Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-02 / 40. szám

Dar es Saalam 1977 — Budapest 1984 Beszélgetés dr. Ansa A. Lemával, az LVSZ főtitkárhelyettesével (Folytatás a 3. oldalról) zak, amelyek nem voltak ennyi­re nagygyűlés-közeiben. Kérdés: A budapesti nagygyű­lésre való készülődés idején mely problémák, feladatok állnak elő­térben? Mi az, ami a budapes­ti nagygyűlésre különösen is jel­lemző, a Dar es Saalam-ira pedig nem volt? Lema: Én úgy gondolom, hogy sem a végrehajtó bizottság nagy­gyűlés bizottsága, sem a helyi előkészítő bizottság számára nem odódnak ebből a nagygyűlésből a Dar es Saalam-itól eltérő felada­tok. Sőt, úgy látom, hogy itt Ma­gyarországon sok tekintetben elő­nyösebb helyzet van. Például a Magyarországi Evangélikus Egy­ház meg tudta oldani a nagy­gyűlésnek az elhelyezését. Míg néíunk, Dar es Sasiamban körül­belül egy évvel a nagygyűlés meg­kezdése előtt tisztázódott ez tel­jesen. És sok más vonatkozás­ban is azt kell mondanom, hogy Magyarországon kedvezőbb a helyzet, mint Dar es Sasiamban volt. Szeretném elmondani ebben az összefüggésben azt is, hogy szá­munkra nagyon fájdalmas volt az, hogy Tanzániába három tag­egyháznak a képviselői nem kap­tak beutazási vízumot. Annak el­lenére, hogy a kormány több íz­ben is megígérte, hogy minden résztvevő beutazási engedélyt fog kapni. Ezt nagyon sajnál­juk. Ez egy sokk volt, amire mi, mint egyház nem voltunk fel­készülve és tehetetlenek voltunk. Magyarországgal kapcsolatban ígéretet kaptunk, hogy minden hivatalos résztvevő és delegátus beutazási vízumot kap és most már tapasztalatunk van arra, hogy Magyarország ezt nemcsak ígéri, hanem bizonyos esetekben, amikor ezt kértük, már meg is adta. Tehát ebben a vonatkozás­ban is az az érzésem, hogy Ma­gyarországon most kedvezőbb a helyzet, mint a mi esetünkben volt. Abban a vonatkozásban is elő­nyösebb a helyzet Magyarorszá­gon, hogy az előkészítő bizott­ságnak sok tehetséges tagja van és ez Dar es Saalamban nem így volt. Tehát a személyi összeté­tele az előkészítő bizottságnak Magyarországon jobb, mint volt Tanzániában. Ezenkívül még egy óriási előny az is, hogy a nagy­gyűlés Budapesten lesz, ahol egyúttal az egyháznak is a köz­pontja van. Még Dar es Saalam esetében ez azt jelentette, hogy 600 kilométerre volt a nagygyű­lés az egyház központjától. Ez a távolság azt is magával hozta, hogy az egyház központ­ja az állami hatóságokkal nem tudott olyan szoros kapcsolatot tartani és ezért derült ki pél­dául csak túl későn, hogy egyes személyek nem kapták meg a beutazási engedélyt. Ügy tűnik számomra, hogy itt az egyházi vezetők és a kor­mányzat képviselői közötti kap­csolat nagyon jó és nagyon szo­ros. Ezzel nem azt akarom monda­ni, hogy Tanzániában az egyház és állam között valami problé­ma volna, vagy nem lenne jó viszony, hanem csak azt, hogy ott abból az adottságból követ­kezően sem lehetett olyan szo­ros a kapcsolat, mint ahogy azt eddig itt láttam és ahogy arra a külső körülmények következ­tében lehetőség van. Kérdés: Amennyire én látom és ismerem, a Tanzániai Evan­gélikus Egyház az ország hatá­rain túl is nagy felelősséget vál­lal. Például befogadja, segíti a szomszédos országokból jött me­nekülteket, más afrikai országok­ból való diákokat fogad, misz- szionáriusokat küld. Ügy tűnik tehát, hogy az ön egyháza nem­csak az ország népéhez kötődik, hanem messzebbre, a világba is kitekint. Most mint tanzániai ál­lampolgárt és keresztyént sze­retném kérdezni, mit Vár a bu­dapesti nagygyűléstől a világ égető kérdéseit illetően? Lema: Hadd mondjam el, hogy miért van az, hogy Tan­zánia otthont ad mintegy 12 or­szágból való menekültnek. Az egyik oka ennek az ország hely­zete, tehát a helye. Tanzániának 8 szomszédja van, amelyek vele határosak. És kettő kivételével minden szomszédos országban voltak olyan problémák, amelyek arra késztették az embereket, hogy meneküljenek és Tanzániá­ba jöjjenek. És Tanzánia nem szándékozik ezeket a menekül­teket elküldeni, jöjjenek akár Dél-Afrikából, akár Ugandából, akár Ruandából. . Az egyház tehát megszokta már azt, hogy menekültek jön­nek ezekből az országokból. Ezenkívül az egyház misszioná­riusokat küld ki Zairébe, Mala- viba, Mozambikba és Kenyába. És én azt gondolom, hogy ez azért van, mert egy élő egyház nem lehet más, mint misszioná- ló egyház. Ha most már Budapestre gon­dolunk, azok közül a kérdések közül, amelyek a magyar embe­rek számára problémát jelente­nek, sok, számunkra teljesen el­térő, egészen más. Például nem tudom, itt Magyarországon Önök­nek van-e menekült-problémá­juk. Aztán vannak olyan kérdé­sek, amelyek közösek, amelyek bennünket, mindannyiunkat iz­gatnak. így a béke kérdése. De hadd tegyem hozzá — számos, békével foglalkozó konferencián vettem részt —, hogy a béke kérdésében a hangsúly nálunk talán másutt van. Gondolom, hogy Magyarországon a kérdés főleg ,a kelet—nyugat feszültsége és a leszerelés kérdése körül összpontosul. Ez persze számunk­ra is fontos kérdés. Tudjuk, hogy amellett a fegyverzet mellett, amely ebben a világban van, senki sem élhet biztonságban, hogyha háborúra kerülne sor. De az átlagos tanzániai ember nem kelet—nyugat viszonylatában gondolkodik, amikor a békéről van szó. Az átlagos tanzániai más pontokat emlegetne akkor, amikor a béke kérdéséről, van szó, nem azt, ami itt előtérben van, t. i. kelet—nyugat ellenté­te, illetve fegyverkezés és lesze­relés. Mi többet beszélünk azok­ról a veszélyekről, amelyek pél­dául délről, Dél-Afrika felől fe­nyegetnek bennünket. Ez köze­lebb van a mi otthonainkhoz, mint a másik feszültség. Tehát a fókusz nem ugyanaz. Ez nem jelenti azt, hogy az aggodalmat nem osztanánk és az nem lenne számunkra is kérdés, csak más­képpen. Ami a mi otthonaink­hoz közelebb van, azt érezzük jobban és ezért ezt hangsúlyoz­zuk. Kérdés: Olyan kérdésekre is gondoltam, mint az éhezés, amely a világ nagyobbik részének gondja. Vagy az igazságosabb társadalmi rendszer kérdése, amely minden országot érint. Mondana néhány szót ezekről is? Lema: Igen. Ezek a kérdések, mint az éhség, az emberi jogok, valamint az igazságtalanság, a társadalmi Igazságtalanság kér­dése, nagyon előtérbe voltak Dar es Saalamban. És úgv gondolom hogy 1977. óta nem sokat javult a helyzet. Sőt talán azt kellene mondanom, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint akkor volt. Ma több ember hal meg éhség kö­vetkeztében, mint 1977-ben. Na­gyon sok igazságtalanság van a világban és ezek a kérdések új­ra terítéken lesznek a budapesti nagygyűlésen. Nincs kétségem affelől, hogy akik itt Magyaror­szágon érdeklődnek ezek iránt a kérdések iránt, azok kíváncsiak lesznek arra, hogy mit mond a nagygyűlés. És várjuk, hogy a magyarországi egyház delegátusai is majd hozzászólnak ezekhez a kérdésekhez. Kérdés: Az igazat megvallva, a nemzetközi kommunikációban kezdő vagyok, ez az első inter­júm egy külföldivel... A Ma­gyarországi Evangélikus Egyház sajtójában szeretnénk minden tő­lünk telhetőt megtenni a nagy­gyűlés jó előkészítése érdekében. Káldy püspök úr javasolta, an­nak idején, hogy az Evangélikus Életben mutassuk be az LVSZ tagegyházait, az összes tagegyhá­zat, ehhez a Bachmann-féle könyvön kívül a legújabb anya­gokból is szeretnénk minél többet használni, ahol csak tudunk. Az LVSZ osztályainak bemutatását is tervezzük. Mit tanácsol, ho­gyan tehetné a sajtó a legjobb szolgálatot ennek az ügynek, mit várnak tőlünk? Lema: A nagygyűlés előtt egy egyházi újság szerkesztőjét meg­kértük, hogy az újságjában szen­teljen nagyobb figyelmet a nagy­gyűlésnek és maga a főszerkesz­tő részt vett a nagygyűlésen és minden nap tudósítást adott a mi nemzeti nyelvünkön, szuahéli nyelven a nagygyűlés eseményei­ről nagyon jól, nagyon érdekesen és ez figyelmet keltett minden­felé. De ezen kívül a szomszédos országokból is hívtunk egyházi újságírókat, akik ott töltötték a teljes időt, és nagyon jól beszá­moltak. És, ami azután meglepe­tés volt a számunkra is, hogy ál­lami újságok is küldtek tudósí­tókat és naponta Beszámoltak a nagygyűlés eseményeiről és en­nek révén nemcsak a keresztyé­nek, az egyházi emberek, az evan­gélikusok szereztek tudomást az eseményekről, hanem a szekulá- ris társadalom is. — Amit én ta­nácsolni tudok, az valami ilyes­mi lenne —. Többen írtak cikkeket és ta­nulmányokat a tanzániai egyház életéről és szolgálatáról, és eze­ket a cikkeket megkapták a nagy­gyűlésre érkező delegátusok az irataik közt és ezeket tanulmá­nyozhatták. Ezenkívül Tanzánia államról is voltak ilyen anyagok, amiket szintén kézhez kaptak az érkező vendégek. A bizonyságtétel jellege az egy­házi életnek jelen volt játéko­kon, színdarabokon és kórusokon keresztül is, amelyek felléptek a nagygyűlésen. Számos kulturális eseményre is sor került a tanzá­niai egyház bemutatkozása kap­csán, hogy ezek útján az érkező­ket megismertessük a valóságos élettel. Nincs kétségem afelől, hogy ezeken a területeken önök jobban fogják csinálni, mint mi. Ügy látom, hogy ezekben a dol­gokban jobban felkészültek, job­ban fel vannak szerelve, több le­hetőségük van. BEFEJEZŐDIK LUTHER MÜVEINEK TELJES KIADÄSA Száz esztendő tudományos és kiadói munka után most jelenik meg Luther teljes és ismert élet­művének, a „welmarinak” neve­zett kiadás utolsó két kötete. Négy további lezáró pótkötet még nyomdában van, illetve kéz­iratban fekszik. Ezzel a weimari Hermann Böhlaus Utódai Kiadó a reformátor ötszázadik születési évfordulójára befejezi az időköz­ben több mint száz kötetre növe­kedett életmű kiadását. A weimari Hermann Böhlau Luther négyszázadik születésnap­ján kezdte el a reformátor mű­veinek kiadását és úgy tervezte, hogy ezt a munkát tíz év alatt befejezi. Az akkor megindult ku­tatások és a folyamatosan foly­tatott kutatómunka azonban oda vezetett, hogy a pontosságáról és tudományos hiteléről híres kiadói munka időtartama száz évre bő­vült. Az úgynevezett „Weimari kiadás” minden más, Luther mű­veit tartalmazó kiadásnak az alapja és négy részből áll: mű­vek, asztali beszélgetések, a né­met Biblia és levelek. A teológiai tudomány művelői, a történészek és a nyelvészek számára a kiadás felbecsülhetetlen jelentőségű, mert magában foglalja a külön­féle szövegváltozatokat csakúgy, mint Luther kortársainak a szö­vegekhez írott megjegyzéseit. Ha száz évvel ezelőtt azt gon­dolták, hogy Luther minden mű­ve és ránk maradt szava már is­mert, akkor azt kell mondanunk, hogy azóta is és napjainkban is új meg új felfedezések látnak napvilágot annál is inkább, mert a Luther-jubileum új indítást adott a nagyon aprólékos kutató­munkának. Ezért a „Weimari ki­adás” ugyan száz év után lezárul, de a reformátor életművének fel­tárása tovább folytatódik. (Neue Zeit-ena) Leltározás miatt — nyitvai 1 Kor 1,4—9 Bosszankodunk, ha megszokott üzletünk ajtaján a „leltározás miatt zárva” felirat fogad. Pedig egy-egy leltározás nemcsak a pénzügyi ellenőrzésért fontos, ilyenkor kerülnek elő sarokban felej­tett áruk, rejtett tartalékok. Minden leltározás realitásra ösztönöz: vedd számba készleteidet, s gazdálkodj azzal, amid van! Megható mai igénkben Pál apostol Isten előtti leltározása. Hála­adással szedi csokorba a korintusi gyülekezet Istentől kapott javait, emlékezteti őket adottságaikra, s miivdarra, ami azok elfogadásából következik. Példája nyomán mi is kedvet kaphatunk hasonló leltá­rozásra. ISTEN MAI NÉPE, VEDD SZAMBA ISTEN AJÁNDÉKAIT! A megszokottakat is: a fehér kenyeret, a tiszta levegőt, a szomjatoltó vizet. .. Meg kell tanulnunk, ezek mennyire nem magától értetődő velejárói életünknek, hiszen eddig rosszul osztottuk őket, s a ter­mészet javait a Föld sok pontján tönkretette már az emberi kap­zsiság vagy felelőtlenség. Nem természetes egészségünk, ép-kéz-láb voltunk, érzékszerveink megléte sem. Jobb, ha egy leltározás nyomán adunk érte hálát, mintsem az ajándék elvesztésekor döbbenünk rá arra, mekkora kincs birtokában voltunk. DE LEGKEVÉSBÉ MAGÁTÖL ÉRETÖDÖ A KEGYELEM, ISTEN FELÉNKFORDULÁSA. Pállal s a korintusiakkal együtt örvendhet annak Isten mai népe, hogy a Jézus Krisztusról szóló envangélium ma is szól s mindnyájunké. Az az evangélium, hogy O eljött a Földre, testvérünkké és barátunkká lett, életét adta értünk és fel­támadt megigazulásunkért. Íme, minden, amit tett, a mienk. Be­írható, sőt már be is Íratott leltárunkba. AJÁNDÉKAI BIRTOKLÁSA TULAJDONKÉPPEN VÉLE VALÖ KÖZÖSSÉGÜNK, hozzá tartozunk, mint szőlővessző a tőkéhez, mint a test tagjai a test egészéhez, mint az épület téglái a fundámen- tumhoz ... Tőle való hitünk fénye, szeretetünk melege, tehát min­denünk. Szegények, földönfutók lennénk nélküle! Ajándékai azonban nem egyszeriek, de fenntartásra szorulnak, állandó utánpótlást igényelnek. Isten mai népe, könyörögj tehát, hogy Urunk továbbra is halmozzon el ajándékaival. A már meg­ismert tiszta forrás ne apadjon el, Jézus keze ezután is nyújtsa a földi és a mennyei kenyeret. Kifogyhatatlan „áruraktára” táplálja életünk fogyó kincseit, a hitet és a szeretetet, a szolgálatkészséget és a reménységet. Könyörögjünk, hogy ajándékainál egyre fonto­sabb legyen számunkra ő maga, az ajándékozó. Az a Jézus tehát, aki a róla szóló igehirdetésben, az őt idéző testvéri beszélgetésben, a Hozzá való könyörgés alkalmával mindig jelen van, de aki ezen túl egyszer színről színre is megjelenik, hogy beteljesítse népe vá­rakozásait. Figyeljünk mind őrá, s ez óvjon meg gőgtől és elbiza­kodottságtól, attól, hogy ajándékait a magunk vívmányának vagy örökös zsákmánynak tekintsük! ELLENKEZŐLEG; ISTEN MAI NÉPE, AJÁNDÉKOZÓ JÉZU­SUNK AZT AKARJA, hogy megnyissuk ajtónkat minden ember­társunk előtt! A felleltározott kincseket nemcsak nekünk szánta, de mindenkinek, g,ki ezen a Földön él! Sokkkát akar jóllakatni! Ke­nyerünket vékonyabb szeletekre kell ttegftUftk, hogy a többieknek is jusson, Jézus a maradékkal bőségesen megelégít! A szolgáló szere­tet, a mások elé járuló bűnbocsánat, a türelem, Lelkének ajándékai pedig olyanok, mint a testünk inai és izmai, tönkremennek, ha nem használjuk őket. Ahogyan kaptuk, úgy kell odaadjuk, s ezzel is Róla teszünk bizonyságot. Áldott leltározás ez, számbavétele annak, amit Neki köszönhe­tünk, s tudatos gazdálkodás a kapott javakkal. Legyen hát nyitva szívünk és életünk mások számára — leltáro­zás közben is, „leltározás miatt — nyitva”! Áldott Isten népének ez a Jézusra mutató, hívogató nyitottsága! Zászkaliczky Pál Imádkozzunk! Áldott légy Urunk bőségedért: terített asztalodért és a bűnbocsá­nat oltáráért! Segíts meg minket, hogy ajándékaid számbavétele nyitottá és készségessé tegyen minden felebarátunk iránt. Segíts meg minket, hogy megajándékozott felebarátaink meg­kérdezzenek bennünket Felőled! Ámen. LÁTOGATÁS A MÚLTBAN Járom a kastély ódon termeit. Nyüzsög, zsibong a város odalenn. Körülvesz a magasság csendje itt. Az a jelen. Ez a történelem. Sok antik óra, művészi remek, de egy se jár, mindegyik megpihent... nem mutat többé múló perceket, nem méri már a rohanó jelent. S a hárfa ott... sok húrja elszakadt. Ki pengette? Milyen dalt pengetett, szomorúakat vagy vidámakat? Most némán őrzi az emlékeket. Az ódon termek kincsei mögött turisták járnak. Itt a múlt dalol, őriz, idéz harcot és örömöt... és az ágyún kisgyerek lovagol. Megyek a völgybe. Ott az óra jár, pendülnek még a hárfák húrjai... s a jelen ezer feladata vár... hidakat verni... hitet vallani... Az óra üt és az idő rohan. Ágyú helyett rakéta fenyeget. De egy örök kéznek hatalma van elűzni vészt és viharfelleget. Kísérjenek a múlt emlékei, segítsen ez az álomléptű csend arról az örök Űrról zengeni, Ki kézben tart múltat, jövőt, jelent! Túrmezei Erzsébet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom