Evangélikus Élet, 1984 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1984-05-13 / 20. szám

GYERMEKEKNEK^ >Pedig mi abban reménykedtünk Lk 24, 13—35 „írok nektek, ifjak .. Kezünkben van? KÉT TANÍTVÁNY MENT AZ EMMAUSI ÜTŐN. Nem remél­tek már semmit. Jézus már há­rom napja halott volt. Kezdtek beletörődni ebbe. Igen, amikor Jézus elhívta őket, akkor hitték, hogy új élet kezdődik. Szenvedés és halál, félelem és szomorúság nélküli élet. Hiszen Jézus bete­geket gyógyított, kétségbeesette­ket emelt töl, szomorúakat ví­gasztalt. Nőket és gyerekeket, szegényeket és bűnösöket, min­denkit szívesen látott. De most mindennek vége ÜTKÖZBEN ARRÓL BESZÉL­NEK, amit Jézussal átéltek. Van még néhány emlékük, de sem­mit nem várnak már tőle. Egy idegen közeledik feléj.ük, csatla­kozik hozzájuk. A két vándor annyira el van foglalva a saját fájdalmával, hogy föl sem néz­nek igazán. Ki segíthetne raj­tuk? Aki megtehetné, az halott. Velük mehet az idegen, ha akar, nincs titkuk. De rossz társaság lesznek ők. Nincs kedvük az idő­járásról beszélgetni. De az ide­gen megszólal: „Miről beszélte­tek?” Erre válaszolniuk kell. Ügy látszik, ak idegen tényleg rfiem tud semmiből. Beszélni kez­denek neki Jézusról, életéről, ha­láláról. „Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani népün­ket” — mondják. „Néhány asz- szony is megijesztett minket, akik üresen találták a sírt. Azt mondják angyalokat láttak, akik azt hirdették, hogy él.” AZ IDEGEN FIGYELMESEN HALLGATJA OKÉT. Azután ő kezd el beszélni: „Milyen értet - lenek vagytok! Nem olvastátok a prófétai írásokat? Miért nem hiszitek, ami azokban áll?” Er­re már fölfigyelnek a tanítvá­nyok. Mi köze a prófétáknak Jé­zushoz? Talán az idegen többet tud, mint ők? Ö pedig folytatja: „Hát nem ezt kellett-e elszen­vednie Krisztusnak?” És emlé­kezteti őket az Ószövetség jö­vendöléseire. Egészen új gondo­latok ezek a tanítványok számá­ra. Természetesen ismerik eze­ket, de arra még sosem gondol­tak, hogy mindez Jézusra vonat­kozik. Akkor Jézus élete és szenvedése is Isten akarata volt! KÖZBEN MEGÉRKEZNEK EMMAUSBA. Nem akarnak el­válni az idegentől, hiszen any­nyi kérdésük van még. Rábeszé­lik, hogy maradjon velük. Asz­talhoz ülnek, hiszen a vendéget illik megkínálni és maguk is megéheztek a hosszú úton. Ke- nyeret és bort tesznek az asztal­ra. Különös, mintha nem is ők lennének a házigazdák. Az ide­gen veszi a kenyeret, elmondja az asztali áldást, megtöri a ke­nyeret és nekik adja. Abban a pillanatban, mintha hályog es­ne le a szemükről, felismerik az idegent: Ö az, Jézus! Tehát él! DR. JEKYLL, A TUDÓS, hosszanan nézegette a poharat, mielőtt kiitta tartalmát. Halvá­nyan elmosolyodott, majd fel­hajtotta a zöld színű folyadékot. Néhány perccel később egy té­bolyodéit ember oson végig a sötét mellékutcán. Egy járóke­lőre ráugrik és kifosztja, majd megfojt egy kislányt, és már rohan is tovább, hogy szörnyű útját folytassa. Csak nehezen is­merünk rá egy elsuhanó autó fényében a doktorra. Így kezdő­dik a dr. Jekyll végrendelete c. rémfilm a zseniális tudósról, aki minden erejével azon kísérlete­zett, hogy hogyan tud az em­ber kivetkőzni emberségéből. Ha kezembe veszek egy kést, még nagyon sok mindenre hasz­nálhatom: elvághatok vele egy spárgát, kifaraghatok vele egy szobrot, de hasba is szúrhatok valakit. Arról, hogy mire hasz­nálom, a kés nem tehet, én vi­szont annál inkább. A legegy­szerűbb eszköz is lehet életet segítő szerszámmá, és életet ki­oltó eszközzé az ember kezében. Vegyünk egy másik példát. Az orvostudomány, amíg a betegség ellen küzd, addig Istentől kapott feladatát teljesíti. De ha arra használják például a génsebé­szet eredményeit, hogy egy el­lenséges ország teljes lakossá­gát megfertőzve minden kisgyer­mek nyomorék és torzszülött le­Ahogy felismerik, eltűnik előlük Jézus. De mégsem szomorkod- nak többé. Hiszen nincsenek már egyedül! Tudják már: Jé­zus nem maradt a halálban! Jé­zus él! Visszagondolnak előbbi útjukra és belátják, hogy mai­akkor érezték: nem közönséges emberrel van dolguk. FÖLUGRANAK, KI SEM PI­HENIK MAGUKAT, indulnak vissza, Jeruzsálembe. Hiszen a többieknek is el kell mondaniuk, amit átéltek. Mennyire más volt az útjuk visszafelé! Hiszen a szívük most tele volt örömmel, reménységgel: minden jóra for­dul, hiszen Jézus feltámadt, Jé­zus él! Nagyné Ferenczy Erzsébet gyen, akkor szörnyű veszedelem­mé válhat ez a tudás. Az a tudós, aki először kidol­gozta az atommaghasadás el­vét megrémült: mi lesz, ha ta­lálmánya olyan emberek kezé­be kerül, akik háborút akarnak ? Ügy is lett, és azóta ott lebeg az emberiség feje felett annak a veszélye, hogy a következő pillanatban darabokra hullik a Föld. PEDIG AZ ISTEN NEM AZÉRT ADTA az ember kezé­be a tudományt. Amikor az el­ső emberpár szakított a jó és a rossz tudásának fájáról, jelké­pesen attól a pillanattól kezdve minden tudását jóra és rosszra is használhatja. Az Isten egye­dül az embert látta el az alko­tás képességével. Tudást és ter­vezőképességet adott az ember­nek, hogy alkothasson, akár az Isten maga. Ebben az Isten al­kotótársnak partnernek válasz­tott minket. Hogyan él Istennek ezzel a bi­zalmával az ember? Bizony igen gyakran visszaél vele. A vissza­élés az egyik legsötétebb bűn. Két fél kell hozzá, az egyik, aki gyanútlanul és jószándékkal ad valamit, mégpedig valami szé­pet, jót, hasznosat, a másik pe­dig, aki kapja, nem arra hasz­nálja, amire kapta, hanem önző módon, vagy mások megkáro­sítására. ÉRDEKES MEGFIGYELNI, hogy az Isten-ember viszony­ban az ember éppen azokkal az ajándékokkal él vissza, amelyek­kel őt munkatársává, vagy part­neréül választotta. Ajándékba kapta az ember a beszéd képes­ségét, és mire használja? Arra, hogy hazudjon. rágalmazzon, pletykáljon. vagv sértegessen. Egyszóval visszaél vele. Aján­dékba kapta az ember az Isten­től a házasság és család intéz­ményét. és mire használja? A gyermekek tisztelik szüleiket? A szülők emberszámba veszik gyermeküket? A házastársak egymást kölcsönösen szeretik és soha el nem válnak? A valóság egészen más. az ember visszaél ezzel az ajándékkal is. Végül ajándékba kanta az ember az Istentől a tervszerű gondolko­dás, és a tudomány ajándékát is. Megteheti, amire egy élőlény sem képes: Alkothat, akár az Is­ten. Ezzel az ajándékkal is visz- szaélt az ember. Csak ő képes rá, hogy a tudását a másik el­len fordítsa. Hihetetlennek tű­nik az adat, pedig igaz, hogy a legmagasabban képzett tudósok közül minden negyedik a hadi­ipar fejlesztésén dolgozik. Ettől a pillanattól kezdve az ember már nem Isten eszköze, hanem a sátáné, akinek lénye­ge, hogy „embergyilkos volt kezdettől fogva”. Nem véletlen a bibliai teremtéstörténetben ez a mondat: „A kert minden fá­járól szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod”, A kísértő célja az ember halála, ezért kívánatossá tette azt a fát azzal, hogy el­hitette, hogy aki eszik belőle olyan lesz mint az Isten. AZ EMBER HALÁLÁNAK TEHÁT végső oka ez: már tud­ja, hogy mi a jó és mi a rossz, és mégsem csak a jót, hanem a rosszat is teszi. Jelenleg az emberiség ott tart, hogy a tu­dománya már messze felülmúl­ta saját erkölcsi szintjét, ami azt jelenti, hogy többszáz év kü­lönbség van a tudományban és technikában elért eredményele, és az emberiség gondolkodás- módja között. Ismerjük a mon­dókát: „Kés, villa, olló, gyer­mek kezébe nem való!” Foly­tassuk a sort! Emberölő szer­szám ember kezébe nem való! Az emberi kéz és a pisztoly nem illik össze, akármilyen kényel­mesre is alakították a marko­latát. Az ember nem erre kap­ta a kezét az Istentől. Akkor mire? Az ember -csak rosszra képes? Pesszimistának kell lennünk? Nem. Az ember legalább annyi szép és jó cse­lekvésre is képes, mint ameny- nyi rosszra hajlandó. Tudósok, államférfiak, művészek ezrei be­szélnek arról, hogy az ember alkotásai, ha valóban az ember érdekében használ iák fel őket. széppé tehetik világunkat, ahol otthon érezhetjük magunkat, és munkánkkal részesei lehetünk Isten mindent átfogó nagyszerű teremtésének. Mekis Adám Az élet nem szakadt meg „ÉN AZ ÜR JÉZUSNAK MÉLTATLAN SZOLGÁJA, BÁ­RÁNY GYÖRGY” alázatos sza­vaival indította útnak a györkö- nyi gyülekezet első anyakönyvét és egyúttal gyülekezetszervező munkáját 1718-ban Szeniczei Bá­rány György. Érdemesnek tart­ja megjegyezni, hogy ,,a Györ­könyi Magyar és Német lako­sokból 1718 Esztendőnek Sz. György havától fogva épülni kezdett Evangeliko Lutherana Ekklesia” és „némely hozzá hall­gató -ndékségében ... 1710 Esz­tendőtől fogva legeltettem a pe- nitenciának és hitnek beszédei­vel ...” E sorok deklarálják, hogy a györkönyi evangélikus gyülekezet a 18. század elején alakult, öregnek éppen nem mondható a gyülekezet —, alig több harmadfél száz esztendőnél — de ha a háborús éveket dup­lán számítjuk, igencsak megüti a legkorosabb gyülekezeteink életkorát. Mert Györköny és kör­nyéke egy s mást átélt e száza­dok alatt. A török dúlás és a 150 éves török uralom megszűnése után született, mint általában Dél-Du- nántúlon, Tolna-Baranyában az evangélikus gyülekezetek. Volta­képpen az elnéptelenedett vidé­kekre Nyugat-Európából tobor­zott és bevándorolt német la­kosokból. Évekig, évtizedekig tar­tott. míg a kedvezőbb gazdasági, politikai, vallási feltételek remé­nyében Würtenbergtöl Elzászig, Ausztriától Hessenig vándorbo­tot fogtak szorgas földművesek, iparosok és új hazát keresni el­indultak Magyarország elnéptele­nedett vidékeire. OSZTRÁKOK. SVÁBOK. BA­JOROK, FRANCIÁK, hitükben bántalmazottak, emberi jogaik­ban megalázottak; örökös sze­génységre ítéltek egy jobb sors reményében a népvándorláshoz hasonló mozgáFoa kezdtek. A Dunán hajóval, az országuta­kon ekhós szekerekkel jöttek a telepesek. Elszikesedett föld, le­tarolt, kihalt vidékek, elpusztult telephelyek várták őket. Tolna- Baranya helységnévtárában a „puszta” szó emlékeztet a drá­mai időkre. Itt azonban mégis kedvezőbb politikai, vallási és gazdasági lehetőségekkel számol­tak, mint az óhazában. Csak ez­zel magyarázható, hogy tömegé­vel sikerült megnyerni ezeket a családokat és szert tenni a kor­mányzatnak a telepesekre. Hogy mennyi lehetett a számuk, azt ma már a legilletékesebbek is csak becsülni tudják, pontos re­giszter nem áll rendelkezésünk­re. Feudális viszonyok közé ke­rültek, noha a földbirtokok tu­lajdonjogai körül erős viharok tomboltak. A magyar földbirto­kos osztálynak először igazol­nia kellett a tulajdonjoghoz va­ló jogát, amely egyáltalában nem látszott könnyű feladatnak. A török uralom öt emberöltő- nyi ideje alatt a birtoklevelek elvesztek, családok kihaltak, ol­dalági örökösödések bonyolult helyzete alakult ki, amelyek mindig kedveztek az igazoló el­járások csalárdsága mellett a Habsburg kormányzatnak. A király birtokadományozási joga döntő szerephez jutott, idegenek és királyhű, lojális elemek jutot­tak hatalmas birtokokhoz. A Habsburg-politika németesítő szándéka ekkor kapott erős lö­kést. TOLNA MEGYÉBEN A TÖ­RÖK KIVERÉSE UTÁN Nagy­székelytől délre alig lehetett la­kott településre bukkanni. Rédey Pál riportja Györköny határát, a Paksy csa­lád ősi jussát leszármazottainak, a Daróczy és Száraz családoknak is csak 32 000 forint váltságdíj ellenében sikerült visszaszerezni, azaz Paks, Györköny, Bikács ha­tárait visszaperelni. Nem sokkal később egy Meszlényi János ne­vű földesúr vásárolta meg „Györköny-pusztát”. A három településre vissza­szivárogtak ugyan a magyar la­kosok, de művelni a roppant ha­tárt képtelenek voltak. Györ­köny a 18. század elejéig ki­csiny, de színmagyar lakosság­ból állt. Szeniczei Bárány György lelkészkedése idején, 1719 tájékán már a Fertő tó vi­dékéről. majd később Hessenből, Pfalzból jöttek telepesek. A Fer­tő vidéki telepeseket „Hapauer”- eknek hívták. Szeniczei Bárány György a „holtaknak Lajstromokba” már 1721 novemberében ezt vezette be: „Georg Rudolph, Austriából vallásáért ki bujdosott és nálunk le telepedett Német ember Ke­resztény Atyánkfia jó hitben és vigasztalatban meg hóit és Né­met predicatzioval el temettetett Kr. Urunk Születése után 1721. ez a Georg Rudolph nevű ember Esztendőben.” Valószínű, hogy „Hapauer”. vagyis a Fertő kör­nyékéről származott, mert a fel­jegyzések szerint csak egy év múlva kezdődnek a hesseni. ill. pfalzi bevándorlások. A beván­dorlás folytán Györköny vegyes nemzetiségű község lett. KÉT SZERZŐDÉS IS FOG­LALKOZIK A TELEPESEK­KEL. Az első. az 1722-i különö­sebben a vallással: „Mind (a be­vándorlók!) lutheránusok legye­nek ... templomot is az előbbi helyen építhessenek...” A má­sik, amely egy évvel későbben Győrben köttetett, olyan jogo­kat biztosított a telepeseknek, amelyekhez a magyar jobbágy­ság csak a 48-as forradalom után jutott. (Szabad költözködés, eladhatták házukat, szőlőtelepí­tés után hétéves adókedvezmény, bormérés joga stb.) E kedvező feltételek természetszerűleg csá­bították a hessenieket. pfalziakat és sokan, akiket tulajdonképpen máshová irányítottak, itt kötöttek ki. A számos előny, valamint a nép szorgalma következtében tü­neményes gyorsasággal fejlődött a község, növekedett lakóinak számában is. Az 1910-es adatok szerint nagyközség. 2643 lakos­sal. 1930-ban (Pusztahencse hoz­zácsatolásával) 3490. Első fel­szentelt lelkésze a Jénában és Halléban végzett Szeniczei Bá­rány György, aki ugyan csak há­rom évet töltött Györkönyben (innen Sárszentlőrincre költözött, ahol létre hívta az első magyar nyelvű egyházközséget), de nevé­hez fűződik a gyülekezetszerve­zés fáradságos munkája. Sorban az egyházközség hato­dik lelkészének nevét emeljük ki. Kis Péterét, akinek a működése alatt épült a környék egyik leg­szebb és legnagyobb barokk temploma. A szájhagyomány sze­rint az 1795—96-ban épült temp­lom úgy készült, hogy a hívek változatlanul járhattak a régi fa­templomba. Ugyanis az új temp­lomot „ráépítették” a régire, amely annyival nagyobb volt, és csak azután bontották le. miután teljesen elkészült az új. Lehet, hogy így történt, építészeti bra­vúrt a régiek is ismertek. FELÉPÜLT TEHÁT AZ ÜJ TEMPLOM, méretei nagy gyüle­kezetről tanúskodnak. Hogy kö­zel 200 évvel ezelőtt megtöltötte-e a falu népe a templomot, vagy a jövő gyülekezete számára építet­ték, annak nem tudtam nyomára bukkanni. Viszont egyetlen temp­loma mind a mai napig a község­nek, mivel Györköny szín evan­gélikus település volt a második világháború végéig. A magyar családok, a 18. századi Arany, Torda, Garai, Gál stb.-ek a be- nősülés. házasságok révén elné- metesedtek. a német családok a magyar föld kohéziója következ­tében az évszázadok során érzel­mükben elmagyarosodtak. MÉG EGY EMLÍTÉSRE MÉL­TÓ ESEMÉNYRE figyeljünk fel. 1915-ben váratlanul elhunyt a gyülekezet kilencedik lelkésze, a kiváló szónok, irodalmi művelt­ségű pap. Tomka Gusztáv. Ha­lálakor abban állapodtak meg a hívek, hogy mindaddig nem vá­lasztanak papot, amíg haza nem jönnek a háborúból a férfiak. Vilmos császár ugyan azt mond­ta 1914-ben: „mire a levelek le­hullanak. odahaza lesznek a ka­tonák”. Talán ebben hittek a gvörkönyiek. De bizony ötször is lehullottak a falevelek, s nem kerültek haza a legények, apák, a férfiak. Sőt nagv részük a fog­ság keserves útját is megjárta. 1921-ben. hatesztendős várakozás után választottak csak. Schmidt Jánosra esett a választás. Lemle Zoltán, aki néhány szavas fel­jegyzést eszközölt a györkönyi pa­pokról. Schmidt Jánosról ezt ír­ta: „A második világháborús ese­mények elől Nyugatra távozott, amikor onnan hazatért, elha­gyott lelkészi állását már betölt­ve találta ...” (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom