Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-30 / 5. szám

Találkozás a Tátrában Vannak emberek, akik szinte csak egy pillanatra tűnnek fel a világon, s olyan erőt hagynak ma­guk mögött, amely gyűrűzik, él, alkot; ők már régesrég eltávoztak, de a hatásuk eleven maradt, s kö­zösséget formál. REMETE LÁSZLÓRÓL, a Jols- ván 1944 decemberében mártír­halált halt lelkészről többször megemlékeztünk már lapunk ha­sábjain. Sorsa, élete, története ki­formálódott e sorokból, ám utó­élete, csaknem négy évtizede gyű­rűző, embereket formáló hatása alig; ezzel a hatással, vagyis a hol­ta után itt e földön tovább élő Remete Lászlóval magam is csak ezen a nyáron találkoztam Liptó- tarnócon, egykori tanítványaim körében, ahová meghívtak, mert egyetlen tanévben, Egerben ma­gam is Remete tanítványa voltam, amint erről a Diakónia 1980. évi, második számában beszámoltam. Kissé aggodalmasan néztem az út elébe: mit mondunk majd egy­másnak „kedvest s szépet”, mi merőben távoli, ismeretlen embe­rek, akiket csak ez az egyetlen, gyermekkori szál köt össze, hogy volt valahol az idők távolában egy közös, felejthetetlen tanító- mesterünk? De ez az egyetlen em­lék sem fűz bennünket egyazon közösséghez, hiszen Remete en­gem Egerben, s korábban tanított, őket pedig Jolsván, merőben más környezetben, s más történelmi körülmények között. és Íme, megtörtént a va­rázslat: a tarnóci papiakban pillanatok alatt olyan közvetlen baráti kapcsolatba kerültünk, mintha csak kisdiák éveink teg­nap folytak volna, s mintha az egri, a jolsvai meg a tarnóci paró­kia falai egymásra fényképeződ- nének. Nem volt „nagy találkozó”, azt két évvel korábban tartották, most csak négy egykori diák fu­tott össze (az ötödiket Beszterce­bányán kerestük fel), de jöttek idegen vendégek is, egy drezdai papné néhány nagydiákkal, ked­vükért németül folyt a beszélge­tés; és csodák csodája, mintha a néhány nap alatt ezek a fiatalok is Remete tanítványokká váltak volna, hiszen itt egy egész hét so­rán, kirándulásokon, málnasze­dés közben és a vacsora-hsztal mellett, nem esett szó másról, mint „Laci bácsiról”, az ő gondo­latairól, nevelői módszeréről, lé­nyéről, személyiségéről. Úgy volt jelen, hogy nem lehe­tett másra figyelni, gondolni, csak őrá, percekre sem engedte szerte­szóródni a gondolatainkat. TÖRÖK GYÖRGY, A TARNÓ­CI LELKÉSZ, egykori jolsvai kis­diák, annak a régi decembernek egy ködös estéjén, Remete elhur­colása után, bemerészkedett a pa­rókia udvarára, és a sárból, a frissen hullott hó alól összeszede­getett egy dossziéra való szétszórt kéziratlapot. Egy szerteszórt élet­művet, mondhatnánk, ha a szüle­tett pedagógus-hittantanár élet­műve papírra lenne írva, s nem emberi szívekbe. De hát a szívekbe írott életmű az igazi, az formált embereket úgy, hogy általuk újabb generációk is e hatás alatt nőttek — olykor anélkül, hogy tudnánk róla —, míg a papírra vetett gondolatokat elzárta a vi­lág elöl az ereklyét őrző féltés, meg a maguk töredékes-torzó mivolta, s leginkább a javarészt ceruza-f eljegyzések halványsága. Amit a hó meg a sár meghagyott, fakította az idő, így talán har­madik voltam — Nandránsky Ká­roly és Rédey Pál után, ők mind­ketten egy-egy könyvet írtak Re­metéről —, aki belemerült a kéz­iratok olvasásába. Amikor a közös túrák után el­csendesült a ház, szemüveggel, nagyítóval, elszánt erőfeszítéssel igyekeztem az éj csendjében rég holt tanárom gondolatait — meg­idézni? megismerni? Mindeneset­re szembenézni egy fiatalember­rel. aki ma a fiam lehetne, mert végig nem élt élete örök fiatalsá­pot hagyott neki az emlékezetben. Igen, úgy éreztem a kéziratok „megfejtése” közben, mintha vele beszélgetnék, vele, aki 12 évesen elindított valamerre, akihez íme visszaérkeztem, s akinek talán be­számolóval is tartozom, miként sá­fárkodtam az elmúlt évtizedekkel. „Minden ember Isteni ' MÁSNAP ELINDULT KIS CSAPATUNK az erdő kies völ­gyeibe, le-letelepedtünk egy-egy tisztáson, előkerült a jegyzetfüze­tem, s beszámoltam arról, amit a kéziratokból megsejtettem. Régi tanárunk így tanított bennünket a zúgó tátrai szélben, most is, annyi év után. És hozza, illő mó­don! Eleven vitában. Nem szokott ő ellentmondást nem tűrő tanté­telekkel oktatni; inkább töpreng­ve, nézetek ütközését kívánva és türelmesen elviselve. Most is így történt, a spontánul kialakult vi­tákat Nandránsky professzor ve­zette. Nála jobban egykori taná­runkat senki sem ismerte, hiszen ő tanulmányozta a legnagyobb gonddal a kéziratokat, mielőtt megrendítően emberi és tudomá­nyos megalapozottságú könyvét megírta (kéziratos magyar fordí­tása megtalálható a Teológiai Akadémia könyvtárában). Remete László teológiai-filozó­fiai gondolatainak egyik lényeges vonása a hellénista idealizmussal való szakítás. Ügy vélte, hogy a keresztyénségbe behatolt görög eszmeiség torzító hatású volt, en­nek ellenére mindig is uralkodott az európai kultúrában, míg csak be nem következett a XX. század. ban az „eszmék csődje”. A görög gondolkodás önálló létet adott a nemes és fennkölt eszméknek (igazság, jóság, szépség), az évszá­zad szörnyűségei azonban ezek rö­vidzárlatát okozták; elvontságuk­ban mit sem segítenek, nem örök- érvényűek, csak addig léteznek, amíg gondolják őket. Ö tehát visz- szakanyarodott a Biblia konkrét, metaforikus, vizuális gondolko­dásához, amelyben ember-eszme- cselekvés nem válik szét: „Isten igéje nem elvont gondolat, hanem testté lett Jézusban, és közöttünk lakozott, amint a jóság megteste­sül a jó emberben és a szépség alakot ölt a virágban”. Nandránsky professzor Remete­könyvében éppen azt bizonyítja, hogy ezek az olykor nagyon ere­detinek és újszerűnek látszó meg­látások — egy igen tehetséges és képzett ifjú útkeresése egy elsöté­tült világban — valójában Lu­therhez való visszakanyarodást je­lentenek: Luther Aristotelés és a skolasztika elleni küzdelmét vi­szik tovább, túljutva Hegelen, Kanton, és sok tekintetben meg­előzve századunk második felé­nek keresztyén gondolkodóit, török kár, hogy Remete filozófia­teológiai útkeresése torzó maradt, nem bontakozhatott ki. LE KELL LÉPNI A GÖG MA­GASÁBÓL — tanította Remete —, mert íme hová jutott Európa? Az előbb keresztyén kultúrájára, majd felvilágosult eszére, utóbb tudományára és technikájára oly büszke Európa! A fiatal jolsvai hitoktató magányos éjszakákon át töpreng az elsötétített szobá­ban, egy szál gyertya mellett. Egyedül van. Anyját elhurcolták, fivére eltűnt, apja már rég önkén­tes halálba menekült; feleségét és gyermekeit egy távoli város­ban helyezte biztonságba. Egye­dül van, bár rajongó tanítványok hada veszi körül, de azok még túl fiatalok ahhoz, hogy gondolatait megossza velük. Papírra veti hát őket. „Csak a teljesen szegény lélek láthatja meg Istent. Le kell száll- nunk a gőg magasából. Ha vil­lanylámpával keressük az utat, s a lámpa elromlik, először teljes sötétségben maradunk — de az­tán kigyúlnak felettünk a csilla­gok.” „Ha értelmünkkel próbálkozunk, rájövünk, hiába építjük föl logi­kánk toronyépítményét, a torony csúcsa épp oly messze lesz Isten­től, mint a torony alja.” „Jézus, mint egészen kicsiny jön hozzánk, szolgai formában, hogy eleve lehetetlenné tegye az emberi nagysággal való pogány összecsengést. Feltámadása után is csöndben jelent meg azoknak, akik követték.” „A lelkipásztor életfája — ha egyszer komoly akarat vezette őt Isten világába — más talajba át nem ültethető.” „Minél mélyebb kapcsolatba ke­rülök Istennel, annál inkább ben­ne leszek abban a láthatatlan összefüggésben, mely az emberek közt fennáll”. „Azok a viharok, melyek ma a lek egy gondolata.” (Remete László) keresztyén kultúrát döngetik, el- söprik mindazt, ami homokra épült, és a mi büszke magaslata­inkról a keresztyén hit eredeti szegénységéhez vezetnek vissza. A tudományos érvek és ellenérvek lármája, amely a lélek magányos, jákóbi küzdelmét oly gyakran zavarta meg, ismét csendbe me­rül. És a megfáradtak és a meg­terheltek megtalálják az utat ah­hoz, aki minden emberek közt a legmagányosabb volt.” A GYERTYA KIALUDT, az orkán elfújta a lángját. Zúg, zúg a szél. De hiszen nincs is gyertya. Ra­gyogó nyári nap van, kicsit sze­les. A vendég-fiatalok lélegzet-visz- szafojtva hallgatják a lefordított mondatokat, és nem kérdik — hogy is kérdeznék, hiszen értjk —, miért fátyolosodott el időnként a beszélgetők hangja. Jól érzik, hogy az idézett sorok mennyire elevenek és időszerűek: „Két személy távol lehet idő­ben és térben, mégis találkozhat­nak a szó útján. A megszólítás visszhangot vár. Isten is megszó­lította az embert és várja a fele­letet.” Két személy távol lehet időben és térben... Az, aki most, itt az egybegyűlt kis társaságot tanítot­ta, már nagyon távol van, annyi­ra, hogy még sírja sincs, ahová a kegyelet letehetné virágait. Ezt a táborozást mégis ő vezette úgy, ahogy tanítani szeretett: szabad­ban, természetben, vándorolva. * ÁLOMKÉNT RÖPPENT EL AZ A HÉT. Török Gyurka telefonja már itthon ért utol: — Mi ütött belétek? Amióta el­mentetek, mást se teszek, csak a talált tárgyaitokat szedegetem össze! Nandránsky Karcsi elhagy­ta a sapkáját, a táskáját, az er­nyőjét, a szemüvegét, a kulcscso­móját; te az élelmiszerdobozodat, a termoszodat; a többiek, ej-ej so­rolni is sok, épp hogy csak a fe­jetek nem maradt itt! Semmire se figyeltek! Dehogyisnem! Csak éppen egé­szen másra figyeltünk. Valaki másra. Bozóky Éva Istentiszteleti rend Budapesten, 1983. január 30-án Deák tér de. 9 (úrv.) Zólyomi Má­tyás teol., de. 11. (úrv.) Selmeczi Já­nos, du. 6. Pintér Károly. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Gáncs Ala­dár. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsonyi Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rá­kóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Rákosfalva de. 8. Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pester­zsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pest­lőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest We- kerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MAV-telep de. 8. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmi­hály de. fél 11. Kamer Ágoston. Sas­halom de. 9. Karner Ágoston. Mátyás­föld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rá­koscsaba de. 9. Ferenczy Zoltán. Rá­koshegy de. 9. Kosa László. Rákos­liget de. 11. Kósa Pál. Rákoskeresz­túr de fél 11. Kósa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Korén Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Nagy Gyula, du. 6. Magassy Sándor. Torockó tér de. fél 9. Magassy Sán­dor. Óbuda de. 10. Görög Tibor, du. 5. Szeretetvendégség. XII., Tartsay Vil­mos u. 11. de. 9.. de. 11.. du. fél 7. Pesthidegkút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Budafok de.‘ 11. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. id. Szabó Imre, aki a bakonvszent- lászlói gyülekezetnek sok éven át hűséges gondnoka, maid felügye­lője volt, és felesége, sz. Pavp Ju­lianna, aki jelenleg is a gyülekezet nresbitere. istentisztelet keretében ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóiát. Az ünnepeiteket né­pes gyülekezet és rokonságuk kö­szöntötte. A szolgálatot Görög Zoltán helyettes lelkész végezte. „Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bíz­va visszük eléd könyörgéseinket.” (Dán. 9, IS.) VASÁRNAP. — „Taníts engem utaidra, Uram, hogy tiszta szívvel féljem nevedet.” (Zsolt. 86, 11 — Lk. 22, 32 — Mt. 10, 1—16/a — Zsolt. 62.) Jézus az ő tanítványait azok közé küldi, akik rászorulnak a vigasztaló szóra, a segítő kéz­re. A hozzájuk vezető út az, ame­lyen járnunk kell nekünk is, Jé- “2us mai tanítványainak. Ha ezen haladunk, akkor járunk Isten út­ján, Jézus követésében. „Szívből szeretlek Jézusom, Ne hagyj el e vándorúton, Maradj velem a sí­rig, Egész világ nem vidít meg, Menny és föld sem elégít meg, Lelkem csak benned bízik.” (402. ének 1.) HÉTFŐ. ■— „Uralkodik az Ür! Vigadjon a föld, örüljön a sok sziget!” (Zsolt. 97, 1 — Mt. 6, 13 — 1. Sám. 15, 35/b — 16, 13 — 1. Móz. 1, 26 — 2, 4/a.) Jézust követ­ve nem visszavonuló vert sereg siralmas menetében megyünk éle­tünk útján. Azt követjük, aki le­győzött betegséget, bűnt, úrrá lett a halálon. Karjának ereje min­ket is segít, hogy talpra álljunk, s azután tovább adjuk a tőle ka­pott sok ajándékot. „Az Űr fel­támadott, Diadalmaskodott Már a halálon; Erejét elvette, Megszé­gyenítette, az Urat áldom! Meg­verte és megnyerte, Lelkünk min­den ellenségét, Zengjük dicsősé- ségét!” (214. ének 1.) KEDD. — „Azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a tör­vény cselekvésétől függetlenül.” (Rm. 3, 28 — Dán. 9, 18 — Jer. 9, 22—23 — 1. Móz. 2, 4/b—17.) Jó, ha az ember bölcs, erős és gazdag. Különösen hasznos, ha ezekkel az adottságokkal egymás segítésére, szolgálatára tudunk lenni. Még­sem dicsekedhetünk jó cselekede- iteinkkel sem emberek, sem Isten előtt. Előtte csak kegyelmében bízva állhatunk meg. „Azért az Űrra építek, Nem saját érdemem­re, Szívem erős bizodalma Az Is­tennek kegyelme. Igéjében hirdet- teti, Hogy a bűnöst el nem veti, Benne bízom mindenkor.” (349. ének 3.) SZERDA. — „Aki a Felséges rejtekben lakik, a Mindenható ár­nyékában pihen, az ezt mondhat­ja az Ürnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!” (Zsolt. 91, 1—2 — Fii. 3, 3 — Lk. 17, 7—10 — 1. Móz. 2, 18—25.) Gon­dok és aggodalmak, csüggedések és félelmek a hivő embert is kö­rülfogják, megkísértik. Ilyenkor jó a Felséges rejtekbe menekülni. „Ö Mindenható, mily jó lenni Ol­talmad befedő árnyékában! Ha­bár próbára szoktál tenni Néha e földi életünk folytában, De vég­képpen bennünket el nem hagysz, Sőt kelletekor szabadulást adsz.” (16. ének 4.) CSÜTÖRTÖK. — Pál írja: „Tudjuk, Istentől szeretett testvé­reink, hogy választottak vagytok. Mert a mi evangéliumunk nem­csak szóval jutott el hozzátok, ha­nem erővel is.” (1. Thessz. 1, 4—5 — Ézs. 33, 13 — 1. Kor. 3, 5—10 — 1. Móz. 3, 1—13.) Szükségünk van az evangélium hitet teremtő sza­vára és a Szentlélek erejére, hogy Isten gyermekei s egymásnak testvérei lehessünk és maradhas­sunk. „Ö, a hitben milyen gyen­gék És nyomorultak vagyunk, Bolygunk e földön szerteszét, A bűnnek terhét hordjuk. Igazság, kegyelem Lelkét, Békességét és erejét Add most nékünk, Űr Jé­zus.” (759. ének 2.) PÉNTEK. — „Isten adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetér­tés legyen közöttetek Jézus Krisz­tus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” (Rm. 15, 5—6 — Zsolt. 92, 2—3 — Mt. 19, 27—30 — 1. Móz. 3, 14—24.) Egyetértés a családban, kisebb és nagyobb kö­zösségben, egyházak és. népek kö­zött, ez az igazán Jézus Krisztus akarata szerinti élet. „Egy Iste­nünk és egy Urunk van. Egy ’test­nek tagjai vagyunk, Egyek le­gyünk minden dolgunkban, Kö­zös legyen minden bajunk, Ne te­kintsük magunkra csak: Szeme­ink mást is lássanak.” (448. ének 1.) SZOMBAT. — „Jézus meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hoz­zá: ,Kövess engem!’ Az felkelt és követte őt.” (Mt. 9, 9 — 1. Móz. 6, 9 — Mai. 3, 13—20'a — 1. Móz. 3, 14—24.) Jézus ma is hív az ő követésére. Olyan tanítványokra vár, akik követik őt a szeretet, a szolgálat útján. „Fel, mert a? ir­galom percei múlnak, Életünk, mint folyam árja siet. Még ma, míg hívása hangzik az Úrnak, Elfogad összetört, árva szívet. Jé­zus ma még vár. De úgy alkonyul már, Nőnek az árnyakaim későre jár.” (787. ének 1.) Vető Béla FRANCIA EVANGÉLIKUSOK KÉSZÜLNEK A A Franciaországi Evangélikus Egyház Szövetségének Nemzeti bizottsága 1982 novemberében tartotta a szokásos őszi ülését, amelyet elsősorban Luther Már­ton születésének 500. évforduló­jára való előkészületnek szentelt. — A bizottság öröjnmel vette tu­domásul, hogy a Francia Posta 1983 februárjában Luther-emlék- bélyeget ad ki, ugyanilyen mó­don emlékezett meg arról, hogy újabb két munka jelent meg a lutheri tanítás alapvető dolgairól. Az egyik André Birmelé, a bizott­— Hetvened vasárnap az oltár­terítő színe: zöld. A délelőtti is­tentisztelet oltári igéje: Mt 20, 1—16; az igehirdetés alapigéje: 1 Kor 9, 24—27. — SZÜLETÉS. Dr. Hegyes Jó­zsef belgyógyász orvosnak és fe­leségének, sz. Ponicsán Ágnes műszaki technikusnak 1982. no­vember 10-én második gyermeke született. Neve: JÖZSEF, RI­CHARD. A keresztelést 1982. de­cember 31-én a kiskőrösi temp­lomban Ponicsán Imre, a gyer­mek nagyapja végezte. — REGI, Használt, 1947 előtti levele- zőlapokat, levélborítékokat, tábori postát veszek. Érdekelnek 1918 előtti helységnévtárak. Cornides bélyegke­reskedő; 1067 Budapest, Lenin krt. 79. — EGYEDÜLÁLLÓ hölggyel albér­leti szerződést kötne harminc éves értelmiségi nő. ..Belváros és környé­ke” jeligére a kiadóhivatalba. LUTHER-ÉVRE ság teológiai vezetőjének a mun­kája: Luther Kiskátéja első két fejezetének korszerű értelmezése; a másik: a bizottságnak az a teo­lógiai megalapozottságú megnyi­latkozása. amely a lutheri értel­mezésű püspöki tisztről szól. (A franciaországi evangélikus egy­ház — történelmi okok miatt — mindezideig nem ismeri el a püs­pöki tiszt létjogosultságát: egyhá­zi vezetőik elnöki minőségben te­vékenykednek.) (lwi) evangélikus élet A Macvarországj Evaneélikus Esvház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi Gvörgy Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőséi és kiadóhivatal: 1088 Budanest Vili.. Puskin v. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412— VITT Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 © 83.0325 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom