Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-06-26 / 26. szám

GYERMEKEKNEK,

Vendég ünnepi ruha nélkül

Mt 22, 11—13

Nincs diák, aki ne bosszankodott volna, ha szülei vagy osztályfőnöke így fejezi be mondanivalóját: az alkalomhoz illő ruhába öltözzetek. Iskolai rendezvény vagy családi ünnep előtt mindig nagy a készülődés. Van, aki új ruhát varrat az alkalomra. Akad, aki órákat tölt töprengéssel, míg eldönti, melyik ruhájába öltözzön. Mi köze van a ruházatnak, a hajviseletnek vagy a puszta külső megjelenésnek a lényeghez, a tartalomhoz? — dohognak a tizenévesek. Mégis el kell ismernünk: egy hangverseny, egy esküvő vagy bármilyen ünnepi alkalom nem lenne vonzó és kellemes, ha a résztvevők piszkos ruhában, kócosán, izzadtan és porosán jelennének meg.

JÉZUS EGY KIRÁLYI HÁZ LAKODALMI VACSORÁJÁRÓL mond el most egy történetet. Minden szépen zajlik, de van egy zavaró esemény. Egy vendég úgy érkezett és úgy ült az asztalhoz, hogy messziről látszik rajta, nem készült fel erre az alkalomra. A király a bevonulás pillanatában végigtekint vendégei színes társaságán, de közülük csak azt az egyet veszi észre, aki „nem volt menyegzői ruhába öltözve”. Nem megy el mellette szó nélkül. Megkérdi: barátom, hát te hogy kerültél ide? Válasz azonban nem érkezik. A megkérdezett sértetten és konokul hallgat. Most már nem tehet mást a király, mint parancsot ad: dobjátok ki ezt az

embert! Igazságtalan lenne, túl kemény kezű ez a király?

JÉZUS TÜKÖRKÉNT TARTJA EZT A TÖRTÉNETET ELÉNK, hogy benne Isten országára pillantsunk. Isten minden embert hív országába, ünnepi asztalhoz. Baj lenne, ha piszkosan, porosán, csak úgy beesnénk a vendégek közé. Ha így érkeznénk és lennénk jelen, az azt mutatná, hogy sem Isten meghívását, sem a jelenlevők társaságát nem becsüljük.

Ha meghalljuk Isten hívását és örülünk neki, akkor egész életünk az ünnepi ruha elkészítésére adott idő. A ruhát pedig szavakból és cselekedetekből lehet igazán széppé formálni. Aki a meghívást hallja, az a parancsot is komolyan veszi. Isten parancsát, amely szép, tiszta, mások javát kereső életre szólít.

MINDEZT EGYETLEN EMBER VALÓSÍTOTTA MEG MARADÉKTALANUL. Egyetlen embernek hibátlan az ünnepi ruhája. Jézusnak. Figyeljük csak meg, mi az ő ruhájának titka? Egyetlen dísze van: a szeretet. Jézus követésére hív, törekednünk is kell a hozzá hasonlóra, imádkoznunk is kell érte. Jó, ha odafigyelünk a mi divatos öltözködésünkre, nehogy az egyetlen ékesség hiányozzék róla. Mert enélkül hiába mondjuk, hogy készültünk az ünnepi találkozásra és hogy mindent megtettünk. A lényeg, az igazi ünnepi ruha nem maradhat otthon a szekrényünkben. Sz. L.

Adományok a Luther-szoborra

'.'■ói <'•' ■ ■. io- JjOik'ó , I

Az Országos Egyház Pénztárától kapott értesülés szerint „június

3-ig 233 951,— Ft adomány érkezett a Luther-szoborra. Az adományokat ez úton is hálásan köszönjük. Továbbra is kérjük és várjuk a gyülekezetek és híveink adományait a rószaszínű postautalványon az alábbi címre: Országos Egyház Pénztára, Budapest, Üllői út 24. — 1088.

, ■ . , » -.. .. . M, „írok nektek, ifjak..."

Az élet: élmény?

Szükség van rá

A leghagyományosabban gondolkodó keresztyén is elismeri, hogy élményekre mindig szüksége van az embernek. Nemcsak régi, ókori filozófiai iskolák hirdették meg, hogy az élet élmények tárháza, hanem ma is vallják sokan. Mindennapi tapasz- lataink is igazolják, hogy a hétköznapi, szürke események mellett elengedhetetlenül fontos életünkben az ünnepi óra, a páratlan helyzet, az érzelmi csúcs. Olyan szerepe van az élménynek életünk területén, mint munkánkban a szabad hétvégeknek. Erőt és kedvet meríthetünk belőlük a folytatáshoz, a jövőhöz. „Az élet szép” klasszikussá vált tanítását legtöbb esetben épp az átélt élmények támasztják alá.

A napokban egy fiatalt bibliaórára hívtam. Rövid indoklással utasított vissza: az élet tele van élvezhető dolgokkal. Csak nem képzeli, hogy heti két órát elpazarolok? Ki akararom használni mindazt, amit lehet. Kétórás üldögélésre nincsen időm. Nem vitatkoztam vele, csak csendesen kértem, jói gondolja át azt a mon- mondatot, amelyet kimondott, mert ez nagyon veszélyes vélemény. Hirtelen kicsúszott a számon egy Bibliát idéző, nem épp stílusos mondat: nemcsak élményből él az ember! Ugyanakkor könnyen a helyébe képzeltem magam, mert tizenéves koromban magam is igy gondolkodtam, hogy csak élményszerzésre érdemes törekedni.

Legyen világos előttünk, hogy szükségünk van élményekre. De gondolkodjunk el azon, hogyan él és vélekedik a keresztyén ember az élményekkel kapcsolatban? El kell felejtenie? Le kell mondani róla? Küzdenie kell ellene, mint egy kísértés ellen? Vélekedhet ugyanúgy, mint bármely más kortársa? Vagy keressen egy medret, amelyben terelhető és szabályozható az élmény? Kell az élmény — de hogyan?- ^ . run.:

Megállni nehéz

Élmény mindig ott születik, ahol indulatunk, érzelmünk és ösztönünk valamilyen eseményt él át. Élménnyé válhat egy felfedezett szépség, egy átélt és végighallgatott színházi előadás, élménnyé válhat a zene, élmény- nyé válhat a szerelem. Az élmény születésének egyik legnyilvánvalóbb jele, ha valahol valakivel vagy valamivel tökéletes összhangban érezzük magunkat, szeretnénk egyre közelebb jutni hozzá. Ahol élmény ébred, ott szeretne kitárulkozni az ember. Ahol az élmény jelen van, ott szeretnénk lehorgonyozni, és maradni.

Ezen a ponton azonnal bekapcsolódik a' második szó, az élvezet. Igazán az válik élménnyé, amit élvezünk, amit jókedvvel és felszabadultan valósítunk meg. Ezek azok az események, amelyekre névze igaz a szabály: nagyon nehéz megállni. Egy pohár bor kortyolgatása közben jól érezzük magunkat, ez távolról sem nevezhető bűnnek. Fiatalok egymás közelségére vágyódva egyre gyakrabban találkoznak és egyre több időt töltenek el egymással, ott nincsen szó parázna- ságról vagy bűnös tévelygésről.

A baj ott kezdődik, amikor elkezdjük vallani? az életben csak ezekre a percekre érdemes törekedni, csak kellemes és élvezetes területekre érdemes energiát befektetni. Elmarad a munkavégzés pontossága, megszakad a régi, jó kapcsolat a barátokkal, és elviselhetetlen leszek a környezetemmel, pedig csak egy kis élménykeresésre indultam. Hihetetlenül gyors az út az első pohártól, az első randevútól a zsarnoki módon uralkodó élményhajszolásig. Senki sem úgy lesz áldozata a szexnek, alkoholnak, kábítószernek vagy nikotinnak, hogy egy nap alatt vált rabbá. Hanem úgy, hogy a kóstolgatás, a próbálgatás az immunitás hiánya miatt egyedüli tartalommá vált az életében.

A „lejtő” elején még meg lehet állni. Egy elkezdett rossz beidegződést, szokást az első hetekbep még le lehet építeni. Később azonban ő visz magával. Ebben az ösz- szefüggésben nagy segítség Pál apostol szava: „Minden szabad nekem, de ném minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává” (1 Kor 6,12).

Csak egy életem van

Ezt a mondatot legtöbbször éppen az élet élvezésére buzdító esetekben szoktuk idézni. Most mégis az ellenkező vélemény alátámasztására szeretném felhasználni. A Jézust követni kívánó fiatalnak segítség ez a mondat. Olyan pálya az életünk, amit mindenki csak egyszer futhat be. Nem lehet felmentést kérni és nem lehet gyakorolni a lépeseket, mert itt minden lépés „éles lépés”. Nem fenyegetés a mondat, hogy csak egy életem van. Inkább a napjainknak és döntéseinknek értékét akarja. növelni. Nem mindegy, mivel telik, nem közömbös, mit cselekszem. És a pálya nem marathoni. Talán nagyon rövid.

Isten nagyon magasra emeli az emberkézbe adott emberi élet értékét. Sohasem lehet egészen a tulajdonunk, de amennyire rendelkezünk fölötte, az alig betölthető követelményeket állít elénk. Nem mindegy, hogyan gondolunk a mi egyetlen életünkre! Elég lenne csak élményként? Csak élvezetként? Talán méltóbb lenne, ha sok szépség és küzdelem után, a nagyobb öröm felfedezésének órájában Augustinusszal együtt mondhatnánk: „Az igazi boldog élet, ha benned, rajtad, miattad örülünk”

Ügy indulunk mindannyian, ahogy Albrecht Goes fejezi ki szép versében, „Hét életet szeretnék” címmel:

„Hét életet szeretnék: egyet a

léleknek szentelni, a jeleknek és az írásnak.

Egyet az erdőnek és a szikláknak, a mély csendtől megbűvölten. Egyet éjjel a tenger paláján

feküdni s

a hullámok fehér tajtékján, vagy a homokban,

a dünék füvén.

Egyet Mozartnak, a szelídségnek, s egyet a vad játékoknak.

És a földön minden

szívfájdalomnak egyet-teljes életet szentelni!. ■

És nekem — aki'hét életet

szeretnék —

csak egyetlenegy életem van!”

Ha átérezzük ezt a gondolatsort, rádöbbenünk, nem kevés az egy, de életre szóló feladat megtölteni és jól tölteni. Szabó Lajos

Kossuth Lajos azt

A SOPRONI LEVÉLTÁRBAN őriznek egy rendkívül érdekes és értékes levelet. (Néhány éve ezt az Iratot dr. Horváth Zoltán levéltáros publikálta.) Ezt a levelet nem kisebb személyiség, mint „Magyarország kormányzója”, Kossuth Lajos írta. Kelt pedig a levél Turinban, 1833. július 18-án, tehát éppen 100 esztendeje. Kossuth, a hontalan, 81 éves aggastyán, levelét Finch János úrnak, a „szabad királyi város” polgármesterének címezte. Értelme szerint Finck a törvényhatóság jókívánságait tolmácsolta a „turini remete” 81. születésnapja alkalmából, 35 évvel Kossuth emigrációja után. És annak ellenére, hogy Kossuth a Monarchia területen „persona non grata” volt, és semmi esetre sem szolgált előnyére senkinek, ha kapcsolatot tartott vele. Sopron azonban mindig szabadon és függetlenül cselekedett, ill. gondolkodott. Évszázadok nemes hagyományai alapján köszöntötte születésnapján a hontalan magyart, s így akaratlanul is ujjat húzott Béccsel. Vagy talán éppen ez volt vele a célja.

KOSSUTH VÁLASZLEVELE utal erre a szabad cselekvésre és gondolkodásmódra és kiemeli az evangélikus egyház, valamint az evangélikus jötanoda tevékenységét, amelyek nagy mértékben hozzájárultak a város szellemi arculatának és szabad gondolkodásának kialakulásához. Az evangélikus líceum az elmúlt évben ünnepelte fennállásának 425. évét. Idézzünk Kossuth leveléből!

„ — ... Sopron városa a magyar hazának Ausztriára dűlő kör szálén egy nevezetes kulturális központot képezve, nemzetünk közéletének gócpontjától 28, Bécs- től ellenben csak 8 geográfiai mér. földnyi távolságra esik (2 mérfölddel kevesebbre, mint Pozsony) és nem fekszik a Dunánál, mely némely más németajkú határszéli városok, s a folyammenti magyar vidékek közt folytonos érintkezési kapcsul szolgál, e fekvése s közlekedésének könnyűsége Bécs felé Sopronnak úgy kereskedelmi, mint társadalmi összeköttetései mindig nagy mértékben — a kanizsai vasút megnyitásáig pedig — kirekesztőleg Becshez terelték. Budapesttel (gondolom) csak 1875 óta van vasúti összeköttetésben. A győri vasút megnyitásáig, ha soproni ember gyorsan akart Budapestre jutni, Becsnek kellett kerülnie. Ha tehát a hazafias érzelemtől eltekintenénk, természetesnek mondhatnék, ha úgy talál- nók, hogy e közelség Becshez, kapcsolat a nyelv közösségével, mely Sopron lakosságának nagy része, s a szomszédos Ausztria közt fennforog, a kereskedelmi érdekek körén túl is egy nemét az eltérő vonzerőnek gyakorolná az érzelmekre. Kivált, ha tekintetbe vesz- szük, hogy Sopron városa jogtalan elzálogosítás által hazánktól elszakíttatva számos törvényeink ellenére huzamosabb ideig Ausztriához volt csatolva. Hogy minő befolyás fejlődhetik ki a közelségből, annak nevezetes bizonyságát adja a történelem azon tényben, hogy azon szomorú emlékű időkben, midőn a protestáns vallás szabadgyakorlata elnyomatott, s a lelkészek gályarábságra hur- coltattak, az evangélikus vallás nyilvános gyakorlata egyes-egye- dül a sproniaknak lett I. Leopold által Eggenberg hercegnő Imaházában megengedve, mégpedig csak azért, hogy a Bécsben

székelő német birodalmi evangélikus követek és ügyviselők ünnepek alkalmával ott az istentiszteletben részt vehessenek.

Az említett körülmények adták toliam alá azon kifejezést, hogy Sopron Városának magyar hazafias erzülete a minden magyar polgárral közös kötelesség színvonaláról az érdem magaslatára emelkedik, mert tény, hogy mindezen elterülő körülmények dacara Sopron városa a magyar hazanak mindig hű, édes gyermeke maradt, soha nem szított kifelé, mint némely mások teszik, s a magyar nemzet politikai egysegeitek, s a magyar érzületnek szívdobogása soha nem szűnt meg elevenen lüktetni a nemes varos közössegének keblében.

És itt engedje meg tisztelt polgármester ur, hogy a nyilvánosság kedvéért Sopron városa múltjából egy jellemző tényt felemlítsek ... Az a tény, hogy az ifjúságnak magyar nyelven oktatására nézve sem Sopron városa közönségének általában, sem különösen az ottani evangélikus felekezetitek még a legszomorúbb időkben sem volt törvény parancsára szükségük. Magam is azon felekezethez tartozván, természetesen mindig érdekkel viseltettem hitrokonaim egyházi és iskolai történelme iránt, s tisztán emlékszem, hogy olvastam Kövesdi Pál felől, aki a XVII. század 60-as éveiben Sopronban az evangélikus magyar középta- nudanak igazgatója volt. Olvastam azon tanítási tervet, melyet azon század vége felé Röschel a soproni evangélikusok számára készített, s örvendtem látni, hogy a magyar' nyelv mivelésére mind

üzente 1.

vallási, mind tudományos oktatás körében minő kiváló gondot fordított, s olvastam Ribini evang. egyháztörténeti munkájában, hogy amit Röschel a magyar nyelv művelésére nézve szorgalmazott, azt a soproniak különösen helyeselték, s csakugyan Ribini’'ennek tulajdonítja hogy a soproni tanodában a latin és a német nyelv művelésével a magyar nyelvművelés ’mind e mai napig’ összeköttetik.

Márpedig Ribini munkája József császár idejében jelent meg, tehát az a ’mind a mai napig’ azon korszakról szól, midőn a magyar nyelv, melynek a hatalmas kény- úr irtóháborút izent, a magyar arisztokrácia köréből már száműzve volt, de a soproni német ajkú polgárság által még akkor is pártfogoltatott. Dicsőséges példa ez, mely hangosan tanúskodik Sopron városa közönségének magyar hazafias érzelme felől.

E szellem lengése cselekvé, hogy az újjászületendő magyar irodalom buzgó munkatársai közt mindjárt századunk kezdetén ott találjuk a ’Soproni Magyar Társaságot’, s hogy a magyar irodalmi történet megörökítette annak is emlékezetét, hogy a magyar költészet újabb korszakának egyik kimagasló alakja, kit Toldy az új iskola egyik legszebb eredményének nevez. Kis János Superintendens a soproni evangélikus tanodáknak köszönheté azon magyar szellemi műveltség alapját, mely Sopronból oly termékkel gazdagította a magyar irodalmat melyek közül többekről még ma is irodalmunk óriási fejlődése mellett is elismerte fel is jegyezte a kritika hogy 'örökké szebb virágai közé

fognak tartozni a magyar költészetnek’ ...”

A KOSSUTH LEVELÉBŐL VALÓ IDÉZETEK azért is emlékezetesek, mivel a többször említett „evang. tanoda” a jelenlegi Berzsenyi Dániel gimnázium az elmúlt évben ünnepelte alapításának (1557) 425. évfordulóját de azért is, mivel alapvető igazságokra hívja fgl a figyelmünket Egyfelől az iskola magyar és progresszív szellemének születésénél a soproni német ajkú, de magyar érzelmű polgársága bábáskodott, másfelől az iskola országos művelődésügyi kérdésekben hallatta szavát Sőt, pontosabban fogaid mazva, a soproni evangélikus gimnázium (líceum, sic!) a magyar művelődéstörténetben új fejezetet nyitott a 13. század derekán. Mert a Kazinczy óknak tulajdonított érdemek azonnal vesztenek fényükből, ha a történelmi hűségnek megfelelően a Röschel —Ribini—Kis-féle nyomvonalon haladunk következetesen végig. Kazinczyék és a reformkor lényegében — s ezt Kossuth levele is alátámasztja —, a magyar nyelvi kérdésekben kész programot kaptak Soprontól. Éltnek az igazságnak a kimondásával még adós irodalomtörténetünk.

Az iskola részletes történetét az elmúlt év során különböző kiadványokban publikálták. A Kos- suth-féle levélidézet azonban egykét lényegbevágó kérdést vet fel. Első renden a lutheri reformáció szerepét a magyar nemzeti tudat kialakításában. Szorosan ezt követően azt a sorsközösséget, amely a Du na-medence idegen ajkú etnikumai, de mint lutheránusok,, vállaltak a magyar tömegekkel. A kérdést szűkítsük le Sopron „németajkú polgáraira”.

(Folytatjuk) Rédcy Pál