Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-08-21 / 34. szám

r\ ) Hazamentem a falumba Részlet a Miért reszketnek a csillagok? című regényből A karácsonyt odahaza töltöttem, elhoztam Királyékat is magam­mal. Együtt utaztunk. Kata és én boldogan fogtuk egymás kezét, Sándor bácsi újságot olvasott, Edit néni mereven nézett ki a vo­natablakon. Mintha Szibériába vittek volna bennünket, pedig egész úton a faluról beszéltem. Az állomásról, ahol apám szekere várt ránk, meg Murzáról, élemedett lovunkról. Elmeséltem, hogyan vártuk először anyámmal a vici­nálist, és hogy úgy féltem a vonatr tói, mint ördög a tömjénfüsttőí. De amikor láttam, hogy a bakter káposztát szüretel, gondoltam rög­vest, nem is olyan rendkívüli do­log a vonat. Meséltem a kender- áztatóról, meg arról, hogy két temploma van a falunak. S az uraságnak kastélya van hatalmas kőkerítés mögött. Edit néni töröl- gette a párás ablakot, hogy lásson valamit az unalmas tájékból. Sán­dor bácsi összehajtogatta az újsá­got. Végre megérkeztünk. Az ütkö­zők acélosan csengtek, alaposan kifagytak útközben. Murza nagyo­kat horkantott, csípte a hideg az orrát. Apám megilletődötten fo­gott a vendégekkel kezet. Apám mindig zavarba jött, ha úri em­berekkel állt szemben. Kata csi- csergett: „András bácsi így”, meg „András bácsi úgy”. Annyira, hogy apám teljességgel feloldó­dott. S beszélt a termésről, az őszi vetésről, meg a falu hangulatáról. „Már megint erőltetnek bennün­ket katonának”. „Mert háború van” — tette hozzá komoran Sán­dor bácsi. „De hiszen ez a német háborúja” — kapta fel fejét apám. „Ez a világ háborúja lesz és ke­gyetlenebb, mint a régi volt.” Így folyt a diskurzus, míg be­döcögtünk á faluba. Be is setéte- dett alaposan, ködös, nyirkos hi­deg terpeszkedett a házak közé. A kicsiny ablakok sárgás fényt leheltek az utcára, házunk előtt éppen betlehemesek jártak. Nyakba akasztott istállóban a kis Jézus pihegett. Szál gyertya vilá­gította meg a jászlat és az Űr Jé­zust. í.u. is Istenem, nem is olyan régen még én hirdettem az Ür Jézus ér­kezését. Királyékat egyenest a papiak­ba vittük. Jóska és Mary nagy örömmel várták őket. Maryn már látszottak az anyaság jelei. Beöm- löttünk, a hideg kicsípett bennün­ket, s odahúzódtunk a kemence mellé. Jóska papramorgót tett elénk, s magyar szokás szerint kö­szöntőbe fogott: „Isten hozott benneteket! A mi kis falunk szíve mindig nyitott a kedves vendégek előtt. Örülünk annak, hogy lejöt­tetek és együtt leszünk az ünne­pek alatt. Egészségünkre!” Ittunk. Kata megrázkódott, nekem szét- áramlott tagjaimban az erős ital, s vacsorához ültünk. A fiatal há­ziasszony ügyesnek bizonyult, minden a helyén volt. Másnap megmutattam Ki­rályoknak szülőházamat, egyszerű kis otthonunkat. A konyhát, mely­ben egy lócán, kecskelábú aszta­lon, széken és, tűzhelyen kívül alig akadt bútor. A szobát, s anyám ágya felett Gaál nagyapám és nagyanyám képét, a sublódot, amelyből előkotortam anyám gye­rekkori fotográfiáját, meg a ko­pott családi Bibliát. Fellapoztam az ősök bejegyzéseit. Néztem a családi krónikát. És ekkor vettem észre, anyám halálának ideje nincs bejegyezve. Mitha még mindig élne Gaál Anna, aki szü­letett 1889-ben és meghalt 1929- ben. Most lenne éppen ötven éves és. még mindig nagyon fiatal. Pe­dig már tíz éve visszaadta Terem­tőjének életét. Mélyet sóhajtottam. Öh, rohanó idő! Kata látta, hogy elborul tekin­tetem, mellém állt, belémkarolt és együtt néztük anyám fényké­pét, a tíz-tizenkét éves Gaál Anna mosolygott vissza a képről. „Hát, ez a mi kis otthonunk — mondtam Sándor bácsiéknak. — Kicsiny ,de békességes. Ide zai ritkán szüremlett be, belül pedig csend honolt. S ha az élet nem vert volna olyan kegyetlenül ben­nünket, a könnyet sem ismernénk. Sorsunkat azonban mi sem kerül­hettük el, s mos így árválkodunk immáron tíz éve”. Apám bajuszát rágta, anyám hiányát erősen érez­tük. Ezen az estén ünnepeltük a kis Jézus születését. Szerényen és meghitten. Királyék még nem rég óta voltak hitünkön, hát azt akar­tuk ismerjék meg a karácsony bé­kességes, családias ünnepét úgy, ahogyan mi evangélikusok tartjuk. Apám ismét Kántor Erzsit kérte meg, készítsen vacsorára valót. Evangélikus módra, mert ebben némi különbség mutatkozott a faluban. A római katolikusok másként ünnepeltek. Apám asz­talközépre állította a Luca-napján vetett búzát. Ütött-kopott bádog- lábosban ágaskodott a sűrű kis vetés. Halovány zöld színe re­ménységet sugárzott. Isten jövő­re jó termés ád a jelek szerint. Most meg arról susogtak a zsenge búzaszálak, hogy megbékélt Isten az emberrel, elküldte a nyomorú­ságba kicsi gyermekét, hogy re­ménységre tanítson általa bennün­ket. Minden úgy ment, mint anyám életében. Amikor leszállt az est, az asztal köré telepedtünk. ■ Ott gőzölgött tálban a mákosguba, Kántor Erzsi éppen az imént hozta át. Apám fellapozta a családi Bibliából a karácsonyi történetet, megköszö- rfflte a torkát, s kezdte: „És lön az napokban Augusztus Tsászártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld béirattat- nék. E béiratás lett először, mi­kor Siriában Tzirénius Tiszttartó volna. Mennek vala azért minde­nek, hogy béirattatnának, kiki az ő városába. Felméne pedig József is Galileából, Názáretnek városá­ból Judea tartományába, a Dávid városába, melly Bethlehemnek neveztetik, mivel Dávidnak házá­ból és háznépe közül való vala. Hogy béirattatnék Máriával, ki néki jegyeztetett vala feleségül és vala várandós.. És lön, mikor ott valának, hogy betelnének a napok, melyeken szülni kellene néki. Szülé azért az ő elsőszülött Fiát, és bepolálá őtet és helyezteté a jászolba, mivel­hogy nem vala nékik helyek a vendégfogadó háznál. Valának pe­dig pásztorok azon tartományban, kik kinn a mezőn hálnak vala, és vigyáznak vala éjszakán az ő nyá­jok mellett. És íme az Űr Angyala hozzájuk eljőve és az Úrnak ditső- sége körülvevő őket és nagy fé­lelemmel megfélemlének És mondta az Angyal nékik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömöt, melly az egész népnek öröme lészen. Mert szü­letett néktek ma a Megtartó, ki az Űr Krisztus, a Dávid városá­ban. Ez pedig néktek a jele: Ta­láltok egy kis gyermeket bépolál- va feküdni a jászolban ...” A Biblia odakerült az asztalra, közvetlenül az ütött-kopott lábas mellé, melyben a búza zöldellett. Petróleumlámpánk »sárga fénye ráhullt, s a szíveket betöltötte a békesség. Én belekezdtem régi énekünkbe: . „Mennyből jövök most hozzátok, Jó hírt mondok,'jer halljátok!” Elcsuklott a hangom, apám át­vette a szólamot, de ő is küszkö­dött a meghatódottságtól. Mert mi karácsonykor mindig meghatód­tunk. Talán mert nem tudtuk fel­fogni, mi ment végbe az első ka­rácsonykor, vagy tán azért, mert karácsony volt az a nap, amikor együtt volt a család. Együtt? Apám hét évig hiányzott ebből az együttesből, s anyám ilyenkor egy üres tányért tett az asztalra: „ez az apádé, fiam” — mondta, s ne­kem el kellett mondanom a Mia- tyánkot érte. S most sem különbül csonka a család. Anyám tányérja üresen tátong. Ekkor vettem észre, hogy egy tányérral több van az asztalon. Királyék nem értettek semmit az egészből. Az áhítat azonban őket is magával ragadta. Mi aján­dékokat vettünk elő. Csekélysé­geket, pusztán jeleztük, hogy gon­dolunk egymásra, s ilyenkor aján­dékozni szokás. Apámnak habfe­hér inget hoztam magammal Pestről, Katának Móra Aranyko­porsóját bontottam ki, Királyékat egy szépen faragott dobozzal ajándékoztam meg. „Így szokás ez nálunk.” Királyék hallgatagok voltak. Igyekeztek beilleszkedni az evan­gélikus családok hagyományaiba, de látszott borongós tekintetükön, hogy gondolataik másutt jártak. A békés, meghitt vizeket már bor­zolta a szél, életük vitorlája már csattogott a nyugtalan szelektől. Nekem ez volt az utolsó békés karácsonyom. Rédey Pál Anyai gond Ijesztő a nappali műszak, ha nincs senki, aki gyermekeidet őrizze. Megmondod nekik, hogy hívjanak fel telefonon, ha hazaérkeztek. Vagy magad hívod őket, ha már otthon vannak. Amennyiben főnököd megengedi. Atlantában egy anya mondta el 1981. március elsején. Mindenem, ami megmaradt ez a félárva gyermek és Te, én Istenem. aki feltámadtál a halál ellen. Jézusom, Te vagy, aki megmaradsz, Még nem hívott fel eddig , és nem is jelentkezik senki otthon, ha a lakást hívom. Hátam mögött az óra, itt a konyhában ahol dolgozom — szinkronban jár a rádió órájával — azt mondja nekem: Fiam már kilenc > hosszú percet késik Juniorhigh-ból. Még a meleg öblögető vízben is olyan hidegnek érzem kezeimet mint a halál. Háromhuszonöt után már kétszer forgatták ezek a kezek a telefontárcsát, hogy zavarják gyermekem iskolaigazgatóját. Mindannyiszor — erőltetett nyugalommal — biztosított „Igen, asszonyom, a busz már úton van a gyermekekkel, mind rajta ülnek, minden rendben, nincs ok pánikra. Balesetről nincs jelentés. Csakhamar hazaér a gyerek és otthonról fogja hívni önt”. Nos — pihenőben az edények és a telefon között mintha maguktól mozdulnának a levegőben — görcsösen egymásba kapaszkodnak kezeim, > szétváltak, majd ismét átkulcsolják egymást. Tenyeremből a vér ujjaim hegyébe zúdul. Melegvíz puhította fel és sérülékeny mint kicsi fiam — Tíz perc elmúlt, tizenkettő, tizenöt perc. Húsz gyermek — még semmi hír. A gyerek nincs ott, hogy felhívjon vagy felelne hívásomra. A kezek könnyeket törülnek, nedves, meleg könnyeket. A kezek a szájra szorulnak, de képtelenek visszafolytani a kiáltást. Kéz a kézbe zárul imádságra — más semmisem maradt nekem, amivel szembeszegülhetnék a gyilkos támadásokkal, amelyek az iskolásbuszt érhetik. Vess véget ennek, Isten vess véget ennek! Muhamed Isaiah Kenyatta baptista lelkész, Williamstown (Mass. USA) Ford. Muncz Frigyes „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt” (Ézs. 42, 3). VASÁRNAP. — „Jézus bejárta egész Galileát, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyó­gyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép körében” (Mt 4, 23 — 2 Móz 34, 10 — Mk 7, 31— 37 — Zsolt 70). Jézusnál a kettő — evangéliumhirdetés és szeretet­szolgálat — mindig elválasztha­tatlan volt. Ez ma sem lehet más­képpen a követői körében. Nem teljesítjük hűen küldetésünket, ha valamelyik elmarad, ha valame­lyiket elhanyagoljuk. Az evangé­liumhirdetésnek és szeretetvég- zésnek egészen szoros kapcsolatot, egységet kell alkotnia az egyhá­zak és keresztyének életében. „El­fogadtál és elhívtál, élő Jézus Mesterünk. Kegyelem, hogy ve­led járó tanítványok lehfetünk” (475. ének 1.). HÉTFŐ. — „Jézus mondja: Megismertettem velük a te neved, és meg is fogom azt ismertetni, hogy az a szeretet, amellyel en­gem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük” (Jn 17, 26 — Zsolt 138, 2 — Ézs 29, 17—24 — Mt 13, 1—9, 18—23). Jézus főpapi imád­sága végén elfogatása előtt mond­ja ezeket a szavakat. Még akkor is az volt a legfontosabb számára, hogy az Atya szeretetével megis­mertesse az embert. A szeretet to­vábbadásával mi sem állhatunk le, a végsőkig gyakorolnunk kell. „Küldetésem napja míg világít, Gyarló szolgád többet nem kíván itt: Szeretet, hadd legyek követed, így érjem el majd teljességedet” (452. ének 4.). KEDD. — „Teljesen mosd le rólam a bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!! (Zsolt 51, 4 — Róm 3, 30 — ApCsel 14, 8—18 — Mt 13, 10—17). Nem érdemel­jük meg, hogy így kiálthassunk az Istenhez. Mégis megtehetjük, mégis meghallgatja bűnbánó imádságunkat. Büntetést érdemel­nénk és ö felemel felfoghatatlan szeretetével és kegyelmével. Va­lóban fontos neki a megrepedt nádszál és a füstölgő mécses is. „Szívem bűntől terhes, tisztáta­lan, Azért hozzád könyörgök un- talan: Fogadj be, tisztíts meg, könnyíts meg, Lelkem orvosa, kérlek enyhíts meg” (417. ének 2.). SZERDA. — „Krisztus nem te­kintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem dicsősé­géről lemondott, szolgai formát vett fel” (Fii 2, 6—7 — Zsolt 106, 2 — ApCsel 3, 1—10 — Mt 13, 24' —30, 36—43). Isteni dicsőségről lemondott és végigjárta minden földi halandó útját. Végtelen sze­retet, végtelen lemondás. Semmi­hez nem hasonlítható, szavakkal leírhatatlan mértékű lemondás, szeretet. Mindez pedig értünk, emberekért. Soha nem tudjuk ezt meghálálni. Egyet tehetünk: tö­rekszünk megvalósítani magunk­ban azt a szeretet, ami Krisztus Jézusban is megvolt. „Dicsőség néked mennyben, örök Isten, Ki közénk jöttél a te szent igédben, Krisztus Jézusban, mi Üdvözí­tőnkben, És Szentiélekben”. (48. ének 4.). CSÜTÖRTÖK. — „Aki megtérí­tett 'egy bűnöst a tévelygés útjá­ról, megmenti annak lelkét a ha­láltól, és elfedezi annak sok bű« nét” (Jak 5, 20 — Péld 10, 12 — Mk 5, 22—24 — 35—43 — Mt 13, 31—35). A legnagyobb szolgálatot azzal tesszük embertársunknak, ha a tévelygés útjáról az örök élet felé vezető útra segítjük. Ehhez olyan erő, kitartás és elszántság kell, mint amilyen a pásztornak van, aki addig keresi az elveszett juhot, míg meg nem találja. Ilyen vult Urunk. Tőle tanulhatjuk meg emberkereső, embermentő szolgálatunkat. „Ne vádoljon any- nyi drága, meg nem áldott alka­lom. Szent lelkeddel vezess min­ket a Te boldog utadon” (475 ének 4.). PÉNTEK. — Mindezt pedig azért teszem, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy mindenképpen eljussak a ha­lálból való feltámadásra” (Fii 3, 10—11 — 1 Sám 2, 6 — 1 Kor 3, 9—15 — Mt 13, 44—46). Pál példa lehet előttünk, mindent hajlandó megtenni azért, hogy megismerje Krisztust. Megtagadja, elítéli múltját. Kárnak ítéli mindazt, ami eddig nyereség volt. Egyet­len fontos marad Pálnak is, ne­künk is: nekifeszülve futni a cél felé. Isten elhívásának jutalmáért, a Krisztus Jézusban. „Jézus Krisz­tus, egy Mesterünk, Mennyei szent bölcsességünk, És nekünk bizonyos üdvösségünk” (366. ének 1.). SZOMBAT. — „Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki mennyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a mennyeg- zőre, de azok nem akartak el­menni” (Mt 22, 2—3 — Hós 4, 1 — Lk 4, 38—44 — Mt 13, 47—52). Es­küvői meghívást illik elfogadni, bár nem kötelező. Néha az is elég, ha küldünk egy dísztáviratot. Is­ten meghívását így nem lehet el­intézni. Az ő visszautasítása sú­lyos következménnyel jár, élet­halál kérdés, űrünk szeretettel hív. „Isten szívem neked adom, Kedves ajándékul, Ezt kívánod tőlem, tudom, Fogadd sajátodul” (319. ének 1). Koszik Gábor EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóblvatal: 1038 Budapest Vili.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magyar Posta Indes: 25 211 ISSN 0133—1302 © 83.1870 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Istentiszteleti rend Budapesten, 1983. augusztus 21-én Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Pintér Károly, du. 6. Fasor de. 11. (úrv.) Inotay Lehel, du. 6. Inotay Lehel. Dózsa György út 7. de. fél 9. Inotay Lehel. Üllői út 24. de. fél 11,. Ruttkay Levente. Kará­csony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlo­vák) Cselovszki Ferenc, Ee. 12. (ma­gyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.). Rákosfalva de. 8. Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Váci út 129. de. negyed 10. Frangepán u. de. 8. Üjpest de. 10. Blá- 7y Lajos Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9 Vi­rágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc Erzsébet telep de. 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle telep de. 3. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÄV telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákos­palota Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Kamer Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágos­ton. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákos­csaba de. 9. Kósa Pál. Rákoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 11. Kósa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ferenczy Zoltán. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.), de. fél 11 (német), de. 11. (úrv.), du. 6. To- rockó tér de. fél 9. Óbuda de. 10. Gö­rög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csen- gődy László, du. fél 7. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Takács Jó­zsef. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. Scholz László, de. 11. (úrv.) Scholz László, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Ti­bor. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. (úrv.). Csillag­hegy de. fél 10. Berkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom