Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-09 / 2. szám
készülünk a nagygyűlésre Bemutatjuk a világ evangélikus egyházait Viharfelhők alatt: Namíbia SOKAT SZEREPEL EZ AZ ORSZÁG, EVANGÉLIKUSAIVAL EGYÜTT a hírekben: egyháziakban és politikaiakban is. Túl sokat is: nincs öröm benne. Egy kis ízelítő a hírekből: Éjszaka sebesült férfi érkezik valamelyik egyházi kórházba. Kezelik, de nem kérdezik. Másnap megjelennek a délafrikai biztonsági erők emberei: ők annál többet kérdeznek és tűvé tesznek mindent az éjszakai vendég után. Máskor robbanások hangja ébreszti a falut, az éjszaka sötétjében látják, hogy lángba borul templomuk, iskolájuk. Sem oltani, sem a tetteseket keresni nem indulhatnak, hiszen kijárási tilalom van. Ha bárkire közülük a gyanúnak csupán árnyéka is vetődik, hónapokig tartható letartóztatásban. Ismételten megtörtént már, hogy jól ismert és járt utakon akna robban a járművek kereke alatt és szed ártatlan áldozatokat. Akik reményüket veszítik, a szomszédos országokba menekülnek, így néhány évvel ezelőtt egy határmenti középiskola több száz diákja is. Mások csak abban látnak reménységet, hogy fegyvert ragadjanak és életek, ha kell, életük kockáztatásával is változásért küzdjenek. A fel-fellángoló „bozótháború” próbára teszi és morzsolja az idegeket, erőket, embereket. %A FÜGGETLENSÉG, MELYET NAMÍBIA NÉPEI, az ovambók, a damarák, a hererok és a namák elnyerni szeretnének, egyelőre csak reménység. A világ államainak mindegyike az önálló államok sorában szeretné látni és ennek megfelelő határosatokat fogadott el. 1966-ban az ENSZ közgyűlés úgy döntött, hogy megfosztják a Délafrikai Köztársaságot a terület igazgatási jogától. A határozatot azonban Délafrika mindmáig nem hajtotta végre. Látszatönállóságot ugyan adott, de továbbra is kitart a faji elkülönítés rendszerének az apar- teiánek a fenntartása mellett. 1981 januárjában valamennyi namíbiai fél — a „hivatalos kormány” és a felszabadulási mozgalom —, valamint a Délafrikai Köztársaság és öt nyugati hatalom (az Egyesült Államok, Nagy- Britannia, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság és Kanada) képviselői tárgyalóasztalhoz ültek Genfben — ami bár hallatlanul nagy eredmény önmagában is —, mégis csalódást keltettek, mert a délafrikai bábkormányzat emberei „korainak” tartották a függetlenséget. Namíbia népeinek tehát sok szenvedéssel járó, s úgy tűnik, még igen hosszú utat kell megjárniuk, hogy küzdelmük célhoz érjen. Pedig, ha később is, mint másutt Afrikában, Namíbia is a gyarmatosítás tipikus szakaszain haladt végig. A 19. SZÁZAD ELEJÉN két testvér, Abraham és Christian Albrecht hirdették az evangéliumot itt, majd Heinrich Schmelen, a londoni misszió misszionáriusa, a Rajnai Missziót hívta az akko- ' ri Németországból. 1844-ben kezdődött el a munka. A nama törzsnél igen gyors eredményeket értek el, a hererók között azonban csak 14 évvel később volt az első megkeresztelkedés, miután Carl Hugo Hahn írást adott nekik és megnyerte bizalmukat. Ebből a missziói munkából jött létre 1957-ben a Délnyugat-afrikai Evangélikus Egyház, melynek ma 65 gyülekezetben közel 120 000 megkeresztelt tagja, valamint minden gyülekezetben lelkésze van, elsősorban az ország középső részén. 1870-ben a Finn Misszió Társaság is munkába kezdett, a már említett Carl Hugo Hahn bíztatására, az ország északi részén, az ovambó törzs tagjai között, sőt tilosak a fekete otthonok és a Ebből fejlődött ki az 1954-ben feketék keresztyén gyülekezetei önállóvá lett Ovambokavango is. Evangélikus Egyház, melyhez ma több mint 50 gyülekezet, több PEDIG VANNAK ELEGEN A mint kétszer annyi lelkész, s ke- KERESZTYÉNEK, a feketék köE. Haikali lelkész úrvacsorát oszt namíbiai menekülteknek reken negyedmillió megkeresztelt egyháztag tartozik. A finn misz- szionáriusok egyike, Martin Rau- tanen, 1926-ig összesen ötven évet töltött az ovambók között. A missziói munka első száz évében a finn missziói társaság kereken 200 egyházi munkást küldött erre a területre. A mostani nehéz és veszélyes helyzetben a Finn Missziói Társaság azt tanácsolta munkásainak, hogy hagyják el Namíbiát, de többségük vállalta a veszélyt és önkéntesen tovább szolgál. Az egyház nyomdáját, melyet 1973-ban, 1981-ben és 1982-ben is felrobbantottak, il. letve megrongáltak, még 1901- ben alapították. 1908-ban érkezett az első missziós orvos, 1911- ben nyitották meg az első kórházat és 1913 óta működik tanítóképző. A misszionáriusok után „fedezték” fel a Namíb és! a Kalahári sivatag között fekvő, gazdaságával egyáltalán nem hivalkodó területet a gyramatosítók. 1884-ben német császári uralom alá került, a bennszülöttek felkeléseit a „hottentotta háborúkban” 1907— 1908-ra leverték. 1908-ban fedezték fel a déli gyémántmezőket. Ma a világ egyik leggazdagabb országa, legalábbis ami a természeti kincseket illeti: a tőkés világ legnagyobb külszíni uránércbányái, a világ második legnagyobb gyémántmezői, valamint hatalmas réz-, cink-, ólom-, vaná- dium-, wolfram- és ezüstkészletek találhatók itt, felerészben délafrikai, ezenkívül amerikai, brit, nyugatnémet és kanadai tulajdonban. Vajon azért késik oly sokáig Namíbia függetlensége, mert éppen ezek az országok „szorgoskodnak” érte? Az ország gazdagsága nem csupán gazdasági földrajza kívánkozó adat, hanem meghatározza az egyházak életét is. A hazánknál, kilencszer nagyobb területű ország egymilliónyi színes lakosságának a mesés nyersanyag-va- gyon biztos megélhetési alapot jelenthetne, de egyelőre ők is csak nyersanyag: olcsó emberanyag a bányáknak. S a faji elkülönítés politikája következtében a családtagok nem költözhetnek a dolgozók munkahelyéhez, hanem az „eredeti” törzsi lakóhelyen kell maradniuk. Ezért amikor az egyházak „mozgó evangélistákról” tesznek jelentést, akkor ez sajnos nem egyszerűen csak a missziói lendület jele. hanem annak tanúsága, hogy a fehérek bányáinak közelében csak fekete dolgozók szükségesek, de nem kívánatosak, zött is. Nem helytálló ugyanis a „Földünk országai” című kézikönyvnek (Kossuth, Budapest 1981) az az állítása, hogy Namíbiában „az afrikaiak legnagyobb része törzsi kultuszok híve, a fehér lakosság keresztény”. Ezzel szemben az a helyzet, hogy a lakosság túlnyomó többsége — 87 százalék! — keresztyén, s közöttük az evangélikus egyházak a legnagyobbak, s a keresztyének száma állandóan nő. A különféle törzsekhez tartozó és különféle anyanyelvű népesség számára összekötő kapocs a keresztyénség. Az említett evangélikus egyházakhoz is több különböző törzs tagjai tartoznak, s ezek az egyházak az óriási távolságok ellenére is szoros kapcsolatban és együttműködésben élnek. Otjimbingweben plédául közös lelkészképző szemináriumuk van. így, az elkülönítésre, megosztásra törekvő délafrikai politikában szemben a Krisztus-hitet valló egyházak puszta létükkel, is a namíbiai népek egységét képviselik és valósítják meg. De nem csak puszta létükkel, hanem azzal az erőszaknélküli, „szelíd hajlíthatatlansággal” is, mellyel népüket és hazájukat a Délafrikai Köztársaság vezetői és a nagyvilág előtt képviselik. A namíbiai egyházak és evangélikusok sajnos nem egységesek. Az egyre növekvő fekete többség mellett ott van egy lassan apadó fehér kisebbség is (az egymillió lakos közül 75 000 fehér), s a nagy evangélikus egyházak mellett egy fehér bőrűekből álló kis német evangélikus egyház is. (12 000 lélek, 17 gyülekezet). Elsősorban nem a Német Szövetségi Köztársaságból meghatározott ideig tartó szolgálatra odaküldött lelkészek, hanem a helybeli német telepesek azok, akik nem akarnak változást, akik kiváltságos, nem pedig egyenrangú kisebbség akarnak lenni. A feketék hajlandók lennének vállalni velük a teljes közösséget az egyházban, ha a fehérek is vállalják velük a közösséget, az egyenrangúságot, a testvériséget nem csak az egyházban, nem csak Krisztusban, hanem a mindenna. pi életben is. Ez a közösség azonban nem jött létre. ROPPANT ERŐK ÉS HATALMAK KÖTIK GÚZSBA ezt az országot és kicsiny népét. A világ kérdései, a társadalmi és gazdasági kérdések pedig nemegyszer a szó szoros érteim \voen berontanak az evangélikus istentiszteleaHI vasárnap igéje IMa rmttpn ik us élet Lk 2, 41—52 ENNEK A SOKSZÍNŰ EVANGÉLIUMI TÖRTÉNETNEK ERRE A MONDATÁRA FIGYELJÜNK: Jézus pedig gyarapodott bölcsességben és testben, Isten és emberek előtt való kedvességben”. — Ezeket a szavakat idézzük kereszteléskor a gyermekek felett, a keresztyén élet kezdetén. A szülők számára is ez a reménység, később pedig ez jelenti az örömöt, amikor azt tapasztalják, hogy gyermekük testileg is, szellemileg és szépen fejlődik. A keresztyén szülők öröme még az is, amikor testben és lélekben is növekedik. Ez az élet szép harmonikus egysége. A mondat második része pedig annak a harmonikus életnek a tanúja, amely a keresztyének életében Krisztus akarata szerint így valósult meg: „... Isten és emberek előtt való kedvességben”. A keresztyén élet teljessége ez. Olyan lelkülettel élni, amely otthon és a munkahelyen, gyülekezetben és'a társadalomban, ünnepekben és hétköznapokban megtalálja a helyét. Sajnos sokszor azt tapasztaljuk, hogy ez a kettő sokaknál feszültségben van és kaméleonként próbál alkalmazkodni egyik helyen így, a másik helyen úgy és önmagában érzi a feszültséget. Ennek a Vízkereszt ünnepe utáni vasárnapnak éppen az az örömhíre, hogy felszabadultan élhetjük keresztyén életünket a gyülekezetben is és a gyülekezetei kívül Krisztus lelkületével „Isten és emberek előtt való kedvességben”. Amint Jézust látjuk a jeruzsálemi templomban és gyülekezetben vagy utána otthon a család körében és a mindennapi munkában Názáretben. Így vizsgáljuk meg az idézett mondatot. ISTEN ELŐTTI KEDVESSÉGBEN. — Jézus így mondta a jeruzsálemi templomban az őt kereső szülőknek: „Nem tudjátok, hogy nékem az én mennyei Atyám dolgaival kell foglalkoznom?” Ez a lelkűiét végigkísérte életét. Két évtizeddel később tanítványainak ezt mondta: „Az az én eledelem, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem”. Az érettünk vállalt halála előtti napon pedig imádságába hangzott: „Atyám ... a munkát, melyet reám bíztál, elvégeztem”. Jézusról méltán mondhatta az Atya: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm”. Istennek kedves élet. És ma? A Krisztust követők életében hogyan valósul meg a meny- nyei Atya akaratára figyelés? Luther a parancsolatok magyarázatát így kezdte: Istent mindennél jobban féljük és szeressük... A keresztyén családok életére is ez jellemző. „Jézus szülei is felmentek a jeruzsálemi templomba az ünnepi szokás szerint”. Ünnepi szokás, gyakorlat. Jó azt megtapasztalni, hogy keresztyén szülők és gyermekek életében is ott van az ilyen „ünnepi szokás”. Hozzátartozik az életükhöz. Hétköznap az iskola, a munkahely, ünnepnap a templom, a gyülekezet. „Isten előtt való kedvességben élni.” Örömben vagy gondban, sikerek között és kudarcok idején is az Ő közelségét keressük! .......EMBEREK ELŐTT VALŐ KEDVESSÉGBEN ...” Ez a harmonikus éjét másik pldal^. Az a hit, szeretet,, erő, ..békesség, mely'bgtíMttt"" szívünket a gyülekezet közösségében, az áldássá lesz a társadalomba^or' is. Ha azt megtapasztaljuk, akik között élünk, akikkel egy munkahelyen dolgozunk, hogy- beszédünk tiszta, munkánkat becsületesen végezzük, ahol leheti szívesen segítünk, együtt érzünk velük amikor öröm éri őket és megértő szeretettel osztozunk bánatukban, akkor megbecsülnek minket. A jeruzsálemi gyülekezetről ezt ’ olvassuk: ......dicsőítették ők az Istent, a nép előtt pedig kedvességet találtak”. „J ézus szüleivel visszatért Názáretbe és engedelmeskedett nékik.” Gyermekként a szülői házban, később a mindennapi munkában majd megváltói munkája során falvak és városok népe között odaadó szeretettel fáradozott, tanított és gyógyított, segített és vigasztalt. Imádságként kérhetjük az ének szavaival: „...hogy példádat kövessem, szívből imádkozom.” HAZÁNKBAN IS ORSZÁGSZERTE ISMERT SZEMÉLYEK VAGY NÉVTELEN EZREK ÉS TÍZEZREK kisebb vagy nagyobb közösségekben hittel élik keresztyén életüket az egyházban is és a társadalomban is. Szeretettel, meggyőződéssel fáradoznak egyházunk és népünk javán. Nem leplezett feszültséggel, nyugtalansággal, hanem kiegyensúlyozott harmonikus életben, hálás szívvel és boldogan. Így élhetünk az ige tanítása szerint: „Isten és emberek előtt való kedvességben”. Varga György Imádkozzunk! Szerető mennyei Atyánk! Igédre figyelve csendesedtünk el most szent színed előtt. Előtted, aki nékünk életet ajándékoztál, egyházad közösségébe helyeztél, hogy néked kedves életben járhassunk, mint megváltott gyermekeid. Te adtad a tanulás és munka lehetőségét is, melyeís atyai jóságod jelei. Köszönjük otthonunkat, szeretteinket, akikkel családi közösségbe helyeztél bennünket. Szüleinket, akik már gyermekkorunisban egyengették utunkat Feléd, ők tették számunkra kedvessé a templomot, ahol annyi áldást és erőt kaptunk. Ők tanítottak a munka szeretetére cs megbecsülésére is. Urunk, áldd meg őket érte. Segíts, hogy akaratod szerint élhessünk. Ámen. — A vízkereszt ünnepe utáni 1. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oi- tári igéje: Era 12, 1—5. Az igehirdetés alapigéje: Lk 2, 41—52. — EVANGÉLIKUS ISTENtekre is délafrikai egyenruhát viselő katonák képében, akik kutatnak, ütlegelnek, megaláznak. A Délafrikai Köztársaság, mint állítja, a keresztyénség védelmében, a kommunizmus ellen harcol. Harcában vereség még nem érte, de a keresztyénséget nem védheti meg. inkább sokat árt neki. Namíbia evangélikusai és keresztyénéi meddig győzik még „szelíd hajlíthatatlanságukkal” — nem tudhatjuk. S azt sem, hogy TISZTELET A RÁDIÓBAN. Január 9-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet DR. NAGY GYULA, az Északi Egyházkerület püspöke. ha türelmüket veszítve erőszakhoz folyamodnak, elérik-e céljukat. Tudjuk, hogy Dávid is legyőzhette Góliátot, mert segítségül hívta a Seregek Urát. De nem győzelmet kívánunk egyszerűen a namíbiai népnek, s benne az evangélikusoknak. hanem „csak” azt, hogy békében, szabadságban, egyenrangú polgárokként, Isten szeretett gyermekeiként élhessenek. Beüss András
