Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-27 / 48. szám

Luther mai igazságai

Dr. Nagy Gyula püspök előadása az országos Luther-ünnepen Budapest, 1983. október 31.

(Folytatás az 1. oldalról)

nél jobban féljük, szeressük és Őbenne bízzunk!”

, Ezért lett a lutheri reformáció jellegzetes igazsága az „egyedül hit által” reformátor! elve!

5.

Nincs azonban nagyobb félreértése a lutheri reformációnak, mintha valaki az „egyedül hit által” alapvető igazságát szembeállítani próbálná a tett, a cselekvő élet fontosságával. Luther nem szűnt meg hirdetni és tanítani, hogy ahogyan Istenhez a hit kapcsol, ugyanúgy a világhoz, az emberekhez való helyes viszonyunk is egyetlen szóban foglalható össze: szeretet — aktív, cselekvő, segítő szeretet.

„Az egész evangélium semmi mást nem tanít, csak a hitet Istenben és a szeretet embertársaink iránt” — mondja Luther. A hitnek szeretetté kell átalakulnia itt a világban. A reformáció akkor radikálisan új és ma, 400 év után, újságában alig értékelt üzenete volt, hogy az igazi istentiszteletnek nem a világból kiszakadva, a puszták magányában, vagy a kolostorcellák mélyén, hanem a családban, a gyermekek nevelésében, földi hivatásunk hűséges, becsületes végzésében és a mindenki iránt segíteni kész jótcselekvésben kell végbemennie. A középkor még a világtól elvonuló, meditativ életformát tartotta a legmagasabb- rendű életnek. A reformáció viszont újra kitárta a hívők előtt a világban: a családban, a napi munkánkban, a társadalomban végbemenő keresztyén élet kapuját és azt hirdette: Legyetek a világban keresztyének — éljetek ott szeretetben. Isten dicsőségére és embertársaitok javára!

Nem véletlen, hogy a reformáció egyházai, a mi evangélikus eleink is, mindig elől jártak hazánk története során a közéletben, a köz szolgálatában, az irodalomban, a művészetekben, a nevelésben és a szeretet- munkában.

Nem véletlen, hogy ma — amikor világunkat újra a háború réme, egy mindent megsemmisi- tő pusztulás fenyegeti, a reformáció örökösei milliószámra felelős szeretettel szállnak harcba a rakéták, a fegyverkezési verseny, a háborús mentalitás ellen, együtt a békeszerető emberekkel — szerétéiből és felelősségből Isten teremtett világa iránt!

Ennek az Istenben bízó hit alapján, az ember, a közösség javát önzetlen, aktív szeretetben segítő „lutheri nyitottságnak” mai tükröződése egyházunkban a diakóniai teológia: egyházunk felelős, segíteni kész viszonyulása minden embertársunk, társadalmunk, népünk és a mai világ nagy kérdéseihez.

Mért az Istenben bízó hit élete ebben a világban az Ige szolgálata és a szeretet soha nem pihenő, aktív, felelős szolgálata!

6.

Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik Luthernek egy, az egyház küldetésére vonatkozó üzenete: az egyház hatalma nem világi, hanem lelki hatalom. „Az egyház igazi kincse Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma” (62. tétel).

Hogy ezt az igazságot jobban megérthessük, megint csak a XVI. sz. összefüggésébe kell azt állítanunk. Jézus szegény, hatalom nélküli egyháza az évszázadok során, a középkor világában, a legnagyobb világi hatalommá vált Európában. Az egyház akkori feje hármas koronát, tiarát, viselt, annak jeléül, hogy császárok és királyok fölött áil és hogy az egyház egyformán rendelkezik a lelki és a világi hatalom „kettős kardjával”.

A szegény szerzetes Luther ez ellen a gazdaggá vált, hatalmas, elvilágiasódott egyház ellen fordult és hívta azt vissza a Krisztus egyháza eredeti, lelki hivatásába.

Négyszáz év után — a történelem sok, nehéz leckéje után — az egyházak ma világszerte jobban értik talán Luthernek ezt a nagy, bibliai igazságát:

— a világi hatalom, a kiváltságok és a dicsőség útja nem az egyház igazi útja, nem Isten akarata! Az egyház igazi kincse és küldetése a lelki szolgálat: a szolgálat az evangéliummal és a másokért élő szeretetben!

. 7;

Lehetne még folytatni a sort. Szólnunk kellene arról is, hogyan kapcsolódik össze a reformátor teológiájában az Isten Országa, az örök élet reménysége és az aktív, cselekvő reménység a világ földi sorsa iránt. Hiszen Isten van jelen és kormányoz láthatatlanul ebben a világban is: Isten „világi kormányzása”. Van tehát értelme a szeretetünknek, a felelősségünknek ez iránt a világ iránt: mert ezzel Isten „munkatársaivá” leszünk a jóért, az életért itt, ebben a világban! Hadd idézzem itt Luthernek egy híres mondását a reménységről: „Ha bizonyosan tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, azért ma még egy almafácskát ültetnék!”

Szólnunk kellene arról is, hogy mindezeket a mély, maradandó, biblikus igazságokat Luther csakis és egyedül a Szentírásból merítette. A lutheri reformáció évszázadokra kiható, hitet és kultúrát. az egyház és a társadalom életét egyformán formáló tette volt, hogy az egyházban újra odahelyezte a középpontba Isten igéjét. S az újonnan felfedezett könyvnyomtatás segítségével az egyszerű nép, a gyülekezet nyelvén a kezünkbe adta a Bibliát.

Sola Scriptura — Egyedül a Szentírás! A reformáció egyházainak ez ma is élő, alapvető igazsága, és örömmel látjuk,

hogy egyre erősödő igazság más egyházak életében is.

Hálát adunk Istennek, hogy a lutheri reformációnak mindezek a sarkallatos igazságai ma már nem egyszerűen „lutheri” és „protestáns” igazságok, hanem jelentőségüket látják és messzemenően elismerik a többi egyházakban a hívő emberek között és a világban is.

Luther reformátori művére, mint „a vágányok átállítására a középkorból az újkor felé”, mégpedig a lelkiismeret szabadságában, a közösség, a világ iránti szeretetben és felelősségben, ma megbecsüléssel tekint a világ, társadalmunk is, amint ezt a világi, társadalmi Luther-megem- lékezések sora is mutatja itthon és külföldön, elsősorban a reformáció hazájában .— és mi őszintén hálásak vagyunk ezért.

Luther reformátori tette és reformációjának maradandó igazságai megbecsülés tárgya ma — amint ezt nemzetközi teológiai konferenciák és a mai Luther- irodalom is mutatja — a világ ökumenében is. Protestáns, szabadegyházi. római katolikus, ortodox teológusok „újraértékelik” Luthert és felismerik benne azt, aki valójában mindig is lenni akart: az egész egyház Istentől küldött pórfétáját, aki nem „új egyházat”, nem „szakadást akart, hanem a bibliai útról letért egyházat akarta visszavezetni Krisztushoz. Isten igéjéhez, igazi szolgálatához.

A mi számunkra, evangélíku sok számára, pedig azt jelenti az 500 éves jubileum, hogy úgy ünnepelünk igazán, ha Luther reformátori üzenete és bibliai igazságai újra élővé és hatóvá lesznek közöttünk, az ünnepen és a hétköznapokban is.

Akkor rajta is beteljesül majd sokszor idézett, kedves zsoltár- igéje:

„Nem halok meg, hanem élei

És hirdetem az Űr (

cselekedeteit' (Zsolt. 118, 17).

Jánosy István:

Luther a zenéről

Ha az Ördök kísért és elkalandozol

imádban és Bábéiban palotát emelsz

halk brokátruhás asszonyodnak,

vagy elönt a tiszta melankólia

s kést fogsz magadfa, hogy az Ördög már kacag,

vagy a máglyára gondolsz, min elemesztének

lassú tűzön órákig pirítva — úgy

énekelj zsoltárt s lám az Ördög elinal.

A sokszólamúságnál nincs semmi magasztosabb: hogy valaki egy dallamot énekel, s e dallamot négy-öt szólam körülveszi: ujjongva hajlong és ugrándozik.

Pókhálóként, min esőcseppek ragyognak, szivárványozva fölékesítve azt, mintegy égi kartáncot lejtvén körötte — a Bárány körül táncolnak így az angyalok az iromba réten, hókeblű, lenge fellegek.

S a bolygók zsongnak így a Föld körül, hogy mindegyik más-más hangon zenél legszebb arányú distanciákban valami ősi, sugaras pentatont.

S ha a számokkal, s a szólamokkal győzködöl: utánozod a teremtés misztériumát.

Az Isten csodás műve a zene:

a szólamok összhangos ölelkezése

megfékezi p bennünk dúló ördögöt,

vad ösztöneink juházza és elöldösi,

s szemünkbe mutatja az igazi Jézust:

hogy ő nem az irgalmatlan bíró,

de ki vállára vette bűnéinketf

s halált kínlódott értünk legyek-beköpté hússal;

s a zene megmutatja Jézus Atyját,

ki a tékozló fiúnak megbocsát,

ha bűneit megbánta, s visszatért.

Bárány Gyula esperes kitüntetése

Magas állami kitüntetésben — a Magyar Népköztársaság Munka Érdemrendje ezüst fokozatában — részesült Bárány Gyula győri lelkész, a Győr-Soproni Egyházmegye esperese. Értékes társadalmi munkája és a békéért végzett szolgálata elismeréséül november 2-án Budapesten, a Hazafias Népfront Belgrád-rakparti székházában nyújtotta át neki dr. Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára, a kitüntetést.

Eperesünk magas kitüntetéséhez őszinte szívvel gratulálunk!

A világ ádventje

MINDEN HOMORÚ TÜKÖR TORZÍT. A világ csak homorú tükörben^ látja és ismerte meg ádventet. Nem bűne ez a világnak, sőt meggyőződésem, hogy Isten a homorú tükröt azért adta számára, hogy legyen fogalma, sejtése az igazi, valódi ádventről Is. Torz képben látja tehát ádventet, de látja. És ez a fontos. Az 1953-ban megjelent Idegen szavak szótára pl. ádventről ezt írja: „Advent (lat.) vall. A karácsonyt megelőző négy hét”. .Ugyanezt a mondatot vette át az új idegen szavak szótára és az Értelmező szótár U.) Ilyen egyszerűen, homorú tükörbe pillantva adják tudomásul e szótárak ádventet, négy hétben megjelölve lényegét. Ezen a „négy héten” azonban tartsuk rajta mutatóujjunkat!

Mi ennél sokkal többet tudunk ádventről. S nem hetekben fejezzük ki lényegét, hanem abban, hogy Isten régtől hangzott ígérete, az Egyszülöttel való ajándékozása sűrűsödik benne. Vagyis áz ő jöveteléről (ádvent annyit jelent, hogy eljövetel, „ö jön”), érkezéséről bizonyosodunk meg egyre erőteljesebben.

ÁDVENT HATALMAS KORSZAK. Felöleli az egész Ószövetséget, amelyben periódusonként ismétlődött az ígéret, s a nép újttt, meg újra megerősödött abban, hogy a misztikus isteni ajándék, a Fiú úton van, közeleg, s az idők teljességében már-már az ajtó előtt áll és zörget. Ennek a hatalmas korszaknak a szimbóluma az egyházban a négy hét. Viszont a hosszú, nagy időn egy vörös fonal húzódik keresztül. Isten meg-megismétlődő ígérete: majd megérkezik az, aki a kígyó fejére fog taposni. Az „ígéret népe”, mondhatnánk így is. ,.ádvent népe”, mint kifeszített húr. érzékenyen rez- diilt, „rezonált’’ a hangra. Ádvent érzelmi hullámverése azután kiöntött medréből, s elárasztotta nem egyszer az ígérettől távol eső népeket. így idegen népeknek is lett valamelyes sejtésük ádventről.

AT. ÍGÉRET NEGATÍV LENYOMATA A SZÍVEKBEN FORMÁLÓDÓ VÁRAKOZÁS, készülődés volt. Várakozott, készülődött a nép az Ür érkezésére. „Várja az Urat. várja az én lelkem és bízom az ő ígéretében”, mondja a 130. zsoltár írója. íme, ádvent negatív lenyomata, az emberi szív vetülete! Ez a várakozás, készülődés annál izgatottabb lett, minél közelebb érezte magához az „idők teljességét”, a beteljesülést. Simeonról, az agg várakozóról íny ír az evangélista: „Volt Jeruzsálemben egy ember... ez az ember igaz és istenfélő volt. aki várta az ízráel vigaszt dósát ... és kiie- lentetett neki a Szentlélek által, hogy nem lát halált addig amin meg nem látja az Ür Krisztusát”. íme. ádvent izgatott prototípusa. egy ember, aki a „küszöbnél” szorongott, várakozott és egyik első tanúja lehetett az ádventi vendégnek, mert „látták az Üdvösségét”. Simeonról is hullott ádventi fény másokra. Kevéske, de hullott.

MONDOM, AZ ÍGÉRET NÉPÉNEK MEG-MEGREZDÜLÉSE mozgásba hozta az egész tengert, „a népek tengerét". Ezért találunk már az időszámításunkat megelőző századokban ..ádventi nyomokkal” idegen népek közölt. Ezek a negatív lenyomatok gyakran a választott néptől függetlenül is jelentkeztek. S mivel homorú ^tükörből tájékozódtak, nem ismerték fel az ígéret igazi képviselőiét. Valami univerzális szabadítom vártak, aki megszünteti az emberi nyomorúságot, békességet teremt a vének között, aki megvalósítón a népek lelkében szunnyadó örök vágyat, a boldog korszakol A várakozás, készülődés közös volt., de a várakozás tárgya homáhy- ban maradt a népek előtt. A várakozás ösztönösen kereste tárgyát, így lett pl. Qyrus vagy Augustus a „soter”, megváltó.

AZ EGYHÁZ ÁDVENTJE MELLETT TUDUNK MA IS más ,.ád- ventekröl”. A világ ádventjéről, annak legalábbis negatív lenyomatáról, a várakozásról. így nyer jelentőséget az a négy hét. amelyen eddig mutatóujjunkat tartottuk. Mert a világ a maga ádventiével szorosan odacsatlakozik az egyház ádventiéhez. Más a tárgya, lelkivilágának töltete, de éppen úgy vár. mint mi. Nagy hiba lenne gyanúival fogadni, lekicsinyelni a világ ádventjét. Annál is inkább, mivel, ha visszatekintünk az Ószövetség hatalmas korszakát átívelő első ádventre. bőven fedezhető fel benne hamis illúzió, a világ hangja beleszűrődött az „igazak” várakozásába. ..Te vagy-e, aki eljövendő, vagy mást várjunk”, tévedt meg a Keresztelő is.

A VILÁG VÁRAKOZÁSÁT MÉGIS HALÁLOSAN KOMOLYAN KELL VENNÜNK. Miért? Azért, mert a várakozása közös a miénkkel. Mire vár első renden a világ? Miben közös a várakozásunk? sunk?

Aligha kell távol keresnünk kérdéseinkre a válaszokat. Egyetemes óhaj és vágy a félelem nélküli élet. Igen, mert a félelem meghatározó életérzése lett korunknak, világunknak. Félünk a felhalmozott tömegpusztító fegyverektől, a véletlentől, hogy váratlanul megnyomhatja valaki a világégés gombját. Félünk az újabb és újabb katonai felszerelésekre megszavazott összegektől. Attól hogy ezeket az összegeket elvonják mindennapi kenyerünktől. Félünk attól, hogy pusztul környezetünk. Hogy utolsó tartalékait emésztjük a levegő ózonjának, s fogytán van ivóvizünk. Félünk az agyontech- nizált világ nyomasztó jövőjétől. Milyen világot hagyunk unokáinkra? S nemde egyre égetőbb lett a kérdés: ki szabadítja meg a világot elv^elhetetlen félelmétől.

Ebből a testet-lelket átjáró féléimből fakad a várakozás. A világ is vár „szabadítóra”. Fellélegzésre. Sóvárog a békére, sóvárog egy nyugodt, biztonságos életre. Nyilvánvalóan, mert közössé vált a végzetérzet. várakozása beleáramlik az egyház adventiébe. Kart-karba öltve várjuk a ..Szabaditót”. A különbség itt csak annyi, hogy mi Istenre függesztjük tekintetünket, s bízunk szabadító kegyelmében. A világ viszont homorú tükrének mélyén keres „valakit”.

A VILÁG ÁDVENTI VÁRAKOZÁSÁBAN MÁS JELEK US VAN- NAK. Az elnyomott népek szabadság után sóvárognak, a szegényzónák tömegei jól akarnak lakni, a gazdasági krízis munkanélküli milliói munkához akarnak jutni. A betegek gyógyuláshoz, az egyedül élők társhoz akarnak jutni. Az árvák, özvegyek megértő szivekre vágynak. S várják, hogy mindezt megkapják. A gyakran szemérmesen elhallgatott fájdalmak, a bizonytalanul megfogalmazott vágyak, várakozások ilyenkor, a „mi adventunk” ideje alatt, ama bizonyos „karácsonyt megelőző négy hétben” törnek jel elenii erővel. A világ mozgása, mint a fulladásos roham, szakad ránk A vacogó lelkek reménysége, várakozása magával sodor bennünket is. Vagy tán éppen a világnak ádventi feszültségben égő láza hívja fél figyelmünket, hogy milyen vérszegény a mi ádventünk? A vallásos emberek „elcsépelt”, meg-megismétlödő ádventi négy hete már alig emlékeztet az „első szerelemre", az Űr érkezésének mélységes várakozására.És főként, mivél mi a második ádventben élünk, Lelkünk élcsendesedett vizét, már alig borzolják az ígéretek.

Mindenesetre a Szabadító ott is tud csodát tenni, ahoi nem számítanak rá és meg tudja áldani közös ádventünket. Ez viszont a mi reménységünk. Hédey Pál

BOZÓKY ÉVA KÖNYVE

dr. Theofil Funk professzor fordí* tott. német nyelvre — összesen 30 000 példányban jutott el a német olvasókhoz.

Bozóky Éva Claudia című kisregényét másódik kiadásban jelentette meg az NDK metodista egyházának sajtóosztálya. A két kiadás folytán a könyv — melyet