Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-03-13 / 11. szám

GYERMEKEKNEK.

„Én vagyok a szőlőtó*’

Jn 15, 1—8

Sokszor fordult elő, hogy amikor Jézus tanítványainak az ő szeretetéről és szolgálatáról akart beszélni szemléletes képekkel hasonlatokban fejezte ki magát. Ezek között a hasonlatok között egyik . legszemléletesebb, amikor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők”. Mit jelent a szőlőtő és a szőlővesszők hasonlata?

Biztosan láttatok már ti is szőlőtőkét. A szőlőtőke ném valami nagy faóriás, amely büszkén emeli fejét a magasba az ég felé, hanem egyszerű, igénytelen kis bokor. A magasba emelkedő fák mellett sokszor észre sem vesszük. Testi szemmel nézve Jézus maga is ilyen volt. A feje körül nem ragyogott dicsfény-koszorú, ahogyan sokszor a képeken szokták ábrázolni. Vállaira nem borult díszes királyi palást. Nem járt díszes kocsin vagy pompás paripán. Az emberek között szolgáló Jézus egyszerű ember, igénytelen vándorpróféta volt, akit a gazdagok sokszor észre sem vettek. Nem látták meg benne Isten egyszülött fiát, a világ Üdvözítőjét.

A SZŐLŐTŐKE IGÉNYTELEN BOKROCSKA csupán és mégis ez termi a legízletesebb és legnemesebb gyümölcsöt. Ezért van az, hogy a szőlőtermő vidékeken az emberek nagyon megbecsülik a szőlőtőkét. A szőlőművelő emberek nagyon boldogok, amikor gazdag szőlőtermést szüretelhetnek le. Jézus is ilyen nemes és áldott gyümölcsöket termett. A betegeket meggyógyította, a szegényeknek kenyeret adott, az elesetteket felemelte, a megvetett bűnösöknek pedig megbocsátotta bűneiket és szeretettel vette őket körül. Ez az oka annak, hogy bár a gazdagok észre sem vették őt, a szegény elesett emberek tömegesen gyűltek

köréje és boldogok voltak, hogy valaki, aki szereti őket.

A SZŐLŐTŐKÉN SZŐLŐVESZ- SZŐK NŐNEK. Jézus maga mondja, hogy ezek Jézus tanítványai. Nem csak a tizenkettő, hanem mindenki, aki hisz őbenne és szereti őt.Mi is mindnyájan szőlővesszők vagyunk. Jézus azonban arról is beszél, hogy kétféle szőlő- vessző van. Száraz és élő. A száraz vesszők azok az emberek, akik nem szeretik Jézust és ezért nem is engedelmeskednek neki. Az élő vesszők pedig az igazi keresztyének, akik Jézus szeretetéből élnek és alázatosan engedelmeskednek neki. A szőlővessző csak úgy terem gyümölcsöt, ha a szőlőtőkével összeforrva a szőlőtőkén marad. A gyümölcstermő szolgáló életnek ez a titka: Jézusban hinni, vele közösségben maradni, neki engedelmeskedni. Ennek pedig a legbiztoáabb útja az, hogy keressük a Jézussal való közösséget, hallgatjuk és olvassuk igéjét, engedjük, hogy megbocsássa bűneinket és szeretetével erősítsen, tápláljon minket.

JÉZUS BESZÉL A SZŐLŐMÜ- VESRŐL IS. „Az én Atyám a szőlőműves” — mondja. A szőlőműves a száraz, nem termő vesszőket lemetszi a szőlőtőkéről. Ezeknek a lemetszett szőlővesszőknek a sorsa nagyon szomorú, összegyűjtik őket' és elégetik. Ilyen pusztulás a sorsa mindazoknak, akik terméketlen, gyümölcstálén életet élnek. A szőlőműves az élő szőlővesszőket viszont tisztogatja, ápolja, hogy minél több és édesebb gyümölcsöt teremjenek. Isten az ő igéjével tisztogat, nevel bennünket, hogy mint az ő gyermekei szeressük embertársainkat, készségesen szolgáljunk nekik és ezáltal az emberek javára és Isten dicsőségére éljünk.

Jézus a szőlőtő, mi vesszők vagyunk.

Élünk, ha őbenne meg is maradunk.

Hogyha tőled, Jézus elhajolnék,

Máris lemetszett venyige volnék.

Selmeczi János

DR. JOHANNES HEMPEL PÜSPÖK A LIPCSEI EGYETEM TISZTELETBELI DOKTORA

Dr. Johannes Hemvelt, a szász Evangélikus Tartományi Egyház püsjtökét, január 18-án, ünnepélyes keretek között avatták tiszteletbeli doktorrá a Lipcsei Marx Károly-Egyetem Teológiai Szekcióján. Az egyetemi ünnepségen azzal méltatták a tiszteletbeli doktori cím adományozását, hogy Hempel püspök „sokat fáradozott a keresztyén küldetés korunkbeli szolgálatáért”; „az ökumenikus

együttműködésért”, és a Szász Evangélikus Tartományi Egyház s a Lipcsei Marx Károly-Egyetem Teológiai Szekciója közötti kapcsolatok további szélesítéséért. — A tiszteletbeli doktori oklevelet az egyetem rektora nyújtotta át a püspöknek, s az ünnepségen — többek között — részt vett dr. Klaus Gysi, az NDK Minisztertanácsa Egyházügyi hivatalának államtitkára is. (ena)

„írok nektek, ifjak...”

Csak együtt!

Zsid 11, 40b

NINCSENEK PÓTOLHATATLAN EMBEREK — valljuk. Az élet szinte minden területére igaz.

Tagadhatatlan, hogy vezéregyéniségek, kiemelkedő személyiségek, képzett szakemberek nélkül nem haladhat előre a világ. Ám mindig gyanús, ha valakit túlzottan megelőz a híre, vagy ha valakit méltatlanul övez dicsfény. A valóság ugyanis a legtöbb esetben merőben más. Nem vagyunk olyanok, mint amilyenek — kimondva-kimondatlanul — tartjuk magunkat vagy amilyen képet alkotnak rólunk fáz emberek. Olykor elfogultak vagy nem is mernek tárgyilagosan vélekedni rólunk. így ugyan könnyen kínálkozik alkalom számunkra a népszerűvé válásra, de ez odáig vezethet, hogy egyszeresük túl fontosnak kezdjük érezni magunkat. Mintha tőlünk függne mindenkinek az élete. Mintha rajtunk fordulna meg a világ sorsa. Mintha egyedül lennénk hivatottak annak elbírálására, ki él helyesen, ki nem. Mintha egyedül mi tunánk hasznos tanácsokat adni másoknak. Mintha mi lennénk az egyetlen garancia az életünket átfogó kérdések megoldására. Mintha mi lennénk egy személyben az igazság letéteményesei. Mintha a mindennapi életben becsülettel helytállni csak mi tudnánk. Mintha nem lenne ember, aki oly feláldozóan tudna szeretni, mint mi. Mintha mi lennénk „a világ közepe”.

S KÖZBEN RÁ KELL DÖBBENNÜNK, hogy nem is vagyunk olyan kifogástalanok, mint gondoltuk. Esetleg több szempontból nem is ütjük meg a kívánt mértéket. Nem rendelkezünk azokkal a képességekkel, amikkel a környezetünkben sokan. Jó néhányon vannak, akik ugyanúgy megállják a helyüket, mint mi, ha nem jobban. Lehet, hogy igyekvőbbek. Lehet, hogy közügyekben pozitívabb hozzáállást tanúsítanak. Miközben mi esetleg a mindentudó szerepében tetszelgünk, mások a munka oroszlánrészét elvégzik helyettünk is. Véleményünket, mely gyakran ellentmondást nem tűrőnek hat. egyszeresük nem kérik ki. Nemcsak nekünk, másoknak is vannak ötleteik, egyéni elgondolásaik. Szeretni esetleg őszintébben és önzetlenül tudnak, miközben a mi szeretetünk erejét veszti éppen az önzésünk miatt. Tehát nem vagyunk nélkülözhetetlenek. Nélkülünk is boldogulnak mások.

CSAKHOGY NEM ILYEN EGYSZERŰ ÉS LEHANGOLÓ a kérdés. A Zsidókhoz írt levél szerzője nagyobb távlatokat nyit előttünk, amikor úgy fogalmaz: „. . . ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre”. Isten nem övéi

nélkülözhetetlenségét akarja ezzel igazolni. Abban erősít meg, hogy van helyünk Isten országában itt és odaát. Mindenki egyéniség az Ö megítélésében. Mindenkinek van rendelt helye, amit más nem tölthet be. Mindenkinek van speciális feladata, amit más nem végezhet el.

S íme, itt a szembetűnő különbség. Míg valaki nélkülözhetetlensége tudatában ringatja magát, akarva-akaratlnul a közösségen kívül reked, mert föléje helyezi önmagát. Aki viszont felismeri, mi a helye és rendeltetése egy adott közösségben, feltalálja magát, s társakra talál.

Mi, keresztyének, akik az üdvösség felől tájékozódunk,: nem áltathatjuk magunkat — másokat végképp nem —, hogy minden, amit mondunk, cselekszünk, elengedhetetlenül fontos mindenki szamára azaz általános érvényű. Ez azonban nem jelenti azt, hogy fölöslegeseknek és alkalmatlanoknak kell éreznünk magunkat. Sőt, mivel Isten számára minden ember élete fontos, mindannyiunkat számon tart, még inkább kell késztessen a boldog felismerésre: Szükség van rám is! Mennyivel sokatmondóbb és előremutatóbb, ha személyes szerepünk és küldetésünk tudatosul bennünk, mint ha nélkülözhetetlenségünk képzete bénít!

KERSZTYÉN HITÜNKET ÉS GONDOLKODÁSUNKAT alapvetően meghatározza, hogy közösségcentrikus minden vonatkozásban. A családban, a gyülekezetben, a társadalom egészében való helytállás döntően fontos számunkra. Persze nem közömbös az sem, milyen példák állnak előttünk. Az igazi példa azonban sohasem pusztán hivatkozási alap. Elkötelező erejű, folytatást kíván. így válik élő valósággá a hit számunkra. Akik előttünk jártak, s példát mutattak, valójában nem önmagukra akarták felhívni sokak figyelmét. Életükön és munkásságukon tükröződő hitüknek volt vonzása. S ez az, ami hatással volt emberek sokaságára évszázadokon át, s hatással van ma is. Gondoljunk csak a legnagyob- bakra — a bibliai példákon túl —, közülük is egy-kettőre! Luther egész refprmátori szolgálata önmagáért beszél. Tipikus példája a Krisztust életével tanúsító hitnek. Bach, akit az „ötödik evangélistádként is számon tartanak, korszakalkotó muzsikájával tett bizonyságot hitéről, s szolgált vele nemcsak kortársai, de az utókor számára is. Albert Schweitzer sokat emlegetett humanizmusában voltaképpen élő hite ragyog.

Mindezekből azonban egyáltalán nem következik, hogy nekünk. hétköznapi keresztyéneknek csak az marad, hogy meghúzódunk a „nagyok”, hithű vagy példaadó elődeink árnyékában. Akik előttünk jártak („ők”), s akik ma is előttünk járnak, és

utat mutatnak nekünk, Isten előtt nincsenek helyzeti előnyben velünk szemben. Isten ugyanúgy számonkéri a mi hitünket, mérlegre helyezi a mi életünket, ahogyan az övékét is. A hit a mi esetünkben is tanúskodó életre sarkall, szolgálatra.

Otthon, a családban csak egyvalaki húzza az igát. Nélkülünk csak nem összeroskad a gondok súlya alatt. Velünk könnyebb a teher, elviselhető az élet számára. Egy gyülekezet életét nem a hangadók, a fontoskodók, a hi- valkodók, de nem is az álszerényen visszahúzódók, a közömbösek vagy a mindig kibúvót keresők lendítik előbbre, hanem akiket — hitükből fakadóan — lelkesítenek, összefogásra és szolgálatra késztetnek közös ügyek és feladatok. Ebben van egy gyülekezet összetartó ereje. Idősebbek tapasztalatokon nyugvó (tapasztalatokra is épülő) hite, fiatalok lendülete adja meg ritmusát. Mindkettőjük jelenlétére és szolgálatára szükség van. Spurgeon találóan írja: „Isten népének természete megkívánja, hogy összetartson, s testvéri közösséget ápoljon. A vadállat egymaga kóborol az erdőben, a juhok nyájba tömörülnek.”

AKI OTTHONOSAN MOZOG A CSALÁDBAN ÉS A GYÜLEKEZETBEN, attól nem idegen, hogy az egész népe közösségben is megtalálja a helyét. Krisztust' éppen azáltal példázza a maga életével és munkájával, hogy nem külső szemlélője a mindennapoknak, hanem aktív részesévé válik.

. . ők ne nélkülünk jussanak teljességre” — ebben állandó lehetőség van számunkra. Egyben felelősség. A cél ma is egy és ugyanaz, mint mindenkor volt az egyház életében. Isten országa akkor elérhető valóság számunkra, ha nemcsak példa áll előttünk, hanem élünk is benne és a benne rejlő lehetőségekkel. így kapcsol egybe korokat és nemzedékeket, egyéneket és közösségeket keresztyén hitünk.

E hit a földi életben mutat irányt nekünk, de végcélja az üdvösség, amely nem más. "mint teljes közösségre jutás Istennel. Erről a teljességről Spurgeon , így vall: „A krisztusi közösség zavartalan boldogsága a mennyország boldogságának előíze”. Ám ennél még szemléletesebbben fogalmaz Reményik Sándor: „A világ Isten-szőtte szőnyeg. Mi csak visz- száját látjuk itt, És néha —• legszebb perceinkben — A színéből is valamit”. Németh Pál

Megjelent J. R. Dobschiner; ÉLETRE VÁLASZTOTT

című regénye Rejtő Mária fordításában Ára: 54,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon

tor megalkotója

AZ ELMÜLT SZÁZÖTVEN ESZTENDŐBEN kevés olyan ember volt, akit bizonyos egyházi körök annyiszor bíráltak, akiről annyi rosszat mondtak volna, mint Marx Károly. Pedig csalfc arra az örök emberi kérdésre akart és- tudott korszerű választ adná: miért vannak szegények, s miért vannak dús,kálódban gazdagok.

A bibliai Jób kérdése is ez — hogy csak egy nevet ragadjunk azzal a lényeges különbséggel, hogy Mairx a kérdés feltevésében és. megválaszolásában tudatosan kihagyta Istent. Ateista volt, de nem a merev törvénv-vallású farizeusi értelemben, hanem úgy, hogy miközben nem tudott Istenről — mert nem létezőnek tekintette —, az embert, az emberiség javát és jövendőjét kívánta szolgálni.

KARL HEINRICH MARX, 1918. május 15-én, a német-po- rországi Trierben született. Mindkét ágbeli lemenői között több, nagy műveltségű, kitűnően képzett rabbit találhatunk. A jogász, a porosz állam magasrangú hivatalokat ellátó édesapja. 1824- ben, családjával együtt megke- resztelkedett, és így Marx az iskolai-ifjúi évei alatt az evangéEgy íj

likus vallásban növekedett fel. Hogy a korabeli porosz-német evangélikusság kusza kegyesség! élete milyen hatással volt rá. illetve, a későbbi kemény valláskritikájára, azt — ismereteim szerint — mindmáig senki sem vizsgálta meg kellő pontossággal. Viszont: tény, ami tény. Marx evangélikusként nőtt fel! Ugyanakkor tény az is, hogy az érettségi vizsgáján bizonyos nehézségei voltak a hittan és a történelem tantárgyakkal: a tanárai azt vetették a szemére, hogy „túlontúl eredeti elképzelései vannak az emberiség történetéről, és benne — ezt már csak sejteni lehet —• az akkori egyház szerepéről is.” A BIBLIÁT, AZ EGYHÁZ MŰLTJÁT jól ismerte. írásaiban többször hivatkozott a Szentírásra (egyszer: érvei alátámasztásaképpen, másszor: egy-egy igehellyel vitatkozva). S amikor az Anglikán Egyháznak az igazságtalan gazdasági-társadalmi renddel való azonosulását bírálta, Luther Mártont a legnagyobbra becsülte. Ugyanannyira tette ezt,

hogy gondolatrendszerének egyik kulcsszavát a reformátortól vette át. Azt, hogy, amikor „bizonyos ipari és kereskedelmi ágak űzésére törvényes monopóliumokkal rendelkező társaságok” alakulásáról ír (A tőke, I. kötet, kilencedik fejezet), akkor a lábjegyzetben Lutherre hivatkozik: „Die Gesellschaft Monopolia”, így nevezi Martin Luther az ilyesfajta intézményeket. (Luther: A papokhoz, az uzsora elleni prédikáció. — Intés. —, Witten-, bergben, 1540-ben megjelent iratáról van szó.)

GONDTALAN ISKOLAI ÉS EGYETEMI ÉVEK UTÁN. nehéz sors várt reá: politikai üldöztetés, intrikák hosszú sora, számkive- tettség, hétköznapi anyagi gondok kísérték végig egész életútját. És még ketten. Az egyik: a hűséges, minden nehézséget eloszlató feleség. Jenny von West- phalen: a másik: a barát, az eszmetárs, Friedrich Engels. Ebben a családi, baráti körben, a munka, a jobbért való küzdelem volt az életeleme és mindezért .mindvégig megmaradt „jóbi”, feddhetetlen embernek.

Marx Károly filozófus, közgazda, újságíró és a társadalomtudományok tudósa volt. Élete főművében — Das Kapital — A tőke —, arra a bevezetőben megemlített kérdésre (miért vannak szegények és gazdagok), adott egyszerre időszerű és a jövőre vonatkozó választ, s tette ezt úgy, hogy azóta is. a mában is és a jövőben is az emberiség megoldandó feladata volt és maradt. A miértre — nagyon leegyszerűsítve a dolgot —, az volt a felelete, hogy az ősi közösségi tulajdonformát felváltó, a magántulajdonra épülő gazdasági-társadalmi rendszerek hozták létre azt a helyzetet, amikor a tulajdonosok kislétszámú rétege, anyagi és társadalmi szolgaságba kényszerítette a kiszolgálfatott, szegény többséget. — Az általa kijelölt feladat: megszüntetni a magántulajdon kizsákmányoló lehetőségét és egy olyan társadalmat felépíteni, amelynek az alapja a közösségi tulajdon, célja pedig, a közösség java.

KÜLÖN KÉRDÉS — és ez nekünk, keresztyéneknek jelent problémát: Marx materialista filozófiája, amit elfogadhatatlannak tartunk. S elrajzoltnak tartjuk a vallásról szóló véleményéit is. Elrajzoltnak még akkor is, ha azt a bizonyos, sokat idézett véleményét, hogy „a vallás a népek ópiuma”, a maga eredeti értelmében vesszük: a vallás enyhítő gyógyírként hat az igazságtalan gazdasági-társadalmi rendszerek miatt szenvedő emberek életében és ugyanakkor: bénító hatással lehet az ezen igazságtalanságok elleni harcban.

Ez a marxi materializmus és valláskritika azonban nem zárja ki az általa kimondott igazságok elfogadását: csak a tudatosan kialakított közösségi tuljdonforma képes megoldani az ember (szegénység. gazdagság), az emberiség (a háború, béke) problémáit. Nem zárja ki. már csak azért sem, mert egyházunk egy olyan társadalomban, a szocialista társadalomban él és szolgál, amelynek mi is felelős, egyenrangú építői vagyunk.

Marx Károly száz évvel ezelőtt halt meg, 1883. március 14-én, Londonban.

Vámos József