Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-02-28 / 9. szám

Térképek KISGYERMEKKOROM ÖTA MINDIG nagyon szerettem a tér­képeket. Föléjük hajolva talán annak varázsa ragadott meg, amit József Attila Altatójának szépsé­ges szavai így fejeznek ki: „A tá­volságot, mint üveggolyót megka­pod”. Térképek közelében néha valóban a távolság varázsa raga­dott meg, máskor egészen gya­korlati érdeklődés. Az utóbbi mindenesetre olyan­kor, amikor — elképzelni se tu­dom, hogy futott rá időnk régeb­ben — azt terveztük egy-egy sza­badnap előtt, hogy az akkor még kisfiúnyi nagyfiainkkal merre in­duljunk kirándulni. A budai he­gyek és a Pilis turista térképeit órákon át képes voltam nézeget­ni, hiszen nem volt mindegy, hogy busszal, hévvel vagy hajóval me­lyik szép táj felé a legérdemesebb elindulni. Vonzottak ezek a tér­képek a helyneveikkel. Egy-egy tájnak, hegynek, völgynek, szaka­déknak különös, ízes neve van ezeken a térképeken. Csordakút és Törökugrató, Huszonnégyökrös hegy, vagy Hosszú-hajtás völgy nevével történetet, emlékeket őr­zött. Olyanok ezek a nevek, mint a hajdani fűszereké, amelyekkel — ha egy-egy ügyes vállalkozó di­vatba nem hozza őket — leginkább csak régi szakácskönyvek sárguló lapjain lehet találkozni. Vagy gyümölcsféléké, amelyeket régen kiirtott az irgalmatlan monokul­túra. Olyan gyümölcsféléké, ame­lyek szép, kézzel festett képeivel Országos Könyvtárunk egyik szép, nagy alakú, régi könyvében találkoztam. DE NEMCSAK A TURISTA­TÉRKÉPEKET szerettem nagyon. 8—10 éves gyerekkoromban órákig tudtam bámulni régi isko­lai atlaszokat, amelyek vagy a padlás valamelyik sarkából ke­rültek elő, vagy amelyeket idő­sebb unokatestvéreim iskolai ha­gyatékaiból kunyewltam el. Az első világháború előtti és utáni években készültek ezek az iskolai világatlaszok és — mi mindenre emlékezik néha az ember — egy részüket Kogutowitz Manó és Társa nyomdája állította elő. Cso­dálatos volt az oválisra lapított földgömb két odala távoli orszá­gokkal. A hajdani gyarmatbiro­dalmak óriási területeivel, föld­résznyi egyforma színekkel. Fél- Ázsia Indiástól lazac színével an­gol felségterületet, Afrika jó ré­sze szürkés színével franciát jel­zett ezeken a térképeken. A legkülönösebb az volt, hogy távoli gyarmatterületeknek, messze szigeteknek csak a perem­része vagy a partvonala volt be- szinezve egy-egy gyarmattartó nagyhatalom színeivel, esetleg át­csíkozva, jelezvén, hogy alig-alig feltárt területekről van szó. A klasszikus gyarmatbirodal­mak ideje lejárt. Térképeink szí­nesekké lettek. Korunkban a gaz­dasági kiszolgáltatottsággal együttjáró neokolonializmus alig áttekinthető és alattomos szálai kötik össze, halálos szorítással néha a hajdani gyarmattartókat és a felszabadult fiatal országo­kat. Ez teszi egyre nagyobbá a szakadékot a szegény és a gazdag népek között. És régen vége annak a kornak is, amikor a térképeken színezett partvonalak és sávolt nagy terü­letek jelezték a még alig ismert, fel nem tárt területeket. DE NINCSENEK-E KÉTSÉG- BEEJTÖEN NÄGY, FELTÁRAT­LAN TERÜLETEI hitünknek és életünknek is? Nem úgy van-e, hogy gondolkozásunknak, érze­lemvilágunknak, ösztöneinknek, indulatainknak csak a peremét hatotta át Isten szeretete? Birtok­ba vette-e magatartásunk egészét szolgálatra küldő és szolgálatba állító Urunk? Meddig jutottunk el egymás megismerésében? Mennyire is­merjük akár csak azokat is, akik­kel egy gyülekezetben élünk? Tudjuk-e, hogy milyen gondokkal vagy kísértésekkel küszködnek azok, akik a közelünkben élnek? De sok a fehér folt életünk tér­képén ott is, ahol gyülekezeteink szolgálatának, az egyház életének, a világért való felelősségének a területei vannak. Alig ismerjük a világot, amelyben élünk, amely iszonyatos feszültségeket visel. Amelyben a háború és a béke erői néznek szembe egymással. Ügy ahogy tudunk valamit társadal­munk gondjairól, vagy azokról a különbözőségekről, amelyek nem­zedékeket állítanak szembe egy­mással. Sok az élettel, hittel, re­ménységgel, segítőkészséggel szí­nezendő terület mindenfelé. Ezek a gondolatok váltották egymást bennem, amikor egy ál­matlanul végigszenvedett kórházi éjszakán régi térképek jutottak az eszembe. Schreiner Vilmos A BIBLIA 72 NIGÉRIAI NYELVEN Shehu Shagari nigériai elnök üdvözölte országa bibliatársulatá­nak azt a szándékát, hogy a Szentírást 72 helyi törzsi nyelvre akarja lefordítani, és biblia- nyomdát akár berendezni. H. Aitalegbe-nek, a bibliatársulat elnökének küldött üzenetében tá­mogatásáról biztosította a terve­ket, mert „minél többet tudunk Istenről, és minél jobban imádko­zunk az Ö kegyelméért és védel­méért, annál nagyobb lesz a bé­ke és egyetértés az országban és az egész világon”. — A Bibliát még további 303 nyelvre kellene lefordítani, hogy minden nigériai polgár anyanyelvén olvashassa. Afrika legnépesebb, 60 milliós or­szágában ma körülbelül 5 millió keresztyén él. Ismerkedjünk meg az új énekeskönyvvel Együtt énekelünk Együtt. Más felekezetek taní­tásban, szép hagyományokban jel­lemző és hitünkkel összecsengő énekei mellett természetesen el­sősorban a világ evangélikussá- gával énekelünk együtt. Eddig is voltak ilyen, más népek evangé- likusságával összekapcsoló éneke­ink. Elsősorban német nyelvterü­letről, ami magától értődő, hiszen a reformációban a tanítás tiszta­sága szinte énekszámyon szállt szerte a világba. Luther s később Gerhardt Pál énekei, főképpen Crüger dallamaival, hordozói vol­tak a reformáció tanításának. MEGLEPŐ, HOGY A MAGYAR IRODALMI SZEMPONTBÓL IS oly drága kincsünkben, a Zönge- dező Mennyei Kar című első ma­gyar evangélikus énekeskönyv­ben, majd különösen annak kibő­vített, megújított kiadásában mennyi németből fordított ének található. Ezek is, a többivel együtt, a századok folyamán ma­gyar szívvel énekelt, saját bizony­ságtételünkké váltak. Ebből az anyagból minden értéket átmen­tettünk új énekeskönyvünkbe. Né­A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának Elnök­ségi Tanácsa február 1-én ülést tartott dr. Bartha Tibor püspök elnökletével. A hazai protestáns és ortodox egyházakat magába foglaló tes­tület elnökségi tanácsülésén megnyitójában dr. Bartha Tibor püspök visszatekintett az elmúlt esztendő közösen végzett szolgá­latára. A többi között kiemelte, hogy tovább mélyült a tagegyhá­zak körében a szolgálat teoló­giájának a .mindennapi életben való alkalmazása. Az evangélizá- cióról szólva aláhúzta, hogy min­dig különös jelentőséget kapott hazánkban az evangélizáció és a diakónia összefüggése. A püspök áttekintette az elmúlt esztendő azon kérdéseit is, amelyek az eg.ész emberiség jövőjét érintik: a leszereléssel, az enyhüléssel kapcsolatos olyan pontokat, ame­lyekben az egyházak közössége is érdekelt. A továbbiakban elemezte a lengyel nép megsegítése érdeké­ben létrehívott ökumenikus egy­házi akciót. A püspök beszámolóiát köve­tően az Elnökségi Tanács hatá­rozatot hozott, amelyben kifeje­zik. hogy a nehéz helyzetben le­vő testvéri lengyel nép megse­gítésére korábban kibocsátott fel­hívás — melyben mint ismere­tes. arra kérték a gyülekezetek melyiket észrevehetően visszane­mesítve eredeti tartalmához és üteméhez. Ebből a csodálatos anyagból is kerestünk olyan kincseket, ame­lyekről elődeink megfeledkeztek. Gondosan átnéztük o mai német anyagot is. Az eddigiek mellett még huszonkét németből átülte­tett éneket vettünk fel. IGEN FONTOSNAK TARTOT­TUK, Hogy énekeskönyvünk ösz- szekötő kapocs is legyen a világ evahgélikusságával. Leveleztünk, bekértük és átvizsgáltuk szinte minden elérhető külföldi evangé­likus egyház énekeskönyvét, s bő­ven válogattunk. Kerestük a hi­tünk tartalmát rájuk jellemző for­mába öntött énekeket. Ebben a közkedvelt és mindmáig fennma­radt régi énekanyagot épp úgy kerestük, mint mai énekköltésze­tük értékeit. Így az eddig haszná­latos kilenc finn dallamunk mel­lé újabb kilencet választottunk, amelyek hordozzák és dokumen­tálják a finn egyház történelmét, kegyességi sajátosságait, dallam­értékeit. tagjait: csatlakozzanak ahhoz a társadalmi mozgalomhoz ado­mányaikkal. amely segítséget nyújt a válság leküzdését mun­káló lengyel hazafiaknak — ko­moly visszhangra talált a gyüle­kezetek körében.. Az ökumeni­kus Tanács Elnökségi Tanácsa ez alkalommal is kifejezte együtt­érzését a lengyel nép iránt, és azt a meggyőződését, hogy leg­jobb fiainak vezetése mellett a lengyel nép megtalálta a válság­ból kivezető utat. Imádságunkkal, segítőkészségünkkel —- szögezi le a határozat — teljes mértékben támogatni akarjuk lengyel test­véreinket abban, hogy ezen az úton előre haladjanak, hogy az alkotó, termelő munka tovább erősödjék. Dr. Bartha Tibor püspök átfo­gó elnöki jelentéséhez csatlakoz­va, dr. Tóth Károly püspök rész­letesen beszámolt a világvallások vezetőinek ez év tavaszán meg­rendezendő moszkvai békekong­resszusának előkészítéséről, to­vábbá az Egyházak Világtaná­csa és az EVT kelet-európai tag­egyházai vezetőinek leendő bu­dapesti konzultációjának előké­szítéséről. valamint az Afrika- vasárnapi gyűjtések eredményei­ről. Dr. Pröhle Károly, az ökume­nikus Tanács főtitkára beszá­molt az ökumenikus Tanács púit évi programjairól. Észak-Európa evangélikus tömbegyházait képviseli hat svéd, két dán, két norvég s egy lapp ének is. Ezek mindeddig nem ▼olt anyagként kerültek be éne­keskönyvünkbe. Ha ezek mellé teszem az öt amerikai, négy angol, két szlovák s egy holland éneket, úgy érzem új énekeskönyvünk széles körben kapcsol össze hit­testvéreinkkel szerte a világon. Eredetében nem evangélikus anyag, de külföldön evangélikus gyülekezetekben is bőven haszná­latos az a tíz spirituálé és tizen­három kánon is, amely énekes­könyvünk utolsó fejezetében egy­szerre köt össze a világ evangéli- kusságával s az ökumenikus ke* resztyénséggel. HADD MUTATOK RÁ NÉ­HÁNY PÉLDÁRA a fent említet­tek közül. Híres Luther-ének az „Adj bé­két a mi időnkben” kezdetű, de nálunk még nem volt használatos Ezúttal átvettük úgy, hogy mű­fordítója, Túrmezei Erzsébet hoz­zá is költött. Ebből idézünk egy versszakot: „Adj békét a mi időnkben / Ür Isten, téged vá­runk. / Te segíts dolgos békében / Hűségesen szolgálnunk / Követ­ve Urunkat. Jézust.” A legújabbak közül való egy svédből átvett ének. Dallamát 1933-ban szerezte Ahlberg svéd zeneköltő, szövegét az egyik leg­ismertebb mai svéd énekszerző, Anders Erostenson írta 1962-ben. Jézus-ének, „Nem látták benned csak az ács fiát” kezdettel. A vé­ge különösen melegen biztat: „Ir­galmad árja végtelen folyam, / Tisztulhat benne bárki boldogan.” A dánoktól átvettünk egy Grundtvig-éneket is. öt verssza­kon át a templomról énekel. Eb­ben a témakörben hézagpótló a mi énekkincsünkben. Megénekli lelkünk otthonát, az Istennel ta­lálkozás helyét, az oltárt, keresz­telő követ, szószéket — hálát ad azért, hogy benne élő kövekké válhatunk. Ezt az éneket szeretni fogjuk nagyon. A sok finn ének közöt átvettük Sibelius egyetlen koráldallarhát, amihez Hellaakoski neves finn költő szövege szolgál: „Szólj, bol­dog hálaének, és áldd a Terem­tőt!” Végül a mai német énekanyag­ból is hadd hozok példát. A már­tírhalált halt Bonhoeffer megren­dítő énekére gondolok: „Áldó ha­talma oltalmába rejtve”. így vég­ződik : A csend köröttünk mélyen szerteárad. Hadd halljuk azt a tiszta éneket, Amely betölti rejtett, szép világod, Hol téged dicsér minden gyermeked. Koren Emil Az Ölmmenilíiis Tanács tagegyliázai a lengyel népért Csíksomlyó — a Várszínházban PARASZTBAROKK HÁZAK tiszta szobáját díszítő régi szentképek elevened­nek meg a Várszínház színpadán a Csík- somlyói Passió bemutatásakor. A lenyű­göző látvány nagy költőnket, Adyt is idé­zi: a színpad közepén álló harangtorony tetején időnként maga Isten harangoz, amint a költő elképzelte a „Sión hegy alatt” c. versében. Amikor pedig a zsidó nép székely dallamokkal az ajkán vonul a babiloni fogságba, meginfcsak Ady so­rok jutnak eszünkbe: ......miként egy régi, bá natos, erdélyi prédikátor ezt írásba rótta, keresvén zsidókkal atyafiságunk”. Török-tatár dúlás, császári generálisok emléke munkálhatott a csíki hegyek né­pének tudata alján, hogy azt a babiloni bánatot olyan nagyon átérezte. A csíksomlyói misztérium-játékokat azonban mégsem prédikátorok, hanem az ottani minorita ferences kolostor papta­nárai írták iskoladrámának az 1721—1774 közé eső esztendőkben. Hogy olyan igazi népi-játékok lettek belőlük, az a ference­sek és diákjaik népi eredetét mutatja: belevették a betlehemes játékokat, a kör­meneteket, a középkori passió-drámáknak az emlékezetben még élő hagyományait; és magát a passiót kibővítették az Ószö­vetségből vett jelenetekkel. Ezeket a misz­térium-játékokat a diákok adták elő a nagyheti ájtatosságokra sereglő híveknek, s feltehető, hogy a „commedia dtS’arte”- szerű jeleneteket maguk a nézők sugall­ták. A VÁRSZÍNHÁZ SZÍNPADÁN Keri­ngi Imre rendezésében bemutatott mű többféle’ misztérium-játék változataiból jött létre, kiegészítve régi népénekekkel, néptánccal, sőt a bűnös asszony ajkán egy archaikus népi imádsággal is. Falusi körmenettel indul — mintha jelezné a korabeli nézők sereglését —, aztán színre lépnek a játék rusztikus vonalát képvi­selő ördögök. A népi játékban a költészet mellett a triviális humor is helyet kap, mintegy ellensúlyként, földrehúzó erő­ként; ezt a vaskos komédiázást az ördö­gök s az ellenszenves figurák képvi­selik. Az Isten ellen lázadó „sátányok” az ember megrontására törnek, Ádám és Éva édenkerti jelenetétől kezdve, siker­rel. A kőtáblát népe sorai közé vető Mó­zes, a rettentő prófétai szózattal intő Je­remiás, a megvakított Cidkijja király, a babiloni fogságba vonulók — mind a sá­tán-fondorlatok miatt elbukó nép kiszol­gáltatottságát példázzák. Az ördögök rabságából nem lehet kitörni, míg csak meg nem születik a Megváltó: az első rész csúcspontja a gyertyás-táncot lejtő lányok fényküllőzte betlehemi istálló, a körülötte elhangzó karácsonyi népéne­kekkel. A TULAJDONKÉPPENI PASSIÓJÁ­TÉKRA csak a második részben kerül sor. S itt, sajnos, veszít erejéből az elő­adás, mégpedig éppen azért, mert a ren­dezés túl sok hangerőt, mozgást visz belé, mert túlságosan a heppening felé kanyarodik a koreográfia. Míg az első rész népmeséi hangja korántsem tűnik blaszfémiának, ellenkezőleg a naív, gyer­meki hit báját hordozta, és az áradó dal­lamok a színpadképekkel együtt a folklór tökéletes egységét mutatták, a szenvedés­történet jeleneteire árnyékot vetett a túlzott trivialitás. Felfoghatjuk úgy is, mint a szadizmus tombolását, a kegyet­lenség orgiáját az ártatlan és védtelen áldozat körül, de némely jelenség mégis bántóan hatott. A Fiú gyötrelmeit a to­rony tetejéről pipázva néző Atya, a ke­reszten éneklő Megfeszített... A Jézust megszemélyesítő Ivánka Csaba túl pasz- szív, erőtlen Megváltót ábrázolt, (érthe­tetlenné téve ezáltal a főpapok izgatott gyűlöletét. Riasztó túlzásként hatott, hogy a megfeszítést követelő tömegben fúriákként üvöltöttek az előbb még gyer­tyát hordozó liliomléptű lányok — ezt aligha így képzelték el az egykori feren­ces szerzők, hiszen nekik tudniok kellett, hogy Jeruzsálem leányai sírtak. Vagy Veronika kendőjének visszájára fordított története is ilyen: a színpadi Veronika azért borítja a Szenvedő arcára kendőjét, hogy azzal is csúfolja. FELEJTHETETLEN. FELKAVARÓ ÉS MEGRÁZÓ viszont a befejezés: az Ö-magyar Mária siralom eredeti szöve­gét a székely siratok dallamára éneklő anya gyásza. Hámori Ildikó énekli — ja- jongja, kiáltja! — olyan drámai erővel, hogy évezredek anyai sírása zeng az éne­kéből. Végül a zárókép, a székely Pieta látványa is olyan kultikus magasságba emeli a drámát, hogy a közönség áhí­tattal ül a helyén, s még akkor sem mozdul, amikor a színészek már rég el­hagyták a játékteret. Egészében véve — bár ördögi dolgok­ból kevesebb több lett volna — a Csík­somlyói Passió mégis ritka drámai él­mény. Bár a feldolgozás mitikus, mese­szerű, legszebb részeiben mégis vissza­visz a dráma ősforrásához: a szertartás­hoz, és feltétlenül katarzist kelt. A nép­művészet — még profán alkotásaiban is — belső lényegében hordja alkotóinak világszemléletét, itt pedig a szakrális folklór viszi a vezérszólamot, s a jele­netek többségében kristálytiszta hegyi­patakok zúgásával szól hozzánk. Az előadás legfőbb erőssége az Évát és Máriát játszó (éneklő) Hámori Ildikó volt, a többieknél a kiválóan összehan­golt játékot, mozgást és az ízes, veretes szöveg tiszta, szép mondását illeti di­cséret Bozáky Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom