Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-11-11 / 46. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP

XLIX. ÉVFOLYAM 46. SZÄM 1984. november 11. ARA: 4,50 Ft

Fokozott figyelemmel hallgattam Várkonyi Péter külügyminiszter úr beszámolóját a nemzetközi helyzetről és a magyar kormány külpolitikai tevékenységéről. A nemzetközi helyzet elemzését reálisnak, kormányunk külpolitikai munkáját pedig örvendetesnek és reményteljesnek tartom. Ügy is, mint Budapest XVII. kerületének képviselője, úgy is mint egyházi ember megköszönöm kormányunk előremutató, népünk és az emberiség békéjét építő külpolitikai szolgálatát.

MEGGYŐZŐDÉSEM SZERINT A KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉG LEGFŐBB CÉLJA MA alig lehet más, mint az élet megmentése, melyet egy nukleáris háború fenyeget. Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítem a külpolitika célját, mégsem tudok mást mondani. Az élet a legnagyobb ajándék a földön. Mi egyháziak azt mondjuk „szent”. Ez a „szent” élet egy nagy alkalom arra, hogy egyik ember fáradozzék a másikért, de alkalom arra is, hogy szellemi, fizikai, tudományos, kulturális, gazdasági és politikai tevékenységünkkel ebben az életben tegyük széppé az emberiség otthonát, a Földet. Ez az élet any- nyira szent, hogy a régi-régi bibliai történet szerint a kiontott vér „kiált” és pedig az „égre kiált”. Így „kiáltott” a megölt Ábel vére is. Ezért a sokat emlegetett „emberi jogok” legelsője az élethez való jog és az ember legelső kötelessége ennek az életnek megőrzése és megvédése.

Ez az élet ma fenyegetett élet. Az utolsó fél évtizedben a világban megháromszorozódott a fegyverkezés, elsősorban a nukleáris fegyverkezés. A fegyverkezési verseny eszkalációja, új fegyverek kifejlesztése, rakéták telepítése, a fegyverkezési hajszának a világűrben való folytatása, a vegyi fegyverek sokasodása olyan világot teremtett, amelyben már nem az élet szépségeinek élvezése, a munka öröme és az alkotás nagyszerűsége honol, hanem sokfelé a félelem és nem kis mértékben a reménytelenség. Ha a további fegyverkezési versenynek a megakadályozása nem történik meg, ebben az évtizedben drámai módon fog megnövekedni a világ nukleáris fegyverkészlete és, ez a készlet olyan nagyhatalommá válik, amely már szinte az embertől függetlenül diktálja az eseményeket és tör az élet megsemmisítésére.

De éppen ezt kell megakadályoznia az emberiségnek. Erre kell irányulnia minden ország külpolitikai tevékenységének és minden élni akaró és az életet szerető embernek. Ebből aZ erőfeszítésből nem maradhat ki egyetlen ország sem nyugaton és keleten, északon és délen. Nem maradhatnak ki a különböző fajú és világnézetű, vallásos és nem vallásos emberek. Ez az emberiség közös felelőssége. Felelőssége az életért.

AZOK A KORMÁNYOK ÉS EMBEREK, AKIK FELELŐSSÉGET ÉREZNEK AZ ÉLETÉRT ÉS VILÁGUNKÉRT, csak egyet nem tehetnek: azt, hogy „megszokják” ezt a fenyegetettséget, beletörődjenek a „változhatat- lanba”, tehát abba, hogy feltartóztathatatlanul rohanunk a szakadék felé és nincs többé visz- szaút. Ügy, ahogy nyugaton sokszor lehet hallani: „no future”, „nincs jövő”. Ez olyan, mint amikor egy kis állat a kígyó igéző bűvöletében mozdulatlanná válik és feladja az életért való harcot. Az embernek van lehetősége és hatalma sorsának irányitasara es nem keil megadnia magát a „végzet hatalmának”. Személyes meggyőződésem, hogy az emberiségnek van jövője, ha minden szellemi; lelki és fizikai képességét összpontosítja ennek a jövőnek a megmentésére és építésére.

Ehhez azonban az is szükséges, högy néhány — véleményem szerint — hamis elképzelést merjünk felülvizsgálni és azoktól megszabadulni.

Äz egyik a „nukleáris elrettentés” koncepciója, mely szerint a nukleáris fegyverek lehetséges használata „elrettent” a háború kezdeményezésétől. Ezt azonban erkölcsileg lehetetlen elfogadni. Az „elrettentés” nem tudja biztosítani a békét és biztonságot hosszú távon, sőt növeli a fegyverkezési versenyt, hiszen mindegyik oldalnak mindig növelnie kell nukleáris erejét, hogy a másikat „elrettentse”.

A másik a „nemzeti biztonság” hamisan értelmezett koncepciója. Bármennyire tiszteletre méltó és kötelező, hogy a nemzetek gondoskodjanak saját biztonságukról, ez még nem oldja meg világunk biztonságát. A nemzetek a globális biztonság létrehozásával nyerhetik el „nemzeti biztonságukat” is. A biztonság csak á nemzetek közös vállalkozása lehet. A nemzetek közös biztonságát pedig a népek biztonsága, tehát az emberiség biztonsága erősítheti meg. Ehhez viszont még az is szükséges, hogy a nemzeteken belül is biztosíttassák a társadalmi és gazdasági igazságosság.

Ugyancsak meg kell szabadulni attól az elképzeléstől vagy inkább képzelgéstől, hogy az „atomháborút meg lehet nyerni”. Az atomháborút senki sem nyerheti meg, csak a halál. Az „első csapás” vagy a „korlátozott nukleáris háború” koncepció is ördögi naivitás. Nincs „korlátozott” atomháború, hanem csak világégés.

MI AZ, AMIÉRT NYUGATON ÉS KELETEN, ÉSZAKON ÉS DÉLEN TELJES ERŐFESZÍTÉSSEL FÁRADOZNIUK KELL a kormányoknak és az életért küzdő emberiségnek? Elsősorban azért, hogy mindenütt a világon tiltsák be az atomfegyver-kísérleteket, a nukleáris fegyverek gyártását és alkalmazását és állandó csökkentés után semmisítsék meg a nukleáris fegyvereket. Ne engedjék a kozmoszt militarizálni. A vegyi fegyvereket semmisítsék meg. A rakétákat mind nyugaton, mind keleten szereljék le és pusztítsák el. Általában szűnjék meg a fegyverkezési hajsza. Kezdjék el a leszerelést és a globális biztonság létrehozásán belül a legalacsonyabb fokon valósítsák meg az egyes nemzetek biztonságát. Tegyenek a népek óriási erőfeszítést igazságos nemzetközi gazdasági rend kiépítéséért, az éhség felszámolásáért, mert igazságosság nélkül nincs béke.

Mindennek megvalósításához igen sok emberi jóakaratra, a kormányok összefogására, politikai szándékra és elhatározásra, felelősségre van szükség. Főleg annak tudatosítására, hogy az életről, a „szent” életről, annak megmentéséről van szó.

DE MINDEZEKEN TÚLMENŐEN A MAI FESZÜLT NEMZETKÖZI HELYZETBEN államférfiak, kormányok, a külpolitikát irányító személyek részéről

fantáziadús tevékenységre van szükség.. A képzelőerő teljes aktivitására. Leleményességre. Arra, hogy amikor bezáródik jegy ajtó, keressenek másik ajtót, amelyen be lehet menni. Amikor kudarcba fullad egy tárgyalás, akarjanak és merjeúek újat kezdeni és még a reménytelennek látszó helyzetben is reménykedve cselekedni.

Bocsánatot kérek, itt eszembe jut Péter Jánosnak egy mondása, amelyet nagyon lényegesnek tartok. Péter János egyszer azt mondta, hogy a nagyköveteknek csak akkor szabad rr.egharagud- niok, ha erre parancsot kapnak. Nekem az a javaslatom, hogy minél kevesebb nagykövet kapjon parancsot a haragvásra, inkább a kitartásra, a türelemre és a szívós helytállásra.

Magam részéről csak igenelni tüdőm a Varsói Szerződés tagállamainak azt a javaslatát, hogy szerződést kellene kötni a katonai erőszakról való lemondásról és hogy fenn kell tartani a tárgyalásos kapcsolatokat. Igen, csak a nyílt és felelősségtől áthatott tárgyalások vihetik előre a népeket. A mozdulatlanság a halál jellemzője.

Jó, hogy a Szovjetunió nem fárad bele újabb és újabb leszerelési javaslatok előterjesztésébe. Nagy káT, hogy az Egyesült Államok részéről ezek eddig nem találtak .megértésre. Pedig most a kormányoknak nagyon kellene figyelniük egymás javaslataira, mint ahogyan mi is felfigyeltünk Reagan elnöknek az ENSZ közgyűlésén elmondott beszédére, különösen arra a kijelentésére, hogy „nincs ésszerű alternatívája a fegyverkorlátozásról és más kérdésekről a két ország között folytatandó tárgyalásoknak, hiszen jól tudjuk, a két ország képes a civilizáció megsemmisítésére”. Gromikónak, a - Szovjetunió külügyminiszterének, ugyancsak az ENSZ-ben elmondott beszédéből aláhúzom ezt a mondatot: „Nem a nukleáris fegyverzet felhalmozásának útján kell haladnunk. Más — ezzel ellentétes — útirányra van szűk- j ség: a fegyverzet eltávolítására és azután megsemmisítésére Európában és az egész világon.” Igen, ez az út vezet az élet megmentéséhez.

SZŐLNI SZERETNÉK MÉG A MAGYAR KORMÁNY KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL IS. Napjainkban többfelé a vi- j lágban említik a közép- és kis j országok nem jelentéktelen szerepét és szolgálatát a két nagyhatalom között. Magam részéről | meg vagyok győződve, hogy a i közép- és kis országok, ha felismerik felelősségüket, nagyon fontos szolgálatot végezhetnek a bizalmi légkör megteremtésében, a feszültségek feloldásában, a népek közötti kapcsolatok építésében, az előítéletek legyőzésében, a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fenntartásában. Jelentős szolgálatot végezhet ilyen irányban Finnország, Svédország, Ausztria, Dánia, Hollandia, Görögország és még sok más európai és nem európai állam.

SZÍVBŐL ÖRÜLÖK ANNAK, HOGY MAGYARORSZAG TUDATOSAN ÉS BÁTRAN VÁLLALTA EZT A SZOLGÁLATOT. Valóban kezdeményezően és leleményesen végzi küldetését. A magyar külpolitikának becsülete van. A szocialista országokhoz való hűségben jó kapcsolatokat épített és épít ki a nyugati' országokkal és fejlődő országokkal. Jó, hogy látogatásra hívta meg a brit, a nyugatnémet, az olasz kormányfőket és ezzel fenntartja a tárgyalásos kapcsolatokat és elősegíti Európa népeinek jobb megértését, örülünk, hogy Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkára látogatást tett Párizsban Francois Mitterand köz- társasági elnök meghívására. Minden jel azt mutatja, hogy ez a látogatás gyümölcsöző szolgálat volt mind a keletenv mind a nyugaton élő népek számára. Ez az a vonal, amit a jövőben is követnünk kell.

Itthon Magyarországon örömmel készülünk a X. Magyar Békekonferenciára. Hisszük, hogy ezzel is jót teszünk a béke ügyének.

Végül szeretnék még néhány szót szólni az egyházak, ezen belül a magyarországi evangélikus egyház békeszolgálatáról. Március 29-én itt a Parlament épületében olyan eseményre került sor. amelyre még nem volt példa egyházaink történetében. Minden magyarországi egyház és felekezet képviselői eljöttek, hogy hitet tegyenek a béke mellett és biztosítsák magyar népünket ragaszkodásukról, hazaszeretetükről. Az- egyházak ilyen szolgálatára népünk és társadalmunk mindig bizton számíthat.

EGYEDÜLÁLLÓ ESEMÉNY VOLT AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ SZÁMÁRA, hogy ez év nyarán vendégül láthatta a Lutheránus Világszövetség VII. nagygyűlését Budapesten. A világ- gyűlésen 82 országból mintegy 1400 küldött vett részt és ismerkedett meg nemcsak egyházunk, hanem népünk életével is. Az egyik vasárnap 900 külföldi vendég látogatott meg az országban 114 evangélikus gyülekezetei, várost és falut.

Itt az országgyűlés színe előtt hálásan megköszönöm kormányunknak, társadalmunknak, hogy ezt a nagygyűlést Budapesten megtarthattuk.

Szívből köszönöm Kádár János első titkár úrnak, hogy fogadta a Lutheránus Világszövetség elnökségét, s velük nyílt és nagyon gyümölcsöző beszélgetést folytatott.

Köszönöm, hogy a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa itt a Parlamentben a nagygyűlés résztvevői számára fogadást adott, és hogy Trautmann Rezső elnökhelyettes úr őket melegen köszöntötte.

Már maga az a tény, hogy az öt világrészből érkezők Budapesten összejöhettek, kicserélhették gondolataikat az egyházak és világunk problémáiról, segítette a feszültségek enyhítését, a népek jobb megértését és az előítéletek leépítését. Témánk a „reménység” volt. Azt tárgyaltuk, hogy milyen aktív szolgálatra hívja az egyházakat a világért az a tény, hogy reménységben élnek.

A nagygyűlés határozottan állást foglalt a béke mellett. Követelte a nukleáris fegyverkísérletek betiltását, a nukleáris fegyverek gyártásának és alkalmazásának kiiktatását és azok megsemmisítését. Állást foglalt a népek jobb megértése és egymás közötti hidak építése mellett. Arra szólította fel a világ evangélikus egyházait, hogy aktívan és felelősséggel fáradozzanak az emberi. élet megmentése, a társadalmi és gazdasági igazságosság megvalósítása érdekében.

Ez a nagygyűlés megbecsülést szerzett nemcsak egyházunknak, hanem hazánknak és népünknek is.

Abban a reményben zárom felszólalásomat, hogy magyar népünk és a jóakaratú emberek fáradozása az életért és a békéért nem hiábavaló. A külügyminiszter úr expozéját elfogadom.

FINN VÉLEMÉNYEK AZ LVSZ-NAGYGYÜLÉSRÖL

A Finn Evangélikus egyház a jövőben erőteljesebben gyakorolja a Kelet és Nyugat közötti hídépítés szolgálatát. John Vikström érsek szerint ez az LVSZ VII. nagygyűlése utáni egyik következmény a Finn Egyház számára. Ezt a nagygyűlést Magyarországon tartották, első ízben egy szocialista országban, és a magyar püspököt, Káldy Zoltánt választották meg a Világszövetség elnökévé.

Vikström érsek nagyon pozitívan értékelte a nagygyűlés állás- foglalását a misszió kérdésében, az evangélizáció szükségességével és annak irányvonalaival kapcsolatban, valamint a nők és az ifjúság előtérbe kerülése tekintetében. Azt is fontosnak tartotta, hogy amikor az igazságosság került szóba, a problémát a gyökerénél ragadták meg. és nemcsak a jelenségekkel foglalkoztak.

Vikström érsek, aki egyben az EVT központi bizottságának is tagja, véleményt nyilvánított a Finn Egyháznak ezekben a világ- szövetségeknek a munkájában való részvételéről is.

„Nem szabad azt gondolnunk, hogy az LVSZ és az EVT munkájában való részvétel két ellentétes dolog. Inkább abból kell kiindulnunk, hogy van egy ökumenikus mozgalom, amelyben több kon- fesszionáljs világszövetségnek van helye”, hangsúlyozta Vikström.

Vikström érsek mindenesetre megállapította, hogy a Finn Egyház aktivitásának fokozódását a jövőben nemzetközi síkon inkább az EVT-ben lehet majd érezni, mint az LVSZ-ben.

Paavo Kortekangas püspök is, aki a Finn Egyház képviselője az LVSZ Végrehajtó Bizottságában, a missziói feladatra eszmélést tartja a budapesti nagygyűlés egyik jelentős eredményének. „A 70-es évek tapogatózása után a lutheránus egyházak ismét világos motivációt találtak a missziói munkára.”

Kortekangas püspök jelentősnek tartja az ökumenikus tárgyalásokon elért eredményeket és az emberi jogokról folytatott tárgyalásokat is. „Az, hogy a dél-afrikai fehér egyházak LVSZ-tagságát felfüggesztették, mutatja, hogy az LVSZ komolyan gondolja, amikor hitvallásról beszél” — mondta Kortekangas püspök.

Negatív kritikát gyakoroltak a finn küldöttek az LVSZ-nagygyű- lés istentiszteleteivel kapcsolatban, különösen akkor, mikor ezeket az EVT tavalyi vancouveri nagygyűlésének istentiszteleteivel hasonlították össze. (Nachrichten der Kirche Finnlands [NKF] — M)

Az éleiért

Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök felszólalása az országgyűlésen