Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-27 / 48. szám

almtSsag (Folytatás az 1. oldalról) DE EZZEL — MONDJA PÁL —, VISSZA IS LEHET ÉLNI. Mondhatná valaki azt, hogy ke­resztyén embernek lenni, az va­lami mindentől való kötetlensé­get, törvénytől, emberektől, vi­lágtól való felszabadulást je­lent és valami nihilizmust, vala­mi törvényellenességet. Ha ezt kimondjuk, abban a pillanatban — mondja Pál — létrejön az emberben egy gondolat, hogy sa­ját maga legyen ura saját ma­gának. Maga határozza meg ma­gának az erkölcsiségét, az élet­stílusát, az életformáját, a csa­ládi életét. Mert „ember va­gyok”, körülöttem forog a világ, nekem süt a nap, a hold, a csil­lagok, a virágok mind nekem virágoznak. A- többi ember azért van, hogy engem szolgáljon. Er­re azt mondja Pál: ez a szabad­ság nem vonatkozik arra, hogy az ember kiélje önző önmagát. Most jön az a tétel: szolgájá­vá kell lennie szeretetben a má­sik embernek. így kell a szabad­ságát felhasználnia, hogy a má­sik ember szolgájává teszi ma­gát. Sokszor nehéz ezt megten­ni. De hadd idézzem megint Lu­thert, hogy hogyan értette ezt. Szeretném megint szószerint idézni, mert minden szava igaz: „Odaadom magamat, mintegy krisztusként, ahogy Krisztus ne­ked adta önmagát. Mindenkinek a másik számára, mintegy Krisz­tussá kell lennie, hogy egymás Krisztusává legyünk és minden­kiért magává Krisztussá. Vagyis igaz keresztyénekké. Ha hiszünk benne és egymásnak kölcsönösen Krisztusa vagyunk akkor azt tesszük embertársainkkal, amit Krisztus tett velünk.” Hogy érti Krisztus tett velünk. Hogy érti ezt Luther és hogy érti Pál: Krisztusává lenni a másik em­bernek? Azt tenni a másik em­berrel, amit Krisztus tett érte. — Nagyon kemény szó: mit tett Krisztus? — Od&adta> vmagáti n a másik embernek és . ajtmásik embernek Krisztusává lett. És az életének a központja: többé nem magáért élt, a kereszten sem. A világért, a másik embe­rért. ÜGY ADOM MAGAMAT KRISZTUSNAK ÉS ÜGY ADOM MAGAMAT A MÁSIK EMBER­NEK, úgy leszek Krisztusává, ha érte élek. A gyermek az édesap­jáért és édesanyjáért, a szülők a gyerekért, a házastársak egy­másért, a gyermekek az örege­kért, az egyház a világért, az egy­ház a társadalomért, az egyház a világ rendjéért és békéjéért odaad­ja magát. Ezzel együtt jár, hogy többé nem az én boldogságom az első, hanem mindig a mási­ké. A másiké, akinek odaadtam magamat. Óriási verseny lehet­ne magyar földön, ebben a tár­sadalomban és ebben a világban, ha abban versenyezne mindenki, hogy hogyan tudnék még job­ban a másikért élni, a másikért dolgozni, a másikat szeretni, a másikat segíteni, a másikat előbbrevinni és nem magamat, és befejezni a kán-kán táncot magam körül. Élni másikért. Mi lenne ak­kor? Forradalom lenne. Igen egy igazi forradalom. Ha a gyerekek egyszerűen azt mondanák: az édesanyámért, az édesapámért. A szülők azt mondanák, hogy úgy rendezzük az életünket, hogy a gyerekünkért. A gyere­kek azt mondanák, hogy az öre­gekért. Az öregek azt monda­nák, gyerekért, az unokáért, a fiaikért. És ha az egyház egy­szer abbahagyná önmentő szol­gálatát és maga körül való tán­cát, nem félne a jövőtől. Nem önmagát mentegetné, hanem azt mondaná: A világért éljünk, an­nak javáért, boldogulásáért. Mert egyébként csak annak van jövője, az evangélikus egy­háznak is csak akkor van jövő­je, ha másokért él. BEFEJEZÉSÜL MEG KELL MONDANOM, HOGY EZ NEM KÖNNYŰ. Könnyű erről prédi­kálni Luther Márton születésé­nek 500. évfordulóján, október 31-én? Ez harc. Harc önmagunk­kal, sokszor másokkal. Nemcsak egyéni, családi, kisközösségi vo­nalon, hanem nemzetközi szin­ten is. Élni másokért, az éhező­kért, az elnyomottakért, az ott­hontalanokért, a fajukért meg- különböztettekért, azokért, akik azt mondják: Szép a béke, de kenyeret, kenyeret, kenyeret, emberek! Igazságot és békét! Ezért harcolni kell. Nem olyan könnyű azt mondani: odaadom magamat másoknak. Utolsóként ki kell mondanom a szót. mert enélkül csonka lenne a prédiákció, reformáció ünnepén. Luther a 95 tételét így kezdi: Szükséges, hogy az' egész életünk naponkénti megtérés legyen. Ki kell mondanom, akártetszik akár nem — megtérés nélkül csak ma­gamnak élek. Ha odatértem Krisz­tushoz, akkor élek másoknak, ak­kor adom oda magamat másoknak, akkor leszek szolgája a másiknak, akkor áldozom az életemet mások­nak, ha megtérek. REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉN, LU­THER MÁRTON SZÜLETÉSÉ­NEK 500. ÉVFORDULÓJÁN hir­detem néktek azt az evangéliu­mot, amety olyan drága volt Luthernek: Testvéreim! Jézus Krisztus szabaddá tesz bennete­ket, bennünket! Szolgáljatok egy­másnak, szolgáljunk egymásnak. „Hanem hogy 0 szolgáljon” A szórványgyülekezetekért EGYHÁZUNK ÉLETÉNEK AZ ELLENREFORMÁCIÓ JELEN­TŐS TÉRHÓDÍTÁSA ÓTA egyik nagy problémája lett a szórvány­helyzet. Ahogyan fogyott orszá- gis arányszámunk az ország össz- népességéhez viszonyítva és lett 10%, majd annál is kevesebb és ma kb. 5% körül van, úgy mind nagyobb része lett az evangéli- kusságnak szórványhívő. Ha van­nak is olyan területek, mint pl. Békés megye, ahol az arány­szám ennél sokkal magasabb, vannak nagykiterjedésű terüle­tek, ahol egy-egy településben csak egy-két evangélikus csalá­dot vagy épper/ három-négy ve­gyes házasságban élő hívünk van. Egyházunk népe és püspöke­ink is mindig tudtak erről és sajnálkoztak is rajta. Sőt, tettek is érte, hiszen amikor sok volt a lelkészünk, sorra alakítottak ki missziói gyülekezeteket. Ezek kö­zül több életképesnek is bizo­nyult, nehányat később fel kel­lett számolni. Ennek ellenére is sokszor hátrányban maradtak a szórványgyülekezetek és lelké­szei is. DR. KÁLDY ZOLTÁN PÜS­PÖK NEVÉHEZ FŰZŐDIK e té­ren is a változás. Ennek oka, hogy ő nemcsak megértő volt, hanem átélő is a szórványsors­ban. Pécsre került segédlelkésznek, majd itt lett lelkész. Itt egy nagyvárosi gyülekezeti élet mel­lett, szinte az . egész Baranya megyére kiterjedő, mintegy 100 Riportot feszültem írni Pap Vilma nyugalmazott tanítónővel de nekrológ lett belőle. Községünk és gyülekezetünk egyik legidő­sebb- tagja volt, akinek. csendes, szerény szolgálata sokakat meg­gazdagított. Életútja Erdélyből indult, fia­tal pedagógusként, 1919-ben ke­rült Pilisre, itt élt és szolgált, nemzedékek egész sorát nevelte, formálta, tanította 31 éven ke­resztül. Különös hozzáértéssel és szeretettel foglalkozott mindig a legkiseb bekkel. Amíg ereje engedte, gyülekeze­tünk életében is aktívan vett részt. Fiatalabb korában a gyermek és ifjúsági munka egyik -vezetője volt. Nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, amikor Isten igéjét hallgathatta. Feljegyzései között ezt a mondatot találtuk: „A ke­községben szétszórtan élő evan­gélikus szórványterület gondozá­sa is feladata lett. Mindez még a háború befejezése idején, ami­kor jármű alig volt, esetleg csak kerékpár. Ennek a szórványte­rületnek gondozása, látogatása, istentiszteletek tartása, az adódó temetések végzése, olyan fizikai teljesítmény volt, amit csak az ő fiatal, edzett szervezete bírt. Gyalog, sárban, ahol lemaradt a városi utakra készült kalucsni. Földutakon, ahol az árkot és az utat egybemosta az eső. Télen hóban, amikor csak az útszéli fák jelzése nyomán lehetett el­jutni az országúiról a bekötő- útón a faluba. Nyáron szürkére porosodott papi feketében, rek- kenő hőségben. DE TALÁLT ELEKEN A SZÓRVÁNY JÁRÓ UTAKON VALAMIT, ami feledhetetlen él­ménye lett. Beköszöntő szavára csillogó szemek válasza hangzik: „Itt a Tisztelendő Ür. Erős vár a mi Istenünk”. Megismerte a kis közösségek melegségét és örömét. Amikor csak egy család a gyülekezet és az otthon és a templom azono­sul. Megismerte a szűk falusi is­kolapadokban szorongó gyüleke­zet zengő énekét: Maradj meg kegyelmeddel velünk Oh, Krisz­tusunk ... Szívek háláját, kará­csonyestek hangulatát. Van a szórványszolgálatnak könnye is. Káldy Zoltán püspök ezeket is megismerte. Temeté­sek, ahol csak az elhunyt és a temetést végző léikész az evan­resstyén ember az ige hallgatása által erősödik Krisztus kegyel­mében.” Ez a mondat hite és éle­te is volt. Amikor hosszú éveken keresz­tül. nem tudta elhagyni szobáját, Bibliája, énekeskönyve és az Evangélikus Élet voltak azok a szálak, amelyek Istenhez és egy­házához kötötték. Különös fele­lősséget érzett a lelkészképzé­sért és utánpótlásért, ezért sokat imádkozott is. 9.3 éves korában szólította el Isten, temetésén községünk és gyülekezetünk nagy családja kí­sérte el utolsó útjára. Az igehir­detés a bennünke,t erősítő, hordozó és üdvözítő kegyelemről szólt: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Keveháziné Czégényi Klára gélikus, és csak egyedül énekel. Ók is csak most találkoztak elő­ször. Ismerte azt a másik szívet szorító fájdalmat is, hogy senki sem jött el, c$ak a lelkész egye­dül. Ismerte a szórványgondozás örömét is, amikor egy eddig is­meretlen arc mondja: „Én is evangélikus vagyok, tessék hoz­zánk is eljönni.” MERT ÍGY ISMERTE MEG A SZÓRVÁNYÉLETET nem is fe­ledkezett meg róla a püspöki székben sem. Tolna—Baranya espereseként még egy új arcát ismerte meg a szórványéletnek. Olyan gyüleke­zeteket, amelyek korábban né­pesek voltak és most kicsire zsugorodtak a német kitelepítés miatt. Hatalmas templomokban 10—20 lélek bátortalan énekét hallotta. Szinte az egész egyház­megye egy nagy szórvány. Ezt is a szívében vitte a püspöki dolgozószobájába és sohasem fe­lejtette el. Évente külön szórványgondo­zási segélyt adott a gyorsabban elhasználódó ruha pótlására. A külföldi kapcsolatok eredménye­ként előbb motorkerékpárok, majd a Lutheránus Világszövet­ségtől szórványgépkocsik jöttek és tették könnyebbé ezt a szol­gálatot. Külföldi üdülések nyúj­tásával segítette a szórványok­ban megfáradt lelkészek fizikai erejének regenerálódását. Elv­ként kimondotta és ehhez igye­kezett is tartani magát, hogy 10 évi szórványszolgálat után köny- nyebb helyre kerülhessen az ott szolgáló. Voltak olyan lelkészek, akik ebben a nehéz szolgálat­ban annyi örömet találtak, hogy csak 20 év elteltével, már ko­pogtató szívpanaszokkal fogad­ták el a könnyebb helyet. MÉG EGY JÓ GYÜMÖLCSÉT IS MAGÁVAL VITTE a szór- ványutaknak püspöki szolgálatá­ba Káldy Zoltán; kiváló, edzett fizikumot, gyalogló készséget. Ezt itt gyakorolta. Jellemző eset. Pécsett vendégszolgálatot vé­geztem. Ebéd után invitál: Gye­re, menjünk fel a Misinára. Fel­mentünk. Magam is sportoló vol­tam, de nem bírtam az iramot. A Misina-tetőre ő ért fel jó 100 méter előnnyel. Az ilyen szórványokban ed­zett szív tudja hordozni az egy­házkerület, az országos egyház, a parlamenti képviselőség, a vi­lág békességért égő felelősség, a lelkészek pásztorolásának gond­ját. így köszöntjük most 25 év püspöki szolgálatának ünnepén egyházunk szórványai nevében, szeretettel és áldáskívánással a szórványokból kinőtt püspök­elnököt. Sólyom Károly „Nem a mi erőnk, hanem Isten kegyelme..." Száz éve született Babits Mihály „Nemes szellem nem hódol korának” — talán ezzel a mondatával lehetne legjobban jellemezni a költőt, aki a két világháború közötti korszak írófejedel­me volt, korántsem a hivatalosan elis­mert (annak Herczeg Ferencet tartot­ták), hanem az irodalmi világ által el­fogadott. Nem a pozíció (ő volt Nyugat főszerkesztője, a Baumgartner-díj kurá­tora), adta neki ezt a rangot, hanem személyének méltósága, belső biztonsá­ga, egyéniségének ereje, művészetének tökélye. Bőséggel érték vádak is, mind éltében, mind korai halála után: ele­fántcsonttorony költő, a hazai élet gond­jaitól elzárkózó, versformákat csiszolga- tó virtuóz ötvösmester, hideg „poéta doctus”. Ám ahogy haladunk az időben, a mind tárgyilagosabbá váló értékelés mélyebb megértéshez és új felfedezés­hez vezet, a versek új fénytörésben ra­gyognak fel, s a tegnapi támadások, melyek az oly érzékeny költőt sebezték valaha, értelmüket vesztik. Hogy is lehetne világtól elfordulónak mondani azt, aki megírta az első világ­háború idején a szenvedélyes tiltakozás verseit, a Fortissimo-t („Anyák, sírjatok hangosabban: / akit föl nem ver annyi ágyú / rezzenti-é gyenge sírástok? /És ne is könnyel sírjatok, / mert a könny mind csak földre hull / hanggal sírja­tok föl az égre, / sírjatok irgalmatla­nul”); a Miatyánk-ot („Miatyánk, ki vagy mennyegben, / Harcokban, bűnök­ben, szennyekben, / rád tekint árva vi­lágod; / a te neved megszenteltessék, / a te legszebb neved: Békesség”) és any- nyi más békéért kiáltó vers után a Húsvét előtt címűt („Ó béke! béke! / Legyen béke már! / Legyen vége már!”. És vajon nem érzi-e át kora szociális gondjait a költő, mikor így kiált a hú­szas évek végén: „Nem magamért sírok én: testvérem van millió / és a legtöbb oly szegény, oly szegény, / még álmá­ból sem ismeri, ami jó /.../ Ha holta­kat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó? / Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull / s nem kérdi, mire jó?” 1923-ban pedig, a Petőfi-centenáriumra írott, Petőfi koszorúi c. versében ítélet­ként mondja ki meg nem alkuvását: ..Koporsó tömlöcét, aki elkerülte / most hazug koszorúk láncait ne tűrje / ele­ven emlékén!” És végül, a Jónás könyvének erőssza- vú prófétái intésével nem figyelmezte­tett-e, mielőtt búcsút vett az elsötétedő világtól? Szállóigévé lett az akkori in­tés: „Mert gyilkosok közt cinkos, aki néma” ... Forradalmár, harcos természet való­ban nem volt, de a béke költője annál inkább; az emberség és a magasrendű szellemiség letéteményeseként úgy állt őrhelyén, hogy tiszteletre késztette tá­madóit is. (Ä Nyugatot is csak halála után tiltotta be az akkori kultúrpoliti­ka.) A politikai-irodalmi harcoktól ir­tózó, érzékenylelkű, filozófus alkatú köl­tő azonban tekintélyével pártfogásába vette a népi írók induló mozgalmát, és mentora volt a rá bizalommal tekintő urbánusoknak is, a következő nemzedék legnagyobbjai közül Illyés Gyula és Vas István egyaránt mesterének vallotta őt. Nyelv- és formaművész is volt két­ségtelenül. De nem a virtuozitás, hanem a mély és igaz szenvedély késztette a formatökélyre. Aristotelész tanítását: „forma dat esse rei” (a forma adja a dolgok lényegét), nemcsak elfogadta, de irtózott is — művészetben, életben egy­aránt — a káosztól, a zűrzavartól, a fé- sületlenségtől. A nagyfeszültségű gon­dolatokat hordozó vers zenei nyelven szólal meg, s ez a zene nemcsak ver­seit, prózáját is jellemzi. Mesterművé­ben (mely egyúttal a magyar próza egyik csúcsa), a Halálfiai-ban is zeng a nyelv, s a mondatok egymásba gyűrűz- tetik a dallamokat. Ennek az ünnepé­lyes, gyászzenének a hullámzásában ver­gődnek a századvégi, dunántúli város­ka alakjai, a halál fiai. Saját gyermek­korának környezete. A történet bár fik­ció, de a modellek valódiak. Erőtlenek, tehetetlenek, s a vad idők sodra elra­gadja őket. Ez a halálérzés áthatja Babits egész életművét, s ezt nem csak a korszak (1883—1941 között élt), de a korán be­köszöntő, fájdalmas betegség, a gégerák is magyarázza. Fiatalon még el-elszökik a görög római témák és formák világá­ba, de ott is a végzet sötét örvényei felé tekint („Léthe mellett, hol a szél) lenn a csöndes alvilágban, szellőtlen bús alvilágban / alszik asphodelos ágyban, mélyen alszik, nem beszél”); élete de­lén azonban visszatér — szabadgondol­kodói korszaka után — gyermekkorá­nak őszinte hitéhez, és éppen legéret­tebb, legmegragadóbb verseiben. („Ve­zessen Hozzád a s^badság! / így ké­rem olykor aki vár, / mert nem annak kell az imádság, / ki Istent megtalálta már.”) A Csillag után, az Elbocsátott vad, az Intés vezeklésre, a Karácsonyi ének, a Balázsolás, az Eucharistia és az Amor Sanctus középkori himnusz-fordí­tásai mind a halál felé induló ember vallomásai, de egyetemes értékei min­den idők vallásos költészetének. A távozás fájdalma, és a megbékélés csendje közötti hullámzást érzékeltetik két egymást követő vers zárósorai. Az Ősz és tavasz között című így végződik: „Csak te borulsz rám, asszonyi jóság / mint letört karóra a rózsák / rémült szemem csókkal eltakarni ... / Oh jaj, meg kell halni, meg kell halni.” A Ba­lázsolás viszont eképpen: „Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen, / okos felnőtt! / Te jól tudod, mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall / még az Isten jósága sem, / s mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is / olyan nagy dolog a halál.” Megérte még, hogy 1940-ben az olasz állam San Remo-díjjal tüntette ki pá­ratlan tökélyű Dante-fordítását, s meg­érte a Jónás könyvének megjelenését is. 1941-ben halt meg. Nem elfeledett köl­tő: életműve, emléke egyre fénylőbbé, művészetté nemesített fájdalma egyre megrázóbbá válik. Babits nem öregszik. Életérzése, szorongása a modern ember lelkiállapotát tükrözi a tökéletes formák örök érvényességével. Bozóky Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom