Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-03-14 / 11. szám

„Ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat!”

Egy cigány, amikor észrevette, hogy idegesít, mert mindent máskép csinál, ahogy én szeretném, mert máskép gondolkozik, ahogy én gondolkozom. mások az ő normái, és mások az én normáim —, ezt mondta: maga meg én az kettő.

HOGY A MÁSIK MÁS MINT ÉN, olykor lehet nagyon mulatságos, szórakoztató, érdekes. De amikor a másik kényelmetlenné, terhessé válik, idegesít, zavar, felháborít: ellenséget látok benne. Az ilyen embertől meg kell szabadulni, ki kell kerülni, le kell rázni magunkról, — gondoljuk — végső soron meg kell semmisíteni, tönkre kell tenni. Hitler a német nép és az egész emberiség ellenségének tartotta a zsidókat. Meg kell szabadulni tőlük. Ki kell irtani őket — kiáltotta, önmagát tette tönkre.

„Ne tervezzetek egymás ellen magatokban rosszat!” — mondja Zakariás próféta (7,10). Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” — hirdeti Mózes (3. Móz 19,18). Jézus még élesebben fogalmaz: „Szeressétek ellenségeiteket” (Mt 5,44).

KOMOLY IDŐKET ÉLÜNK. Nemcsak azért, mert tűzhányó tetején élünk. Még inkább azért, mert kegyelmi időben élünk. Van kiút! Lehet másképpen. Lehet, mert Isten komolyan veszi a világot. Annyira komolyan veszi, hogy egyszülött Fiát adta érte. A böjti idő ezt akarja mélyen szívünkbe vésni. A kiút keskeny. Kényelmetlen. De életre visz!

„Szeressétek ellenségeiteket!” — ez a kiút. Nem azt jelenti, hogy csókolózzatok össze. Még az ellentétek, az indulatok lekicsinylését sem jelenti. Számoljatok vele. Álljatok szóba egymással. Tárgyaljatok —, amíg van idő. Aki ma meg akarja semmisíteni, el akarja taposni ellenségét, önmagát is megsemmisíti. Jézus az egyetlen reális utat mutatja.

DE KI AZ ÉN FELEBARÁTOM? — kérdezte az írástudó Jézustól. Jézus példázattal válaszolt. Példázata szerint a rablók a felebarátban zsákmányt láttak. A pap és a lévita ellenséget látott a felebarátban, mert kényelmetlen helyzetbe hozta őket. A samaritánus felismerte ellenségében a felebarátot.

Ki az én felebarátom? — a másik. A másik ember, amikor ki van szolgáltatva nekem. A másik ember, amikor keresztezi utamat, amikor idegesít, amikor terhemre van, amikor — még ha nem is akarok tudomást venni róla — ott van közelemben. Lehet, hogy egész óceán választ el tőle; lehet, csak országhatár; lehet, hogy egy szobában lakunk és egy asztalnál eszünk. Mégsem tudok szabadulni tőle. Ingerel. Félek tőle. Ö is fél tőlem. Ellenséget látok benne. Pokollá teszi életeket. Lázadok. Hogyan jövök hozzá, hogy együtt éljek ellenségemmel? Pedig ez a másik, ez a kényelmetlen, ez az idgesítő, ez a kibírhatatlan ember, — ez a te ellenséged — a te felebarátod. Ne hagyd cserben — mint a példázatbeli pap és lévita tette. Ne tedd tönkre, mint ahogyan az útonállók tették. Törődj vele, amint a samaritánus tette.

ISTEN MAGA NYITOTTA MEG SZÁMUNKRA az élet útját, amikor Jézusban samaritánust küldött a világhoz. Irgalmas samaritánust. Általa ő maga vette fel ügyünket. Áldozatot hozott értünk. Értünk, akik elidegenedtünk tőle. Értünk, akik feleslegesnek tartjuk őt. Ö nem idegenedett el tőlünk. Túltette magát a nagy ellentéten, amely bennünket tőle elválaszt. Az életet válaszotta számunkra.

lsen életigenlő. Azt akarja, mi is életigenlők legyünk. Az élettagadás kihozza sodrából. ..Emiatt háborodott fel olyan nagyon a Seregek Ura” — olvassuk Zakariás prófétánál. — „Eléd adtam az áldást és az átkot, a halált és az életet. Válaszd azért az életet!” — mondja Isten Izrael népének vándorútjukon (5 Móz 30,19). Kényelmetlen az életet választani. Kényelmesebb sokszor a halál, az öngyilkosság gondolatával játszani. Istent azonban felháborítja, ha mi a halál gondolatával játszunk, ö az életet választotta számunkra. Válaszd te is az életet! — Ma ez azt jelenti: törődni a másikkal, nem megsemmisíteni az ellenfelet, tárgyalni vele. Aki ma nem tárgyal, hanem támad — útonálló, bandita. Válaszd az életet! — ez ma szívós türelmet jelent. Ha gyötrelmek árán is, megoldást keresni.

NAGY ÜZENET BÍZATOTT RÁNK: Válaszd az életet! Áttöri ez az üzenet templomaink falát. Áttöri az országhatárokat. Áttöri a Keletet Nyugattól újra elválasztni akaró vasfüggönyt. Isten az életet választotta számunkra. Válasszuk mi is.

Benczúr László

A PEST MEGYEI EGYHÁZMEGYE

mindkét, e folyó évre tervezett presbiteri konferenciát megtartották. Az elsőt januárban az irsai, a másodikat februárban a fóti templomban. Az előzőn tizennégy, a másodikon tizenöt gyülekezet presbiterei vettek részt, nem volt gyülekezet, amelyik ne képviseltette volna magát szép számban. A két konferencián több. mint ötszáz résztvevő volt együttesen. A konferenciák témái az LVSZ budapesti Nagygyűlésének fő témái voltak: Krisztusban reménységgel a világért. Ezt a témát három előadásra, igehirdetésre bontva a presbiterek arról hallottak és beszélgettek, hogy a Krisztusban gyökerező és az örök életre néző reménység a

keresztyén embert tettekre, szolgálatra indítja világunkban és világunkért. A szolgálatot végzők az egyházmegye lelkészei voltak. A vendégfogadó, házigazda gyülekezetek nemcsak meleg szívvel, hanem terített asztalokkal is várták a vendégeket, s az esperesnél sok gyülekezet presbitere azzal jelentkezett, hogy jövőre náluk legyen a presbiteri konferencia. Az alkalmakat énekkarok szolgálatai is gazdagították s ezek a találkozók nemcsak arra a reményre jogosítanak, hogy érdemes ezt a munkát folytatni, hanem talán arra is, hogy 1984-ben hitelesen bizonyságot tehetünk erről egész egyházunkkal kapcsolatban:

Krisztusban gyökerező remén3T- séggel élünk a világért.

Koszorús Oszkár ny. esperes köszöntése

Koszorús Oszkár, orosházi lelkész, a Nyugat-Békési Egyházmegye esperese 1982. január 1-én nyugalomba vonult. Resicabányán született 1914-ben. Édesapja lelkész volt. Teológiai tanulmányait az Erzsébet Tudományegyetem soproni Hittudományi Karán végezte 1933— 1938 között. Raffay Sándor püspök avatta lelkésszé 1938. február 15- én. Segédlelkészként szolgált Gyulán, TiszaföldVáron, és Szentetor- nyán. Előbb Orosháza-Rákóczitelepen volt rendes lelkész, majd 1943- tól 1956-ig Szentetornyán. Ezt követően 25 éven keresztül orosházi lelkész volt. 1956-tól kezdve először espereshelyettesként, majd 1959- től megválasztott esperesként szolgált nyugalomba menéséig.

Február 18-án, Orosházán, az Alföld-szállóban dr. Káldy Zoltán püspök ünnepi ebédet adott Koszorús Oszkár és felesége tiszteletére. A szép alkalmon részt vett Gregor György, a Békés megyei Tanács egyházügyi titkára, továbbá Torda Molnár Sándor, a Nyugat-Békési Egyházmegye felügyelője és Benkő István orosházi igazgató lelkész, mb. esperes.

Káldy Zoltán püspök köszöntőjében méltatta Koszorús Oszkár szolgálatát. Kiemelte, hogy Koszorús Oszkár 23 éves esperesi szolgálatát az egyértelműség és határozottság jellemezte. Nem könnyű időben kezdte ezt a szolgálatot. Akkor a lelkészek jelentős része óvatoskodott és kerülte az állásfoglalást az állam és egyház viszonyában, a politikai és társadalmi kérdések területén. Ügy gondolták „jobb a fészken megülni és nem sokat röpködni”. Sokan a „kivárók” közé tartoztak. Koszorús Oszkár mert dönteni és az egyházvezetőség mellé állni. Jó segítőtársa volt az egyházkerület püspökének. Mint lelkész 44 évet szolgált. Kis gyülekezetekben éppen olyan hűséggel hirdette az igét, mint a nagy orosházi gyülekezetben. De gondja volt egyházmegyéje területén élő szórvány hí vekre is, olyan helyeken is kész volt istentiszteletet tartani, ahol csak 2—3 evangélikus él. Ezt különösen is nagyra kell becsülni. Orosháza város-társadalmában is elismerték munkáját. Több ciklusban választották meg tanácstagnak. Most is tagja a városi tanácsnak. Munkájában hűséges társa volt felesége. Nyugdíjas éveiben is végez szolgálatokat régi gyülekezetében Szentetornyán.

Gregor György egyházügyi titkár köszöntésében megbecsüléssel szólt Koszorús Oszkár munkájáról Orosházán és Nyugat-Békésben. Annak a kívánságának adott kifejezést, hogy az utódok ugyanezen az úton járjanak. Benkő István mb. esperes és Torda Molnár Sándor egyházmegyei felügyelő meleg szavakkal köszönt el az ünnepelttől.

Rudolf Kostial (Szlovákia):

Látogatás a testvér egyháznál

Evanjelicky nosol spod Tatier 1982. 2. számából

Egyházunk delegációja 1981. december 5—8. napjain hivata, los, baráti látogatáson volt a

‘ testvéri Magyarországi Evangélikus Egyháznál. E látogatások

■ évenként rendszeresek mégpedig úgy, hogy egyszer hozzánk érke1 zik a Magyarországi Evangélikus

■ Egyház delegációja és a következő évben a mi küldöttségünk

i megy Magyarországra. Nagyon hasznos módja ez a kölcsönös szomszédi kapcsolatok megerősítésének, ami nemcsak a közelebbi megismerést segiti, de az intenzívebb békemunkának is javára van. Fontosnak és szükségesnek tartjuk mindkét elemet. Ez a látogatás is ismét megerősítette a nemzetközi ökumenikus együttmunkálkodás e formájának a jogosultságát, s ez az együttmunkálkodás különösen is fontos a Magyarországi Evangélikus Egyházzal, amellyel négy évszázadon át organikus közösségben éltünk, s így közös az egyházi örökségünk, amit továbbfejlesztünk.

Egyházunk delegációjának tagjai voltak: dr. Ján Michalko

egyetemes püspök feleségével, dr. Július Filo a Keleti Egyház- kerület püspöke, dr. Ondrej L. Bartho egyetemes főtitkár feleségével, és Rudolf Kostial a Nyugati Egyházkerület püspöke feleségével. E hivatalos küldöttségnek először voltak tagjai a feleségek is (sajnáljuk, hogy Filo- né püspökasszony . nem lehetett velünk), ami a Magyar-országi Evangélikus Egyház ptispök-eí- nökének dr. Káldy Zoltánnak a kifejezett óhajára történt, hogy a delegációnak ilyen összetétele is dokumentálja a két egyház szoros baráti együttmunkálkodását. Mondhatjuk, hogy ez valóban gazdagító, légkört üdítő hatásával pozitívan járult hozzá a látogatás eredményéhez. A véletlenek' egybeesése folytán ebben az időben jött Magyarországra a kiváló ifjú orgonaművész Ján Vladimír Michalko is (az egyetemes püspök fia), aki a budavári templomban adott hangversenyt Bruns, Bach, Mendelsohn és Zeljenka műveiből s nagy siker-1 rel mutatkozott be a magyar zenekedvelő közönség előtt, s ezzel is hozzájárult, hogy delegációnk útja és ott-tartózkodása kellemes legyen.

Vendéglátóink gazdag és érdekes programot készítettek a számunkra. Röviddel megérkezésünk után elvittek bennünket az Evangélikus Egyházi Múzeumba, ami nagyon tanulságos példája annak, hogy az egyház a maga múltját és nézetét hogyan mutathatja be méltóan és kegyelettel a jelennek. Kedves meglepődéssel tapasztaltuk, hogy a múzeum felirata a bejárat fölött szlovák nyelven is olvasható, ami nemcsak a mi közös történelmünket fejezi ki, de azt a lelkületet is, ami most egyházaink és népeink között valóban uralkodik. Ez különösen is dr. Káldy püspök-elnök érdeme, aki oly példásan törődik azzal, hogy a szlovák kisebbség az egyházban érvényesíthesse összes nemzetiségi jogait, ugyanakkor hála illeti a szocialista államrendet is, melytől idegen a népi vagy más elnyomás és diszkrimináció. A múzeumban dr. Fabiny Tibor történész, a Teológiai Akadémia prodékánja volt a vezetőnk, aki sokat munkálkodott a múzeum elrendezésénél. Három teremben értékes anyag került elhelyezésre, mégpedig a következő csoportosításban: reformáció előtti

reformációkori és végül az újkori anyag. A kiállított tárgyat közül sok a szlovák környezetből származó, ami tárgyilagos és helyes. A legértékesebb kiállítási tárgyak közé tartozik Luthei végrendeletének eredetije. E három esztendeje megnyitott múzeum nagyon látogatott a hazaiak és külföldiek által egyaránt Már előre örülünk, hogy a mo- dori kistemplom tatarozása utár a mi egyházunknak is lesz ilyer múzeuma és levéltára.

Programunk főpontjai a megbeszélések voltak a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetőivel (dr. Káldy Zoltán püspökelnök, dr. Ottlyk Ernő püspök dr. Karner Ágoston országos főtitkár, dr. Selmeczi János igazgató és Reuss András külügyi titkár). A megbeszélések testvéri légkörben folytak. A delegációk vezetői (dr. Michalko egyetemes püspök és dr. Káldy Zoltán püspökelnök) részletes jelentést terjesztettek elő mindkét egyháznak a legutóbbi találkozás óta végzett munkájáról, értékelték az ökumenikus és békemunkához való hozzájárulást, s vázolták a jövő legjelentősebb feladatait, különösen a Lutheránus Világszövetség 1984. évi nagygyűléséről volt szó, mely most először lesz szocialista országban, Budapesten. őszintén örülünk ennék a ténynek, és szívből kívánjuk a testvéri magyarországi egyháznak, hogy jól oldja meg ezt a sok szervezési és lelki munkát igénylő rendkívül igényes feladatot. Meggyőződésünk, hogy ez az Isten segítségével sikerül, ami több szempontból is nagyon fontos. Imádkozunk velük e feladat sikeres megoldásáért és ha szükséges, szívesen megyünk segíteni. Az LVSz nagygyűlése egyben annak is meggyőző bizonysága lesz a világ nyilvánossága számára, hogy milyen jó a kapcsolat a szocialista Magyar- országon az egyház és az állam között, aminek a munkálásában oroszlánrésze van dr. Káldy Zoltán püspök-elnöknek. A megbeszélések december 7-én, hétfőn folytatódtak, amikor a kölcsönös kapcsolatokról és a jövő feladatairól volt szó. Konkrét kérdések is megtárgyalásra kerültek. A tárgyalások eredményei érezhetők lesznek mindkét egyházban.

Az Evangélikus Teológiai Akadémián tett látogatásunk biztatóan hatott ránk. Az Akadémia szép és célszerűen berendezett új épülete jól szolgálja a leendő lelkészek nevelését. A minden tekintetben optimális környezet alkalmás tanulásra, kölcsönös személyes kapcsolatok teremtésére, lakásra, étkezésre és lelki nevelődésre. Dr. Nagy Gyula dékán távolléte miatt dr. Groó Gyula prodékán adott tájékoztatást az Akadémián folyó munkáról. Részünkről az egyetemes püspök testvérünk, mint. a fakultásunk professzora informálta a tanárokat fakultásunk munkájá- -ról.

Programunk fontos pontja volt az Állami Egyházügyi Hivatalban tett látogatásunk, ahol Miklós Imre államtitkár fogadott bennünket munkatársaival. Hálásak voltunk, hogy találkozhattunk az állami vezetőkkel, akiknek egyházi és kulturális látóköre nemcsak a Magyar Nép- köztársaságra, de az egész világra kiterjed. Biztosítottuk őket, hogy mi is igyekszünk hozzájárulni, hogy a világban felmerülő (Folytatása a 3. oldalon)