Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-16 / 42. szám

GYERMEKEKNEK, A versenypálya 1. Kor. 9., 24—27 Szerettek''tévét nézni? Én na­gyon. Nem csak a játék- vagy a rajzfilmeket nézem meg szívesen, érdekelnek a sportközvetítések is. Nincs jobb érzés, mint látni pél­dául annak a futónak az örömét, aki elsőként szakítja át a célszala­got. Milyen komolyan kellett ed- zenie a verseny előtt, hogy. győz­tes lehessen. De megérte, hiszen fáradozását siker koronázta. A SPORTOLÁSNAK, VER­SENYZÉSNEK EZT AZ ÖRÖMÉT már több ezer év óta ismerik az emberek. Az ókori Görögország­ban az olimpiai játékok győztese­it mindig nagy tisztelet övezte. Fe­jükre babérkoszorút raktak, s kü­lönböző jutalmakban részesítették őket. Némelyikük tiszteletére még szobrot is emeltek. Nem csoda hát, ha a testnevelés már gyermekko­ruktól kezdve hozzátartozott éle­tükhöz. A korinthusi gyülekezet tagjai számára sem volt ismeretlen az a sportból vett kép, melyet Pál apostol a levélben használ. Váro­sukban rendezték meg három- évenként a híres isztmoszi játé­kokat. Egy-egy ilyen verseny előtt — a gyülekézet tagjai ezt is jól tudják — tíz hónapon át kemé­nyen edzettek az atléták. AMIKOR AZ APOSTOL A KE­RESZTYÉN EMBER, S A VER­SENYZŐK ÉLETÉT összehasonlít­ja, éppen erre a mozzanatra utal. ..Aki versenyben vesz részt, min­denben önmegtartóztató." — De hogyan érthette ezt Pál? Egysze­rű a válasz — gondolnánk: egy versenyző nem élhet olyan dol­gokkal, amelyek meg vannak tilt­va számára, vagy amelyek miatt kizárhatják a versenyből. De va­jon csak erről van-e itt szó? Én azt hiszem, nem. Vizsgáljuk meg egy kicsit az apostol életét! Pál nemcsak abban volt önmegtar­tóztató, ami egy istenfélő, Jézust követő ember számára tiltott volt. Sok minden másról is lemondott, amelyről úgy gondolta/hogy aka­dályozná őt odaadó szolgálatában. Leveleiből tudjuk, milyen tudós, rangos ember, ígéretes rabbitanít­vány volt. Mindezt azonban vesz­— HALÁLOZÁS. Cselovszky Pál, az alberti gyülekezet volt felügyelője, lapunk hűséges ol­vasója, szeptember 12-én elhunyt. Temetése szeptember 16-án volt a templomból a gyülekezet nagy részvéte mellett. A vigasztalás igéjét Roszik Mihály alberti és Bárdossy Tibor irsai lelkész hir­dette. A gyülekezet és az egy­házmegye nevében Ponicsán Gyula egyházmegyei felügyelő búcsúzott. „Ama nemes harcot megharcoltam.” ni hagyta, hogy Krisztus szolgá­latába állhasson. Nagyon egysze­rű módón élt. Sokszor beteg volt, mégsem engedte, hogy a gyüleke­zetek segítsék ki őt. Sátorkészítés. ből, saját, kétkezi munkájából tar­totta fenn magát. Mindezt azért tette, hogy semmi sem vonja el fi­gyelmét az egyetlen célról, amely felé élete végéig törekedett, ami az örökélet hervadhatatlan koszo­rúja. Ezt Isten ígérte meg a ver­senypályán hűségesen küzdőknek. Így ír erről Pál apostol: „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bi­zonytalan a cél.” DE VAJON TUDUNK-E MI IS ilyen elszántan küzdeni a meny- nyei cél, az örökélet elnyeréséért? A korinthusiaknak írt figyelmez­tetés nekünk is szól: aki verseny­ben vesz részt, mindenben önmeg­tartóztatónak kell lennie. S hogy miért szükséges ez? Könnyen el­veszíthetjük szemünk elől a célt. Gondoljuk el, hogy néz ki az a versenyfutó, aki futás közben jobbra-balra tekinget, vagy az a magasugró, aki ugrás közben nem a lécet figyeli. Bizonyosan hibázni fognak mind a ketten, vagy eset­leg ki is esnek a versenyből. Tatán nem is gondoljátok, mi­lyen sok ártatlannak látszó dolog távolíthat el Istentől. Nem tilo­sak, nem rosszak, mégis akadá­lyok, .esetleg végzetes következ­ményeik lehetnek. Ezek közé tar­toznak azok a filmek, amiket sok­szor válogatás nélkül megnéztek. Ilyenek lehetnek a barátok, akik mindig akkor hívnak focizni, ami­kor éppen tanulni, anyunak segí­teni kellene, vagy éppen Bibliát akartok olvasni. Ti is érzitek, gyakran csábíta­nak hanyagságra, gonosz beszéd­re, mégsem bírtok nemet monda­ni nekik. Ilyenek lehetnek azok a könyvek is, amelyek még nem nektek valók. EZ A ' MAI LEVÉLRÉSZLET ÉBERSÉGRE HtV FEL bennün­ket. Óvjuk magunkat minden olyan hatástól, amely elhomályo­síthatja bennünk, hogy mi is, mtnt ahogy minden keresztyén, egy rendkívüli cél felé törekszünk, büszke görög olimpikonok közül soknak a neve sem maradt fönn. Koszorújuk elhervadt. Szobrukat porrá zúzták az évzázadok. A mi koszorúnk nem ilyen hervadó. A mi jutalmunk nem ilyen múlandó. Mert a miénk az örökélet her- vadhatátlan koszorúja. És még egy fontos dolog — ne felejtsük — ezen a versenypályán nem csak egy, hanem minden „fu­tó” elnyerheti a versenydijat. Hadd biztassanak hát bennünket Pál apostol szavai: „Ügy fussatok, hogy elnyerjétek!” Pintér Márta * „írok nektek, ifjak..." „Mester, követlek.. Mt 8, 19—20 .......AKÁRHOVÁ MÉGY.” Ni ncs okunk kételkedni az írás­tudó szavainak hitelességében. Bi­zonyára komoly szendék vezérli, ö valóban Jézus követője akar lenni. Ugyanakkor talán vannak, akik számára különösnek hat, ahogy az írástudó viselkedik. A hétköz­napok embere ma az esetek több­ségében némi fanyalgással vagy titkolt sóvárgással így vélekedne róla s általában az ilyen ember­típusról: Neki jó, ő még tud lel­kesedni! Pedig itt az írástudó mintha ösztönösen is rátapinta­na a lényegre. Akarva-akarat- lanul is, nagy igazságot jelent ki. Igen, Jézust valójában csak feltétlen odaadással lehet követ­ni. VAJON MÉGIS MI AZ OKA ANNAK, hogy Jézus e lelkes hangra, meggyőzőnek tűnő kije­lentésre nem elképzeléseink sze­rint, hanem inkább hűvösen, csaknem kitérően válaszol? Mi­ért érezzük ezt az első pillanat­ra? Az írástudó kijelentése pilla­natában ugyanis valamivel nem számol. Nem tudja még igazán, mire is teszi fel az életét. Nem számol azzal, hogy Jézust követ­ni csak a következmények válla­lásával együtt lehet, hogy amit kijelentett, amire elszánta magát, kockázattal és megpróbáltatások­kal is jár. Ily’ módon már Jé­zus reagálása egészen természe­tes, sőt kijózanító. Ugyan mi könnyebb: hitet tenni valaki mellett egy ünnepi pillanatban, szavunkat hallatni fontos célokért, vagy szavunkat tartani, követke­zetesnek maradni, s ígéreteink­hez hűen, kitartóan munkálkod­ni? Jézus szavai nemcsak az írás­tudónak adnak nyomatékos vá­laszt, de bennünket is eligazíta­nak. Nem az a baj, ha lelkesed­ni tudunk. Ez nagy ajándék. A baj ott kezdődik, ha mindebből semmi sem következik, ha nincs látszata életünkben. Azaz: elha- .tár.őzásunk puszta szó marad, egy céltalanul tovaröppenő mondat. A LELKESEDÉS ÖNMAGÁ­BAN MÉG NEM ELÉG. Ez éle­tünk minden területére igaz. Iga­zi értelme, átütő ereje ott van, ahol a nemes gondolatokat, a jó szándékú szavakat tényleges cse­lekedetek váltják fel, ha a sza­vaknak kellő hatásuk van. S végtére is Jézus követése nem egyszerűen szavakon múlik. Mi­ként Luther is vallja: „A keresz­tyén embernek kevés szót és sok cselekedetet kell véghezvinnie.” Jézus nem hangos fogadkozást, üres ígéreteket vár Övéitől, ha­nem, hogy aki az ő nyomdokán jár, egész életét legyen kész szolgálatába állítani. Ezért ne­veznek bennünket így: keresztyé­nek, azaz Krisztus-követők. Éle­tünk a tükre annak, hogy mél­tók vagyunk-e erre a névre. Mégis miben áll Jézus követé­se? Jézus követői tanítványok. Olyanok, mint a tanulni akaró (talán nem túlzás: a tanulni vá­gyó) diák, aki éberen figyel ta­nítója, tanára szavára, hogy egyre több ismeretre tegyen szert. Mes­terünk nyomdokában nekünk is tanítvánnyá kell lennünk, komo­lyan véve útmutatását. DE MIT TANULHATUNK MESTERÜNKTŐL? ö úgy jár előttünk, mint a szeretet leg töké­letesebb példája, aki éppen ezért övéit a szeretet útján akarja ve­zetni. Jéus követői, tanítványai ma is arról Ismerhetők fel, hogy egy életen át tanulják, gyakorol­ják, s mi több, élik a szeretetet. A kérdés azonban mégsem ilyen egyszerű. Azt is tudjuk, hogy egy utat sokszor fárada­lommal, küzdelemmel tesz meg az eprber. A szeretet útja az ön­megtagadás útja. Sok lemondás­sal jár. A tanítványnak erre is fel kell készülnie. De mit ért­sünk ma önmegtagadás alatt? Voltak (s vannak), akik az asz- kézisben (önmegtartóztatás, önsa­nyargatás, az élet örömeiről va­ló teljes lemondás) látták (látják) ennek kifejező erejét. Remeték és szerzetesek, mint tudjuk, úgy ad­ták tanúságát Jézushoz való tar­tozásuknak, hogy elvonultak a világ zajától, s megfosztva ön­magukat a mindennapok élve­zetétől egy magasabb eszmény szellemében — a tökéletesedés reményében — éltek. Ezeknek az életformáknak a maguk korában bizonyára megvolt a jelentősé­gük, de az idők folyamán bebizo­nyosodott, hogy Jézus igazi köve­tői nem feltétlenül a zárdákban, kolostorokban keresendők, ha­nem elsőrendben a mindennapi élet sűrűjében. Az egyház életé­nek múltja és jelene számos példával igazolja ezt. Azonban ma sem ritka az olyan nézet, mi­szerint keresztyénnek lenni pusz­tán annyit jelent, hogy eleget te­szünk a Szentírás követelményei­nek. ösztöneinknek szigorúan pa­rancsolunk, hajlamainkon ural­kodunk; vágyainkat elfojtjuk és terveinkről lemondunk. DE EZ A LEMONDÁS NEM ÖNCÉLÚ, mindig a másiknak síól, a másik javára irányul. Sok­szor jár azzal, hogy fel kell adni a kényelmet, fel kell áldozni a pihenőre, kikapcsolódásra szánt időt. Máskor azt kell tapasztal­nunk. hogy szeretetünkre nem mindig azt a választ kapjuk, mint amire számítanánk. Köze­ledésre elutasítás vagy érzéket­lenség, megértésre meg nem ér­tés, egyáltalán szeretetre gyűlö­let vagy harag a felelet. Jézus kérdése ezek után is jogos: Vál­lalod-e így is. minden próbájával, viszontagságával együtt? Hiszen „az a Jézus, aki következetesen jár a szeretet útján, ... nem kö-< vethető fél szívvel. Aki olyan ak­tívan jár a szeretet útján, annak az otthontalanság lehetőségével is számolnia kell” (dr. Prőhle K.: Lukács evangéliuma — kom­mentár). Ilyen formában is. S va­lahogy úgy. ahogy egy szép imád­ság hangzik: „Uram, add, ne ar­ra törekedjek mindenáron, hogy engem megértsenek, hanem hogy én legyek megértő!” Jézus ezt vállalta. Élete és szolgálata er­ről tanúskodik. Gondoljunk olyan édesapákra, édesanyákra, akik gyermekeikért minden jóra készek! Szinte lesik gondolataikat, figyelmük minden­re kitér. Tudják, mikor kell hát­térbe vonulni. Amikor pedig szükség van segítségükre, ott vannak. S nem azért, hogy ezzel lekötelezzék, magukhoz láncolják gyermekeiket, azért sem, hogy köszönetét várjanak jótétemé­nyeikért. Teszik ezt minden ma­gyarázat nélkül, egyszerűen sze- retetből. íme, ilyen módon is megismerhetők Jézus mai köve­tői. Ha gyermekek nem követe­lődző hangnemben lépnek fel szüleikkel szemben; nemcsak ak­kor találnak haza, amikor anyagi támaszra van szükségük; ha nem figyelmeztetni kell őket a szülő iránti tiszteletre, hanem spontán és magától értetődően tör fel be­lőlük a szeretet és a hála, ott ki­mondhatatlanul is helyet kap a krisztusi szolgálat. Amikor bará­tok, munkatársak, sorstársak nem számításból, haszonlesésből, ha­nem őszintén, önzetlenül segíte­nek egymáson. Jézus küldetésü­ket jól értő es azt megélő követőit találjuk ott. Ök szavak nélkül is szolgálnak, életük példájával. „Mester, követlek, akárhová mégy” — ez a mondat akkor nyer teljes értelmet életünkben, ha tudjuk és hisszük, hogy vilá­gos példa áll előttünk Jézus Krisztusban, aki a szeretet for­rása . így utunknak célja van. Ezért nem kell tétlenül és re­ménytelenül bolyonganunk a föld színén. Van kire építenünk. Hi­szen a keresztyén ember nem fa­talistaként éli meg a hitét, mint­egy passzívan beletörődve sorsá­ba, kiszolgáltatva magát a vég­zetnek. A keresztyén embert éo- pen Krisztushoz fűződő kapcso­lata készteti reményteli életre, sarkallja tettekre. MIT JELENT TEHÄT JÉZUS KŐVETŐJÉNEK LENNI? Vall­jon erről a mindössze 30 évet élt nagy gondolkodó, Pascal egyik ránk hagvott imádságában: „Nem kérek Tőled, ó Isten, sem egész­séget, sem betegséget, sem életet, sem halált, csak azt az egyet, hogy Te rendelkezz egészségem, betegségem, életem és halálom felől a Te dicsőségedre és az én üdvösségemre... Adj. végy! Csak tedd akaratomat a Tiedde] egy- gyé!” Németh Pál Őrségváltás a finn Kotimaa élén D. Erkki Kario A Kotimaa főszerkesztője D. Erkki Kario nyugalomba vonult. Szeptember elsején átadta a sta­fétabotot Pent ti Lempiáinennek. Erkki Kario életútja az egyház­hoz és a sajtóhoz kötődött. Egy­kor teológusnak indult, el is vég­zett néhány évet Helsinkiben az egyetem hittudományi karán. Az­tán átváltott a sajtóra. Újságírást tanult, ugyancsak az egyetemen, s életét az egyházi sajtónak szen­telte. Évek során a finn egyházi tájékoztatásügy és újságírás leg­szakavatottabb emberévé nőtt. 1945-ben kezdte, mint a Sana (Igß) c. lap szerkesztőségi titká­ra, majd 1947—52-ig a kezdettől fogva legelterjedtebb finn sajtó- orgánumának, a Kotimaa-nak dolgozott. Innen a helsinki gyü­lekezetek összefogott sajtóköz­pontjába került, mint titkár, tá­jékoztatásügyi vezető, s a Kirkko ja kaupunki (Egyház és város) főszerkesztője. Ez a lap , csak Helsinki gyülekezeteinek tagjai­hoz szól, s 150 000 példányban jelenik meg. Ezen a poszton 13 évig dolgozott. Amikor megszer­vezték az egész finn egyház tá­jékoztatásügyi központját, annak első vezetője lett s tíz év alatt jelentős mértékben fejlesztette ki ezt a munkaterületet. A szere­pelni nem vágyó, szerény ember a finn egyházi kommunikációs munkának forrása, megindítója, kiszélesítője lett. Egy turistaút alkalmával kap­csolatba került az Evangélikus Elet szerkesztőségével. Akkor vált barátunkká. Nyitott és előítélet­mentes szemmel nézett szét né­hány nap alatt hazánk és egyhá­zunk életén s olyan beszámolót írt akkori lapjában, ami a kül­földiek részéről hazai egyházunk értékelésében fordulópontot je­lentett. Értette és megbecsülte tö­rekvéseinket' mind egyházi, mind társadalmi vetületében. Amikor — jóval később — Bu­dapesten Teológiai Akadémiánk tiszteletbeli doktorává avattuk, olyan tanulmányt tett le aszta­lunkra, amely a világ robbanás- szerű kommunikációs jövőjének olykor prófétai erejű feltárása volt. 1977-ben hívták még a Kotjjnaa főszerkesztőjének. Ez a finn egy­házi sajtóban az egyik legrango­sabb megbízatás. Működése alatt kiszélesedett és elmélyült a lap. Hangja tisztult, egyértelművé vált. Irántunk mindig érdeklődő volt s nem engedett helyet a minket botorul piszkáló íörmedvények- nek, amelyek addig bizonyos finn körök részéről olykor értek. Nyáron még boldogan készült hazánkba jönni — ki tudja, há­nyadszor — a Kotimaa vezetősé­gének szűk baráti körével. A ba­ráti kör itt volt és megismeré­sünkben Kario nyomába lépett. De ő már nem jött el. A télen infarktuson esett át s orvosa nem engedte útra kelni. Most elbúcsúzott a szolgálattól. Lapja meginterjúvolta őt Som­mattiban, ahol nem messze Lönn- rot szülőházától s élete alkonyá­nak bájos templomától, a Kaita- tó partján meghúzódó pihenő fa­házban, „mökki”-jében töltötte a nyarat, s ahol oly sok derűs, kö­tetlen estét átbeszélgettünk. A nagyméretű lapban másfél oldalt kitevő riport közli „búcsúprédi­kációját”. Az Istenben mélyen hí­vő, de az egyház igehirdetésének elmerevedett, megüresedett „szö­vegével” kritikailag vívódó mo­dern ember korszerű bizonyság- tétele süt át ezen a zsurnaliszta „prédikáción”. Küzd a megisme­résért, hogy találkozzék Istennel, „akit a papok üressé prédikál­tak”. Idézi egy brazil író monda­tát: „senki sem olyan, mint ami­lyennek látszik, még Isten sem.” Emlékiratot nem írt. Gondola­tai, küzdelmei, megvilágosodásai cikkeiben, könyveiben rejlenek. Megszámlálhatatlan cikket írt, ta­nulmányokat, könyveket, színda­rabot, s egy pályadíj nyertes re­gényt „A pap bűne” címen, ami megjelent finnül, svédül, néme­tül és lengyelül. Keresztmetszetet kapunk ebben az „egyházi kri­miben” az ébredés egy torzulásá­nak leírása során a finn társada­lom legkülönbözőbb alakjairól. Most, miután megjárta az élet és halál határmesgyéjét, átadta a tollat s elvonult pihenni. Pi­henni? Haja megőszült, szakáit növesztett, a léptei óvatosan meg­rövidültek, de mondatai olykor keményen találók, ökle néha az asztalra csap s megremeg a nit- rcumintes dobozka. „Az elmúlt vi­lág már történelem. A ma van előttünk, s feladatunk a jövő” — mondja. „Az álmok sohase való­sulnak meg igazán. De nélkülük nem.lehet élni.” A főszerkesztő tollát Pentti Eempiäinew vette át, aki eddig az egyetem hittudományi karán volt a gyakorlati teológia tanársegéde. 51 éves. Számos tudományos könyv szerzője, egyházi bizottsá­gok tagja s a finn énekeskönyvet megújító bizottság elnöke. Ezen a téren együtt dolgoztunk vele mi is. A búcsúzó főszerkesztőtől nem búcsúzunk. A miénk ő töretle­nül. Testvérlapunk új főszer' kesztőjét szeretettel köszöntjük várjuk vele is a szoros együtt működést. Koren Emil

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom