Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-03-13 / 11. szám

A Niceai Hitvallás

A reformátor életéből

„Pondus Pilátus alatt”

„Pilátus a krédóban” — ez a szólásmondás közhiedelem szerint ilyesmit fejez ki: valaki vagy valami olyan helyzetbe kerül, amelybe valójában nem illik bele, amelybe belekényszerült, amelyről kirí vagy amelyben idegen. Ez a kép valóban a hitvallásokból való, mert mind az Apostoli, mind a Niceai Hitvallásban ott áll Poncius Pilátus római helytartó neve. Az idézett szólásmondás egyben a Hitvallás értelmezését is tükrözi: mintha Pilátus „idegen elem” lenne a keresztyén hitvallásban. Idegen talán azért, mert „világi”, ráadásul pogány ember volt, vagy éppen azért, mert végül is ő adta a hivatalos hozzájárulást, sőt, ő mondta ki a halálos ítéletet Jézus fölöt% az ő katonái feszítették keresztre Jézust. Pilátus „nem érdemli meg”, hogy a keresztyének hitvallásában szerepeljen.

CSAKHOGY NEM VÉLETLENÜL került bele Pilátus a krédóba (a latin „Credo” szó azt jelenti: hitvallás). Mind a négy evangélista fontosnak tartotta részletesen leírni, milyen szerepe volt Poncius Pilátusnak, a római császár helytartójának Jézus elítélésében és keresztrefeszítésében. Ennek egyrész bizonyára az az oka, hogy bizonyítani akarták: a főpapok és írástudók nem tudták volna halálra ítélni és kivégeztetni Jézust a római hatalom hozzájárulása nélkül. Másrészt az is kiderül Jézus szenvedésének történetéből, hogy a jeruzsálemi gyülekezet vezetői olyan helyzetet teremtettek, amellyel kényszerítették a helytartót arra, hogy, noha nem volt meggyőződve Jézus bűnösségéről, mégis halálra ítélje és ki végeztesse őt. Ezzel arról tanúskodnak, hogy Jézus ártatlan volt.

ENNÉL IS FONTOSABB AZONBAN AZ, hogy Poncius Pilátus mindert kortárs számára ismert és tekintélyes • személyiség volt, és hogy a későbbi korok is tudtak róla. Ma ezt így mondjuk: történeti személy, Róma történelmének szereplője volt. Ez a szempont már az evangélisták

— KECSKEMÉT. A gyülekezet szokásos téli szeretetvendégségén, február 20-án Szabó Istvánná és Szabó Erzsébet, a dunaegyházi gyülekezet tagjai az új Evangélikus énekeskönyv énekei alapján énekekkel és összekötő szöveggel

számára is fontos volt. Így tanúskodtak arról, hogy valóságos eseményeket írtak le, amikor Jézus szenvedéséről, kereszthaláláról írtak. Fontos volt számukra, hogy mind a kortársak, mind a későbbi nemzedékek tudják: az evangélium, amelyet leírtak, nem mese, különösképpen is vonatkozik ez Jézus szenvedésére és halálára.

A HITVALLÁSBA IS EZÉRT KERÜLT BELE PILÁTUS. Fontos, hogy keresztyén hitünknek „történeti alapja” van: nem később kitalált meséken alapul, hanem történeti tényeken. Ilyen történeti tény Jézus kereszthalála is. A konkrét adat, a római nevének említése erre utal. Az evangéliumok ismerői ennek a névnek említésével felidézik az egész szenvedéstörténetet, és egyben azt is, hogy az adott történeti helyzetben sok tanúja volt Jézus szenvedésének és kereszthalálának. Ezek közül a tanúk közül még akkor is sokan éltek, mikor az evangélisták leírták a történetet, tehát igaz, valóság az, amit vallunk: Poncius Pilátus júdeai helytartósága idején halt meg Jézus a kereszten.

EGY ÁRNYALATNYI KÜLÖNBSÉG VAN az Apostoli és a Niceai Hitvallás között ezen a ponton. Mintha a mondat tagolása, a sorrendi különbség, az, hogy a Niceai Hitvallás így mondja: keresztre is feszíttetett Poncius Pilátus alatt, kínhalált szenvedett ... — még inkább a történetiségre tenné a hangsúlyt. De az bizonyos, hogy mind a két régi Hitvallásban az jut kifejezésre, hogy nem elképzelésekben hiszünk.

Ezzel azonban még nem lesz hit-vallássá a Hitvallás. A történeti tények fontosak, mert biztos kapaszkodót jelentenek a keresztyén ember számára. De a Niceai Hitvallás ennél többet és fontosabbat is tartalmaz. Ezért még majd közelebbről is meg kell vizsgálnunk a második hitágazatnak ezt a szakaszát.

Muntag Andor

bemutatták a keresztyén ember egy napját, aláhúzva az énekeskönyv szolgálatát az evangélikus ember életében. Tóth-Szöllős Mihály esperes dániai útjáról tartott diafilmes előadást, Szabó István dunaegyházi lelkész állítatott tartott.

Jogász helyett szerzetes

LUTHER MÁRTON 1483. november 10-én, Eislebenben született. Édesapja egyszerű bányász volt. A szülői ház mély vallásossága, szigorú fegyelme, és a nélkülözésiek mély nyomot hagytak benne.

Elemi- és középiskoláit Mans- feldben, Magdeburgban és Eise- nachban végezte szegényes körülmények között.

Egyetemi tanulmányait 1501- ben, Erfurtban kezdte meg, hogy

— szülei kívánságára — jogász legyen. Középkori szokás szerint a filozófiát és a latin klasszikusokat tanulmányozta. Barátai között humanisták is voltak. Máir 1505-ben, mint magiszter, Arisztotelész etikájáról és fizikájáról •tartott felolvasásokat.

ÉPPEN ELKEZDENI KÉSZÜLT jogi tanulmányait, amikor egy jó barátjának hirtelen halála és ún. „vililámélménye” után, 1505. július 17-én, az erfurti ágostonrendi kolostorba lépett, hogy jogász helyett szerzetes legyen.

Engedelmes szerzetes volt; elöljárói becsülték és szerették.

Luthert — fiatol kora ellenére

— nehéz kérdés gyötörte: „hogyan lesz hozzám kegyelmes Isten?” Erre a kérdésire a középkor szokása szerint kereste a megnyugtató feleletet: kegyesnek lenni, és jót tenni. Azonban bármennyit gyötörte is magát a legszigorúbb asakézissel, onfegyel- mezéssei, nem tudott megszabadulni a bűn terhétől, sőt, mióta

Református és baptista teológiai tanárok és lelkészek találkoztak az elmúlt év decemberében Genfben, hogy áttekintsék a Baptista és a Református Világszövetség válaszát arra a jelentésre, amelyet még 1973—77 között dolgoztak ki a misszió, a keresztség, valamint az egyháztagság értelmezésével kapcsolatosan. A résztmegisimert Augusatinusz predes- tinációról szóló tanítását, az a félelme támadt, hogy Isten mellőzte őt a kiválasztásnál.

EBBEN A KÍNOS LELKIÁLLAPOTÁBAN Staupitz, az áigos- tonrendiek vikáriusa nyugtatta

Luther, mint szerzetes Id. Lucas Cranach rézkarca

meg és vezette a jobb útra. Tőle hallotta azt, hogy az igaz bűnbánat nem a haragvó Istentől való félelemmel, hanem az irgalmas Atya iránti bizalommal és szeretettel kezdődik; Krisztus nemcsak Bírónk, hanem Megváltónk is! Staupitz ajánláséira szorgalmasan olvasta a Bibliát, és a középkori misztikusokat.

vevők a további tárgyalásokra és tanulmányozásra javaslatokat készítettek, és megfogalmaztak egy levéltervezetet, amelyet a két világszövetség juttat majd el az egyes nemzeti egyházak tagjaihoz. A tanácskozáson résztvett dr. Czeglédy Sándor református teológiai tanár is. (Baptist World News —Békehírnök)

1508-ban, a wittenbergi kolostorba helyezték át, hogy az ottani, nemrég megnyitott egyetemen befejezze teológiai tanulmányait. 1511 őszén, Mecheln prior kíséretében, szerzetesrendje ügyében Rómába utazott. Az ekkor szerzett tapasztalatai igen tanulságosak és későbbi működésére is nagy hatással voltak, de a Rómától való elszakadás gondolata eikkor még nem érlelődött meg benne.

Visszatérve, 1512-től mint tanár és a teológia doktora működött Wittenbergben. A zsoltárokat, a Római és a Galata levelet magyarázta; mint a városi lelkész helyettese pedig a skolasztikus stílustól eltérően, egyszerűen, népiesen, érthetően prédikált.

Wittenbergben is érintkezett humanistákkal, de szorosabb kapcsolatra nem lépett velük. Erazmusz moralizmusától idegenkedett.

MÁR ITT, WITTENBERGI TANÁR KORÁBAN érlelődtek meg benne a reformáció alaptételei. Bűnbocsánatra vágyódott, és ez azt jelentette neki, hogy bizonyossá akart lenni Isten sze- retetóről és a Vele való közösségiről. Ezért viaskodott Luther az egyház által ajánlott összes eszközzel, de csalódottan látta, hogy cselekedetekkel nem lehet kiérdemelni a bűnbocsánatot! Ez az út vagy elbizakodottá teszi, vagy pedig kétségbeejti az embert. A Bibliát tanulmányozva, és sajáit élettapasztalatait megfigyelve, jutott arra a meggyőző- .désre, hogy a Pál apostol által említett „Isten igazsága” (Rm 1,17) nem abban van, hogy az igaz Isten megbünteti a bűnöst, hanem abban, hogy az irgalmas Isten hit által, kegyelemből igaznak fogadja el, Jézus Krisztusban!

Így választotta a reformáció nagy munkájához alapelvnek a hit általi megigazulás tanát, amelynek legrészletesebb kifejtését és tárgyalását Pál apostol leveleiben találta meg.

A LUTHERI VERETŰ REFORMÁCIÓ egy ember személyes vívódásának és Istenre találásának a következménye, úgy, hogy ezek a kérdésiek, és mindazok, amelyeket e sorozat következő részei tárgyalnak majd, a kegyelmes Istent kereső, és megtalált ember személyes kérdései voltak.

Luther így lett Isten kezében áldott eszközzé.

Barcza Béla

PÁPUA ÜJ-GUINEA: AZ EVANGÉLIKUSOK KÉSZÜLNEK A LUTHER-ÉVRE

A három milliós Pápua Üj-Gu- neai Köztársáság — a római katolikusok egyháza mellett, második lélekszámú — evangélikus egyháza ökumenikus párbeszéddel egybekötött alkalmakkal készül megünnepelni a reformátor születésének ötszázadik évfordulóját. Az evangélikusok Luthernak azt a gondolatát emelik ki, hogy minden ember egyformán rászorul Isten kegyelmére, és azt hogy az ember „jócselekedetei” nem hozzák magukkal az üdvösséget. — Ugyanakkor az ottani egyház arra törekszik, hogy kiépítsen egy helyi „keresztyén teológiát”, (lwi)

BAPTISTA—REFORMÁTUS PÁRBESZÉD

Újra megjelent

Riedl Arany Jánosa

AZ ÍROD ALOMTÖRTÉNETÍRÁS KIALAKULÁSA a XIX. század második felének „nyugalma, önvizsgáló és teoretikus hajlandósága” idején megy végbe. Toldy Ferenc, irodalomtörténetírásunk „atyja” veti meg alapjait. Nyomdokain halad az író és kritikus Gyulai Pál. Kettőjük munkássága nyomán indul virágzásnak irodalomtörténetírásunk.

A magyar nyelv és irodalom pesti egyetemi katedráján — Toldit, illetve Gyulait követve — Riedl Frigyes jelentős szerepet játszik irodalmi életünk alakításában. Nagyobb müvei (Arany János, A magyar irodalom fő irányai, Petőfi) formálják az irodalmi tudatot, irányítják az irodalmi ízlést, és ablakot nyitnak a világirodalom ismeretlen tájai felé.

sokoldalú írod Alomtudós ríedl. Szüleitől örökli a tudomány szerete- tét, a fogékonyságot a művészetre. Műveltsége alapjait a pesti evangélikus gimnáziumban szerzi. Olyan tudós tanárok nevelik itt, mint az irodalomtörténész Lehr Albert, a világirodalmi érdeklődésű Heinrich Gusztáv, a költő, egyházi énekszerző Torkos László és a filozófus Böhm Károly. Egyetemi éveiben Gyulai Pál és Greguss Ágost a mintaképe. Tőlük tanulja meg értékelni irodalmunk alkotásait, ők mélyítik el irodalmi ízlését, és formálják stílusát. 1878—79-ben Párizsban, Berlinben és Bécsben folytatja tanulmányait. Különösképpen a francia Renan és Taine irodalomelméleti, esztétikai nézetei hatnak rá. Fellelhető műveiben Taine miliöelméletének hatása is. Eszerint a műalkotást a biológiailag átöröklött tényezők, az alkalmazkodás révén szerzett tulajdonságok, valamint a művészi hagyományok határozzák meg, és ezek kedvező összhatása alakítja ki a nagy művészi egyéniséget.

SZÁMTALAN HATÁS ÉRI tanulmányévei során, erős tudós és nevelő egyéniségek formálják. Széles körű műveltsége, érzékeny intuíciója, fejlett esztétikai ítélőképessége és eredetiségre törekvése megóvta attól a veszélytől, hogy rabjává legyen a különféle hatásoknak. Határozott egyénisége továbbfejlesztette és magába olvasztotta a számára megfelelő hatáselemeket, és vált korának modern, egyéni utat járó, vezető irodalomtörténészévé. A magyar irodalomtörténeti monográfiának új típusát teremti meg Riedl az Arany János c. művével (1887). „Az ő monográfiája szubjektív elemzés ... Tudomány és művészet társul benne” — állapítja meg találóan Horváth János irodalomtörténész. Esszéisztikus jellegű alkotás, tudományos közlés szépirodalmi köntösben. Ez magyarázza a mű hatását. 1887-től 1983-ig hat kiadást ért meg, az utolsó nemrég hagyta el a nyomdát.

ARANY EGYÉNISÉGÉNEK ÉS ÍRÓI MUNKÁSSÁGÁNAK keresztmetszetszerű elemzését nyújtja a könyv tíz fejezetben.

A magyar nép sajátos vonásainak foglalatát látja Riedl Arany egyéniségében. „Az erős józanság érzékenységgel párosítva Arany Jánost a magyar nép oly típusához közelíti, melynek Zrínyi, Berzsenyi, Csokonai, Széchenyi minden eltérésük mellett is hű képviselői.” Az Arany érzékenységéről írt sorok mély lelkiismeretről tanúskodnak. Érzékenységből fakad Arany kérlelhetetlen önkritikája, gyakori tépelődése, lelki vívódása. „Belső életének borújába fénykévét vetnek eszményei: Isten, a haza, a család, a költészet,” — „Arany költészete egyéniségének és környezetének terméke” — olvassuk a taine-i hatásra valló megállapítást. Tömör jellemzést ad Arany lírájának „epikus” jellegéről, egybevetve az Alföld tipikus madaráról, a gólyáról szóló Petőfi- és Arany-verset. — Elmé- lyülten elemzi Arany képzeletét. Több a megfigyelés Arany fantáziájában, mint a képek átalakítása, variálása. Érzékletesen veti egybe a három költőóriás képzeletmozgásának sajátosságait: „Vörösmarty képzelete hevesebb és ragyogóbb, Petőfiében több a kellem meg a tűz, de hűségre, intenzitásra, objektív pontosságra és világosságba nézve Aranyé páratlan irodalmunkban.” — Sokoldalúan mutatja be Arany jellemző művészetét amellyel a teljes embert, belső és külső vonásaival együtt elénk tudja állítani. „Ha a magyar emberek eltűnnek e világról ha ismét tenger hullámoznék az Alföld végtelen rónáin, akkor is még Petőfi és Arany műveiből rekonstruálni lehetne: Petőfiből, miképp érzett, Aranyból, miképp gondolkozott és viselkedett a magyar ember.” Arany parasztábrázolását gazdagnak tartja Riedl, Toldi Miklósnak, a hű Bencének és Toldi édesanyjának „intim” rajzát árnyaltan elemzi. — Ugyanilyen meleg képet fest Arany műveinek állatvilágáról, egybevetve a nép- költészet, a klasszikus magyar irodalom és a világirodalom (Homérosz, Cervantes, Goethe, Turgenyev) állat-ábrázolásaival. — Arany epikus művészete c. fejezete szinte külön tanulmány. Sokoldalúan értékeli az elbeszélő költeményeket, hangsúlyozva a témavilág gazdagságát, a módot, ahogyan Arany a cselekmény „gobelin-szálait szövi”, kiemeli az áttetsző szerkezetet és hangjának változatosságát.

— Arany prózáját kristálytisztának tartja, az Árany-próza „nemes nyugalmát” azonban „az izgatott századvég ideges fiai” merevnek érzik már. — Arany stí- lusának-nyelvének képszerűségét, kifejező erejét, népies zamatát, nemes egyszerűségét szemléltető példák sorával érzékelteti. — „Arany hatása — zárja Riedl a megállapításait — az évekkel még gya- rapul, mert ő amellett, hogy hű korának, művében egyszersmind oly általános emberi, hogy a jövő századokra is szól.”

E NÉHÁNY ISMERTETŐ-ÉRTÉKELŐ SOR IS érthetővé teszi a könyv sikerét. Még nem fogadott ilyen széles körű, meg-megújuló érdeklődés tanulmánykötetet. Mi a varázsa? Arany Jánosról szól

— lebilincselően. Riedl sokoldalú egyéniség. Tudós. Hatalmas ismeretanyagát könnyedén adja tovább, tetszetős formába szőve. Összehasonlító irodalomtörténész, akinek irodalmi egybevetései ér- dekfeszítőek. Művészettörténeti párhuzamai szellemesek. Ihletett műelemző. Bíráló megjegyzései megértőek, ritkán szelíden ironikusak. Esztéta, aki csalhatatlan esztétikai érzékkel rendelkezik. Remek pedagógiai érzékkel nevel irodalomszeretet- re és — élvezetre. Gyermekien naiv műélvezőként csodálkozik rá és csodálkoztat- ja rá olvasóit a szépre. Érezzük meglátásain a fölfedezés örömét, és ezt éreztetni tudja olvasóival is. Lélekbúvár, aki előtt feltárulnak a rejtett érzések is; fogékony a különböző hangulatok iránt. Kifejező, költői a stílusa, friss még száz év múltán is. Olvasásra késztet.

Az Arany-évforduló alkalmából nem ajándékozhatjuk meg magunkat és másokat sem értékesebb művel ennél a könyvnél. Vajda Aurél