Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-06 / 6. szám

GYERMEKEKNEK. Bűnök bocsánata Ap Csel 16, 16—40 Pál apostol az evangélium hir­detése során Szilász nevű munka­társával egyszer Filippi városá­ba érkezett. Együtt hirdették az embereknek a Jézusról szóló örömhírt. A városban lakó em­berek azonban nagyon gonoszak voltak. Nem tűrték, hogy Jézus­ról prédikáljanak a városban. El­fogták Pált és Szilászt, megver­ték és börtönbe vetették őket a tolvajok és a gonosztevők közé. A börtön őrének pedig a lelkére kö­tötték, hogy jól vigyázzon erre a két fogolyra, mert ha megszöknek, akkor ő kerül börtönbe. A börtön felügyelője ekkor a két fogolyt a legsötétebb zárgába dugta, a lábu­kat pedig kalodába zárta. Ezután elégedetten ment a dolgára. Biz­tos volt benne, hogy foglyai nem tudnak megszökni. PÁL ÉS SZILÁSZ nagyon szo­morú helyzetben voltak. A hátuk sajgott a verés ütlegeitől, lábukat szorította a nehéz kaloda. Körü­löttük nyirkos, penészes volt a levegő. Ók azonban mindennek ellenére nem veszítették el re­ménységüket. Biztosak voltak benne, hogy Isten gondoskodik róluk. Arra gondoltak, hogy Jé­zus még nagyobb kínokat szen­vedett el értük a kereszten, örül­tek, hogy most ők is szenvedhet­nek Jézusért. Örömükben Zsol­tárokat kezdtek énekelni, a ra­bok pedig ámulva hallgatták őket. Éjfél tájban hirtelen nagy föld­rengés remegtette meg a börtön épületét. A falak megrepedtek, az ajtók kifordultak. Pál és Szilász lábáról a kaloda is szétesett. Sza­ladhattak amerre láttak. A nagy dübörgésre a börtön felügyelője is felébredt. A börtönajtókat tár­va-nyitva találta. Ijedten gondolt arra, hogy a rabok megszöktek és most majd ő kerül börtönbe. Ami- -fttaz kor Pál apostol meglátta a két- '; "fruségbeesett börtönőrt, odakiáltott tabu-neki: „Ne félj! Mindnyájan itt vagyunk.” Amikor a börtönőr lámpást gyújtott, meglepetten lát­ta, hogy Pál és Szilász bár meg­szökhetett volna, mégsem szökött meg. De hiszen, akkor nem is gonosztevők — villant fel benne a felismerés. Mégiscsak igaz lehet, hogy Isten szolgái, akik azért jöt­tek, hogy az embereknek üdvös­séget hozzanak! A börtönőr hirtelen Pálék lába elé vetette magát és kétségbeeset­ten kérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözöljek?” Pál és Szilász így válaszolt: „Higgy az Ür Jézus Krisztusban, és bol­dog leszel házadnépével együtt!” Ekkor Pál és Szilász elkezdtek Jézusról prédikálni. Elmondták, hogy Jézus azért jött erre a vi­lágra, hogy megbocsássa az em- merek bűneit és így boldoggá te­gye őket. A rabok is hallgatták ezt a prédikációt. Ök is hitre ju­tottak és együtt keresztelkedtek meg a börtönőrrel. AHOL A SZENTLÉLEK MEG­NYITJA A SZIVEKET a Jézusról szóló prédikáció előtt, mindenütt ez történik. Az emberek hisznek abban, hogy Isten Jézus Krisztu­sért megbocsátja bűneiket és ez­által új életet nyernek. A bűnök terhétől, a lelkiismeret szorongá­sától nem is lehet más úton meg­szabadulni. Minden igehirdetés­nek az a célja, hogy az embereket Isten kegyelmes szeretetének megmutatásával eljuttassa a bűn­bocsánatban való hitre. Erre a hitre is egyedül a Szentlélek tud eljuttatni bennünket. LUTHER MÁRTON az Apos­toli Hitvallás magyarázatában a Szentiéleknek erről a munkájáról ezt írja: „Hiszem, hogy a Szent­lélek az anyaszentegyházban ne­kem és minden hívőnek napon­ként minden bűnt bőségesen megbocsát.” Könyörögjünk Szent­lélekért, hogy ez a csoda velünk is minden nap megtörténjen. Selmeczi János EGYSÉGTÖREKVÉSEK AZ INDIAI EVANGÉLIKUSOK KÖRÉBEN A kilenc indiai evangélikus egyház vezetői egy olyan alap­szabály módosító javaslatot fo­galmaztak meg. amely erősíteni fogja az Indiai Evangélikus— Lutheránus Egyházak Szövetsé­gének egységét. Az új alapsza­bály a szövetség elnevezéséből elhagyta az „egyházak” kifeje­zést és helyébe az „egyház” szót alkalmazta. Az új egyházszerve­zet vezetői a legutóbbi tanácsko­záson elhatározták azt, hogy — a többi között — az egyházi al­kotmányt végleges formába önti, kidolgozza a közös istentiszteleti rendet, egy új, közös énekes­könyvet ad ki angol és a helyi nemzetiségek nyelvén. Az egyházszövetség főtitkára, dr. Kunchala Rajaratman, egy nyilatkozatában azt hangsúlyoz­ta, hogy „az egyházi vezetők most kifejezettén és egyértel­műen azon fáradoznak, hogy az eddigi ’több’ egyházból egy ’egy’ evangélikus egyházat hoz­zanak létre”. Ennek a jövőbeli útja az lehet, hpgy az eddigi ki­lenc tagegyház 1— ennek egyhá­zai alkotmányos rögzítése után — az egységes Indiai Evangéli­kus Egyház egyházkerületeként tevékenykedjék, (lwi) „írok nektek, ifjak...” Félelmet és tiszteletet igényel tőlünk Zsid. 11, 7 NOÉ TÖRTÉNETE mindenki számára jól ismert, hiszen azok közül a történetek közül való, amelyeket már a kezdet kezdetén megtanulhattunk gyermekbiblia- órákon. Igénk jó megértéséhez azonban azt hiszem, nem árt, ha mégegyszer végig gondoljuk mit is olvasunk Mózes első könyvé­nek hatodik fejezetében. Noét igaz, feddhetetlen embernek mu­tatja be,’ szemben a föld lakossá­gával. A föld megromlott, és megtelt erőszakossággal. Isten el­határozta, hogy özönvízzel pusz­títja el a világot, de Noéval szö­vetségre lép és megkegyelmez neki. Noé egész életét ebben az egy mondatban summázza ez a tudósítás: Az Istennel járt Noé. így is mondhatnánk: hívő ember volt. Ez a hit az, ami Istent arra készteti, hogy szövetséget kössön vele. A világ ment a maga kerék­vágásában és senki sem számí­tott arra, hogy vége lesz. Noé azonban nem ezen tájékozódott, hanem a világra is az Istenbe ve­tett hittel tekintett. AMIKOR MINDEZT VÉGIG­GONDOLJA a Zsidókhoz írt le­vél írója, akkor állapítja meg: „Noé Istent félve és tisztelve ké­szítette el a bárkát háza népe megmentésére!” A levél szerzője nem csupán Isten népének kie­melkedő alakjait akarja felidézni, vagy emlegetni akkor, amikor Ábelről, Énókról, Noéról, Ábra­hámról, vagy Mózesről beszél. Példaként állít olvasói elé — mi- elénk — hozzánk hasonló, hús­vér embereket, akik a hit útján jártak. Azért teszi ezt; hogy ta­nuljunk tőlük. (Ahogyan Pál apostol is a Korinthusiaknak írt első levelében azért hoz történel­mi példát, hogy okuljunk azok­ból.) A hit egész sor példáját nézhetjük végig az ószövetségi alakok felidézésével. MINDKÉT SZÓ, amelyet kie­mel igénk, s amely benne van mostani „tananyagunkban”, ke­veset használt, és egyre ritkábban előforduló kifejezés. A „félelem” azért, mert nem szívesen hozzuk elő, beszélünk róla, s a .tisztelet” azért, mert sokan eljátszották e szó értékét, igazi tartalmát. különösen keveset HASZNÁLJUK ezt a két kifeje­zést Istennel kapcsolatban. En­C ' 1 wl ••• w • /1 / / / bzivbol jövő jókívánság SZÍVBŐL JÖTT ÉS SZIVÜNK SZERINT SZÓL az Országos Bé­ketanács vezetőinek karácsonyi és újévi jókívánsága. A kedves, me­leghangú, mindenféle politikai zsargont és kopott frázist nélkülö­ző üzenetből két mondatot ragad­tunk ki szó szerint. „A karácsony­fa, mindenki karácsonyfája alá mi hitünket és ígéretünket tesz- szük: hiszünk abban, hogy a bé­két meg tudjuk védeni és ígérjük, hogy a békéért, a teljes leszerelés­ért, gyermekeink boldog jövőjéért továbbra is együtt harcolunk a vi­lág minden békeszeretp emberé­vel”. A másik mondat: „Kíván­juk, hogy az új évben koronázza siker közös erőfeszítéseinket és valósuljon meg mindannyiunk leghőbb vágya: az egyetemes béke”. OLYAN CÉLOKAT FOGAL­MAZ MEG e néhány mondat, amikért érdemes élni, dolgozni amik minden tiszta szándékú em­bert közösségbe tömörítenék és az együttműködés olyan lehetőségét kínálják, amelyet jó lelkiismeret­tel vállalhatnak különböző világ­nézetű emberek. Karácsony mon­danivalóját így fogalmazta meg Isten Igéje: A földön békesség és az emberekhez jóakarat. Kivé­tel nélkül mindenki, aki ennek a megvalósítása érdekében szolgá­latot vállal, egy hatalmas közös­ség tagjának tudhatja magát. Százmilliók vágya .reménye és célja is az igazságos, egyetemes béke. Együtt imádkozunk érte minden keresztyén emberrel és egységben szolgálunk érte min­den békét akaró honfitársunkkal és az. egész világ összes jóakara- tú emberével. B. T. AFRIKAI BAPTISTÁK ÜJ VEZETŐJE Meghatározó esemény színhe­lye volt a kenyai Nairobi köze­lében levő Brackenhurst Nem­zetközi Konferencia Központ 1982. július 10-én. Tizenhat af­rikai országból, huszonhárom baptista szövetség képviseleté­ben százötven szavazati joggal rendelkező küldött megalapí­totta az Össz-Afrikai Baptista Közösséget (AABF). Az alapszabály megvitatása és elfogadása után az AABF meg­választotta első vezető testüle­tét. Elnök: Joao Makondewa (Angola), alelnökök: dr. Derek A. Mpinga (Zimbabve) és Solo­mon Kimuyn (Kenya), főtitkár és pénztáros: dr. Samuel T. Óla Akonde (Nigéria). A résztvevők kifejezték azt az óhajukat, hogy az új szerve­zetet a jövőben a Baptista Vi­lágszövetség területi titkársága­ként kezeljék; elhatározták azt, hogy az AABF első közgyűlését 1984 februárjában tartják meg mbabvéban. (Békehírnök) nek okát szerintem a hit egyik gyermekbetegségében kell keres­ni. Mi is ez a gyermekbetegség? Az, hogy az evangéliumot meg­halló, megismerő keresztény em­ber elfeledkezik arról, hogy a sze- retetét felénk árasztó, Fiát értünk odaadó Isten, a tékozló fiút haza­váró Atya nem más, mint az egész Világ Teremtője, a Minden­ható, a hatalmas Ür. Mellette mi emberek csupán parányi porsze­mek vagyunk. Isten szeretete, bűnbocsátó kegyelme nem szün­teti meg a különbséget, nem vál­toztatja meg az Ö nagyságát. Sőt hatalmának mérhetetlen nagy voltát bizonyítja. EZÉRT NINCS JOGUNK AR­RA, hogy „pajtáskodjunk” Isten­nel. Még akkor sem, ha a mi Atyánknak szólíthatjuk, Isten nem azért van, hogy kiszolgáljon minket. Luther Márton arra tanít a Tízparancsolat magyarázatá­ban, hogy Istent félnünk és sze­retnünk kell. A hit Istenfélelmet is jelent! Nem olyan értelemben, ahogy sok ókori vallás értette. Nem rettegnünk kell tőle. A fé­lelem azt jelenti, hogy tudjuk és elismerjük az ő hatalmát. És egész életünket, minden cseleke­detünket akarata, hatalma alá rendeljük. Ezt kell megtanulnunk Noétól. Az ő hite nem csupán azt jelentette, hogy elhitte Isten léte­zését, hanem azt, hogy Istent fél­ve engedelmeskedett parancsá­nak. A MONDAT MÁSIK RÉSZE EZ: Istent tisztelve hajtotta vég­re akaratát, építette meg a bár­kát. Ma sokak számára az Isten tisztelete csak azt az egy órát je­lenti, amit vasárnap együtt töl­tünk a gyülekezet közösségével a templomban. S ezzel már „meg­tiszteltük” az Istent. Az istentisz­telet pedig nem egy alkalom, ha­nem életforma. Ahogyan Noé éle­tét is ez jellemezte: Istennel járt. Pál apostol is arról beszél a Ró­maiakhoz írt levelében, hogy az okos istentisztelet az egész éle­tünk odaszánása Istennek. Istent nem csak a templomban lehet tisztelni — hanem az isko­lában, a munkahelven, ottho­nunkban. Munkaidőben és sza­badidőben egyaránt. Sőt, templo­mi istentiszteleteink ' csak akkor lesznek értékesek, ha a háttérben ott van életünk istentiszteletének aranyfedezete. A HIT SOHASEM VÉGSŐ, stabil, változatlan állapot, hanem az Isten állandóan megújuló ke­gyelme, amit napról napra tanul­nunk és befogadnunk kell. E ta­nulás közben kell újra meg újra elővenni ezt a két tantárgyat: tisztelet, félelem. Nem könnyű tantárgyak ezek. Akinek új — el kell kezdeni tanulni, akinek nem új, át kell ismételni! ifj. Hafenscher Károly Februári krónika 1943. február 2. A sztálingrádi csata vége A második világháború egyik legnagyobb és legjelentősebb hadművelete fejeződött be 40 évvel ezelőtt ezen a napon. A német haderő már 1942. szep­tember 13-án elérte Sztálingrá­dot, de a hős városvédők elke­seredett harca miatt meghiúsult a német hadvezetés gyors beke­belezési terve. A szovjet hadve­zetés hatalmas tartalékerőket összpontosított a város köré. Ja­nuár 8-án ultimátumot intéztek a német hadsereghez. Ennek elutasítása után február 2-ig tartott a bekerített csapatok felszámolása. Ez a szovjet győ­zelem döntő fordulatot hozott az egész világháború kimene­telére. 1808. február 21. Wilhelm Löhe születése : A női diakóniai szolgálatot lu­theri hitvallásos szellemben el­mélyítve állította az evangéli­kus egyház szolgálatába. 1854- ben alapította meg a ma már ■"ilághírűvé nőtt intézmények magvát egy bajorországi kis fa­luban, Neuendettelsauban az általa létrehozott és mára már kisvárossá nőtt diakonissza anyaházban. Polgári városból (Fürth) származott, de nagyon kötődött az egyszerű falusi kör­nyezethez és emberekhez. Ahol segédlelkészként vagy lelkész­ként megfordult, mindenütt ta­nítót, igehirdetőt, lelki tanács­adót láttak benne. Teológiai ér­deme a lutheri liturgia és a lu­theri gyülekezeti gyakorlat őr­zése, tiszta ápolása. „Mit akarok? Szolgálni aka­rok. Kinek akarok szolgálni? Az Úrnak az ő nyomorultjain és az ő szegényein. És mi a jutalmam ezért? Az a jutalmam, hogy szolgálhatok” — vallotta. Egy csendes falusi temetőben szürke síremlék egyszerű virá­gokkal hirdeti emlékét. De a faluból azóta többezer nyomo­rultat gondozó „emlék-sziget” lett. 1908. február 22. Albrecht Goes író születése 75 éve született a német köl­tő. elbeszélő és esszéista Lagen- bautingenben. A második vi­lágháborúban tábori lelkészként teljesített szolgálatot. Munkás­ságát mindig uralta a háború borzalmas pusztításának megrázó élménye. Minden művében vall arról, hogy az emberi lét leg­nagyobb kísértése a háború. Lí­rája is vigasztalás a modern kor szenvedő emberének. Híres elbe­szélése, az „Égő áldozat" a zsi­dóüldözések idejét eleveníti fel megrázó és megtisztító erővel. Isten igéjére figyelmeztetve és azt szívünkbe lopva vigasztal az „Írás a kézen” című versében: „Ha sokszor fáj az élet, az éj s nap egy sírás, javadra lesz, csak bízzál, e kézírás” Egész művészetén érződik a modern kor Isten-keresése és a megtalált élményről szóló val­lomás. 1883. február 23. Karl Jaspers filozófus születése A német egzisztencializmus vezéralakja, a baseli egyetem tanára volt. Nem tartozott azok közé, akik simán és kényelme­sen futottak be egy sikeres tu­dományos karriert Rengeteg kellemetlensége volt a környe­zetével kapcsolatban, hiszen megnyilvánulásaiban mindig az aktuális politikai, társadalmi vagy a századunkat olyan köz­vetlenül érintő valóságos kér­désekről vallott, mint a háború, erőszak, tekintély-elv. diktatúra, stb. Minthogy pszichiáterként kezdte működését különösen is érzékenyen érintette őt minden belső és mély létkérdés az em­beri élet területén (bűn, beteg­ség. halál. stb. az ún. határszi­tuációk). Egy ponton egyetértés­ben volt professzortársával, Kari Barth-tal a nagy viták el­lenére is, ahogyan azt ő maga fogalmazta: „Hogy mi lesz az egyházból, az nem a teológuso­kon múlik, hanem az egyszerű lelkészeken.” Filozófiai iskoláját (filozófia­szakot sohasem végzett!), gon­dolkodását előbb tudjuk össz­hangba hozni Schleiermacher, Ritschl vagy Rudolf Otto teoló­giájával, mint akár Barth, akár Bultmann gondolkodásával. 1933. február 27. A Reichstag felgyújtása Ezen a napon gyújtották fel a Reichstag épületét a fasiszták, és a merénylettel a kommunista pártot vádolták. Az esményt a német fasiszták által provokált per, a „lipcsei per” tárgyalta 11933. szeptember 21. — de­cember 23.). A per egyik fő vádlottja, Di­mitrov a vádlottak padján tanú­sított magatartásával a fasizmus elleni küzdelem példaképévé vált. A világszerte kibontakozó tiltakozások miatt kénytelenek voltak át felmenteni. Az iroda­lomnak és a művészeteknek azóta is szimbolikus alapanyaga ez a megrázó eseménysor. 1683. február 28. Réaumur francia fizikus születése 400 évvel ezelőtt ezen a na­pon született René Antonie Fer­chault de Réaumur, francia fizi­kus. Felfedezése a róla elneve­zett hőmérsékleti skála, amelyet 1730-ban vezettek be. Ez a ská­la a jég olvadáspontja és a víz forráspontja közötti távolságot 80 egyenlő részre osztja. Szabóné Mátrai Marianna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom