Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-16 / 42. szám

XLVIII. ÉVFOLYAM 42. SZÁM 1983. október 16. Ára: 4,50 Ft ORSZÁGOS EVAN GÉLIKUS HETILAP Jézus útján Lk 9, 57-62 Dr. Nagy Gyula püspök igehirdetése a Teológiai Akadémia tanévnyitó istentiszteletén KRISZTUS KÖVETÉSÉRŐL — ezzel a címmel írta meg Kam­pfs Tamás ötszáz éve azt a könyvet, amely a keresztyén vallásos irodalomnak a Biblia után a legtöbbet olvasott könyve lett. Több mint ötven nyelvre fordították le, sok száz kiadásban és sok mil­lió példányban olvassák ötszáz esztendő óta. Az a kérdés, hogyan követhetjük Jézust,, nemcsak akkor foglalkoztatta az embereket, amikor kétezer évvel ezelőtt testben itt járt a világban. Azóta is emberek milliói kérdezik — kétezer év mérhetetlen változásai elle­nére a világ minden részében — hogyan járhatnak a tanítványok utján? Talán anyagi jólétet, földi hatalmat, dicsőséges, sikeres éle­tet ad Jézus követőinek? Jól tudjuk, egyiket sem. Söl a tanitvány- ság keresztjéről beszél. „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem’’ (Mt 16, 24). Miért foglalkoztatja ez a kérdés, mégis az embereket, modern vi­lágunkban is? Részletes feleletet erre csak Jézus teljes igéje és élete adhat. De néhány döntö útbaigazítást ebben az igeszakaszban is kapunk. ÁZ ELSŐ ÚTMUTATÁS ez: Jézust a mindennapi élet utjának porában ás zajában, az emberek között kell követnünk. „Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki”. Mentek az úton. Arra utal ez a két szó, amiről sokszor hallunk áz evangéliumokban. Jézus nem a rabbinusok tudós-iskolájába gyűjtötte a taníványait. De nem is kolostori közösséget szervezett a pusztában, távol a világ zajától, mint amilyen kolostortelep romjait világszenzációként pár évtizede ásták ki a Holt-tenger partján, Jézus idejéből. Jézus az emberek, között járt; hirdette és élte az evangéliumot. Tanítvá­nyai is követték: vele együtt járták Galilea és Judea sziklás, fá­rasztó útjait és Jeruzsálem szűk utcáit. Jézust ma is „az úton” kell követnünk! Testvéreim, akik a Teo­lógiai Akadémián Jézus követésére szántátok el magatokat, soha ne felejtsétek: könnyű lenne a tanítványság, ha nem jelentene, mást. mint Jézus lábainál ülni és igéjét hallgatni; itt a tempómban, a katedra körül vagy a stúdium csendes óráiban foglalkozni vele. Jézust azonban csak az követi igazán, aki az úton is követi Öt, az emberek között. Eli a tanítványi életet, hétköznap is, az élet kísér­tései között, ügy. hogy naponként kell vizsgáznunk a hitünk -és sze­retetünk erejéből. A tanítványi élet — és különösen a teológus és a lelkész élete — nem csendes „lelki sziget”, ahová visszahúzódunk az út forgataga, az élet zaja elől. Ez is időnként. Jézus követése azonban életforma is: magatartás, életfolytatás a mindennapokban! Jézus az úton szólít meg és hív bennünket a követésére. AZ ELSŐ TANÍTVÁNYJELÖLT, akiről szó van a mai igében, maga ajánlkozik, választja ezt az utat. „Követlek, akárhová mégy”. Ez nagyon elszántan hangzik. Mintha csak Péter fogadkozását hal­lanánk: Én soha meg nem tagadlak Téged! Ezért mondja neki fi­gyelmeztetőül Jézus: „A rókáknak barlangjuk van és az égi ma­daraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania”. Jézus követése olyan élet folytatást jelent, amelyben nem én va­gyok többé a középpont, hanem Isten és a felebarát. Az önző, én­központú ember nem lehet követője. Csak az ,aki el tud feledkezni önmagáról, le tud mondani a saját kényelméről, érdekeiről, haszná­ról . és dicsőségéről, mert Isten akarata és embertársai java ezt kívánja. Jézus itt az egyik legelemibb és legtermészetesebb em­beri igényt nevezi meg: az otthonra, a nyugodt álomra, és pihe­nésre való igényt. Követése akkor sok esetben az erről való lemon­dást is jelentette. Ma talán egyikünktől sem kívánja meg ezt tény­legesen Jézus követése. De igenis kívánja a készséget a minden­ről lemondanti tudásra, ha Isten akarata, az embertársaink iránti szeretet és felelősség azt így kívánja. Ilyen értelemben a keresztyén embernek, a teológusnak, a lel­késznek nincs „magánélete", amelyben csak magának élhetne. Aki Jézus útján akar járni, vállalnia kell, hogy a kényelmes, önző élet helyett másokért égjen el az élete: Isten szolgálatában, a reá bízot­takért való szolgálatban, kis falukban vagy a szórványok nehéz út­jain, esőben, hőségben, fagyban, amikor mások élvezik a hétvége kétnapos nyugalmát. A tanítványi élet nem olyan életforma, amely­ben mi akarunk kapni, nyugalmat, kényelmet, biztonságos otthont és jó megélhetést: hanem tudunk adni, szétosztogatni az életünket Jézus gyögyörűséges igájában, a szolgálat nehéz és mégis boldogsá­got adó terhe alatt! A MÁSODIK TANÍTVÁNYT Jézus maga szólítja meg és hívja a követésére. Ez az ember készséggel igent is mond. Mégis egy feltételt, egy nagyon indokoltnak látszó feltételt, állít: hogy előbb eltemethesse apját. A szülő eltemetése a 4. parancsolat egyik leg­fontosabb betöltése volt; ennek elhagyása lászólag Isten akaratá­nak a megtagadása lett volna .Jézus szava igen keménynek látszik: „Hadd temessék el a halottak halottaikat!” Nem tudjuk, miért kí­vánta ezt a súlyos feltételt ettől az embertől. Egyet azonban vilá­gossá tesz a szava: az Istennél, Krisztussal való hitbeli kapcsolat Jézus követője életében minden más, természetes kapcsolatnál — még a szülő—gyermek kapcsolatnál is — előbbrevaló. Ha össze­ütköznék a kettő, ha emberi kötöttségeink el akarnának szakítani Istentől, Jézustól, akkor a Jézus követésé az elsőség! A hangsúly azonban Jézus szavaiban nem ezen a negatívumon, hanem a pozitív, új életfeladaton van; a tanítványi élet igazi tar­talmára mutat: „Te pedig menj és hirdesd az Isten Országát!” Jézus volt az első, aki elhozta a világba Isten megbocsátó és szol­gálatba állító szeretetének a jó hírét, igéje és halála, feltámadása által. Ez az evangélium — az Isten- és emberszeretet, az új és örök élet, evangéliuma azonban mint végtelen láncon, a tanítványokon keresztül terjed térben és időben, szerte a világban. Ez az a kül­detés, amely minden keresztyénre érvényes; de amelyre elsősorban a lelkészjelöltnek kell felkészülnie. „Te pedig menj el és hirdesd (Folytatása a 3. oldalon) S&akudúsok és remények Az Egyházak Világtanácsa ifjúsági nagygyűléséről AZ OLTÁRKÉPET MT MÁ­JUNK FÉSTETTÜK-RAJZOL- TUK. Az istentisztelet során ar­ra kérték a jelenlevőket, iiogy szí­nes tollal írjanak, rajzoljanak va­lamit égy kitérített, nagy fehér pa­pírrá. Az addig a padlón' török­ülésben kuporgó "gyülekezet e fel­hívásra megmozdult: sorra, men­tünk a laphöz, „hogy rárajzoljunk egy' jelképet, vagy ákom-bákom betűkkel ráírjunk egy-egy szót. Egy fiatal afrikai bottal járt.. így is nehezen vonszolta rángatózó tes­tét; Segíténi próbáltunk neki: óva­tosan féltérdre ereszkedett de hirtelen megbillent áz egyensúlya, s rázuhant a kiterített lapra. Esé­se következtében jócskán besza­kadt a oapír. Előbb bosszús, ijedt képet vágott, majd váratlanul szé­les mosolyra szaladt a szája, meg­jelölte a tépett, helyet és mellé odaírta: „Miért van . köztünk :anv- nyi szakadás?!” Később az oltár mögé kifüggesztettük a rajzlapot a sokszínű ábrákkal, a béke, a sze­retet, a testvériség megannyi szimbólumával — és a jókora sza­kadással. És a kérdőjellel. A VANCOUVERT NAGYGYŰ­LÉST MEGELŐZŐ IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ nyitó istentisztele­tének egy apró epizódja volt mind­ez, a soknyelvű liturgia, a legkü­lönfélébb hangszerekkel kísért, lendületes ének és. közös imádság mellett. A világ egyházainak csak­nem 300 fiatal képviselője jött össze egy hétre a kanadai British Columbia tartomány fővárosában, Vancouverben Ä tagegyházak if­júsági küldöttei mellett itt teljes jogú résztvevők voltak a „ste- wardok”, azok a részben diák, részben dolgozó, részben munka- nélküli fiatalok, akik a nagygyű­lés zökkenőmentes lebonyolításá­ban voltak hivatottak .segíteni. A „miért van köztünk annyi Szakadás ?!” kérdése végigkísérte hetünket. Az egyik reggeli áhí­taton történt. Svéd . fiatalok egy hatalmas ív papíira a világtérkép körvonalait rajzolták, majd fel­mutatták a jelenlevőknek. Egyi­kük aztán hirtelen mozdulattal be­letépett: máris ott éktelenkedett egy-nagy kelet—nyugati - irányú szakadás. Másikuk észak—dél irá­nyában . tépte ,el a lapot, Majd ösz- sze-vissza szaggatták, mind apróbb darabokra. Szomorú látvány volt ez az elcsúfított térkép — de hát nem ilyen a mi világunk? KONFERENCIÁNK AZONBAN NEM ÉRT VOLNA EL SEMMI EREDMÉNYT, ha a résztvevők csupán e megtépétt, világtérkép szomorkás szemléléséig jutottak volna el. Ennél többet kellett téri-, nünk, s erre egy másik . jelképes esemény js utalt:'több nagy alakú papírkép összeszabdalt darabkái­ból mindenki, kapott egyet. A kép többi alkotóelemét a társaknak közösen kellett megtalálni, hogy a mozaikdarabokat egymás.. -mellé helyezve az eredeti kép ismét összeálljon. Áz eredeti képek arra eszméltettek, hogy. Van még re­mény: a szakadások összeragaszt­hatok, elemeire hulló világunk ta­lán mégiscsak egyesíthető. Ez lehet ma az ifjúság történel­mi feladata: a maga területén hozzálátni a szakadások összera- gasztásához, a sebek gyógyításá­hoz, a bizalom hídjának építésé­hez. A maga területén — de med­dig is terjed a fiatalok lehetősé­ge? Mennyi szava van az ifjúság­nak az egyházban és a társada­lomban? És ha szót kap, van-e igazán mondanivalója? Ezek a kérdések álltak munkánk hom­lokterében, ezeket érintette Pot­ter főtitkár előadása és ezek gyű­rűztek tovább a csoportmegbeszé­léseken. A reggeli igetanulmánvt és az azt követő teológiai reflexiót na­ponta más-más földrész képvise­lői tartották. Érdemes ezekből né­hány jellegzetes gondolatot, fel­idézni. A bolíviai küldött megrá­zó'képet festett arrói a szegény­ségről, amelyben élnek, s rámuta-. tott, hogy az egyház csakis a meg- alázrxttak és az elnyomottak olda­lán állhat, máskülönben megüre- síti az evangéliumot. Az argentin Ökumenikus reformációi ünnepély A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa október 30-án, vasárnap este 6 órakor a Budapest-Gorkij fasori református temp­lomban. ÖKUMENIKUS REFORMÁCIÓI ÜNNEPÉLYT rendez. Előadást tart Keveházi László pilisi lelkész, a Pest megyei Egy­házmegye esperese, igét hirdet dr. Kocsis Elemér református teo­lógiai akadémiai tanár. Az ünnepélyre mindenkit szeretettel hív és vár az ÖKUMENIKUS TANÁCS ELNÖKSÉGE AZ ARAM NYELV, JÉZUS NYELVE JERUZSÁLEMBEN Az arámöt, a babiloni fogság utáni és a Jézus korabeli zsidóság nyelvét ismét oktatják Jeruzsá­lemben, 70 iskolásnak. Becslések szerint Jeruzsálemben, Betlehem­ben és környékén 180 családban beszélnek otthon arámul, de mi­vel az iskolában nem tanították, lassan teljes - kihalásnak indult. „Több, mint tíz évig próbálkoz­tam, kerestem a módját, hogyan lehetne az arám nyelvet felélesz­teni” — mondotta Teddy Kollek jeruzsálemi polgármester. „Sze­retném megőrizni ezt a gazdag hagyományt.” Az elmúlt évben ez lehetséges­sé vált, a keresztyén közösségek és a város kulturális gazdagodá­sát szolgáló Jeruzsálem Alapít­vány segítségével. Az ókorban az arámot az egész Közel-Keleten beszélték, az Ószö­vetség könyveinek egyes . részei (Ezsdrás, Nehemiás, Dániel stb.) is ezen a nyelven íródtak. Az Új­szövetség legkorábbi kéziratai gö­rögül maradtak ránk, a tudósok egy része szerint azonban nem minden újszövetségi könyvnek eredeti nyelve a görög. Az arám szintén sémi nyelv, a héber és az arab rokona, de mára csaknem teljesen eltűnt. Szíriában három, Irakban még két faluban beszélik, továbbá az iráni Kurdísz- tánból bevándorolt zsidók egy bi­zonyos dialektusát. A fiatalok azonban egyre kevésbé beszélik. Az istentiszteleti életben a szír or­todox egyház, és egyes ortodox zsidó közösségek használják. A je­ruzsálemi iskola az egyetlen a vi­lágon, ahol a beszélt arám nyelvet tanítjik. (lwij előadó szerint igazságosság nél­kül nem valósítható meg a béke: ez az elnyomással való azonosu­lást jelentené. A brazil lány —az egyik politikai párt aktív tagja — ezzel búcsúzott tőlem: „Majd hal­lasz rólunk, ha forradalmat csi­nálunk Brazíliában"” Komolyan kellett vennem szávait. A TÉPETT, MEGOSZTOTT VI­LÁG REALITÁSÁT igazán a bőr rükön talán a közel-keletiek ér­zik. A libanoniak, szíriaiak, egyip­tomiak minden korábbinál jelen­tősebb szerepet játszottak egyhá­zi világgyűiésen. A libanoniakról csak úgy sugárzott a reménység és az öröm, hogy nyolc év háború után — talán — ismét békeben élhetnek. A világ egészéhez mér­ten szinte zsebkendonyi terület a Közel-Kelet — de mikor valósul meg végre emberek megbékélése, vallások harmóniája a Szentföl­dön? Mikor ér véget egy szentnek nevezett, szentségteien háború? Meddig lesznek még hazátlanok a palesztinok? Az ázsiaiak színpom- pásan, ötletgazdagon dolgozták fel a „Jézus Krisztus — a világ élete” fp témát. Elgondolkodtató volt az afrikaiak szereplése: mély lelki­ség az egyik oldalon, türelmetlen, már csak az erőszakban bízó íor- radaimiság a másikon. Ugyanak­kor fnaguk az afrikaiak is meg­osztottak, részben törzsi hagyomá­nyaik miatt, részben az erőszak megítélésében. „Ó, Uram, mentsd meg Afrikát és gyermekeit” — zengett himnuszuk, míg ökölbe szorított kezüket az ég felé lök­tek. Folytatni lehetne a sort. A vi­lág keresztyén ifjúságának nag3- szabású találkozója felszínre hoz­ta világunk és egyházaink általá­nos kórtüneteit. Ä fiatalok: örö­kösök. Az örökség batyuját azon­ban súlyos terhek is nehezítik. Fa­ji és társadalmi ellentétek, türel­metlenség és közöny, gazdagság és szegénység, mind-mind e terhes örökséghez tartoznak. Valami azonban reményre ad okot. Az if­júság körében mintha kevesebb lenne az előítélet, ez pedig meg­könnyíti a szótértést. Szfjkség. is vari a fiatalok merész álmaira — a szakadások csak így tüntethe­tők el. KÉTSÉGTELEN TÉNY, HOGY AZ EGYHAZAK VILÁGTANÁ­CSA TÖRTÉNETÉBEN még soha ennyi fiatal nem vett részt nagy­gyűlésen, az ifjúsági mozgalom világszerte mintha ismét rene­szánszát élné. Európában és Ame­rikában — tehát keleten és nyu­gaton egyaránt — ismét növek­szik a fiatalok vallásos érdeklő­dése, az egyházat korábban látvá­nyosan elhagyók fiai vagy öcs- csei falán kevésbé látványosan, de visszatérnek az egyházhoz. A legtöbb afrikai és ázsiai egyház derékhadát, nemegyszer vezetősé­gét is, a fiatalok képezik. Hogyan tudnak élni a fiatalok ezzel a lehetőséggel: egységbe kovácsolód- nak, s végre ismét nemzedéknek, „az ifjúságnak” nevezhető ez a réteg, vagy még mindig csak fia­talok esetleges csoportosulásának? Az azonos életkoron túl létezik-e valamilyen közös érdek, közös cél, Az ifjúság meg tudja-e felelősség­gel ítélni, hogy mit szabad ki­szórni az örökség batyujából, s mi az, amit féltve őrizni kell? Mi a mi sajátos, eredeti és nem hamis hangunk és szerepünk az egyház és a társadalom érdekében? E KÉRDÉSEKET CSAK FELVE­TETTE AZ IFJÚSÁGI VILÁG- GYŰLÉS, a válaszokat kinek-ki­nek már otthon — itthon —, az egyház mindenapi életében kell megkeresnie és kimondania. Fabiny Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom