Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-05-15 / 20. szám
^ öKumené ^ öKumené öKumené ® Az élet Isten ajándéka Vancouver, 1983 Illyés Gyula ra vatalánál Egy társaságban a teremtett világról, a világban meglévő szenvedésről, gonoszságról halálról esett szó. Valaki megjegyezte: „Hat nap alatt teremtette Isten a világot.” „Ügy is néz ki”, hangzott a kesernyés válasz. MINDEN. AMI ÉL, LÉTÉT ISTENNEK KÖSZÖNHETI. Az a tény, hogy az élet Isten kegyelmes szeretetének az ajándéka, az élet szentségét, rendkívüli nagyságát és értékét jelenti. Isten akarata az, hogy teremtett világában az élet minden földrészen fennmaradjon és kiteljesedjen. Világfenntartó munkájával Isten az életet fenntartja, gondot visel minden emberről, teremtett világáról. Ebben a munkájában Isten az embert munkatársává fogadta. Világunkat, az életet nem a Mindenség törvényszerűsége, az életerő, hanem Isten szeretete tartja fenn. A keresztyén ember reménysége a jövőbe tekint, miközben a jelenben reá váró feladatok felé fordul. Amikor kimondjuk, hogy az élet Isten ajándéka, nem Istennek egykori cselekvésére mutatunk csupán, hanem arra az életre nézünk, amellyel Istennek célja van. Amit a Szentírás az életről a kezdettel kapcsolatban mond, az Isten ígéretét is magában hordozza. Az élet ajándékához Isten ígéretet ad. Az Isten által ajándékozott élet a kiteljesedés reménységét és ígéretét hordozza magában. A keresztyén hit magában hordozza annak reménységét, hogy az élet győz minden életpusztító hatalom, a betegség, a nyomor, az éhínség, a szenvedés felett. Az életpusztító erőknek hatalma korlátozott. Isten hatalma alatt állnak, s rontó tevékenységük nem terjedhet tovább, mint ahogyan azt Isten megengedi. Isten életet ajándékozó szeretete azt jelenti, hogy Ö nem akar az Általá* teremtett világ nélkül élni és érte, javára mindent megtesz. Szeretetével munkálkodóan van jelen a világban. A világ az ember bűne ellenére is megmarad Isten világának. A TEREMTÉSHIT ÉS A MEG- VÁLTÁSHIT SZERVESEN ÖSZ- SZETARTOZNAK. Nem azért van teremtés, mert megváltás van, hanem azért van megváltás, mert teremtett világ és emberiség van. Minél komolyabban vesszük a Jézus Krisztusban adott megváltást, örök életet, annál komolyabban vesszük az Isten által adott életet. Annál inkább érezzük felelősségünket a felebarát, a természet, az emberiség életéért. A keresztyének, akik Jézusban ismerték meg az élet értékét, méltóságát és nagyságát, arra hivattak el, hogy Krisztus testének, az egyháznak tagjaiként munkálkodjanak az élet megmaradásáért és kiteljesedéséért. Bűnbánattal kell megvallani, hogy a keresztyének is gyakran az élet semmibevevésében —, rabszolgakereskedelem, faji gyűlölet, haláltáborok és koncentrációs táborok —, Isten teremtett világának pusztításában is résztvettek. AZ ÉLETET ISTEN KEZÉBŐL FOGADNI AZT JELENTI: Minden erővel munkálkodni az élet kiteljesedéséért. A keresztyének túl hosszú ideig egyoldalúan csak azt hangoztatták, hogy Isten az embert úrrá tette kezei alkotásán (1 Móz 1, 28). Ez is segített, hogy az ember a természetet kizsákmányolja és annak javaival felelőtlenül. pazarlóan éljen. Létünk és jövőnk összekapcsolódik a természet, környező világunk, a Föld életével és jövőjével. Az Isten által ajándékozott élet úgy maradhat meg a földön, ha ma mindent megteszünk azért, hogy világunk minden ember otthonává legyen. Ahol az emberiséget nem egymás elpusztításának gondolata, hanem az élet megóvásának feladata határozza meg. Minden ember felelős Isten teremtett világa fennmaradásáért. Mert minden egyes élet értékes, azért minden ember feladata az embei’társ életének védelme. Az ember Istentől azt a feladatot kapta, hígy védje, gondozza, őrizze meg a káoszba zuhanástól az életet, és teremtett világát. NEM KÉSZ A TEREMTETT- SÉG. Isten kijelentése a teremtett világról nem őstörténeti mitológia, hanem Isten tervének ismertetése az élettel kapcsolatban. Ez a végső cél és terv határozza meg a kezdeti dolgokat is. A teremtett világ, az élet a végső célra nézve jó. A kezdettől a végső cél megvalósulásáig az ember nem rombolhatja szét, semmisítheti meg Isten munkáját. Isten az élet lét- rehívásokor meghatározta annak célját és végét. Ez a vég nem az örök megsemmisülésbe zuhanás, nem a céltalanság és értelmetlenség győzelme az élet felett, hanem az élet célbajutása és kiteljesedése. A kiteljesedés felé haladó történelemben Isten a népét arra készteti, hogy munkálkodjanak azért, hogy szerte e földön férfiak és A húsvéti szünet utáni napokban szokatlan látványt nyújtott Teológiai Akadémiánk épülete. A népes zuglói Lőcsei-úton nemcsak szabadságukról visszatérő teológiai hallgatók, hanem budapesti és vidéki középiskolások is siettek reggel 8 órára a főiskolába. Dr. Profile Károly professzor áhítatát zsúfolt teremben, sőt a nyitott ajtókon át folyosóról is hallgatták. Az érdeklődő fiatalok ezután szétoszlottak a termekben. Ki-ki tetszése szerint hallgatta a számára érdekesnek ígérkező előadásokat: az ó- és újszövetségi írásmagyarázat, a rendszeres teológia. az egyháztörténete, a gyakorlati teológia és az egyházszociológia tárgyköréből. Ám volt, aki a héber vagy görög nyelvi órákat részesítette előnyben. MI VOLT A HÁTTERÉBEN ennek a ritka alkalomnak? A teológus ifjúság tanulmányi bizottságának javaslatára a tanári kar •nemrég elhatározta, hogy néhány állami iskola gyakorlatához hasonlóan két koratavaszi napon megnyitja kapuit mindazok előtt, kik esetleg leikészi hivatás mellett fognak dönteni, vagy egyébként komoly érdeklődést mutatnak a teológiai kérdések iránt. A dékáni meghívóra sok budapesti lelkész és országosan sok esperes hirdette meg a gyülekezeti ifjúság körébe ezt a ritka alkalmat. Sokan előre jelezték részvénők, fehérek és feketék reménységgel várhassanak arra, hogy megadatik nekik az Isten által kapott élet fenntartására szükséges betevő falat. A tömegpusztító fegyverek nem égetik le a mosolyt gyermekarcokról és nem semmisítik meg az életet a földön. Az a tény, hogy az életet Isten ajándékaként fogadjuk el, az életért végzett szolgálatra aktivizál. ISTEN SZERETETÉNEK A KORONÁJA AZ, hogy nemcsak életet ajándékoz, hanem megnyitja szívünket az ajándékért köszönetét mondásra is. Amikor valamit megköszönünk, akkor túllépünk önmagunkon és ki tárulkozunk a felebarát előtt. Isten azért ajándékozott életet az embernek, hogy Isten szeretetét visszasugározza az embertárs felé. A szere- tetlenség sugara — atomsugárzás — pusztít. A szeretet sugara éltet, melegít, reménységre bátorít. Legyünk énnek az éltető sugárnak hordozói. Nagy István teli szándékukat. A két nap alatt — április 6—7-én 36 leány és 25 fiú vendég fordult meg az Akadémia falai között. A Déli és az Északi Egyházkerületből 7—7 egyházmegye küldte el érdeklődő if- jait. Budapest 8 gyülekezetéből húszán, Békésből tizenketten, Pest megyéből heten, Fejér-Komárom- ból hatan, Hajdú-Szabolcsból négyen, más egyházmegyékből ket- ten-hárman jöttek el, összesen hatvanegyen. Érdekes képet nyújt ez a statisztika is: 43 középiskolás (legtöbben a 3. osztályból), 6 általános iskolák felső tagozatából, 2 bölcsészhallgató és 10 dolgozó ... A teológus ifjúság nagy szeretettel és bizalommal fogadta vendégeit. MI VOLT A CÉLUNK? Az, hogy megismertessük intézményünket az érdeklődő fiatalokkal, közelebb hozzuk őket a Szentíráshoz. a keresztyénség történetéhez és tanításához. Abban a reményben tettük ezt, hogy néhá- nyan komolyan szembenéznek majd a keresztyén hit és élet kérdéseivel, felismerik azt, hogy a hit és tudás nem egymást kizáró ellentét, hanem egymást kiegészítő ajándék —, s meggyőződnek arról, hogy a szocialista társadalomban is van bőven élettere a hitét megvalló és másoknak szolgálni akaró egyháznak. Fabiny Tibor A PUSZTÁK NÉPÉNEK FIA, a Sárrét gyermekéből — éppen, mint a mesében — fejedelem lett. Fekete Sándor azt írta róla: „az utolsó fejedelem”. Prófécia akart lenni a megállapítás vagy pedig annak a szimbólumnak a kifejezése, hogy a puszták népe végleg szabadult a szolgaságból és fejedelmi trónusra ültette gyermekét? Mindkettő mélységesen igaz. Mert az új Magyarországon Illyés Gyula szimbolikusan és valóságosan s olyan magaslatokra került, ahol a vakító fénytől csak hunyorogva láttuk. Mégis tehetsége volt a „természetes kiválasztódás” eszköze, melynek lépcsőfokain emelkedett egyre feljebb. Mint Illés szekerét emelte magasba azután a nemzet ösztöne, neve és alkotása lett mértéke a kortársak szellemi munkájának. Ebben is igaza van Fekete Sándornak fél szemünket mindig rajta tartottuk: tanító mesterünk, hogyan ítéli meg dolgainkat. És ez a ráfigyelés még*azokra is vonatkozott, akik mint lelkipásztorok igét hirdettek. S ezt nem véletlenül írtam le. Illyésnek ugyanis volt szava és igénye az igehirdetőkkel kapcsolatban is. Illyésnél csodálatos módon ötvöződött egységbe a művész és az ember. Szinte felsajdul bennünk a kérdés: hogyan volt ez lehetséges. Mi tette őt annyira különbbé nálunk? Tudása, tehetsége, művészi adottsága? A régi bölcsesség felismerése, hogy mentül telibb és éretteb a gabonafej, annál alázatosabban hajlik alá? Tudatos vagy ösztönös volt Illyés megmagyarázhatatlan szerénysége? Kérdések, amelyek sokáig még itt remegnek majd közöttünk, mert a választ reájuk sírba vitte az illetékes. Költői, írói munkáját nálam hivatásosabbak fogják értékelni. S már az első reflexiók is műveit a klasszikusok polcaira, még hozzá a legelejére helyezik, én azonban az ember Illyésről akarok néhány gondolatot rögzíteni. TEMETÉSÉN BELON GELLERT CÍMZETES PÜSPÖK bocsánatot kért, mivel nem tudta egyháza megtanítani Illyést hinni. Hogy Illyésben kétségek és kételyek leledztek az örök élet, a „túlsó part” biztonsága felől. Lehet, hogy Bellon Gellért sokat tudott az Illyés-i kétségekről, én azonban ismerem a Názáreti szavait: „nem mindenki, aki azt mondja, Uram, Uram, megy be az Isten országába, hanem, aki cselekszi az én Atyám akaratát.” Nem korrigálni kívánom a püspök szép gyászbeszédét, de Illyés vívódása közepette is mindig cselekedte a titokzatos felsőbbség akaratát, ember maradt minden körülmények között, egész élet és életműve emberközpontú volt. önkéntelenül kell a Szülőföldemen című TV-adásra gondolnom, amelyben az ember Illyés vezet keresztül bennünket a Sárréten, Sáregres, Sárszentlőrinc, Ozora, Simontornya, Bonyhád községekbe, emberi hajlékokba, emberi sorsokba, s mint Dantét Vergilius, csokhogy ellenkező irányba, nem a pakol bugyraiba, hanem onnan kifelé, egy hazára- és magára talált nép közé. Felfigyeltek-e a nézők arra. hogy ez a „Vergilius” mint csókolt kezet az egyszerű parasztasszonynak, mint ölelt át törékeny váltakat, és mint tette helyére gondjaikat és gondolataikat? Hátunk lúdbőrözött, mert így is lehet! Ilyen végtele- lenül emberien! És rendezés nélkül! Nem kellett kivezényelni útA Keresztyén Békekonferencia leszerelési és európai biztonsági Jconferenciáját május 24—28. között tartják Budapesten, a Református Zsinati Iroda üléstermében. Témája: „A fegyverkezés új törőkét virágcsokrokkal, nem csattantak „kamera-csókok”. Az ember-IUyés emberszámba vette véreit s legfeljebb azt a kritikát mondta el, hogy a gazdasági fel- emelkedést, társadalmi előnyös változást .követni kell a szellemi és erkölcsi felemelkedésnek. ILLYÉS GYULÁVAL MINDENKINEK VAN ÉLMÉNYE. Én is úgy éreztem, baráti köréhez tartoztam. Vékony szál volt ez a kötelék, vigyáztam is rá, el ne szakadjon. Egyetlen megrázó közös élményt írok le. 1956. október 31- ét írunk. A VárosligetDŐl négyen indulunk haza: Illyés Gyula, Tamási Áron, Sinka István és én. A Népköztársaság útján. Tamási szófukar volt, mint mindig, csak hümmögött. Sinka vékony öltözetében dideregve szedte lábait. Al- konyodott. Illyés tartott szóval bennünket. Örökös optimizmusa azonban ekkor szárnyaszegett volt. A platánfák levelei ázottan kavarogtak az út tócsáiban. Baktattunk a belváros felé, mellünket a nemzet sorskérdése majd szétvetette. Nagyokat hallgattunk. A Kőrútnál tobzódott a terror. Valakit akasztottak, nagy csődület és hangzavar töltötte be az Oktogont. Szóltam nekik: „ne nézzetek oda, borzalbas!” Tamási elfordította fejét, Illyés mélyen maga elé nézett, mintha szemével az aszfaltot akarta volna átfúrni: „nem, nem ez lesz itt a jövő”. —mondta. Sinka vacogott, majd kirázó- dott vékony felöltőjéből. Mondom: „egyre veszélyesebb lesz a járás”. Erőteljesen sötétedett. „Gyertek, aludjatok nálam”, Budára nagy kockázat lesz átalmen- ni.” Tamási bizonytalankodott, Illyés azt felelte: „szó sem lehet róla, Flóra halálra rémülne.” A Kiskörútnál búcsúzkodtunk. Én az Astoria, ők a Lánchíd irányába vették útjukat.Mind a négyen az ismeretlen, félelemtől terhes jövendő. EGY CÉRNASZÁL A BARÁTSÁG SZÖVETÉBŐL. Karcolás a lelken, amelyből nemes nedvek gyöngyöztek. De egy súlyos1 adó»* Ságomat sírba vitte. Évek óta készültem hozzá, hogy riportot vagy interjút írjak róla, vele, s valami oknál fogva mindig elmaradt. Arról akartam faggatni, hogyan látja az egyház szerepét, munkáját a megváltozott körülmények között. Mi a véleménye az egyház szolgálatáról? Hol kellene bővíteni, hol szűkíteni, szorosabbra fogni az egyház tevékenységét? Lát-e közös gondot, feladatokat az irodalom és egyház munkájában? És ha lát, miért nem találjuk meg egymás kezét? A csatár lánc szemei szakadozottak. Bizonyos, hogy mulasztásom miatt szegényebbek lettünk. Mert Illyésnek lett volna szava hozzánk papokhoz és híveikhez. Szavát és üzenetét most már csak írásaiból tudjuk kiboncolni. JUHÁSZ FERENC AZT ÍRTA: Ne sirassatok!” Sütő András temetésén Petőfijéből idézte a legdrámaibb szavakat: „Petőfi vagyok, még élek ne temessetek el!” Sírtunk és eltemettük. Sírt és temetett a nemzet. S amikor végignéztem a sokezres gyászoló tömegen, szegény József Attila jutott eszembe, akinek a koporsóját Balatonszárszón alig néhányan állták körül. Bizony, ma másként becsüljük meg azokat, akik a nemzet halottak Rédey Pál szakasza, vagy első lépések a leszerelés felé? Mit tehetnek az egyházak a leszerelés érdekében?” A konferenciának . mintegy 130 résztvevője lesz. EGYETEMI—FŐISKOLAI LELKÉSZEK KONFERENCIÁJA A Csipri Éva: Keresztút Még jól bírom a szenvedést keresztet visz a vállam a stációk fordulatán mindig kicsit megálltam Kendőt kaptam és arcomat a vászonra leheltem földem végén van az az út csillagon térdepeltem Átverő szög spongya ecet mind halálom akarják ruhámon sorsot vetnek és bűnükül egymást marják Csak kendőmben bízom én s a drága drága arcban keblemrehullt-holdfényfodor már régen ezt akartam ölemben rfrigsz levett halott keserves könny szememben hisz nem tapintod arcomat harmatnál szelídebben önsúlyomtól emelkedem önmagámban a kételyem így alakult át hitté a sírbatett feltámad újra s kit számkivetnek sorsa húzza vissza és mindörökké (Megjelent a költő A LÁNG SZÍVÉBEN című kötetében 1982-ben.) Reményt kellő kezdeményezés „Nyílt napolt” a Teológiai Akadémián A KBK LESZERELÉSI ÉS EURÓPAI BIZTONSÁGI KONFERENCIÁJA Prix-ben (Párizs mellett, Francia- ország). A konferencián résztvesz Szirmai Zoltán budapest-fasori lelkész. Az európai egyetemi-főiskolai lelkészek évi konferenciáját május 15—20. között tartják Saint-
