Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1984-12-16 / 51. szám
Csodálatosan szeret titeket szolgáljátok őt Mien 1 Sám 12 Nagy volt az öröm az izraeliek szívében. Csodálatosan megszabadultak az ammonitáktól. Mindenki Sault, a győztes királyt ünnepelte. Sámuel, az ősz próféta is örült. Az ő szívében azonban az örömhöz egy kis szomorúság is vegyült. Tudta, hogy már nem sok ideje van hátra. Azt is tudta, hogy talán soha többé nem lesz alkalma arra, hogy az egész néphez szóljon. Pedig nagyon komoly mondanivalója van még Izrael számára. Azért vállalta az ,ünneprontó” szerepét és így kezdett beszélni népéhez: „Tudom, hogy nem sok időm van htára. Megőszültem, megöregedtem. Mielőtt elbúcsúznék tőletek, szeretném elmondani, hogy kora ifjúságomtól fogva szolgáltam Istent és benneteket, népemet. Soha senkit közületek nem károsítottam meg. Senkitől sem hagytam magam megvesztegetni. Mindig igazságosan ítélkeztem közietek. Ha mégis, tud- tomon kívül megbántottam volna vagy megkárosítottam volna valakit, álljon most elő, mondja meg őszintén. Én bocsánatot kérek tőle és kárát megtérítem.” Néma csönd követte Sámuel szavait. Akkor egyszerre a sokaságból megszólalt egy hang: „Nem bántottál meg senkit! Nem károsítottál meg senkit!” Erre üdvrivalgásba tört ki az egész gyülekezet: „Hűséges vezetőnk voltál! Köszönjük neked!” Ekkor Sámuel kezével csendre intette az embereket. Magában pedig ezt gondolta: most már megvan a hangulata annak, hogy elmondhassam intelmeimet. így folytatta búcsúbeszédét: „Csodálatos Istenünk van nekünk. ő mindent megtesz értünk, népéért. Amikor őseink Egyiptom földién raboskodtak' és nyomorúságukban Istenhez kiáltottak, küldött nekik szabadítót. Elküldte Mózest, aki csodával határos módon szabadította meg őseinket a szolgaságból. Minek soroljam? Mindnyájan tudjátok, hogy mentek át őseink száraz lábbal a tengeren, az ellenség katonái pedig elvesztek a hullá mok között. Azt, is tudjátok, ho gyan adta Isten nekünk hazánkat, ezt a tejjel mézzel folyó országot. Igaz, ha népünk elfordult Istentől és a rossz útra lépett, Isten az ellenség kezébe adta őt. De ha megbánták bűneiket, Isten megbocsátott és mindig adott szabadulást.” „Mindezt nagyon jól tudjátok. Ti mégis királyt kívántatok magatoknak. Tőle vártatok segítséget. Isten még ezt a kívánság- tokát is teljesítette. Adott nektek vitéz királyt Saul személyében. Éppen most örülünk annak mindnyájan, hogyan szabadított meg bennünket Saul. De ne gondoljátok, hogy ezután nem kell hűségesnek lenni Istenhez! Jól vigyázzatok, mert ha nem hallgattok Isten szavára és rossz útra léptek, akkor újra jön a rabság, a szenvedés! De a király is jól vigyázzon! Mert ha ő engedetlen lesz, akkor vétkéért mindnyájan fogtok szenvedni.” Amikor Sámuel látta az emberek arcán a döbbenetét, így fejezte be búcsúbeszédét: „Én bízom bennetek, hogy Isten jósága és szeretete hűséget teremt a szívetekben. Én már nem sokáig leszek közietek, de amíg élek, mindig azért fogok imádkozni, hogy Isten jósága és szeretete hassa át szíveteket, hogy mindig hűségesen szolgáljátok Istent, teljes szívből.” Sámuel nem csak hűséges próféta volt, hanem bölcs tanító is. Jól tudta, hogv egyedül Isten szeretete és jósága tudja megőrizni az embereket a hitben, a szeretetben és a hűségben. Selmeczi János ,lrok nektek, ifjak.. Egyedül ellened véikewtem EVANGELISCHE VERLAGSANSTALT, BERLIN Évente mintegy 200 kiadványt jelentet meg Berlinben (NDK) az Evangelische Verlagsanstalt nevű kiadó. Kizárólag egyházi és teológiai műveket, melyek a szocialista országokban is beszerezhetők. A kiadó vezetője, Hans Laurentius, aki már 30 éve áll az intézmény élén, november 7-én töltötte be 65. évét. (epd — RA) Nem akárki mondta a címben szereplő mondatot: Dávid király szájából törtek elő ezek a szavak. És az előzménye: Uriást hidegvérrel a halálba küldte, hogy ilyen súlyos áron szerezze meg a hadvezér feleségét. Miután Nátán próféta az Isten nevében rádöbbenti a királyt vétke súlyára, akkor szakadt ki Dávidból ez a megrendítő imádság: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem! ... Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak tartasz.” Átgondolatlan túlzás? „Egyedül ellened vétkeztem” — nem túlozza el egy kicsit Dávid a vallomását? Betsabét még csak nem is említi, pedig nem keveset vétett ellene: örökre elszakította tőle a társát. Nem is beszélve Uriásról', akit az életétől fosztott meg! Nem, Dávid vallomása semmiképp sem az összetört szívű ember túlzása, valamilyen ál-kegyeskedés, amely evvel az általánosítással csökkenteni akarná az elkövetett bűn ránehezedő súlyát. Dávid szavai sokkal inkább arról tanúskodnak, milyen mélyen megértette a király, hogy mi a bűn, mit jelent vétkezni. Az egész világ — Isten világa Ha a bűnről gondolkodunk, azt kell mindenekelőtt világosan látnunk: a világ — még a mai, sokszor kétségbeesésre okot adó állapotában is — az Isten világa. Nem találunk olyan területét, amelynek ne lenne köze Istenhez. Hogyne tartozna Hozzá minden kis részlete, amikor Ö hozta létre végtelen, számunkra érthetetlen szeretetéből. ö az alkotója a természetnek, amelynek elnémító szépsége több minden célszerűségnél, hasznosságnál. Az embert is Ö szerette életre. Mindez Dávidban is nagyon mélyen benne élt. A 8. Zsoltárban így magasztalja ezért Istent: „Ha látom az eget, kezeid alkotását, / a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, / micsoda a halandó — kérdem — hogy törődsz vele / és az Zsolt 51,6 és Jn 16,9 emberfia, hogy gondod van rá? / Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél / Dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.” Mit jelent ezek alapjáh a bűn ebben az Istenhez elszakíthataí- lanul hozzátartozó világban? Vétkezni a teremtettség ellen Bűn az, ha nem ismerjük fel: a természetnek nem korlátlan urai vagyunk, hanem megbízott gondnokai. Akiknek komolyan, felnőtt módon kellene igyekezniük, hogy Isten a világra rátekintve elmondhassa ugyanazt, amit a teremtéskor mondott róla: „íme, igen jó”. Hogyan merjük mi pusztítani, bemocskolni az Isten számára olyan kedves, annyi gonddal megalkotott világot? Bűn az, ha nem ismerjük fel a világ, életünk rendjét. Hiszen azt a rendet az Isten adta, hogy fennmaradását biztosítsa, gondoljunk csak az „ujjával írt kőtáblákra”. És próbáljuk csak félresöpörni, korszerűbbnek tűnővel helyettesíteni Isten rendjét, keserűen kell rájönnünk: Nem marad következmény nélkül, ha Isten szeretete helyett a zsarnokságát feltételezve átlépjük'az általa olyan világosan megfogalmazott normákat. Bűn az, ha nem ismerjük fel a másik emberben a teremtmény-társunkat, aki Isten számára legalább olyan kedves, mint mi magunk. Isten őt is az emberiét dicsőségével és méltóságával koronázta meg. Hogyan merészeljük, mi Isten szeretetét hátráltatni a rosszindulatunkkal, irigységünkkel, szeretetlenségünk- kel, önzésünkkel? Elutasítani a megváltót A legnagyobb bűn azonban az, am/it János evangélista tanúsága szerint Jézus maga mondott ki: bűn az, hogy nem hiszünk Benne. Elkeserítő az állapotunk mindaddig, amíg fel nem ismerjük, hogy benne a teremtő Isten szeretete simogat meg bennünket. Aki nem tudta szánalom nélkül nézni, -hogy hogyan bonyolódik bele a világ a bűnébe, hanem Jézusban közénk jött. Hogy így ismerjük meg őt, és hogy példát vegyünk Jézus önmagát feláldozó szeretetéről. Nemet mondani a másik emberre A világban élve Istennel nem kerülhetünk közvetlen kapcsolatba. De állandóan kapcsolatban vagyunk az emberekkel, akikhez Isten lehajolt és hasonlóvá vált. Azokkal, akiket Jézus úgy szeretett, hogy azonosította magát velük, amikor azt mondta: ha nem tanultok a példámból, és nem könyörültök meg az éhezőn, szomjazón, a kiszolgáltatotton, a szabadságától megfosztotton, akkor engem löktök el magatoktól. Saját életünknek és a világnak minden egyes napja azt bizonyítja, amit sokszor már átgondolás nélkül, gépisen éneklünk, hogy máig „Átölel minket jóságod, Teremtőnk, / Átölelsz minket, mint tér, mint idő.” Istennek ezt a világot létrehozó, éltető, megbocsátó szeretetét fel nem ismerni, arra emberek iránti szeretetlenséggel válaszolni — ez a bűn. Tóth Márta 187-187: TELEFONOS LELKIGONDOZÖI SZOLGÁLAT BUDAPESTEN Szeptember eleje óta a fenti számot tárcsázva Budapesten igénybe lehet venni a Magyarországi Református Egyház telefonos lelkigondozó szolgálatát. Egyelőre csak szombatonként 16 és 22 óra között. Tizenhat pszichológiailag is előkészített lelkész — köztük több nő — áll az újszerű szolgálat rendelkezésére. Az évekig tartó előkészület részben a bajorországi (NSZK) hasonló intézmények segítségével történt. Az ilyen szolgálatok egyik jellemzője, hogy sem a hívó, sem a hívott nem fedi fel személyét, s ha további beszélgetésekre van szükség, egyéb lelkigondozói lehetőségekre hívják fel a segítséget kérő figyelmét. (IDL — RA). Kereken hat hete írtam meg benyomásaimat a Miért reszketnek a csillagokról. Azóta mások véleménye is fülembe jutott. Mindazok, akik eddig kézbe vették Rédey regényét, komoly szellemi élménnyel lettek gazdagabbak. Ügy látszik, a kötet zengésbe hozta az érzelmek húrjait. Egyfajta olyan írás került az olvasók kezébe, amilyenre régtől fogva éheztek. — Legyen szabad néhány olvasóval egyetemben megkérdeznem a szerzőt, műfajilag hová sorolná kötetét? — Ez számomra is kérdés volt. Mert függetlenül a kötet eseményeinek sodrásától, a rejtett vagy nyílt konfliktusoktól, a drámai feszültségektől, nem sorolhatom egyértelműen a regények közé. Dehát itt van pl. Sütő András Anyám könnyű álmot ígért kötete, amely szintén határeset. Sokszor előkerült közöttünk a kérdés s ilyenkor Sütő Andris csak mosolygott és Pilátus szavaival igazított el: „Amit megírtam, megírtam.” Rapcsányi László, amikor ismertette a kötetet a Kossuth-adó- ban, ugyanezt a kérdést feszegette. És kb. íev állította helvre az egyensúlyt: „Közép-Kelet-Európa népeinek, társadalmainak életében századunk derekáig annyira más volt a történelmi időszámítás, a közösségtípusok any- nyi hagyomány és folklór elemet őriztek meg. hogy aki számot vet életével és képessége, indulata, lelkiismerete szerirít újra felfedezi a vállalt és visszautasított örökséget, az óhatatlanul krónikás is.” Határszélen mozog tehát kötetem, talán azért hordoz any- nyi izgalmat magában. — Az olvasók általában önCSILLAGOK, CSILLAGOK MIÉRT IS RESZKETTEK? Beszélgetés Rédey Pállal, a „csillagok” szerzőjével életírásnak tartják regényét. Mit tud ezzel kapcsolatban mondani? — Magam is hallottam ilyen véleményeket. Azt hiszem önnek, mint irodalomtanárnak nem kell különösebben magyaráznom, hogy írói szabadság a stílus és forma megválasztása. Bogár András nem én vagyok. Természetesen belőlem is van valami. Egyik olvasóm azt kérdezte, melyik faluból származom. És amikor azt feleltem, hogy budapesti születésű vagyok, s falun legfeljebb csak nyaralgattam. csalódottságot olvastam le arcáról. „Kár — mondotta — olyan igazán írta meg a falusi életet, hogy jobban elhittem volna, ha falusi származású.” Nem tehetek róla, városi gyereknek születtem. Viszont riportútjaim során lestem a falusi emberek mozdulatait, gondolkodásmódját, s ittam’ ízes kifejezéseiket. Kötetre való, feljegyzés van íróasztalomban. Talán ezért sikerült hiteles képet rajzolni a magyar faluról és falusi emberekről. Felvetették azt a kérdést is, hogy melyik faluról lehet szó köteterpben. Ha % éppen kell valahol hamar keresnem számára, akkor valahová a Dunántúlra tenném. De a szóhasználat, a folklór és egyéb dolgok az egész országban gyűjtött tapasztalatok és élmények alapján álltak egybe. Az olvasó talál bepne erdélyi motívumokat és szavakat is. — A kötet szép csokrát nyújtja az őszinte, tiszta emberi érzéseknek. — Igen, amikor még csak érlelődött bennem a gondolat, hogy nagyob lélegzetű írással jelentkezem, éppen azok a kérdések foglalkoztattak, amelyek a fiatalabb nemzedéknél annyi zavart idéznek elő. Ha elvi írásban tárom fel ennek a nemzedéknek a problémáit, aligha érintem meg szívét. De így, regényes formában talán megsejtik érzelmi szegénységüket. Ezért dominál kötetemben az anyaszeretet. Édesanyja mindenkinek van, de az anyaszeretet, általában a 4. parancsolat gyakorlati megvalósítása erősen hinyzik. Ugyanilyen erős kontúrt kap a puritán evangélikus vallásosság. Nagyjából, ahogyan engem is neveltek odahaza. Mi nem ismertük a teológia csavaros észjárását, bennünket abban az időben „egyszerűen” evangélikusoknak neveltek. Istent félnünk és szeretnünk kellett. s ebből fakadt az etikánk. Nem voltunk büntelenek! Sarkunkat gyakran hátra kellett kötni. Krisztus kegyelmére szorult esendő emberek voltunk, de óvakodtunk a rajongástól. Evangélikus öntudatunk megőrzött attól, hogy bolyongjunk egyik egyháztól a másikhoz. Talán mondanom sem kell. így került kötetembe a hazaszeretet kérdése is. A hazaszeretetről sokat papoltak a két háború között. Elég zavaros kép alakult ki róla. Próbáltam érzékeltetni, hogy Bogár András is mennyit vívódott, míg megnyugtató módon elrendezhette lelkében a dolgot. Vagy itt van a szerelem problémája! Miért foglalkozom olyan sokat vele? Mert hozzátartozik az élethez. Isten egyik legszebb ajándékának tartom. A tapasztalatom viszont az, hogy ifjúságunk nem tud mit kezdeni vele. A biólógiai szerelem és a szex ennek a csodálatos érzésnek agyoncsapta a báját, szépségét. Legtöbben kiégetten eveznek a házasság révébe. És az eredmény? Köztudott. Egy éven belül válnak. Az idősebb nemzedék döbbenten szemléli ezt a folyamatot és keresi a magyarázatot vagy a megoldást. — Sorskérdéseket is érint bőven regényében. — Igen. Abban a történelmi szakaszban, amelyben lejátszódnak a regénybeli cselekmények. kezdődött a kivándorlás, kitört az első világháború, a trianoni békediktátum elszakított 3—3,5 millió magyart, gazdasági válság sújtotta az országot, anakronisztikus társadalmi rezervátumban éltünk, majd a második világháború szakadt ránk minden nyomorúságával egyetemben. Huszonöt év alatt annyi csapás érte a szegény embereket, s hazánkat, hogy Isten csodájának kell tekintenünk megmaradásunkat. Mindezek mélyen beleavatkoztak az emberek életébe. — Regényéből kiviláglik, hogy nem ,most kezdett el írni. — Ez így igaz. Több kötet áll mögöttem, csak éppen kiadó nem akadt műveimhez. Egyházam túlságosan „világinak” tartotta írásaimat, a világi kiadók túlságosan „egyházinak”. így aztán az íróasztal, amely türelmes bútordarab, befogadta őket. — Ennek a könyvnek sikere lett. Mi a terve, célja a következőkben? — Vegyes érzésekkel tekintettem a „csillagok” megjelenése elé. Azt tudtam, hogy sok olvasóm várta a kötetet. Amint értesültem, sokan egyénileg keresik fel a kiadóhivatalt és vásárolják, illetve rendelik meg a könyvet. Tk. most kezdenek barátkozni, ismerkedni vele. Igen sokan köszönik levélben, telefonon s ez nagyon jól esik. Nem dolgoztam hiába. Ami a kérdés második részét illeti, arra nézve is vannak elképzeléseim. Ogy érzem, napjaink falusi élete rendkívül izgalmas kérdés. Parasztságunk soha nem tapasztalt átalakuláson ment keresztül az utóbbi évtizedekben. Ezer esztendőn keresztül volt röghöz- kötött, szinte mozdulatlan társadalmi közeg. Ma falvaink nagy része elnéptelenedett, elöregedett. Másfélezer településünk felett kong a halálharang. Elhagyott templomok, iskolák, roskadozó házak Gyűrűfű sorsát vetítik elénk. Az érem másik oldala azután az új települések, a városias községek gazdagsága. Tüntetőén pompás lakóházak, kicserélt lelkek tanyája. Szociális, etikai problémák tornyosulnak előttünk. S talán az írónak is lehet mindehhez szava. Bogár András életregényét folythtni kellene. Talán egyszer belevágok. — Köszönöm a beszélgetést, munkájához további sikereket és eredményeket kívánok. Filep László