Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-04-04 / 14. szám
Evangélikus Elet ORSZÁGOS EVAN GÉLIKUS HETILAP XLVII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 1982. április 4. Ára: 4,50 Ft. BcldjcsedeH a prófécia: Örülj nagyon! VASÁRNAPJAINK KIVÉTEL NÉLKÜL OROMÜNNEPEK, azért, mert Krisztus feltámadására emlékeztetnek. Virágvasárnap azonban még ezek közül is kiemelkedik különös hangulatával, a képzeletünkben megelevenedett pálmaágakkal, útra terített ruhákkal, és önfeledt, boldog kiállásával: „Áldott, aki jön az Űr nevében!” Egyes helyeken szép népszokások, másutt még szárnyalóbb éneklés teszik emlékezetessé ezt a napot. Ha érezzük is agyunkban és szívünkben, hogy nagyon rövid ideig tartott az a régi Jézus-ünneplés, nagyon könnyen lett az éltetésből halálkiáltás, a fényes tekintetekből gúnyos, vagy gyűlölködő tekintet, az önfeledt ujjongásbái zavart könnyezés — mégis szeretnénk együtt örülni az akkori örülőkkel, együtt kiáltani áldást az ágakat lengetőkkel. Szeretünk örülni, és tiszta szívvel ünnepelni. VAN IS MIÉRT! Beteljesült az egyik legrejtélyesebb messiási prófécia (Zakariás 9,9—12), és minden szava, minden ígérete új fordulatot hozott az ember életébe. Ezeket a fordulatokat minden nemzedéknek újra át kell élnie, újra fel kell fedeznie, és újra ki kell mondania: Áldott, aki jön az Ür nevében! örülhetünk, mert Jézusban eljött, megérkezett az Isten-küldötte király! — Új életmódot hozott, békét teremtett. Sokan azt hitték nemzedékeken keresztül, hogy már nem jön el. Jézus kortársai is bizonytalanságban voltak: valóban Ö az, akit Isten megígért? Ellenfelei, a főpapok és farizeusok számára a legnagyobb kérdés az volt, hogy miként lehetne teljesen félreállítani öt az útból. „Mit gondoltok, talán el sem jön az ünnepre?” — kérdezgetik egymást akkor, amikor már megérlelték a gondolatot: meg kell halnia! (Jn 11,56.) De Jézus nem marad távol az ünneptől. Ismerte a főpapok és farizeusok szándékát. Ismerte Poncius Pilátus gyengeségét. Ismerte tanítványai gyávaságát. És ismerte Atyja szándékait, a bűnös ember iránti irgalmas szeretetét is. Ezért indul teljesen védtelenül az ünnepre, fel a szent városba. Együtt akar lenni tanítványaival. Együtt azokkal, akiket még földi élete utolsó napjaiban is taníthat Isten országának titkaira, akik megállnak majd a keresztje előtt, akik később. akár a késő századok és ezredek során felidézik majd, ami történt három rövid nap leforgása alatt. VIRÁGVASÁRNAP MA IS HIRDETI: Jézus eljött, nem riadt visz- sza, nem torpant meg. Ma is eljön, mert ma is közösséget akar vállalni az ünnepre gyülekező néppel. Ott lesz az úrvacsorában, a hirdetett Igében, a felcsendülő imádságokban. De ott van mindenütt, ahol emberek szenvednek és félnek, ahol emberibb életre vágyódnak, és több szeretetve lenne szükségük, örvendj nagyon — eljött Királyod. Hogyan is gyakorolja hatalmát ez a „király”? — Különös módon, de úgy, hogy mégis vonzóvá, öröm forrásává válik sokak számára. Zakariás próféta kortársai bizonyára alig értették a szamárcsikó hátán érkező király képét. Valószínűleg a jeruzsálemi bevonulás tanúi, a hozsannázó sokaság is inkább csak a csodatevő, Názáretböl való prófétát látta, és a szamárcsikó fölött elnézően eltekintett. Kényszermegoldásnak, vagy jelentéktelen tényezőnek tarthatták, amely eltörpült a tény mellett, hogy a názáreti Jézus eljött az ünnepekre. Holott Jézus életének és szolgálatának lényege volt ebben az egyetlen képben elrejtve: alázatosan és szelíden jön, de úgy, hogy minden ember egészen közel érezhesse magát őhozzá. Nem másként akarta Isten szeretet szövetségének új lehetőségét megértetni népével, hanem a szolgáló szeretet hatalmával. Istennek ez a szándéka ma is érvényben van, a mi életünkben is. Nem mennyei mannát kell várnunk, hanem velünk egy szinten élő emberek közötti szolgálatok alkalmait. Jézus igy indult a kereszt felé, hogy életet és örök életet szerezzen azoknak, akik így is királynak fogadják őt. „BÉKÉT HIRDET A NÉPNEK” — jövendöli a prófécia, nem úgy, hogy a háborúzó embereket irtja ki, hanem a háború eszközeit (harci kocsit, harci lovat és íjat). Bárcsak fegyverkezéssel, és a mindent túlszárnyaló haditechnikával szemben is beteljesülne újra az, ami Jézus életében és tanításában már beteljesedett: mindent megtenni az ember szebb, igazabb életéért, lefogva a fölemelt kezeket, pusztító eszközöket. „Szabadon bocsátom foglyaidat a kútból, amelyben nincs víz!” Ma is sokan próbálnak élni víz nélküli kutakban! Elnémuló házastársak, elhagyott gyermekek, közösségtelen, önző munkatársak, szenvedélyek rabságában vergödök, félelmekkel és üres, céltalan életszemlélettel tengődök, víz nélküli, szomjas emberek. Jézus kortársai között is sok ilyen volt: beteg vagy megvetett, a törvénynek csak a betűjét ismerő, vagy hatalmát féltő ember. Jézus tudott élő vizet adni a megvetett samáriai asszonynak is, a kivégzett latornak is, a főember Niko- démusnak is. VIRÁGVASÁRNAPON MINDEZ OTT VAN, a szamárháton bevonuló királynál. Mi is odaállhatunk szívből hálát mondani, szívből örülni, hogy hozzánk is eljött, nekünk is szétosztja ajándékait. Szirmai Zoltán KOCSIS ELEMÉR PROFESSZOR A TEOLÓGIAI AKADÉMIÁN Hagyományos jó kapcsolatokat tart tenn egyházunk Teológiai Akadémiája a debreceni Református Teológiai Akadémiával. Ez évben felújításra került a régebbi „csereproíeszori előadások” hagyománya. Március 16. és 19 között dr. Kocsis Elemér, a rendszeresteológiai tanszék professzora, a Református Kollégium főigazgatója, tartott vendégelőadásokat Akadémiánk egész hallgatóságának. Nagy érdeklődés kísérte Zwingli Ulrik svájci reformátor életművéről, dogmatikai és etikai tanításáról tartott előadásait. Időszerűvé tette ezeket az előadásokat az is, hogy a múlt évben ünnepelték a reformáció egyházai Zwingli halálának 450 éves évfordulóját és mindenütt figyelemmel fordultak a rövid életű svájci reformátor életműve felé. A befejező előadásban a múlt év őszén Debrecenben tartott protestáns-marxista dialógus témáiról és eredményeiről számolt be dr. Kocsis Elemér professzor, aki maga is aktív résztvevője volt ennek a dialógusnak. „Mily nagy az Úr kegyelmessége... ” „MILY NAGY AZ ÜR KEGYELMESSÉGE, van-e ember kit meg nem hat?” — énekeljük minden úrvacsoraosztás után. Boldogan éneklem, mert rám csakugyan hat' az Űr „láthatóan megtapasztalt” kegyelmessége, szeretete. így él bennem az első úrvacsoravételem emléke is. A konfirmációi ünnepélyre nemigen emlékszem, de arra igen, hogy ott térdelve az oltár előtt előtörtek a könnyeim. Boldogan sírtam s egyáltalán nem törődtem azzal, mit szólnak hozzá a többiek. Azkinek a tekintetében a lélek megtalált öröme. Természetesen nem az érzéseinktől függ az úrvacsora áldása. Az érzéseinktől és hangulatainktól függetlenül, Isten igéjében kell bizonyosnak lennünk. Abban, hogy az úrvacsora szent titkában Krisztus adja magát mindenkinek egyaránt. Mindenki annyit kap belőle, amennyit hitével megragad — mondja Luther. S igaza van. Nem kell szerénynek lennünk. Isten igéje arra biztat és bátorít bennünket, hogy a Az úrvacsora óta sok év telt el. Majd három évtizede, hogy nemcsak magamhoz veszem Krisztus testét és vérét, hanem osztom, adom másoknak is. Ezt a szolgálatot nem tudom ma sem valamiféle megrendülés, megilletődöttség nélkül végezni. S engem boldoggá tesz az is, ha az úrvacsoraosztás áhítatában látom, hogy valakinek az arcán végiggördül egy könnycsepp, vagy ha felragyog valahitben merjünk merészen bízni ígéreteiben. ö nekünk Jézus Krisztus által bünbocsánatot. új életet és üdvösséget akar adni. Olyan áldást, örömöt és békességet, amit naponta megtapasztalhatunk és amiből élhetünk. A BAJ AZ, HOGY SOKAN EZT magától értetődőnek tartják. Ügy gondolkodnak, ha úrvacsorát vesznek, akkor szinte Budapesten tarlja ülését a Világ\ állások Békekongresszusának Nemzetközi Sajtólitkársága A világvallások képviselői május 10—14. napjain Pimen moszkvai patriarcha kezdeményezésére, az Orosz Ortodox Egyház meghívására Moszkvában gyűlést tartanak, amelynek témája: „Az élet szent ajándékának megmentése a nukleáris katasztrófától”. A Moszkvai Békekongresszus Nemzetközi Sajtótitkársága április 5—8. napjain Budapesten tartja gyűlését. A Nemzetközi Sajtótitkár- ság magyarországi tanácskozására a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa meghívására, a magyarországi római katolikus egyház, továbbá az unitárius és izraelita felekezet egyidejű közreműködésével kerül sor. A budapesti gyűlés célja és feladata: a kommunikációs tevékenység előkészítése és megszervezése a világvallások képviselői konferenciája előtt, alatt, és után. I ÖRUM-ELÖADÁSOK A TEOLÓGIAI AKADÉMIÁN Jól bevált rend a Teológiai Akadémián, hogy az egyes évfolyamok előadásai, szemináriumai és gyakorlatai mellett hetenként egyezer meghívott előadókkal talál- ’kozik az egész hallgatóság. Ezeket a keddi „fórum-előa<Jásokat” mindig nagy érdeklődés kíséri. Az elmúlt hetekben három meg- hívqtt „külső előadó” találkozott a jövő evangélikus lelkészeivel. Február 2-án Ferenczy Ilona zene- történész szólt a régi evangélikus istentiszteleti-liturgiái hagyományokról és mutatta be egyházunk zenei múltjának néhány kivételes értékét. Március 2-án Erdélyi Zsuzsanna néprajz-kutató, a népi imádsá- I gokról írt munka ismert szerzője. tartott előadást — részben eredeti magnófelvételekkel kísérve — a magyar népi imádság-hagyományról és ennek jelentőségéről népünk vallásos életében. Mindkét előadást nagy érdeklődés kísérte és eleven vita követte. Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, zeneakadémiai professzor, március 16-án látogatta meg a Teológiai Akadémiát. Mindenki számára élményt jelentő előadásában arról tett vallást, mit jelent neki evangélikus hite a zenei-művészi alkotásban és milyen indítások vezették egyházi-bibliai vonatkozású műveinek megírása közben. A Kodály-emlékév kezdetén megemlékezett a nagy magyar zeneszerző életművének jelentőségéről is. „automatikusan” részesülnek Isten megújító szeretetében és áldásában. Sokszor úgy tűnik nekem, hogy ez a gondolkodásuk külsőleg is kifejeződik abban, amilyen rezdületlen megszokott- sággal térdelnek az oltár elé. Ezzel a magától értetódöttséggel elárulják hitetlenségüket, nem érzik át és nem látják be igazán, hogy Isten irgalmára szorulnak. Valójában meg vannak magukkal elégedve. A hitet éppen arról lehet felismerni, hogy úgy nyúl Isten ajándékai után, mint ami nélkül létezni sem tud. Isten szeretete a számára olyan mint az éhesnek a falat kenyér. A hivő ember úgy él az úrvacsorával, hogy tudja Jézusnak igaza van —, aki nem eszi a testét és nem issza a vérét, annak nincs élete önmagában. NEM VÉLETLENÜL ELŐZI MEG az úrvacsorát a gyónás. A gyónás segítség a számunkra, nemcsak abban, hogy felkeltjük általa magunkban a bánatot, hanem abban is, hogy tudatosítjuk: szükségünk van Isten megbocsátó és megtartó kegyelmére. Aki őszinte önmagához, annak nem nehéz belátnia, hogy nem bízhat önmagában. Nagycsütörtök estéjén meglepő a tanítványok zavara. Jézus bejelentését elárultatásáról — magukra veszik. Egymást és Jézust kérdezgetik: csak nem én? Meglepő, de érthető is ez a zavar. Keresztyéneknek, Krisztus követőinek Valljuk magunkat s mennyi minden kitelik belőlünk is, hűtlenség, gyávaság, árulás ... Éppen úgy, mint akkor a tizenkettőből. A GYÖNÁS SZINTE BELSŐ KÉNYSZER, hogy az ember megfogalmazza önmagáról véleményét és kimondja ítéletét. E nélkül nem szabadulhat fel az ember szíve. Mennyi minden lehet benne azokban a,rövid válaszokban, amit a .gyónási kérdésekre adunk: vallom, bánom, megbocsátottam, igyekezem . . j? Ö tudja csak igazán, a mi Urunk, aki legrejtettebb gondolatainkat is ismeri. Ebben az őszinte önvizsgálatban lehet igazán felfigyelni az evangéliumra. Csak így lehet meghallani, megérteni mit jelent a bűnbocsánat. Feloldo- zást .gondolataim, indulataim és egész bensőm feszültségei alól. S ilyenkor a gyónás utolsó kérdésére, felbátorodott szívünkből örömmel tör fel a bizonyosság: hiszem! — Amit korunkban a mélylélektan felismert a belső feltárulkozás gyógyító, „életmentő” szükségességéről, azt Pál apostol már ezerkilencszáz évvel ezelőtt vallotta és tanította a gyónásról: „amit lelepleztek azt a világosság teszi nyilvánvalóvá, amit pedig az nyilvánvaló tesz, az mind világosság”. NAGYCSÜTÖRTÖK SZÁMOMRA a nagyheti istentiszteletek sorából kiemelkedik. Ennek az alkalomnak megindítóan felemelő áhítatát akkor ismertem meg, amikor olyan gyülekezetbe kerültem. ahol ezen az estén már évtizedek óta kiosztották Jézus testét és vérét. Ezen az estén másként hangzik az utolsóvacsora jól ismert története, mert ennek az estének más az „akusztikája”. Tudom, s újra ismétlem, nem az érzéseinken és nem a hangulati elemeken múlik az úrvacsora áldása. De ha ezek odasegítenek bennünket, hogy átéljük és hittel megragadjuk Isten szeretetét, akkor nem kell az érzéseink miatt szégyenkeznünk, sem az este varázsán. Hisz’ olyan „nagy az Ür kegyelmessége, van-e ember kit meg nem hat? Van-e szív, mely mindent feledve, az Istennek hálát nem ad”? Pintér Károly
