Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-05-27 / 22. szám
IThessz 1, 2—10 CSODALATOS HÁLAADÁST OLVASHATUNK a thesszalonikai gyülekezet életéről, hitből eredő munkálkodásukról, szeretetből jövő fáradozásukról és reménységükről. Mi az ő kereszténységük titka? Nem hiányzik többek közt ez a titok a mi életünkből és ezért nem győzelmes és sugárzó a mi életünk? Életünk erőforrását ők nem rejtik el: „várjuk a mennyből Jézust”. Számukra a mennybemenetel ünnepe valóság volt, Jézus „fölment” a mennybe és ott ül Istennek a jobbján. A MENNYBEMENETEL ÜNNEPE AZONBAN a mai emberben kérdéseket vet fel. Igaz ugyan, hogy az Apostoli Hitvallásban olyan egyszerűen, magától értetődően szoktuk mondani, Jézus „fölment a mennybe, ott ül Istennek a mindenható Atyának jobbján, ahonnan eljön ítélni élőket és holtakat”. De ha elgondolkozunk a megszokott szövegen, rögtön kérdezzük: mit jelent az, hogy fölment a mennybe? Nem azt ígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig (Mt 28,20)? A „FÖLMENT A MENNYBE” kifejezés nem a térbeli helyváltoztatásra utal, mert hisz van ebben a világban „fönt” és „lent”, amikor a földünk forog és minden tizenkétóránként fejtetőre áll? A „fölment” kifejezés azt a minőségbeli változást akarja érzékeltetni, ami Jézus létében bekövetkezett áldozócsütörtök ünnepén. A magyar ember is.„fölmegy” Budapestre, noha esetleg a magasabban fekvő Vácon lakik, vagy a Mátrában van az otthona. Budapestre azért megyünk „föl”, mert az a város több a többinél, az a főváros. Jézus sem egy magasabban fekvő helyre ment föl, hanem fölment a Mindenható Atyjának a jobbjára, hogy átvegye a bírói hatalmat és elfoglalja a teljes isteni méltóságot. MERT JÉZUS FÖLMENT ÉS ELFOGLALTA AZ ISTENI HELYÉT, ezért tudja megvalósítani ígéretét, hogy velünk van minden napon a világ végezetéig. Ketten vagy hárman összejöhetünk Európában vagy Ázsiában és Ö ott van közöttünk, mert most már isteni hatalmának teljességében van. Nincs helyhez és időhöz kötve, teljesítheti ígéretét, mert átlépheti a tér és idő korlátáit, ö már „fölment”. A thesszalonikai gyülekezet naponta számol a megdicsőült-fölment Jézus visszajövetelével. Ez győzelmes életük titka és erőforrása. Várakozó reménységüket az az evangélium táplálja, amit erővel és hatalommal hirdettek nekik. Figyeltek az igehirdetésekre és gyakorolták a testvéri özösséget. Ok nem félnek a jövőtől. Az igén keresztül Jézust megismerték kegyelmesnek és mennybemenetele által hatalmasnak. A kegyelmes és hatalmas Jézus tud segíteni az övéin, különösen akkor, amikor visszajön ítélni élőket és holtakat. Van nekünk ilyen mennybement Krisztusunk, akit naponta várunk vissza? Boldog az, akit készen és várakozva talál visszajövő Urunk (Mt 24,46). Missura Tibor Imádkozzunk! Mindenható Isten, aki egyszülött Fiadat megdicsőítetted, és jobbodra ültetted: ne hagyj minket vigasztalás nélkül, hanem küldd el Szentleikedet, hogy kísértéseinkben mellénk álljon, az Űr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen Rendhagyó istentisztelet Klinika, 7-es kórterem. Akik itt vagyunk, Isten kegyelméből és az orvosok, nővérek odaadó munkája folytán már mind a négyen túl vagyunk a műtéten. A legsúlyosabb eset egy budapesti római katolikus nyugdíjas tisztviselő. A következő ágyon egy református székesfehérvári nyugdíjas vasutas. Mellette egy zsidó főrabbi, akivel Isten igéje után néhány nap alatt összemelegedtünk. Mi ketten már szépen haladunk a gyógyulás útján. Vasárnap, böjt 3. vasárnapja, délelőtt 10 óra. Odahaza, Vecsé- sen most harangoznak istentiszteletre. Csendes órámat megtartottam már kora reggel, de most elhatározom, hogy mégegyszer elolvasom az aznapi igéket, és ezeken keresztül meg a csendes imádságban együtt leszek az otthoniakkal és azzal a lelkésztársammal, aki ma engem helyettesít. Hozzákezdek, de hamarosan fölvillan bennem egy gondolat, és tudom, hogy ez a gondolat nem tőlem van. Miért ne lehetne itt a kórteremben istentiszteletet tartani? Azonnal szólok a főrabbinak. örömmel egyezik bele. Megkérdezem a szobatársakat is. Ők is szívesen vennék. Megbeszéljük a „liturgiát” és a szolgálati beosztást. Az én dolgom lesz az igé— SÄTORALJAÜJHEÜY. Pau- lik József, a gyülekezet hűséges gondnoka 72 éves korában váratlanul elhunyt. Március 27-én nagy részvét mellett kísérte utolsó földi útjára a gyászoló család, a megszomorodott gyülekezet és kiterjedt ismerősi köre. Szebik Imre miskolci esperes hirdette a feltámadás vigasztalását Zsolt 31, 16 verse nyomán: „Életem ideje kezedben van Istenem.” — MISKOLC. A gyülekezet április havi szeretetvendégségén Pintér Károly Bp.. Deák téri lelkész szolgált ideghirdetéssel és vetítettképes előadással. olvasás, a főrabbié az imádság. Fölállunk ketten a két másik ágy elé, egy zsidó főrabbi és egy evangélikus lelkész. Liturgikus öltözékünk pizsama és fürdőköpeny, ami társamnál kiegészül egy kis kerek, fekete fejfödőyel. Ezt azonban máskor is hordja. Hangzik az ige. Felolvasom a 25. Zsoltárt elejétől végéig. Csodálatos, mennyire éppen nekünk szól, „Uram, hozzád emelkedem lélekben! Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg ... kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, Uram... az Űr minden ösvénye szeretet és hűség ... szemem állandóan az Űrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. . . lásd meg nyomorúságomat és gyötrődésemet, és bocsásd meg minden vétkemet!” Azután fölhangzik az imádság. Együtt vagyunk a könyörgésben, az esedezésben és az örökkévaló Isten magasztalásában. Véget ér az istentisztelet. Egyik társunk szemében könny csillan. Mi a főrabbival átöleljük és megcsókoljuk egymást. Mindnyájan érezzük: kivételes áldásban részesültünk. Részt vehettünk egy igazi istentiszteleten. — KAPOSVÁR. Nagyheti esti áhítaton Győri Gábor iharosbe- rényi lelkész szolgált. Igehirdetésében Jézus kereszten mondott hét szava szólalt meg a gyülekezet énekével váltakozva. A lelkész gitár-, a herényi fiatalok ének- és furulyaszóval tettek bizonyságot a keresztyén élet öröméről. A kaposvári konfirmandusok közelgő vizsgájukból adtak Ízelítőt szóval és muzsikával. — TÉS. A gyülekezet asszonyai húsvét ünnepére aranyhím- zéses brokát oltárterítöt adományoztak. Istentiszteleti rend Budapesten, 1984. május 27-én Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) Takácsné Kovácsházi Zelma, du. 6. Pintér Károly. Fasor de. 11. (szuppl.) Bahorecz Katalin, du. 6. Egyházzenei áhítat, Szirmai Zoltán. Dózsa Györgs' út. 7. de. fél 9. (szuppl.) Bahorecz Katalin. Üllői út 24. de. fél 11. Vető Béla. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Vető Béla. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Vető Béla. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Scholz László. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 3. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Plntérné Nagy Erzsébet. Soroksár-Üj- telep de. fél 9. Pintérné Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Mátyásföld de. 9. cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter. Rákoshegy de. 9. Kosa Pál. Rákoscsaba de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget. de. 11. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél ll. Kosa Pál. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Koren Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Koren Emil, du. 5. Szeretetven- dégség. Toroczkó tér de. fél 9. Ma- docsai Miklós. Óbuda de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Hernádi Nándor, de. 11. Hernádi Nándor, du. fél 7. Csengődy László. Modori u. de. fél 10. Pesthi- degkút de. fél 11. Budakeszi de. 8. Csengődy László. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6.^ Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Rozsé István. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Rozsé István. Budaörs du. 3. Rozsé István. Törökbálint du. fél 5. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. Budapesten, 1984. május 31-én, mennybemenetel ünenpén Deák tér de. 11. (úrv.) Pintér Károly, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Muntag Andorné. Üllői út 24. du. 7. Vető Béla. Karácsony Sándor u. 31— 33. du. 6. Vető Béla. Thaly Kálmán u. 28: du. 6. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre, du. 6. Zugló de. 11. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Benczúr László. Üjpest du. 6. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Pestújhely du. 6. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád Rákosszentmihály du. 6. Karner Ágoston. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter. Rákoshegy du. 6. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11 Kosa Pál. Bécsikapu tér de. 11. (úrv.) du. 6. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 11. Csengődy László. Modori u. de. fél 10. Pesthi- degkút de. fél 11. Kőszeghy Tamás. Kelenföld de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Bencze Imre. Budafok de. 11. Rozsé István, du. 5. csillaghegy de. fél 10. Csepel du. 6. Mezősi György. — ELCSERÉLNÉM zuglói 1 szoba komfortos földszintes tanácsi lakásomat (42 nm) egy és két félszobás lakásra ráfizetéssel. XIV., XVI. kerület előnyben. „Cserére” jeligére a kiadóba kérem a válaszokat. — HARANGOK, toronyórák villamosítását, javítását vállalom (5 év garanciával.) — Balogh Ádám, Budapest, Sarkadi u. 8. 1039. — T. 872-499. — SOPRONI üdüléshez szállást nyújt Zerge utcai egyházi üdülőnk a Lövérekben, erdőszélen, jó levegővel, szép kilátással. Szállásdíj napi 50 Ft. Jelentkezés helybiztosításért Németh Margit otthonvezető címén: Sopron, Zerge u. 26. 9400. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egynáz Sajtóosztályának Lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadő: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 Szedés: 84.2315/90-22 — Zrínyi Nyomda Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató Nyomás: rotációs magasnyomás Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató „Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szere- tetét nem vonta meg tőlem.” Zsolt 66,20 VASÁRNAP. — „Miért pereltek velem? Hiszen ti hagytatok el hűtlenül — így szól az Űr.” — Jer 2,29 (1 Kor 1,29—30 — Jn 16,23—33 — Zsolt 138) Megkérdezettek vagyunk imádságunk, hitünk, szeretetünk, szolgáló életünk felől — szavunk hitele és cselekedetünk igaza felől. M%g- kérdez a gyermekünk, unokánk, iskola- és munkatársunk, tágabb környezetünk, világunk. A döntő mégis az, hogy Isten kérdez meg bennünket. Elsősorban Neki kell számot adnunk életünkről, emberségünkről, mindenkit átölelő szeretetünkről, hűségünkről, szolgálatunkról! „Látod, Isten, életünket, Tudod erőtlenségünké. Bűnünket számba ne vegyed! Várjuk a te kegyelmedet.” (78. ének 1) HÉTFŐ. — „Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok.” — Jer 17,14 (Mk 1,40—41 — Mt 6,5—15 — 1 Kor 5,9—13) Az Isten irgalmával és szeretetével gyógyított élet és gondoktól-fé- lelmektől megszabadított szív nem temetkezik el az önfeledt örvendezésbe, hanem megkeresi és megtalálja az alkalmat és módot, hogy szolgálata nyomán gyógyuljon a családi élet, tisztuljon az embertársi kapcsolat, igazzá váljék a béke — egyének és közösségek szabaduljanak aggodalmaktól, terhektől, reménytelenségtől. „Hű szereteted jó hírét, Gyógyító, védő erejét Add szóval-tettel vallanunk, És hozd el boldog hajnalunk!” (90. ének 5) KEDD. — „Azt gondoltam, hogy félni fog engem, és megfogadja az intést.” — Zof 3,7 (1 Kor 11,32 — Kol 4,1—6 — 1 Kor 6,1—6) Mi mindent várunk egymástól! Hitvestársi hűséget, szülői melegséget, gyermeki ragaszkodást, munkatársi becsületességet, emberi tiszteletet — elnézést, türelmet, megértést. Gondolunk-e arra, hogy Istennek is van elvárása népe felé, követelése a Benne bízóktól?! Nem parancsolatok és rendelkezések szigorán, hanem diakóniája és szeretete alapján! „Aki életét megtartja, Elveszti az énnélkülem. Ki érettem halálba adja, Az megtalálja énvelem.” (438. ének 4) SZERDA. — „Fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben.” Zsolt 18,29 (2 Kor 4,6 — Lk 11, 9—13 — 1 Kor 6J—11) A fény nélkülözhetetlen az élővilág számára.'Ne legyen magától értetődő a hajnal pírja, a Nap sugara és melege, a csillaguk tündöklő fénye. Isten ajándékai ezek. Ö ajándékozott meg bennünket a fény nélküli sugárral, a reménységgel is. Isten legnagyobb ajándéka a világ Világossága! Jézusban széttörte a bűn, gonosz és halál hatalmának sötétségét. Ez a világosság is a miénk — éljünk Vele, Belőle, Általa! „Jó Atyám, űzd el éjszakám, Szép napodat derítsd fel rám, S add, verjen bennem gyökeret A hozzád hajló szeretet!” (85. ének 1) CSÜTÖRTÖK. — „Most már fölkelek — mondja az Űr —, a nyomorultak elnyomása, a szegények sóhajtása miatt, és szabadulást adok annak, aki arra vágyódik.” — Zsolt 12,6 (2 Kor 6,2 — Lk 24,44—53 — Zsolt 50) Mennybemenetel ünnepén sem akarja Isten, hogy tekintetünket ottfelejtsük a mennybe távozott Megváltón. Viszont ma is akarja, hogy az Isten jobbján ülő Krisztus lelkületével segítsük azok küzdelmét, akik igazságos társadalmi rendért, faji,, gazdasági és politikai elnyomástól mentes szabad életért fáradoznak. „Egymásra bízol bennünket: Ne maradjunk árván, Munkáljunk békét, jó ügyet, Ösvényeden, járván.” (478. ének 4) PÉNTEK. — „Énekeltek, dicsérve és magasztalva az Urat, mert jó, mert örökké tart szeretete Izrael iránt.” — Ezsd 3,11 (Lk 13,17 — Jel 1,4—8 — 1 Kor 6,12—20) Először egy nép történelmében lett nyilvánvalóvá Isten jósága. Azután Jézus születésével, halálával és feltámadásával Isten az egész világnak adta önmagát. S aki ma elfogadja az Ö szolgálatát, annak nemcsak ajkáról hangzik a dicséret, de átjárja szívét és egész életével viszi Isten szeretetét, jóságát az emberek közé. „Dicsérjük, mert jó az Úr, Áldjuk szakadatlanul, Mert irgalma sziklaszál, Mindörökké bizton áll!” (55. ének 1) SZOMBAT. — „Szolgálj az Urnák teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Ür minden szívet.” — 1 Krón 28, 9 (2 Kor 5,11 — Dán 7,9—14 — 1 Kor 7,1—16) Óriási lehetőséget kaptunk: szolgálhatunk Istennek! Csak ne félszívvel, mosolytalan szemmel, sivár élettel! Hanem naponkénti Krisztus mellett döntéssel, amelyből újul a hitünk, melegít a szeretetünk, támaszt ad a reménységünk! „Szentháromság, minden áldás tőled jő. Kegyelmeddel új szolgákat hívsz elő. Tőled várunk ma is erőt, újulást!” (315. ének 4) Eszlényi László — SZÜGY. — Az anyagyülekezetben és a filiákban: Cseszt- vén, Mohorán, Patvarcon — böjti időben igehirdetéssel szolgáltak: Szabó István dunaegyházai, Balicza Iván salgótarjáni és Győri János ősagárdi lelkész. — TAB — Anyáknapi szeretet- vendégség keretében kapták meg emléklapjukat és konfirmációi áldásukat Szabó Vilmos konfirmáló lelkészüktől az idei konfirmandusok. Ok versekkel és köszöntőkkel, Sántha Csilla, Schenk Tünde és Kovács Andris kaposvári fiatalok énekekkel köszöntötték az édesanyákat. Igét hirdetett és az LVSZ Nagygyűlés előkészületeiről tájékoztatót adott Dubovay Géza kaposvári lelkész. — KISTERENYE — A gyülekezetben tisztújítás volt. Klucsik Jenő három évtizedes szolgálata után lemondott gondnoki tisztségéről. Helyére Oravecz Györgynél választották meg. A régi presbiterek közül újra megválasztották Oravecz Sándort, Oravecz Istvánt, Baksa Gyulánét és özv. Tóth Sándornét. A presbitérium új tagjai lettek Fodor Andrásné, Fodor Ibolya, Déliéi Józsefné és Ozsgyáni lmréné. „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.” Jn 15,16 — Tóth Ferenc volt evangélikus líceumi tanár, ny. gimnáziumi igazgató, életének 69. évében Budapesten elhunyt. Temetése Sopronban volt dr. Káldy Zoltán püspök-elnök és Szimon János igazgató-lelkész szolgálatával. Koporsója mellett volt munkatársai, barátai nevében hangzottak el meleghangú búcsúszavak. „Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dán 12,3) Előtte nap dr. Augusztinovicz Elemér ny. tanár, volt gimnáziumi igazgató temetése volt, aki 80. évében halt meg. A sírnál kulturális munkáját méltató szavak hangzottak a TIT részéről, a tanártársak nevében Baráth Zoltán gimn. igazgató szólt. A kápolnában és a sírnál Szimon János ig. lelkész végezte a szolgálatot. „Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, cíakis énáltalam.” (Jn 14,6) — Heimler Henrik volt soproni licista és teológiai hallgató 65 éves korában közlekedési balesetből fakadó hosszú betegség után Nürnbergben halt meg, mint ny. evangélikus lelkész. „ ... futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam . ..” (2 Tim 4,7) Marschalkó Gyula