Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-02-14 / 7. szám

Ismerkedjünk meg az új énekeskönywel Egység a sokféleségben Amióta egyházunkban az új énekeskönyvről beszélünk, azóta tudjuk azt is, hogy az egyik ok, amiért az új énekeskönyvet kiad­juk az, hogy nem volt eddig ma­gyar evangél ikusságunknak egy­séges énekeskönyve. A (Dunántú­li) Keresztyén Énekeskönyv mel­lett több gyülekezetben használ­ják a Szarvasi Énekeskönyvet, Békéscsaba környékén a Békés­csabai Énekeskönyvet és egyes szlovák gyülekezetekben a szlo­vák nyelvű Tranoszciusszal pár­huzamosan a szlovákul nem tu­dók énekelnek a Vietórisz József által lefordított ú. n. „Magyar Tranoszciuszból”. Az új énekes­könyv eben a sokféleségben igyekszik egységet teremteni. Nem úgy, hogy kihagy és eltöröl énekeket és ezzel megszégyenít, hanem úgy,, hogy ezeknek a szlo­vák eredetű gyülekezeteknek sa­játos énekkincséből a legkedvel­tebbeket és a legértékesebbeket felveszi az új énekeskönyvbe. MINTEGY HARMINC GYÜ­LEKEZETÜNKBEN használják ezeket az énekeskönyveket. A Bé­késcsabai Énekeskönyvet utoljá­ra 1960-ban adta ki sajtóosztá­lyunk. A Szarvasi Énekeskönyvet használó gyülekezetek számára pedig komoly előtanulmányozás és megfontolás után a szerkesz­tőbizottság úgy döntött, hogy a (Dunántúli) Keresztyén Énekes­könyvet az Üj Résszel együtt ad­ja ki, hozzáfűzve egy 116 énekből álló „Szarvasi Toldalékot”. A szerkesztés közben kitűnt az, hogy a két énekeskönyv anyagából kb. 350 ének közös. A felmérés azt is megmutatta, hogy a sajátos anyagból a gyülekezetek csak mintegy 200 éneket használnak. Az énekeskönyv több, mint egy- harmadát már nem énekelték se­hol sem. Egyházunk teológiai és hitbeli megújulása folytán a fel­világosodás korában született énekek kiestek a használatból, mert nem tükrözték hitbeli meg­újulásunkat. Nagy eredmény volt viszont az, hogy a két énekes­könyvet használó gyülekezetek is megismerkedhettek az ú. n. 700- as énekekkel, mert az Űj Részt mindkét könyv felvette anyagá­ba. Ezzel tulajdonképpen a most kiadásra kerülő új énekesköny­vünk útját egyengettük már. A ritmikus éneklés ezekben a gyü­lekezetekben sem idegen forma. KETTŐS CÉLOM VAN E Mostani írásommal, az egyik az, hogy a Békéscsabai és Szarvasi Énekeskönyvet használó gyülekezetek énekelni szerető és énekeskönyvüket szerető tagjait biztassam: semmit ne féljenek az új énekeskönyvtől. Bevezetése nem jelenti azt. nekik sem, hogy egyik napról a másikra merőben új énekeket kell tanulniok. Az a 337 ének, mely a (Dunántúti) Ke­resztyén Énekeskönyv anyagából az új énekeskönyvbe belekerült, az nekik is mind ismerős ének lesz. Ezen .kívül mintegy 20—25 jellegzetesen szlovák eredetű ének került be ezekből az éne- keskönyvekböl, amit nekik szin­tén nem kell már tanulniok, hi­szen az ő kincsük ez, amit tovább viszünk egyházunk éneklésébe. Azokat az egészen új énekeket, melyeket eddig semmilyen éne­keskönyvben nem találhattunk, azokat viszont minden gyüleke­zetünkben újként kell majd fo­gadni és megtanulni. Nem lesz tehát egyetlen gyülekezetünk sem hátrányban, — különösen akkor, ha megfogadták a taná­csot és az ú. n. 700-asokból is so­kat megtanultak már. A másik célom ezzel a cikkel az, hogy azokat a gyülekezeteket örvendeztessem meg, akik eddig ezt a sajátos, szlovák eredetű énekkincset nem ismerték. Ez gazdagodás lesz az egész ország gyülekezeteinek. A Szarvasi Éne­keskönyvből 25, a Békéscsabai­ból 20 ilyen éneket vettünk át az újba, de meg kell jegyeznem, hogy a két énekcsoport között vannak azonosságok is, vagyis olyan énekek, melyek mindkettő­ben szerepelnek, örüljenek azok a gyülekezetek, akik már eddig is magukénak mondhatták eze­ket a szép énekeket, hogy ezen­túl országos egyházunk közkin­csei lesznek és egységünket fog­ják jelképezni. AZ ÉNEKEK TERMÉSZETE­SEN : UGYANAZON A „SZŰ­RÖN” mentek át, mint a többiek. Meg kellett, vizsgálni teológiai, költői szempontból épp úgy, mint prozódiai, énekelhetőségi szem­pontból. Ezért lesz olyan ének, mely változatlanul szerepel és lesz olyan, mely más szövegezés­ben kerül az új énekek közé. Végül nézzük, hogy ebből az anyagból milyen énekekkel gya­rapodik éneklésünk? Azzal kez­dem, hogy eddig sem voltak tel­jesen idegenek ezek az énekek egyházunk részéről. Az Üj Rész 770. és778. érteke innen származik és már sok gyülekezetünk meg­szerette. Ebből a csoportból há­rom új karácsonyi éneket ka­punk: az „Örömdalok hangozza­nak világszerte széjjel”, a „Krisz­tusunk ma született” és az eddig igen hiányzó „Csendes éj” kez­detű énekeket. A 150. zsoltár át- költése lesz a 49. ének, de ennek szövege sokkal szebb, gördüléke­nyebb lett: „Dicsérjétek az Urat Földön és mennyben, Tisztelet és hódolat Szentségéről zengjen! Dicsérjétek hatalma Nagyságáért Istent, Kinek dicső uralma Jóra vezet mindent!” A Tranoszciusz-anyagból került be egy reménységet tápláló ének, „Mindaz, ki reményét Istenbeve­tette”. Ugyancsak innen egy szép Jézus ének: „Uram, Jézus drága kincsem, Más üdvösségem itt nincsen; Nagy vágyódva várlak téged, Hozd idején segítséged, Ó, Jézusom, ó Jézusom!” Átvettünk olyan lu­THER-ÉNEKET IS ebből az anyagból, mely csak ezekben az énekeskönyvekben szerepelt ma­gyar nyelven. Ez az ének a 75. számú, „Űr Jézus, hozzád kiál­tok, Ö, halld meg könyörgésem!” — kezdetű, melyet a világ evan­gélikus énekeskönyveiben általá ban megtalálhatunk. Ugyancsak ebből az anyagból kerül be éne­keskönyvünkbe egy ének, mely ökumenikus szempontból lesz je­lentős, mert hazánkban a refor­mátus egyház és a szabadegyhá­zak énekeskönyvei is közlik. Szö­vegét is egyeztettük, így könnyen énekelhető majd együtt: „Hadd menjek. Istenem, Mindig feléd”. Ezekkel az énekekkel is az volt nyilvánvaló célunk, hogy kincse­ket őrizzünk meg, de nem elrejt­ve, hanem úgy, hogy közkinccsé tesszük, hadd énekelje egész egy­házunk népe! Tóth-Szöllős Mihály Rendhagyó képkiállítás A napi sajtóban szinte nem hi­ányozhat híradás arról, hogy hol nyílt meg újabb és újabb képki­állítás. A képzőművészet dús ter­mésének idejét éljük s ez magás szintű kultúrára vall Az átlagol­vasó már-már nem is igényli, hogy legalább viszonylag tájéko­zott, legyen a mai festészet fel- felbijjkkanó új nevei felől. Ezút­tal nem is az a célom, hogy ezek sorát szaporítsam. Az a kiállítás, amiről szólni szeretnék, nem il­lik ezek sorába. A kiállítás csak egy napig tar­tott. Látogató közönsége: egyetlen szeretetvendégség gyülekezete Budavárán. Anyaga: 36 olajfest­mény. Egyetlen alkotó művei, s az alkotó kora: két hetes. Vagyis 77 éves. Dús fehér hajkorona alól pirospozsgás debreceni arc tekint a világba. Gulyás László építész­mérnök. Itt lakik Budán, a Látó hegy nyugati lejtőjén. (Gyermek­korunkban még így ismertük: Gugger hegy.) A 36 nagyméretű olajkép mind templomokat szemléltet, s cse­kély kivétellel mind gótikus. Azért hozta el a gyülekezetbe, hogy a templom szépségéről és szeretetéről szóljon. A képek: művészetbe hatjló épótészsZemlé- let, vagy az építészet illusztrálá­sába hajló művészet. Hallatlanul realista. Az orna­mentika gótikus alkotóelemei, fi­nom csipkézetei mérnökien pon­tosak. Mégis más, mint simán re­alista. A legtöbb gót templom eredetileg szűk utcák és sikátorok szorultságából tört az ég felé. Másfelé nem tudott terjeszkedni. (Ilyen volt egykor a Mátyás templom is.) A festő levette a kis sikátorokat, elfedő meredek ház­tetőket, falhoz ragasztott kis árusbódékat, s úgy festette meg, amint talán egykor a tervező ál­modta1 meg. Mindenesetre úgy, ahogyan maga az épület megva­lósult. Enpatikus alkotások. A szí­nes és mintás cseréptetőket nem úgy ábrázolta, ahogyan a nap és időjárás különböző hatásai köz­ben fénylenek, hanem amilyenek azok eredeti színükben, valójuk­ban. Nem perspektíva és látó­szög a festmény alapállása. Nem mélységeket fest Alázatosan egy­síkú képek. Nem csak a holmok- zatok, ornamentikák, de, a temp­lombelsők is. A különleges gótí-j kus boltozatok is szinte egysíkú­vá válnak, s így lesznek oktató­vá. Nem hangulatot fest, amit és ahogyan a szem lát, hanem pon­tos , valóságában azt, ami van. Vagy aminek látszania kellene, ha kiszabadítanák későbbi ragadvá- nyaiból. Ahogyan az építész egy­kori álmaikban. 36 festmény. 21 templom. Túl­nyomó többségében gótikus. Frontális ornamentika, oldal- homlokzat az áspis hátulról, ol­tártér belül. Mind síkban. A bécsi Stefansdomot így sohse látni. El­takarják mellette a kis bagatell házak. De ő így látja. Csak a templomot, teljességében. 5 né­met gótikus csoda, 5 olasz, 2 finn, 6 erdélyi és 3 magyarorszá­gi. így kellene megfesteni a kecs­keméti Ybl templomunkat, ame­lyet sohase láttunk igazában. Vagy a sopronit, a miskolcit, s még néhányat. Jobban megis­mernénk értékeinket. A legkisebb képre mutat. For­más, havas fenyőt ábrázol. „Ezen szerettem meg a gótikát” — mondja. A templomok képén egyetlen fenyő, vagy fa sincs. De az erdélyi ívek és sudár oszlo­pok láttán előttem felsejlenek az erdélyi havasok gótikus fenyőer­dő csodái, amelyek minden orgo­nánál szebben szólnak, ha végig­fut rajtuk az alkony! szellő, vagy a havasi vihar. Azért írtam le ezt a rövid, rendhagyó kiállítást, mert temp­lomépítő, renováló, újra festő gyülekezeteink ízlés-nevelése, ó, de fontos volna! Koren Emil — HALÁLOZÁS. Nagy Dénes, a farádi gyülekezet volt felügye­lője 74 éves korában elhunyt. A gyülekezet mély részvéttel kísér­te utolsó útjára. Az építkezés ide­jén odaadóan, szolgálatkészen munkálkodott, lapunknak hűsé­ges olvasója volt. „Né félj, mert megváltottalak, neveden hívta­lak, enyém vagy!” — Id. Valastyán Sámuel, aki hosszú éveken keresztül a csaba- csüdi gyülekezet iskolaszéki gondnoka és presbitere volt, éve­kig tartó, türelemmel és hittel vi­selt súlyos betegség után 1981. november 24-én 82 éves korában elhunyt, ötvenhét évi házasság után néhány hét múlva követte felesége, Valastyán Sámuelné, sz. Klimaj Erzsébet, aki január 7-én 77 éves korában hunyt el. Mindketten hűséges olvasói vol­tak lapunknak. Temetésük a szarvasi Ötemétőben volt a szarvas-ótemplomi lelkészek szol­gálatával. „Nekem az élet Krisz­tus, a meghalás nyereség”. VASARNAP IGEJE Milyen termés várható? Lk 8,4—13 A tavasz félé közeledve egyre gyakrabban gondol a földműves ar­ra. hogy milyen lesz a termés. Vajon sokat ártottak-e a téli fagyok a gabonaféléknek, vagy nem okoz-e majd nagy kárt a zsendülő vetés­ben a tavaszi olvadásba belvíz? Szárazság nem veti-e vissza a növe­kedését, s vihar, jégeső, nem töri-e le a szárba szökkenő kalászokat? A szántóvető ember gondjához hasonló aggodalommal nézünk sok­szor szét az egyházban is. Lesz-e termés az ige vetése nyomán? A szószék alatt ülő emberek életében lesz-e eredménye a hirdetett igének? Eljut-e a templomból a hétköznapok világába Isten szava? Jcbban fogják-e szeretni egymást a házastársak, becsületesebben dol­goznak-e majd az emberek a munkahelyükön, többet törődnek-s egy­mással ezután azok, akik felelősek egymásért? Milyen gyümölcsöt te­rem az ige életünkben? A MAGVETŐ PAZARLÓ BŐKEZŰSÉGGEL HINTI A MAGOT. Az egyház történetében a neves és névtelen igehirdetők megszólalá­sa annak a bizonysága, hogy Isten mindig szólni akart az emberhez. Nem alkalmi feladatként, idénymunkára ad megbízást, hanem állan­dóan elhív szolgálattevőket, akik a vetés munkáját végzik. Közben ő maga sem pihen, hiszen rajtuk keresztül és általuk ő dolgozik, ő szol­gál az embereknek. Ügy szólal meg az emberek szája által, hogy szol­gáló szeretete legyen előttünk nyilvánvalóvá. Az a szeretet, amelyik egyformán mindenkihez eljut. Amint a példázatbeli magvető nem sajnálta a vetőmagot, hanem szórta azt mindenfelé, úgy keres Isten szeretete minden emberi szívet, hogy abba eljusson. Szívünk színte­len, szürke talajából reménységre jogosító zöld hajtást akar sarjasz- tahi, hogy a szeretet termő aranykalásza érlelődjék be rajta. MEGDÖBBENTŐ A MAGVETÉS EREDMÉNYTELENSÉGE. Van­nak, akiket szinte teljesen érintetlenül hagy az ige. Sokan csak meg­hallgatják, s azon nyomban lepereg róluk. Régi életükhöz ragaszkod­va visszautasítják az ige hívását. Nem akarnak önmagukról lemond­va Jézus szeretetéből élni, az ő követésében, a szolgálat útján járni. Olyanok is bőven akadnak, akik először örömmel fogadják az igét, de ha az igéhez való ragaszkodás valamilyen megprbáltatást, hátrányt vagy esetleg szenvedést hoz magával, akkor elbuknak. Másokban belső szorongás, aggodalmaskodás vagy a gazdagság vágya fojtja meg az ige hatását. Ennyi veszedelem fenyegeti az ige magvetését. Mélyen magunkba kell néznünk, s el kell gondolkoznunk azon, hogy az ige magvetése bennünk milyen talajra talál. Nem fenyeget-e bennünket is az a veszély, hogy gyümölcstelen marad bennünk az ige magva? A MAGVETÉS CÉLJA A JŐ TERMÉS. Mindig azért vetünk, mert aratni akarunk. Isten igéje is azért hangzik, hogy bennünk jó talajra találjon. Ha megdöbbentünk azon, hogy milyen nagy arányban vész kárba a sokfelé szeretettel szórt mag, az Isten szeretetét hirdető, s a szolgáló szeretet útjára hívó szó, akkor örülnünk kell az eredmé­nyeknek is. Mindig vannak olyanok, akiknek életében az ige eléri .célját és gyümölcsöt terem. Mégpedig nem is kevés a termés. Ott, ahol az igét hallgatják és befogadják, harmincszoros, hatvanszoros és százszoros termés is van. A meghallgatott és befogadott ige által Krisztus ver gyökeret bennünk. Ő erősít megpróbáltatásokban vagy szorongásokban. Segít megszabadulni önmagunktól, hiú vágyainktól, a gazdagság csábításától, s odafordít a másik emberhez, hogy az egy­másért égő életben sokszorozódjék meg az ige gyümölcse. MILYEN TERMÉS LESZ AZ IGE MAGVETÉSE NYOMÁN? A mai vasárnap igéje azt a reményteljes látást akarja megadni nekünk, hogy jó termés várható azoknak az életében, akik hallgatják és befo­gadják az igét. Az evangéliumok többször mutatják meg azt, hogy Jézus szavának ereje van. ő nem úgy tanított, mint az írástudók, ha­nem úgy, mint akinek hatalma van. Szavára meggyógyult a t>eteg, feltámadt a halott. Neki engedelmeskedett a háborgó tenger, s az em­bert fogva tartó gonosz. Jézus szava ma is hatalom. Nem automatiku­son hat, de nem is eredménytelen. Mint a földbe vetett magból sem minden szem terem. Jézus igéjéből is van, ami kárba vész. A jó föld­be esett mag termése azonban bőségesen kárpótol a veszteségért. Ezért reménykedhetünk abban, hogy Jézus szava nyomán ma is szü­letik új élet, hűségesebb munka, több szeretet, készségesebb szolgá­lat. ■ Vető Béla Imádkozzunk! Urunk! Ne engedd kárbaveszni rajtunk igédet! Add, hogy a bőven hulló mag jó talajra találjon ttennünk. Kérünk, óvj meg minket attól, hogy igéd csak futó vendég legyen életünkben. Szorongásaink vagy éppen vágyaink ne tölthessék ki úgy szívünket, hogy abban számod­ra ne maradjon hely. Te végy szállást bennünk. Szereteted hasspn át, fonnál jón újjá, hadd teremhesse életünk a szolgáló szeretet gyümöl­csét. Ámen. — Hatvanad vasárnap az oltár­terítő színe: zöld. A délelőtti is­tentisztelet oltári igéje: 2 Kor 12, 1—9; az igehirdetés alapigéje: Lk 8, 4—15. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Február 21-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rá­dió. Igét hirdet: DR. KOR' EMIL budavári lelkész, a Budai Egyházmegye esperese. — SZÉKESFEHÉRVÁR. A he­lyi gyülekezetekkel közösen tar­tott egyetemes imahéten dr. Nagy István, a Fejér—Komáromi Egy­házmegye esperese igehirdetéssel szolgált. — ZALAEGERSZEG. Az egye­temes imahét alkalmait ebben az évben is a református testvérek­kel közösen tartották meg a gyü­lekezetben. A helyi lelkészeken kívül szolgálatot végzett Fónyad Pál nagykanizsai és Győri Gábor iharosberényi lelkész. — A NYUGAT-BÉKÉSI EGY­HÁZMEGYE Presbitériumának januári ülésén nyert beiktatást Benkő István orosházi lelkész, mint megbízott esperes dr. Káldy Zoltán püspök rendelkezése alap­ján. Itt köszönt el az egyházme­gye elnöksége Koszorús Oszkár esperestől, aki nyugdíjba vonult. Az ülésen résztvett és felszólalt Gregor György egyházügyi tit­kár is. Megjelent Bozóky Éva: MAGDALÉNA című kisregénye Ára: 35,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom