányzik ebből a beszédből? Szülő halála után temetésbejelentés következik. Több gyerek van. Külön-külön jönnek. Mintha nem egy apáról, vagy anyáról lenne szó. Nem egy halottról, ök így „árvák”. Mi hiányzik itt? Kirívó tények. Feszültségek, de nemcsak közöttünk, hanem Jézus etikája és keresztyén gyakorlatunk között is. Más a közösségi gya­korlatunk, mint a Hegyi Beszéd normája. Milyen állapot ez? Azon a földön, ahol megfogalmazódott az is, hogy a „történelem az élet tanítója!” Ha az élet tényei felől olvasom e mondatot, akkor azt mondom, hogy a „szerző” rossz megfigyelő volt, vagy azt. hogy bu­kott diákok vagyunk. Naponként buksink meg. De nem a TV-hiradó- ban. Azért készíthetnek bukási felvételeket, mert megbukunk. „SZERETNI KELL, CSAK ENNYI AZ EGÉSZ...” — harsogtuk egy korábbi slágerrel. „Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom!” Sez Jézus szava, központi üzenetet mond — szeressetek!” És ez nem sláger szöveg, mert megmondja azt is, hogy hol és milyen körülmények, ill. tények között. Ott ahol gyűlölet van, vallásos gyű­lölet is, ott ahol átok van, vallásos emberek között is, ott ahol .szit- kozódás van, keresztyének között is, ott ahol szótlanság van, meg­kereszteltek között is. Ott ahol a valóság hatással van szóra, gondo­latra és cselekedetre. Ott ahol realitás, az átok, a gyűlölet és a bán­talmazás. Ebben a közegben van egy realitás, történelmi tény és személy — maga Jézus Krisztus, a mi Urunk. És itt úrrá kell lennie annak, ami hiányzik. A Jézus-mentalitás. És ez több, mint közmondás. És ez több, mint óhaj. Aki most előveszi otthon Bibliáját, s elolvassa a fent megjelölt szakaszt, annak tudnia kell elöljáróban azt is. hogy gzek a szavak attól a Jézustól származnak, aki önmagát feláldozta ellenségeiért, aki léte utolsó szakaszában imádkozott ellenségeiért. Így ment a Golgotára. Tette ezt reménységgel. EItántoríthatatlanul. Ügy érzem, hogy ez a történelem csúcsa. Ez az üzenet a csúcsra visz, s ez a magatartás a csúcson tart. HA ELOLVASSUK MOST EZT AZ IGÉT — többször is — köz­véleménykutató kérdésem így hangzik: értjük azt, amiről itt szó van? Meggyőződésem, hogy az esetek többségében „igen” a válasz. Ennek a szakasznak nem is a megértése a nehéz, hanem a megtar­tása. „Bizonyos” szeretetig mindenkinek könnyű dolga van, s bizo­nyos szeretetig mindenki könnyen eljut. Váci Mihály ezt „holmi érzés”-nek nevezi. Eddig mindenkinek könnyű az útja. Az élet minő­ségét viszont nem ez határozza meg, ül. fémjelzi, mert „a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.” Jézus szeretete nem a karrie­risták nyüzsgése és helyezkedése. Ml HIÁNYZIK MÉG a böjti magatartásunkból, Az ellenség sze­retete! De tehetek kérdőjelet is e mondat után, s akkor így hangzik: az ellenség szeretete? De ha nincs ellenéégünk?! Akkor is van mun­katársunk, van édesanyánk és édesapánk, vannak öregeink, s van­nak óvodásaink. Tudják-e, érzik-e rajtunk keresztül, hogy olyan Urunk van, aki ma szeretetre hív. Aki ezzel a szeretettel akarja ma is irányítani az életet és az élőket. Káposzta Lajos KISKŐRÖS. — Március 11-én teológusnap volt a gyülekezet­ben. A délelőtti istentiszteleten és a délutáni bibliaórán dr. Sel- meczi János, a Teológus Otthon igazgatója, a reggeli istentisz­teleten és a gyermekbibliakörön Szkrinyár Katalin III. évf., a gyermekistentiszteleten és Erdő­telken Vető István III. évf. a délutáni istentiszteleten és Tab- din Mitykó András III. évf., Al- sócebén Nagy Edina III. évf., Felsőcebén Bachorecz Katalin IV. évf. hallgató szolgált Isten igéjével. A böjti gyülekezeti es­ten a hallgatók a vasárnap evan­géliuma alapján „Kísértések kö­zött” címen szóltak a kísértések alkalmairól és a győzelem lehe­tőségéről. Bizonyságtételeiket énekek és költemények előadásá­val tették színesebbé. A gyüle­kezeti est szolgálatában az em­lített hallgatókon kívül részt vett még Sztraka Mihály katonai szolgálatból leszerelt teológiai hallgató, aki tanulmányait a jö- vó tanévben fogja megkezdeni. A gyülekezet a teológusnap al­kalmával 15 000 Ft készpénz­adománnyal és természetbeni adományokkal támogatta lel­készképzésünket. A gyülekezet vendégszeretetét és áldozatkész­ségét ezúton is köszönjük. „Az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ö szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mt 20,28 VASÄRNAP. — „Senki se szé­gyenüljön meg, aki benned re­ménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled!” — Zsolt 25,3 (2 Kor 3,4 — Mk 10,35—45 — Zsolt 102) Meg­szégyenült Góliát, aki hatalmas erejében és nagyszerű fegyverze­tében bízott. Legyőzte őt az Úr­ban bízó kis Dávid. Megszégye­nült a példázatbeli gazdag, aki fölhalmozott gabonakészletével vélte bebiztosítani gondtalan éle­tét. Bolond, még az éjjel meghalsz — mondta Isten. Kiben, miben bízunk? Erre naponta felelünk. „Egyetlen vigaszom, üdvöm, ó, ne hagyj megszégyenülnöm: kérlek, halálod ára rajtam ne vesszen kárba!” (203. ének 3.) HÉTFŐ. — „Fordítsa feléd or­cáját az Úr, és adjon neked bé­kességet!” — 4 Móz 6,26 (2 Kor 13,11 — Zsid 7,24—27 — Jn 17, 14—19) Ha megszoktuk is az áro- ni áldást, ne engedjük elsikkadni. Hiszen amikor kimegyünk a templomból, azt az áldást kapjuk Istentől, hogy ő nem fordul el tő­lünk, hanem békességével kísér. Ezért a békességért áldozta föl magát Jézus. Szívünk békessége nem lehet tehát ingatag, sőt a családban, a gyülekezetben, az emberi kapcsolatokban békét te­remtő és békét megtartó erőnek bizonyul, mely kisugárzik a vi­lágba. „Adj békét a mi időnk­ben! Adj békességet nékünk, mindenütt: házban és szívben!” (291. ének 3.) KEDD. — „Ki irányította az Úr Lelkét, ki volt tanácsadója, aki oktatta?”— Ézs 40.13 (1 Kor 3,19 — 4 Móz 21,4—9 —Jn 17,20— 23) Oktalan kérdés! Senki sem lehet bölcsebb mint ő. Nem egy­szer mégis okosabbak akarunk lenni nála. A végén mindig kide­rül, hogy Isten a bölcsebb. „Hogy­ne dicsérném az Istent zengedező énekkel, ki dolgában oly bölcs, oly szent, és jót tesz mindenek­kel!” (53. ének 1.) SZERDA. — „Ha a bűnöket számontartod, Uram,. Uram, ki marad meg akkor?” Zsolt 130,3 (Jud 21 — Jób 19,21—27 — Jn 17, 24—26) Hajlamosak vagyunk ma­kacsul számontartani egymás gyöngéit és botlásait. Nevetséges igyekezet, hiszen igazában csak a szent Istennek van joga megítél­ni és számontartani a bűnt. Hogy ő nem akar élni ezzel a jogával — ez az ő irgalmának és szerete- tének csodája, a kereszt csodája. A keresztnél más szemmel látjuk magunkat és egymást, mert más szemmel látjuk Istent. „Én gyarló életemben jót nem találhatok, de Krisztus érdemével én is megáll­hatok.” (325. ének 2.) CSÜTÖRTÖK. — „Csendesedje­tek el, és tudjátok, meg, hogy én vagyok az Isten!” — Zsolt 46,11 (1 Pt 1,21 — Zsid 9,11—15 — Mk 14,27—31) Zajártalmakkal teli ko­runkban nehéz megtalálni az Is­ten előtti elcsendesedés perceit. A legnagyobb baj az, hogy saját bensőnk is zaklatott és zajos. Ér­zések, gondok, tervek, családi ba­jok, jó és rossz élmények, a ma­gunk kicsiny életének és a világ­politikának eseményei kavarog­nak bennünk. Isten meg tudja tenni, hogy a külső zajban, benső csendet is ad, melyben mint üres edényeket betölt önmagával és a szolgálat erejével. Ennek helye ott van Jézus keresztjénél. „Meg­állók csendben keresztfádnál, és lehajtom némán fejem.” (207. ének 1.) PÉNTEK. — „A jóra töreked­jetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene — ahogy mon­dogatjátok.” — Ám 5,14 (Mt 7,21 — Zsid 9,16—22 — Mk 14,32—42) Légy velem, Istenem! sóhajtjuk az ének szavaival. De meggon­doljuk-e, mit jelent az ő jelenlé­tében élni? Ott nem maradhat­nak meg a bűnös vágyak, önző törekvések, szertelen szavak és tettek. Jézus vére megtisztított mindettől. Akkor hát szabaddá lettünk a jó akarására és cselek­vésére: a'becsületes munkára, a józan, tiszta életre, a segítőkész szeretetre. „Kedvelnem hogy is lehet a bűnt, gonoszságot, me­lyért Krisztus sebeket szenvedett s csúfságot!” (204. ének 4.) SZOMBAT. — „Én pedig Is­tenhez kiáltok, és az Ür megse­gít engem.” — Zsolt 55,17 (2 Kor 1,10—11 — Zsid 10,1—10 — Mk 14,43—52) Nemcsak életveszély­ben kiáltanak segítségért az em­berek az egész földkerekségen, hanem szenvedésben, betegség­ben, magányban, elviselhetetlen terhek alatt, kísértések között, bűnök szorításában. Mi is ott va­gyunk a segítségre várók közt? Szabad reménységgel Istenhez fordulnunk. Van szabadulás, mert van Szabadító. Nyomorúsá­gaink azonban soha ne foglalja­nak le annyira, hogy ne tud­nánk másoknak imádsággal és szeretettel segíteni. „Mélységes mélyből kiáltok tehozzád. For­duljon ismét felém fényes or­cád!” (431. ének 2.) Marschalkó Gyula — Kugyela Pál, a csabacsüdi gyülekezet presbitere, aki a gyü­lekezetben 30 éven át különböző tisztségeket töltött be, életének 61. évében hosszantartó, súlyos betegség után elhunyt. Temetése Csabacsüdön volt március 22- én. — „Buzgólkodjatok minden­kor az Ür munkájában, tudván, hogy fáradozásotok nem hiába­való az Úrban.” — özgy. Berták Józsefné, az újpesti gyülekezet hosszú időn keresztül hűséges presbitere, éle­tének 78. évében elhunyt. Nem­csak kiterjedt családja, de a na­gyobb családja — a gyülekezete is — teljes szívvel gyászolta őt, aki áldozatos szolgálatával való­ban a betegek és elesettek gyá- mola volt. Ezt a munkáját szin­te halála napjáig végezte. Sok szenvedés után adta oda nemes lelkét Teremtőjének. Temetése az Újpest-Megyeri temetőben Blázy Lajos gyülekezeti lelkész szolgálatával február 27-én volt, a gyülekezet nagy részvéte mel­lett. — „Az igaznak emlékezete áldott!” A CÍMBE FOGLALT ERDŐ nemcsak kicsi és kerek. Hanem kedves is. Számunkra (Kisildi és jómagam) tudniillik. Szí­vünkhöz nőtt, szinte magunké­nak érezzük; korántsem telek­könyvi bejegyzés, csupán a diákkoromban járta nóta alap­ján. — Nem azé az erdő, aki kivágatja Nem azé a mező, aki felszántatja, Nem azé a nádas, aki aratja nádját, Hanem azé, aki érti suttogását. Hát mi ketten — Kisilidivel — jól megértettük kicsi erdőnk hangjait, neszeit. Sokszor hall­gattuk nyáridőben. Bevettük magunkat mélyére s akkor — a még egészen aprócska — Ildire hárult a nagy feladat: kettőnk számára kiutat keresni az útta- lan, bozótos „rengetegből”. Kis- unokám — felelősségének teljes tudatában — mindig készséggel, sőt jókedvűen töltötte be az út­törő hivatását, jóllehet nem volt könnyű dolga. A LEGUTÓBBI KARÁCSO­NYI VAKÁCIÓ VÉGE felé rejtvényfejtésbe merült, immár kamaszleány unokámhoz for­dulok. — öltözz fel jól, aztán elő a biciklit. Levegőzünk egy kicsit. Szeme felcsillan. — Hova megyünk? — Csak ide közel, a berekbe. Elindulunk az évek óta meg­szokott rendben. Elöl Ildi, utá­na én. A kitárt utcaajtóhoz ér­ve óvatosan lassít, csenget, jobbra jelez, később balra ka­nyarodik. Keresztülhaladva a hídon máris ott vagyunk az ár- vízvédelmi töltésen. Megállunk, leszállunk. — Én ittmaradok Bibliát ol­vasni — mondom Ildinek — te meg menj le a kiserdőbe és csa­tangolj a sűrűségben. Nem kellett neki kétszer mon­Rudapesten, 1984. április 8-án Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Ká­roly, de. 11. (úrv.) Hafenscher Ká­roly, du. 5. Takácsné Kovácsházi Zel- ma, du. 6. Szeretetvendégség. Fasor de. 11. (úrv.) Muntag Andomé, du. 6. Zenés áhítat, Bolla Árpád. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag An- dorné. Üllői út 24. de. fél 11. Rutt- kay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákó­czi út 57 fb. (szlovák) de. 9. Cselovsz- ky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Szabó Lajos. Rákosfalva de. 8. Sza­bó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. lí. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frange- pán u. de. 8. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintér Káloiyné. Soroksár-Üjte- lep de. fél 9. Pintér Károlyné. Pest­lőrinc de. 10. Matúz László. Kispest, de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest We- kerie-lelep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MAv-telep de. 8. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota Kistemolom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9- Solymár Péter. Rákoscsaba de. 9. Kó- sa Pál. Rákoshegy de. 9. Kósa László. Rákosliget de. 11. Kósa Pál. Rákoske­resztúr de. fél 11. Kósa László. Bécsikapu tér de. 9. fúrv.) Mado- csai Miklós, de. 10. (német), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Kar- csics Magda, Toroezkó tér de. fé) 9. Karcsics Magda. Óbuda de. 10. Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. ). Takács József, de 11. Takács Jó­zsef. du. fé! 7. Csengödy László. Bu­dakeszi de. 8. Csengödy László. Pest- hióegkút de. fél 11. Csengödy László. Modori út' 6. de. fél 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Beneze Imre. de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi u. 138. de. 9. Missura Ti­bor. Nagytétény de. fél 9. (úrv.). Ke- lenvölgv de. 9. Budafok de. 11. Bu­daörs du 3. (úrv.). Törökbálint du. fél 5. Csillaghegy de. fél 10. Benkö Béla. Csepel de. fél 11. Mátis István. s— Böjt 5. vasárnapján az oltár- térítő színe: lila. A vasárnap dél­előtti istentisztelet oltári igéje: Jn 8. 46—59; az igehirdetés alapigé­je: 2 Móz 32, 39—32. — SZÜLETÉS. Gyarmati Ist­ván orosházi lelkésznek és fele­ségének Horváth Lenkének 1984. január 20-án harmadik everme- kük született, neve: KRISZTI­NA. — VALLÁSOS és többféle könyv el­adó. Listát küldök: Juhász István Ócsa, Pf.: 26. 2364. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkány] László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 Szedés: 84.2315/15 — Zrínyi Nyomda Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató Nyemás: retáclós magasnyemás Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató dánom. Napokon keresztül csak olvasott, rejtvényt fejtett, mag­nózott a szobában. Most a sza­badban felszabadult. Egykettő­re elnyelte a lombtalan téli berek. BIBLIAOLVASÁSOM KÖZ­BEN ismételten felpillantok és az erdöcskére nézek. Ildinek színe-világát sem látom. Pedig ott van, ott jár-kel valahol. Vagy tíz perc múlva meglá­tom Ildit, már az erdőszélen. Vigyázva lépeget a gidres-göd- rös, szakadékos talajon, kerül­geti a fákat, gyerekkezével há- rítgatja szeme elől a bokrok, cserjék vissza-visszacsapódni ké­szülő gallyait. Kiérve a sűrű­ségből futásba kezd. — Ne szaladj. Engedelmesen megcsendese­dik, de azért szemlátomást na­gyon igyekszik. A töltésre kap­tat és rámtágítja égszínű sze­mét. — Mennyi minden van ilyen kicsi erdőben! — kiáltja lel­kendezve. — Mennyi? — kérdezem fleg­mán. — Egy madár futott el előt­tem ... Nyelvem hegyén volt a vá­lasz — hát az nem sok — de ámulatát látva lenyelem blazírt refleksziómat és inkább érdek­lődöm. — Milyen madár lehetett? — Nem tudom, nagyobbacska volt... — Bizonyosan fogoly — dön­tök röviden. — És képzeld, nagypapa, nem repült, csak szaladt — madár létére. ELŐTTEM NYILVÁNVALÓ VOLT az okszerű magyarázat: azért futott, mert a sűrű bo­zótban nem tudott szárnyra- kapni, vagy esetleg megsebesül. Nem mondom ki. Unokámnak * van igaza, amikor csodálkozik a váratlanul felbukkanó isme­retlen vadmadáron, amely fity- tyet hányva a madár-erkölcs­nek, nem repül, csak szalad. Magyarázgatás helyett meg­hagyom Ildi ámulatának tár­gyát annak, ami: csodának... Milyen jó lenne, ha számunk­ra — felnőttek számára — is feltárulnának a csodák: a ter­mészet, általában az élet min­dennapos jelenségei, szépségei, a bennünket szerető, jóságos Isten életünkben nap mint nap véghezvitt cselekedetei. Akkor tudnánk rajtuk hálás szívvel, boldogan álmélkodni és így hir­detni Urunk nagy tetteit, ame­lyekkel szüntelenül járunk. — Ámulni még, ameddig lehet, amíg a szíved jó ütemre dobban, megőrizni a táguló szemet, mellyel csodálkoztál gyerekkorodban. (Aprily: To thaümadzein ...) Sághy Jenő Kicsi-kerek erdő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom