Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-12-16 / 51. szám

Csodálatosan szeret titeket szolgáljátok őt Mien 1 Sám 12 Nagy volt az öröm az izraeliek szívében. Csodálatosan megsza­badultak az ammonitáktól. Min­denki Sault, a győztes királyt ünnepelte. Sámuel, az ősz pró­féta is örült. Az ő szívében azonban az örömhöz egy kis szo­morúság is vegyült. Tudta, hogy már nem sok ideje van hátra. Azt is tudta, hogy talán soha többé nem lesz alkalma arra, hogy az egész néphez szóljon. Pedig nagyon komoly mondani­valója van még Izrael számára. Azért vállalta az ,ünneprontó” szerepét és így kezdett beszélni népéhez: „Tudom, hogy nem sok időm van htára. Megőszültem, meg­öregedtem. Mielőtt elbúcsúznék tőletek, szeretném elmondani, hogy kora ifjúságomtól fogva szolgáltam Istent és benneteket, népemet. Soha senkit közületek nem károsítottam meg. Senkitől sem hagytam magam megveszte­getni. Mindig igazságosan ítél­keztem közietek. Ha mégis, tud- tomon kívül megbántottam vol­na vagy megkárosítottam volna valakit, álljon most elő, mondja meg őszintén. Én bocsánatot ké­rek tőle és kárát megtérítem.” Néma csönd követte Sámuel szavait. Akkor egyszerre a soka­ságból megszólalt egy hang: „Nem bántottál meg senkit! Nem károsítottál meg senkit!” Erre üdvrivalgásba tört ki az egész gyülekezet: „Hűséges veze­tőnk voltál! Köszönjük neked!” Ekkor Sámuel kezével csendre intette az embereket. Magában pedig ezt gondolta: most már megvan a hangulata annak, hogy elmondhassam intelmeimet. így folytatta búcsúbeszédét: „Csodálatos Istenünk van ne­künk. ő mindent megtesz ér­tünk, népéért. Amikor őseink Egyiptom földién raboskodtak' és nyomorúságukban Istenhez kiál­tottak, küldött nekik szabadítót. Elküldte Mózest, aki csodával határos módon szabadította meg őseinket a szolgaságból. Minek soroljam? Mindnyájan tudjátok, hogy mentek át őseink száraz lábbal a tengeren, az ellenség katonái pedig elvesztek a hullá mok között. Azt, is tudjátok, ho gyan adta Isten nekünk hazán­kat, ezt a tejjel mézzel folyó or­szágot. Igaz, ha népünk elfor­dult Istentől és a rossz útra lé­pett, Isten az ellenség kezébe adta őt. De ha megbánták bű­neiket, Isten megbocsátott és mindig adott szabadulást.” „Mindezt nagyon jól tudjátok. Ti mégis királyt kívántatok ma­gatoknak. Tőle vártatok segítsé­get. Isten még ezt a kívánság- tokát is teljesítette. Adott nek­tek vitéz királyt Saul személyé­ben. Éppen most örülünk annak mindnyájan, hogyan szabadított meg bennünket Saul. De ne gon­doljátok, hogy ezután nem kell hűségesnek lenni Istenhez! Jól vigyázzatok, mert ha nem hall­gattok Isten szavára és rossz út­ra léptek, akkor újra jön a rab­ság, a szenvedés! De a király is jól vigyázzon! Mert ha ő enge­detlen lesz, akkor vétkéért mindnyájan fogtok szenvedni.” Amikor Sámuel látta az em­berek arcán a döbbenetét, így fejezte be búcsúbeszédét: „Én bízom bennetek, hogy Isten jó­sága és szeretete hűséget teremt a szívetekben. Én már nem so­káig leszek közietek, de amíg élek, mindig azért fogok imád­kozni, hogy Isten jósága és sze­retete hassa át szíveteket, hogy mindig hűségesen szolgáljátok Istent, teljes szívből.” Sámuel nem csak hűséges pró­féta volt, hanem bölcs tanító is. Jól tudta, hogv egyedül Isten szeretete és jósága tudja meg­őrizni az embereket a hitben, a szeretetben és a hűségben. Selmeczi János ,lrok nektek, ifjak.. Egyedül ellened véikewtem EVANGELISCHE VERLAGSANSTALT, BERLIN Évente mintegy 200 kiadványt jelentet meg Berlinben (NDK) az Evangelische Verlagsanstalt nevű kiadó. Kizárólag egyházi és teo­lógiai műveket, melyek a szocialista országokban is beszerezhetők. A kiadó vezetője, Hans Laurentius, aki már 30 éve áll az intéz­mény élén, november 7-én töltötte be 65. évét. (epd — RA) Nem akárki mondta a címben szereplő mondatot: Dávid király szájából törtek elő ezek a sza­vak. És az előzménye: Uriást hidegvérrel a halálba küldte, hogy ilyen súlyos áron szerezze meg a hadvezér feleségét. Mi­után Nátán próféta az Isten ne­vében rádöbbenti a királyt vét­ke súlyára, akkor szakadt ki Dá­vidból ez a megrendítő imád­ság: „Könyörülj rajtam kegyel­meddel, Istenem! ... Egyedül el­lened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak tartasz.” Átgondolatlan túlzás? „Egyedül ellened vétkeztem” — nem túlozza el egy kicsit Dá­vid a vallomását? Betsabét még csak nem is említi, pedig nem keveset vétett ellene: örökre el­szakította tőle a társát. Nem is beszélve Uriásról', akit az éle­tétől fosztott meg! Nem, Dávid vallomása semmiképp sem az összetört szívű ember túlzása, valamilyen ál-kegyeskedés, amely evvel az általánosítással csök­kenteni akarná az elkövetett bűn ránehezedő súlyát. Dávid szavai sokkal inkább arról tanúskod­nak, milyen mélyen megértette a király, hogy mi a bűn, mit jelent vétkezni. Az egész világ — Isten világa Ha a bűnről gondolkodunk, azt kell mindenekelőtt világosan lát­nunk: a világ — még a mai, sokszor kétségbeesésre okot adó állapotában is — az Isten vilá­ga. Nem találunk olyan területét, amelynek ne lenne köze Isten­hez. Hogyne tartozna Hozzá minden kis részlete, amikor Ö hozta létre végtelen, számunkra érthetetlen szeretetéből. ö az alkotója a természetnek, amely­nek elnémító szépsége több minden célszerűségnél, hasznos­ságnál. Az embert is Ö szerette életre. Mindez Dávidban is na­gyon mélyen benne élt. A 8. Zsoltárban így magasztalja ezért Istent: „Ha látom az eget, ke­zeid alkotását, / a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyez­tél, / micsoda a halandó — kér­dem — hogy törődsz vele / és az Zsolt 51,6 és Jn 16,9 emberfia, hogy gondod van rá? / Kevéssel tetted őt kisebbé Isten­nél / Dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.” Mit jelent ezek alapjáh a bűn ebben az Istenhez elszakíthataí- lanul hozzátartozó világban? Vétkezni a teremtettség ellen Bűn az, ha nem ismerjük fel: a természetnek nem korlátlan urai vagyunk, hanem megbízott gondnokai. Akiknek komolyan, felnőtt módon kellene igyekez­niük, hogy Isten a világra ráte­kintve elmondhassa ugyanazt, amit a teremtéskor mondott ró­la: „íme, igen jó”. Hogyan mer­jük mi pusztítani, bemocskolni az Isten számára olyan kedves, annyi gonddal megalkotott vilá­got? Bűn az, ha nem ismerjük fel a világ, életünk rendjét. Hiszen azt a rendet az Isten adta, hogy fennmaradását biztosítsa, gon­doljunk csak az „ujjával írt kő­táblákra”. És próbáljuk csak fél­resöpörni, korszerűbbnek tűnővel helyettesíteni Isten rendjét, ke­serűen kell rájönnünk: Nem ma­rad következmény nélkül, ha Is­ten szeretete helyett a zsarnoksá­gát feltételezve átlépjük'az álta­la olyan világosan megfogalma­zott normákat. Bűn az, ha nem ismerjük fel a másik emberben a teremt­mény-társunkat, aki Isten számá­ra legalább olyan kedves, mint mi magunk. Isten őt is az em­beriét dicsőségével és méltósá­gával koronázta meg. Hogyan merészeljük, mi Isten szeretetét hátráltatni a rosszindulatunkkal, irigységünkkel, szeretetlenségünk- kel, önzésünkkel? Elutasítani a megváltót A legnagyobb bűn azonban az, am/it János evangélista tanúsága szerint Jézus maga mondott ki: bűn az, hogy nem hiszünk Ben­ne. Elkeserítő az állapotunk mindaddig, amíg fel nem ismer­jük, hogy benne a teremtő Isten szeretete simogat meg bennün­ket. Aki nem tudta szánalom nélkül nézni, -hogy hogyan bo­nyolódik bele a világ a bűnébe, hanem Jézusban közénk jött. Hogy így ismerjük meg őt, és hogy példát vegyünk Jézus ön­magát feláldozó szeretetéről. Nemet mondani a másik emberre A világban élve Istennel nem kerülhetünk közvetlen kapcso­latba. De állandóan kapcsolat­ban vagyunk az emberekkel, akikhez Isten lehajolt és ha­sonlóvá vált. Azokkal, akiket Jé­zus úgy szeretett, hogy azonosí­totta magát velük, amikor azt mondta: ha nem tanultok a pél­dámból, és nem könyörültök meg az éhezőn, szomjazón, a ki­szolgáltatotton, a szabadságától megfosztotton, akkor engem lök­tök el magatoktól. Saját életünknek és a világ­nak minden egyes napja azt bi­zonyítja, amit sokszor már át­gondolás nélkül, gépisen ének­lünk, hogy máig „Átölel minket jóságod, Teremtőnk, / Átölelsz minket, mint tér, mint idő.” Is­tennek ezt a világot létrehozó, éltető, megbocsátó szeretetét fel nem ismerni, arra emberek irán­ti szeretetlenséggel válaszolni — ez a bűn. Tóth Márta 187-187: TELEFONOS LELKIGONDOZÖI SZOLGÁLAT BUDAPESTEN Szeptember eleje óta a fenti számot tárcsázva Budapesten igény­be lehet venni a Magyarországi Református Egyház telefonos lel­kigondozó szolgálatát. Egyelőre csak szombatonként 16 és 22 óra között. Tizenhat pszichológiailag is előkészített lelkész — köztük több nő — áll az újszerű szolgálat rendelkezésére. Az évekig tartó előkészület részben a bajorországi (NSZK) hasonló intézmények segítségével történt. Az ilyen szolgálatok egyik jellemzője, hogy sem a hívó, sem a hívott nem fedi fel személyét, s ha további beszélgetésekre van szükség, egyéb lelkigondozói lehetőségekre hívják fel a segít­séget kérő figyelmét. (IDL — RA). Kereken hat hete írtam meg benyomásaimat a Miért reszket­nek a csillagokról. Azóta mások véleménye is fülembe jutott. Mindazok, akik eddig kézbe vet­ték Rédey regényét, komoly szellemi élménnyel lettek gaz­dagabbak. Ügy látszik, a kötet zengésbe hozta az érzelmek húr­jait. Egyfajta olyan írás került az olvasók kezébe, amilyenre régtől fogva éheztek. — Legyen szabad néhány ol­vasóval egyetemben megkérdez­nem a szerzőt, műfajilag hová sorolná kötetét? — Ez számomra is kérdés volt. Mert függetlenül a kötet esemé­nyeinek sodrásától, a rejtett vagy nyílt konfliktusoktól, a drá­mai feszültségektől, nem sorol­hatom egyértelműen a regé­nyek közé. Dehát itt van pl. Sütő András Anyám könnyű ál­mot ígért kötete, amely szintén határeset. Sokszor előkerült kö­zöttünk a kérdés s ilyenkor Sü­tő Andris csak mosolygott és Pilátus szavaival igazított el: „Amit megírtam, megírtam.” Rapcsányi László, amikor ismer­tette a kötetet a Kossuth-adó- ban, ugyanezt a kérdést feszeget­te. És kb. íev állította helvre az egyensúlyt: „Közép-Kelet-Európa népeinek, társadalmainak életé­ben századunk derekáig annyi­ra más volt a történelmi idő­számítás, a közösségtípusok any- nyi hagyomány és folklór elemet őriztek meg. hogy aki számot vet életével és képessége, indulata, lelkiismerete szerirít újra felfe­dezi a vállalt és visszautasított örökséget, az óhatatlanul króni­kás is.” Határszélen mozog tehát kötetem, talán azért hordoz any- nyi izgalmat magában. — Az olvasók általában ön­CSILLAGOK, CSILLAGOK MIÉRT IS RESZKETTEK? Beszélgetés Rédey Pállal, a „csillagok” szerzőjével életírásnak tartják regényét. Mit tud ezzel kapcsolatban mondani? — Magam is hallottam ilyen véleményeket. Azt hiszem önnek, mint irodalomtanárnak nem kell különösebben magyaráznom, hogy írói szabadság a stílus és forma megválasztása. Bogár András nem én vagyok. Termé­szetesen belőlem is van valami. Egyik olvasóm azt kérdezte, me­lyik faluból származom. És ami­kor azt feleltem, hogy budapes­ti születésű vagyok, s falun leg­feljebb csak nyaralgattam. csa­lódottságot olvastam le arcáról. „Kár — mondotta — olyan iga­zán írta meg a falusi életet, hogy jobban elhittem volna, ha falusi származású.” Nem tehe­tek róla, városi gyereknek szü­lettem. Viszont riportútjaim so­rán lestem a falusi emberek mozdulatait, gondolkodásmódját, s ittam’ ízes kifejezéseiket. Kö­tetre való, feljegyzés van író­asztalomban. Talán ezért sike­rült hiteles képet rajzolni a ma­gyar faluról és falusi emberek­ről. Felvetették azt a kérdést is, hogy melyik faluról lehet szó köteterpben. Ha % éppen kell va­lahol hamar keresnem számára, akkor valahová a Dunántúlra tenném. De a szóhasználat, a folklór és egyéb dolgok az egész országban gyűjtött tapasztalatok és élmények alapján álltak egy­be. Az olvasó talál bepne erdélyi motívumokat és szavakat is. — A kötet szép csokrát nyújt­ja az őszinte, tiszta emberi ér­zéseknek. — Igen, amikor még csak ér­lelődött bennem a gondolat, hogy nagyob lélegzetű írással jelent­kezem, éppen azok a kérdések foglalkoztattak, amelyek a fiata­labb nemzedéknél annyi zavart idéznek elő. Ha elvi írásban tá­rom fel ennek a nemzedéknek a problémáit, aligha érintem meg szívét. De így, regényes formá­ban talán megsejtik érzelmi sze­génységüket. Ezért dominál kö­tetemben az anyaszeretet. Édes­anyja mindenkinek van, de az anyaszeretet, általában a 4. pa­rancsolat gyakorlati megvalósí­tása erősen hinyzik. Ugyanilyen erős kontúrt kap a puritán evan­gélikus vallásosság. Nagyjából, ahogyan engem is neveltek oda­haza. Mi nem ismertük a teológia csavaros észjárását, bennünket abban az időben „egyszerűen” evangélikusoknak neveltek. Is­tent félnünk és szeretnünk kel­lett. s ebből fakadt az etikánk. Nem voltunk büntelenek! Sar­kunkat gyakran hátra kellett kötni. Krisztus kegyelmére szo­rult esendő emberek voltunk, de óvakodtunk a rajongástól. Evan­gélikus öntudatunk megőrzött attól, hogy bolyongjunk egyik egyháztól a másikhoz. Talán mondanom sem kell. így került kötetembe a hazaszeretet kérdése is. A hazaszeretetről so­kat papoltak a két háború között. Elég zavaros kép alakult ki róla. Próbáltam érzékeltetni, hogy Bo­gár András is mennyit vívódott, míg megnyugtató módon elren­dezhette lelkében a dolgot. Vagy itt van a szerelem problémája! Miért foglalkozom olyan sokat vele? Mert hozzátartozik az élet­hez. Isten egyik legszebb aján­dékának tartom. A tapasztalatom viszont az, hogy ifjúságunk nem tud mit kezdeni vele. A biólógiai szerelem és a szex ennek a cso­dálatos érzésnek agyoncsapta a báját, szépségét. Legtöbben ki­égetten eveznek a házasság ré­vébe. És az eredmény? Köztu­dott. Egy éven belül válnak. Az idősebb nemzedék döbbenten szemléli ezt a folyamatot és ke­resi a magyarázatot vagy a meg­oldást. — Sorskérdéseket is érint bő­ven regényében. — Igen. Abban a történelmi szakaszban, amelyben lejátszód­nak a regénybeli cselekmé­nyek. kezdődött a kivándorlás, kitört az első világháború, a trianoni békediktátum elszakított 3—3,5 millió magyart, gazdasá­gi válság sújtotta az országot, anakronisztikus társadalmi re­zervátumban éltünk, majd a má­sodik világháború szakadt ránk minden nyomorúságával egye­temben. Huszonöt év alatt annyi csapás érte a szegény embere­ket, s hazánkat, hogy Isten cso­dájának kell tekintenünk meg­maradásunkat. Mindezek mélyen beleavatkoztak az emberek éle­tébe. — Regényéből kiviláglik, hogy nem ,most kezdett el írni. — Ez így igaz. Több kötet áll mögöttem, csak éppen kiadó nem akadt műveimhez. Egyházam túlságosan „világinak” tartotta írásaimat, a világi kiadók túlsá­gosan „egyházinak”. így aztán az íróasztal, amely türelmes bú­tordarab, befogadta őket. — Ennek a könyvnek sikere lett. Mi a terve, célja a követke­zőkben? — Vegyes érzésekkel tekintet­tem a „csillagok” megjelenése elé. Azt tudtam, hogy sok ol­vasóm várta a kötetet. Amint ér­tesültem, sokan egyénileg kere­sik fel a kiadóhivatalt és vá­sárolják, illetve rendelik meg a könyvet. Tk. most kezdenek ba­rátkozni, ismerkedni vele. Igen sokan köszönik levélben, telefo­non s ez nagyon jól esik. Nem dolgoztam hiába. Ami a kérdés második részét illeti, arra nézve is vannak elképzeléseim. Ogy érzem, napjaink falusi élete rendkívül izgalmas kérdés. Pa­rasztságunk soha nem tapasz­talt átalakuláson ment keresztül az utóbbi évtizedekben. Ezer esztendőn keresztül volt röghöz- kötött, szinte mozdulatlan társa­dalmi közeg. Ma falvaink nagy része elnéptelenedett, elörege­dett. Másfélezer településünk fe­lett kong a halálharang. Elha­gyott templomok, iskolák, roska­dozó házak Gyűrűfű sorsát vetí­tik elénk. Az érem másik ol­dala azután az új települések, a városias községek gazdagsága. Tüntetőén pompás lakóházak, ki­cserélt lelkek tanyája. Szociális, etikai problémák tornyosulnak előttünk. S talán az írónak is lehet mindehhez szava. Bogár András életregényét folythtni kellene. Talán egyszer belevágok. — Köszönöm a beszélgetést, munkájához további sikereket és eredményeket kívánok. Filep László

Next

/
Oldalképek
Tartalom