Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-06-17 / 25. szám

Élni hitben, emberségben..'. ,Irok nektek, ifjak.. Hol a hel E HÉTEN ELCSENDESEDNEK AZ ISKOLÁK. Kis és nagy diá­kok megkapják a bizonyítványt és megkezdődik a várva-várt va­káció. Mielőtt átadnánk magun­kat a vakáció boldog örömének, álljunk meg egy pillanatra és vizsgáljuk meg, mit jelentett szá­munkra a most befejezett tanév! Ha magunkra nézünk, akkor mindenek előtt azt állapíthatjuk meg. hogy nőttünk valamit az elmúlt tanévben. Van, aki több centiméterrel lett nagyobb, s ha ráállunk a .mérlegre, azt is meg­tudhatjuk, hogy testünk súlya mennyivel gyarapodott. Hiszen az iskolának egyik célja az, hogy gyarapítsa tudásunkat, ismere­tünket és ezáltal felkészítsen bennünket az életben reánk váró feladatokra. AZ ÉLET FELADATAINAK ELVÉGZÉSÉHEZ AZONBAN fi­zikai és tudásbeli növekedés mel­lett még más valamire is nagy szükségünk van. Énekeskönyvünk 484. számú énekében — amely hoszú évszázadok óta az evan­gélikus tanuló ifjúság éneke — arról énekelünk, hogy az isme­ret és tudás mellett az iskolában meg kell tanulnunk „élni hitben, emberségben”. E két feltétel kö­zül kezdjük a másodikkal! Életünket nem Robinsonként fogjuk leélni egy elhagyott szi­geten, hanem emberek között. Lesznek munkatársaink, akikkel közösen kell majd sok feladatot megoldanunk. Lesz családunk, amelynek tagjaival napról napra együtt kell élnünk. Nem mind­egy, hogy milyen lesz a kapcso­latuk munkatársainkkal, csaalá- dunk tagjaival. Sok ember annak ellenére, hogy nagy tudása van, mégsem tud elérni eredményeket, sikereket, mert nem tud együtt dolgozni másokkal, nincs benne emberség. Enélkül pedig nem le­het boldogulni az életben. DE HAT MI AZ EMBEREK KEL VALÓ JÓ KAPCSOLAT­NAK, az igaz emberségnek a tit­ka? Ezt a titkot Jézus a Hegyi beszédben így foglalta össze: „Amit szeretnétek, hogy az em­berek cselekedjenek, ti is ugyan­azt cseleked jétek velük!” (Mt 7,12) Más szavakkal ez azt jelen­ti, hogy úgy beszéljünk mások­kal,, ahogyan mi elvárjuk, hogy mások beszéljenek velünk, azt tenni másoknak, amit magunk is elvárunk másoktól. Most tanév végén jó lenne, ha arra is gon­dolnánk, hogy vajon nőttünk-e valamit ebben az emberségben. Jézus nemcsak beszél erről az igaz emberségről, hanem példát és erőt is ad a megvalósításához. Jézus minden szavát, minden tet­tét ez az igaz emberség, más szóval az emberek iránti igaz szeretet jelemezte. Azért tanított, prédikált, azért tett csodákat, hogy másokon segítsen, hogy má­sok szenvedését és gyötrődését enyhítse. Keresztyén életünk ta­pasztalata azt bizonyítja, hogy aki hisz Jézusban, aki őt követi és vele együtt jár, az Jézustól megkapja a szeretetet és az erőt erre az igaz emberségre. Amikor most tanév végén emberségünket is mérlegre állítjuk, gondoljunk Jézusra a tanuló ifjúság éneké­nek utolsó verse szerint: Taníts, Uram, megbecsülni A szép ifjú éveket! Bölcsességnek is örülni, Járni utamat veled! Rád figyelve tudjak szépen Élni hitben, emberségben! Te add erődet nekem! Tied egész életem. Selmeczi János Jelentkezés iskolai hitoktatásra A vallásoktatásról szóló 21/1957. (II. 24.) Korm. sz. rendelet és annak 39/1957. (MK. 5.) MM. számú végrehajtási utasítása alapján a Művelődési Minisztérium az 1984/85. tanévi vallásoktatásra törté­nő beiratkozások időpontját, az általános iskolákban és a gimná­ziumokban 1984. június 21—22. napjaiban állapította meg. Eszerint a hittanbeiratásokat június 21-én (csütörtökön) 14.00—18.00 óráig június 22-én (pénteken) 8.00—13.00 óráig kell megtartani. A hittanbeiratás a 21/1957. Korm. sz. rendelet és a 39/1957. MM. sz. végrehajtási utasítás szerint történik. . . .LÁTSZÓLAG MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN VAN: a tenger nyugodt, enyhe déli szél fúj, a matrózok mind a helyü­kön vannak. A hajó orra éles pengeként hasítja a jeges vizet. Egyszer csak valami furcsa ér­zés tör a kapitányra. Jó helyen járunk? Nem tévesztettünk irányt? Odasiet a tájolóhoz a kormányos mellé, s döbbenten látja, hogy a nap legalább 20 fokkal nyugatabbra kellene hogy legyen — a műszer szerint —, mint ahol most van. A hajó legfontosabb eszköze tehát el­romlott. Kint vannak valahol a Csendes-óceán közepén, távol minden kontinenstől, vagy em­ber lakta szigettől. Most mi lesz? Mit tegyenek? ... Szinte minden tengeri kaland­regényben találkozunk ezzel a lélegzetelállító pillanattal, amit az előbbi részlet is leír. Zajlik a cselekmény, s egyszer csak rá­döbben a főszereplő, hogy is­meretlen helyre kerültek. Min­den, ami eddig biztos volt hirte­len bizonytalanná válik. Minden ami eddig értékesnek tűnt, egyik pillanatról a másikra értékét veszti. A múlt küzdelmei és a jövő reményei értelmüket veszt­ve foszlanak szét kezeik között. A REGÉNY NEMEGYSZER VALÓSÁGGÁ VÁLIK. Életünk­ben eddig minden észrevétlenül, magától ment. Az iskolába vagy a munkahelyekre járva talán eddig eszünkbe sem jutott, hogy lehetne még másképp is. Vittek a barátok, szülők, vagy valami belső iránytű, s nekünk csak követni kellett az előttünk já­rók serégét. De most hirtelen történt valami, ami megállított. Történt valami, ami nem enged­te, hogy tovább menjünk. Ki kellett szakadnunk a tömegből, s körülnézni, mert rájöttünk, hogy így nem lehet tovább menni. Talán egy film, egy slá­ger egyik mondata, egy halál­eset, vagy csak egy egyszerű beszélgetés volt az, atni elgon­dolkoztatott. Esetleg így utólag már nem is tudnánk meghatá­rozni a közvetlen okát, hogy miért, vagy mikor, de egyszer csak kinyílt a szemünk. Rájöt­tünk, hogy nem vagyunk a he­lyünkön. DE HOL A HELYEM? Ezrek és milliók teszik fel ezt a kér­dést ma velünk együtt minden­felé a világon. Hippik, csövesek, punkok, új és régebbi diákmoz­galmak. Mind különböző választ próbálnak, vagy próbáltak ad­ni, s mindannyian a „szabadság” szellemében. Az „igazi” szabad­ság keresése áll a nyugat-euró­pai fiatalok legtöbb mozgalma mögött is akár a béke jelszavát tűzik zászlójukra a legkülönbö­zőbb pártok neve alatt, akár pe­dig a társadalmi igazságtalan­ságok ellen, vagy egyetemi re­formokért küzdenek. Van-nak, akik belefáradnak a kérdezésbe, s a „ringasd el magad” — elv alapján a különböző drogokhoz menekülnek. Mások a szabad­ságból erkölcsi, szexuális szaba­dosságot csinálnak, s ennek lesz­nek tudatos hírnökeivé. A vá­laszok különbözőek, de az alap­kérdés változatlan marad. Hol a helyem ? Ez az a kérdés, amit senki nem kerülhet ki. Nagy költők, írók vívódtak vele egy életen keresztül, s nehéz szívvel távoz­tak sokan, mert úgy érezték, nem sikerült igazán megvála­szolniuk. A Szózat költője népe nevében kérdez, másik egyes­szám első személyben teszik fel szüntelen. MI KERESZTYÉNEK SEM TÉRHETÜNK KI A VÁLASZ­ADÁS ELÖL, de ebben segítsé­günkre van a Biblia. Ézsaiás könyve 49. részének ismerős so­rai ezt mondják: „. . . így szól az Ür, a te téremtőd,... a te for­málód, ... enyém vagy!”. Hogy hol a helyünk, kihez tartozunk, itt maga a Teremtő Isten mond­ja meg: „enyém vagy”, ő te­remtett minket erre a földre, ebbe az országba helyezett. A tő­le kapott társadalmi, családi környezetbe kerültünk egy egész életre. Ö ismeri eddigi életün­ket, kereséseinket, vágyainkat, reménytelenségünket. Tudja, hogy mi a mostani nehéz hely­zetünknek az oka. De ö tudja a megoldást is, a kivezető utat. A bizonytalanná vált alapok helyett biztosat kínál nekünk. Az értékét vesztett dolgok he­lyett örök értékűeket kíván ad­ni nekünk. A kiábrándulás, ká­bulatba menekülés helyett új, igazi értelmet akar adni életünk­nek. De ezekhez előbb el kell fogadnunk ítéletét is. Hogy hol a helyünk, azt Fia halálával mu­tatta meg. Valójában mindany- nyiunknak ott lenpe a keresz­ten a helyünk. Jézus keresztje kiábrándult, tönkrement, csődöt mondott életünknek hirdetője. Az ítéletet azonban a feltámadás követte, s mi is új kategóriába . soroltatunk. Az „enyém vagy” üzenet, már nem a halált, ha­nem az életét jelenti. AZ ÉLŐ ISTENHEZ TARTO­ZUNK. Vele minden megújul­hat. Van helyünk a társadalom­ban, családunkban. Van felada­tunk a munkahelyeken, az isko­lában; s van küldetésünk az egyházban, a gyülekezetünkben. Ezekről részletesebben később lesz szó. Hogy Isten helyünket a keresztfán jelölte meg, való­jában tehát ezt jelenti: ..Krisz­tusban már itt a jövő”. Ez pe­dig a nyári ifjúsági világgyűlés témája lesz. Pintér Márta IMÁDKOZZUNK A VESZÉLYEZTETETT FIATALOKÉRT! A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának keretében munkálkodó Kallódó Ifjúságért misszió munkaközösség, Pünkösd hétfőjén, június 11-én délután 5 órai ■ kezdettel imadélutánt tartott a Gorkij-fasori református templomban (Bp., Gorkij-fasor 7.). A lelki-testi veszélyeknek kitett „kallódó ifjú” testvéreinkért ér­zett felelősséggel kérünk mindenkit a közös önyörgésre, mindazo­kat az evangéliumi hitű fiatalokat is, akik Jézus Krisztusban meg­találták lelki egyensúlyukat és életük értelmét. Töltsük be együtt az igét: „tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért.. . Mert ez a jó és ked­ves dolog a mi megtartó Istenünk előtt. Aki azt akarja, hogy min­den ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.” (1 Tim 2, 1,3,4) A Kallódó Ifjúságért Misszió Munkaközössége VALÓSÁGOS MŰZEUM ezek­ben a napokban a váci parókia. A magyarországi evangélikus egy­ház gyülekezetei ide juttatták szeretetük apró jeleit, amelyekkel örömöt és meglepetést akarnak szerezni az LVSZ-vendégeknek. Asztalokon, székeken, minden bútordarabon százával hevernek a szebbnél szebb aprólékos gond­dal, finom újakkal hímzett, varrt térítők, párnahuzatok, népvise­letbe öltöztetett babák, könyv­borítók, vállra akasztható táskák stb. Szinte kiszorítja a papcsalá­dot, Bachát Istvánékat. A térí­tőkét, ha egymás mellé raknánk, 3—400 nm-t fedne be, az öltéseket ha megszámlálnánk, több millió­ra rúgna, de legalább 18 ezer munkanapot vett igénybe az asz- szonyok fáradsága. Mintegy ezer darab ezeknek a tárgyaknak a száma, s igen alacsonyra becsül­ve is értékük meghaladja az egy­millió forintot. Ebben a szemet kápráztató színorgiában az egész ország nép­művészete együtt van. Erdélytől Nyugat-Magvarországig, a Felvi­déktől Dél-Dunántúlig. S akinek egy cseppnyi érzéke van a szép iránt, az szívéhez kap és szinte percekig nem jut lélegzethez a lenyűgöző hatástól. Nem is tudom e pillanatban hol keressem azo­kat az asszonyokat, akiknek tün- dérujjai varázsolták elénk a szépségnek, fennkölt tarkaságnak, szelíd harmóniának eme orgiáját, vagy éppen azon kell csodálkoz­nom. hogy milyen hihetetlenül gazdag a magyar nép művészete. Így, amint együtt van az „ország” Ajándékok a nagygyűlés résztvevőinek nem kis büszkeség dagaszthatja keblünk: nincs ennek párja a vi­lágon ! AZ EMBER CSAK SZÓTLA­NUL MERENG a kalocsai, béké­si, Felső-Tiszavidéki, rábaközi, Vas és Veszprém megyei bako­nyi, mezőkövesdi, sárközi, dráva- közi, szigetvári, vásárhelyi, bu- zsáki stb. hímzéseken. És mind­ezt kiegészíti a jellegzetesen er­délyi. a Kalotaszeg. Szék, Mező­ség, ToroCkó önöm motívumainak üzenete. De a teljességből nem hiányozhat a magyar nemzetiség művészete sem, a szlovák, sváb, sokác is megszólal néhány tárgy- gyal. Nagyon otthonosan kell mozog­nia annak a nép művészetében, aki ebben a kavalkádban kalau­zolásra vállalkozik. Bachát Ist­vánná, a népművészet kiváló is­merője már hetek óta szortíroz­za az anyagot, néhány jellegzetes szóval igazít el. A kalocsai hímzést általában ismerik. Színes, virágmintás és „riselis” kialakításukkal hívják fel magukra a figyelmet. A kül­földiek nagyon szeretik. Viszont, ha szerényebb is, legalább olyan gazdag és finom a Kelet- és Nyugat-Békés színes, apró virág­mintás hímzése. A Felső-Tisza- vidék „keresztszemes” hímzésével lép a világ elé. Beregi kereszt­szemesnek nevezik, szintén szí­nes. Meglepően más a Rábaköz művészete. Rábaköz egyszínű. Fehér, piros vagy kék és motívu­maik között gyakoriak a mada­rak, életfák. Vas és Veszprém művészete kissé hasonlít a rába­közihez, mégis más. A bakonyiak a szűrhímzést gyakorolják, szí­nes virágmintázatban. S Mező­kövesd! Ki ne ismerné? A híres matyó ezerszínű virágmintával valóságos virágágy. Sárköz tele van áhítattal. A finom színek viszafogottak. A Drávaszög és Szigetvár fehér hímzése templo­mi áhítatot kelt. Vásárhely az Alföld végtelen síkságát ölti a vászonra. Itt gyapjúval hímeznek az asszonyok. Külön csodaszámba megy ősagárd, Felsőpetény, Nóg- rád művészete. Szügyről a palóc népművészetről nyerünk benyo­mást. Erdélyből a hegyekről ful­dokolva alárohanó patakok üze­nete csendül ki a hímzésekből. Kalotaszeg írásosával. Szék fan­táziájával, Torockó egyszerű ki­fejezésével, a Mezőség sápadt szí­neivel egészíti ki a magyar nép­művészetet. — Mióta folyik a gyűjtés? — 1982 nyarán hirdettük meg. Tulajdonképpen úgy fogant az ötlet, hogy néhányan megemlí­tettük a püspök úrnak, jó lenne megjándékozni vendégeinket, ha Magyarországra jönnek. Az ötlet tetszett neki, s megbízott a munka szervezésével. Akkor ösz- szehívtuk az esperesnéket. akik szívügyükké tették a kérdést, majd az egyházmegyékben a pap- nék serénykedtek. Idén már több egyházmegye kiállította gyűjte­ményét, ezek után eljuttatták hozzám, Vácra. — Mi teendő van még az anyaggal? — Már csak a csomagolás van vissza. A gyűrötteket kivasaljuk, nylon tasakokba helyezzük úgy, hogy a hímzések jól láthatók le­gyenek. — Fog-e örömet okozni az ajándék a vendégek számára? — Amennyire ismerem a kül­földiek ízlését, minden bizonnyal. Rajonganak a kézimunkákért. Természetesen elsősorban az asz- szonyok. Ha ezeket hazaviszik, otthonaikat a legszebb magyar emlék díszíti. Egy-egy ilyen ké­zimunkával cseppnyi magyar le­vegő kerül a lakásokba, bárhol legyenek is azok a nagy világ­ban. Ezekbe a kézimunkákba egy-egy hívünk szívét, lelkét, szeretetét hímezte bele és ezt küldik a világ négy égtája felé. Kissé üzenetünkkel együtt. Ha szegények is vagyunk, szerete­tünk gazdagsága mutatkozik meg művészetünkben és áldozatunk­ban. — A népművészeten belül a hímzés különös kifejezőeszköz. A motívumok, színek nem öncélúak. Azokba rejtette évszázadok óta népünk gondolatait, érzéseit, vá­gyait. — Igen. A mai nemzedék már alig tud valamit erről. De min­den motívumnak valaha sajátos üzenete volt. A szív pl. a megér­tést, szeretetet, szerelmet fejezte ki. A madár a szabadságot, s a boldogság utáni repeső vágyat fo­galmazta képbe. A sok virágmo­tívum színeivel együtt az örömöt, nyugalmat szimbolizálta. Az élet­fa az élet szakadatlanságát, oly­kor éppen a végességét hirdette stb. A színeknek ezen felül kü­lön is jelentőségük volt. Majd, hogy nem liturgikus értelműek, A népnek is van liturgikus mon­danivalója. Sok esetben ez kap­csolódik az egyház liturgikus szí­neihez. A fekete a gyászt, a fehér az örömöt jelentette. — Mit kíván a megajándéko­zottaknak? — Amikor elhelyezik odahaza az ajándéktárgyakat, gondoljanak mindig szeretettel egyházunkra, hazánkra, valamint azokra a név­telen asszonyokra, akik heteken keresztül görnyedtek, fáradoztak, hogy elkészüljenek a kedves ajándékok. Bachát Istvánná elhallgat, a szót átveszik a színes tárgyak. Végigpásztáz szemem e tarka szőnyegen. Ady jut eszembe, akit Kalotaszegen egy hasonló látvány igézett meg: „E tarkaságban mennyi nyugalom.” Ma még Vá­cott igazítják, szépítgetik, csoma­golják a tárgyakat, de néhány hét múlva egy-egy vendégünk szívéhez szoríthatja s eláraszthat­ja az öröm a kedves ajándék lát­tán. Rédey Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom