Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-10-09 / 41. szám
Isten imádása9 Dr. Mihály Dezső béhe9 iga&ságosság 4. Az Egyházak Világtanácsa VI. nagygyűlése Vancouverben Az előző cikkekben lépésről lépésre igyekeztünk rámutatni a vancouveri nagygyűlés lényeges vonásaira. Jeleztük, hogy két „ügy” volt a középpontban: Isten imádása (istentiszteletek), továbbá a béke és igazságosság. Nem volna teljes a kép, ha nem szólnánk egy harmadik nagyon fontos témáról: az egyházak egységéről. Ez is igen nagy hangsúlyt kapott. Lépések az egység felé Ez a címe annak a dokumentumnak, melyet az egyik munka- csoport dolgozott ki, és amelyet a nagygyűlés szinte teljes egyhangúsággal fogadott el. A fontos írás így indul: „Az Egyházak Világtanácsa első célja és feladata, hogy az egyházakat a látható egységre hívja az egy hitben és egy úrvacsorái közösségben, amely kifejezésre jut az istentiszteleten és Krisztusban való közös életben és állandóan halad efelé az egység felé, hogy a világ hinni tudjon. (Itt utalás történik János evangéliuma 17, 21-re: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem”). Ez a ,;vízió” (látomás) magában foglal két alapvető ökumenikus ügyet: az egyház egységét és megújulását, továbbá a nagy emberi közösség (emberiség) gyógyulását és rendeltetését — mondja a nyilatkozat. »Az egyház egysége létfontosságú az egyházak ,egészségére', ugyanakkor az emberiség családjának jövője szempontjából. Ez Isten akaratának való engedelmesség, egyben a „dicséret áldozata”.« Ezt követően a nyilatkozat vázolja, hogy ez a „látomás” miképpen került elő azon az „ökumenikus úton”, amely Amsterdamtól vezetett Vancouverig. Mindegyik nagygyűlés egy bizonyos oldalról közelítette meg az „egység” kérdését és mutatott rá az egység különböző elemeire. Amsterdam (1948) ezt hangsúlyozta: „Együtt akarunk maradni”. Evanston (1954) a Krisztusban való reménység fontosságát emelte ki. Üj Delhi (1961) azt húzta alá, hogy az egység „minden helyen élő keresztyének teljes közösségét” jelenti. Montreal (1963) az ilyen egység elsőrendű forrásáról, az evangéliumról tanúskodott. Uppsala (1968) az igazi' egységet a „különbözőség ellenére fennálló egység”-ben rajzolta meg. Nairobi (1975) a „helyi egyházak kiengeszt.elődött közösségét” (conciliar fellowship) látta maga előtt. Ebben a „kiengesztelődött közösségben”, mindegyik helyi egyház megéli a másik egyházzal való valódi közösséget, együtt tesznek bizonyságot ugyanarról, az „apostoli hit”-ről, és ezért elismerik a másik egyházat, mint amely a „Krisztus egyházához tartozik” és mint amelyet ugyanaz a Szentlélek vezet. Ezért elfogadják ugyanazt a keresztséget és részt vesznek ugyanabban az úrvacsorában. Vancouver: \ „úrvacsorái látomás” Miben lépett tovább Vancouver? Üj fogalmat hozott, melynek tartalma ugyan már más nagygyűléseken is — elsősorban Nairobiban — felvillant, de egyértelműen Vancouverben fogalmazódott meg. A dokumentumban ez az angol kifejezés szerepel: eucha- r istic vision”. Nehéz magyarra fordítani. „Eucharistia” hálaadást jelent, de nem általában, hanem legtöbbször az . „úrvacsorával” kapcsolatban. Ezért itt lényegében az úrvacsorái közösség megvalósulásáról — egyelőre mint látomásról — van szó. Így is mondhatom: minden keresztyén közös úrvacsora-vételéről. De még ennél is tovább mutat ez a látomás. Nagyon nyomatékosan hangsúlyozta a nagygyűlés, hogy az egyházak úrvacsorái egysége következménnyel járna az emberi társadalom, általában az egész emberiség számára. Tehát ez az úrvacsorái egység nem pusztán „önmagáért”, vagy éppen az egyházak „egységéért” volna szükséges, hanem az egész emberiségért. A nyilatkozat figyelmeztet arra, hogy nem lehet az egyház egységét és az emberiség egységét egymással szembe állítani, vagy egyiket a másik elé helyezni, mondván, az „egyház egysége” a fontos számunkra, vagy a másik oldalon, az, „emberiség egysége” a lényeges, mert a kettő egyformán fontos és egyik sem lehet a másikhoz képest má- sodrangú. «Béke és igazságosság egyik oldalon, keresztség, úrvacsora, egyházi (lelkészi) hivatal a másik oldalon, együtt igényli figyelmünket. Ezek összetartoznak. „Kristus — a világ élete — egyesíti a mennyet és a földet, Istent és az Ő világát, a lelkit és a világit. Az Ő teste és vére, amely a kenyérben és borban adatik, egyesíti a liturgiát és a diakóniát, az igehirdetést és a gyógyítás cselekedeteit. Így a mi ,,eucharis- tikus látomásunk” átfogja a keresztyén élet és bizonyságtétel egész valóságát és új fénnyel világítja meg a keresztyén egységet» — mondja a nyilatkozat. Lehet, hogy sokak számára kissé idegen még ez a „vízió”. A lényege fez: Ha a keresztyének szorosabb egységre tudnának jutni egymással, egészen odáig, hogy úrvacsorái közösségben is élnének, ezzel gyógyítanák a széttöredezett emberi közösséget, a társadalmat is. Számunkra, azonban nem „vadonatúj” ez a felismerés, hiszen „diakóniai teológiánk” alapján több mint két évtizede hangsúlyozzuk, hogy az egyház nem önmagáért, hanem a világért van és, hogy a „kereszten egység” nem szolgálhatja az emberiség szembenállását — „hívők— nem-hívők” —, hanem éppen ellenkezőleg: az egyházak egységének az emberiség egységét is elő kell mozdítania. „A bizonyságtevő egység vonásai” A vancouveri nyilatkozat szól arról is, hogy mi szükséges a fent említett szolgálat elvégezhetőségéhez. Ezt mondja: 1. Az „apostoli hit” (apostolic faith) tartalmának közös megértése és ennek nyomán annak közös megvallása. Ha idáig eljutnak az egyházak, segíthetik (Folytatása a 3. oldalon) A nagygyűlés úrvacsorái edényei 1912—1983 Hosszú és hűséges egyházi szol- pestre kerülése után, kezdettől gálát után, szeptember 15 -én, váratlanul eltávozott közülünk az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője, legfőbb világi tisztségviselője. Ügy tért haza mennyei Atyjához, ahogyan egész szolgálata során ismertük: csendben, szelíden, alázatosan, panaszszó nélkül viselve a fájdalmakat. Temetése, a végső búcsúvétel szeptember 28-án volt az Újpesti temetőben. Dr. Mihály Dezső 1912. február 8-án született Zalaegerszegen. Középiskolai tanulmányait Zalaegerszegen és a pápai Református Kollégiumban végezte. Jogi doktorátusát a Pécsi Tudományegyetemen szerezte meg. Világi hivatásában hosszú ideig dolgozott egészségügyi jogi területen, és mindaz Egészségügyi Minisztérium osztályvezetője vonult nyugalomba. Gazdag és sokoldalú egyházi tevékenysége során 1952-től a Veszprémi Egyházmegye világi főjegyzője, 1958-tól az Országos Egyház főjegyzője, 1960-tól a Veszprémi Egyházmegye felügyelője, 1964-től az Északi Egyház- kerület jogtanácsosa és 1975-től haláláig az Északi Egyházkerü - let felügyelője volt. Jelentős szerepet töltött be az 1966. évi Zsinat előkészítésében és munkájában. Egyre magasabb egyházi tisztségeit mindig példamutató szerénységgel és hozzáértéssel, mindenki megbecsülésétől körülvéve töltötte be. Közben, Budahűséges tagja maradt az újpesti gyülekezetnek, ahol feleségével együtt példamutatóan vett részt a gyülekezet életében. Akik abban a kiváltságban részesültek, hogy közelebbről ismerhették, tanúsíthatják, menynyire szerette hazáját, népét és evangélikus egyházát. Tartózkodó szerénységgel, de mély belső meggyőződéssel beszélt arról, hogy élete során a legtöbbet egyházi szolgálata jelentette a számára. Sohasem hivalkodott magas egyházi tisztségeivel. De mindenki megérezte, aki közelebbi kapcsolatba került vele: az önmagát háttérbe állító, másokért élő krisztusi szolgálat tüze égett a szívében. Végtelenül finom érzékkel még a legnehezebb helyzetekben is el tudta kerülni, hogy másokat megbántson. A sze- retetről nem csak beszélt. A szeretet és szolgálat öröme sugárzott az életéből. Ezért is tudta egyházunk diakóniai teológiáját olyan mély belső meggyőződéssel vallani és követni. Egyházunk országos vezetőségének tagjaként mindig tudatosan és következetesen vette ki a részét egyházunk társadalmi és nemzetközi szolgálatából, és egész szívével segítette az egyházunk és államunk közötti jó kapcsolatok elmélyítését, öröm volt együtt szolgálni vele az egyházi vezetés felelősségteljes munkájában. Ebben minden mélyen érdekelte, az egyházkerület kis falusi gyülekezeteitől és szórványaitól a nagy nemzetközi egyházi eseményekig, őszinte, mély örömmel készült a jövő nyári evangélikus világtalálkozóra. Isten úgy végzett felőle, hogy csak az előkészületek hűséges segítésével vehessen részt benne. Hálával, megbecsüléssel és fájó szívvel búcsúzunk dr. Mihály Dezső egyházkerületi felügyelőtől, a hűséges szolgatárstól és igaz baráttól. Legyen áldás minden, ismert és nem ismert, hűséges szolgálatán. Teremjen szolgáló élete sok gyümölcsöt egyházunk és népünk életében! Isten irgalmas szeretete takarja be a távozót, gyászoló családját, munkatársait, akik szívükben őrzik élete, hűséges példáját! „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya” (János ev. 12, 26). Miklós Imre államtitkár az NSZK-ban Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke Eszak-Rajna-Wesztfália tartományi kormánya kultuszminiszterének meghívására szeptember 18. és 24. között látogatást tett a Német Szövetségi Köztársaságban. Találkozott Johannes Rau tartományi miniszterelnökkel, valamint más állami vezetőkkel és megbeszélést folytatott Gerhard Brandttal, a rajnai evangélikus egyház elnökével és az egyház vezető tisztségviselőivel arról, hogy a két ország protestáns egyházai miként járulhatnak ozzá az európai békéhez, az enyhüléshez és a két ország kapcsolatainak további fejlődéséhez. A megbeszéléseken részt vett dr. Tóth Károly református püspök is. (MTI) DR. FERENCZ JÖZSEF PÜSPÖK KITÜNTETÉSE A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Ferencz Józsefnek, a Magyarországi Unitárius Egyház püspökének a magyar állam és az unitárius egyház közötti jó viszony fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként 75. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és ifj. Bartók Béla, az unitárius egyház főgondnoka.
