Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-02-14 / 7. szám

Olvasónk írja

Tisztelt Szerkesztőség!

Köszönöm a nyár folyamán közölt véleményem. Engedjék meg, hogy gondolataim most is papírra vessem. Az újságban megjelent gondolatok szinte cselekvésre késztetik az embert.

Az ige megtestesült, megszületett Betlehemben. 'Elmúlt szent Karácsony ünnepe. Vajon az ádventi várakozás a karácsonyi beteljesülés mit ébresztett fel bennünk. Mi, hivő emberek végeztünk-e magunkban nagytakarítást, .magunkhoz vettük-e Krisztus szent testét.

Az 1981. év december 1-i Evangélikus Élet 1. oldalán van-e kérdés. „De becsülik-e az igét?” Idézve az újságcikkből: „A reformáció ünnepe mindig kihívás az ünneplőhöz, önvizsgálatra szólít és ezzel együtt a naponkénti megtevésre. j.”

Krisztus születése is hasonlóan vetett határvonalat az emberiség életében. Testet öltött az ige és alászállt az emberek közé. Elhozta a szeretetet. a szeretet tüzét. Szerény és szegény körülmények között a betlehemi istállókba költözött. A szegéneys hajlékot a szeretet tüzének melege, ennek a tűznek az élesztőse, a kisded, a család felé forduló tisztelet vette körül.

Vajon megtalálható-e ez a tiszta szeretet, szerénység a mai karácsonyt ünneplő emberek között. Vajon elhangzott-e az az ünnepek alatt közös imádság, éneklés a karácsonyfa körül, mielőtt az ajándékozás megkezdődött. Tudtam-e csak szerétéiből adni.

Hogyan fogom magam a Karácsony utáni időkben átformálni?

Nézzünk magunkba és magunk körül.

Tudok-e olyan szülő lenni, aki meleg, szerető, gondoskodó otthont nyújtok gyermekemnek és az tölt-e el örömmel, ha felnőtté válva, Istent szerető, munkáját becsülettel elvégző emberré válik, nem pedig pénzkereső automatának képzeljük, aki a meglevő családi zsákot tovább tömi.

Tudok-e olyan gyermek lenni, aki szüleiről semmilyen körülmények között el nem feledkezik, aki az életbe kilépve, az adott helyen becsülettel helytállva a kötelességét családban, munkában, társadalomban az adott képességének maximumát nyújtva lelki- ismeretesen elvégzi.

Tudok-e embertársaimmal

szemben felebaráti szeretetet gyakorolni? Szeretem-e őket úgy, mint önmagamat. Segítek-e a rászorulókon, a bajba jutottakon. Töröltem-e le síró emberek köny- nyét? Szereztem-e másoknak örömöt?

Alkotó munkát végzek-e szívesen, örömmel hazámért, közösségért, létfenntartásomért,. emberi életemért, családomért, vagy pénzhajhászó, az otthont csak átjárónak használó embereken átgázoló, mihaszna, törtető roncs vagyok, akiből kiveszett minden

emberi érzés, mert az egész énem kitöltötte az anyagi, a pénz? Pedig a pénz nem boldogít.

„Szeretet nélkül semmi vagyok. Magam vagyok a megszemélyesített semmi” — hangzik a december 13-án elhangzott igehirdetésben a rádió hullámhosz- szán. Ez igaz is. Az önmagát és csak a pénzt hajhászó ember nem tud örülni, nem tud szeretni. Erre nem jut ideje. Közömbös lesz. Elkényeskedik. Üres és sötét.

Ezek a gondolatok foglalkoztattak ádvent idején.

Szent Karácsony éjjelén Jézus megszületett, elhozta az üdvösséget, a szeretetet. Merítsünk belőle és vigyük magunkkal az idők holnapjába. Isten azért küldte egyszülött Fiát, hogy éltesse az embert és a megteremtett világot.

Az ige megtestesült, a kis Jézus megszületett. Fényességet, odaadó szeretetet és békességet sugárzott a betlehemi jászolból az emberiség felé.

Megváltást hozott az akkori idők, de a mai idők emberének is. Fogadjuk el úgy az isteni gyermeket, mi a XX. század emberei, hogy a kisded Jézus végtelen sze- retetét magunkba fogadjuk és embertársaink felé visszük. Hibáinkat levetkőzve formáljuk magunkat és szeretetet, segítőkészséget, megértést, békét vigyünk felebarátaink és ezen keresztül a forrongó világ felé.

1981 szent Karácsonyán az igéből erőt merítve hagyjuk el a betlehemi jászolt, templomot, szeretetben, bőrszín, faj, nemzeti és felekezeti különbség nélkül Krisztusban találkozzunk, hogy a betlehemi csillag béke csillagává válva beragyogja az emberiséget és az egész világot. Az egész világot beragyogva a szeretet és béke győzedelmeskedjék a fenyegető atomárnyékon, hogy mi és majdan gyermekeink még sok szent Karácsony éjjelén zengve énekeljék, Dicsőség mennyben az Istennek, és békesség a földön az embernek.

Tisztelettel

Verasztó Sándorné

az Evangélikus Élet olvasója

EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÜZEUM

Budapest V., Deák tér 4.

Állandó kiállítás:

Evangélikusság a magyar kultúrában

Időszaki kiállítás: Liturgikus művészet — keresztelési tárgyak Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1982. február 14-én

Deák tér de. 9. (úrv.) Fabiny Tamás teol. (szuppl.), de. 11. (úrv.) Selmeczi János (szuppl.), du. 6. Sze- retetvendégség: Fabiny Tibor. Fasor de. 11. Muntag Andorné, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rutt- kay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10, du. 5. Szeretetvendég- ség. Madocsai Miklós. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.). du. 4. Szeretetvendégség: Kósa László Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Váci út 129. de. negyed 10. Frangepán u. de. 8. Üjpest de. 10. Blázy Laios. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. fél 10. Rókosnalota MAv telop de. 8. Matúz Pál. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél n. Karner Ágoston. Sashalom de., 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szaiav Tamás. du. fél 3. Kistarcsa de.

9. Solymár Péter. Rákoscsaba de. 9. Kósa László. Rékosb^TV de. 9. Fe- renozv Zoltán, R^kosli^ot d^. n. Kosa László. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ferenczy Zoltán.

Bécsikanu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 8. Nagy László. Torockó tér de. 9. Nagy László. Óbuda de. 9. Görög Tibor. de.

10. (úrv.) Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9, de. 11. du. fél 7. Budakeszi de. 8. Pesthidegkűt de. fél

11. Modori u. fi. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Missura Tibor. du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. (úrv.) Rőzse István. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György.

— ÉPÍTKEZŐK FIGYELMÉBE! 70

db padló, 20 állványlétra és 1 betonkeverőgép kölcsönözhető. Evangélikus Lelkész! Hivatal, Ajka, Kossuth u. 2/b. 8400. Jelentkezést jó előre jérjük.

— RÉGI, használt 1947 előtti levelezőlapokat, levélborítékokat, tábori postát és bélyeggyűjteményeket veszek. Különösen érdekelnek az egykori Árva és Szepes megyékben feladott levelek. Cornides Sándor be- lyegkereskedő. Budapest, 1067 Lenin krt. 79. (udvar!). Telefon: 121-589.

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel:

Mezősi G.vörgy

Felelős kiadó:

Harkányi László

Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074

Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII

Előfizetési ár: egy évre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta

Index: 25 211 ISSN 0133—1302

82.0035

Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás

Felelős vezető:

Soproni Béla vezérigazgató

„Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor” (Zsid 3,15).

VASÄRNAP. — Krisztus mond- :aj „Tudok cselekedeteidről. íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be” (Jel 3,8” — Zsolt 6,2—3 — Lk 8,4—15 — Zsolt 44). Krisztus gyülekezete, ha mindent megcselekedett, akkor is Ura ingyen kegyelméből él. Ő tárta fel előttünk az ajtót, melyen át Istenhez gyermeki bizo- dalomrnal járulhatunk. A megnyílt ajtón át ugyanakkor embertársainkhoz, testvéreinkhez találunk. „Bár gyakran bűnnel bántottuk. Nem fordult tőlünk el. Megbocsát nekünk Krisztusért, S megáld < kegyelmével” (711. ének

4. vers).

j

HÉTFŐ. — „Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen mérthetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hivőkön” (Ef 1,18—19 — 2Kir 6.17 — 5Móz 32,44—47 — Jn 9,1—12). Nyitott szemmel kell járnunk a világban, s meglátjuk ' körülöttünk, életünkben Isten csodáit, hatalmának és szeretetének számtalan jelét. A hivő ember tapasztalatai ezek. Bár útjait sokszor nem értjük. De nem is arról van szó, hogy mindenben értsük, hanem hogy bízzuk magunkat oltalmára és legyünk készek akarata szerint élni. „Kőszálunk, várunk voltál szüntelen. Míg tartott itt lenn a nagy küzdelem. Fény voltál, csillag a vak éjjelen. Halleluja! Halleluja! Halieluja!” (753. ének 2. vers).

KEDD. — „öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát” (Ef 6,11. 16 — Zsolt 18,36 — Mk 11,15—19 — Jn 9,13—23.) Háborúkból, fegyverkezésekből, haditervekből elegünk van! Isten bennünket egészen más fegyverekkel a keresztyén élet harcának megvívására akar felkészíteni. A hitben akar erőssé tenni, általa megbékélt, bátor, hálás szívet adni. Keresnünk kell a felkészítés alkalmait, időnket úgy osszuk be, hogy naponta jusson belőle a bibliaolvasásra, az imádkozásra, a számadásra is. „Ha erőnk lankad, Segélj, vigy magad, Így bár vészbe borul egünk, Velünk vagy te, nem rettegünk. Tenger harcon át Visz az út hozzád” (785. ének 2. vers).

SZERDA. — Krisztus mondja: „Én vagyok az első és az utolsó, és az élő” (Jel 1,17—18 — Józs 8,1 — Mk 6,1—6 — Jn 9,24—41). Minden azon fordul meg, hogy az élő Jézus Krisztus áll-e az első helyen az életünkben. Mikor gonoszul szóltunk, cselekedtünk, nem ő volt számunkra az első. Magunk akartunk az elsők lenni. Életünk igaz, örömöt adó, békés szakaszain az ő vezetését fogadtuk el. Ura ő életünk utolsó órájának is. Ha minden elhagyott, időnk lejárt, akkor is velünk marad, örök sorsunkat tartja a kezében. „Jézus él! O az enyém, S én övé vagyok egészen; Mi sem rémít, érzem én, Hogyha szívem tiszta lészen, csak Uramnak őt valljam, Ez az én bizodalmám” (216. ének- 4. vers).

CSÜTÖRTÖK. — „Az az Isten

szeretete, hogy parancsolatait megtartjuk. Az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (Jn 5,3 — 3Móz 22,31 — ApCsel 16,8—15 — Jn 10,1—10). Ha valakit igazán szeretünk, nem elég, hogy mondjuk, tenni is szeretnénk érte valamit. így van ez Istennel való kapcsolatunkban is. Szere tétünkét iránta a legjobban azzal mutatjuk, hogy szeretjük embertársainkat, mert ezzel akaratát tesz- szük és parancsolataihoz szabjuk életünket. „Mily édes, cselekedni, Atyám, akaratod! Szent Isten, a te képed Énraj tam így ragyog, így hallom a szót: néked A menny megnyittatik, s mivel sokat szerettél, Sok megbocsátta- tik!” (446. ének 6. vers).

PÉNTEK. — Jézus mondja: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok” (Jn 8,31 — Ézs 50,10 — Zsid

3,12—4, 1 — Jn 10,11—12). Ür Jézus! Köszönöm, hogy igéddel engem is megszólítottál, követésedre hívtál. Kérlek, tégy hűséges tanítványoddá. Mondd meg, mit kell tennem, és adj vidám szívet, hogy akaratodat meg Is cselekedjem. Ámen. „Jézus, nincs más kíváságom, Nyomdokidon üdv fakad; Benned van én boldogságom, Szent és bölcs minden szavad. A te igéd lélek s élet, Mindent megnyerek tevéled, Csak szívből szeresselek és híven kövesselek” (432. ének 4. vers).

SZOMBAT. — „Ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent” (Jel 15,4 — Zsolt 77,

12—13 — Ézs 28,23—29 — Jn 10,

22—30). Imádságunkban Istenhez nemcsak kéréseinkkel fordulunk. Elé visszük hódolatunkat is, mikor nagy tetteit, szeretetét, hatalmát magasztaljuk. A Szentlélek nagy adománya, az üdvösség előíze ez, vele az angyalok és az üdvözöltek magasztaló énekéhez csatlakozunk. Isten dicsőítése azonban a legreálisabb összefüggésben van földi életünkkel is, hathatós felkészülés szolgálatunk, küldetésünk hűséges teljesítésére. „Mind e földkerekségen Nagy és kicsiny mind dicsérnek. Néked, szent Atyaisten, Énekeinek minden szentek. E teljes szívből hódolnak Egyszülött szent Fiadnak” (702. ének 4. vers).

Szekeres Elemér

Mar inés*?

Ott lakott a harmadik emeleten. Egymagában. Barátnője havonta egyszer láto_ gáttá, de az is már alig vonszolta magát. Én a liftben ismerkedtem meg vele. A kosarát segítettem, és közben elmesélte keserű sorsát. Ettől a naptól kezdve rendszeresen feljártam hozzá. Ilyenkor mindig az életről mesélt. Az ifjúságról, hogy miről gondolkodik, amikor így egész nap egymagában van, hogy reggelre kinyílott ablakában az ibolya és tegnap meglátogatta az a kisleány, aki valaha az ő hivatalában dolgozott és hogy mennyire örül neki, hogy rendes ember volt a férje és engedelmes, jó gyermekei vannak.

Az elmúlt hónapokban érdektelenebbé Vált a világ eseményeivel szemben, az elbeszélt régi történeteket meg-megismé- telte, a mindennapi események nem érdekélték, vegetált. Egyik nap mégis titokban elment a fodrászhoz.

— Hogy meg légy velem elégedve — mondta és ráncos arcán csintalan mosoly bujkált.

Megszidtam a felügyelet nélküli külön- Sétáért és napjában kétszer is felfutottam hozzá. Szinte kötelességemnek éreztem, bármennyi is volt a dolgom. ,

— Már mész? — mondta méltatlankodva amikor készülődtem és az arca (elkomorult.

— Sok a dolgom!

— De te nem vagy egyedül, nem tudhatod, hogy... és csak legyintett.

— Olyan sokfelé kell mennem. Kenyeret is kell valakinek keresni, meg sokfelé várnak ám rám.

— Jó, nem azért mondtam, csak menj!

De másnap mégis megint megkérdezte:

— Már mész?

Elégedetlenség csengett ki a hangjából. Valami követelésféle, hogy igenis, mellette kellene maradnom. Én is néha megkeseredtem, belefáraltam. Miért nem inkább úgy mondja: ugye újra eljössz? Magamban zsörtölődtem vele, mert ha késtem néhány percet, szemrehányást tett.

Miért késtél? Ügy vártalak!

Egy bérházban nemigen törődnek egymással az emberek. Idegenként megyünk el egymás mellett. Nem köszönünk, de ha csak rideg fejbiccentés a válasz, legközelebb mi is távoli idegenként lépünk a liftbe, jövünk szembe a folyosón. Nem ismerjük egymást és nem is akarjuk megismerni, még egy köszönés erejéig sem.

Pedig biztos van mondanivalónk, meg panaszkodnivalónk is, hacsak egy liftutazás erejéig is. Jól esne csak annyit mondani: de nehéz ez a cepekedés;akkor lepődöm meg, ha egyszer nincs vinniva- lóm; de megdrágult hétvégére a piacon minden; nem mertem a gyereket egyedül hagyni, míg lemegyek! És lehetne rá válaszolni: majd én vigyázok rá, ha lemegy, csak szóljon be; maga meg hozhatna egy kiló kenyeret. Mi lenne, ha egyszer a ház lakói összefognának egymás életének a megkönnyítésére, már csak annyival is, hogy csak néhány szívélyes szót váltsanak. Ilyenkor lehetne azt is megtudni, hogy a harmadik emeleten lakik egy magányos asszony, akit nem hagyhatunk magára.

Arra is gondoltam, hogy milyen türelmetlenek vagyunk, ha a százszor elmondott történetet kell végighallgatni, ha a beszéd lassú, akadozó, s kihagy az emlékezet, ha csak a betegségről hallunk, ami rágja, nyugtalanítja a másikat. Jaj, de kevés a türelmünk! Miért? Mert örökösen rohanunk valahova, mert mindig sietős a dolgunk, mert többet vállalunk, mint amennyit elbírunk, mert az elvégzendő

feladatok tömege nyugtalanít, szorongat bennünket. Kell a plusszokat vállalni, amikor a meglevők is teljes embert követelnek? Hová kergetjük magunkat? A szívinfarktusokba, az idegbajokba, az ital boltokba, az álmatlanságba, a türelmetlenségbe, az összeférhetetlenségbe.

t— Mikor jösz? — kérdi tőlünk a férj, feleség', gyermek, barát, öregeink. És nem tudunk rá válaszolni, már nem tudjuk a munkánkhoz szükséges időt sem felmérni.

Egyik este nem volt időm felmenni a harmadik emeletre. Másnap kicsit félve, rossz lelkiismerettel nyitottam ki az ajtót. Már az előszobában nyugtalanító érzés fogott el. Hangosat köszöntem. Senki nem köszönt vissza. Rettentő csend volt a szobában. Jaj, hogy vágytam arra a szemrehányó: miért késtél-úgy-vártalakra! De senki nem kérdezte már.

A temetésen hárman voltunk. Szívbe- markolóan szomorú volt. Én maradtam a sírnál utolsónak. Még egy-két hantot rátettem a sírra, aztán több csokor virággal indultam kedveseim sírjához. Az út széléről visszanéztem.

— Már mész? — hallottam a hangját.

Visszamentem. Minden virágomat a sírjára borítottam.

Gyarmathy Irén