Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-03-28 / 13. szám

Sokirányú presbiteri szolgálat — megújult életben A kellemetlen, hosszúra nyúló, zord télnek is van szépsége és haszna. Többek között arra is alkalmas, hogy összegyűjtsük konferenciára az egyházmegye presbitereit, hiszen most a hét végeken nem szabad senki sem üdülőtelekre, hobb.ykertbe, in­kább választja az otthonos, me­leg együttléteket. A Bács-Kiskun Egyházmegyében ezen a télen ti­zedszer hívtuk ilyen konferenciá­ra presbitereinket, két körzetbe, hogy kevesebb gond legyen az utazással. Január végén Aposta- gon, február közepén Kiskőrösön gyűltünk össze, a két helyen mintegy 150—160 presbiter és ez a szám jó 50%-a a szolgálatban állóknak. A mögöttünk levő kilenc kon­ferencia eredménye kétségtelenül látható volt. Ügy voltunk együtt, mint egy nagy család, mint egy­mást már jól ismerő testvérek, akik szívesen beszélik meg éle­tük. szolgálatuk dolgait, adnak tanácsot és segítséget. A helyi gyülekezetek istentiszteletén vet­tünk részt mindkét helyen, ahol a vasárnap igéjéből szólt a hívás a hitben és szeretetben való megerősödésre, megújulásra. Ezután következett az előadás és megbeszélés erről a témáról: ..Presbiterségem a mérlegen: mit tettem gyülekezetemért, hazá­mért, a békéért?” Éveken át ta­nítottunk arról, mi a presbiteri szolgálat, most úgy láttuk, meg kell néznünk, mi valósult meg a hallottak nyomán szolgálatunk­ban? Csendes szavak, őszinte val­lomások hangzottak el eredmé­nyekről is. kudarcokról is; az előbbi nem látszott dicsekvésnek, az utóbbi nem váltott ki megüt­közést. Jó volt hallani a gépko­csijukkal rendszeresen rokkanta­kat fuvarozó segítőkről, a „mag- nóspresbiterekről”. akik a vasár­napi prédikációt így viszik el be­tegágyak mellé. Jó volt hallani, hogy miképpen döbbentek rá presbiterek arra, hogy oda kell állni lelkészük mellé jobban, mert a t|rsgyülekezeti és szórvány­szolgalat erős követelményeket támaszt. Őszinte volt a beszéd, hogy a presbiternek nem kell „védeni” a gyülekezetei a lelkész­szel vagy egyházvezetéssel szem­ben. hanem inkább segíteni kell abban, hogy az egész egyház szolgálatát a helyi gyülekezetben is jól értsék és helyesen, odaadó- an végezzék. Sok gondolat izzott még a beszélgetésben, a munka­helyen való helytállásról, a tár­sadalmi életben való mozgásról, közéleti funkciók vállalásáról és arról, hogy a békét nem várni kell, hanem „a békéért tenni kell”! A második téma „A gyülekezet hordozó ereje — az öregek évé­ben” címmel hangzott el. Itt is előjöttek az általános humanitá­rius problémák, az idősek gya­kori meglátogatása, velük való beszélgetés, gyakran csak éppen a meghallgatásuk, magányérze­tük feloldása, ebben segíthetnek a presbiterek a lelkészüknek, az­után speciális egyházi feladat­ként jelentkezett a betegek elő­készítése az úrvacsorázásra — itt segítség az, ha eloszlatják azt a tévhitet, mintha az úrvacsora valamiféle ..utolsó kenet” volna. Vannak gyülekezeti munkafelada­tok, melyekbe jól bevonhatók nyugdíjasok, ilyen lehet az irodai adminisztráció, diakóniai munka- szervezés. oltár gondozása vagy a templomkert rendben tartása. Sok jó ötlet hangzott el, bárcsak va­lamennyi eljutna a megvalósulá­sig, egy se veszne el belőle. Két más jellegű előadás is el­hangzott. Az egyik „Gyülekezeti jeladatok a budapesti LVSZ- nagygyűlés előtt” valamnit „Ho­gyan készüljünk az új énekes- könyv fogadására?” Előbbinél ar­ra esett a hangsúly, hogy gyüle­kezeteink életét a következő idő­ben még jobban frissítse, eleve­nítse a hitben és a szeretetben szolgálatra való megúiulás. Eb­ben segíthet új énekeskönyvünk is, mert nemcsak éneklésünk újulhat meg, de közben frissülhet és újulhat gyülekezeti életünk is. A presbitereknek mindebben elöl kell járniok, hiszen „példa­képei a nyájnak” — hangzott mindkét konferencián a záró áhí­tatban az útravaló. Az előadásokat, áhítatokat egy­házmegyebeli lelkészek tartották. Apostagon Bízik László és Szabó István, Kiskőrösön Káposzta La­jos, Nagybocskai Vilmos és Poni- csán Imre lelkészek. Előadásokon kívül az istentiszteletek igehir­dető szolgálatát is végezte az egy­házmegye esperese. T.—Sz. M. — Böjt 5. vasárnapján az oltár- térítő színe: lila. A délelőtti isten­tisztelet oltári igéje: Jn 8,46—69; az igehirdetés alapigéje: Zsid 9, 11—15. — MEDGYESEGYHÄZA. Már­cius 7-én a gyülekezet böjti sze- retetvendégségén igehirdetéssel szolgált Brebovszky Gyula csor- vási lelkész. Brebovszky Gyuláné a jeruzsálemi templomról tartott Megjelent Dr. Muntag Andor: JÓB KÖNYVE exegézise Ára: 255,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon előadást. Verssel, énekkel és fel­olvasással szolgáltak a csorvási gyülekzet tagjai Paulik Péter felügyelő és felesége, Csizmadia Antal másodfelügyelő, felesége és leánya, Kenéz Józsefné gondnok- né. Such János, Galisz Judit, Ko­vács Andrásné presbiterek, Jan­kai Zoltán és Igrényi Sándor egy­házfik. • — RÉGI, használt. 1947 előtti leve­lezőlapokat, levélborítékokat, tábori postát és bélyeggyűjteményeket ve­szek. Különösen érdekelnek az egy­kori Árva és Szepes megyékben fel­adott levelek. Cornides Sándor bé­lyegkereskedő. Budapest 1067. Lenin krt. 79. (udvar!) Telefon: 121-589. — MEGVÉTELRE keresek vízimal­mot, tanyát, parasztházat, erdészhá­zat. Külterületen. Levélcím: dr. Stumpf János, 1122 Budapest, Gaál J. u. 10/c. Istentiszteleti rend Budapesten, 1981. március 28-án Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) Káldy Zoltán, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Muntag And(*rné, du. 6. Muntag Andorné. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné. üliői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Ka­rácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rutt­kay Levente. Rákóczi út 57 b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kő­bánya de. 10. Veöreös Imre. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák La­jos út 22. de. 11. Váci út 129. de. ne­gyed 10. Frangepán u. de. 8. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelcp de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle te­lep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. fel 10. Rákospalota MÁV-tclep de. 8. Matúz Pál. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmi­hály de. fél 11. Karner Ágoston. Sas­halom de. 9. Karner Ágoston. Mátyás­föld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás, du fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Solymár Péter. Rákos­csaba de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákos­hegy de. 9. Kosa Pál. Rákosliget de. 11. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa Pál. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Koren Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Nagy László, du. 6. Nagy László. To- rockó tér de. fél 9. Nagy László. Óbu­da de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács Jó­zsef, du. fél 7. Cserigődy László. Bu­dakeszi de. 8. Csengődy László. Pest- hidegkút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missura Ti­bor. de 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Rozsé Ist­ván. Budafok de. 11. Rozsé István. Budaörs du. 3. Rőzse István. Török­bálint du. fél 5. Rőzse István. Csil­laghegy de. fél 10. Benkő Béla. Cse­pel de. fél 11. Mezősi György. — KECSKEMÉT. Az idén februárban is megtartotta a re­formátus és evangélikus gyüle­kezet a szokásos „Teológiai es- ték”-et. Az előadások most az egyháztörténet köréből voltak. A Türelmi Rendeletről tartott elő­adást dr. Ladányi Sándor re­formátus teológiai tanár. A két egyház kollégiumainak nevelő szelleméről dr. Benda Kálmán, a Ráday-gyűjtemény főigazgatója, Luther és Magyarország kapcso­latairól pedig dr. Fabiny Tibor Teológiai Akadémiánk tanára tartott előadást. Ez utóbbi a jö­vő évi Luther-jubileum előkészí­tését segítette. Mindhárom estén szép számú gyülekezet érdeklő­dött az egyháztörténeti emléke­zések iránt. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 82.0564 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyonjás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ö szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,28) VASÄKNAP. — „Uram, tégy jót velem nevedért! Jóságos szerete- teddel ments meg engem.” (Zsolt 109,21 — Jn 20,28 Mk 10,35—45 — Zsolt 43.) Amit az Ötestamen- tum népe csak remélhetett, az ne­künk, az Üjtestamentum népének megvalósult. Jézus Krisztus gol­gotái áldozata megmentett az örök haláltól, örök életet kaptunk Istentől. Jézus Krisztusnák ez a legnagyobb szolgálata számunkra. Késztessen hálára, szent életre és szolgálatra. „Jézus, Te vagy re­ménységem, Te meggyőzted a ha­lált, Megszégyenült ellenségem. Bősz fullánkja már nem árt; Mert habár meg is halok, A sírban nem maradok, Te fölkeltesz új életre, Te elvezetsz üdvösségre.” (184. ének 5.) HÉTFŐ. — „Féljétek az Istent, aki teremtette a mennyet és a föl­det, a tengert és a vizek forásait.” (Jel 14,7 — Zsolt 102, 26 —Zsid 7, 24—27 — Jn 16,23b—33). A világ­teremtő, hatalmas Istent Jézus Krisztus nélkül „csak” félni és imádni lehetne. Jézus Krisztus ál­dozata azonban olyan közel hozta őt hozzánk és minket őhozzá, hogy gyermeki reménységgel és biza­lommal bármit kérhetünk tőle. Jé­zus Krisztusért meghallgatja imádságainkat. „Hallgass meg Istenem, kérlek, Hozzád e fohászt küldöm: Ha ostromol gonosz lélek, Ne hagyj megszégyenülnöm. Te adsz erőt, a csüggedőt Kegyel­medbe fogadod; Mit hitem kér, s igéd ígér. Tudom, te azt megadod.” (363. ének 4.) KEDD. — „Életem folyton ve­szélyben van, törvényedről még­sem feledkezem meg.” (Zsolt 119, 109 — Jn 16,32 — Jer 15,10.15— 20 — Jn 17,1—5.) Jézus földi sor­sa nemcsak a böjti úton volt tele szenvedéssel, hanem születésétől kezdve. Mégis mindig az Atya ere­jével cselekedett és hívott követé­sére. Követői ugyanazt kapják osz­tályrészül, mint ami neki adatott. Tehát nemcsak a szenvedést, ha­nem Isten erejét is- Jobban észre kellene vennünk Isten velünk lé­tét, s bátrabban kellene élnünk erejéből. „Bízd Istenre mindhalá­lig Jámbor szívvel magadat, S szenvedésed üdvre válik, Ha bi­zalmad hű marad. Mit az Űr nyújt, azzal érd be, S tied lesz az égi bé­ke. Keskeny útról le ne térj, S tied lesz a menny, né félj.” (461- ének 4.) SZERDA. — „Az ember azt né­zi, ami a szeme előtt van, de az Ür azt nézi, ami a szívben van.” (1 Sám 16,7 — Jel 2,9 — Jób 19,21— 27 — Jn 17,6—13.) Isten minde­nestől ismer bennünket. Késztes­sen ez gondolataink megtisztítá­sára, de iránta való őszinte biza- . lomra is- Ha tudjuk, hogy ő szí­vünkbe lát, kell hogy megszaba­duljunk a képmutatástól, de a másik ember szeretetlen megítélé- től is. Előtte egyformán szegények vagyunk, ezért csak ő válthat meg bennünket bűnünkből. „Ó, te hal­lod hő imámat, Mely átjárja lelke- met, Látod, mely igaz bűnbánat Tölti el bús lelkemet. E szívet te jól isméred, Ezt hintette meg szent véred, Bízva néked ezt adom, Ez legyen áldozatom.” (331. ének 6.) CSÜTÖRTÖK. — „Az ősz em­ber előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert.” (3 Móz 19,32 — Fii 2,3 — Zsid 9,11—15 — Jn 17, 14—19)- A másik ember megbecsü­lése akkor Krisztus szerint való, ha az nem merül ki külsőségek­ben, hanem valóságos segítést je­lent a másiknak. Ha ezt megkap­juk másoktól, köszönjük meg ne­kik, és legyünk érte hálásak Isten­nek. Ha nekünk van lehetősé­günk, segítsünk olyan megbecsü­léssel, mint amilyennel JCrisztus segített rajtunk. „Felebarátom is Jézusnak megváltott ja, Ki ártat­lan vérét Mindnyájunkért ontot­ta. S ha a szeretetben Követője leszek, Jutalmat és áldást Tőle csak úgy veszek.” (443. ének 5.) PÉNTEK. — Krisztus mondja: „Bár kevés erőd van, mégis meg­tartottad az én igépnet, és nem ta­gadtad meg az én nevemet.” (Jel 3,8 — Zsolt 72,13 — Zsid 9,16—22 — Jn 17,20—26). Boldog az az em­ber, akiről Jézus elmondhatja, hogy megtartotta igéjét. Vigyáz­zunk azonban ezt nem mondhat­juk el önmagunkról, vagy mások­ról. És, hogy Jézus is elmondhas­sa, azért engedelmeskedett az Atya akaratának, s ezért imád­kozott értünk az Atyához. Vagy­is ő tette meg helyettünk azt, ami­re mi képtelenek voltunk. „Sze­retnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd,, Követni híven, mint ő Atyám parancsait. Szeretnék lak­ni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába, örök imát rebeg, Örök imát rebeg.” (783. ének 4.-) SZOMBAT. — „Megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt megtisz­títják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. Ö segítségül hívja nevemet, én pedig meghall­gatom őt.” (Zak 13,9 — Róm 5.3— 4 — Zsid 10,1—10 — Jn 18,1—11.) Ha csak parancs volna Isten igéje, semmi reménységünk sem lehetne önmagunk felől. De Isten szava ígéret: ő tisztít meg bűneinkből. Jézus Krisztusban az ígéret be­teljesedett. Könyörögjünk azért, hgoy nekünk is beteljesedjék. „Az Ür szent Bárányára Teszem le bű­nömet, S ott a kereszt aljába’ Bé­kességet lelek. A szívem minde­nestül Az Ür elé viszem, Megtisz­tul minden szennytül A Jézus vé< riben,” (783. ének 1.) Bárány Gyula — BEZI. Mint lapunk olvasói is értesültek róla, a gyülekezet az el­múlt esztendőben külsőleg telje­sen megújíttatta templomát. A gyülekezet tagjai jelentős adomá­nyokkal és sok munkával járultak hozzá a munkákhoz. Most özv. Farkas Mihályné, elhunyt presbiter fia emlékére, húszezer forintos alapítványt tett korábbi .jelentős adományain felül, hogy ez az összeg a templom javára fordíttassék. A végső dobbanásig Olyan csend volt a szobában, mintha ki­halt volna körülöttem a világ, és csak ma­gam maradtam volna meg ebben a csend­del bélelt kis helyiségben egyedül, örül­tem ennek a csendnek, vágyódtam a tel­jes magányra, jólesően nyújtózkodtam benne. Végigdőltem a kereveten, és moz­dulatlan maradtam. Behunytam a sze­mem, próbáltam testben, lélekben teljesen kikapcsolódni. Ahogy szinte halotti mozdulatlanságban feküdtem, hirtelen nagyot dobbant a szí­vem. Lehet, hogy ez a váratlan szívdob­banás nem is volt olyan nagy, de rendelle­nes volt, az biztos, mert semmi oka nem volt erre a szokatlan dobbanásra, hiszen nyugalomban voltam. Vagy talán éppen ezért? Mert a nyugalomban jobban felfi­gyelünk mindenre, ami körülöttünk, ben­nünk rendellenes? Mert rohanásaink kö­zepette nincs időnk észrevenni az intő je­leket, szúrásokat, lopakodó karfájdalma­kat, figyelmeztető, soronkívüli szívdobba­násokat? Első pillanatban magam sem akartam elhinni, hogy az én szabályos, rendes, ed­dig sohasem rendetlenkedő szivem most egyszerre ilyen brutálisan belémvág. Nyomban felelősségre vontam: — Mi az, mi van veled, miért ijeszt­getsz? Nem válaszolt. Dolgozott tovább a meg­szokott ütemben, mintha semmi sem tör­tént volna, mintha nem is hozzá szóltam volna. És életemben először komolyan kezd­tem venni, munkáját figyelni, ritmusát el­lenőrizni. Először gondoltam arra, milyen régóta, és mennyit dolgozik, és soha meg sem dicsértem, csak elfogadtam ezt a be­csületes, ütemes, megállás nélküli, éjjel- nappali műszakos, felelősségteljes mun­káját. Mikor is volt, amikor elsőt dobbant az­zal az elhatározással, hogy most már egy életen át engem fog szolgálni? És tette is, amit fogadott. Becsülettel. Vállalt, pedig még nem is ismert valójában. Nem tudta, milyen gazdája leszek, mi sorsa lesz ve­lem. Hányat dobbant már azóta? Hányat ver egy perc, egy óra, egy nap alatt, hányat dobbant évtizedeken át? És én? És ti és mi mit teszünk? Visszaélünk vele. Hányszor próbára tettem erejét, kitar­tását, munkabírását. Hányszor játszottam vele átvirrasztott éjszakákon át, nehéz terhek hordozásában, emeletek megmá­szásával. Izgattam és nyugtattam, égettem és gyógyszereltem, szorongásoknak, félel­meknek tettem ki, örömök dobogtatták, és néha már-már elállították dobbaná­sát. Hányszor vettem semmibe figyelmeztető felgyorsulását, hányszor hajszoltam a ki­fulladásig. hányszor adtam' oda, és hány­szor dobták vissza, hányfelé osztogattam, pazaroltam gazdagságát, érdemesre és ér­demtelenre, hányszor facsarodott el. köny- nyeket lopva a szemembe, hányszor fog­ta el a fájdalom görcse, hányszor próbál­gatták apró szúrások. Hányszor vetették szememre, hogy nem szégyenlem létezését, hogy van szívem és megmutatom, hogy ilyen, ilyen mindent bíró, mindent megbocsájtó, minden szép­ségre dobbanó, minden öreghez lehajtó, minden elhagyottal együttérző, minden hazátlannal testvér. Mennyire szégyen- lem, hogy annyiszor visszaéltem vele, ami­kor minden pillanatban jöhet egy perc, amikor egyetlen dobbanása az örökké­valósággal felér, aztán váratlanul görcs- berándul, és éles késként hasít beléje a fájdalom. Egyet dobban és nincs tovább. Megáll, örökre. Ugye milyen ritkán gondolunk minder­re, csak nyűjük nap-nap mellett, mintha nem szorulna már kíméletre, és csak ak­kor ocsúdunk fel, ha előttünk egy másik emberi szív áll meg? Ezt a fáradhatatlan szivemet, amely annyifelé szeretne vinni vigasztalást, együttérzést, éltető meleget, türelmet, . jó szándékot, hitet és reményt, ne állítsd még meg, Uram, kérlek, mert szeretne jobban szeretni, több örömet adni, és Téged töb­bet dicsérni. Gyarmathy Irén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom