Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-06-05 / 23. szám

GYERMEKEKNEK. Hol a határa Isten szeretetének? Lk 15, „írok nektek, ifjak” Niifccs bennem semmi jó? „Mindennek van határa!” így szoktuk mondani, ha kihoznak bennünket a sodrunkból, ha na­gyon bosszant valakinek a vi­selkedése. Így zúgolódtak a fari­zeusok is Jézus háta mögött, mi­kor Jézust gyakran látták a vámszedők és bűnösök társaságán ban. Nem veszi észre Jézus, hogy ezek az emberek érdemte­lenek szeretetére? Igazuk volt? Nincs az Isten szeretetének, türelmének is határa? Talán könnyebben tudtok rá felelni, ha figyeltek arra a pél­dázatra, amit Jézus válaszul ezeknek az embereknek elmon­dott. EGY EMBERNEK VOLT KÉT FIA — kezdte Jézus. A fiatalab­bik egy napon odaállt az apja elé és azt mondta: el akarok men­ni itthonról! Nem akart többé az atyai házban maradni. Maga akarta irányítani az életét: azt tehessen, amit akar. Ehhez azonban pénzre, sok pénzre volt szüksége. „Add ki nekem a va­gyon rám eső részét” — mond­ta. Az apa átlátott a fián. Tudta, hiába tartaná vissza. Kiadta az örökségét. A fiú mindent pénzzé tett és boldogan messze, távoli vidékre költözött. Számára nem létezett többé az atyai ház. Sza­bad volt, mint a madár! Azt te­hette, amit akart. Oda mehetett, ahova akart. Dolgoznia sem kel­lett, hiszen volt miből élnie. Mindennap úgy élhetett, mint máskor csak ünnepnapokon élt. Barátok vették körül, akik szí­vesen szórakoztak vele. Pénze azonban hamarabb vé­géhez ért, mint gondolta. Köz­ben éhínség támadt azon a vidé­ken. Az élelem ára sokszorosára emelkedett. Idegenben senki se­gítségére nem számíthatott. Munkát kellett vállalania, ha "ftém akart éhenhalni. Disznó- pl'áztornak szegődött. Disznó- -pásztornak?! Mikor ezt Jézus ki­mondta, meghökkentek hallgatói. A zsidók számára a disznó tisz­tátalan állat volt, nem érintették 11—24 meg, meg sem ették — ezért tűnt a szemükbe ez a munka bor­zasztó megalázó dolognak. Ha legalább annyit keresett volna — folytatta Jézus a példá­zatot —, hogy tudjon elég enni­valót venni magának! De még a disznók eleségéből is csak lop­va tudott elvenni. Egy nap úgy döntött: nem csi­nálja ezt tovább. Otthon még a szolgáknak is jobb dolguk van az atyai házban. Hátha visszafo­gadja őt az apja?! Legalább a szolgái közé ... Mindenéből kifosztva, leron­gyolódva közeledett az atyai házhoz. Vajon megnyílik-e előt­te az atyai ház ajtaja? Meghall­gatják-e, ha bevallja, mindent eltékozolt, elrontott? AMI TÖRTÉNT, ARRA NEM SZÁMÍTOTT. Ahogy közeledett a házhoz, kinyílt az ajtó. Az apja futott eléje, magához ölelte, meg­csókolta. Most végre megszólalt a fiú. El kellett mondania ,amit már előre kigondolt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te elle­ned .. Közben a szolgák is köréjük sereglettek. Mi történik itt? Jól látnak? De már hangzott is felé­jük az atyai parancs: „Hozzá­tok ... a legszebb ruhát... húz­zatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára!” Ünnepi ruhát, amit az előkelő emberek hordanak? Gyűrűt, amit annak ad az em­ber, akit szeret, akiben megbí­zik? Ennek? És még ünnepi la­komát is ráadásul? Miért? Mi­ért? Mert távolból hazatért fiának jobban örült az apja, mintha a sírból kapta volna vissza — mondta Jézus. ISTEN ATYAI SZERETETÉ­NEK NINCS HATÁRA. Mind­nyájunkat visszavár az „atyai ház”-ba, az ö közelébe. Erre emlékeztet minket is ezzel a példázattal Jézus. Sárkány Tiborné A világhírű, lengyel, tudomá­nyos-fantasztikus regényíró, Sta­nislaw Lem egyik novellájában a két világteremtő mérnök azon fá­radozik, hogy megalkossák a tö­kéletes világot, amelyben nincs helye a rossznak. Kísérleteik azon­ban sorra csődbe jutnak. Végül egyikük számításaival igazolja, hogy „világot teremteni L EHE- tetlenü” S az ellenvetésre, hogy hiszen a világ létezik, megrándít­ja a vállát — „Az olyan is, az a vi­lág ... én a tökéletesről beszél­tem ...” VALÓBAN ÍGY VAN? VALÓ­BAN OTT VAN A VILÁGBAN, BENNÜNK, A ROSSZ? Szükség­szerűen és elkerülhetetlenül? Pál apostolnak van igaza, aki úgy lát­ja, hogy nincs benne semmi jó? Vagy inkább Madách látja jól, aki a Tragédiában ezt mondja Éváról: A jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt? Vagy Rousseau-nak, aki szerint az em­ber természettől fogva jó, csak a társadalom, a „kultúra” rontja meg? Ki vagyok én? — teszi fel a kér­dést önmagának is Bonhoeffer, a mártírhalált halt lelkész, teoló­gus egyik versében Ki vagyok én, és mi lakik bennem? — amióta csak gondolkozik az ember, újra és újra szembe kell néznie a kér­déssel, önmagával. És ez a tükör­be nézés nem mindig ad hízelgő Korunk egyik legnevesebb Bib­lia-kutatója. dr. Kurt Aland pro­fesszor (NSZK), a münsteri újtes- támentumi intézet megalapító­ja és vezetője nyugalomba vonult. Megérdemelt hírnevét az Újszö­vetség legrégibb kéziratainak, 1. Vazgen, az örmény Ortodox Egyház apostoli fejének meghívá­sára, az NDK-beli Protestáns Egy- házszövétség küldöttsége többna­pos látogatást tett a Szovjetunió örmény Szövetségi Köztársaság­ban. A küldöttség tagjai részt vet­tek az egész világ minden terüle­választ. Szívesen hinnénk ma­gunkról, hogy jók vagyunk, s csak a körülmények, a gyengesé­geink következménye a rossz. A Szentírás egyik legvitatottabb és legnehezebben elfogadott ki­jelentése az, amelyik azt mondja el rólunk, hogy születésünktől fogva bűnösök vagyunk, és ter­mészettől fogva bennünk van a rossz. Isten igéje szerint alkalmat­lanok vagyunk a jóra, de kész­ségesek és hajlandók a rosszra — és ez az ember igazi „tragédiája”. DE HONNAN VAN BENNÜNK EZ A ROSSZ? A Biblia elmond­ja ennek a gyökerét, az első em­berpár bűnbeesésének történetét. És azt, hogy ez a bűneset máig is ható valóság. Az, amit a Biblia a legelső lapjain elbeszél, nem egy ősi mítosz, hanem Isten kinyilat­koztatása. történeti keretbe téve az Isten igéje arról a nagy tragé­diáról, ami valamikor bekövetke­zett Isten és az ember viszonyá­ban. E mögött a történet mögött olyan titkok húzódnak meg, ame­lyeket talán soha nem fogunk megérteni, de maga az esemény katasztrofális valóság. Következ­ménye, hogy nem „tisztán” és ár­tatlan csecsemőként születünk, hanem Luther szavaival: „bűnö­sen. Isten félelme és Istenbe ve­tett bizalom nélkül, bűnös kíván­sággal. Ez az eredendő betegség vagy romlás valóságos bűn ... kútfeje, forrása minden más bűn­szövegeinek kutatásával, bemuta­tásával és értékelésével érte el. Ez a tevékenysége meghatározza az újszövetségi-bibliai tudományo­kat csakúgy, mint a jelen időnk Biblia-fordításait is. (epd) téré szétszóródott s az Örményor­szágban hazára lelt ortodox ke- resztyénség húsvéti ünnepén és módjuk nyílott arra, öpgy megis­merkedjenek ennek a sajátszerű keresztyén kegyességnek a lelkű­idével. (Mecklenburgische Kirc­henzeitung) nek, amilyenek a gonosz gondola­tok. szó és cselekedetek.” AZ ÖKÖR NAGY FILOZÓFU­SA, SZÓKRATÉSZ — és azóta is sokan mások —, azon a vélemé­nyen volt, hogy csak azért nem tesszük a jót, mert nem tudjuk, mi a jó. Az erkölcs alapja a jó tudása. A történelem és szemé­lyes életünk sok fájó tapasztalata azt mutatja, hogy nem elég csak tudni a jót, erő is kell a jó cse­lekvéshez, és éppen ez az erő hiányzik belőlünk. Ennek a gyöt­relmét senki nem fogalmazta meg Pál apostolnál megrendítőbben: „azt a törvényt találom tehát ma­gamban, hogy — miközben a jót akarom tenni —, csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyör­ködöm az Isten törvényében a bel­ső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn törvényével, amely tagjaimban van. Én nyo­morult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Rm 7, 21—24). Aki becsületesen nézett már szembe önmagával, életével, az maga is tapasztalhatta a Biblia rólunk és a bennünk levő bűnről szóló üzenetének valósá­gát. És ez nem pesszimizmus, ha­nem valóság. Isten igéje nem ki- csinyli le, nem bagatellizálja el erkölcsi életünk nagy tragédiáját. Nem szépítget, nem enyhít, nem áltat illúziókkal. Elénk tárja ve­lünk született bajunk, „örökletes betegségünk”, erkölcsi „geneti­kai defektusunk” valós tényét, amelyen alapvetően nem vagyunk képesek változtatni. A BŰN, A ROSSZ TEHÁT IS­TEN IGÉJE ÉS SAJÁT TAPASZ­TALATAINK SZERINT IS VALÓ­SÁG, sőt, kényszerítő hatalom, amely fölöttünk áll. És mégsem szükségszerű sors. Mert Isten mentő szeretete még ennél a ha­talomnál is nagyobb hatalom. En­nek a félelmetes, mindent átfogó, emberi életünkben uralkodó rom­lásnak a sötét hátterén ragyog fel Isten megváltó, szabadító művé­nek, Jézus keresztjének az evan­géliuma. Isten nemcsak a diagnó­zist állítja fel rólunk az igében, hanem a gyógyulást is adja. Van szabadulás a bűn hatalmából, mert van Szabadító, Jézus Krisz­tus, a Megváltó. Balicza Iván DR. KURT ALAND PROFESSZOR NYUGALOMBA VONULT NDK-BELI EVANGÉLIKUS EGYHÁZI KÜLDÖTTSÉG LÁTOGATÁSA AZ ÖRMÉNY APOSTOLI ORTODOX EGYHÁZBAN Ráday Pál evangélikus tanárai II. RÁKÓCZI FERENC KIVÁ­LÓ DIPLOMATÁJA, a reformá­tus egyház első főgondnoka, Rá­day Pál 250 évvel ezelőtt, 1733. május 20-án hunyta le szemét péceli kastélyában. Emlékének ma azzal adózunk, hogy gazdag életének evangélikus hátterére irányítjuk a figyelmet. Ezt annál is inkább megtehetjük, mert nemcsak anyai ősei és oldalági rokonai voltak ágostai hitvallá- súak, hanem mert tanulmányait is kizárólag evangélikus iskolák­ban és tanároknál végezte. Az Országos Széchényi Könyv­tár kézirattárában található, 1720- ig terjedő önéletírásában több utalást találunk lutheránus szel­lemi hátterére. Ráday Gáspár nógrádi alispán, az apa — Ráday András és Madách Zsófia fia — feleségével, Liberchey Rozinával — Liberchey Mihály alispán és Földváry Zsófia leányával — szívügyének tekintette, hogy akár a híres losonci iskolában, akár később másutt a legjobb tanárok keze alá adják fiúkat. AZ ELSŐ PEDAGÓGUS, akit önéletírásában Ráday említ, Braxatoris (Bánóczi) János evan­gélikus tanár volt. „Ráhóra, amaz híres és a’ tanításában szerencsés Braxatoris nevű praeceptor keze alá küldettem, kinek halála tör­ténvén, csak esztendeig marad­hattam tanítása alatt” — írja. Ez közelebbről azt jelentette, hogy a szülők 1686-ban Losoncról az evangélikus patrónus Jánoky Gáspár megyei követ rimaráhói kastélyába (ma Hrachovo) küld­ték kilenc éves fiúkat. Itt akkor már másfél evtizede tanított a Zemplén megyei származású eperjesi Pomarius-tanítvány, majd wittenbergi teológus, Braxatoris. A ráhói év nem volt azonban zavartalan Ráday és tanulótársai számára. Ez az esztendő egybe­esett ugyanis Caraífa eperjesi vérengzésének előkészületeivel és végrehajtásával. A tragédia közelről érintette Jánokyt, mert Zsigmond fiát is bebörtönözte Eperjesen Caraffa. Talán az érte való szülői közbenjárással és gondokkal függött össze Ráday további sorsa: ismét Losoncra kerül. „Az után annak edgyik tanítvá­nyát, Missovitz Mihályt hozat­ván atyám uram másokkal ed- gyütt Lossonczra, annak paeda- gógiája alatt tanultam egész a lo- gicáig, kinek is főképpen tulaj­doníthatom a’ tudományokban való előmenetelemet”. A tízesz­tendős Ráday Pált szülei tehát 1687-ben hazavitték Losoncra. Itt ismét csak evangélikus környezet­be került, éspedig kétszeresen is. Mind a magániskola szervező földesura, Bulyovszky Ferenc, mind pedig az általa — Ráday Gáspárral egyetértésben — kisze­melt fiatal pedagógus az Ágostai Hitvalláshoz tartották magukat. MINDEZEK A CSALÁDI, RO­KONI KAPCSOLATOK témánk szempontjából azért is érdekesek, mert Ráday Pál utóbb közvetlen sógorságba került a családdal: Bulyovszky Dániel ügyvéd, a ma­gániskola fenntartójának öccse Ráday nővérét, Ilonát vette fele­ségül, s egy feljegyzés szerint egyike volt azon ritka nemesek­nek, akik már nagyon korán a nemesség megadóztatását szor­galmazták. Bulyovszky Dániel különben megörökítette nevét úgy is, mint az evangélikus egy­ház jótevője. A horvát származású, lipót- megyei Szmrecsány községben született Missovitz Mihály, aki még a rozsnyói evangélikus isko­lában Braxatoris kezei alá került, fiatalon magáévá tett három fontos erényt: a tudományosságot, a hazaszeretetet és az egyházhű­séget. Amikor Thököly csillaga lehanyatlott, s a gömöri esperes- séget rozsnyói iskolájával együtt feloszlatták, Braxatoris rektor — mint láttuk — Jánoky Gáspár ráhói patrónusánál talált mene­déket. Ide, mint már kész segéd­tanárt, Missovitzot is magával vitte. Mikor pedig Braxatoris vá­ratlan halála miatt az ottani isko­la megszűnt, a losonci patrónusok, Bulyovszky és Ráday Gáspár éles szemmel ebben a fiatalemberben ismerték fel a jó, megbízható pe­dagógust és a leendő kiváló tu­dóst. Szűkszavúak azok az emlékek, amelyek a losonci nemesi iskola élén töltött éveiről vallanak. Rá­day értékelését azonban több olyan adat is igazolja, amely Mis­sovitz későbbi — ozoróci, trencsé- ni, osgyáni, ráhói, Selmecbányái, korponai s végül rozsnyói — pe­dagógiai működésének kiemelke­dően magas színvonalát jelzi. Egyes források szerint Misso­vitz „az akkori világban a Prae^ ceptor Hungáriáé” címet viselte. Mások azt emelik ki, hogy min­denütt a legnagyobb eredmé­nyességgel tanított. Egy korabeli feljegyzése szerint az első tanár volt hazánkban, aki a középiskolai oktaás során magyar jogot adott elő, éspedig olyan vonzerővel, hogy Losoncon irigységet keltett maga ellen. Későbbi kuruckori iskoladrámái és epigrammái pe­dig hazai irodalomtörténetünk­ben is kimagasló helyet biztosí­tanak számára. Ugyanakkor szi­goráról is vannak adataink. Egy XVIII. századi forrás pl. azt em­líti, hogy nevének puszta említé­sére is „páni félelem tört ki a diákok között”. „Anno 1693. küldettem Sely- meczre a német szónak tanulásá­ra, a’ honnan más esztendőben ugyan azon okbul által mentem Körmöczre, tanulván a’ mellett a felsőbb scientiákat is” — olvas­hatjuk tovább. RÁDAY ISKOLAI ÉS NYEL­VI TANULMÁNYAINAK UTOL­SÓ, egy-egy évre terjedő fejezete tehát ugyancsak evangélikus jel­legű két felvidéki bányavárosba, Selmec- és Körmöcbányára ve­zetnek el bennünket. Amikor 16 éves korában Sel­mecbányára érkezett, a német polgárváros reformáció óta mű­ködő latin iskolája (gimnáziuma, később lyceuma) már sok meg­próbáltatáson ment keresztül. Legutolsó, nagy próbatétele az volt, amikor a Wesselényi-féle összeesküvés után, 1673-ban Spork császári tábornok az isko­lát bezáratta, s tanítóit a város­ból kiűzte. Csaknem egy évtized után, hosszas közbenjárásra sikerült Selmecnek új iskolaépülethez és tanárokhoz jutnia. 1688-ban vá­sárolták meg a későbbi lyceum helyén állt Stocker féle házat; itt Ráday érkezésekor a bazini szár­mazású Richter András — ké­sőbbi lelkész és esperes — volt a rektor. Oj iskolatörvénye, amely nevét ismertté tette szélesebb kö­rökben is, sajnos nem maradt ránk. Szellemi értékein túl Rich­ter társadalmi súlyát is jelzi, hogy Selmecbánya tudós orvosa és ké­sőbbi kamaragrófja, Hellenbach János Gottfried Richternek adta feleségül egyik leányát, a kiváló tanár „alapos tudománya, feddhe­tetlen jelleme és sokoldaú művelt­sége miatt”. Ráday körmöci éveiről alig áll bővebb adat, a rendelkezésünkre. Mivel azonban mindkét bánya­városban a „felsőbb scientiák”, tehát a filozófiai és teológiai tu­dományok művelése volt a célja, biztosra vehetjük, hogy ezek az évek — talán éppen Hellenbach környezete, akiről feljegyezték, hogy „tehetségben, bölcsességben, nyájasságban és emberségben messze felülmúlta a magas rendű és rangú embereket” — nagy, bel­ső átformáló erőt jelentettek a fiatal Ráday számára. Ahhoz ugyanis, hogy négy-öt további év elmúltával olyan páratlanul mély latin — majd magyarra fordí­tott — imádságai szülessenek egy 23 éves ifjúnak, mint a Lelki Hódolás, egy mély spiritualitást és teológiai éleslátást előkészítő iskolázásra volt szükség. ÜGY TŰNIK, RÁDAY PÁL NEMCSAK KIVÁLÓ TANÁRAI­TÓL, hanem a felvidéki magyar, német, és szlovák evangélikusság kedvelt kegyességi irodalmából, kátéiból, énekeiből és imádságai­ból is merített. Hozzátehetjük: éles elmével és tiszta lelkülettel. Fabiny Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom