Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-04-10 / 15. szám

Elindultunk!

Luther énekek énekeskwiiTVÜiikhen

A. ,, mitten her ff i

... azért küldött el, hogy szabadulását hirdessem a foglyoknak (Lukács 4, 18)

Jézus nevében indult el dr. Nagy Gyula püspöki bevezetőjével az a tíz lelkész, akik az Alkoholizmus Elleni Evangélikus Szolgálat munkájában önkéntesen résztvesznek. Az indulásnál jelen voltak: Fekete János, az Alkohol- izmus Elleni Országos Bizottság szervező osztályvezetője, Siklós József lelkész, a református Iszákosmentő Misszió ügyvivő elnöke és Blázy Lajos diakóniai ügyvivő lelkész.

Elindultunk, mert küldetést és felhatalmazást kaptunk. Küldetést attól, aki hozzánk küldetett, hogy szolgáljon és életét adja sokakért-— értünk. Krisztustól, aki általunk akar szolgálni azoknak, akik az alkohol megkötözöttjei. S szabadulást hirdessen a foglyoknak — azoknak, akik nem tudnak már önmaguktól szabadulni.

Ugyanakkor azért indultunk el, mert hívást kaptunk. Hívnak szóval és némán azok, akik segítségünkre szorulnak. „Ebben a munkában egyszerre szolgálunk Krisztusnak, az embernek, a társadalomnak” — mondotta dr. Nagy Gyula püspök.

Az alkoholizmus elleni harc démonok elleni küzdelem, s ennek területe a gyülekezet. Krisztus az, Aki megbízást adott a missziói parancsban erre a küldetésre.

Az egész társadalom ügye ez a küzdelem. Az ülésen államunk részéről jelen volt Fekete János: „Családi békemozgalom-szerűen kell összefognunk az egyházi munkásokkal. Országos érdek, hogy ebben a kérdésben is szót értsenek az állam és az egyház képviselői, egymással is és az alkoholistákkal is.” Kijelentette, hogy mindenkit testvérnek tekint, aki bármilyen meggyőződéstől vezérelve részt vesz ebben a munkában.

Figyelemreméltó volt hallgatni Siklós József református lelkészt, aki.beszámolt .a testvéregyházban edötígtartott 17 konferenciától, a konferenciák áldásairól és tapasztalatairól. „A konferencia nem elvonókúra, hanem ajándékozó- kúra . Isten visszaad családot,

munkaörömet és ad bűnbocsánatot.”

Az ország majd valamennyi részéről egybegyűlt lelkészek együtt alakították ki a soron következő teendők egymásutánját. Balicza Iván részletes javaslatot dolgozott ki az első konferenciára, s fontosnak tartotta a nyílt beszédet.

A munkamegbeszélés vitájában igazi testvéri légkör uralkodott. dr. Nagy Gyula, egyházunk diakóniai munkaágának felügyelő püspöke válaszolt a feltett kérdésekre. A munkabizottság elhatározta, hogy még ebben az esztendőben országos iszákosmentő konferenciát szervez.

Elindultunk tehát. Krisztus küldetésére és a bajbajutott ember hívására. Ugyanakkor várunk. Várunk irgalmas embereket, akik „tetőket bontva” Jézus elé viszik az ágyon fekvőket. Az alkoholgö- zös ágyon fekvőket Jézus elé, hogy elhangozzék a szó a bűnbocsánatról és ha kegyelme engedi, akkor a másik is arról, hogy „kelj fel és járj...” Egyenesen.

Minden hét csütörtökjén de. 9 és 1 óra között a Szolgálat ügyvezető lelkésze Ruttkay Levente tanácsadó ügyeletet tart az Üllői út 24. sz. alatti lelkészi hivatalban (Telefon: 139—879) Ugyancsak ott minden csütörtökön este 6 órakor bibliaórát tartunk a szabadulást keresőknek. S szervezzük első konferenciánkat azzal a hittel, hogy Aki a jót elkezdte bennünk, véghez is viszi a Krisztus Jézus napjára. R. L.

— SZÜLETÉS. Győri János Sámuel ősagárdi lelkésznek és feleségének, Opauszky Máriának február 24-én negyedik gyermekük született. Neve: BENJÁMIN GYÖRGY. A keresztelést a nagyapa, Győri János ny. lelkész végezte.

— HALÁLOZÁS. Fehér Béla, a Zsédeny-Hegyfalu-i gyülekezet felügyelője 78 éves korában elhunyt. Temetése március 17-én volt a hegyfalui temetőben Solymár Gábor és Baráth József lelkészek szolgálatával. „A nemes harcolt megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”.

Luther korának híres dalnoka — aki maga is több száz dalt szerzett —, Hans Sachs nevezte így Luthert. Ezzel ismerte el Luthert, mint énekköltőt és dallamszerzőt.

KÖZISMERT DOLOG, HOGY LUTHER már gyermekkorában is nagyon szeretett énekelni, csengő hangja volt és mint kisdiák éppen éneklése révén került Cotta Orsolya asszony házához, aki gyakran gyönyörködött szép éneklésében. Amikor reformátori művét nézzük, külön kell megemlékeznünk róla, mint a korabeli német költészet és zene legnagyobb alakjáról.

Költő volt-e Luther valóban, vagy csak amolyan „rímkovács”? Akik eredeti nyelven tudják olvasni énekeit igazat adnak azoknak a kortársainak, akik azt vallották, hogy Isten megáldotta őt költői tehetséggel is. Ez meglátszik akkor is, amikor középkori latin himnuszokat fordított le anyanyelvére, de akkor is amikor saját életének személyes átéléseit örökítette meg versekben. Megtérésének élményét belefoglalja egyik énekébe, de éneket ír egy barátja halála után, vagy a fenyegető török veszedelem hírének vételére. Énekírásra serkenti az istentisztelet rendjének refor- málási szándéka, hogy anyanyelvén énekeljen a gyülekezet a „német misé”-ben, de szívesen énekel a családi otthonban minden nap. Saját gyermekei mellé elhívja baráti körének gyermekeit is és ír nekik éneket, hogy beleénekelje kicsiny szívükbe az evangéliumot. Wittenbergi lelkésztársa volt P. Eber, aki azt

A Stuttgart Bibliatársulat jelentése szerint, az elmúlt év végére., 1,763. nyelvre fordították le a Szentírást, illetve, annak .egyes részeit. Ez ,a szám huszonhárommal nagyobb, mint az 1981-es évi.

A teljes Bibliát eddig 279, az Űjtestámentumot további 551

mondotta, hogy gyakran hallotta kiszűrődni lakásukból az éneklés hangját, mert Luther a Káté részeit és Dávid egyes kérő- és hálaadó zsoltárait „német rigmusokba” és „kedves melódiákba” foglalta. Ebben a most meginduló sorozatunkban valamennyire fogunk példát találni.

REFORMATORI ALAPGONDOLATA VOLT, hogy az isten- tiszteletben a gyülekezet nem lehet csupán hallgató és néző, hanem aktívan kell bekapcsolódnia, ezért minél több „népénekre” volt szüksége. Amit a mise rendjéből kivetni valónak ítélt, azt kihagyta, a többinél pedig a pap és a kórus felelgetését úgy próbálta feloldani, hogy egyes részeket strófákba foglalt és azt énekeltette a gyülekezettel. így keletkeztek a Credo, Sanctus, Te Deum stb. énekek, melyekről szintén olvashatunk majd. Ha talált egy megfelelő latin himnuszt, azt fordította le anyanyelvére. Ha annak csak egy verse volt, akkor maga írt hozzá még néhány verset. Erre példa a 154. énekünk, melynek

1. verse a 14 századból való, a

2—6. versét pedig ő maga költötte hozzá.

LUTHER KORÁBAN MÉG AZ VOLT A SZOKÁS, hogy aki verset írt, többnyire maga szerezte hozzá a dallamot is. Ezt a gyakorlatot folytatta Luther is. A legszigorúbb kutatók is legalább 36 éneknek a dallamát is neki tulajdonítják, de van még vagy 20 dallam., mely igen nagy bizonyossággal tőle származtatható. Zene terén egyik legközelebbi munkanyelvre fordították le. A legtöbb teljes vagy részleges bibliafordítás Afrikában jelent meg (514), ezt követi az ázsiai (446), a latin-amerikai (293), az ausztráliaióceániai (262), az európai (184) és az észak-amerikai (64) fordítások, (epd)

társa volt Walter' János torgaui kántor. Ö nyilatkozott egyik kéziratában Luther dallamszerZői munkásságáról: „hogy a Szentlélek mennyire munkálkodott, nem csupán a latin szerzőkben, de Lutherban is, azt mutatja többek között Sanctus-éneke. Minden rendben a helyén van. Erre mondta Luther, hogy Vergilius- nál tanulta meg, hogy a zene minT den hangjegyével és egész dallamvezetésével a szöveghez iga-, zodjék.” Walter János segített a reformátornak a német mise énekeinek dallamválogatásánál is. A 8. zsoltártónust meghallgatva — (ilyenekkel találkozunk .énekeskönyvünk 18—39. számú énekeinél) — úgy döntött, hogy az evangéliumhoz a 6. tónust az epistolához pedig a 8. tónust választja. Az indoklás egészen jellemző reá: „Krisztus barátságos, kedves Űr, aki kedvesen, bájosan beszél — ezért a 6. tónus —, de mert Pál „komoly” apostol, az epitolákhoz a 8. tónust választottam.” Walter különben arról is ír, hogy Luther dallamait hazavitte és ő készített hozzá többszólamú letétet, hogy orgonával kísérhessék.

LUTHER — MINT A KORABELI NÉMET KÖLTÉSZET ÉS ZENE legnagyobb alakja egyben evangélikus egyházunkat is megajándékozta a népének, az „evangélikus korái” ajándékával. Első énekeskönyve, melyben az első énekeinek gyűjteményét találjuk már 1523-ban megjelent. Azután haláláig még hat alkalommal jelent meg énekeskönyve, melyek egyre bővültek az újabb és újabb énekeivel. Luthernek ez a szolgálata nemcsak azért fontos, mert ő maga vagy félszáz énekkel segítette az anyanyelven folyó istentisztelet gazdagítását, de azért is, mert zenéhez értő barátait is inspirálta versírásra, újabb és újabb korálok szerzésére. Ebben is példát mutatott r.ctprmátoj'tár- sainak, akik méltápj ..jegyezték meg róla: „Luther lantjá é riies- terek között á legművészibb és legjobb.”

Tóth-Szöllös Mihály

AZ IGE 1783 NYELVEN HANGZIK

„A megváltó megváltása”

Wufßner uz Market szénptttieín

A ZENEDRÁMA KULCSSZAVA: „a megváltó megváltása” a drámazáró képben hangzik el a kórus ajkáról. A bűntudatban vergődő, a fájdalomtól megkínzott Grál-király, Amfortas megszabadul bűnétől, fájdalmától, Parsifal, a tiszta lelkű hős teljesíti szabadító küldetését, a Grál-lovagrend tagjai, a tiszta erény, a szeretet, a hit harcosai újra hivatásuknak élhetnek. A részvétből fakadó szeretet megváltó, megtisztító erejéről tanúskodik a zenedráma.

A Parsifalt nagy alkotások előzik meg. A Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok, A nibelung gyűrűje négy részes ciklusa jelzik Wagner kivételes zeneszerzői képességeit. Megvalósult dédelgetett álma: áll már a bayreuthi fesztiválpalota (1876). Hozzáfoghatott az „ünnepi színjáték”, a Parsifal megírásához.

Érdeklődéssel fordult Wagner a mítoszok, mondák világa felé. Szerinte az igazi, a teljes ember a mítoszok, mondák világában lép elénk; a valóságos történelem az emberi teljesség hanyatlásainak története.

AZ EMBERI MEGÚJHODÁS KÉRDÉSEI foglalkoztatják, ösztönösen keres választ a mítoszban. Így jut el a Grál-mon- dához, amelynek biblikus időkbe vissza- hajló, eleven varázsa megragadja képzeletét. Az ősi Grál-monda köré szövődő középkori Parsifal-legenda szerint egy világtól elzárt, távoli hegytetőn, a Grál- várban ereklyéket őriznek: az utolsó vacsora szent kelyhét, amelybe Arimáthiai József felfogta a keresztfán szenvedő Jézus aláhulló vérét, és a szent lándzsát, amellyel a megfeszített testet átdöfték. A szomszéd vár ura, a gonosz Klingsor fondorlatos módon a Grál-lovagok vesztére tör. A Grál-király is áldozatul esik a testiség csábításának. Klingsor hatalmat nyer rajta, elragadja a lándzsát, és megsebzi vele. A sebet a visszakerülő szent lándzsa érintése gyógyíthatja csak meg. A visszaszerzés feladata, valamint Klingsor rontó varázshatalmának megtörése Parsifalra vár. Megszerzi a varázserejű lándzsát, megszabadítja Am- fortast szenvedéseitől, megszünteti a csábító Kundry átkát, amelyet a keresztfát vivő Jézus csúfolása miatt kellett hordania. erőt önt a hitüket vesztett lovagokba megsemmisíti a gonoszság várát, s közben önmaga is megújul.

A Parsifal nem misztériumjáték, nem bibliai jelenetek szcenikus előadásáról van itt szó. A Parsifal valóságos opera, valóságos színpadi dráma.

HŐSE, PARSIFAL DRÁMAI HŐS. Hosszú, megpróbáltatásokkal teli utat kell megjárnia, míg célhoz ér. Édesapja harcban esett el, édesanyja a világtól elzárva neveli fel. Vitézek nyomába eredve, eltéved az ifjú. Bolyong elvetödik a Grál-várba is. Az öreg Grál-lovag, Gur- nemanz a templomba vezeti. Tanúja lesz az úrvacsora szertartásának. Egyelőre értetlenül fogadja. Harcba keveredik a Klingsor-vár harcosaival. Ellenáll a varázskert viráglányai bűvös énekének, érzéki táncának, Kundry bűbájának, aki átokkal sújtja útját. Hányattatásai, belső küzdelmei során fokozatosan jut el az együttérzés, a részvét útján az embertársain való segítségnyújtásig. Hosszú utat tesz meg a naiv ifjútól a felelősségérző, komoly férfi érettségéig. „Sikerül-e hitelesen megformálnom — problémázgat Molnár András, Parsifal kitűnő alakítója — ezt a nagy utat bejáró fiatalembert, felnőtté és emberré érésének folyamatát.” Ami Parsifalban fejlődése közben végbemegy, amit tapasztalatszerzésben megszenved, igazi drámai folyamat. A misztériumjátékok statikus alakjaival szemben Parsifal átalakuló, igazi drámai jellem. Ugyanez a drámaiság érződik a belső válságon átvergődött Amfortas jellemében, vagy Kundry változásában, aki érzéki-csábító múltjától a keresztségen át eljut az alázatos szolgálat-vállalásig. „Amfortas olyan kivételes figura — nyilatkozza a szerepet játszó Sólyom Nagy Sándor —, aki úgy ragad magával, hogy képtelen lennék akár egy pillanatra is gyötrelmeinek átéléséből kikapcsolódni.” .4 mű drámai feszültségét fokozza az ellentétek — a fény és a sötétség, a tisztaság és az erkölcstelenség, az áhitatos szertartás és az érzéki zsongása ének.

tánc — egymás mellé helyezése. A harmonikus zene krisztályhangzásai a szívig hatolnak, a disszonáns motívumok ellenszenvet ébresztenek bennünk.

MEGRENDÍTŐ HATÁST KELT A NÉ- ZÖBEN-HALLG ATÓBAN az úrvacsora vételének, a kereszt erejének és nagypéntek varázsának jelenete. Az úrvacsora szent helykének csodatevő, életújító, kö- zösségerösítő ereje a titka a Grál-lovagok elhagyottakat támogató, szenvedőket erősítő áldozatos szolgálatának. A Grál- templomban úrvacsoravételre készülődnek a lovagok. Kórusuk bűnbánatra hív, Krisztus megváltó áldozatára emlékeztetve. A szent kehely az asztalon. Lassú, ünnepélyes zene áhítatában a magasból hang hallatszik: „Vegyétek, ez az én testem, igyátok, ez az én vérem... az én emlékezetemre!” Lenyűgöző a zene, az ének, a szó, a mozgás és a fény együttes hatása. A lovagok és az apródok térdre roskadva imádkoznak. Kápráztató fénysugár esik alá a magasból a kehelyre. Az izzó kehely bíborvörös fénye elöm- lik a térségen. A kehely felmutatását, a bor és kenyér magáldását az úrvacsoraosztás követi. „Kit ne járnának át meg át a meghatottság legmagasztosabb borzongásai — írja Wagner —, ha arról értesül, hogy megvan a szent kehely, amelynek kiürítésével a búcsúzó Megváltó utolszor köszöntötte tanítványait, s amelyben végül magát a Megváltó halhatatlan vérét fogták fel, és hogy szemtől szembe láthatja az ereklyét.” Ez magyarázza a szertartás áhítatát, azt a mély hatást, amely érződött a színházi közönség feszült figyelmében. — Mély szimbolikus jelentés sugárzik a kereszt-jelenetből. Parsifal, akire nemes küldetés vár, ellenáll Kundry démoni csábításának. A gonosz Klingsor a Gr át-királytól elragadott varázserejű lándzsát hajítja Parsifal felé. A szent lándzsa megáll az ifjú felett. Parsifal a feje felett lebegő fegyverrel a kereszt jelét formálja ki. .4 felerő- sült zene visszafogottabbá válik, az ének

szava is: „Ezzel a jellel megtörtem varázsodat” — énekli Parsifal. Majd újra energikussá lesz a zene, a szomszéd Klingsor-vár összeomlik, a bűvös kert, minden romhalmazzá változik. — Magával ragadó a nagypénteki varázs szépsége. A legemelkedettebb, leglíraibb jelenet. Az erdő, a liget tavaszi fényben ragyog. Megújult a természet. Ilyen fenségesnek még nem látta a természetet Parsifal. Jézus szem-edésére, halálára emlékeztet nagypéntek napja, ez a nap azonban a megváltást is jelenti. Isten „szeretet-ál- dozatáért” hálálkodik a világ. „Minden teremtmény örül a megváltásnak, a természet is”. Ez „nagypéntek varázsa”. Az ének, a zene ünnepélyesen, gyengéden, lágyan szól. A nagypénteki varázs a Par- sifal-zene magja. A színpadi kép, is érzékelteti ragyogó, meleg színeivel a varázst.

A ZF.NEDRÁMAT ÁTSZÖVŐ SZIMBÓLUMOK, allegóriák több jelentésűek. A nézők-hallgatók soraiban megfelelő visszhangra találtak. A rendezés bölcsességét dicséri, hogy az előadás atmoszférájában kitárulkozhatott a mély értelmű képek sokrétű jelentéstartalma.

Felejthetetlen élményt nyújtottak a művészek: kiválóan énekeltek, kifejezően játszottak; tisztán zengett a szöveg. A zenekar felnőtt hatalmas feladatához. A kórusok fokozott jelentőségű szerepüknek jól megfeleltek. Megnyilatkozott a darab lírája is. Áhítatot keltett a szakrális mozzanatok fennköltsége. Látványos, színes volt a varázskert, elbűvölő a viráglányok művészi tánca. A kifejező díszletek, jelmezek fokozták a darab művészi hatását, — Az előadás hőse Ferencsik János volt. Szuggesztív erővel, hittel, ihletetten vezényelt, érvényre juttatta a dráma zenéjének minden szépségét, erejét, líráját.

A MAGASZTOS ÜNNEPI SZÍNJÁTÉK ELŐADÁSÁT Wagner végrendeletile g Bayreulhoz kötötte. A rendelkezés érvénye 1913. december 31-én járt le. 1914. január 1-én — a párizsi Nagyoperával egyidöben — a budapesti Népoperában (a mai Erkel Színházban) színre került a Parsifal, Remélhetően sokszor látjuk még a remekművet. Vajda Aurél