Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-08-28 / 35. szám

Luthertől tanultam Egy új sorozat elé LAPUNK OLVASÓIT IDŐ­RŐL IDŐRE TÁJÉKOZTATTUK ARRÓL, hogyan élnek, szolgál­nak a világ külöböző tájain ke­resztyén nőtestvéreink, Hírt ad­tunk hazánkban, vagy külföldön rendezett nőkonferenciákról, me­lyeken a résztvevők olyan fontos kérdésekben foglaltak állást, mint a béke és az igazságosság kérdé­se. Mindig újra beszámoltunk egy-égy lelkésznő szolgálatba ál­lításáról is. Mégis úgy érezzük mindeddig adósai voltunk annak a széles ol­vasótábornak, mely gyülekezete­ink többségét képezi: asszonya­inknak! Szükség volna arra, hogy az őket érdeklő kérdésekkel rend­szeresen és konkrétan foglalkoz­zunk. Szükség van arra, hogy Is­ten Igéjére figyelve értékeljük, s ha kell, újra értékeljük a nők he­lyét és szolgálatát egyházban, családban és társadalomban. És szükség van arra is, hogy gyüle­kezeteink asszonyai ne csak jelen­létükkel és névtelen, áldozatos szolgálatukkal gazdagítsák egy­házunk életét, hanem, hallassák hangjukat is, véleményt alkos­sanak életük, szolgálatuk kérdé­seivel kapcsolatban. EBBEN A MOST INDULÓ SO­ROZATBAN először azokkal a kérdésekkel _ fogunk foglalkozni, Egyház javára és AZ EMBER ÉLETE VÁNDOR­LÁS egyik útkereszteződéstől a másikig, egyik választástól a má­sikig. Külnönösen fiatalon jutunk ilyen útkereszteződéshez. De éle­tünk végéig Választások elé kerü­lünk. Jó volna tudni, vajon jó irányba fordulunk-e, de ehhez a saját eszünk nem mindig ele­gendő. Az ember ilyenkor sem­mire sem vágyik jobban, mint jó tanácsokra. Tanácsadókban persze nincs hiány. Számtalan helyről kapha­tunk különféle útmutatásokat. A részletekre is kitérő életszabá­lyoknak se vége se hofcsza., Mégis nagyon gyakran a zsákutcába ju­tott életre éppen ellenkező hatás­sal van, mint kellene. A megol­dást és választ kereső érzi is, hogy teljesen tanácstalan és szo­rongatta tott. JÁNOS AZ EVENGÉLIUMÁ- BAN ELMONDJA, hogy Jézus milyen tánácsot adott búcsúbeszé­dében tanítványainak (János 13, 34) „Űj parancsolatot adok nek­tek, hogy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Ez a tanács talán általánosnak tűnik. De Jézus azt várja, hogy életünk döntő pillanataiban úgy járjunk el, ahogy azt a felebarát: szeretet megkívánja. Jézus azt mondja: „szeressétek egymást”. Ha e szerint az útmutatás sze­mélyeket Isten Igéje vet fel. Ho­gyan látta a nő helyét és szolgá­latát az Ószövtség embere, mire tanít bennünket Jézus, hogyan ta­lálta meg helyét a nő az első ke­resztyén gyülekezetben. Ezután megérkezünk a ma kérdéseihez, s azokat próbáljuk vizsgálat alá venni. Rovatunk egy következő szakasza ma élő és szolgáló test­véreink életével, kérdéseivel is- niertet meg. Vallomásokat, inter­júkat olvashatnak majd asszonya­ink, melyekben nemcsak gyüleke­zeti lelkészek, kántorok, vagy presbiternők szólalnak meg, de írók, költők, különböző területen dolgozó asszonyok vallanak majd munkájukról, hitükről, céljaik­ról, DE LEHETŐSÉGET SZERET­NÉNK BIZTOSÍTANI ARRA IS, hogy egy-egy témával kapcsolat­ban gyülekezeteink asszonyai is elmondják véleményüket. Felves­senek kérdéseket, beszámoljanak örömeikről, gondjaikról. Egyszó­val: hallassák hangjukat. Ezért, amikor sorozatunkat, il­letve rovatunkat elindítjuk, együttgondolkodásra és közös munkára is hívjuk Testvérein­ket. Hisszük, hogy Isten áldása lesz munkánkon. Keveháziné Czégényi Klára Isten dicsőségére rint élünk, igazi és tartós gyü­mölcsöket .terem egymás javára és Isten dicsőségére. JÉZUS BÍZNI AKAR BEN­NÜNK, esendő emberekben, ami­kor azt mondja: „szeressétek egy­mást”. De ha az élet válaszútjain vagy kérdéseire ettől függetlenül nem jön válasz, ha problémánk még­sem oldódna meg, ha, nem tudunk mindig a mások javára gondolni, akkor jusson eszünkbe Jézus Ígé­rete: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki éS én rendeltelek titeket arra, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.” (János 15, 16.17) IMÁDKOZZUNK: Uram Isten, köszönöm a te ir­galmasságodat. Kiváltképpen kö­szönöm Neked azt, ami megszo­kott. Megszoktam, hogy a Nap mindennap felkel, pedig ez nagy csoda. Megszoktam, hogy meg­adod nekem a mindennapi életet, pedig: mi vagyok én? Ha te visz- szavonulsz, én elveszek. Fogadd hálámat és áldj meg engem, hogy az életem áldás legyen másoknak. Bocsásd meg a világ vétkeit Jé­zusért, hogy a te békéd és meg­váltásod mindenkihez eljusson. Ámen. Jaako Rantasalo A {elsőbbségről Tudom, hogy Isten igéjét szem előtt tartva kereste Luther Már­ton a választ— és válaszolt is! — a felmerült kérdésekre. A felsőbb- ségről igehirdetéseiben is szólt, írásaiban is tanított. Azt is tu­dom, hogy a Biblia hitünk egyet­len forrása és zsinórmértéke ma is. S Luther Biblia értelmezése ad segítséget, hogy helyesen lássuk és ennek megfelelően találjuk meg feladatainkat felsőbbségünk iránt. Sok okulást jelent elgondol­kodni Luthernek a felsőbbségről elmondott vagy leírt mondatain a mai, a tekintélyt nehezen tűrő ko­runkban. Mit is tanultam. Luthertől? A FELSŐBBSÉG OLYAN EM­BEREKET. JELENT -az , életünk­ben, akiknek arra. van hatalmuk és felhatalmazásuk, hogy1 az éle­tünkét közvetlenül vagy közvetve irányítsák. Egyre, táguló körben látom ezeket az embereket: kiin­dulok a családi körből, ahol a fel- sőbbség az édesanyánk és az édes­apánk, majd a különböző szintű iskolákban nevelőink, tanítóink, tanáraink, ezután a munkaadóink, de természetesen születésünktől halálunkig községünk és orszá­gunk vezetői. '. A felhatalmazásukat hitünk szerint — bár vagy megválasz­tották őket, vagy kinevezték — végeredményben Istentől kapták. A felsőbbség egész uralma Isten rendelésén nyugszik — valotta Luther. S amikor hivatásukat az ilyen megbízatással rendelkezők ellátják, e mögött a munka mö­gött reformátorunk hitében magát Istent látta munkában. Amikor a családfő elvégzi azt a feladatát, amely a család javát, rendjét, bé­kéjét, megélhetését, épülését szol­gálja, Isten gondviselő munkája valósul meg. A világi felsőbbség szolgálatát is a családfő tisztével hasonlítja össze. Olyan fontosnak értékeli, hogy ^z — szinte — az igehirdetői hivatal mellett a leg­fontosabb hivatás, a legnagyobb istentisztelet. Sőt a 82 zsoltár ma­gyarázatában Isten gondoskodó szeretetének látja ezt. A nem ke­resztyén felsőbbség is ilyen, hi­szen az is megvalósíthatja a tár­sadalom földi javára irányuló he­lyes államrendet. A FELADATUKAT IS ISTEN MAGA SZABTA MEG abban, hogy a jót kell szolgálniok! A kettős kormányzásról szóló taní­tásban úgy tanultuk Luthertől, hogy Isten kétféle módon cselek­szik, kétféle útja van a világban: az államhatalom és a krisztusi szeretet. Mindkettőnek azonban ugyanezt a jót kell szolgálnia — állapította meg Rm 13,4 alapján. De más-más módon állnak a jó szolgálatában. A felsőbbség a „kard hatalmával”, az egyház pe­dig a „lélek hatalmával”, azaz a szeretet belső erejével. Konkretizálja is reformátorunk ezt a feladatot ezzel a két szóval: táplál és véd. Az első azt jelenti, hogy a felsőbbség szervezi meg a társadalom gazdasági életét. Ami­kor 1 Móz 1.28 alapján prédikált, ebben a felsőbbségnek a hivatásá­ról úgy szólt, hogy ez a paradi­csom idejéből szóló megbízatása Istennek. A védelem pedig a bű­nökkel szembeni védelem gyakor­lása. Ez a feladat Luther hitében a bűneset után vált a felsőbbség feladatává. Eszköze a feladat teljesítésében felsőbbségünknek elsősorban az értelem: ugyanis a saját eszére építve kell kormányoznia. Az iga­zi ész azonban sohasem vezet anarchiába, hanem összhangban van a természet rendjével — amely végeredményben Isten rendje. Végrehajtási eszköze pe­dig a törvény, mely rendet szab az emberek együttélésében. Ügy lát­ta Luther, hogy a törvény olyan a felsőbbség kezében, mint a csa­ládban a szülő kezében a vessző: kényszerítő hatalom a rendért. De az államrend lényegéből is adódik az, hogy az emberek egy­mással alá és fölé rendelt kapcso­latban élnek. S ez az alapelv nem változik a társadalmi formák vál­tozásakor sem. Az államrend így rend. így tölti be Istentől kapott rendeltetését a felsőbbség. Rendeltetése szerint külön meg­bízatása van a családi, az egyházi és a világi felsőbbségnek. De egy- gyek a megbízatásban, hogy a rá­juk bízottak javát kell szolgálniok. Ezt világosan kell tudni és látni MEGTALÁLTUK LUTHER „SZÁZ TÉTELÉNEK” EREDETI LENYOMATÁT Különösen is figyelemreméltó­nak mondják a szakemberek azt, hogy a wolfenbütteli (NDK) Her­zog August Könyvtárban megta­lálták Luther Márton „száz téte­lének” eredeti, plakátformájú példányát. A „100 tétel” érdekessége az, hogy néhány héttel a nevezetes 95 tétel előtt született abból az alkalom­ból, hogy Luther egyik tanítvá­nya, Franz Günther, megvédte teológiai doktori címét. A refor­mátor a maga, szokásos „doktor­vezető” iratában a legélesebben támadja a középkori „iskolás” (skolasztikus) teológiai-filozófiai irányzatot, (ena) a rendeltetésszerű feladatszerű feladatvégzésért. AMIVEL MI TARTOZUNK FELSŐBBSÉGÜNKNEK ? — eb­ben a kédésben is van mit tanul­nunk Luthertől! Legalább olyan fontos ez is, mint az, hogy tisztán lássuk felsőbbségünk Istentől származó ajándékát és feladatát1 így tudunk ugyanis beilleszkedni a rendbe — azaz hálával és szol­gálattal élni a felsőbbség biztosí­totta jogokkal, békével, és élettel, amit egyszerűen nem is lehetne nélkülöznünk! Mivel tudjuk, hogy felsőbbsé­günk által Isten táplál és véd — így is kell becsülnünk őket! Lut­her arra figyelmeztet, gondoljuk csak végig: milyen súlyos árat fi­zetnénk, ha nem lenne felsőbbsé­günk! Ezért sorolja azokat az em­bereket, akikre sokak vannak bíz­va a mindennapi kenyérhez a Miatyánk 4. kérésének magyará­zatában. A rend, a béke, az egész­ség, a család, a barát, a jó szom­széd és még mások mellett a fel­sőbbségünk is hozzátartozik az ízes kenyérhez! Az engedelmességünk, amely önként, szívesen Isten kedvéért történik, beletartozik az Isten iránti szeretetünk és feltétlen en­gedelmességünk körébe. Ezért tartjuk tiszteletben az államren­det és a törvényeket, felsőbbsé- günkért imádkozunk és sokolda­lúan tesszük aktívvá a szerete- tünket népünk életének még em­beribb rendjéért, a békéért, a testi-lelki-szellemi javakért. Ez nem más, mint a jézusi, diakóniai életforma. Még felvetődhet a forradalom kérdése, mely korunk egyik so­kat vitatott kérdése teológiailag is, társadalmilag is. Luther erre nem ad választ! De arra megtaní­tott — történelmünkben is sok példája van ennek —, hogy a jö­vőért élő keresztyén felelősség nem tehet tétlenné. Ugyanakkor azonban az engedelmesség nem lehet a hivő ember embertelen­ségének a takarójává! VÉGÜL SZOLALJON MEG MAGA LUTHER igen szemléletes elgondolkodtató mondataiban: „A világi uralkodás árnyképe és áb­rája a Krisztus uralkodásának ... Az állatok ha láthatnák a világi hatalomnak e köztünk való jó munkáját s beszélni tudnának, bizonnyal ezt mondanák: Boldog emberek!... Ti teljes biztonság­ban lehettek, nekünk pedig sem életünk, sem hajlékunk, se elede­lünk nincs pillanatig sem bizton­ságban egymástól. Rút hálátlan­ság meg nem látnotok, hogy mennyivel boldogabb életet adott, néktek mindnyájunk Istene, mint nekünk!”, Detre János „Kétszer nem élhet senki sem” Az „Akárki” a Kőrssinházban HUSZONÖT ESZTENDŐS A KÖR­SZÍNHÁZ. 1958-ban nyílt meg Szophok- lész Oidipusz c. drámájával, s Hofmann­sthal Akárki c. színmüvével ünnepli ne­gyedszázados fennálását. híerhés feladatra vállalkozott a Kör- sziriliáz: megszólaltatni a világirodalom klasszikus drámáit, a ritkábban játszott és egyetemes érvényű mondanivalót hor­dozó remekműveket. Korszakokat ivei­nek át a színre került drámák: Aiszkhü- losz, Sophoklész, Euripidész, Shakes­peare, Calderon, Corneille, Brecht, Shaw .,. művei. Mellettük megszólaltak olyan, eredetileg nem drámai, hanem színpadi játékká alakított világirodalmi klasszikus művek, mint pl a Gilgames, a Ramajana, az Énekek éneke, az Ezeregyéjszaka, a Kalevala, az Isteni Színjáték, az Elveszett Paradicsom, a Mario és a varázsló. A Körszínház bemutatói hatottak színhá­zaink nyári játékaira, a Budavári Palota­színház, a Fertőrákosi Barlangszínház, a gorsiumi és az aquincumi Amfiteátrum, a szentendrei Teátrum, az egri és a gyu­lai vár játékok előadásaira. Nagy népsze­rűségnek örvendenek a Körszínház elő­adásai. Nem érdektelenséget küzdöttek le, hanem szomjúságot elégítettek ki. HOFFMANNSTHAL JELENTŐS OSZTRÁK KÖLTŐJE, novella- és drá­maírója a XIX. század első évtizedeinek. Az élet és a halál misztériuma vissza- viszatérő témája műveinek. Már fiatal­kori verseit is őszies bánat árnyékolja be. A művészetet olyan eszköznek tekinti, amely egyedül alkalmas az élet végigélé- séré és a halál elviselésére. Drámaírói munkásságával a keresztyén hagyomá­nyokra épülő modern vallásos színház megteremtésén fáradozott. Verses meg­nyitókat ír a Bécsi Várszínház (Burgthea- ter) ünnepi alkalmaira, librettókat, szö­vegkönyveket R. Strauss operáihoz, át- költi az Elektrát a századvégi, a miszti­kus-csodás témákhoz vonzódó, öncélú formakultuszt művelő szecessziós ízlés­nek megfelelően. Majd Max Reinhardt, a világhírű rendező színpada számára új­raírja a Jedermannt (Akárkit). 1911-ben került bemutatásra Berlinben. 1912-ben Reinhardt társulata eljátszotta Budapes­ten is, az Operett Színház épületében. A Salzburgi Ünnepi Játékokon 1920 augusz­tusában indult el világhódító útjára. „Valót mintáz a játék” — halljuk az előjáték bevezető szavaiban. Akárki, a darab főszereplője nagy vagyonnal ren­delkezik. A pénz az istene. Szolgák hada sürög-forog körülötte. Szívtelenül kizsák­mányolja környezetét. Költekező életmó­dot folytat. Barátai lakomára gyűlnek. Mulatnak. Anyjának a jó útra térésre fi­gyelmeztető szavait, a temetésre emlé­keztető tompa harangzúgást még ej tud­ja nyomni a dáridózás zaja, a Halál meg­jelenésére azonban döbbenet ül az arcok­ra. A barátok elszélednek, Akárki magá­ra marad. Számadásra hívja a Halál. Evekért, majd órákért könyörög Akárki — mindhiába. Kísérőt keres a halálba vi­vő „szörnyű útra”. Környezetének tagjai, felesége, barátai, rokonai, a szolgák sor­ra színre lépnek. „Könyörüljön az Űr a lelkeden!” — vetik, oda kegyetlenül hi­deg részvétlenséggel. Nem akad közülük egy kísérő sem. Egyedül maradt Akárki, árván. Végül mentőövként vagyonába, pénzébe kapaszkodik. „Itt mindent csak kölcsönbe kaptál” — közli vele a Mam­mon, a „vagyon démona”. ■— A Jótétnek és a Hitnek Isten könyörületességére hí­vó szavaira magába száll. Bevallja bűneit, bűnbocsánatért esedezik: „Könyörülj raj­tam, Mindenható! Hiszek, hiszek.” A Sá­tán magának követeli Akárkit: „Ez a bű­nökkel megrakott ember engem illet.” „Kyrie, eleison!” (Uram, irgalmazz!) — visszhangozza Akárki könyörgését az an­gyalok kara. — Akárki „lelke megbékélt Urával”. Az utójáték a tanulságra figyel­meztet: „A bölcs tanulságot szűrjétek le!” AZ AKÁRKI A MISZTÉRIUMDRA- MÁK, közelebbről a moralitások család­jába tartozik. E műfajcsoport a közép­korban alakult ki, s vallásos, erkölcsi té­májú, nevelő szándékú színműveket fog­lal magába. Megszemélyesített erkölcsi fogalmak (különböző erények és bűnök), allegorikus szereplők (itt: Hit, Jótét, Ha­lál, Mammon, Sátán) állnak szemben egy­mással, küzdenek életre-halálra. Az alle­gorikus ábrázolás az erkölcsi fogalmak, sajátosságok megjelenítésekor eltekint a tipikus élethelyzetektől, és az adott je­lenség ábrázolásakor a természetes jel­legzetességek, vonások közül elhagyja mindazokat, amelyek nem szolgálnak a megjelenített fogalom közvetlen érzékel­tetésére. Az allegórizátás az ábrázolás eszközeinek bizonyos mérvű szűkülésével nehezebb feladatok elé állítja a színmű­vészeket. HOGYAN OLDOTTA MEG FELADA­TÁT a rendező és a szereplőgárda? A rendezés (Kazimir Károly) számolva az allegorikus ábrázolás adta adottságok­kal több jelenetben (a dáridózás, a kísérő­keresés) igyekezett kifejező előadásmód­dal, beszédes részletmozzanatokkal mér­téktartóan tágítani a megjátszás lehetősé­geit. Művészi élményt nyújtott Kozák And­rás Akárki-alakítása, Sütő Irén aggodal­maskodó anyafigurája, Gór Nagy Mária Jótét, Drahota Andrea Halál, Bitskey Ti­bor Sátán-alakja. Az egész művészkol­lektívát elismerés illeti átélt játékáért. A salzburgi monumentális Dóm, az előtte elterülő barokk tér színháztere, a patinás város a középkori templomaival, a környező hegykoszorú ideális környe­zetet nyújt az Ünnepi Heteken vissza­térő Jedermann-előadáshoz. A városligeti szerény pavilonszínházunk is tudott at- moszfénát teremteni, meg tudta hűen szó­laltatni a modernizált misztériumjáték örök gondolatait. Vajda Aurél

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom